A csodák élő Istene

(Józs 3:6-17). A papoknak pedig ezt mondta Józsué: Emeljétek föl a szövetség ládáját, és vonuljatok a nép előtt! Fölemelték tehát a szövetség ládáját, és mentek a nép előtt. (7) Az Úr pedig ezt mondta Józsuénak: A mai naptól kezdve naggyá teszlek téged egész Izráel szemében, hadd tudják meg, hogy veled leszek, ahogyan Mózessel is vele voltam. (8)Parancsold meg azért a szövetség ládáját vivő papoknak: Amikor odaértek a Jordán vizéhez, álljatok bele a Jordánba! (9) Azután ezt mondta Józsué Izráel fiainak: Jöjjetek ide, és hallgassátok meg Isteneteknek, az Úrnak beszédét! (10) Ebből tudjátok meg, hogy az élő Isten van köztetek – mondta Józsué –, és hogy ő valóban elűzi előletek a kánaániakat, a hettitákat, a hivvieket, a perizzieket, a girgásiakat, az emóriakat és a jebúsziakat: (11) íme, az egész föld Urának a szövetségládája átmegy előttetek a Jordánon! (12) Most tehát válasszatok ki tizenkét férfit Izráel törzseiből, törzsenként egyet-egyet. (13) És mihelyt a Jordán vizét érinti a papok lába, akik az Úrnak, az egész föld Urának a ládáját viszik, a Jordán vize kettéválik, a felülről lefelé folyó víz pedig megáll, akár egy gát. (14) Akkor fölkerekedett sátraiból a nép, hogy átkeljen a Jordánon. A papok vitték a szövetség ládáját a nép előtt. (15) A Jordán medre pedig aratás idején mindvégig egészen tele volt. Amint a ládát vivők megérkeztek a Jordánhoz, és a ládát vivő papok lába a folyó szélén beleért a vízbe, (16) egyszerre csak megállt a fölülről lefelé folyó víz, feltornyosult egy nagy szakaszon, akár egy gát, Ádámnál, annál a városnál, amely Cáretán mellett volt, az Arábá-tenger, azaz a Sós-tenger felé folyó víz pedig teljesen különvált. Így kelt át a nép Jerikóval szemben. (17) Az Úr szövetségládáját vivő papok ott álltak szilárdan a Jordán száraz medrében. Egész Izráel átkelt, és mindaddig száraz volt a folyómeder, amíg az egész nép mindenestül át nem kelt a Jordánon. /RÚF/

A Jordánon való átkelést a héber „niphla’ot” szó írja le (Józs 3:5) versében, ami csodát, csodatételt jelent, és rend szerint hatalmas, természetfeletti cselekményre utal, amit Isten hajt végre, demonstrálva egyedülállóságát.

(Zsolt 72:18). Áldott az Úristen, Izráel Istene! Egyedül Ő tud csodákat tenni! /RÚF/;

(Zsolt 86:10). Nagy vagy Te, csodákat teszel, Te vagy Isten egyedül! /RÚF/

Később az izraeliták elgondolkodtak ezeken az eseményeken, és ennek eredményeként dicsőíttették Istent

(Zsolt 9:2). Hálát adok az Úrnak teljes szívemből, elbeszélem minden csodatettedet. /RÚF/], hirdették Őt a nemzetek között.

(Zsolt 96:3). Beszéljétek el dicsőségét a nemzeteknek, csodáit minden népnek! /RÚF/)

Ilyen csodákként maradtak meg az emlékezetben az egyiptomi csapások

(2Móz 3:20). de én kinyújtom a kezemet, és megverem Egyiptomot mindenféle csodával, amelyet véghezviszek benne. Majd azután elbocsát benneteket. /RÚF/;

(Mik 7:15). Csodás dolgokat mutatok neked, mint amikor kijöttél Egyiptomból. /RÚF/, az átkelés a Vörös-tengeren, valamint az isteni vezetés, amit a pusztai vándorlás alatt éltek át.

