A büszkeség és alázat

„Minél közelebb jutunk Jézushoz, és minél tisztábban meglátjuk jellemének tisztaságát, annál inkább érezzük a bűn mérhetetlen rútságát, és annál kevésbé dicsőítjük önmagunkat. Azok, akiket a menny szentnek ismer el, soha nem hivalkodnak jóságukkal”. (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház, 106./old.) 

„A dicsőség előtt van a megalázkodás. A menny azt a munkást választja magas poszt betöltésére, aki Keresztelő Jánoshoz hasonlóan alacsony beosztást vállal Isten előtt. A leggyermekibb tanítvány végzi Istenért a leghatékonyabb munkát. A mennyei értelmes lények azokkal tudnak együttműködni, akik nem a maguk dicsőségét keresik, hanem lelkek megmentéséért munkálkodnak… 

Ám ha az ember felmagasztalja magát, s úgy érzi, hogy rá feltétlenül szükség van Isten nagy tervének sikeréhez, az Úr félreteszi… Jézus tanítványainak nem volt elegendő országának természetéről tanulniuk. Szívbéli változásra volt szükségük, amely összhangba hozza őket az alapelvekkel… A kisgyermek szerénységét, önmagával nem gondolását, bízó szeretetét – ezeket a vonásokat értékeli a menny. Ezek az igazi nagyság jellemzői… 

Az őszinte, töredelmes lélek drága Isten szemében. Pecsétjét nem rangja, gazdagsága, szellemi nagysága alapján helyezi az emberre, hanem annak alapján, hogy mennyire egy Krisztussal”. (Ellen G. White: Jézus élete.  369-370./old.)

1. Milyen további rálátást adnak a következő igék a büszkeség és alázat témájára? 

(Zsolt 25:9). Az alázatosakat igazságosan vezeti, és az ő útjára tanítja az alázatosakat. /RÚF/; 

(Zsolt 149:4). Mert gyönyörködik népében az Úr, győzelemmel ékesíti fel az elnyomottakat. /RÚF/;

 (Mt 23:12). Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik. /RÚF/; 

(Jak 4:6, 10). De még nagyobb kegyelmet is ad, ezért mondja: „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad.” (10) Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket. /RÚF/

ÖSSZEFOGLALÁS: A büszkeség lehet az egyik legnagyobb akadálya annak, hogy erősödjön az Istennel való kapcsolatod. Ha magabízók vagyunk, és nem érzékeljük a szükségünket a vele való kapcsolatra, egyszerűen nem fogjuk akarni azt. Ezzel szemben Jézus volt a legalázatosabb ember a világon, a legtökéletesebb példája annak, hogy miként lehet igazán közeli kapcsolatban élni Istennel.

Tekints Istenre

(Lk 22:27). Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál. /RÚF/

Éles ellentétben áll Jézus végtelen alázatának példája azzal, ahogy a tanítványok vágytak a nagyságra, vagy amikor azt hitték, hogy jobbak a társaiknál. Jézus így beszélt: 

„Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál” (Lk 22:27), /ÚRK/. 

Ő mindennap adott azoknak, akik körülötte szükséget szenvedtek, mivel könyörületes volt, és úgy tekintett a sokaságra, mint pásztor nélküli juhokra. Tisztában volt vele, hogy az emberiségnek mindennél nagyobb szüksége van Őrá, miközben csak kevesek fogták fel ezt az egyszerű igazságot. Feladta a mennyet azért, hogy életét adja az emberekért abban a reményben, hogy végül megértik a kegyelem e cselekedetét, és megfelelő választ adnak a hívásra, hogy kapcsolatba kerüljenek vele. 

