Mózes, mind Józsué, Jézus Krisztus előképe volt

 2Móz 3:1-2, 5. Mózes pedig apósának, Jetrónak, Midján papjának a juhait legeltette. Egyszer a juhokat a pusztán túlra terelte, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez. (2) Ott megjelent neki az Úr angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor tűzben ég, de mégsem ég el a csipkebokor. (5) Isten ekkor azt mondta: Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állsz! /RÚF/

(Józs 1:1-3). Mózesnek, az Úr szolgájának halála után ezt mondta az Úr Józsuénak, Nún fiának, Mózes szolgájának: (2) Mózes, az én szolgám meghalt. Most azért indulj, kelj át itt a Jordánon, te és ez az egész nép arra a földre, amelyet Izráel fiainak adok. (3) Nektek adok minden helyet, amelyre lábatokkal léptek, ahogyan megígértem Mózesnek. /RÚF/

(Józs 2:1). Akkor Józsué, Nún fia titokban két kémet küldött Sittímből, és ezt mondta nekik: Menjetek, vegyétek szemügyre azt a földet és Jerikót! Azok elmentek, betértek egy Ráháb nevű parázna nő házába, hogy ott töltsék az éjszakát. /RÚF/

(Józs 5:15). Az Úr seregének a vezére így felelt Józsuénak: Oldd le sarudat a lábadról, mert szent az a hely, ahol állsz. Józsué így is tett. /RÚF/

 Ahogy Mózes, ő is az Úrral való személyes találkozás kapcsán kapja a megbízását. Mindkettőjük vezetése alatt Izrael híre félelmet vált ki más népek között. Mózes a Vörös-tengeren vezeti át a népet, Józsué pedig a Jordánon, csodálatos módon. Isten mindkét vezetőt emlékezteti a körülmetélés szükségességére és a páska fontosságára. Mózes idején kezd hullani az égből a manna, majd ez Józsué idejében fejeződik be. Mindkettő a saruja levételére kap utasítást. Mindkettejük kinyújtott keze Izrael győzelmét jelzi. Mózes útmutatást ad a föld felosztására és menedékvárosok alapítására, Józsué pedig megteszi, amit elődje utasításba adott. Szolgálatuk végén mindkettő búcsúbeszédet tart, és megújítja az Istennel kötött szövetséget. 

(5Móz 18:15-19). Prófétát támaszt majd testvéreid közül Istened, az Úr: olyat, mint én – őreá hallgassatok! (16) Egészen úgy, ahogyan kérted Istenedtől, az Úrtól a Hóreben, az összegyülekezés napján, amikor ezt mondtad: Nem tudom tovább hallgatni Istenemnek, az Úrnak a szavát, és nem tudom tovább nézni ezt a nagy tüzet, mert meghalok. (17) Akkor az Úr így szólt hozzám: Helyesen mondták. (18) Prófétát támasztok nekik testvéreik közül, olyat, mint te. Az én igéimet adom a szájába, ő pedig elmond nekik mindent, amit én parancsolok. (19) És ha valaki nem hallgat igéimre, amelyeket az én nevemben hirdet, azt majd én felelősségre vonom. /RÚF/

(5Móz 34:10-12). Nem is támadt többé Izráelben Mózeshez hasonló próféta, akivel szemtől szemben érintkezett volna az Úr. (11) Mert őt küldte el az Úr mindazoknak a jeleknek és csodáknak a véghezvitelére, amelyeket Egyiptom földjén tett a fáraóval, valamennyi udvari emberével és egész országával; (12) és mindazoknak az erős kézre valló, nagy és félelmetes tetteknek a véghezvitelére, amelyeket Mózes egész Izráel szeme láttára vitt véghez. /RÚF/

(Ján 1:21). Erre megkérdezték tőle: Hát akkor? Te vagy Illés? Ő azt mondta: Nem az vagyok. – A próféta vagy? Így válaszolt: Nem. /RÚF/

