Pál Filippiben

  Pál második misszióútja idején, nem sokkal azután, hogy Timóteus csatlakozott a csoporthoz, a Szentlélek nem engedte őket tovább utazni KisÁzsiában. 

(ApCsel 16:6). Azután átmentek Frígia és Galácia földjén, mivel a Szentlélek nem engedte nekik, hogy hirdessk az igét Ázsiában. /RÚF/

Egy éjjeli látomásban az apostol egy férfit látott, aki hívta:

  „Jöjj át Macedóniába, és segíts nekünk”. (ApCsel 16:9), /ÚRK/ 

Ezért rögvest elindultak a Macedóniához legközelebb eső tengeri kikötő felé. Troászban hajóra szálltak, majd az Égei-tengeren át eljutottak Európába, Neápoliszba, de nem ott hirdették az evangéliumot, hanem Filippi felé indultak. A többes szám (ApCsel 16:11). Elhajóztunk tehát Tróászból; egyenesen Szamotrakéba mentünk, másnap Neapoliszba, /RÚF/) vonatkozik itt Pálra, Szilászra, Timóteusra és Lukácsra, aki Troászban csatlakozott hozzájuk. Az evangelizáció tekintetében Pál mindig stratégiailag gondolkodott. Filippi volt „Macedónia e részének első városa” (ApCsel 16:12), /ÚRK/, valójában a Római Birodalom egyik büszkesége, elnyerte az Ius Italicum címet, a lehető legnagyobb kitüntetést, amit egy város megkaphatott. Lakói olyan kiváltságokkal bírtak, mint az Itáliában élők, nem kellett például földadót vagy fejpénzt fizetniük, és aki a városban született, automatikusan római polgárjogot nyert. A város a Via Egnatia, a Rómát Kelettel összekötő fő, szárazföldi útvonal jelentős állomása volt. Az ottani erős keresztény jelenlét révén sok más, közeli városba eljuthatott az evangélium, így Amfipoliszba, Apollóniába, Thesszalonikába és Béreába is.

 (ApCsel 17:1, 10). Miután áthaladtak Amfipoliszon és Apollónián, Thesszalonikába értek, ahol zsinagógájuk volt a zsidóknak. (10) A testvérek pedig még aznap éjjel elküldték Pált Szilásszal együtt Béreába. Amikor megérkeztek, bementek a zsidók zsinagógájába. /RÚF/

Érdekes, hogy az 1. században Filippi hivatalos nyelve a latin volt, ezt bizonyítja a latin feliratok túlnyomó többsége.

  (Fil 4:15). Azt pedig tudjátok ti is, filippiek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, amikor eltávoztam Makedóniából, az ajándékozás és elfogadás tekintetében egyetlen gyülekezet sem vállalt velem közösséget, csak ti egyedül, /RÚF/ versében Pál is latinos hangzású néven szólítja őket: Philippészioi, amivel nyilván különleges római státuszukat ismerte el. Viszont a piacon és a környező városokban görögül beszéltek, és ezen a nyelven terjedt az evangélium is. Lukács leírja, hogyan csatlakozott Pál és csapata a folyóparton imádkozókhoz, ahol megtért Lídia a háza népével. 

(ApCsel 16:13-15). Szombaton kimentünk a városkapun kívülre, egy folyó mellé, ahol tudomásunk szerint imádkozni szoktak. Leültünk, és szóltunk az egybegyűlt asszonyokhoz. (14) Hallgatott minket egy Lídia nevű istenfélő asszony, egy Thiatirából való bíborárus, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond. (15) Amikor pedig háza népével együtt megkeresztelkedett, azt kérte: Ha úgy látjátok, hogy az Úr híve vagyok, jöjjetek, és szálljatok meg a házamban! És kérlelt bennünket. /RÚF/

 Lídia üzletasszony volt (bíborárus), bizonyára ő lehetett Pál egyik fő anyagi támogatója Filippiben végzett szolgálata során. Pálnak és Szilásznak az ottani börtönben töltött ideje egy másik család, a börtönőr és háza népének megtéréséhez vezetett.

