Árnyék - Ószövetség rituáléi

 

Az Újszövetségben, különösen Pál leveleiben, az árnyék az Ószövetség rituáléira, ünnepeire és törvényeire utal. Ezek csupán előképként szolgáltak a jövendő megváltásról, míg a valóság maga Krisztus. Ahhoz, hogy egy árnyék létezzen, szükség van a valós tárgyra és a fényre is; az Ószövetség intézményei a jövőbeli Messiásra mutattak. 

(Kol 2:16-19). Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt. (17) Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság. (18) Ne vegye el tőletek a versenydíjat az, aki alázatoskodásban és angyalok iránti tiszteletben tetszeleg, látomásaival foglalkozik, saját bölcsességétől ok nélkül felfuvalkodik, (19) de nem ragaszkodik a Főhöz: pedig ő tartja össze az egész testet inak és ízületek segítségével, és az őáltala növekszik Isten szerinti növekedéssel. /RÚF/

A teológusok a mai napig nem egyeznek abban, hogy pontosan milyen kérdésekkel foglalkozott itt Pál. Abban bizonyosak lehetünk, hogy a levele elég sok információt ad a valószínűleg zsidó-keresztény hatással kapcsolatban, ami megoszthatta a főként pogány hátterű gyülekezetet...

(Kol 2:13). Titeket is, akik halottak voltatok vétkeitekben és testetek körülmetéletlenségében, ővele együtt életre keltett, megbocsátva nekünk minden vétkünket. /RÚF/

...vagyis, a zsidó származású hívők olyan dolgokat erőltettek, amelyeket a tagoknak nem kellett feltétlenül követniük. 

(Kol 2:16)  Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt.

 ...világosan felsorol számos olyan zsidó gyakorlatot, amelyet a zsidóságból megtért keresztények közül némelyek nyilván tovább folytattak.

 (Kol 2:18) Ne vegye el tőletek a versenydíjat az, aki alázatoskodásban és angyalok iránti tiszteletben tetszeleg, látomásaival foglalkozik, saját bölcsességétől ok nélkül felfuvalkodik,

 ...elemei is beleillenek ebbe az összefüggésbe. Jézus bírálta a vallási vezetők tettetett alázatát. 

 (Mt 6:1, 5, 7, 16). Vigyázzatok: kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, csak azért, hogy lássák azt, mert így nem kaptok jutalmat mennyei Atyátoktól. (5) Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom nektek: megkapják jutalmukat. (7) Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. (16) Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. /RÚF/] 

A Holt-tengeri tekercsekből tudjuk, hogy bizonyos zsidó istentiszteleti fogalmakban kiemelt szerepet tulajdonítottak az angyaloknak. A legnagyobb valószínűség szerint Kolosséban Pál hasonló problémákkal szállt szembe, mint másutt. Mivel (Kol 2:16) versét gyakran félreértik, fontos részletesebben foglalkozni vele. Figyeljük meg a következő pontokat: Az „azért” szó használata jelzi, hogy Pál a már előbb mondottakból vonja le a következtetést. Korábban elvetette a szó szerinti körülmetélés szükségességét, mivel a szív belső változása az, ami számít. 

(Kol 2:11-15). Benne vagytok körülmetélve is, de nem kézzel végzett körülmetéléssel, hanem a Krisztus szerinti körülmetéléssel, a halandó test levetése által. (12) A keresztségben vele együtt voltatok eltemetve, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül. (13) Titeket is, akik halottak voltatok vétkeitekben és testetek körülmetéletlenségében, ővele együtt életre keltett, megbocsátva nekünk minden vétkünket. (14) Eltörölte a követeléseivel minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, és eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára. (15) Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk. /RÚF/). 

Az „evésért vagy ivásért” az izraeliták által a templomba vitt étel- és italáldozatokra utal. Az „ünnep, vagy újhold, vagy szombat” (Kol 2:16) meghatározás láthatóan 

 (Hós 2:10. 13). Megszüntetem minden örömét, ünnepét, újholdját, szombatját és minden ünnepnapját. /RÚF/

 ...versére céloz, ami a ceremoniális napoknak – köztük a ceremoniális szombatok – ugyanarra a sorrendjére utal. 