(ApCsel 3:22-26). Mózes ezt mondta: „Prófétát támaszt nektek testvéreitek közül az Úr, a ti Istenetek, olyat, mint én: őrá hallgassatok mindenben, amit csak mond nektek. (23) És aki nem hallgat erre a prófétára, azt ki kell irtani a nép közül.” (24) A próféták is – Sámueltől és az utána következőktől fogva –, akik csak szóltak, mind ezekről a napokról jövendöltek. (25) Ti vagytok a fiai ezeknek a prófétáknak és annak a szövetségnek, amelyet Isten atyáinkkal kötött, amikor így szólt Ábrahámhoz: „És a te magodban áldatik meg a föld minden nemzetsége.” (26) Isten elsősorban számotokra támasztotta és küldte el Szolgáját, hogy megáldjon titeket, ha ti megtértek gonoszságaitokból. /RÚF/

(ApCsel 7:37). Ez az a Mózes, aki azt mondta Izráel fiainak: Prófétát támaszt nektek az Isten testvéreitek közül, olyat, mint én. /RÚF/

Józsué élete a Mózes által mondott prófécia részleges betöltése volt (5Móz 18:15, 18), de nem a végső teljesedése, azt ugyanis teljes egészében csak a Messiás töltheti be. Ő az, aki bensőséges kapcsolatban van az Atyával 

Jn 1:14, 18. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. (18) Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt. /RÚF/; 

...aki igaz és Istent igazán jelenti ki 

(Mt 22:16). Elküldték tehát hozzá a Heródes-pártiakkal együtt a tanítványaikat, akik ezt mondták: Mester, tudjuk, hogy igaz ember vagy, és az Isten útját az igazsághoz ragaszkodva tanítod, és nem törődsz azzal, hogy ki mit mond, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét. /RÚF/; 

(Lk 10:22). Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni. /RÚF/; 

(Jn 14:6). Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam. /RÚF/;

 Isten adja az igéit a szájába 

(Jn 14:24). Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én igéimet. Az az ige pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki elküldött engem. RÚF/. 

Tehát mind Mózes, mind pedig Józsué az eljövendő Messiás, Jézus előképe.

 White idézet: Mózes ismét negyven napot és negyven éjszakát töltött el a hegyen. Egész idő alatt – mint ahogy az első alkalommal is – Isten csodálatos módon tartotta fenn életét. Isten senkinek nem engedte meg, hogy felmenjen vele, vagy hogy Mózes távolléte alatt valaki megközelítse a hegyet. A menny parancsára Mózes két kőtáblát készített, és ezeket magával vitte a hegyre. Az Úr azután ismét „felírá a táblákra a szövetség szavait, a tíz parancsolatot”. (2Móz 34:28)

 A hosszú idő alatt, amelyet Mózes az Istennel való közösségben töltött, arca visszatükrözte az isteni jelenlét dicsőségét. Amikor lejött a hegyről, maga sem tudott arról, hogy arca kápráztató fénytől sugárzik. Ilyen mennyei fény világította meg István arcát is, amikor bírái elé vitték: „És szemüket reá vetvén a tanácsban ülők mindnyájan olyannak láták az ő orcáját, mint egy angyalnak orcáját” (ApCsel 6:15). Áron éppen úgy, mint az emberek, visszahúzódott Mózestől. Amikor meglátták, hogy Mózes „orcájának bőre sugárzik: féltek közelíteni hozzá” (2Móz 34:30). Mózes, amikor észrevette zavarodottságukat és félelmüket, nem tudta ennek okát, és sürgette őket, hogy menjenek közelebb hozzá...

 Isten a mennyei fénynek ezzel a ragyogó sugárzásával tulajdonképpen törvénye szent és magasztos jellegév el és a Krisztus útján kijelentett evangélium dicsőségével akart hatást gyakorolni Izraelre. Mialatt Mózes fenn volt a hegyen, Isten nemcsak a törvény tábláit mutatta meg neki, hanem a megváltás tervét is feltárta előtte. Mózes meglátta, hogy Krisztus áldozatát előre ábrázolták a zsidó korszak összes jelképei. A mennyei fény, amely a Golgotáról sugárzik, képezi Isten törvényének dicsőségét, mint azt a fényt is, amely most Mózes arcáról ragyogott. A mennyei fény e szövetség dicsőségét jelképezte, amelynek Mózes volt a látható közvetítője, mint előképe az igazi közbenjárónak...