 A Szentlélek tudta, hogy Filippi ideális pillére lesz az evangélium európai terjedésének, még ha lesznek is üldözések. Az üldöztetés borzalmas, azonban bizonyos körülmények között ennek révén az evangélium eljuthat olyan emberekhez, akik máskülönben nem ismerhetnék meg.

 (ApCsel 9:16). Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért. /RÚF/

 White idézet: Pál – az emberiség legnagyobb tanítója – elfogadta Istentől a legalantasabb és legmagasztosabb feladatokat is. Elismerte, hogy a fizikai munka éppolyan fontos, mint a szellemi, tehát kétkezi munkával biztosította megélhetését. Sátorkészítőként dolgozott, miközben naponként prédikálta az evangéliumot a civilizált világ főbb központjaiban. „Sőt magatok tudjátok, hogy a magam szükségeiről és a velem valókról ezek a kezek gondoskodtak.” (ApCsel 20:34)

 Habár kimagasló intellektuális képességekkel rendelkezett, Pál élete egy ennél is ritkább bölcsességről tett bizonyságot. Tanításaiban és életével a legmélyebb jelentőségű elveket tárta fel, olyanokat, amelyekről korának lángelméi mit sem tudtak. A legnagyobb bölcsesség volt az övé, ami éleslátást és együtt érző szívet kölcsönöz befogadójának, ami összeköti az embert felebarátjával, és képessé teszi arra, hogy erősítse a másikban jobbik énjét, továbbá nemesebb életre ösztönözze…

 Figyeljük meg, ahogy Filippiben, a börtönben, ahol – bár meggyötört teste bizonyára ellenkezik – mégis szívből zeng hálát az Úrnak az éjszaka közepén. Miután pedig a földrengés megnyitja a börtönajtókat, újra hallatszik hangja, amint így nyugtatja a pogány őrt: „Semmi kárt ne tégy magadban; mert mindnyájan itt vagyunk!” (ApCsel 16:28) Mindenki a helyén van, mert egy rabtársuk lénye annyira magával ragadja őket. A börtönőrt pedig meggyőzi Pál hite, érdeklődik az üdvösség módjáról, majd egész háza népével együtt csatlakozik Krisztus tanítványainak üldözött csoportjához…

 Így telt az élete, saját szavaival szólva: „Gyakorta való utazásban, veszedelemben folyóvizeken, veszedelemben rablók közt, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztában, veszedelemben tengeren, veszedelemben hamis atyafiak közt; fáradságban és nyomorúságban, gyakorta való virrasztásban, éhségben és szomjúságban, gyakorta való böjtölésben, hidegben és mezítelenségben.” (2Kor 11:26-27)

 „Ha szidalommal illettetünk, jót kívánunk; ha háborúságot szenvedünk, békességgel tűrjük; Ha gyaláztatunk, könyörgünk”; „mint bánkódók, noha mindig örvendezők; mint szegények, de sokakat gazdagítók; mint semmi nélkül valók, és mindennel bírók.” (1Kor 4:12-13; 2Kor 6:10)

 A szolgálatban találta meg örömét, és fáradságos élete végén, amint visszatekintett harcaira és győzelmeire, el tudta mondani: „Ama nemes harcot megharcoltam” (2Tim 4:7). – Nevelés, 66-68./old.

Pál láncok között

Macedóniai tartózkodása idejéből Pál több fogságról is említést tesz. 

(2Kor 6:5) verésekben, bebörtönzésben, nyugtalan időkben, fáradozásban, átvirrasztott éjszakákban, böjtölésben, 

(2Kor 7:5). Mert amikor megérkeztünk Makedóniába, semmi nyugalma sem volt testünknek, hanem ki voltunk téve mindenféle zaklatásnak: kívül harcok, belül félelmek. /RÚF/; 

(2Kor 11:23). Krisztus szolgái? Esztelenül szólok: én még inkább, hiszen többet fáradoztam, többször börtönöztek be, igen sok verést szenvedtem el, sokszor forogtam halálos veszedelemben. /RÚF/ Filippiben történt az első ilyen eset, amiről feljegyzés szól. 

