A kánaániták gonoszsága

 (1Móz 15:16). Csak a negyedik nemzedék tér vissza ide, mert az emóriak gonoszsága még nem telt be. /RÚF/

(3Móz 18:24-30). Ne tegyétek magatokat ezek közül semmivel se tisztátalanná! Mert azok a népek tették magukat mindezekkel tisztátalanná, amelyeket kiűzök előletek. (25) Így vált tisztátalanná az a föld. Ezért majd számonkérem rajta a bűnét, és ki fogja hányni lakosait az a föld. (26) Ti azonban tartsátok meg rendelkezéseimet és törvényeimet! Ne kövessetek el egyet sem ezek közül az utálatosságok közül, se a közületek való, se a köztetek tartózkodó jövevény. (27) Mert az előttetek fekvő föld lakói elkövették mindezeket az utálatosságokat, azért lett tisztátalanná az a föld. (28) Ne hányjon ki titeket is az a föld, ha tisztátalanná teszitek, ahogyan kihányta az előttetek levő népeket. (29) Mert aki csak egyet is elkövet ezek közül az utálatosságok közül, azt mind ki kell irtani népe közül, ha ilyet követ el. (30) Tartsátok meg, amiket elrendeltem, és semmit ne kövessetek el azok közül az utálatos szokások közül, amelyeket előttetek elkövettek, és ne tegyétek magatokat tisztátalanná azokkal! Én, az Úr vagyok a ti Istenetek! /RÚF/

(5Móz 18:9-14). Ha bemégy arra a földre, amelyet Istened, az Úr ad neked, ne tanuld el azokat az utálatos dolgokat, amelyeket azok a népek művelnek. (10) Ne legyen olyan nálad, aki a fiát vagy a leányát áldozatul elégeti, ne legyen jós, se varázslást űző, jelmagyarázó vagy igéző! (11) Ne legyen átokmondó, se szellemidéző, se jövendőmondó, se halottaktól tudakozódó! (12) Mert utálatos az Úr előtt mindaz, aki ilyet cselekszik: éppen ezek miatt az utálatos dolgok miatt űzi ki előled ezeket a népeket Istened, az Úr. (13) Légy feddhetetlen Istened, az Úr előtt! (14) Mert ezek a népek, amelyeknek a földjét birtokba veszed, varázslókra és jósokra hallgatnak, de neked ezt nem engedi meg Istened, az Úr. /RÚF/

(Ezsd 9:11). Amelyeket a te szolgáid, a próféták által adtál, amikor ezt mondtad: Az a föld, amelyre bementek, hogy birtokba vegyétek, tisztátalan föld az országban lakó népek tisztátalansága és utálatos szokásai miatt, mert megtöltötték azt egyik végétől a másikig tisztátalanságukkal. /RÚF/

 Józsué könyvén túl kell néznünk, hogy teljesen megérthessük, mi volt a kánaáni nemzetek gonoszsága. Olyan visszataszító rítusokat gyakoroltak (5Móz 18:9-12), mint a gyermekáldozat, jóslás, varázslás, boszorkányság, halottidézés, spiritizmus. A Ras Shamránban feltárt ősi ugariti szövegek még inkább betekintést nyújtanak a kánaáni vallásba és társadalmi viszonyokba, amelyekből látszik, hogy e kultúrának az ítélete nemcsak érthető volt, de – az ótestamentumi erkölcsi elvek alapján – igazságos is.

 A kánaániak vallásának az a hit képezte az alapját, hogy a termékenységet biztosító természetes jelenségeket az istenek és istennők közötti szexuális kapcsolatok irányították. Gondolkodásukban a saját szexuális viselkedésük és az isteneké összekapcsolódott, ezért rituális szexuális érintkezéseken keresztül igyekeztek az isteneiket is arra ösztönözni. A kultusz létrehozta a „szent” prostitúció intézményét, amelynek keretei között női és férfi prostituáltak orgiákon vettek részt – mindezt vallási gyakorlatuk részeként.