(3Móz 23:11, 24, 32). Az mutassa fel a kévét az Úr előtt azért, hogy ő kedvesen fogadja tőletek. A szombat után következő napon mutassa fel azt a pap. (24) Mondd meg Izráel fiainak: A hetedik hónapban, a hónap elsején tartsatok pihenőnapot, szent összejövetelt emlékeztető kürtzengéssel. (32) A teljes nyugalom napja legyen ez nektek, tartóztassátok meg magatokat. A hónap kilencedikének estéjén, ettől az estétől a következőig pihenjetek nyugalmatok napján. /RÚF/ 

A vers megértése szempontjából döntő Pál saját magyarázata, hogy ezek „csak árnyékai az eljövendőknek, de a valóság Krisztusé”. (Kol 2:17), /ÚRK/ 

Krisztusra mutattak ezek a ceremoniális napok, mint az áldozatok is. 

(1Kor 5:7). Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus már feláldoztatott. /RÚF/; 

(1Kor 15:23). Mindenki a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi. /RÚF/) 

Viszont Isten a hetedik napot, a szombatot már az Édenben alapította, a bűneset előtt, jóval azelőtt, hogy a ceremoniális áldozatokat gyakorolni kezdték a szentélyben, ezért nem lehet a kereszt után eltörlendő árnyék. 

White idézet: Krisztus hívja egyházának tagjait, hogy szeressék az igazságot, az evangélium igazi reménységét. Figyelmüket a menny felé irányítja, és felhívja a figyelmüket, hogy az örök gazdagságok nem a földön, hanem a mennyben találhatók. Reménységük a mennyben van, nem pedig ezen a földön. „Hanem keressétek először Istennek országát” – tanácsolja – „és az ő igazságát; és ezek” – vagyis minden, ami szükséges a boldogulásunkhoz – „mind megadatnak néktek.” 

A világ realitásai sokak előtt beárnyékolják az örök dicsőség azon jeleneteit, amelyek várnak a Magasságos szentjeire. Nem tudják megkülönböztetni a valódi és örök dolgokat a hamis, mulandó dolgoktól. Krisztus arra hívja őket, hogy szemük elől távolítsanak el minden leplet, ami megakadályozza őket abban, hogy megláthassák az örök valóságokat. Kitartóan kéri, hogy mondjanak le mindarról, ami miatt összetévesztik a valóságot az álomvilággal. Isten forrón kéri gyermekeit, hogy testi, értelmi és lelki képességeiket állítsák szolgálatába. Felhívja a figyelmüket, hogy képeseknek kell lenniük arra, hogy személyesen felismerjék, hogy az evilági nyereségeket nem érdemes összetéveszteniük azokkal a gazdagságokkal, amelyek félretétettek az örökélet szorgos és józan gondolkodású kutatója számára. – Counsels on Stewardship, 218./old. 

„Megnyilatkozék az Isten temploma a mennyben, és megláttaték az Ő szövetségének ládája.” (Jel 11:19) Isten szövetségének ládája a templom második helyiségében – a szentek szentjében – van. A földi szentélyszolgálatban, amely „a mennyei dolgok ábrázolatának és árnyékának” szolgálata volt, ebbe a helyiségbe csak a főpap mehetett be a nagy engesztelési napon, hogy megtisztítsa a templomot. Az a kijelentés pedig, hogy az Isten temploma „megnyilatkozék” a mennyben, és szövetségének ládája láthatóvá lett, figyelmünket a mennyei szentek szentjének megnyílására, azaz 1844-re irányítja, amikor Krisztus belépett a szentek szentjébe, hogy elvégezze az engesztelés befejező szolgálatát. Akik hitben felismerték, hogy nagy Főpapjuk a szentek szentjében elkezdte szolgálatát, meglátták a frigyládát is, és a szentély tanát tanulmányozva megértették, hogy a Megváltó szolgálatában változás történt. Látták, hogy Jézus Isten szövetségének ládája előtt szolgál, és saját vérére hivatkozik a bűnösök érdekében. 

A földi templomban a frigyláda magában foglalta a két kőtáblát, amelyre Isten felírta törvényét. A frigyláda csupán a törvénytáblák tartója volt, de értékessé és szentté tette a mennyei elvek jelenléte. Amikor Isten temploma megnyílt a mennyben, láthatóvá lett a testamentumát tartalmazó frigyláda is. A mennyei templomban – a szentek szentjében –dicsőség övezi Isten törvényét, azt a törvényt, amelyet Isten mennydörgések közepette hirdetett ki a Sínai-hegyen, és saját ujjával írt a kőtáblákra. – A nagy küzdelem, 433./old. 