(ApCsel 16:16-24). Történt pedig egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, egy szolgálóleány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó lélek volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak. (17) Követte Pált és minket, és így kiáltozott: Ezek az emberek a magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek! (18) Ezt több napon át művelte. Mivel Pált bosszantotta ez, megfordult, és ezt mondta a léleknek: Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle! És az még abban az órában kiment belőle. (19) Amikor pedig látták a gazdái, hogy odalett az, amiből hasznot reméltek, megragadva Pált és Szilászt, a hatóság elé, a főtérre hurcolták őket. (20) Azután az elöljárók elé vezették őket, és ezt mondták: Ezek az emberek felforgatják a városunkat. (21) Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk. (22) Velük együtt a sokaság is rájuk támadt, az elöljárók pedig letépették ruhájukat, és megbotoztatták őket. (23) Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, és megparancsolták a börtönőrnek, hogy gondosan őrizze őket. (24) Az pedig, mivel ilyen parancsot kapott, a belső börtönbe vetette őket, és a lábukat kalodába zárta. /RÚF/] Később rövid időre bebörtönözték Jeruzsálemben is, mielőtt átszállították a cezáreai börtönbe

 Pál másutt is említi „fogságát” (Filem 10, 13). Rómában ugyan háziőrizetben volt, de hozzáláncolták egy római katonához. A 2. század első felében így láncolták meg Ignatiust is, aki leírta, hogy a katonák olyanok voltak, mint „a vadállatok… minél jobban bántak velük, annál kegyetlenebbé váltak”. (Michael W. Holmes, szerk. The Apostolic Fathers. Grand Rapids, MI, 2007, Baker Academic, 231./old.)

(2Kor 4:7-12). Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak: (8) Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; (9) üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk; (10) Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. (11) Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben.(12) Azért a halál bennünk végzi munkáját, az élet pedig bennetek. /RÚF/

 Bármilyen nehézzé is vált az élet, Pál képes volt a dolgok szebb oldalára figyelni, és ez adott neki bátorságot ahhoz, hogy stresszes helyzetekben is erős maradjon. Bármivel támadta Sátán, az apostol tudta, hogy Isten nem feledkezett el róla

(2Kor 6:3-7). Senkinek semmiféle megütközést nem okozunk, hogy ne szidalmazzák szolgálatunkat, (4) hanem úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban, (5) verésekben, bebörtönzésben, nyugtalan időkben, fáradozásban, átvirrasztott éjszakákban, böjtölésben, (6) tisztaságban, ismeretben, türelemben, jóságban, Szentlélekben, képmutatás nélküli szeretetben, (7) az igazság igéjével, Isten erejével, az igazság jobb és bal felől való fegyvereivel, /RÚF/

 Gyakran megkísért bennünket, hogy a körülményeinkre, a gyengeségeinkre, a múltbeli kudarcainkra nézzünk, amelyektől egészen elcsüggedünk. Azonban éppen ilyenkor kell felidézni magunkban, milyen csodálatosan gondoskodott rólunk az Úr az ellenséggel való küzdelmeinkben! Az egyik legfontosabb ajándék a Biblia, „az igazság igéje” (2Kor 6:7), /RÚF/, ami által tanulhatunk mások hibáiból és sikereiből. „A Lélek az, aki eredményessé teszi mindazt, amit a világ Megváltója vitt véghez. A Lélek az, aki megtisztítja szívünket. A Lélek által a hívő ember részese lesz az isteni természetnek. Krisztus isteni hatalomként, erőként adta nekünk Lelkét, hogy segítségével győzzük le a gonoszra való minden örökölt vagy szerzett hajlamunkat, és hogy az Ő egyházába bevésődjék Krisztus jelleme”. (Ellen G. White: Jézus élete.  578./old.)

 White idézet: Az eluralkodó gonoszság ellenére számos szent ember, az Istennel való közösség által megjobbultan és nemesülten úgy élt, mintha a menny társaságában lenne. Nagy koponyák, csodálatos képességekkel megáldott emberek voltak. Nagy és szent küldetésük volt, hogy igaz jellemet alakítsanak ki; hogy a kegyesség leckéit tanítsák nemcsak kortársaik, de a későbbi nemzedékek számára is. A Szentírás csak néhány kiemelkedő személyiséget említ, de a korszakokon át végig voltak Istennek tanúi, őszinte imádói.