 Egy nemzet sosem emelkedhet felül azon a morális szinten, mint ami az isteneié, akiket imád. Az istenségek jellemzőinek megértése után nem csodálkozhatunk azon, hogy a kánaániak gyermekáldozatokat mutattak be, amely ellen a Biblia különösen erőteljesen lép fel. Régészeti bizonyítékok mutatják, hogy a kánaáni népek rendszeresen feláldozták elsőszülötteiket az isteneiknek, amelyek valójában démonok voltak, akiket imádtak. Gyerekcsontvázak összetört csontjait találták hatalmas korsókban összegyűjtve, rajtuk áldozati szövegekkel, amelyek arról tanúskodnak, milyen lealacsonyító volt a vallásuk, és mit jelentett ez sok gyermekük számára.

 A kánaániak kiirtása Istennek nem egy az után támadt gondolata volt, hogy eldöntötte, Izraelnek adja a földet. A kánaáni népeknek hagyott időt a megtérésre, kegyelemidőt, megvolt a lehetőségük, hogy megtalálják Őt és elfogadják jellemét a pátriárkák tanúságtételén keresztül, akik közöttük éltek. Volt tehát lehetőségük, de nem éltek vele, és folytatták szörnyű vallási gyakorlataikat, míg végül az Úr véget nem vetett az egésznek.

 White idézet: Jerikó bevételéhez a seregek hatalmas fejedelme egyszerű haditervet készített, hogy egyetlen ember se tulajdoníthassa magának a győzelmet. Egyetlen emberi kéz sem próbálhatta meg ledönteni a város falait, különben magának tulajdoníthatta volna a győzelem dicsőségét. Hasonlóképpen ma sem kell dicsőséget tulajdonítaniuk az embereknek azért, amit megvalósítanak. Csak az Úré a dicsőség. Ó, bárcsak meglátnák az emberek, milyen nagy szükségük van arra, hogy Istenre tekintsenek, és Ő mutassa meg nekik, mi a teendőjük.

 Az Úr egybegyűjtötte seregeit az elítélt város körül; amelyre nem emberek emelték fel a kezüket, hanem mennyei sereg döntötte le a falait, hogy csak az Úr neve legyen felmagasztalva. Jerikó volt az a büszke város, melynek erős bástyáit látva megrémültek a hitetlen kémek. Most pedig a város bevételénél Isten közölte a héberekkel, hogy már atyáik is negyven évvel korábban birtokba vehették volna a várost, ha lett volna hitük.

 Az emberi gyengeség minden heves küzdelemben természetfeletti erőt és segítséget talál a Mindenható tettei véghezviteléhez, a sikert pedig a kitartó hit és az Istenbe vetett tökéletes bizalom biztosítja. Miközben a gonoszok szövetsége felsorakozik ellenük, az Úr azt kéri gyermekeitől, hogy legyenek erősek és küzdjenek bátran, mert a mennyet kell elnyerniük, és soraikban nem csak angyalok, hanem maga a hatalmas fejedelem áll a mennyei seregek élén. Jerikó bevételénél Izrael egyetlen katonája sem kérkedhetett azzal, hogy korlátolt ereje révén dőltek le a város falai, hanem az Úr seregeinek fejedelme tervezte meg a legnagyobb egyszerűséggel ezt a csatát, hogy csak az Urat illesse meg dicsőség, és ne az embereket. Isten minden erőt megígért és ez az ígéret adatott neked, a gyermekeidnek és mindazoknak, akik még távol vannak, és bárkinek, akik Urunk nevét hívják segítségül.

 Töretlenül kell hinnünk üdvösségünk fejedelmében. Engedelmeskednünk kell parancsolatainak. Jerikó falai a kapott parancsolatok betartásának eredményeképpen omlottak le. – Conflict and Courage, 118./old.

 Bálám végzete hasonló volt Júdás végzetéhez. Jellemük is közös vonásokat hordozott magán. Mindketten megpróbálták Isten szolgálatát egyesíteni a mammon szolgálatával, és mindketten kudarcot vallottak. Bálám megismerte az igaz Istent, és vallást tett arról, hogy Őt szolgálja. Júdás Messiásként hitt Jézusban, és csatlakozott követőihez. Bálám azt remélte, hogy Jahve szolgálatát ugródeszkaként használhatja a gazdagság és a világi méltóság megszerzéséhez. Mivel elképzelése nem vált be, megbotlott, elesett és összetörte magát. Júdás azt remélte, hogy Jézussal való kapcsolata révén sikerül biztosítania a maga számára az anyagi jólétet és a magasabb tisztségek elnyerését abban a világi birodalomban, amelyet hite szerint Jézus, a Messiás már elkezdett létrehozni. Reménységeinek kudarca hitehagyásba és romlásba kergette. Bálám is és Júdás is nagy világosságot kapott Istentől, és különleges kiváltságokat élvezett, de egyetlen dédelgetett bűnük megmérgezte egész jellemüket, és vesztüket okozta…

