2025. december 14., vasárnap

Minden beteljesedett

(Józs 21:43-45). Így adta oda az Úr Izráelnek az egész országot, amelyről megesküdött, hogy atyáiknak adja. Birtokba is vették, és letelepedtek benne. (44) Nyugalmat is adott nekik az Úr mindenfelől, pontosan úgy, ahogyan megesküdött erre atyáiknak. Ellenségeik közül senki sem tudott megállni velük szemben: minden ellenségüket kezükbe adta az Úr. (45) Egyetlen szó sem veszett el azokból az ígéretekből, amelyeket az Úr Izráel házának tett, mind beteljesedett. /RÚF/

(2Tim 2:11-13). Igaz beszéd ez: Ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni is. (12) Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is. Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket. (13) Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja. /RÚF/

 Ezek a versek képezik a könyv csúcspontját, illetve teológiai összegzését. Az irat témáinak egyikét hangsúlyozzák ki: Jahve szövetségi hűségét, aki megtartja az ígéreteit és esküje szerint cselekszik. Ez a rövid rész ugyanakkor összefoglalja mindazt, ami eddig a könyvben megjelent. (Józs 21:43) beszél a föld szétosztásáról és a letelepedésről (Józsué 13–21. fejezetek), miközben (Józs 21:44) utal az ellenség feletti győzelmeikre, és arra, hogyan vonták irányításuk alá a területet. (Józsué 1–12. fejezetek) A visszatekintés Isten hűségének prizmáján keresztül történik. Az izraelitáknak nem szabad elfelejteniük, hogy soha nem lett volna övék a győzelem az ellenségeik felett, illetőleg nem kaphatták volna meg a földet örökségként, ha Isten nem hű adott szavához.

 Isten adta nekik „mindazt a földet” (Józs 21:43), /ÚRK/, „minden ellenségüket kezükbe adta az ÚR” (Józs 21:44), ÚRK, aszerint, „ahogy [mindenről] megesküdött” (Józs 21:44), /ÚRK/ az atyáiknak, az „mind beteljesedett” (Józs 21:45), /ÚRK/. A három versen belül (Józs 21:43-45) hat esetben a kol („minden”) szó ismételt használata újra hangsúlyozza az igazságot, hogy a föld Isten ajándéka, és Izraelnek nem eredendő joga birtokolni azt. Isten megesküdött, hogy nekik adja a földet, és az ellenségeiket is a kezükbe adja. Izrael minden sikere egyedül Isten cselekvésének és megbízhatóságának köszönhető. Mindez igaz a mi megváltásunk kapcsán is: „Mert kegyelemből nyertetek üdvösséget, hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez, nem cselekedetekből, hogy senki se dicsekedjék”. (Ef 2:8-9), /ÚRK/

 Pál szintén Isten meghízhatóságát hangsúlyozza, amikor ezt írja: „Igaz beszéd ez: ha vele együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is. Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket. Ha hitetlenkedünk, ő hű marad, ő magát meg nem tagadhatja”. (2Tim 2:11-13, /ÚRK/

 Miként ad bizonyosságot a jövőre vonatkozóan az, hogy Isten mindig hűen megtartotta ígéreteit (lásd 1Kor 10:13; 2Kor 1:18-20)

(1Kor 10:13). Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni. /RÚF/; 

(2Kor 1:18-20). Isten a tanúm, hogy beszédünk nálatok nem volt „igen” és „nem”. (19) Mert az Isten Fia, Krisztus Jézus, akit közöttetek hirdettünk, én magam, Szilvánusz és Timóteus, nem lett „igen”-né is meg „nem”-mé is, hanem az „igen” valósult meg őbenne. (20) Mert Istennek minden ígéretére őbenne van az igen, és ezért általa mondunk áment Isten dicsőségére. /RÚF/