 Azok, akik bíznak Isten Igéjében – habár önmagukban teljesen gyámoltalanok voltak –, gyakran az egész világ hatalmának ellenálltak. A tiszta szívű, szent életű Énok szilárdan hitte, hogy az igazság egy romlott, csúfolódó nemzetség közepette is győzedelmeskedik. Izrael gyermekei a Vörös-tengernél hittel rendelkeztek a föld leghatalmasabb nemzetének legnagyobb seregével szemben. Dávid, a pásztorfiú bízott Isten ígéretében, hogy trónra jut Saullal, a törvényes uralkodóval szemben, ezért szilárdan alávetette magát Isten akaratának. Sidrák, Misák és Abednégó megőrizték hitüket a tűzben, és a trónon ülő Nabukodonozorral szemben is; Dániel pedig az oroszlánok között és az ország magas tisztségeit betöltő emberek előtt. Jézus hittel győzött a kereszten, amikor a zsidó papok és főemberek még a római kormányzót is rákényszerítették akaratuk végrehajtására. Pál megőrizte hitét láncra verve, amikor gonosztevőként vitette őt halálba Néró, a világbirodalom zsarnoka.

 Ilyen példákat nemcsak a Bibliában találunk. Bőven találunk hasonlókat az emberiség történelmének feljegyzéseiben. A valdensek, a hugenották, Wiclif, Husz, Jeromos, Luther, Tyndale, Knox, Zinzendorf és Wesley másokkal együtt tanúskodtak Isten Igéjének hatalmáról a gonosz által támogatott emberi hatalommal és bölcsességgel szemben. Ezek a férfiak voltak az igazi földi nemesek. Ők Isten királyi családfája. Mai ifjúságunk azt a felhívást kapja, hogy foglalják el helyüket ebben a családban! – ConFlict and Courage, 9./old.

 Gondoljunk csak Pál tapasztalatára. Amikor úgy tűnt, hogy a legnagyobb szükség lenne az apostol tevékenységére a megpróbált gyülekezetek erősítésében, korlátozták a szabadságát. De éppen ez volt az a pillanat, hogy az Úr munkálkodjon és értékes győzelmeket arasson.

 Amikor úgy látszott, hogy Pál csak nagyon keveset tehetett, az igazság akkor jutott be a királyi palotába. Ezeket az embereket nem Pál kitűnő prédikációi, hanem a rabláncai indították meg. Bebörtönzésével diadalra vitte Krisztus ügyét. Türelme és alázata, amellyel alárendelte magát a hosszú és igazságtalan fogságnak, arra késztették ezeket az embereket, hogy kiértékeljék jellemét. Szeretett testvéreinek küldött utolsó üzenetében Pál továbbítja a császár házából való szentek üdvözletét a többi gyülekezetek szentjeinek. – Krisztusi élet, 358./old., december 10.

Pál, Jézus Krisztus foglya

 Filippi és Kolossé levelei börtönlevelek, amelyeket Pál fogságból írt (mint az Efezusi levelet és a Filemonnak szólót is). A legtöbb kommentátor egyetért abban, hogy valószínűleg Pál római fogsága alatt születtek, Kr. u. 60-62 között.

  (ApCsel 28:16). Amikor megérkeztünk Rómába, Pálnak megengedték, hogy külön lakjék az őt őrző katonával. /RÚF/