 Egyetlen dédelgetett bűn apránként lealacsonyítja a keresztény jellemet, és az összes nemes erejét az ördögi kívánságok szolgálatába állítja. Egyetlen rossz szokás elnézése, megengedése, a kötelességek közül egyetlenegy semmibevevése lerombolja a lélek védőbástyáit, és megnyitja az utat Sátán előtt. Az egyetlen biztos eljárás, ha őszinte szívből eredő imádságainkat naponta elmondjuk, mint ahogy Dávid is tette: „Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim.” (Zsolt 17:5) – Pátriárkák és próféták, 452./old.

Isten háborúzik a gonoszság ellen

 

„Mindezeket a királyokat és földjüket egy út során hódította meg Józsué, mivel az Úr, Izráel Istene harcolt Izráelért.” (Józs 10:42), /ÚRK/

 Józsué könyve időnként felkavaró jeleneteket mutat be. Súlyos kérdéseket vet fel, amikor a szent vagy isteni háború emberek egy csoportjának felhatalmazást ad arra, hogy elpusztítsa más emberek csoportját.

 A szent háború kérdésének a megértése az Ótestamentumban igazi kihívás. Isten úgy jelenik meg a könyvben, mint a világegyetem mindenható Ura; így minden, ami itt történik, valamilyen módon a közvetlen vagy közvetett akaratához kell, hogy kapcsolódjon. Ezzel pedig a „Hogy engedhette meg mindezt Isten?” kérdés nem megkerülhető. Isten maga is bekapcsolódik az összeütközésbe, amely lényegesen hatalmasabb, mint bármilyen háború vagy csata, ami valaha zajlott az emberiség történelmében. Egy olyan küzdelemről beszélünk, amely életünk minden aspektusát áthatja. Az is világos, hogy az események – legyenek akár bibliaiak, akár a világi történelemből valók – egyedül e konfliktus fényében érthetők meg teljesen.

White idézet: A pogány nemzetek ócsárolták Istent és népét, mert Izrael nem volt képes bevenni Kánaánt mindjárt Egyiptom elhagyása után, úgy, ahogy elvárták volna. Ellenségeik ujjongtak, hogy a héberek oly sokáig vándoroltak a pusztában, s gúnyolódva állapították meg, hogy a héberek Istene nem képes bevinni őket az ígéret földjére. Az Úr most jelentőségteljesen megmutatta hatalmát és kegyelmét, megnyitotta népe előtt a Jordánt, és ellenségei nem ócsárolhatták többé őket. – Pátriárkák és próféták, 486./old.

 Jerikó lakosainak teljes pusztulása a Mózes által adott Kánaán lakóira vonatkozó korábbi parancs beteljesedése volt: „…megvered őket: mindenestől veszítsd ki őket”. (5Móz 7:2)

„De e népnek városaiban, amelyeket örökségül ad néked az Úr, a te Istened, ne hagyj élni csak egy lelket is”. (5Móz 20:16) 

Sokaknak e parancsolat a Biblia más részeiben megparancsolt szeretet és jóság lelkületével ellentétesnek látszik, pedig valójában ezek is a végtelen bölcsesség és jóság utasításai voltak. Isten Kánaánban akarta megalapítani Izraelt, hogy ott nemzetté, kormányzattá fejlődve e földön kinyilatkoztassa királyságát általuk. Nekik nemcsak az igazi vallás örököseivé kellett lenniük, hanem az egész földön el kellett terjeszteniük annak elveit. A kánaániták azonban akkor már a legromlottabbak, a leglealacsonyítóbb pogányság követői voltak, s szükséges volt, hogy megtisztítsák a földet attól, ami megakadályozná Isten kegyelmes céljának beteljesítését.