(Fil 2:3-8). Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; (4) és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. (5) Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: (6) aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, (7) hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; (8) megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. /RÚF/

Jézus mindezt véghezvitte, elszenvedte. Amikor elég sokáig megállunk, hogy Őt szemléljük – igazán és tisztán –, nem tudjuk nem észrevenni saját tisztátalanságunkat és szennyességünket, illetve azt, hogy milyen elképesztően szükségünk van rá ma. Amikor ránézünk, minden más (különösen a magunk személye és saját nagyságunk érzete) teljesen jelentéktelenné válik a szemünkben. Aki Ő, amit tett és amennyire szereti a teremtményeit, az válik igazán fontossá és középponttá. Az én biztosan ellebben, amikor Őt nézzük. Jézus. Milyen gyönyörű és magasztos név! Ő az emberiség megtestesítője. Amikor nyitott szívvel tanulunk róla, amikor megértjük, mit tett értünk, amikor hagyjuk, hogy az élet Igéje beszivárogjon az elménkbe, ráébredünk, milyen önteltek és nyomorultak vagyunk valójában. 

Ha a saját tanítványai, akik vele éltek és tőle tanultak, ha ők is küzdöttek a büszkeséggel, nem hitegethetjük magunkat azzal, hogy különbek vagyunk. Csak akkor növekedhetünk a Krisztussal való kapcsolatunkban, ha alázatosak leszünk. 

Tölts el vele egy kis időt most! Vedd a Bibliádat, végy tollat és papírt, és keress egy csendes helyet, akár a szabadban! Hívd Istent, hogy lágyítsa meg a szívedet, és beszéljen hozzád! Szóról szóra írd le a 138. zsoltárt, és közben figyeld meg, mely szavak ragadnak meg leginkább!

(Zsoltár 138:1-8). Dávidé. Magasztallak, Uram, teljes szívemből, istenekkel szemben is csak rólad énekelek! (2) Leborulok szent templomodban, és magasztalom nevedet hűséges szeretetedért, mert mindennél magasztosabbá tetted nevedet és beszédedet. (3) Amikor kiáltottam, meghallgattál engem, bátorítottál, lelkembe erőt öntöttél. (4) Téged magasztal, Uram, a föld minden királya, amikor meghallják szád mondásait. (5) Énekelni fognak az Úr útjairól, mert nagy az Úr dicsősége. (6) Bár fenséges az Úr, meglátja a megalázottat, és messziről megismeri a fennhéjázót. (7) Ha szorult helyzetben vagyok is, megtartod életemet. Haragos ellenségeim ellen kinyújtod kezedet, jobbod megsegít engem. (8) Az Úr javamra dönti el ügyemet. Uram, örökké tart szereteted, ne hagyd cserben most sem kezed alkotásait! /RÚF/ 

White idézet: Sokan azért gyengülnek el lelkileg, mert Krisztus helyett önmagukra tekintenek… Számunkra Krisztus jelenti azt a nagy tárházat, ahonnan minden alkalommal erőt és boldogságot meríthetünk. Miért fordítjuk el szemünket az Ő erejéről, és sajnálkozunk saját gyengeségünkön? Miért feledjük el, hogy Jézus kész megsegíteni minket minden nehézségben? Amikor saját alkalmatlanságunkról beszélünk, szégyent hozunk rá. 

Önmagunk helyett tekintsünk szüntelenül Jézusra, és napról napra váljunk egyre hasonlóbbá Őhozzá. Beszéljünk róla egyre többet, és fogadjuk nagyobb felkészültséggel kedvességét, segítségét és áldásait! Ha ilyen közösségben élünk vele, erőssé válunk az Ő erejében, és a körülöttünk levő emberek áldására és megsegítésére lehetünk. 

Krisztus mindent megadott annak érdekében, hogy erősek lehessünk. Nekünk adta Szentlelkét, akinek feladata, hogy Krisztus minden ígéretét az emlékezetünkbe idézze, hogy békességben és a bűnbocsánat édes érzésében részesülhessünk. Ha tekintetünket a Megváltóra emeljük, és bízunk az Ő hatalmában, biztonságérzet fogja eltölteni lelkünket. Krisztus szentsége a mi szentségünkké válik. 

