Isten háborút hirdetett a bűn ellen

 

(1Móz 18:25). Távol legyen tőled, hogy ilyet tégy, hogy megöld az igazat a bűnössel együtt, és úgy járjon az igaz is, mint a bűnös! Távol legyen tőled! Vajon az egész föld bírája nem hozna-e igaz ítéletet? /RÚF/

(Zsolt 7:11-12). Az én pajzsom az Isten, aki megszabadítja a tiszta szívűeket. (12) Igaz bíró az Isten, olyan Isten, aki mindennap büntethet. /RÚF/

(Zsolt 50:6). Igazságát hirdesse az ég, mert ítéletet tart az Isten. (Szela.) /RÚF/

(Zsolt 82:1). Ászáf zsoltára. Isten ott áll az istenek gyűlésén, ítéletet tart az istenek fölött: /RÚF/

(Zsolt 96:10). Mondjátok el a népeknek, hogy uralkodik az Úr! Bizony szilárdan áll a világ, nem inog. Igazságosan ítéli a népeket. /RÚF/

(2Tim 4:1, 8). Kérve kérlek Isten és Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek (8) végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a napon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését. /RÚF/

 Isten szentsége azt jelenti, hogy nem képes tolerálni a bűnt. Türelmes, azonban ez nem jelenti azt, hogy a bűnnek nem lesz végső következménye, ami halál- (Róm 6:23). Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. /RÚF/

 Isten háborút hirdetett a bűn ellen, függetlenül attól, hol bukkan fel, legyen az Kánaán vagy Izrael. Izraelt nem tették szentebbé a más népek ellen vívott szent háborúk, ahogy más népeket sem, amikor Izrael ellen harcoltak az Úr választott eszközeiként. 

 (5Móz 9:4-5). Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. /RÚF/; 

(5Móz 12:29-30). Ha majd kiirtja előled Istened, az Úr azokat a népeket onnan, ahova bemégy, hogy elfoglald azok birtokát, és ha elfoglaltad a birtokukat, és a földjükön laksz, (30) vigyázz, nehogy csapdába ess azokat követve, akik kipusztultak előled. Ne kérdezősködj isteneik felől, és ne mondd: Hogyan tisztelik ezek a népek az isteneiket? Én is úgy akarok tenni! /RÚF/

A Közel-Kelet más népeivel ellentétben Izrael tapasztalta a szent háború ellentétét is, amikor Isten nem értük, hanem ellenük harcolt, megengedve az ellenségeiknek, hogy legyőzzék őket. 