(Zsolt 78:12-16). Őseik előtt csodákat művelt Egyiptom földjén, Cóan mezején. (13) Tengert vágott ketté, és átvezette őket, a víztömeget gátként állította meg. (14) Nappal felhővel vezette őket, éjszakánként pedig tűz fényével. (15) Sziklákat hasított ketté a pusztában, bőven adott inniuk a mélységből. (16) Patakokat fakasztott a sziklából, mint folyamokat zúdította le vizüket. /RÚF/

A Biblia írói tudták és bizonyságot is tettek arról, hogy Istent sosem korlátozta vagy határolta be a teremtése. Számára semmi sem lehetetlen (héber: „túl csodálatos”), hogy elvégezze azt.

(Jer 32:17). Ó, Uram, Uram! Nagy hatalmaddal és kinyújtott karoddal te alkottad meg az eget és a földet; neked semmi sem lehetetlen! /RÚF/) A neve és a természete is csodálatra méltó (Bír 13:18). Az Úr angyala ezt felelte neki: Miért kérdezed a nevem? Titokzatos név az! /RÚF/), túlmutat minden elképzelésünkön.

Szemben minden egyéb nemzet isteneivel, amelyek nem menthetnek meg senkit (Zsolt 96:5. Hiszen a népek istenei csak bálványok, az Úr pedig az ég alkotója. /RÚF/;

(Ézs 44:8). Ne rettegjetek, és ne féljetek! Hiszen régóta hirdettem, megmondtam, és ti vagytok a tanúim! Van-e isten rajtam kívül? Nincsen kőszikla, nem tudok róla! /RÚF/, a Biblia Istene „élő Isten”, cselekvő, létező, akiben bízhatnak a követői, hogy közbelép értük, amint várják, hogy tegyen értük valamit.

Zakariás próféta is ezt a kifejezést használja (a niphla’ot azonos tövéből), amikor Izrael jövőjét vetíti előre a babiloni fogság után. Látja a teljesen újjáépült Jeruzsálemet, az időseket, amint az utcákon ülnek, a fiúkat és lányokat, amint ott játszanak. A kétségüket hangoztató fővárosi lakosoknak, akik csupán a pusztulás jeleit látják, a próféta kijelenti:

(Zak 8:6-8)„Azt mondja a Seregek Ura: Bár ez csodának tűnik a nép maradékának a szemében azokban a napokban, de vajon az én szememben is csoda lesz-e? – kérdi a Seregek Ura. Azt mondja a Seregek Ura: Íme, én megszabadítom népemet napkelet földjéről és napnyugat földjéről. Elhozom őket, hogy Jeruzsálemben lakhassanak, népemmé lesznek, én pedig Istenük leszek hűséggel és igazsággal” /ÚRK/

Milyen bátorítást találunk Jézus válaszában, amit a tanítványoknak adott, hogy azokban a dolgokban is bízzunk Istenben, amelyek lehetetlennek tűnnek?

(Lk 18:18-27). Akkor egy előkelő ember megkérdezte tőle: Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? (19) Jézus ezt válaszolta neki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül. (20) A parancsolatokat tudod: „Ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, tiszteld apádat és anyádat!” (21) Ő pedig így szólt: Mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva. (22) Amikor Jézus ezt hallotta, így szólt hozzá: Még egy fogyatkozásod van: add el minden vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben, azután jöjj, és kövess engem! (23) Az pedig, mikor ezt meghallotta, nagyon elszomorodott, mert igen gazdag volt. (24) Jézus ezt látva, így szólt: Milyen nehezen mennek be a gazdagok az Isten országába! (25) Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni. (26) Akik pedig ezt hallották, megkérdezték: Akkor ki üdvözülhet? (27) Ő így felelt: Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges. /RÚF/

White idézet: Isten népe történelmében mindig a nehézségek leküzdhetetlennek látszó nagy hegyei meredtek azok elé, akik igyekeztek véghezvinni a menny szándékát. Ezeket az akadályokat az Úr hitük próbájaként engedte meg. Amikor minden oldalról körül vagyunk zárva, legfőbb ideje, hogy bízzunk Istenben és Lelkének erejében. Az élő hit gyakorlása közben lelkileg erősödünk és bizodalmunk rendíthetetlenné válik. Így lesz a lélek győzelmes hatalommá. A hit parancsoló szava előtt eltűnnek az akadályok, amelyeket Sátán helyez a keresztény ember útjába, mert a menny hatalmasságai sietnek segítségére. „Semmi sem volna nektek lehetetlen.” (Mt 17:20)

Ha a világ valamit kezdeményez, azt látványosan és dicsekvéssel teszi. Isten pedig a kicsiny dolgokat az igazság és jogosság dicső győzelmének kezdetéül szánja. Néha csalódásokkal és látszólagos kudarccal neveli munkásait. Azt akarja, hogy megtanuljanak a nehézségeken diadalmaskodni.