Ef 3:1. Ezért vagyok én, Pál Krisztus Jézus foglya értetek, a pogányokért. /RÚF/

(Filemon 1:1-25). Pál, Krisztus Jézus foglya és Timóteus, a testvér Filemonnak, szeretett testvérünknek és munkatársunknak, (2) Appiának, a mi testvérünknek, Arkhipposznak, a mi bajtársunknak és a házadban levő gyülekezetnek: (3) Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. (4) Hálát adok mindenkor az én Istenemnek, amikor megemlékezem rólad imádságaimban, (5) mert hallottam az Úr Jézusba vetett hitedről és a szentek iránt tanúsított szeretetedről, (6) és imádkozom azért, hogy a hitünkben való közösséged eljuttasson téged mindannak a jónak a megismerésére, amely Krisztusért van bennünk. (7) Szeretetedben sok örömünk és vigasztalásunk volt, mert a szentek szíve felüdült általad, testvérem. (8) Krisztusban tehát egészen nyíltan megparancsolhatnám neked azt, ami kötelességed volna, (9) a szeretet miatt azonban inkább csak kérlek, mert ilyen vagyok én, az öreg Pál, most még fogoly is Krisztusért. (10) Kérlek pedig téged az én fiamért, akit a fogságban szültem, Onészimoszért, (11) aki egykor neked haszontalan volt, most pedig neked is, nekem is hasznos. (12) Visszaküldöm neked őt, vagyis az én szívemet, (13) pedig magamnál szerettem volna tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem az evangéliumért szenvedett fogságomban. (14) Beleegyezésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkéntes legyen. (15) Hiszen talán azért szakadt el tőled egy időre, hogy örökre visszanyerd, (16) most már nem úgy, mint rabszolgát, hanem rabszolgánál jóval többet: aki nekem is, de sokkal inkább neked, testi értelemben is és az Úrban is szeretett testvéred. (17) Ha tehát engem társadnak tartasz, fogadd őt úgy, mint engem! (18) Ha pedig valamivel megbántott vagy tartozik, azt nekem számítsd fel! (19) Én, Pál, saját kezemmel írom ezt: Megadom neked! Azt nem akarom mondani, hogy önmagaddal is tartozol nekem. (20) Bizony, testvérem, bárcsak hasznodat vehetném az Úrban! Nyugtasd meg az én szívemet Krisztusban! (21) Engedelmességedben bízva írok neked, mert tudom, hogy többet is megteszel annál, amit mondok. (22) Egyúttal készíts szállást is nekem, mert remélem, hogy imádságotokért ajándékul kaptok engem. (23) Köszönt téged Epafrász, fogolytársam Krisztus Jézusban, (24) Márk, Arisztarkhosz, Démász és Lukács, az én munkatársaim. (25) Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen a ti lelketekkel! /RÚF/

 Jézus Krisztus szolgálatára szentelte az életét Pál, és arra is készen állt, ha tevékenysége miatt börtönbe kell mennie: „amelyért követségben járok láncok között” (Ef 6:20), /ÚRK/. Misszióutakra indult, gyülekezeteket alapított, képezte az Úr munkásait. Talán felvetődött benne a kérdés: „Miért vagyok itt, amikor láncok nélkül sokkal többet tehetnék?” Később is bebörtönözték, amikor a második levelét írta Timóteusnak, ami egy pásztori levél. Tehát az Újszövetség legalább öt könyvét fogságból írta.

 A börtönben született levelek egyikében sem említette meg az apostol pontosan, hol volt fogságban. Néhányan Efezusra, mások Cezáreára gondolnak. Biblia bizonyíték nincs rá, hogy valaha is fogva tartották volna Efezusban. Cezárea valószínűbbnek tűnhet, bár abban a városban nem fenyegette közvetlen veszély az életét, azonban a Filippi levél megírása idején valóban volt ilyen veszély.

 (Fil 1:20). Ezért szívemből várom és remélem, hogy semmiben sem fogok szégyent vallani, hanem mint mindenkor, úgy most is Krisztust egészen nyíltan fogják magasztalni énértem, akár életben maradok, akár meghalok. /RÚF/; 

(Fil 2:17). Sőt ha italáldozatul kiöntetem is a hitetekért bemutatott áldozatban és szolgálatban, örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal; /RÚF/

 A levél más támpontokat is ad arra nézve, hogy Pál hol raboskodott akkor. Először is: a pretórium jelentheti a tartomány kormányzójának hivatali székhelyét – Jeruzsálemben az az épület volt, ahol Pilátus kihallgatta Jézust 

(Mt 27:27). Akkor a helytartó katonái magukkal vitték Jézust a helytartóságra, és az egész őrség köré gyűlt. /RÚF/; 

(Jn 18:33). Pilátus azután ismét bement a helytartóságra, behívatta Jézust, és megkérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? /RÚF/, 

Cezáreában pedig a palota, ahol Pált tartották fogva. (ApCsel 23:35). így szólt: Akkor foglak kihallgatni, ha vádlóid is megérkeztek. És megparancsolta, hogy Heródes palotájában őrizzék. /RÚF/) 

Az apostol nyilván nem egy helyre, hanem emberekre utal a kifejezéssel: „a testőrség egész házában” (Fil 1:13) megismerték az evangéliumot. Rómában elit katonák teljesítettek szolgálatot, a számuk a tizennégyezret is elérhette, ők védték a császárt és őrizték a foglyokat.