 White idézet: Isten kiválasztott eszközei minden korszakban gyalázatot és üldözést szenvedtek az igazságért… Dávidot, Isten kiválasztott szolgáját, mint a vadat, úgy űzték ellenségei. Dánielt oroszlánverembe dobták a menny iránti hűsége miatt. Jób elvesztette földi javait, betegsége még rokonaiban és barátaiban is undort keltett, de Isten iránti hűsége nem ingott meg. Jeremiás sem szűnt meg hirdetni az Úrtól nyert igazságot, noha bizonyságtétele annyira felbőszítette a királyt és a hercegeket, hogy a szennygödörbe dobatták. Istvánt megkövezték, mivel a megfeszített Krisztust prédikálta. Pált börtönbe vetették, megvesszőzték, megkövezték, és végül megölték… Jánost is száműzték Pátmosz szigetére „az Isten beszédéért és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért”.

 Az emberi állhatatosság e példái igazolják, hogy Isten ígéretei bizonyosak, és a jelenléte állandó, és a kegyelme megtart. Bizonyítják a hit erejét, amely ellenáll a világ hatalmának.

 A ránk váró kín és gyötrelem olyan hitet igényel, amely elvisel fáradságot, késedelmet és éhséget; olyan hitet, amely a kemény próba idején sem lankad.

 Minden népből és társadalmi osztályból sokan – nagyok és kicsik, gazdagok és szegények, feketék és fehérek – a legigazságtalanabb és legkegyetlenebb fogságba kerülnek. Isten gyermekei láncra verten, börtönrácsok mögött, halálra ítélten, egyesek halálra éheztetve, sötét, undorító börtönökben nehéz napokat fognak átélni. Emberi fül nem figyel sóhajukra, emberi kéz nem segít rajtuk.

 Vajon az Úr elfelejti népét a nehéz órában? Elfelejtette Isten a hűséges Noét, amikor ítéletével sújtotta az özönvíz előtti világot? Elfelejtette Lótot, mikor tűz szállt le az égből, hogy megeméssze a síkság városait?… Elfelejtette Illést, amikor Jézabel megesküdött, hogy a Baál-próféták sorsára juttatja? Ott felejtette Jeremiást sötét és zord tömlöcében? Ott felejtette a három héber ifjút a tüzes kemencében vagy Dánielt az oroszlánok vermében? ...

 Az ellenség börtönbe vetheti Isten gyermekeit, de a börtönfalak nem emelhetnek válaszfalat lelkük és Krisztus között. Minden hatalom felett áll, aki látja gyengeségeiket, aki ismeri minden megpróbáltatásukat. Cellájuk magányában angyalok fogják felkeresni őket, s a menny fényét és békéjét hozzák nekik. – Conflict and Courage, 369./old.

 Isten ígéretei olyanok, mint a kertben növekvő gyönyörű virágok. Az Úr azt szeretné, ha időznénk felettük, alaposan szemügyre vennénk őket, gyönyörködnénk bennük, és értékelnénk azt a kegyelmet, amelyben Isten részesített azáltal, hogy ilyen gazdagon gondoskodott a szükségleteinkről. Ha nem szemlélnénk a menny ígéreteit, nem tudnánk megérteni az Atya irántunk való kegyelmes szeretetét és könyörületét, és nem ismernénk fel, milyen drága kincseket készített az Őt szeretőknek. A lelket akarja bátorítani, hogy hitben nyugodjon meg benne, mint az ember egyetlen menedékében. – Mennyei helyeken, 125./old. (április 28.)

2025. december 12., péntek

Megoldás a konfliktusra

 

(Józs 22:30-34). Amikor meghallotta Fineás pap és a közösség fejedelmei, Izráel nemzetségfői, akik vele voltak, azokat a szavakat, amelyeket Rúben fiai, Gád fiai és Manassé fiai mondtak, tetszett nekik. (31) Fineás, Eleázár pap fia ezért azt mondta Rúben fiainak, Gád fiainak és Manassé fiainak: Most már tudjuk, hogy köztünk van az Úr, mert nem követtetek el ezzel hűtlenséget az Úr ellen. Így hát megmentettétek Izráel fiait az Úr kezétől! (32) Ezután Fineás, Eleázár pap fia és a fejedelmek visszatértek Rúben fiaitól és Gád fiaitól, Gileád földjéről Kánaán földjére Izráel fiaihoz, és jelentették nekik a dolgot. (33) Tetszett ez a dolog Izráel fiainak is, ezért áldották Istent Izráel fiai. Nem gondoltak többé arra, hogy hadat indítsanak ellenük, és elpusztítsák azt a földet, ahol Rúben fiai és Gád fiai laktak. (34) Az oltárt pedig így nevezték Rúben fiai és Gád fiai: Ez a tanú közöttünk, hogy az Úr az Isten! /RÚF/