 (Józsué 7:1-26). De Izráel fiai hűtlenül bántak a kiirtásra rendelt dolgokkal, mert a Júda törzséből való Ákán, Karmí fia, Zabdí unokája, Zerah dédunokája elvett a kiirtandó dolgokból. Ezért föllángolt az Úr haragja Izráel fiai ellen. (2) Józsué ugyanis néhány férfit küldött Jerikóból Ajba, amely Bét-Áven mellett van, Bételtől keletre, és azt mondta nekik: Menjetek, és nézzetek körül azon a földön! A férfiak elmentek, és kikémlelték Ajt. (3) Amikor visszatértek Józsuéhoz, azt mondták neki: Ne vonuljon föl az egész nép. Csak két- vagy háromezer ember vonuljon föl, azok is megverik Ajt. Ne fáraszd oda az egész népet, mert kevesen vannak azok. (4) Fölvonultak tehát oda a népből mintegy háromezren, de megfutamodtak az ajbeliek elől. (5) Megöltek közülük az ajbeliek mintegy harminchat embert, üldözték őket a kaputól egészen Sebárimig, és megverték őket a lejtőn. Ekkor valósággal megdermedt a nép szíve, és elvesztette minden bátorságát. (6) Józsué pedig megszaggatta ruháját, arccal a földre borult az Úr ládája előtt, és úgy maradt estig Izráel véneivel együtt. A fejükre port hintettek. (7) Akkor ezt mondta Józsué: Jaj, Uram, Uram! Miért is hoztad át ezt a népet a Jordánon, ha most az emóriak kezébe adsz bennünket, hogy elpusztítsanak? Bárcsak úgy határoztunk volna, hogy a Jordánon túl maradunk! (8) Ó, Uram! Mit mondjak most, hogy Izráel máris megfutamodott ellenségei elől? (9) Ha meghallják ezt a kánaániak és az ország többi lakói, akkor körülfognak bennünket, és még a nevünket is kiirtják a földről. Mit teszel akkor a te nagy nevedért? (10) Az Úr azt felelte Józsuénak: Kelj föl! Miért fekszel ott, arccal a földre borulva? (11) Vétkezett Izráel, megszegték szövetségemet, amelyre köteleztem őket, mert elvettek a kiirtásra szánt dolgokból, ellopták, és titokban a holmijuk közé tették. (12) Azért nem tudtak megállni Izráel fiai ellenségeikkel szemben, és azért futamodtak meg ellenségeik elől, mert utolérte őket az átok. Nem leszek többé veletek, ha nem pusztítjátok ki magatok közül a kiirtanivalót! (13) Kelj föl, szenteld meg a népet, és ezt mondd: Szenteljétek meg magatokat holnapra! Mert így szól az Úr, Izráel Istene: Kiirtanivaló van közötted, Izráel! Nem tudtok megállni ellenségeitek előtt, amíg el nem távolítjátok magatok közül a kiirtanivalót. (14) Jöjjetek ide reggel törzsenként. Abból a törzsből, amelyet sorsvetés útján megjelöl az Úr, jöjjenek ide a nemzetségek. Abból a nemzetségből, amelyet megjelöl az Úr, jöjjenek ide a családok. Abból a családból, amelyet megjelöl az Úr, jöjjenek ide a férfiak. (15) Akit azután kiirtandónak jelöl ki, azt meg kell égetni mindenével együtt, mert megszegte az Úr szövetségét, és gyalázatos dolgot követett el Izráelben. (16) Józsué korán reggel fölkelt, felsorakoztatta Izráel törzseit, és a sorsvetés Júda törzsét jelölte meg. (17) Azután felsorakoztatta Júda nemzetségeit, és a sorsvetés Zerah nemzetségét jelölte meg. Azután felsorakoztatta Zerah nemzetségéből a családfőket, és a sorsvetés Zabdít jelölte meg. (18) Amikor az ő családjának a férfiait sorakoztatta fel, a sorsvetés a Júda törzséből való Ákánt, Karmí fiát, Zabdí unokáját, Zerah dédunokáját jelölte meg. (19) Ekkor azt mondta Ákánnak Józsué: Fiam, adj dicsőséget az Úrnak, Izráel Istenének! Tégy bűnvallást előtte, és mondd el nekem, hogy mit tettél, ne titkolj el semmit előlem! (20) Ákán így válaszolt Józsuénak: Valóban én voltam az, aki vétkezett az Úr, Izráel Istene ellen, mert a következőt tettem: (21) megláttam a zsákmány között egy szép sineári köntöst, kétszáz sekel ezüstöt és egy ötven sekel súlyú aranyrudat. Megkívántam és elvettem őket. Ott vannak a sátramban elásva a földbe, az ezüst is alattuk van. (22) Ekkor Józsué követeket küldött, akik elfutottak a sátorba. És csakugyan el volt ásva mindez a sátrában, és az ezüst is alatta volt. (23) Előhozták a sátorból, odavitték Józsuéhoz és Izráel fiaihoz, és odatették az Úr színe elé. (24) Józsué pedig fogta Ákánt, Zerah fiát, az ezüstöt, a köntöst, az aranyrudat, fiait és leányait, marháit, szamarait és juhait, sátrát és mindenét. Vele volt egész Izráel, és elvitték őket az Ákór-völgybe. (25) Ott ezt mondta Józsué: Szerencsétlenséget hoztál ránk! Fordítsa az Úr ezt a szerencsétlenséget most rád! És megkövezte őket egész Izráel, majd elégették őket. Így kövezték meg őket. (26) Azután nagy kőhalmot raktak föléje, amely a mai napig megvan. Ekkor megszűnt az Úr izzó haragja. Ezért nevezik azt a helyet Ákór-völgynek mind a mai napig. /RÚF/

