Pál idejében Korinthus városa

(ApCsel 18:1-3). Ezek után Pál eltávozott Athénből, és Korinthusba ment. (2) Ott találkozott egy Akvila nevű pontuszi származású zsidóval, aki nemrég jött Itáliából feleségével, Priszcillával, mivel Klaudiusz elrendelte, hogy minden zsidó távozzék Rómából. Pál csatlakozott hozzájuk, (3) és mivel ugyanaz volt a mestersége, náluk lakott és dolgozott, ők ugyanis sátorkészítő mesterek voltak. /RÚF/ 

(1Kor 5:9-11). Levelemben már megírtam nektek, hogy nem szabad kapcsolatot tartani paráznákkal. (10) De nem általában e világ paráznáival vagy nyerészkedőivel, harácsolóival vagy bálványimádóival, hiszen akkor ki kellene mennetek a világból. (11) Most tehát azt írom nektek, hogy ne tartsatok kapcsolatot azzal, akit bár testvérnek neveznek, de parázna vagy nyerészkedő, bálványimádó vagy rágalmazó, részeges vagy harácsoló. Az ilyennel még együtt se egyetek! /RÚF/ 

(1Kor 8:4). Ami tehát a bálványáldozati hús evését illeti, tudjuk, hogy nincs bálvány a világon, és hogy Isten sincs más, csak egy. /RÚF/

Korinthus az ókori világ egyik fontos központja volt, virágzó kereskedelméről híres. Kr. e. 146-ban Róma elpusztította a várost, majd Julius Caezar római kolóniaként újjáépíttette Kr. e. 44-ben. Az Újszövetségben erről a római Korinthusról olvasunk, ami Pál korában Athén egyik riválisa volt, sőt különböző területeken meg is előzte. Két fontos kikötője volt, ahol kereskedelmi árucsere zajlott, megkönnyítve a gazdaság fejlődését. 

Pál választása éppen fontos szerepe és földrajzi elhelyezkedése miatt esett Korinthusra. „Alkalmasnak ígérkezett az evangélium terjesztésére. Miután az evangélium meggyökerezik Korinthusban, onnan könnyen eljuthat a világ minden más részére”. (Ellen G. White: Sketches From the Life of Paul. 99./old.) 

Ráadásul a virágzó gazdasági élet miatt Pál könnyebben eltarthatta magát Korinthusban sátrak készítésével és eladásával, miközben hirdette az evangéliumot. (ApCsel 18:2-3) Természetesen nem problémamentes a missziómunka egy nagy és gazdag városban. Korinthust vallási sokszínűség jellemezte 

(1Kor 8:5). Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, mint ahogyan sok isten és sok úr van, /RÚF/),

... amit bizonyított a szentélyek sokasága, amelyeket különböző istenek, pl. Apolló, Pallasz Athéné, Afrodité, valamint az egyiptomi Szerápisz és Ízisz tiszteletére emeltek. 

Korinthus a vallási zűrzavaron kívül hírhedt volt még féktelen erkölcstelenségéről is. Sztrabón, görög földrajzi író és történész megemlíti, hogy Afrodité korinthusi templomában ezer prostituáltat szenteltek a tiszteletére. Ugyan sok tudós ezt fenntartással kezeli, mondván, hogy ez csupán az athéni propaganda állítása Korinthus lejáratására, viszont az ókori világban szokásos volt a vallási prostitúció. Az erkölcstelenség problémát jelentett Korinthusban, mint ahogy másutt is. A bálványimádás és az erkölcstelenség mindennapos volt, és ez a szomorú helyzet magyarázza a két Korinthusi levél tartalmának nagy részét. 

Pál a missziós tevékenysége során szembesült Korinthusban a bálványimádó és erkölcstelen társadalom okozta kihívásokkal. A mai korban milyen tényezők nehezítik az evangélium hirdetését? Hogyan győzhetők le ezek? Van egyáltalán különbség a mai városok és Korinthus között?  