A keresztre szegezve - Mózes által leírt ceremoniális törvény.

(Kol 2:11-15). Benne vagytok körülmetélve is, de nem kézzel végzett körülmetéléssel, hanem a Krisztus szerinti körülmetéléssel, a halandó test levetése által. (12) A keresztségben vele együtt voltatok eltemetve, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül. (13) Titeket is, akik halottak voltatok vétkeitekben és testetek körülmetéletlenségében, ővele együtt életre keltett, megbocsátva nekünk minden vétkünket. (14) Eltörölte a követeléseivel minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, és eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára. (15) Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk. /RÚF/

Hányszor láttuk már, hogy tévesen értelmezik ezeket az igéket, főleg (Kol 2:14) versét, mintha a törvény és a szombattartás ellen szóló érv lenne. 

E szövegek megértéséhez a hetednapi adventisták két fő magyarázatot javasolnak. 

Az első, hogy a keresztre szegezett „kézírás” az „ellenünk” felhozott vádak listája, ami hasonlítható a Pilátus által Jézus keresztjére rakatott felirathoz.

 (Mt 27:37). Feje fölé függesztették az ellene szóló vádat, ezzel a felirattal: EZ JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. /RÚF/; 

(Jn 19:19-20). Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. (20) A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. /RÚF/] 

A második pedig: a keresztre szegezett írás a Mózes által leírt ceremoniális törvény.  

(5Móz 31:24-26). Amikor Mózes leírta egy könyvbe ennek a törvénynek az igéit elejétől végig, (25) ezt parancsolta Mózes a lévitáknak, akik az Úr szövetségládáját hordozták: (26) Fogjátok ezt a törvénykönyvet, és tegyétek Isteneteknek, az Úrnak a szövetségládája mellé, hogy ott tanúskodjék ellened. /RÚF/]

A verset szélesebb összefüggésében vizsgálva láthatjuk, hogy itt egyértelműen a ceremoniális törvényről van szó. Pál utal még a „kéz nélkül való” körülmetélésre (Kol 2:11), ami „a szívnek… körülmetélése”. 

(Róm 2:28-29). Mert nem az a zsidó, aki külsőleg az, sem nem az a körülmetélkedés, amely a testen, külsőleg látszik; (29) hanem az a zsidó, aki belsőleg az, és az a körülmetélkedés, amely a szívben van, Lélek szerint és nem betű szerint. Az ilyen dicsérete nem emberektől van, hanem Istentől. /RÚF/; 

(5Móz 30:16). Ezért parancsolom ma neked, hogy szeresd az Urat, a te Istenedet, járj az ő útjain, tartsd meg parancsolatait, rendelkezéseit és törvényeit, és akkor élni és sokasodni fogsz, mert megáld téged az Úr, a te Istened azon a földön, amelyre most bemégy, hogy birtokba vedd. /RÚF/

 Ez nyilvánvalóan különbözik a test körülmetélésétől, ami a ceremoniális törvény egyik legfontosabb kikötése volt. 

(3Móz 12:3). A nyolcadik napon metéljék körül a fiú szeméremteste bőrét. /RÚF/; 

(2Móz 12:48). Ha jövevény tartózkodik nálad, és el akarja készíteni az Úr páskáját, metéltesse körül magát valamennyi férfi, és csak akkor foghat hozzá annak elkészítéséhez. Így olyan lesz, mint az ország szülöttje. A körülmetéletlenek közül azonban senki sem ehet belőle. /RÚF/

Ezek után Pál összekapcsolja a belső változást „a bűn testének levetésével” és az alámerítéses keresztséggel. A keresztséggel közösséget vállalunk Krisztus halálával és feltámadásával 

(Kol 2:11-12)  Benne vagytok körülmetélve is, de nem kézzel végzett körülmetéléssel, hanem a Krisztus szerinti körülmetéléssel, a halandó test levetése által. (12) A keresztségben vele együtt voltatok eltemetve, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül.