 Az egész kérdéskör a szent háborúkról csak úgy érthető meg, ha Isten tettére, mint bírói ítéletre tekintünk. Így nézve Izrael honfoglaló háborúja teljesen más színben tűnik fel. Szemben a birodalmi területszerző háborúkkal, amelyek oly gyakoriak voltak abban a korban (és ma is), Izrael háborúi nem a nép dicsőségének növelését célozták, hanem Isten ítéletének a végrehajtását és békéjének a megteremtését a területen. Így a szent háború koncepciójának megértése szívében Isten uralma és szuverenitása áll, amelyek ugyanúgy a tétjei a nagy küzdelemnek, mint Isten harcos képe vagy király és bíró volta.

 Jahve, a harcos Isten, aki ugyanakkor bíró, elkötelezett a jellemét tükröző törvényének alkalmazásában, stabilizálásában, fenntartásában. A harcos Isten képe hasonló a bíró és a király képéhez, és úgy mutatja be Őt, mint aki nem tűri örökké tétlenül a lázadást megalapított világrendje ellen. Ekképpen láthatjuk, hogy Isten célja sosem maga a háború, nem is a győzelem önmagában, hanem az igazság és a béke helyreállítása. Végső soron az ítélet, a háborúzás és az igazságszolgáltatás egy és ugyanaz, amennyiben az Isten által történik.

 Gondoljunk úgy Istenre, mint igazságos bíróra, akit nem lehet sem megvesztegetni, sem elfogultsággal vádolni! Hogyan lehet az evangélium szerves része ez a kép Istenről, aki nem tűri vég nélkül a bűnt, az elnyomást, az ártatlanok szenvedését és az elnyomottak kizsákmányolását?

 White idézet: Hatalmas ellenségünk van, aki nem csak gyűlöli az Isten képmására teremtett emberi lényt, hanem keserűen ellenséges viszonyban van Istennel és egyszülött Fiával, Jézus Krisztussal. Amikor emberek kiszolgáltatják magukat arra, hogy Sátán szolgái legyenek, akkor nem mutatja ki az irántuk érzett ellenséges viszonyt, mint ahogy azokkal szemben teszi, akik Krisztus nevét viselik, és Istennek szolgálnak. Őket halálosan gyűlöli. Ha meg tudja téveszteni őket, kárt tud tenni bennük, ha meggyengíti hitüket, és képtelenné teszi őket Isten szolgálatára, tudja, hogy ezzel megszomorítja Jézust, mivel így nem szolgálhatják vezetőjüket. Akiket sikerült rabként szekere elé fogni, nekik bizonyos fokú pihenőt ad, mivel ők hajlandók őt szolgálni, azonban gyűlölete feltámad, amikor a könyörület üzenete eléri rabszolgáit, és ők megpróbálnak hatalmából szabadulni, hogy az igazi pásztort kövessék. Ekkor történik az, hogy még erősebb láncokkal fogja vissza, és tartja őket rabságban. Akkor kezdődik a harc Sátán és foglya között, amikor az utóbbi elkezdi rángatni láncait és szabadulni vágyik, mert az ember akkor kezd együttműködni a mennyei lényekkel, amikor hite megragadja Krisztust. Ekkor van az, hogy az erős fegyveresnél is Erősebb a lélek segítője lesz, és a szegény foglyot a Szentlélek erősíti meg, hogy szabadulni tudjon.