 Mózes Krisztus előképe volt. Miként Mózes, Izrael közbenjárója lepellel fedte el arcát, mivel a nép nem tudta elviselni dicsősége látványát; éppen így Krisztus is, az isteni közbenjáró is elfedte istenségét az emberi testben, mikor eljött erre a földre. Ha Jézus a menny ragyogásával felruházva jött volna el, akkor nem tudta volna megközelíteni az embereket bűnös állapotukban. A bűnös emberek nem tudták volna elviselni jelenléte dicsőségét. Ezért Krisztus megalázta magát, és a „bűn testének hasonlatosságában” (Róm 8:3) jelent meg a földön, hogy így közelíthesse meg az elesett emberi nemzetséget, és emelhesse fel. – Pátriárkák és próféták, 329-330./old.

 Mózes Krisztus egyik előképe volt… Isten jónak látta fegyelmezni őt a szenvedés és a nélkülözés iskolájában, mielőtt felkészítette, hogy Izrael népét elvezesse a földi Kánaánba. Isten Izraelének a mennyei Kánaán felé vándorolva olyan vezetője volt, akinek nincs szüksége emberi tanításra, hogy felkészülhessen mennyei vezetői küldetésére, hiszen Ő a szenvedés által tökéletes, és mivel „Ő maga is megkísértetvén segíthet azokon, akik megkísértetnek” (Zsid 2:18). Megváltónk nem mutatott emberi gyengeséget vagy tökéletlenséget, mégis meghalt, hogy megszerezze számunkra az ígéret földjére való bemenetelt. – Conflict and Courage, 111./old. 

White idézet: Mózes ismét negyven napot és negyven éjszakát töltött el a hegyen. Egész idő alatt – mint ahogy az első alkalommal is – Isten csodálatos módon tartotta fenn életét. Isten senkinek nem engedte meg, hogy felmenjen vele, vagy hogy Mózes távolléte alatt valaki megközelítse a hegyet. A menny parancsára Mózes két kőtáblát készített, és ezeket magával vitte a hegyre. Az Úr azután ismét „felírá a táblákra a szövetség szavait, a tíz parancsolatot”. (2Móz 34:28)

 A hosszú idő alatt, amelyet Mózes az Istennel való közösségben töltött, arca visszatükrözte az isteni je lenlét dicsőségét. Amikor lejött a hegyről, maga sem tudott arról, hogy arca kápráztató fénytől sugárzik. Ilyen mennyei fény világította meg István arcát is, amikor bírái elé vitték: „És szemüket reá vetvén a tanácsban ülők mindnyájan olyannak láták az ő orcáját, mint egy angyalnak orcáját” (ApCsel 6:15). Áron éppen úgy, mint az emberek, visszahúzódott Mózestől. Amikor meglátták, hogy Mózes „orcájának bőre sugárzik: féltek közelíteni hozzá” (2Móz 34:30). Mózes, amikor észrevette zavarodottságukat és félelmüket, nem tudta ennek okát, és sürgette őket, hogy menjenek közelebb hozzá...

 Isten a mennyei fénynek ezzel a ragyogó sugárzásával tulajdonképpen törvénye szent és magasztos jellegév el és a Krisztus útján kijelentett evangélium dicsőségével akart hatást gyakorolni Izraelre. Mialatt Mózes fenn volt a hegyen, Isten nemcsak a törvény tábláit mutatta meg neki, hanem a megváltás tervét is feltárta előtte. Mózes meglátta, hogy Krisztus áldozatát előre ábrázolták a zsidó korszak összes jelképei. A mennyei fény, amely a Golgotáról sugárzik, képezi Isten törvényének dicsőségét, mint azt a fényt is, amely most Mózes arcáról ragyogott. A mennyei fény e szövetség dicsőségét jelképezte, amelynek Mózes volt a látható közvetítője, mint előképe az igazi közbenjárónak...