White idézet: Pál sátorkészítéssel tartotta el magát. Miközben dolgozott, az evangéliumról beszélt azoknak, akikkel kapcsolatba került, így sok tévelygő lelket az igazsághoz térített. Egyetlen alkalmat sem szalasztott el, hogy Megváltójáról beszéljen, és segítsen a nehézségben levőknek. 

Pál apostol története arról tesz bizonyságot, hogy a kétkezi munka nem alantas foglalatosság, és nem összeférhetetlen az emberi vagy keresztény jellem magasztosságával. Az apostol felfogása szerint a megfáradt kezek semmivel sem csorbították lelkesítő, érzékeny, értelmes és ékesszóló felhívásainak erejét… 

Amikor beszélt az emberekhez, megfáradt kezei arról árulkodtak, hogy ő maga gondoskodik eltartásáról… Néha még a munkatársait is ő támogatta, inkább éhezett, csak enyhítse mások szükségleteit. Jövedelmét megosztotta Lukáccsal, és Timóteust is segítette az utazásai során. 

Pál azon felfogással szemben mutatott példát, amely akkoriban élt a gyülekezetben, miszerint az evangéliumot csak azok képesek sikerrel prédikálni, akik mentesülnek a fizikai munka alól. Ő azonban a gyakorlatban mutatta be, hogy mit tehetnek azok a laikus munkások, akik olyan területeken akarnak dolgozni, ahol az emberek nem ismerik az evangéliumot. Példája számos alázatos munkást megérintett és arra késztetett, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt Isten műve előrehaladása érdekében, miközben napi munkával tartják fenn magukat… 

Míg egyesek arra lettek elhívatva, hogy különleges adottságaikat és minden erejüket az evangélium prédikálására szenteljék, voltak mások is, akik sosem lettek felszentelve a munkára, mégis fontos feladat hárult rájuk a lélekmentésben… Nehéz terhet visel Istennek azon szolgája, aki önfeláldozóan és fáradhatatlanul prédikál és tanít másokat… Az ő munkájára nincs befolyással a fizetség… A mennyből kapta a megbízatást, és a mennytől várja a jutalmat akkor, amikor majd elvégzi a rábízott feladatot. – Conflict and Courage, 342./old. 

A Biblia kinyilatkoztatja a történelem igazi filozófiáját. Pál apostol páratlanul választékos és szelíd szavakkal tárta fel az athéni bölcsek előtt, mi volt Isten célja a népek és a nemzetek létrehozásával és elosztásával: „És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározva eleve rendelt idejüket és lakásuknak határait; hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák.” (ApCsel 17:26-27) Isten kijelenti, hogy bárki bekerülhet „a szövetség kötelékébe”, aki akar (Ez 20:37) – új prot. ford.) A teremtéskor az volt a terve, hogy a földet olyan emberek népesítsék be, akik önmaguk és mások áldására, valamint Alkotójuk dicsőségére élnek. Mindenki azonosulhat ezzel a célkitűzéssel, aki csak vágyik erre. Róluk mondja az Írás: „A nép, amelyet magamnak alkoték, hirdesse dicséretemet!” (Ésa 43:21) – Nevelés, 173./old. 

Pál Athénból Korintusba utazott

 