(Zsoltár 133:1-3). Zarándokének. Dávidé. Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! (2) Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára. (3) Olyan, mint a Hermón harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor. /RÚF/;

(Jn 17:20-23). De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; (21) hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. (22) Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: (23) én őbennük és te énbennem, hogy teljesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél. /RÚF/; 1Pt 3:8-9. Végül pedig legyetek mindnyájan egyetértők, együttérzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak. (9) Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek. /RÚF/
A Józsué könyve 22. fejezetében olvasható történet számos olyan kommunikációs alapelvet tartalmaz, amely alkalmazható a mindennapi életben.
1. Ha a dolgok rosszul alakulnak, vagy rosszra látszanak fordulni, a legjobb, amit tehetünk, hogy kommunikálunk, ahelyett, hogy magunkban elnyomnánk azt, amit érzékeltünk, amíg robbanásig nem jut a helyzet. Jobb, ha Isten népe nem söpri szőnyeg alá a dolgokat, amikor probléma támad. Persze, ha a Jordántól keletre letelepedett törzsek elmondták volna az oltárral kapcsolatos szándékukat, a feszültség eleve elkerülhető lett volna.
2. Még ha az ember meg is van győződve az ítélete helyességéről, ne vonjon le elhamarkodott következtetéseket! A nyugati törzsek gyorsan elhitték a fülükbe jutott pletykát, és arra a téves következtetésre jutottak, hogy a keleti törzsek hitehagyóvá váltak.
3. Beszéljünk a valós vagy vélt problémákról, mielőtt bármit tennénk a következtetéseink alapján!
4. Legyünk hajlandóak áldozatot hozni az egységért! A nyugati törzsek készen álltak lemondani területeik egy részéről, hogy befogadják a többi törzset, ha a Jordán túlsó partján való tartózkodásuk okozta volna a feltételezett hitehagyást.
5. Ha vádolnak, akár hamisan, akár jogosan, a válaszod legyen szelíd, hogy elfordítsd a haragot! Ha a vádra váddal felelsz, az sosem hoz békét. Próbáld megérteni a másikat, mielőtt ő értene meg téged!
6. Örülj és áldd az Istent, ha helyreáll a béke! Csodálatos látni a nyugati törzsek őszinte örömét, amikor megtudták, mi is volt a két és fél törzs igazi motivációja. Nem voltak annyira önigazultak, hogy ne tudták volna beismerni a tévedésüket.
Amennyiben a keleti törzsek valóban hitehagyóvá lettek volna, Izrael népe a szövetség által előírtak szerint járt volna el velük. Az egység nem lehet ürügy az igazság felhígítására, arra, hogy feladjuk a bibliai elveket. Azonban a gyülekezeti fegyelmezés mindig az utolsó lépés legyen (és nem az első!), ha az Isten Igéje alapján történő béketeremtés és a lelkészi segítség nem vezetett eredményre. Mennyire mások lehetnének a gyülekezeteink, ha folyamatosan alkalmaznánk ezeket az egyszerű elveket!