 Mózes Krisztus előképe volt. Miként Mózes, Izrael közbenjárója lepellel fedte el arcát, mivel a nép nem tudta elviselni dicsősége látványát; éppen így Krisztus is, az isteni közbenjáró is elfedte istenségét az emberi testben, mikor eljött erre a földre. Ha Jézus a menny ragyogásával felruházva jött volna el, akkor nem tudta volna megközelíteni az embereket bűnös állapotukban. A bűnös emberek nem tudták volna elviselni jelenléte dicsőségét. Ezért Krisztus megalázta magát, és a „bűn testének hasonlatosságában” (Róm 8:3) jelent meg a földön, hogy így közelíthesse meg az elesett emberi nemzetséget, és emelhesse fel. – Pátriárkák és próféták, 329-330./old.

 Mózes Krisztus egyik előképe volt… Isten jónak látta fegyelmezni őt a szenvedés és a nélkülözés iskolájában, mielőtt felkészítette, hogy Izrael népét elvezesse a földi Kánaánba. Isten Izraelének a mennyei Kánaán felé vándorolva olyan vezetője volt, akinek nincs szüksége emberi tanításra, hogy felkészülhessen mennyei vezetői küldetésére, hiszen Ő a szenvedés által tökéletes, és mivel „Ő maga is megkísértetvén segíthet azokon, akik megkísértetnek” (Zsid 2:18). Megváltónk nem mutatott emberi gyengeséget vagy tökéletlenséget, mégis meghalt, hogy megszerezze számunkra az ígéret földjére való bemenetelt. – Conflict and Courage, 111./old.

A helyreállított Föld

(Jer 24:6). Jó szándékkal tekintek rájuk, és visszahozom őket ebbe az országba: felépítem őket és nem döntöm romba, elplántálom és nem gyomlálom ki őket. /RÚF/

(Jer 31:16). Ezt mondja az Úr: Hagyd abba a hangos sírást, ne könnyezzenek szemeid! Mert meglesz szenvedésed jutalma – így szól az Úr –, visszatérnek fiaid az ellenség földjéről. /RÚF/

(Ez 11:17). Ezért mondd: Így szól az én Uram, az Úr: Összegyűjtelek benneteket a népek közül, és összeszedlek azokból az országokból, amelyekbe szétszéledtetek, és nektek adom Izráel földjét. /RÚF/

(Ez 28:25). Így szól az én Uram, az Úr: Amikor összegyűjtöm Izráel házát a népek közül, amelyek közé szétszóródtak, akkor a népek szeme láttára mutatom meg rajtuk, hogy szent vagyok; mert a maguk földjén fognak lakni, amelyet szolgámnak, Jákóbnak adtam. /RÚF/

(Ez 37:14, 25). Lelkemet adom belétek, életre keltek, és letelepítelek benneteket a saját földeteken. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az Úr, meg is teszem, amit megmondtam – így szól az Úr. (25) Abban az országban laknak majd, amelyet szolgámnak, Jákóbnak adtam, amelyben őseitek is laktak. Ott laknak ők, fiaik és unokáik örökre, és szolgám, Dávid lesz a fejedelmük örökre. /RÚF/

 A babiloni fogság alatt az izraeliták nemcsak a gyökértelenség szomorú valóságát tapasztalták meg, hanem azt az ígéretet is, hogy az Istennel való kapcsolatuk, bár a föld ígérete által vált konkréttá, nem függ annak birtoklásától, és nem korlátozódik csupán arra. Amikor az izraeliták megvallották bűneiket, megtértek és ismét teljes szívvel keresték Istent, Ő újra betöltötte ígéretét, majd visszahozta őket a földjükre, ami a helyreállítás jele volt. Ugyanakkor Isten akkor is az Uruk volt, amikor éppen nem éltek az ígéret földjén.