 Kánaán népének elég lehetősége volt bűnbánatra. Negyven évvel ezelőtt az Egyiptom feletti ítélet és a Vörös-tengeren való átkelés bizonyítéka volt Izrael Istene legfőbb hatalmának. És most Midián, Gileád és Básán királyainak legyőzése ugyancsak megmutatta, hogy minden isten felett áll Jahve. Jellemének szentsége és a tisztátalansággal szembeni utálata nyilvánvalóvá lett abban az ítéletben, amellyel Izraelt büntette Baál-Peór förtelmes szertartásaiban való részvételükért. Mindezeket az eseményeket jól ismerték Jerikó lakói. Sokan voltak, akik osztották Ráháb meggyőződését, mely szerint Jahve Izrael Istene, a menny és a föld Istene, de visszautasították az engedelmességet. Mint az özönvíz előtti emberek, úgy a kánaániták is csak azért éltek, hogy káromolják az eget, és tisztátalanná tegyék a földet. A szeretet és az igazságosság megkívánta az Isten elleni lázadók és az emberek ellenségeinek azonnali kiirtását. – Pátriárkák és próféták, 492./old.

Második legjobb választás. Jerikó elfoglalása

 

(2Móz 17:7-13). Azután elnevezte azt a helyet Masszának és Meríbának, Izráel fiainak a perlekedése miatt, és mert így kísértették az Urat: Közöttünk van-e az Úr vagy sem? (8) Eljött Amálék, és megtámadta Izráelt Refídímben. (9) Akkor ezt mondta Mózes Józsuénak: Válassz ki férfiakat közülünk, vonulj ki, és ütközz meg Amálékkal! Én pedig odaállok holnap a halom tetejére, és Isten botja a kezemben lesz. (10) Józsué úgy cselekedett, ahogyan Mózes mondta neki, és megütközött Amálékkal. Mózes, Áron és Húr pedig fölment a halom tetejére. (11) És az történt, hogy valahányszor Mózes fölemelte kezét, Izráel volt az erősebb, amikor pedig leeresztette a kezét, Amálék volt az erősebb. (12) De Mózes kezei elfáradtak. Ezért fogtak egy követ, alája tették, és ő ráült. Áron és Húr pedig tartotta a kezét, az egyik erről, a másik amarról, úgyhogy a két keze fölemelve maradt napnyugtáig. (13) Így győzte le Józsué fegyverrel Amálékot és annak hadinépét. /RÚF/

(Józs 6:15-20). A hetedik napon pedig az történt, hogy pirkadatkor fölkeltek, és a szokott módon megkerülték a várost, most azonban hétszer. Csak ezen a napon kerülték meg hétszer a várost. (16) Amikor hetedszer fújták meg a papok a kürtöket, ezt mondta Józsué a népnek: Kiáltsatok, mert nektek adja az Úr a várost! (17) Átok terhe alatt ki kell irtani a várost, az Úré az mindenestül! Csak a parázna Ráháb maradjon életben mindazokkal együtt, akik a házában vannak, mert elrejtette a követeket, akiket kiküldtünk. (18) Hozzá ne nyúljatok a kiirtandókhoz, különben rátok száll az átok; el ne vegyetek semmit a kiirtandókból, mert átkot hoztok Izráel táborára, és szerencsétlenségbe döntitek! (19) Az összes ezüstöt és aranyat meg a réz- és vastárgyakat az Úrnak szenteljétek, azok az Úr kincstárába kerüljenek. (20) Ekkor kiáltani kezdett a nép, és megfújták a kürtöket. És amikor meghallotta a nép a kürtzengést, hatalmas harci kiáltásban tört ki, és a kőfal leomlott. A nép pedig bevonult a városba, mindenki egyenest előre, és elfoglalták a várost. /RÚF/

 (2Mózes 17). fejezetében található az első eset, amikor Izraelnek harcolnia kellett a kivonulás után, akkor az amálekitákkal szemben védték meg magukat. Izrael tanúja volt Isten végtelen hatalmának az egyiptomi csapások idején és amikor a szabadságra vezette ki őket az országból. Isten Izraelre vonatkozó eredeti tervében tehát nem szerepelt, hogy más népekkel harcoljanak 