White idézet: Hol vannak azok az emberek, akik nem fukarkodnak, és nem tartják számon az Urukért szeretetből végzett munkájukat? Hol vannak, akik a gyülekezetben igyekeznek elsimítani minden széthúzást, és Jézus Krisztus nevében szolgálják a megbékélést? Hol vannak, akik igyekeznek betölteni Krisztus imáját, amely így hangzott: „Mindnyájan egyek legyenek; amint te énbennem, Atyám, és én tebenned, hogy ők is egyek legyenek mibennünk: hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem… Én őbennük, és te énbennem: hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amiként engem szerettél.”? Kijelenthette volna Urunk e kegyelemteljes és jelentőségteljes szavakat a mai egyházakra vonatkoztatva, amelyeket silány szeretet, széthúzás és kicsinyes konfliktusok jellemeznek, és amelyek azért hívják el a lelkészeket a fontos munkára, hogy azok oldják meg képzelt problémáikat, amelyek valójában arról árulkodnak, hogy nincs igazi kapcsolatuk Istennel? Nem! A gyülekezet tagjainak egységre kell jutnia, ezért szükségük van arra, hogy jellemükben csökkenjen az énjük, és növekedjen Jézus, akitől tanulniuk kell. Legyenek szelídek és alázatos szívűek. Önző büszkeségüknek meg kell halnia, s akkor a nehézségek hegyei kicsiny hangyabolyokká fognak válni. – Pastoral Ministry, 267./old.
Sose vonjátok kétségbe testvéreitek indítékait, hiszen Isten kijelentette, hogy amint ítéltek, úgy lesztek majd megítélve. Tárjátok ki szíveteket a jóság és a feddhetetlenség napjának felüdítő sugarai előtt. Ápoljatok nemes gondolatokat és szent érzelmeket. Váljon szokásotokká, hogy csak jót szóltok a testvéreitekről. Ne engedjétek, hogy a büszkeség és az önzés megakadályozzon benneteket abban, hogy nyíltan megvalljátok bűneiteket. Ha nem szeretetitek azokat, akikért Krisztus meghalt, akkor Krisztust sem szeretitek igazán, imádatotok pedig hiányos lesz Isten előtt. Ha méltatlan gondolatokat ápoltok, félreértitek a testvéreiteket, és gonoszt gondoltok róluk, az Úr nem fogja meghallgatni önigazult és éneteket felmagasztaló imáitokat. Amikor odamentek azokhoz, akikről azt gondoljátok, hogy vétkesek, alázatos és jóságos lelkülettel menjetek, lelketek pedig legyen tele irgalommal és a lélek jó gyümölcseivel. Ne legyetek részrehajlók, ne hanyagoljátok el azokat, akiknek a véleménye nem egyezik a tietekkel. Vigyázzatok, ne viselkedjetek durván azokkal, akik szerintetek hibákat követnek el, miközben másokat, akik valóban vétkesek és méltók a dorgálásra, és akiket valóban meg kellene intenetek keresztényietlen viselkedésük miatt, támogattok, és barátként kezeltek. – Pastoral Ministry, 268./old.

Szelíd válasz

(Józs 22:21-29). Ekkor megszólaltak Rúben fiai, Gád fiai és Manassé törzsének a fele, és így szóltak Izráel nemzetségfőihez: (22) Tudja az Úr, az erős Isten, az Úr, az erős Isten, és tudja meg Izráel is, hogy lázadás vagy az Úr elleni hűtlenség-e ez! Ha igen, úgy ne segítsen meg bennünket ezen a napon! (23) Maga az Úr vizsgálja meg, hogy azért építettünk-e oltárt, hogy elforduljunk az Úrtól, és égőáldozatot meg ételáldozatot készítsünk vagy békeáldozatot mutassunk be rajta! (24) Sőt inkább azért csináltuk ezt, mert attól tartunk, hogy holnap ezt mondják a ti fiaitok a mi fiainknak: Mit akartok ti az Úrtól, Izráel Istenétől? (25) Hiszen a Jordánt határrá tette az Úr köztünk és köztetek, Rúben fiai és Gád fiai; nincs nektek közötök az Úrhoz! Így a ti fiaitok lesznek az okai annak, ha a mi fiaink nem félik majd az Urat. (26) Azért ezt mondtuk: Fogjunk hozzá, és építsük meg ezt az oltárt, de nem égőáldozatra és nem véresáldozatra, (27) hanem hogy ez legyen a tanú köztünk és köztetek meg az utánunk következő nemzedékek között arra, hogy mi az Urat akarjuk tisztelni az ő színe előtt bemutatott égőáldozatainkkal, véresáldozatainkkal és békeáldozatainkkal. Ne mondhassák holnap a ti fiaitok a mi fiainknak: Nincs nektek közötök az Úrhoz! (28) Azt mondtuk tehát: Ha ezt mondják majd nekünk vagy az utódainknak, akkor azt fogjuk felelni: Nézzétek az Úr oltárának a mását, amelyet atyáink készítettek, de nem égőáldozatra és nem véresáldozatra, hanem hogy ez legyen a tanú köztünk és köztetek. (29) Távol legyen tőlünk, hogy fellázadjunk az Úr ellen, és elforduljunk ma az Úrtól azzal, hogy égőáldozatra, ételáldozatra vagy véresáldozatra való oltárt építsünk Istenünknek, az Úrnak az oltárán kívül, amely az ő hajléka előtt áll. /RÚF/