 Másodszor pedig: Pál tolmácsolja „a császár udvarából való” (Fil 4:22) hívők üdvözletét. Ez arra enged következtetni, hogy Rómában raboskodott és kapcsolatban állt a császári palotában szolgálatot teljesítőkkel.

 White idézet: Nem Istenen múlik, hogy kegyelmének gazdagsága nem árad a Föld lakóira. Ha mindenki meg akarná kapni ezeket az ajándékokat, mindenki beteljesedne Szentlélekkel.

 Minden embernek kiváltsága, hogy élő csatornaként továbbítsa a világnak Isten kegyelmének kincseit, Krisztus kimeríthetetlen gazdagságát. Krisztus mindennél jobban vágyik olyan eszközökre, akik megismertetik a világgal Lelkét és jellemét. A világnak pedig mindennél nagyobb szüksége van arra, hogy az emberek bemutassák a Megváltó szeretetét. Az egész menny olyan eszközökre vár, akik által az emberek örömét és áldását szolgáló szent olajat áraszthatja a Földre.

 „De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Ő nagy szerelméből, amellyel minket szeretett, minket, akik meghaltak voltunk a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal (kegyelemből tartattatok meg!). És együtt feltámasztott, és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban; hogy megmutassa a következendő időkben az Ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban.” (Ef 2:4-7)

 Ezek az idős Pál, „Jézus Krisztus foglyának” szavai, amelyekkel római börtönéből írva igyekezett testvérei tudomására hozni azt, aminek kifejezésére alkalmatlannak találta a nyelvet. „Krisztus felfoghatatlan gazdagságáról” írt, a kegyelem kincsesházáról, amelyet Isten túláradó bőséggel kínál fel az emberek bukott fiainak.

 Mialatt lelketek sóvárogva vágyakozik Istenhez, mindig többet és többet ragadtok meg kegyelmének felmérhetetlen kincseiből. És miközben elmélkedtek ezen kincsek felett, tulajdonaitokká válnak; kinyilatkoztatjátok a Megváltó áldozatának érdemeit, szentségének védő oltalmát, bölcsességének és erejének teljességét. „Szeplő és hiba nélkül” állít benneteket az Atya elé (2Pt 3:14). – Isten csodálatos kegyelme, 187./old., június 28.

 Így, noha látszólag minden lehetősége a tevékeny közreműködésre teljesen megszűnt, Pál befolyása sokkal hatékonyabbá vált, mintha szabadon látogathatta volna a gyülekezeteket, úgy, mint az előző években. Mint az Úr foglyát, a testvérek sokkal jobban szerették; szavai, amelyeket, mint a Krisztus ügyéért megláncolt szenvedő intézett hozzájuk, sokkal több figyelmet és tiszteletet ébresztettek, mint amikor személyesen közöttük időzött. Csak most, hogy elszakították tőlük, ismerték fel a hívők érettük viselt szenvedéseit, aggodalmait. Ez ideig többnyire kivonták magukat minden felelősség és teherhordozás alól azzal, hogy nincs olyan bölcsességük, tapintatuk és elpusztíthatatlan tetterejük. Ellenben most, hogy tudatlanságukban meg kellett tanulniuk azokat a tanításokat, amelyeket egyébként mellőztek, sokkal többre becsülték intéseit, tanításait és utasításait, mint annak előtte személyes munkáját. Amint tehát hírét vették bátorságának és hitének, amelyet hosszú fogsága alatt tanúsított, ez nagyobb hűségre és fokozott buzgóságra késztette őket Krisztus ügyéért. – Az apostolok története, 454./old.