 Isten mély és igaz szeretettel van az emberi család minden tagja iránt. Egyről sem feledkezik meg, egyet sem hagy árván és megtévesztett állapotban, hogy az ellenség legyőzhesse. Akik beálltak Krisztus seregébe felveszik Isten teljes fegyverzetét, hordják azt és védelmet kapnak az ellenség összes támadásával szemben. Biztos ígéretük van azoknak, akik igazán arra vágynak, hogy Istentől tanítottak legyenek, és az ő útjain járjanak, mely szerint Ő megígérte, ha valakinek nincs bölcsessége, és kér tőle, akkor készségesen és szemrehányás nélkül adja. Az apostol így folytatja: „De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert aki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, amelyet a szél hajt, és ide s tova hány. Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól; a kétszívű, a minden útjában állhatatlan ember.” (Jak 1:5-7) Isten ott van minden ígéret mögött, és azzal hozzuk rá a legnagyobb szégyent, ha kérünk, és nem hiszünk ígéretében, hanem kételkedünk és habozunk, majd pedig kimondjuk kételyeinket. Vajon, ha nem kapjuk meg azonnal kérésünket, akkor sértődötten és hitetlenül kell-e továbbállnunk? Legyen hitünk! Higgyük el, hogy Isten, amit ígért, meg is cselekszi. Szüntelenül imádkozzunk, legyünk éberek, munkálkodjunk és várjunk. Harcoljuk meg a hit nemes harcát. Szóljunk így magunkban: „Isten hívott meg. Meghallotta imámat. Szavát adta, hogy elfogad engem, és teljesíti ígéretét. Bízhatok Istenben, mivel úgy szeretett engem, hogy egyszülött Fia halt meg értem. Isten Fia az én Megváltóm. Kérjetek, és megadatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek, és megnyittatik néktek. Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik. Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik tőle kérik.” (Lk 11:9-10, 13) – A keresztény nevelés alapjai, 299./old.

A kánaániták gonoszsága

 (1Móz 15:16). Csak a negyedik nemzedék tér vissza ide, mert az emóriak gonoszsága még nem telt be. /RÚF/

(3Móz 18:24-30). Ne tegyétek magatokat ezek közül semmivel se tisztátalanná! Mert azok a népek tették magukat mindezekkel tisztátalanná, amelyeket kiűzök előletek. (25) Így vált tisztátalanná az a föld. Ezért majd számonkérem rajta a bűnét, és ki fogja hányni lakosait az a föld. (26) Ti azonban tartsátok meg rendelkezéseimet és törvényeimet! Ne kövessetek el egyet sem ezek közül az utálatosságok közül, se a közületek való, se a köztetek tartózkodó jövevény. (27) Mert az előttetek fekvő föld lakói elkövették mindezeket az utálatosságokat, azért lett tisztátalanná az a föld. (28) Ne hányjon ki titeket is az a föld, ha tisztátalanná teszitek, ahogyan kihányta az előttetek levő népeket. (29) Mert aki csak egyet is elkövet ezek közül az utálatosságok közül, azt mind ki kell irtani népe közül, ha ilyet követ el. (30) Tartsátok meg, amiket elrendeltem, és semmit ne kövessetek el azok közül az utálatos szokások közül, amelyeket előttetek elkövettek, és ne tegyétek magatokat tisztátalanná azokkal! Én, az Úr vagyok a ti Istenetek! /RÚF/

(5Móz 18:9-14). Ha bemégy arra a földre, amelyet Istened, az Úr ad neked, ne tanuld el azokat az utálatos dolgokat, amelyeket azok a népek művelnek. (10) Ne legyen olyan nálad, aki a fiát vagy a leányát áldozatul elégeti, ne legyen jós, se varázslást űző, jelmagyarázó vagy igéző! (11) Ne legyen átokmondó, se szellemidéző, se jövendőmondó, se halottaktól tudakozódó! (12) Mert utálatos az Úr előtt mindaz, aki ilyet cselekszik: éppen ezek miatt az utálatos dolgok miatt űzi ki előled ezeket a népeket Istened, az Úr. (13) Légy feddhetetlen Istened, az Úr előtt! (14) Mert ezek a népek, amelyeknek a földjét birtokba veszed, varázslókra és jósokra hallgatnak, de neked ezt nem engedi meg Istened, az Úr. /RÚF/

