Minden szenvedésnek vége

 „És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel 21:4) {AG 361.1}

A Menny világában nem létezhet fájdalom. A megváltottak otthonában nem lesz könny, halottsiratás és gyászolás. „Nem mondja a lakos: beteg vagyok! A nép, amely benne lakozik, bűnbocsánatot nyer” (Ésa 33:24). A boldogság gazdag áradata egyre nagyobbra duzzad az örökkévalóság folyamán. {AG 361.2}

Elérkezett az az idő, amely felé a szent emberek vágyakozva tekintettek, amióta a lángoló pallos kizárta Édenből az első emberpárt; az idő „Isten tulajdon népének megváltatására” (Ef 1:14). A Földet eredetileg az ember kapta, mint országot, de az ember bűnbe esése után Sátán kezébe került, és a hatalmas ellenség mindaddig megtartja, amíg a megváltás magasztos terve által vissza nem kerül az ember tulajdonába. Mindazt, amit az első Ádám elvesztett, a második Ádám helyreállítja… Isten azért teremtette a Földet, hogy szent és boldog lények lakhelye legyen. Ez a szándéka akkor teljesedik be, amikor Isten hatalma által megújítva, a bűntől és szomorúságtól megszabadítva, a megváltottak örök lakhelye lesz… {AG 361.3}

Ott „örvend a puszta és a kietlen hely, örül a pusztaság, és virul, mint őszike”. „A tövis helyén ciprus nevekedik, és bogáncs helyett mirtusz nevekedik.” „Lakozik a farkas a báránnyal, és a párduc a kecskefiúval fekszik... és egy kisgyermek őrzi azokat.” „Nem ártanak, és nem pusztítanak sehol szentségemnek hegyén” – mondja az Úr (Ésa 35:1; 55:13; 11:6, 9). {AG 361.4}

A bűnnek csak egy emléke marad, Megváltónk örökre viselni fogja kereszthalálának nyomait. A bűn kegyetlen munkájának semmi emléke nem marad, csak a sebhelyek Krisztus fején, oldalán, kezén és lábán… {AG 361.5}

A nagy küzdelem véget ért. Nincs többé bűn, és nincsenek bűnösök. Az egész világegyetem megtisztult. A végtelen nagy teremtettséget tökéletes harmónia és boldogság tölti be. Tőle, aki mindent teremtett, árad az élet, a fény és az öröm a határtalan téren át. Élők és élettelenek – a legparányibb atomtól a legnagyobb csillagig – tökéletes szépségükkel és felhőtlen boldogságukkal hirdetik, hogy Isten a szeretet. {AG 361.6}

Választás hit által

„A sokaságban, akik kijöttek Egyiptomból, sokan bálványimádók voltak; és a szokás hatalma oly nagy, hogy a gyakorlatot bizonyos mértékben a kánaáni letelepedés után is folytatták titokban. Józsué tisztában volt ezzel a bűnnel az izraeliták között, és világosan látta az ebből fakadó veszélyeket. Őszintén vágyott arra, hogy a héber seregben mélyre ható reformáció történjen. Tudta, hogy ha a nép nem foglal határozottan állást amellett, hogy teljes szívéből szolgálja az Urat, akkor egyre távolabb és távolabb fognak kerülni tőle… Bár a héber sereg egy része lélekben imádta Istent, sokan csak formálisan voltak istenkövetők; semmi buzgalom vagy komolyság nem jellemezte szolgálatukat. Némelyek a szívükben bálványimádók voltak, bár szégyellték volna mindezt bevallani”. (Ellen G. White: Az idők jelei. 1881. május 19.)

 „Ezt az ünnepélyes szövetséget a törvény könyvében jegyezték fel, hogy szentként megőrizzék. Józsué ezután egy nagy követ állított fel egy tölgyfa alatt, amely az Úr szentélye mellett állt. »És ezt mondta Józsué az egész népnek: Íme, ez a kő lesz tanúbizonyságul ellenünk. Mert ez hallotta az ÚR minden beszédét, amelyet szólt nekünk. Tanúbizonyságul lesz ellenetek, ha megtagadjátok Isteneteket« (Józs 24:27), /ÚRK/. Józsué itt egyértelműen kijelenti, hogy a néphez intézett utasításai és figyelmeztetései nem a saját szavai, hanem Isten szavai. Ez a nagy kő a következő nemzedékek számára is tanúskodni fog arról az eseményről, amelynek emlékére állították, és tanúskodni fog a nép ellen, ha az valaha is újra a bálványimádás romlásába süllyedne”. (Ellen G. White: Az idők jelei. 1881. május 26.)