A megtérés tapasztalatát azzal köti össze, hogy „titeket, akik halottak voltatok a bűnökben… megelevenített” Krisztussal, aki „megbocsátotta minden bűnünket” (Kol 2:13), /ÚRK/ 

A „parancsolatok” (Kol 2:14) utal úgy világi 

(Lk 2:1). Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. /RÚF/; 

ApCsel 17:7). Jászón befogadta őket, holott ezek mind a császár parancsai ellen cselekszenek, mivel mást mondanak királynak: Jézust. /RÚF/, mint egyházi 

(ApCsel 16:4). Amikor végigjárták a városokat, átadták nekik azokat a határozatokat, amelyeket a jeruzsálemi apostolok és vének hoztak, hogy tartsák meg azokat. /RÚF/ törvényi rendeletekre. 

Ez a görög szó Pál írásaiban csak egyetlen másik helyen fordul elő, és a ceremoniális törvényre utal, ami elválasztó fal volt zsidók és pogányok között. 

(Ef 2:14-15) Mert Ő a mi békességünk, ki egygyé tette mind a két nemzetséget, és lerontotta a közbevetett választófalat,(15) Az ellenségeskedést az Ő testében, a parancsolatoknak tételekben való törvényét eltörölvén; hogy ama kettőt egy új emberré teremtse Ő magában, békességet szerezvén; /KAR/

Mivel Pál már utalt a bűnbocsánatra és a belső változásra, amit a keresztség szimbolizál, nem valószínű, hogy ismét visszatérne ehhez a témához egy újabb, a Szentírásban másutt nem használt metaforával élve. Inkább úgy tűnik, hogy hasonló kérdést hangsúlyoz, mint amiről az Efezusi levélben írt, vagyis a Kolosséban élő hívők ne aggódjanak a ceremoniális törvény betartása miatt, aminek része a körülmetélés, sem a tisztasági törvények kötelezettségei miatt. 

(ApCsel 10:28, 34-35). Ekkor így szólt hozzájuk: Tudjátok, hogy tiltott dolog zsidó embernek idegennel kapcsolatba kerülni vagy hozzá bemenni. Nekem azonban Isten megmutatta, hogy egyetlen embert se mondjak szentségtelennek vagy tisztátalannak. (34) Erre Péter beszélni kezdett, és ezt mondta: Most értem meg igazán, hogy Isten nem személyválogató, (35) hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik. /RÚF/ 

Pál egyértelműen nem keltett olyan látszatot, hogy a Tízparancsolat a keresztre lett volna szegezve, hiszen másutt a bűnt a Tízparancsolat megszegésének nevezi. 

(Róm 7:7). Mit mondjunk tehát? A törvény bűn? Szó sincs róla! Viszont a bűnt nem ismerném, ha nem ismertem volna meg a törvény által, és a kívánságot sem ismerném, ha a törvény nem mondaná: „Ne kívánd!” /RÚF/

White idézet: A szombat csodálatos, dicsőséges alkalom… Isten arra teremtette, hogy örvendezzünk és dicsőítsük Őt irántunk tanúsított jóságáért… 

Isten megmutatta, hogy csak keveset érzékeltünk és értettünk meg a szombat fontosságából és dicsőségéből, holott fel kellene fognunk és meg kellene ismernünk dicső voltát. Nem tudjuk, mit jelent a föld magaslatain hordoztatni és Jákób örökségével élni. De amikor a késői eső és a felüdülés eljön az Úrtól, és hatalmának dicsősége megnyilvánul, megtudjuk, mit jelent mindez. Akkor majd jobban megértjük a szombat jelentőségét. Azonban nem látjuk meg teljes dicsőségében mindaddig, amíg Isten szavára fel nem tárulnak az új Jeruzsálem gyöngykapui, és a szeretett Jézus örömteli hangja nem hallható, felszólítva bennünket, hogy lépjünk be oda. Láttam, hogy tökéletes világosság ragyog a városban, mert megtartottuk Isten parancsolatait, és a menny, az édes menny az otthonunk. 

Láttam az Isten ujjával írt Tízparancsolatot. Az egyik táblán négy, a másikon hat parancsolat volt. Az első kőtáblán az első négy parancsolat fényesen ragyogott, de a negyedik, a szombatparancsolat mindegyiknél fényesebb volt, mert Isten a szombatot szent nevének dicsőségére választotta el. A szent szombat dicsőségesnek látszott – fényes gyűrű vette körül ezt a parancsolatot. Láttam, hogy a szombat parancsa nem volt a keresztre szegezve. Ha úgy lett volna, akkor a többi kilenccel sem lenne másként, ami azt jelentené, hogy mindet éppen úgy figyelmen kívül hagyhatnánk, mint ahogy a negyedikkel teszik sokan… 

Isten megmutatta, hogy a szombat válaszfal, és az is lesz, amely az igazi Izráelt elválasztja a hitetlenektől, és a szombat az, amely Isten várakozó szentjeinek szívét egybeforrasztja. – Maranatha, 245./old., augusztus 25. 