 Ahogy mindig feltételes volt az ígéret, miszerint Izrael birtokolja a földet 

(5Móz 28:63-64). És ahogyan örömét lelte az Úr abban, hogy jót tehetett veletek, és megszaporított benneteket, ugyanúgy leli majd örömét abban is az Úr, hogy tönkretesz és kipusztít benneteket. Kigyomlálnak benneteket arról a földről, ahova bementek, hogy birtokba vegyétek. (64) Szétszéleszt téged az Úr az összes nemzet közé a föld egyik szélétől a másikig, és ott majd más, kőből és fából készült isteneket kell szolgálnod, akiket nem ismertél sem te, sem atyáid. /RÚF/;

  (Józs 23:13, 15). akkor tudjátok meg, hogy nem űzi ki többé Istenetek, az Úr ezeket a népeket előletek. Sőt, tőrré és csapdává lesznek számotokra, oldalatokon ostorrá, szemetekben pedig tövisekké, míg ki nem pusztultok erről a jó földről, amelyet Istenetek, az Úr adott nektek. (15). De ahogyan beteljesedett rajtatok mindaz az ígéret, amelyet Istenetek, az Úr tett nektek, úgy fogja beteljesíteni rajtatok az Úr minden fenyegetését is, amíg ki nem pusztít benneteket erről a jó földről, amelyet nektek adott Istenetek, az Úr. /RÚF/; 

(1Kir 9:7). akkor kiirtom Izráelt arról a földről, amelyet nekik adtam, ezt a templomot, amelyet nevemnek szenteltem, elvetem színem elől, Izráelt pedig példálózva, maró gúnnyal emlegetik majd minden nép között. /RÚF/;

  (2Kir 17:23). Végül is az Úr eltávolította színe elől Izráelt, ahogyan megmondta szolgái, a próféták által. Ezért került fogságba Izráel a maga földjéről Asszíriába mindmáig. /RÚF/;

 (Jer 12:10-12). Sok pásztor pusztította szőlőmet, taposta osztályrészemet. Drága osztályrészemet sivár pusztává tették. (11) Sivárrá tették, gyászba borult előttem, mint a sivatag. Sivárrá vált az egész ország, de senki sem törődik vele. (12) A puszta kopár hegyein pusztítók jönnek. Mert az Úr fegyvere pusztítja az országot egyik szélétől a másikig. Nincs békessége egy embernek sem! /RÚF/

...az is az volt, hogy a fogság után visszaviszi őket, és gyarapodni fognak. Ezzel együtt az Ótestamentum prófétái arra is felhívják a figyelmet, hogy a helyreállítás jövőbeli dolog, amit a dávidi Király hoz majd el.

(Ézs 9:5-6) Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! (6) Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt! /RÚF/; 

(Zak 9:9, 16). Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán. (16) Megsegíti őket Istenük, az Úr azon a napon. Pásztorolja népét, mint egy nyájat. Mint a korona drágakövei, úgy ragyognak földjén. /RÚF/ Ez az ígéret Jézus életében, halálában és feltámadásában vált valóra, akiben az ókori izraelitáknak adott minden ígéret teljesedett.

 Az Újtestamentum közvetlenül nem említi meg az ígéret földjét, de azt mondja, hogy Isten ígéretei valóra váltak Jézus Krisztusban, illetve általa. 

(Róm 15:8). Mert azt mondom, hogy Krisztus a zsidóság szolgájává lett Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyáknak adott ígéreteket /RÚF/; 

(2Kor 1:20). Mert Istennek minden ígéretére őbenne van az igen, és ezért általa mondunk áment Isten dicsőségére. /RÚF/ Tehát Jézus világosságában a föld új értelmet nyert, a szimbólumává vált Isten lelki áldásainak, mindannak, amit Isten itt és most (Ef 2:6). és vele együtt feltámasztott, és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban /RÚF/...valamint a jövőben tervez adni hűséges népének.