((2Móz 23:28). Rettenetes félelmet küldök előtted, amely kiűzi előled a hivvieket, a kánaániakat és a hettitákat. /RÚF/; 

(2Móz 33:2). Angyalt küldök előtted, és kiűzöm a kánaániakat, az emóriakat, a hettitákat, a perizzieket, a hivvieket és a jebúsziakat. /RÚF/) 

Azonban nem sokkal az Egyiptomból való kivonulás után zúgolódni kezdtek út közben 

(2Móz 17:3). De a nép vízre szomjazott, ezért tovább zúgolódott ott a nép Mózes ellen, és ezt mondta: Hát azért hoztál ki bennünket Egyiptomból, hogy szomjan pusztíts minket gyermekeinkkel és jószágainkkal együtt?! /RÚF/),

 ...még azt is megkérdőjelezték, hogy Isten köztük van-e. Ez volt az a pillanat, amikor Amálek Izrael ellen vonult. Mindez nem véletlen. Isten engedte meg, hogy az amálekiták megtámadják őket, hogy népe újból tanuljon meg bízni benne.

 Anélkül, hogy feladná az elveit, Isten leereszkedik Izrael szintjére, ahol a nép van, és szüntelen az ideális tervének megvalósítására hívja őket. Teljesen és fenntartás nélkül bízniuk kell abban, hogy Ő beavatkozik, amikor kell. Valójában a háború törvényét (5Mózes 20. fejezet) csak a negyven év pusztai tartózkodás tapasztalatai után adta, méghozzá Izrael hitetlenségének köszönhetően. Az új helyzet új stratégiát kívánt, és csak ekkor parancsolta Isten, hogy teljesen irtsák ki a kánaánitákat 

(5Móz 20:16-18). De az itt lakó nemzetek városaiban, amelyeket örökségül ad neked Istened, az Úr, ne hagyj életben egy lelket sem! (17) Irtsd ki őket mindenestül: a hettitákat, az emóriakat, a kánaániakat, a perizzieket, a hivvieket és a jebúsziakat, ahogyan megparancsolta neked Istened, az Úr; (18) azért, hogy meg ne tanítsanak benneteket mindazoknak az utálatos dolgoknak az elkövetésére, amelyeket ők isteneik tiszteletére elkövetnek, és így ne vétkezzetek Istenetek, az Úr ellen. /RÚF/

 Amellett, hogy a háború szükségszerűvé vált Izrael számára, az Úrhoz való hűségük próbája is lett. Isten nem mondott le róluk, hanem engedte, hogy tanúi legyenek hatalmának, miközben megtapasztalják a tőle való teljes függést.

 Az izraeliták részvétele a honfoglalásban nyilvánvaló a Józsué által a könyv végén levont következtetésből. Itt a kánaániakról azt írja, hogy harcoltak az izraeliták ellen 

(Józs 24:11). Azután átkeltetek a Jordánon, és elérkeztetek Jerikóhoz. Harcba szálltak ellenetek Jerikó polgárai, az emóriak, a perizziek, a kánaániak, a hettiták, a girgásiak, a hivviek és a jebúsziak, de a kezetekbe adtam őket. /RÚF/

 Jerikó falainak összeomlása isteni csoda eredménye volt, de a harcban Izrael népének aktívan részt kellett vennie, szembe kellett nézniük a város lakóinak makacs ellenállásával.

 Izrael részvétele a fegyveres konfliktusban az Úr segítségébe vetett feltétlen bizalom kifejlesztésének egyik módjává vált. Ugyanakkor Izraelnek mindig emlékezetében kellett tartania 

(Józs 7:12-13). Azért nem tudtak megállni Izráel fiai ellenségeikkel szemben, és azért futamodtak meg ellenségeik elől, mert utolérte őket az átok. Nem leszek többé veletek, ha nem pusztítjátok ki magatok közül a kiirtanivalót! (13) Kelj föl, szenteld meg a népet, és ezt mondd: Szenteljétek meg magatokat holnapra! Mert így szól az Úr, Izráel Istene: Kiirtanivaló van közötted, Izráel! Nem tudtok megállni ellenségeitek előtt, amíg el nem távolítjátok magatok közül a kiirtanivalót. /RÚF/;

 (Józs 10:8). Az Úr ezt mondta Józsuénak: Ne félj tőlük, mert a kezedbe adom őket! Senki sem állhat meg közülük előtted. /RÚF/), 

...hogy minden egyes csata kimenetele végső soron az Úr kezében van, és csakis azzal tudják befolyásolni egy katonai konfliktus kimenetelét, ahogyan hitükkel vagy hitetlenségükkel az Úr ígéreteihez viszonyulnak. A választás az ő kezükben volt.