Az ember könnyen elbizonytalanodik a zűrzavar és az akadályok láttán. Pedig Isten egyengeti útját, ha mindvégig kitartóan bízik. Sikert arat a nehézségekkel vívott küzdelmében. – Próféták és királyok, 594-595./old.

Ahhoz, hogy sikerrel vegyenek föl egy ilyen harcot, más lelkülettel kellett munkához látniuk. Hitüket meg kellett erősíteniük hő imával, böjttel, szívbéli megalázkodással. Meg kellett üresíteniük önmagukat énjüktől, be kellett telniük Isten Lelkével és erejével. Komolyság, hit általi könyörgés Istenhez: kizárólag ez biztosíthatja a Szentlélek segítségét a fejedelemségek és hatalmasságok, e világ sötétségének bírói és a világban lakozó gonosz lelkek elleni harchoz. Hit által teljes függőségbe kerülünk Istentől, fenntartás nélkül odaszentelődünk munkájára.

„Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag – mondta Jézus –, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne.” (Mt 17:20) Bár a mustármag oly kicsiny, mégis ugyanazt az életerőt tartalmazza, amely a leghatalmasabb fa növekedését is biztosítja. Ha a mustármagot elvetik a földbe, a parányi csíra minden elemet magába szív, melyet Isten a táplálására adott, s rohamos fejlődésnek indul. Ha ehhez hasonló hited van, megragadod Isten Igéjét és minden tőle rendelt segédeszközt. Így hited megerősödik, s a menny erejét hozza segítségedre. A Sátán által felhalmozott akadályok – legyenek bár látszólag oly áthatolhatatlanok, mint az örök hegyek – eltűnnek a hit parancsára. „Semmi sem volna lehetetlen néktek.” (Mt 17:20) – Jézus élete, 431./old.

Átkelés a Jordánon

 (Józs 3:1-5). Józsué másnap korán reggel fölkelt, útnak indultak Sittímből, és eljutottak a Jordánhoz – ő meg Izráel fiai mindnyájan. Ott táboroztak, mielőtt átkeltek volna. (17) Három nap múlva végigmentek az elöljárók a táboron, (3) és megparancsolták a népnek: Ha látjátok, hogy a lévita papok fölemelik Isteneteknek, az Úrnak szövetségládáját, akkor kerekedjetek föl ti is, és menjetek utána! (4) De maradjon mintegy kétezer könyök távolság köztetek és közte; ne menjetek túl közel hozzá! Így tudjátok majd, melyik úton kell mennetek, hiszen nem jártatok még soha ezen az úton. (5) Józsué ezt mondta a népnek: Szenteljétek meg magatokat, mert holnap csodákat tesz köztetek az Úr. /RÚF/

(4Móz 14:41-44). Mózes azonban ezt mondta: Miért akarjátok áthágni az Úr parancsát? Nem fog az sikerülni! (42) Ne menjetek, mert nem lesz köztetek az Úr! Vereséget fogtok szenvedni ellenségeitektől! (43) Hiszen az amálékiak és kánaániak ott vannak veletek szemben, és elhullotok fegyvereiktől! Mivel elfordultatok az Úrtól, az Úr sem lesz veletek! (44) Ők azonban vakmerően fölmentek a hegyvidék magaslataira, bár az Úr szövetségének a ládája és Mózes ki sem mozdultak a táborból. /RÚF/

Ez az első eset, amikor a szövetség ládáját említi Józsué könyve. Egészen eddig csak a szentéllyel összefüggésben jelent meg a láda az Ótestamentumban a távozás kapcsán a Sínai-hegytől

(2Móz 40:21). Majd bevitte a ládát a hajlékba, és föltette a függőkárpitot, hogy eltakarja a bizonyság ládáját, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. /RÚF/