Amikor kísértések vesznek körül, elárasztanak a gondok és nehézségek, csüggedsz, és bánatos vagy, és már-már átadod magadat a kétségbeesésnek, akkor tekints fel oda, ahol hitszemeddel utoljára láttad a világosságot! Ekkor a körülötted eluralkodó sötétséget eloszlatja Isten dicsőségének fényes ragyogása. Ha a bűn uralomra tör a lelkedben, és bántja lelkiismeretedet, s a hitetlenség megzavarja gondolkodásodat, siess az Üdvözítőhöz! Kegyelme elegendő a bűn legyőzéséhez. Jézus megbocsát és megörvendeztet minket Istenben. 

Az Úr fejleszteni kívánja értelmünket. Arra vágyik, hogy kegyelmét megnyugtassa rajtunk… Ha eggyé válunk Jézus Krisztussal, miként Ő is egy az Atyával, akkor az Atya úgy szeret bennünket, mint Fiát. Nekünk is részünk lehet abban a segítségben, mint Krisztusnak, erőt kaphatunk minden veszély elhordozására, hiszen Isten a mi védőpajzsunk és oltalmunk. – Isten csodálatos kegyelme, 259./old. (szeptember 8.) 

Isten olyan sokat tett annak érdekében, hogy mi szabadok lehessünk Krisztusban, és kiszabaduljunk a rossz szokások és a gonosz hajlamok rabságából! Fiatal barátaim, igyekeztek-e szabaddá válni Krisztusban? Ti egyik vagy másik névleges keresztényre mutattok, és ezt mondjátok: „Nem bízom benne. Ha ilyen egy példás keresztény élete, akkor nem kérünk a kereszténységből.” Ne tekintsetek a körülöttetek élő emberekre, hanem tekintsetek az egyedüli tökéletes példaképre, az Ember Jézus Krisztusra! Reá tekintve változtok el az Ő képmására. – Our High Calling, 29./old. 

A legnagyobb bűn

Képzeld azt, hogy Jézus tanítványa vagy! Vele utazol, együtt eszel vele, egymás mellett alszotok, és tőle tanulsz, miközben Ő számtalan életet formál át, közöttük a tiédet! Az emberek tolonganak körülötte, és te egyszer csak ráébredsz, mennyire különleges, hogy Ő téged választott ki azok közé, akik a legközelebb lehetnek hozzá. Aztán megfogalmazódik benned a kérdés: Vajon ki a legnagyobb a tanítványok közül? 

(Lk 22:24-27). Versengés is támadt közöttük, hogy melyikük a legnagyobb. (25) Ő így felelt nekik: A királyok uralkodnak népeiken, és akik hatalmuk alá hajtják őket, jótevőknek hívatják magukat. (26) Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál. (27) Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál. /RÚF/

Azt gondolhatnánk, hogy miután annyi időt töltenek Jézussal, egy ilyen vitára nem kerülhetne sor a tanítványok között. Mégsem ezt látjuk. 

Ahelyett, hogy elégedettek lennének elhívásukkal, büszkeség üti fel a fejét közöttük, és azon kezdenek gondolkodni, ki lehet nagyobb köztük. Nem is olyan nehéz domináns teret adni az ilyen gondolatoknak. Ez komoly figyelmeztetés. „Semmi sem sérti úgy Istent, és semmi sem veszélyezteti annyira az ember lelki életét, mint a gőg és az önelégültség. A bűnök között ez a legreménytelenebb, a leggyógyíthatatlanabb”. (Ellen G. White: Krisztus példázatai. 102./old.) 

Ez nagyon komoly dolog. Az önteltség minden másnál jobban bántja Istent, és ezt a jellemtulajdonságot nehéz legyőzni, mert többnyire nem ismerjük fel. Önelégülten nem kívánunk önvizsgálatot tartani, mivel a büszkeség uralkodik rajtunk. Meg kell állnunk, önvizsgálatot kell tartanunk, majd kérjük Istent, nyissa meg a szemünket, hogy meglássuk valódi állapotunkat, mivel a büszkeség válhat a legfőbb tényezővé, ami akadályozza az Istennel való szoros kapcsolatot. 