Sokak szemét és szívét fedezi lepel a keresztény világban is. Nem látják az elmulandónak végét. Nem látják, hogy Krisztus halála csak a ceremoniális törvényt helyezte hatályon kívül. Azt állítják, hogy az erkölcsi törvény a keresztre lett szegezve. Sűrű lepel fátyolozza meg értésüket. Sokak szíve harcban áll Istennel, s nem vetik alá magukat törvényének. Krisztus azonban csak akkor szolgálhatja javukat, ha vezetésének szabályaival összhangba kerülnek. Lehet, hogy megváltójukként beszélnek Krisztusról, Ő mégis ezt mondja majd nekik végül: nem ismerlek titeket. Nem gyakoroltatok őszinte bűnbánatot Isten szent törvényének megrontása miatt, s így bennem való hitetek nem lehet őszinte, mert az én küldetésem célja Isten törvényének felmagasztalása volt. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 239./old. 

Krisztusban meggyökerezve és épülve

 

A Kolosséi levél témája a keresztényi élet egyik legvilágosabb irányelve: „Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne”. (Kol 2:6), /RÚF/ 

Úgy nyerünk üdvösséget, hogy nemcsak tantételeket, hanem egy Személyt fogadunk el. Jézus elfogadásának viszont része az is, hogy minden tanítását magunkévá tesszük, amit a bibliai apostolok és próféták által kaptunk. 

(Ef 2:20). Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus /RÚF/

Krisztus elfogadása legfőképpen azt jelenti, hogy meghalunk az énnek, teljes mértékben alárendeljük magunkat az élő Krisztusnak. 

Az élő Ige (Jézus) nem választható el az írott Igétől (a Bibliától); olyanok, mint egy érme két oldala. Csak a Szentírás által ismerhetjük meg Jézust. „Benne járunk”, éljük az életünket, vagyis engedjük, hogy Igéje és Szentlelke vezesse a döntéseinket és a szokásainkat. 

Kol 2:7. Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb. /RÚF/

... versében Pál egy ismert bibliai képpel él: a keresztényeket fákhoz hasonlítja. Úgy gyökereződünk meg Krisztusban, ha elfogadjuk Megváltónknak és az életünket Igéjéhez szabjuk. Ez által „erősödünk meg a hitben”. 

(Ézs 61:3). Hamu helyett fejdíszt adok Sion gyászolóinak, gyászfátyol helyett illatos olajat, csüggedés helyett öröméneket. Igazság fáinak nevezik őket, az Úr ültetvényének: őt ékesítik. /RÚF/; 

(Mt 3:10). A fejsze már a fák gyökerén van: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik. /RÚF/; 

(Lk 8:11-15). A példázat pedig ezt jelenti: A mag az Isten igéje. (12) Akiknél az útfélre esett, azok meghallották az igét, de azután jön az ördög, és kiragadja a szívükből, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek. (13) Akiknél a köves helyre esett, azok amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nem gyökerezik meg bennük: ezek hisznek egy ideig, de a megpróbáltatás idején elbuknak. (14) A tövisek közé esett mag: ezek azok, akik hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják őket, és nem érlelnek termést. (15) A jó földbe esett mag: ezek pedig azok, akik igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal. /RÚF/;

 (1Kor 3:6). Én ültettem, Apollós öntözött, de Isten adta a növekedést /RÚF/ 

Pál világosan felvázolja a hívők előtt álló két alternatívát. Az egyik, hogy „az Úr plántái” (Ézs 61:3) maradnak, tovább növekednek Krisztusban, ragaszkodnak hozzá és tanításaihoz. A másikat egy művirághoz lehetne hasonlítani, ami talán valódinak tűnik, de nem él. Ha emberi bölcselkedéseket és tradíciókat teszünk magunkévá, azok „rabul ejtenek”. 