„Hogy megismerje a földnek minden népe az Úrnak kezét, hogy bizony erős az; hogy féljétek az Urat, a ti Isteneteket minden időben.” (Józs 4:24)

 „Józsué halála előtt ismét összegyűltek a törzsek fejedelmei és képviselői Sikemben. Az egész országban egyetlen helynek sem volt annyi szent emléke, mint ennek, amely gondolataikat Istennek Ábrahámmal és Jákóbbal kötött szövetségére irányította, és saját ünnepélyes fogadalmukra is emlékeztette, melyet a Kánaánba való belépéskor tettek… A környéken minden arról tanúskodott, amit Isten értük tett: miként adott nekik földet, amelyet nem ők műveltek; városokat, amelyeket nem ők építettek; szőlőket és olajfákat, amelyeket nem ők plántáltak… Józsué még egyszer áttekintette Izrael történetét, elbeszélte Isten csodálatos munkáját…

 Miután bemutatta Istennek Izrael iránti jóságát, felszólította őket Jahve nevében: Tegyenek vallást, kit akarnak szolgálni: Bizonyos mértékben még mindig gyakorolták titokban a bálványimádást, és Józsué most döntésre hívta a népet… »Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak:« – mondotta – »válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok!« (Józs 24:15) Isten szolgálatára kívánta vezetni őket, de nem kényszerrel, hanem szabad akaratból. A vallás igazi alapja az Isten iránti szeretet. A jutalom reményében vagy a büntetés félelmében való szolgálat értéktelen Isten előtt. A képmutatás és a csupán formai imádat nem kevésbé sértő Isten előtt, mint a nyílt hitehagyás…

 Az idős vezető kérte a népet, hogy nagyon komolyan gondolja meg, amit eléje tárt, és döntsön, valóban úgy akar-e élni, mint a körülötte lakó, romlásba jutott bálványimádó nemzetek… Milyen balgaság Izraelnek azokat az isteneket választani, melyeknek tisztelete miatt az emoreusok kiírtattak! »…én azonban és az én házam« – mondta Józsué – »az Úrnak szolgálunk«. (Józs 24:15) A vezető szívét ihlető buzgalomban a nép is részesült. Felhívása habozás nélküli választ várt. »Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat, szolgálván idegen isteneknek«”. (Józs 24:16) (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. 486-488./old.)

Még ma döntsetek

 (Józs 24:29-33). Történt pedig ezek után, hogy meghalt Józsué, Nún fia, az Úr szolgája száztíz éves korában. (30) Eltemették örökségének a területén, Timnat-Szerahban, amely Efraim hegyvidékén, a Gaas-hegytől északra van. (31) Izráel pedig az Urat szolgálta Józsué egész életében meg azoknak a véneknek az idejében, akik túlélték Józsuét, és akik ismerték az Úrnak mindazokat a tetteit, amelyeket véghezvitt Izráelért. (32) József csontjait, amelyeket Egyiptomból hoztak magukkal Izráel fiai, Sikemben temették el, a mezőnek azon a részén, amelyet Jákób vett meg Hamórnak, Sikem atyjának fiaitól száz keszíta ezüstért, és amely József fiainak az öröksége lett. (33) Meghalt Eleázár, Áron fia is, és eltemették fiának, Fineásnak a városában, Gibeában, amelyet Efraim hegyvidékén adtak neki. /RÚF/

 A Józsué és Eleázár haláláról beszámoló utószóban a főpap kijózanítóan zárja le Józsué könyvét. Józsué és Eleázár temetéséről, illetve József csontjainak az eltemetéséről szóló együttes elbeszéléssel kontrasztot teremt az ígéret földjén kívül töltött idő és az ígéret földjén való élet elkezdése között. Nem kell többé vándorolni. A vezetők földi maradványait ezután már nem kell magukkal vinni. A pátriárkák egy barlangban egy Sikem mellett vásárolt telken temették el hozzátartozóikat. Most a nemzet a saját örökségük területén temeti el vezetőit, így az állandóság érzete érkezett el hozzájuk. A pátriárkáknak adott ígéretek beteljesedtek. Jahve hűsége képezi azt a történelmi fonalat, amely Izrael utódait összeköti a jelenével és a jövőjével.