(Ezsd 9:11). Amelyeket a te szolgáid, a próféták által adtál, amikor ezt mondtad: Az a föld, amelyre bementek, hogy birtokba vegyétek, tisztátalan föld az országban lakó népek tisztátalansága és utálatos szokásai miatt, mert megtöltötték azt egyik végétől a másikig tisztátalanságukkal. /RÚF/

 Józsué könyvén túl kell néznünk, hogy teljesen megérthessük, mi volt a kánaáni nemzetek gonoszsága. Olyan visszataszító rítusokat gyakoroltak (5Móz 18:9-12), mint a gyermekáldozat, jóslás, varázslás, boszorkányság, halottidézés, spiritizmus. A Ras Shamránban feltárt ősi ugariti szövegek még inkább betekintést nyújtanak a kánaáni vallásba és társadalmi viszonyokba, amelyekből látszik, hogy e kultúrának az ítélete nemcsak érthető volt, de – az ótestamentumi erkölcsi elvek alapján – igazságos is.

 A kánaániak vallásának az a hit képezte az alapját, hogy a termékenységet biztosító természetes jelenségeket az istenek és istennők közötti szexuális kapcsolatok irányították. Gondolkodásukban a saját szexuális viselkedésük és az isteneké összekapcsolódott, ezért rituális szexuális érintkezéseken keresztül igyekeztek az isteneiket is arra ösztönözni. A kultusz létrehozta a „szent” prostitúció intézményét, amelynek keretei között női és férfi prostituáltak orgiákon vettek részt – mindezt vallási gyakorlatuk részeként.

 Egy nemzet sosem emelkedhet felül azon a morális szinten, mint ami az isteneié, akiket imád. Az istenségek jellemzőinek megértése után nem csodálkozhatunk azon, hogy a kánaániak gyermekáldozatokat mutattak be, amely ellen a Biblia különösen erőteljesen lép fel. Régészeti bizonyítékok mutatják, hogy a kánaáni népek rendszeresen feláldozták elsőszülötteiket az isteneiknek, amelyek valójában démonok voltak, akiket imádtak. Gyerekcsontvázak összetört csontjait találták hatalmas korsókban összegyűjtve, rajtuk áldozati szövegekkel, amelyek arról tanúskodnak, milyen lealacsonyító volt a vallásuk, és mit jelentett ez sok gyermekük számára.

 A kánaániak kiirtása Istennek nem egy az után támadt gondolata volt, hogy eldöntötte, Izraelnek adja a földet. A kánaáni népeknek hagyott időt a megtérésre, kegyelemidőt, megvolt a lehetőségük, hogy megtalálják Őt és elfogadják jellemét a pátriárkák tanúságtételén keresztül, akik közöttük éltek. Volt tehát lehetőségük, de nem éltek vele, és folytatták szörnyű vallási gyakorlataikat, míg végül az Úr véget nem vetett az egésznek.

 White idézet: Jerikó bevételéhez a seregek hatalmas fejedelme egyszerű haditervet készített, hogy egyetlen ember se tulajdoníthassa magának a győzelmet. Egyetlen emberi kéz sem próbálhatta meg ledönteni a város falait, különben magának tulajdoníthatta volna a győzelem dicsőségét. Hasonlóképpen ma sem kell dicsőséget tulajdonítaniuk az embereknek azért, amit megvalósítanak. Csak az Úré a dicsőség. Ó, bárcsak meglátnák az emberek, milyen nagy szükségük van arra, hogy Istenre tekintsenek, és Ő mutassa meg nekik, mi a teendőjük.