Ha ráébredtél, hogy egyedül Isten szabadíthat meg a büszkeségtől és az önzéstől, állj meg egy pillanatra, és mondd el ezt az imát: „Uram, vedd a szívemet, mert én magam nem tudom odaadni! A szívem a Tied, tartsd meg tisztán, mert én nem tudom megőrizni! Ments meg akkor is, ha ellenállok; ha gyenge vagyok; ha Téged nem tükrözlek! Alakíts, formálj, emelj fel abba a tiszta, szent légkörbe, ahol szereteted gazdag árja átjárhatja lelkem”! (Ellen G. White: Krisztus példázatai, 106./old.) 

White idézet: Az újjászületés a szívben végbement változást igazolja, ami azonban csak a Szentlélek hatékony munkája által valósul meg… A büszkeség és önszeretet ellentétesek Isten Lelkével, az emberi természet minden erejével meg akarja akadályozni azt, hogy az egyén lemondjon az önmagáról alkotott felfogásáról és büszkeségéről, és a krisztusi szelídség és alázat felé fordulhasson. De ha az örök élet útján akarunk járni, nem hallgathatunk énünk sugallataira. „Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem.” (Zsolt 51:10) Amint mennyei világosságot nyerünk, és elkezdünk együttműködni a mennyei lényekkel, Krisztus ereje által „újjászületünk” és megtisztulunk a bűn szennyétől. – The Faith I Live By, 137./old. 

Jakab és János anyjuk által tárták kérelmüket Jézus elé, hogy Krisztus országában a legmagasabb tisztségeket foglalhassák el. Mit sem gondolva Jézus ismételt tanításaira, országának lényegét illetőleg ez a két fiatal tanítvány még mindig abban reménykedett, hogy a Messiás az emberi kívánalmaknak megfelelően foglalja el majd trónját, veszi át királyi hatalmát. Anyjuk, aki szintén igényelte fiai számára a tisztelethelyeket, így kérlelte az Urat: „Mondd, hogy ez az én két fiam üljön a te országodban egyik jobb kezed felől, a másik bal kezed felől.” (Mt 20:21) 

Az Üdvözítő ellenben így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Megihatjátok-e a pohárt, amelyet én megiszom? És megkeresztelkedhettek-e azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Noha ebben a pillanatban eszükbe jutottak a próbákra és szenvedésekre vonatkozó titokzatos kijelentések, azok ellenére bátran felelték. „Meg.” Megtiszteltetésnek tekintették, ha azzal bizonyíthatják hűségüket, hogy megosztanak mindent, ami Urukat éri (Mt 20:22). 

„Az én poharamat megisszátok ugyan, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedtem, megkeresztelkedtek” – jelentette ki nekik Jézus. Trón helyett a kereszt vár reá, társnak jobb- és bal keze felől egy-egy gonosztevő. Jakab és János részesült Mestere szenvedéseiben, az egyikre gyors halál várt kard által, a másiknak sorsa pedig az volt, hogy Ura szolgálatában és követésében gyalázat és üldöztetés közben túlélje az összes tanítványt. Jézus így folytatta: „De az én jobb- és bal kezem felől való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az, akiknek az én Atyám elkészítette.” (Mt 20:21-23) ... 

Isten országában nincs részrehajlás. Állást, rangot ott nem lehet kiérdemelni, kiosztásuk azonban mégsem önkényes. A jellem jutalma. A korona és a trón az elért magaslatok jelképei, az önmagunk felett aratott győzelmeink jelvényei, az Úr Jézus Krisztus kegyelme által... 

Az áll legközelebb Krisztushoz, aki legtöbbet merített önfeláldozó szeretetéből. „A szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt” (1Kor 13:4-5) – szeretet, amely a tanítványokat Urukhoz hasonlóan arra indítja, hogy embertársaik megmentéséért mindent feláldozzanak; hogy ezért éljenek, dolgozzanak és halálig síkraszálljanak. – Az apostolok története, 541-543./old.