 White idézet: Lázadása és hitehagyása által az ember eljátszotta Isten kegyét. Nem a jogait, hiszen az embernek önmagában nem is lehetne értéke, csak Isten drága Fia által. Ezt a kérdést meg kell értenünk. Az ember eljátszotta azokat a kiváltságokat, melyeket Isten az Ő kegyelme által ingyen ajándékként adott neki, mint egy letétbe helyezett kincset, melyet ügyének fejlesztésére és dicsőségére kell felhasználni. Abban a pillanatban, amikor Isten munkásai visszautasították az országa törvényeinek való engedelmességet, azonnal hűtlenné váltak Isten kormányzatával szemben, és teljesen méltatlanná váltak mindazon áldások elfogadására, melyekkel Isten elhalmozta őket.

 Így festett az emberiség állapota akkor, amikor törvényszegésével megszakította Istennel való kapcsolatát. Ekkor már nem volt többé jogosult egy lélegzetvételnyi levegőre, a nap egy sugarára és egy csipetnyi ételre sem. Az ember mégsem semmisült meg, és ennek az volt az oka, hogy Isten annyira szerette őt, hogy odaadta érte drága Fiát, aki elszenvedte bűneink büntetését. Krisztus elhatározta, hogy Ő lesz az ember kezese és helyettese, hogy az ember az Ő páratlan kegyelme által még kaphasson egy másik próbát, s átélhesse Ádám és Éva tapasztalatát figyelmeztetésként, hogy ne hágja át Isten törvényét, ahogyan ők megszegték azt. S amennyiben az ember élvezi Isten áldásait a napfény és az étel ajándékában, úgy kell meghajolnia Őelőtte, és elismernie azt, hogy mindez Istentől származik. Bármit is adunk vissza Istenünknek, az az Ő tulajdona, mert tőle kaptuk.

 Az ember megtörte Isten törvényét, de az Üdvözítő által új és időszerű ígéreteket kapott, melyek egészen más alapokon nyugszanak. Minden áldásnak egy közbenjárón keresztül kell érkeznie hozzánk. Isten az emberi család minden tagját teljesen Krisztus kezére bízta, s ezért mindaz, ami a tulajdonunkban van – legyen az pénz, házak, földek, logikai és értelmi képességeink vagy fizikai erőnk ajándéka jelen életünkben, valamint az eljövendő élet áldásai – Isten kincseként került a birtokunkba; elvárja tőlünk, hogy hűségesen használjuk fel ezeket az emberek javára. Minden ajándék a kereszt pecsétjét, Jézus Krisztus képmását, s az Ő keze nyomát viseli. Minden dolog Istentől származik. A legkisebb haszontól a legnagyobb áldásig, minden egyetlen csatornán keresztül árad felénk: egy emberfeletti közegen át, melyen vérfoltok látszanak. E vér felbecsülhetetlen értékű, mert Isten élete volt, melyet Fiában áldozott fel értünk.

 Éppen ezért tehát senki sem adhat Istennek semmit, ami ne lett volna addig is az övé. Jegyezzük meg jól: „Bizony tőled van mindez, és csak azt adtuk neked, amit kezedből kaptunk.” (1Krón 29:14) Ezt kell képviselnünk mindenhol az emberek előtt, bárhová megyünk is, hogy semmi sem a miénk, és semmit sem tudunk felajánlani: sem értéket, sem munkát, sem hitet, amit ne Istentől kaptunk volna, s amire ne tehetné rá bármikor a kezét, mondván: – Mindez az enyém, az én ajándékaim, az én áldásaim és az én adományaim, melyet rád bíztam, nem azért, hogy önmagadat gazdagítsd, hanem azért, hogy bölcsen sáfárkodj velük az emberiség javára!

– Hit, remény, cselekvő szeretet, 17-19./old.