(Péld 15:1). A higgadt válasz elhárítja az indulatot, de a bántó beszéd haragot támaszt. /RÚF/
A megvádoltak válasza éppoly egyenes és erőteljes volt, mint a vád, és tematikusan és szerkezetileg is ez képezi a fejezet középpontját. A törzsek eddig nem feleltek a felvetésekre, hanem csendben végighallgatták az ellenük felhozottakat. Tekintettel azok súlyosságára, türelmük példamutató, hiszen a mondás valódi jelentését mutatják be: „A szelíd válasz lecsillapítja a haragot, a bántó szó viszont haragot szül” (Péld 15:1), /ÚRK/
A védelem nyitó mondata az Izrael Istenének tulajdonított isteni nevek sora: El, Elohim, Jahve
(Józs 22:22). Mindez kétszer ismétlődik meg, egyre nagyobb erővel, amivel ünnepélyes esküvé válik, eloszlatva a kételyeket és hamis vádakat, amelyek majdnem polgárháborúhoz vezettek Izraelben. Komolyan meg vannak győződve arról, hogy Isten teljes mértékben ismeri, érti a helyzetet, és remélik, hogy a jelenlévő küldöttség is erre a következtetésre jut. A két és fél törzs az Úr előtt is elismeri elszámoltathatóságát, és felszólítja Őt, hogy tegyen igazságot
(5Móz 18:19). És ha valaki nem hallgat igéimre, amelyeket az én nevemben hirdet, azt majd én felelősségre vonom. /RÚF/;
(1Sám 20:16). Így kötött Jónátán szövetséget Dávid házával, tudva, hogy Dávid ellenségein bosszút fog állni az Úr. /RÚF/), amennyiben valóban bűnt követtek el.
Meglepő kinyilatkoztatás következik, amely egyrészt bizonyítja, hogy a vád alaptalan (egy oltár nem csak áldozati hely lehet), másrészt felfedi valódi motivációjukat. Nem a hitehagyás, hanem az Izraeltől való elszakadás félelme volt cselekedetük valódi oka. Így az oltár építése nem a hitehagyás bizonyítéka, ahogyan azt feltételezték. Valójában éppen az ellenkezője igaz: az Úr félelméből cselekedtek, ahogyan a nyugat-jordániai törzsek is tették. Izrael egységének igazi alapja nem a földrajzi helyzet vagy az örökség fizikai kiterjedése, hanem az Úr követelményeihez való lelki hűségük.
A folyó nyugati oldalán élő törzsek őszinte aggodalma valódi örömükben is megmutatkozik, amikor meggyőződtek a keleti oldalon élő törzsek ártatlanságáról. Ahelyett, hogy legyőzöttnek érezték volna magukat testvéreik érvei hallatán, megmutatkozik valódi boldogságuk, amikor a gyanújukról kiderült, hogy téves. Ezzel elkerülték a polgárháborút Izraelben, valamint megőrizték a nemzet egységét.
(Zsolt 37:3-6, 34, 37). Bízzál az Úrban, és tégy jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban élhetsz. (4) Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit! (5) Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik: (6) világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít. (34) Reménykedj az Úrban, maradj az ő útján! Ő felmagasztal, és öröklöd a földet; meglátod, hogy kiirtja a bűnösöket. (37) Vigyázz, hogy feddhetetlen légy, ügyelj, hogy becsületes maradj, mert a jövő a béke emberéé! /RÚF/