(Kol 2:8). Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez, és nem Krisztushoz igazodik. /RÚF/

 Krisztus szabaddá tett bennünket, de ismét beleeshetünk a „szolgaság igájába”. 

(Gal 5:1). Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni. /RÚF/; 

(ApCsel 15:10). Most tehát miért kísértitek azzal Istent, hogy olyan igát akartok a tanítványok nyakába tenni, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni? /RÚF/) 

Röviden: a nem biblikus tanítások elfogadása Krisztus elutasítását jelenti, mivel aki vevő a hamis tanításokra, az sajnálatos módon más evangéliumot fogad el, emberi tekintélyt helyez a Szentírás tekintélye fölé. 

(Gal 1:6-9). Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok, (7) pedig nincsen más evangélium. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni Krisztus evangéliumát. (8) De ha még mi magunk vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azon kívül, amelyet mi hirdettünk, átkozott legyen! (9) Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen! /RÚF/). 

Ez a veszély leselkedett az egyházra kezdetben, és ma is ez veszélyeztet. 

White idézet: A megszámlálhatatlan tanításból, amely a növekedés folyamatának különböző fokozataira tanít, az egyik legértékesebb a Megváltónak a felnövekő magról szóló példázata… 

A mag a csírázás tulajdonságával bír, amelyet Isten plántált beléje. Mégis, ha a magot magára hagyjuk, nincs ereje arra, hogy kikeljen. Az embernek is meg kell tennie a maga részét a gabona növekedése érdekében, azonban egy bizonyos ponton túl már semmit sem tehet. Bíznia kell abban, aki a vetést és aratást összekapcsolta végtelen hatalmának csodálatos láncszemeivel. A magokban élet, a talajban pedig erő van, mégis, ha a végtelen hatalmú Isten nem munkálkodik éjjel és nappal, a mag nem kel ki, és nem hoz termést. A záporesőnek fel kell frissítenie a szomjas, kiszáradt földet; a Napnak meleget kell adnia, és az eltemetett maghoz elektromosságnak kell áramlania. A magban levő életet, amelyet a Teremtő ültetett bele, egyedül Ő tudja felszínre hozni… 

A mag kicsírázása a lelki élet kezdetét ábrázolja, míg a növény felnövekedése a jellem kifejlődését szemlélteti. Élet nem lehetséges növekedés nélkül. 

A növénynek növekednie kell vagy elpusztul. A növény növekedése ugyanolyan csendes és észrevétlen, mint a jellem fejlődése. Az életünk a fejlődésének minden fokán lehet tökéletes, mégis, ha betöltjük Isten szándékát, állandóan előre haladunk. 

A növény mindazt elfogadva növekszik, amit Isten adott az életének fenntartására. Így a mi lelki növekedésünket is az isteni eszközökkel való együttműködés által érjük el. Amiképpen a növény gyökeret ver a földben, úgy nekünk is meg kell gyökereznünk Krisztusban. A növény is elfogadja a napfényt, a harmatot és az esőt, nekünk is be kell fogadnunk a Szentlelket. Ha a szívünk Krisztusra támaszkodik, Ő „...eljő hozzánk, mint az eső, mint a késői eső...” (Hós 6:3) „És feltámad néktek, akik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt...” (Mal 4:2). „...Virágozni fog, mint a liliom... felelevenednek, mint a búzamag, és virágoznak, mint a szőlőtő.” (Hós 14:6, 8) – Isten csodálatos kegyelme, 197./old., július 8. 

A keresztény ember olyan, mint a libánoni cédrus. Azt olvastam, hogy ez a fa nem csupán néhány rövid gyökeret ereszt a földbe, hanem gyökerei mélyen, egyre távolabb hatolnak a talajba, hogy erőteljesebben tudjon kapaszkodni. Így az erős viharban is megáll, mivel a mélyen fekvő gyökér hálózata megtartja. A keresztény ugyanilyen mélyen gyökerezik Krisztusban. Megváltójába vetett hittel rendelkezik. Tudja, kiben hisz. Teljes mértékben meg van győződve, hogy Jézus Isten Fia és a bűnösök Megváltója… Hitének gyökerei mélyre hatolnak. Az igazi keresztények Libánon cédrusához hasonlóan nem a laza felszíni talajban növekednek, hanem Istenben gyökereznek, a hegyek szikláinak hasadékaiba kapaszkodnak. – Our High Calling, 331./old.