(ApCsel 17:16-34). Miközben Pál Athénban várta őket, háborgott a lelke, mert látta, hogy a város tele van bálványokkal. (17) Nap mint nap vitázott a zsinagógában a zsidókkal és a hozzájuk csatlakozott istenfélőkkel, a főtéren pedig azokkal, akiket éppen ott talált. (18) Néhány epikureus és sztoikus filozófus is vitázott vele. Némelyek ezt kérdezték: Mit akarhat ez a fecsegő mondani? – mások ezt mondták: Úgy látszik, hogy idegen istenségek hirdetője – mivel Jézust és a feltámadást hirdette. (19) Ekkor megfogták, az Areopágoszra vitték, és megkérdezték tőle: Megtudhatjuk-e, mi az az új tanítás, amelyet hirdetsz? (20) Mert amint halljuk, idegen dolgokkal hozakodsz elő, szeretnénk tehát megérteni, hogy miről is van szó. (21) Az athéniak és a bevándorolt idegenek ugyanis egyébbel sem töltötték az idejüket, mint azzal, hogy valami újdonságot mondjanak vagy halljanak. (22) Pál ekkor kiállt az Areopágosz közepére, és így szólt: Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon vallásos embereknek látlak titeket, (23) mert amikor bejártam és megtekintettem szentélyeiteket, találtam olyan oltárt is, amelyre ez volt felírva: AZ ISMERETLEN ISTENNEK. Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek. (24) Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban, (25) nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből, hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent. (26) Az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjon az egész föld színén, meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, (27) hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs messzire egyikünktől sem, (28) mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: „Bizony, az ő nemzetsége vagyunk.” (29) Mivel tehát az Isten nemzetsége vagyunk, nem szabad azt hinnünk, hogy aranyhoz vagy ezüsthöz vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség. (30) A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg. (31) Azért rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból. (32) Amikor a halottak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások pedig azt mondták: Majd meghallgatunk erről máskor is. (33) Pál ezután eltávozott közülük. (34) Néhány férfi azonban csatlakozott hozzá, és hívővé lett: közöttük az areopágita Dionísziosz is, egy Damarisz nevű asszony és velük együtt mások. /RÚF/ 

(ApCsel 17:16-34) versei leírják, hogy Pál Athénban prédikált, mielőtt Korinthusba utazott. Úgy tűnik, akkor nem tervezte, hogy Athénba látogat, de a Béreában fellángolt ellenállás miatt a barátai segítségével jutott el oda. 

(ApCsel 17:13-15). De amint megtudták a thesszalonikai zsidók, hogy Pál Béreában is hirdeti az Isten igéjét, odajöttek, és ott is fellázították és felizgatták a sokaságot. (14) Akkor a testvérek azonnal továbbküldték Pált, hogy menjen a tengerpartra. Szilász és Timóteus azonban ott maradt. (15) Pált pedig elvitték kísérői egészen Athénig, majd visszatértek azzal az utasítással, hogy Szilász és Timóteus minél hamarabb menjen hozzá. /RÚF/

Akik elkísérték Pált Athénba, azzal az üzenettel értek vissza Béreába, hogy Timóteus és Szilász is a lehető leghamarabb menjen utána. (ApCsel 17:15) (ApCsel 17:16-34) szakasza arról számol be, hogy mit tett Pál, amíg rájuk várakozott. Jézusról beszélt a zsinagógában, a piactéren és az Areopágoszon. Egyszerűen nem tudott másról beszélni, csak Jézusról, erre használt fel minden alkalmat. 

(ApCsel 18:1-11). Ezek után Pál eltávozott Athénből, és Korinthusba ment. (2) Ott találkozott egy Akvila nevű pontuszi származású zsidóval, aki nemrég jött Itáliából feleségével, Priszcillával, mivel Klaudiusz elrendelte, hogy minden zsidó távozzék Rómából. Pál csatlakozott hozzájuk, (3) és mivel ugyanaz volt a mestersége, náluk lakott és dolgozott, ők ugyanis sátorkészítő mesterek voltak. (4) Szombatonként azonban a zsinagógában vitázott, és igyekezett meggyőzni zsidókat és görögöket. (5) Amikor pedig Szilász és Timóteus megérkezett Makedóniából, Pál teljesen az ige hirdetésének szentelte magát, és bizonyságot tett a zsidók előtt, hogy Jézus a Krisztus. (6) Amikor azonban ellene szegültek és szidalmazták, lerázta ruhájáról a port, és ezt mondta nekik: Véretek a ti fejetekre szálljon: Én tiszta vagyok! Mostantól fogva a pogányokhoz megyek. (7) Ekkor eltávozott onnan, és egy Tíciusz Jusztusz nevű istenfélő ember házába költözött, akinek a háza szomszédos volt a zsinagógával. (8) Kriszpusz, a zsinagógai elöljáró pedig hitt az Úrban egész háza népével együtt, és a korinthusiak közül, akik hallgatták őt, szintén sokan hittek, és megkeresztelkedtek. (9) Az Úr egy éjjel látomásban ezt mondta Pálnak: Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: (10) mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban. (11) Ott is maradt egy évig és hat hónapig, és tanította közöttük Isten igéjét. /RÚF/ 