 Az Úr egybegyűjtötte seregeit az elítélt város körül; amelyre nem emberek emelték fel a kezüket, hanem mennyei sereg döntötte le a falait, hogy csak az Úr neve legyen felmagasztalva. Jerikó volt az a büszke város, melynek erős bástyáit látva megrémültek a hitetlen kémek. Most pedig a város bevételénél Isten közölte a héberekkel, hogy már atyáik is negyven évvel korábban birtokba vehették volna a várost, ha lett volna hitük.

 Az emberi gyengeség minden heves küzdelemben természetfeletti erőt és segítséget talál a Mindenható tettei véghezviteléhez, a sikert pedig a kitartó hit és az Istenbe vetett tökéletes bizalom biztosítja. Miközben a gonoszok szövetsége felsorakozik ellenük, az Úr azt kéri gyermekeitől, hogy legyenek erősek és küzdjenek bátran, mert a mennyet kell elnyerniük, és soraikban nem csak angyalok, hanem maga a hatalmas fejedelem áll a mennyei seregek élén. Jerikó bevételénél Izrael egyetlen katonája sem kérkedhetett azzal, hogy korlátolt ereje révén dőltek le a város falai, hanem az Úr seregeinek fejedelme tervezte meg a legnagyobb egyszerűséggel ezt a csatát, hogy csak az Urat illesse meg dicsőség, és ne az embereket. Isten minden erőt megígért és ez az ígéret adatott neked, a gyermekeidnek és mindazoknak, akik még távol vannak, és bárkinek, akik Urunk nevét hívják segítségül.

 Töretlenül kell hinnünk üdvösségünk fejedelmében. Engedelmeskednünk kell parancsolatainak. Jerikó falai a kapott parancsolatok betartásának eredményeképpen omlottak le. – Conflict and Courage, 118./old.

 Bálám végzete hasonló volt Júdás végzetéhez. Jellemük is közös vonásokat hordozott magán. Mindketten megpróbálták Isten szolgálatát egyesíteni a mammon szolgálatával, és mindketten kudarcot vallottak. Bálám megismerte az igaz Istent, és vallást tett arról, hogy Őt szolgálja. Júdás Messiásként hitt Jézusban, és csatlakozott követőihez. Bálám azt remélte, hogy Jahve szolgálatát ugródeszkaként használhatja a gazdagság és a világi méltóság megszerzéséhez. Mivel elképzelése nem vált be, megbotlott, elesett és összetörte magát. Júdás azt remélte, hogy Jézussal való kapcsolata révén sikerül biztosítania a maga számára az anyagi jólétet és a magasabb tisztségek elnyerését abban a világi birodalomban, amelyet hite szerint Jézus, a Messiás már elkezdett létrehozni. Reménységeinek kudarca hitehagyásba és romlásba kergette. Bálám is és Júdás is nagy világosságot kapott Istentől, és különleges kiváltságokat élvezett, de egyetlen dédelgetett bűnük megmérgezte egész jellemüket, és vesztüket okozta…

 Egyetlen dédelgetett bűn apránként lealacsonyítja a keresztény jellemet, és az összes nemes erejét az ördögi kívánságok szolgálatába állítja. Egyetlen rossz szokás elnézése, megengedése, a kötelességek közül egyetlenegy semmibevevése lerombolja a lélek védőbástyáit, és megnyitja az utat Sátán előtt. Az egyetlen biztos eljárás, ha őszinte szívből eredő imádságainkat naponta elmondjuk, mint ahogy Dávid is tette: „Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim.” (Zsolt 17:5) – Pátriárkák és próféták, 452./old.

Isten háborúzik a gonoszság ellen

 

„Mindezeket a királyokat és földjüket egy út során hódította meg Józsué, mivel az Úr, Izráel Istene harcolt Izráelért.” (Józs 10:42), /ÚRK/

 Józsué könyve időnként felkavaró jeleneteket mutat be. Súlyos kérdéseket vet fel, amikor a szent vagy isteni háború emberek egy csoportjának felhatalmazást ad arra, hogy elpusztítsa más emberek csoportját.