(4Móz 10:33-36). Így indultak el az Úr hegyétől háromnapi útra. A háromnapi úton az Úr szövetségének ládája vonult előttük, hogy pihenőhelyet keressen nekik. (34) Az Úr felhője volt felettük nappal, amikor elindultak a táborból. (35) Valahányszor elindult a láda, ezt mondta Mózes: Kelj föl, Uram! Szóródjanak szét ellenségeid, gyűlölőid meneküljenek előled! (36) Amikor pedig megállt, ezt mondta: Térj vissza, Uram, Izráel ezreinek sokaságához! /RÚF/],

Kánaán elfoglalásának sikertelen kísérlete alkalmával. (4Móz 14:44) A láda a szent sátor legszentebb tartozéka volt, amiben három dolgot tároltak, ezek mindegyike Izrael különleges helyzetére utalt az Istennel való kapcsolatukban:

1) a Tízparancsolat kőtáblái,

2) Áronnak, a főpapnak a vesszeje, valamint

3) egy korsó manna.

(2Móz 16:33. Áronnak pedig ezt mondta Mózes: Vegyél egy edényt, tégy bele egy teljes ómernyi mannát, és helyezd el megőrzésre az Úr színe előtt a jövendő nemzedékek számára! /RÚF/;

Zsid 9:4. Ebben volt egy arany illatáldozati oltár és a szövetség ládája, minden oldalról arannyal borítva. A szövetségládában volt az aranyedény mannával tele és Áron kivirágzott vesszeje meg a szövetség táblái /RÚF/

A láda és az átkelés előkészületei arra emlékeztették őket, hogy nem léphetnek be akárhogy és akármikor Kánaánba. Csak akkor lehet sikeres a honfoglalás, ha követik, amit Isten mond, úgy és akkor, ahogy és amikor mondja. Isten – aki a kép szerint a két kerub között trónolt a szövetség ládájának fedele felett

(2Móz 25:22). Ott jelenek meg neked, és a födélről beszélek veled, a két kerúb közül, amelyek a bizonyság ládáján vannak: innen beszélek veled mindarról, amit majd általad parancsolok Izráel fiainak. /RÚF/;

(4Móz 7:89). Amikor bement Mózes a kijelentés sátrába, hogy beszéljen az Úrral, hallotta a hangot, amely a bizonyság ládáján levő födélről beszélt hozzá, a két kerúb közül. Onnan beszélt hozzá. /RÚF/], és akinek a haladását a frigyláda haladásával azonosították – lép be Kánaánba Izrael előtt, mivel Ő maga vezeti az ország elfoglalását.

A „szenteljétek meg” (Józs 3:5), /ÚRK/ vagy „tisztítsátok meg” (KAR) kifejezés megtisztulási folyamatra utal, hasonlóan ahhoz, amit a papoknak kellett végezniük, mielőtt a szentélyben szolgáltak volna

(2Móz 28:41). Öltöztesd azokba testvéredet, Áront és vele együtt a fiait! Majd kend föl őket, iktasd be tisztükbe, és szenteld föl őket, hogy az én papjaim legyenek. /RÚF/;

(2Móz 29:1). Így cselekedj velük, amikor fölszenteled őket, hogy papjaim legyenek: Végy egy bikaborjút és két hibátlan kost /RÚF/, valamint amit a Sion hegyénél kellett elvégeznie a népnek, mielőtt Isten megjelent nekik.

(2Móz 19:10, 14. Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Menj a néphez, és rendeld el, hogy ma és holnap szenteljék meg magukat, és mossák ki a felsőruhájukat! (14) Akkor lejött Mózes a hegyről a néphez, elrendelte, hogy a nép szentelje meg magát, és mossák ki felsőruhájukat. /RÚF/

Része volt a folyamatnak a bűnök letétele és minden tisztátalan dolog eltávolítása. Ugyanez a parancs jelenik meg

(4Móz 11:18). A népnek pedig mondd meg: Szenteljétek meg magatokat holnapra, mert húst esztek! Hiszen így siránkoztok az Úrnak: Ki ad nekünk végre húst enni? Milyen jó dolgunk volt Egyiptomban! Ezért majd ad nektek az Úr húst, és ehettek. /RÚF/ versében, mielőtt Isten csodát hajtott végre közöttük. Háború esetén a csaták előtt szintén így kellett megtisztulniuk.