White idézet: Az élet fegyelmez. A keresztények káros hatásokkal találkoznak a világban. Nyugtalanító körülmények teszik próbára természetünket. Ha helyesen viszonyulunk a próbákhoz, megedzik keresztény jellemvonásainkat. Ha szelíden hordozzuk a sérelmeket és sértéseket, ha szeretettel válaszolunk a sértő szavakra, és kedvességgel az erőszakos tettekre, ezzel azt bizonyítjuk, hogy Krisztus lelkülete lakik a szívünkben – hogy életerő árad az élő szőlőtőkéből a vesszőkbe. Ez az élet Krisztus iskolája, ahol megtanulhatjuk, hogy szelídek és alázatos szívűek legyünk. S a végső elszámolás napján meglátjuk majd, hogy a nehézségek, kellemetlenségek és akadályok, amelyeket el kellett viselnünk, a kereszténység elvei alkalmazásának gyakorlati leckéi voltak. Ha megfelelően hordozzuk ezeket, keresztény jellemet fejlesztenek bennünk, és megkülönböztetik Krisztus tanítványait a világ fiaitól.
Magas szintet kell elérnünk, ha mint Isten gyermekei nemesek, tiszták, szentek és szeplőtlenek kívánunk lenni. Ha ezt el akarjuk érni, szükségünk van arra, hogy az Úr lemetssze a vadhajtásainkat. Hogyan beszélhetnénk metszésről, ha nem kellene nehézségekkel szembeszállnunk, akadályokat leküzdenünk, ha semmi sem tenné próbára türelmünket és állhatatosságunkat? E próbák nem jelentéktelen áldások, hanem fontos tapasztalatok az életünkben. Az a céljuk, hogy minden erőnkkel a sikerre összpontosítsunk. Ne törődjünk bele, hogy hátráltassanak, elkeserítsenek és elpusztítsanak, hanem használjuk ezeket Isten eszközeiként a magunk felett aratott döntő győzelmek kivívására.
Jellemünk próbára kerül. Ha valóban az élő szőlőtőke vesszői vagyunk, Krisztus nyilvánul majd meg bennünk. Kellemetlenségek és feszültségek között is türelmesek, szeretetteljesek, elnézőek és vidámak leszünk. Napról napra, évről évre meg kell hódítanunk magunkat, és nemes hősökké kell fejlődnünk. Ez a kijelölt feladatunk, de nem végezhetjük el Jézus állandó segítsége, kemény elhatározás, szilárd szándék, szüntelen éberség és szüntelen ima nélkül. Mindenkinek meg kell harcolnia a saját harcát. Mindenkinek a maga módján kell diadalmaskodnia küzdelmeiben és csüggedéseiben. Akik kitérnek a harc elől, elveszítik edzettségüket és a győzelem örömét. Senki, még Isten sem vihet minket ölben a mennybe, ha mi magunk nem tesszük meg a szükséges erőfeszítéseket. Fogadjuk életünkbe a szépséget! Vessük ki magunkból visszataszító vonásainkat, amelyek ellentétesek Jézus jellemével. Isten fáradozik bennünk, dolgozzunk együtt vele! Krisztus vallása átalakítja a szívünket, világi gondolatainkat mennyeiekre cseréli, általa az önző ember önzetlenné válik, mert ilyen Jézus jelleme is. A számító és becstelen ember becsületes lesz, második természetévé válik azt tenni, amit szeretne, hogy mások tegyenek vele. A kicsapongó megtisztul, mert Krisztus evangéliuma életre keltő illat számára. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 344-345./old.

Pál szolgálata Korinthusban

  „Az Úr pedig egy éjszaka látomásban azt mondta Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass, mert én veled vagyok! Senki sem fog rád támadn...