 A nyugalom, bőség és jólét isteni ígéretének végső beteljesedése a bűntől és annak következményeitől megszabadított új földön lesz a mienk. Ebben az értelemben nekünk, keresztényeknek a reményünk Krisztus azon ígéretén nyugszik, hogy visszatér a földre és a mennyei ezer év után megalapítja örökkévaló országát az újjáteremtett földön. Ez lesz a bolygónkról valaha elhangzott minden ígéret végső beteljesedése

 (Jn 14:1-3). Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem! (2) Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? (3) És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. /RÚF/, 

(Tit 2:13). mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését /RÚF/ 

(Jel 21:1-3). És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. (2) És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. (3) Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük /RÚF/

 White idézet: Ha Józsuéhoz hasonló magatartását tanúsítanának, akik még tevékenyek, akik tapasztalatokat szereztek, és tudják, hogyan gondoskodott Isten a mű előrehaladásáról, és ha az áldások és a múltbeli irgalmas cselekedetek felsorolásával erősítenék Isten népének hitét, akkor ők maguk is áldásban részesülnének, és áldásul szolgálnának azok számára, akik még nem szereztek hasonló tapasztalatokat. Ha felemlegetnék a mű vezetőinek áldozatkész szolgálatát, és ha emlékeztetnék az embereket a menny hatalmának megnyilatkozásaira, amelyek révén a mű kezdetén megóvta őket az elhajlástól, csalástól és tékozlástól, akkor átformáló példával szolgálhatnának a mai munkásokra nézve.

 Ha szem elől tévesztjük, a múltban mit tett az Úr gyermekeiért, akkor szem elől tévesztjük azt is, amit jelenleg tesz értünk. Akik most csatlakoznak a műhöz, nem sokat tudnak azok önmegtagadásáról és személyes áldozatáról, akikre az Úr a munka terhét helyezte a kezdetekkor. Ezeket újból és újból fel kell elevenítenünk...

 Ádáz küzdelem van kibontakozóban az élet fejedelme és a sötétség fejedelme között, és ez a csata állandó éberséget követel az odaadó munkások részéről… Ha az emberek, férfiak és nők nem hajlandók elfogadni az Úr útjait, ha bármi okból ellenkeznek a mennyből küldött világossággal, akkor a törvénytelenség munkásai közé soroltatnak… Amikor meglátják a hibát, amit elkövettek, és rájönnek, hogy helytelen volt a lelkületük, mivel meg akarták ölni, amit az Úr életben akart hagyni, ilyenkor adjatok lehetőséget, hogy nyíltan és őszintén beismerjék a bűnüket… Ha megalázzák szívüket az Úr előtt, és mint Dávid, megvallják vétküket, akkor Isten Igéje szerint megbocsátásban részesülnek...

 A mai időben Sátán felbátorodik a munkájában. Akik a múltban vétkeztek, de nem alázták meg magukat, nem vallották meg és nem hagyták el a bűneiket, továbbra is ugyanebben a lelkületben maradnak. Ők az igazságot tévelygésnek, a tévelygést pedig igazságnak nevezik. Ezek a munkások végül a nagy küzdelemben Sátán oldalára állnak...

 Amint Isten hűséges az ígéretek tekintetében, úgy fog hűséget tanúsítani a figyelmeztetései teljesedésében is. Testvérek és testvérnők, lehet, hogy én már a sírban fogok pihenni, amikor Istennek ezek a figyelmeztetései elérik a kívánt hatásukat a ti elméteken és szíveteken, de Pál szavaival mondom nektek: „Ismervén tehát az Úrnak félelmét”, igyekezzünk minden embert megtérésre vezetni. – Christ Triumphant, 140./old.