»A revideált új fordítást a korábbi, Vulgata Biblia szerint készítették, ezért néhol csúszás van a Károly és az új fordítás között, mint itt is!» (5Móz 23:14. helyett (15) Mert Istened, az Úr veled jár a táborban, hogy segítségedre legyen, és kezedbe adja ellenségeidet; legyen azért a táborod szent, ne lásson ő nálad semmi szemérmetlenséget, különben elfordul tőled. /RÚF/) Mielőtt Isten csatába menne Izraelért, be kellett mutatniuk a hozzá, mint Hadvezérhez való hűségüket és bizalmukat.

A Jordánon való átkelés csodája lesz a bizonyíték az izraeliták számára, hogy bizonyosan valóra válik az Úr ígérete, miszerint kiűzi előlük a népeket. Aki száraz utat tud biztosítani a Jordánon át, képes lesz megadni nekik ajándékként a földet is.

Isten nem mindig választja ketté a Jordánt. A közbeavatkozásai nem mindig ennyire nyilvánvalóak. Vajon hogyan juthatunk el a lelki felkészültség állapotába, hogy tapasztaljuk, észrevegyük Isten beavatkozását, amikor fellép értünk?

White idézet: A papoknak a nép előtt kellett menniük, és vinniük kellett a Tízparancsolatot tartalmazó kőtáblát. Amikor lábukat rátették a Jordán szélére, a vizek felülről szétváltak, és a papok a frigyládát hordozva előre haladtak. A frigyláda Isten jelenlétének jelképe volt, és a héber sereg követte azt. A papok félúton parancsot kaptak, hogy álljanak meg a folyó medrében, amíg Izrael serege átvonul. Ezen a helyen Izraelnek akkor élő nemzedéke meggyőződött arról, hogy a Jordán hullámai ugyanazon hatalomnak engedtek, mint amelynek megnyilvánulását atyáik 40 évvel ezelőtt látták a Vörös-tengeren. Most a Jordánon keltek át, mint hadviselő férfiak, teljesen felvértezve a harcra.

Miután Izrael egész serege átkelt a Jordánon, Józsué megparancsolta a papoknak, hogy jöjjenek fel a folyó medréből. Amint a szövetség ládáját hordozó papok feljöttek a folyó medréből és a szárazföldön álltak, a Jordán vize összecsapott, mint azelőtt, és elözönlötte partjait. Ez a rendkívüli csoda azért történt, hogy megnövelje az izraeliták hitét. Az Úr azért, hogy e rendkívüli csodát soha el ne felejtsék, utasította Józsuét, hogy parancsolja meg tekintélyes férfiaknak, minden törzsből egynek, hogy vegyenek ki köveket a folyó medréből, arról a helyről, ahol a papok álltak, miközben a héberek átvonultak. Vállukon ki is vitték a köveket, és emlékművet emeltek belőlük Gilgálban, hogy emlékezetükben tartsák azt a tényt, hogy Izrael száraz lábbal vonult át a Jordánon. Amikor a papok feljöttek a folyóból, Isten elvette hatalmas kezét, és a vizek vízeséshez hasonlóan zúdultak vissza medrükbe.

Amikor az emoreusok és kánaánitok királyai meghallották, hogy az Úr megállította a Jordán vizét Izrael gyermekei előtt, a szívük megolvadt a félelemtől. Az izraeliták megölték Moáb két királyát. Csodálatos átkelésük a Jordán megáradt, haragos hullámain a legnagyobb félelemmel töltötte el őket. Józsué ekkor körülmetélte az egész népet, akik a pusztában születtek. E szertartás után megtartották a húsvétot Jerikó síkságain. „És mondta az Úr Józsuénak: Ma fordítottam el rólatok Egyiptom gyalázatát.” (Józs 5:9)

A pogány nemzetek gyalázták az Urat és népét, mivel a héberek nem vették birtokukba Kánaánt, amelyet örökölniük kellett volna nemsokára Egyiptomból való kijövetelük után. Ellenségeik ujjongtak, mivel oly sokáig vándoroltak a pusztában, és kérkedve szóltak Isten ellen, hogy nem tudta őket bevinni Kánaán földjére. Most szárazon mentek át a Jordánon, azért ellenségeik többé nem gyalázhatták őket.

A manna egészen eddig hullott, de most, amikor az izraeliták kezdték birtokukba venni Kánaánt, és ettek az ország gyümölcséből, többé nem volt rá szükségük, ezért megszűnt a mannahullás. – A megváltás története, 176-178./old.