(1Móz 23:13, 19). És így szólt Efrónhoz a föld tulajdonosainak a füle hallatára: Hallgass mégis rám! Megadom a szántóföld árát, fogadd el tőlem, azután oda temetem halottamat. (19) Azután eltemette Ábrahám a feleségét, Sárát a makpélai szántóföld barlangjában, Mamréval, azaz Hebrónnal szemben, Kánaán földjén. /RÚF/; 

(1Móz 25:9-10) Fiai, Izsák és Izmael temették el a makpélai barlangban, Efrónnak, a hettita Cóhar fiának a szántóföldjén, Mamréval szemben, (10) azon a szántóföldön, amelyet Ábrahám a hettitáktól vett meg. Ott temették el Ábrahámot, ahol Sárát, a feleségét. /RÚF/ 

(1Móz 33:19). És a mezőnek azt a részét, ahol sátrat vert, megvette Hamórnak, Sikem apjának a fiaitól száz keszíta ezüstért. /RÚF/

A befejező részek a könyv által elmondott történetet egy nagyobb történelmi eseménysorozathoz kötik, ezzel megnyitják az utat a jövő felé is. Lord George Cary, Canterbury egykori érseke a shrewsburyi Szentháromságtemplomban tartott ünnepi beszédében kijelentette, hogy az anglikán egyház „egy generációra van a kihalástól”.

 Valóban, az egyház mindig egy generációnyira áll a kihalástól, és így volt ez Isten ószövetségi népével is. Izrael történetének nagy fejezete a véghez közelít. A nép jövője azon múlik, milyen válaszokat ad a jövőjével kapcsolatos sokféle kérdésre. Hűségesek lesznek az Úrhoz? Képesek lesznek elfoglalni minden földet, amelyet Isten nekik ígért? Ragaszkodnak majd Jahvéhoz, nem belekeveredve a bálványimádásba? A Józsué által vezetett generáció hűséges volt az Úrhoz; vajon a következő generáció megtartjae azt az irányt, amit nagy vezetőjük felrajzolt eléjük? Minden következő generációnak, amely olvassa Józsué könyvét, szembe kell néznie ezekkel a kérdésekkel. A sikerük azon múlik, milyen természetű válaszokat adnak ezekre a mindennapi életükkel, és miként kapcsolódnak az igazsághoz, amit megörököltek.

(2Tim 4:7). Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam /RÚF/

 White idézet: Józsué szent jellemét nem csúfította el szennyfolt. Bölcs vezető volt, aki egészen odaszentelte életét Istennek. Mielőtt meghalt, összegyűjtötte a héber sereget, és Mózes példáját követve összefoglalta pusztai utazásuk élményeit és Istennek irántuk tanúsított kegyelmes bánásmódját. Ekkor ékesszóló beszédet intézett hozzájuk. Elmondta, hogy Moáb királya harcolt ellenük, és felszólította Bálámot, hogy átkozza meg őket, azonban Isten nem hallgatta meg Bálámot, azért „áldva áldott titeket”. Azután így szólt hozzájuk: „Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak, válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok, akár azokat az isteneket, akiknek a ti atyáitok szolgáltak, amíg túl voltak a folyóvízen, akár az emoreusok isteneit, akiknek földjén lakoztok, én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk. A nép pedig felelt és monda: Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat szolgálván idegen isteneket! Sőt, inkább az Úr, a mi Istenünk az, aki felhozott minket és atyáinkat Egyiptom földjéről, a szolgaság házából, és aki ezeket a nagy jeleket tette a mi szemünk előtt, és megtartott minket minden utunkban, amelyen jártunk, és mind ama népek között, amelyek között általjöttünk.” (Józs 24:15-17)

 A nép megújította a szövetséget Józsuéval. Így szóltak hozzá: „Mi is szolgálunk az Úrnak, mert ő a mi Istenünk!” (Józs 24:18) Józsué beírta a szövetség szavait egy könyvtekercsbe, amely a Mózesnek adott törvényeket és végzéseket tartalmazta. Az egész Izrael szerette és becsülte Józsuét, és nagyon megsiratták halálát. – A megváltás története, 181-182./old.

 A Krisztus szeretetét ápoló lélek szabadsága, világossága és öröme teljessé lesz Krisztusban. Ebben az emberben nincsenek megosztott gondolatok, és teljes valójában Isten után vágyakozik. Nem emberekhez fordul tanácsért, hogy megtudja, mi a kötelessége, hanem az Úr Jézushoz, minden bölcsesség forrásához. Isten Igéjét kutatva ismeri fel, hogy milyen mértéket állított fel...

 Minél többet tudunk meg az Ige által Krisztusról, annál inkább megtapasztaljuk, hogy szükségünk van rá. Addig nem szabad megnyugodnunk, amíg nem pihenhetünk a Mester igájának és terheinek hordozásában. Minél hűségesebben szolgáljuk Jézust, annál jobban szeretjük és magasztaljuk Őt. Hűséggel végezzünk minden feladatot, amit teljesítünk, legyen kicsi vagy nagy, és minél inkább az Úr ismeretében járunk, annál inkább vágyunk arra, hogy dicsőítsük Őt.

– Mennyei helyeken, 143./old. (május 15.)