A Jubileumi év

A földnek annyira központi szerepe volt Izrael mint Isten népe létezésében, hogy nem lehetett egyben elfoglalni. Törzsek, klánok és családok szerint kellett szétosztani 

(4Móz 34:13-18). Azután ezt parancsolta Mózes Izráel fiainak: Ezt a földet osszátok fel örökségül sorsvetéssel, ahogyan megparancsolta az Úr, és adjátok oda a kilenc és fél törzsnek. (14) Mert Rúben törzsének a nagycsaládjai és Gád törzsének a nagycsaládjai már megkapták örökségüket, és Manassé törzsének a fele is megkapta. (15) Ez a két és fél törzs a Jordánon innen, keleten, Jerikóval szemben kapta meg örökségét. (16) Azután így beszélt Mózeshez az Úr: (17) Név szerint ezek legyenek azok a férfiak, akik felosztják közöttetek örökségül az országot: Eleázár pap és Józsué, Nún fia. (18) Törzsenként egy-egy fejedelmet válasszatok melléjük az ország felosztására. /RÚF/... nehogy néhány vezető birtokolhassa azt.

(3Móz 25:1-5, 8-13). Azután így beszélt Mózeshez az Úr a Sínai-hegyen: (2) Szólj Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik: Amikor bementek arra a földre, amelyet nektek adok, legyen nyugalma a földnek is az Úr nyugalomnapjához hasonlóan. (3) Hat éven át vesd be meződet, és hat éven át mesd meg szőlődet, és takarítsd be azok termését. (4) De a hetedik esztendőben legyen teljes nyugalma a földnek, az Úr nyugalomnapjához hasonlóan. Meződet ne vesd be, és szőlődet ne mesd meg. (5) Ami az aratás után kihajtott, azt ne arasd le, és metszetlen szőlőd fürtjeit ne szedd le. A nyugalom esztendeje legyen ez a föld számára. (8) Számolj azután hét nyugalomévet, azaz hétszer hét esztendőt, úgyhogy a hét nyugalomév ideje negyvenkilenc esztendő legyen. (9) Akkor fúvasd meg a harsogó kürtöt a hetedik hónap tizedikén, az engesztelés napján fúvasd meg a kürtöt országszerte. (10) Szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek felszabadulást az ország minden lakosának. Legyen az nektek örömünnep: hadd jusson hozzá újra mindenki a birtokához, és hadd térjen vissza mindenki a nemzetségéhez. (11) Örömünnep legyen számotokra az ötvenedik esztendő! Ne vessetek és ne arassátok le, ami az aratás után kihajtott; a metszetlen szőlőt ne szüreteljétek le! (12) Mert örömünnep az, tartsátok szentnek. A mezőről egyétek annak termését. (13) Az örömnek ebben az esztendejében jusson hozzá újra mindenki a birtokához. /RÚF/

 Szemben az egyiptomi állapotokkal, ahol rendszeres volt a föld elvesztése, mivel a fáraó jobbágyaivá váltak a lakosok, Isten célja az izraelitákkal az volt, hogy ne történhessen meg, hogy egyszer és mindenkorra jogfosztottakká válnak. Senki nem birtokolhatta az adott földet, csak az a klán és család, amelyiknek eredetileg kiosztották. Valójában Isten eredeti terve szerint a földet szó szerint sosem lehetett eladni, hanem csak bérbe adták, és annak az értékét az határozta meg, hogy hány év van még a következő jubileumi évig. Ezért annak a rokonai, aki kénytelen volt „eladni” a földet, kötelesek voltak visszavásárolni azt még a jubileumi év előtt.

 (3Móz 25:25). Ha testvéred elszegényedik, és elad a birtokából, akkor álljon elő a megváltója, a legközelebbi rokona, és váltsa ki azt, amit a testvére eladott. /RÚF/)