Bálványimádók megtérése

Ráháb és a kémek története után az Ótestamentum hallgat az asszony további sorsáról, egészen addig, amíg fel nem tűnik Jézus nemzetségtáblázatában. Onnan megtudjuk, hogy a Júda törzséből való Salmon felesége lett. Ő volt Boáz anyja, valamint egy másik figyelemre méltó nő, Ruth anyósa, akit ugyanebben a nemzetségtáblázatban találunk. 

(Mt 1:5). Szalmón fia volt Ráhábtól Bóáz, Bóáz fia Ruthtól Óbéd, Óbéd fia Isai. /RÚF/; 

 (Ruth 4:13, 21). Így vette el Bóáz Ruthot, és az a felesége lett. Bement az asszonyhoz, és az Úr megadta neki, hogy teherbe essen, és fiút szült. /RÚF/

 A hite következtében a jerikói prostituált, aki halált érdemelt volna, fontos kapoccsá vált Dávid király és a Messiás leszármazási vonalában. Ilyenekre képes Isten, ha valaki hisz benne, még ha a hite nem is nagyobb egy mustármagnál. 

(Mt 17:20). Ő így válaszolt: Kishitűségetek miatt. Bizony mondom nektek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda – akkor odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen. /RÚF/;

  (Lk 17:6). Az Úr ezt válaszolta: Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és így szólnátok ehhez a vadfügefához: Szakadj ki gyökerestől, és gyökerezz meg a tengerben – az engedelmeskedne nektek. /RÚF/) 

„Nem ő [Ráháb] az egyedüli, akinek megtérése tanúsította Isten irgalmát azokkal a bálványimádókkal szemben, akik elismerik isteni tekintélyét. Az ország belsejében nagyszámú nép hagyott fel pogányságával, egyesültek Izráellel, osztozva a szövetség áldásaiban. Ezek voltak a gibeoniták. Isten nem ismer el semmiféle nemzetiségi, faji vagy társadalmi különbséget. Az egész emberiségnek Ő az Alkotója. A teremtés által minden ember egy közös családhoz tartozik, a megváltás pedig mindenkit eggyé kovácsol. Krisztus azért jött, hogy ledöntsön minden válaszfalat. Kitárta a templom minden helyiségét, hogy mindenki szabad utat találjon Istenhez. Szeretete oly széles, oly mély, oly teljes, hogy mindent áthat. Kivonja Sátán befolyása alól azokat, akiket a nagy csaló megtévesztett. Trónjához emeli őket, ahhoz a trónhoz, amelyet ígéretének szivárványa övez körül. Krisztusban nincs zsidó, sem görög, nincs rabszolga, sem szabad” (Ellen G. White: Próféták és királyok.  229./old.)

White idézetek: Az isteni hatalom eme cselekedete Izrael érdekében azt a célt szolgálta, hogy az őket környező nemzetek félelmét növelje, és így előkészítse a könnyebb és teljesebb győzelem útját. Amikor az emoreusok és a kanaániták királyai meghallották, hogy Isten megállította a Jordán vizét Izrael előtt, szívük megolvadt. Az izraeliták már a midiániták öt királyát, továbbá Szihont, az emoreusok hatalmas királyát és Ógot, Básán királyát megverték. Most a megáradt és sebes Jordánon való átkelés rémületbe ejtett minden környező nemzetet. Mindez a kanaánitáknak és az izraelitáknak, de magának Józsuénak is félreérthetetlen jelét adta annak, hogy az élő Isten, a menny és föld Királya népe között van, és hogy ő népét sem el nem hagyja, sem attól el nem marad. (Józs 1:5) {PP 485.1}

A pogány nemzetek ócsárolták Istent és népét, mert Izrael nem volt képes bevenni Kánaánt mindjárt Egyiptom elhagyása után, úgy, ahogy elvárták volna. Ellenségeik ujjongtak, hogy a héberek oly sokáig vándoroltak a pusztában, s gúnyolódva állapították meg, hogy a héberek Istene nem képes bevinni őket az ígéret földjére. Az Úr most jelentőségteljesen megmutatta hatalmát és kegyelmét, megnyitotta népe előtt a Jordánt és ellenségei nem ócsárolhatták többé őket. {PP 486.1}