 A szent háború kérdésének a megértése az Ótestamentumban igazi kihívás. Isten úgy jelenik meg a könyvben, mint a világegyetem mindenható Ura; így minden, ami itt történik, valamilyen módon a közvetlen vagy közvetett akaratához kell, hogy kapcsolódjon. Ezzel pedig a „Hogy engedhette meg mindezt Isten?” kérdés nem megkerülhető. Isten maga is bekapcsolódik az összeütközésbe, amely lényegesen hatalmasabb, mint bármilyen háború vagy csata, ami valaha zajlott az emberiség történelmében. Egy olyan küzdelemről beszélünk, amely életünk minden aspektusát áthatja. Az is világos, hogy az események – legyenek akár bibliaiak, akár a világi történelemből valók – egyedül e konfliktus fényében érthetők meg teljesen.

White idézet: A pogány nemzetek ócsárolták Istent és népét, mert Izrael nem volt képes bevenni Kánaánt mindjárt Egyiptom elhagyása után, úgy, ahogy elvárták volna. Ellenségeik ujjongtak, hogy a héberek oly sokáig vándoroltak a pusztában, s gúnyolódva állapították meg, hogy a héberek Istene nem képes bevinni őket az ígéret földjére. Az Úr most jelentőségteljesen megmutatta hatalmát és kegyelmét, megnyitotta népe előtt a Jordánt, és ellenségei nem ócsárolhatták többé őket. – Pátriárkák és próféták, 486./old.

 Jerikó lakosainak teljes pusztulása a Mózes által adott Kánaán lakóira vonatkozó korábbi parancs beteljesedése volt: „…megvered őket: mindenestől veszítsd ki őket”. (5Móz 7:2)

„De e népnek városaiban, amelyeket örökségül ad néked az Úr, a te Istened, ne hagyj élni csak egy lelket is”. (5Móz 20:16) 

Sokaknak e parancsolat a Biblia más részeiben megparancsolt szeretet és jóság lelkületével ellentétesnek látszik, pedig valójában ezek is a végtelen bölcsesség és jóság utasításai voltak. Isten Kánaánban akarta megalapítani Izraelt, hogy ott nemzetté, kormányzattá fejlődve e földön kinyilatkoztassa királyságát általuk. Nekik nemcsak az igazi vallás örököseivé kellett lenniük, hanem az egész földön el kellett terjeszteniük annak elveit. A kánaániták azonban akkor már a legromlottabbak, a leglealacsonyítóbb pogányság követői voltak, s szükséges volt, hogy megtisztítsák a földet attól, ami megakadályozná Isten kegyelmes céljának beteljesítését.

 Kánaán népének elég lehetősége volt bűnbánatra. Negyven évvel ezelőtt az Egyiptom feletti ítélet és a Vörös-tengeren való átkelés bizonyítéka volt Izrael Istene legfőbb hatalmának. És most Midián, Gileád és Básán királyainak legyőzése ugyancsak megmutatta, hogy minden isten felett áll Jahve. Jellemének szentsége és a tisztátalansággal szembeni utálata nyilvánvalóvá lett abban az ítéletben, amellyel Izraelt büntette Baál-Peór förtelmes szertartásaiban való részvételükért. Mindezeket az eseményeket jól ismerték Jerikó lakói. Sokan voltak, akik osztották Ráháb meggyőződését, mely szerint Jahve Izrael Istene, a menny és a föld Istene, de visszautasították az engedelmességet. Mint az özönvíz előtti emberek, úgy a kánaániták is csak azért éltek, hogy káromolják az eget, és tisztátalanná tegyék a földet. A szeretet és az igazságosság megkívánta az Isten elleni lázadók és az emberek ellenségeinek azonnali kiirtását. – Pátriárkák és próféták, 492./old.