 A terület kiosztása betekintést ad Isten szívébe. Mint mennyei Atyánk, Ő azt akarja, hogy a gyermekei nagylelkűek legyenek azokkal, akik kevésbé szerencsések, és hagyniuk kellett, hogy földjeik minden hetedik évben táplálják őket. A szombatév a szombat parancsában meghúzódó elv szélesebb nézőpontból történő alkalmazása. A kemény munka értékként való elismerése mellett a földtulajdonosoknak tisztelniük kellett azokat, jóindulatot tanúsítva irántuk, akik anyagi gondokkal küzdöttek. A földtulajdonra vonatkozó jogszabályok lehetőséget biztosítottak minden izraelitának arra, hogy megszabaduljon az örökölt vagy saját maga által okozott nyomasztó körülményektől, és új életet kezdhessen. Lényegét tekintve az evangélium fő célja is ez: eltörölni a különbséget gazdag és szegény, alkalmazó és alkalmazott, kiváltságos és marginalizálódott között, mindannyiunkat azonos szintre helyezve, mint akiknek azonos módon van szükségünk Isten kegyelmére. Sajnos Izrael nem tartotta meg az Isten által adott előírásokat, így évszázadokkal később a vonatkozó figyelmeztetések utolérték őket.

 (2Krón 36:20-21). Azokat, akik az öldöklést átvészelték, fogságba vitette Babilóniába, és őt meg fiait kellett szolgálniuk mindaddig, amíg a perzsa királyság uralomra nem jutott, (21) hogy beteljesedjék az Úrnak Jeremiás által mondott igéje: Amíg le nem telnek az ország nyugalmának évei, nyugodni fog a pusztulás egész ideje alatt, teljes hetven évig. /RÚF/

 White idézet: Az Isten törvénye iránti engedelmesség biztosan áldást hozott. „Sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és terajtad nem uralkodnak.” (5Móz 15:6)

 Hét szombatesztendő – hétszer hét esztendő – után az elengedés, a kürtölés nagy esztendeje következett. „Akkor fúvasd végig a kürtöt a ti egész földeteken. És szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek szabadságot a földön annak minden lakójának; kürtölésnek esztendeje legyen ez néktek, és kapja vissza ki-ki az ő birtokát, és térjen vissza ki-ki az ő nemzetségéhez.” (3Móz 25:9-10)

 

„A hetedik hónapban, a hónap tizedikén, az engesztelés napján” harsant fel a kürt. Szerte a z országban, ahol zsidó nép lakott, hallható volt hangja, Jákób minden gyermekét felszólítva, hogy köszöntsék az elengedés esztendejét. Az engesztelés nagy napján elégtételt vettek Izrael bűnéért, és a nép boldog szívvel köszöntötte a kürtölést.

 Mint a szombatévben, a földet most sem volt szabad bevetni vagy learatni, és mindent, amit termett, a szegények jogos tulajdonának tekintettek. A héber rabszolgáknak azt az osztályát, akik a szombatévek alatt nem szabadultak fel, most szabadon engedték. De a kürtölés évét leginkább a közben elzálogosított föld visszaadása jellemezte. Isten parancsára az egész földet sorsvetés szerint osztották föl. Senkinek sem volt szabad a tulajdonát elcserélnie, sem eladnia, hacsak a szegénység nem kényszerítette rá. De ha ez megtörtént, és ha ő vagy egyik rokona vissza akarta váltani, a vásárló nem akadályozhatta meg. Ha ez a kürtölés évéig nem történt meg, akkor a birtok visszaszállt tulajdonosára vagy örökösére.

 Az Úr kijelentette Izraelnek: „A földet pedig senki el ne adja örökre, mert enyém a föld; csak jövevények és zsellérek vagytok ti nálam.” (3Móz 25:23) A népnek tudatosítania kellett magában, hogy Isten földje volt az, amit ők egy időre birtokolnak; az Úr a jogos tulajdonos, az eredeti birtokos, és Ő különös tekintettel volt a szegényekre és szerencsétlenekre. Mindenkinek elméjébe kellett vésnie, hogy a szegényeknek éppoly jogos helyük van Isten világában, mint a gazdagoknak.

 Ilyen intézkedéseket hozott a kegyelmes Teremtő, hogy enyhítse a szenvedést, és reményt, napsugarat árasszon a nincstelenek és nélkülözők életébe. – Pátriárkák és próféták, 533-534./old.