Második misszióútján Pál Korinthusba érkezett. Lukács beszámol róla, hogy másfél évig volt ott. 

Az apostol – mint általában – itt is a zsinagógában kezdte missziós tevékenységét.(ApCsel 18:4-6);

  (ApCsel 17:1-2). Miután áthaladtak Amfipoliszon és Apollónián, Thesszalonikába értek, ahol zsinagógájuk volt a zsidóknak. (2) Pál pedig szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton is vitába szállt velük az Írások alapján. /RÚF/ 

... verseiből megtudjuk, hogy ez volt a szokása. Az „először a zsidóknak” stratégiát követte ...

(ApCsel 13:46). Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondta: Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk. /RÚF/;

 (Róm 1:16). Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten hatalma az minden hívőnek üdvösségére, először a zsidóknak, majd pedig a görögöknek. /RÚF/, 

... annak alapján, amire Jézus utasította az apostolait. 

 (ApCsel 1:8). Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig. /RÚF/)

  Amikor végre csatlakozott hozzá Korinthusban Szilász és Timóteus,

  „Pál teljesen az ige hirdetésének szentelte magát, és bizonyságot tett a zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus” (ApCsel 18:5, ÚRK) 

Korinthusi tartózkodása alatt „tanította köztük az Isten igéjét” (ApCsel 18:11), /ÚRK/ 

Ez a háttere annak, hogy elmondta híressé vált szavait: „elhatároztam, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről” (1Kor 2:2), /ÚRK/

White idézet: Korinthus az őskeresztény korszak I. századában nemcsak Görögországnak, de az akkori világ egyik vezető városa volt. Utcáin vegyes tömeg tolongott: görögök, zsidók és rómaiak, más országbeli utazókkal együtt; ezek lázasan törtettek üzleteik vagy élvezeteik után. Ezt a nagy kereskedelmi gócpontot a Római Birodalom minden részéből könnyen elérhették; fontos központ volt, ahol Isten és igazsága emlékműveit kellett megalapozni. 

Korinthusban sok zsidó is letelepedett; ezek között volt Akvilla és Priscilla, akik később Jézus Krisztus komoly munkatársaiként tűntek ki. Miután Pál mindkettőjük jellemét kiismerte, „hozzájuk csatlakozék”. 

Pál mindjárt munkája kezdetén mindenütt az előretörés komoly akadályait vette észre e nagy forgalmú központban. Majdnem az egész város a bálványimádásnak hódolt. Kedvenc istennőjük Vénusz, kinek tiszteletéhez sok erkölcstelen szokás és ceremónia kapcsolódott. A korinthusiak durva erkölcstelensége még a pogányok között is feltűnt. Gondolkozásuk és észjárásuk semmi másra sem terjedt ki, mint pillanatnyi élvezeteikre és szórakozásaikra. 

Mikor az apostol Korinthusban prédikálta az evangéliumot, egészen más módszerre tért át, mint amelyet athéni működése alatt követett. Ott megkísérelte a hallgatók ismeretéhez való alkalmazkodást: logikára logikával, tudományra tudománnyal és filozófiára filozófiával válaszolt. Azonban, amikor az eltöltött időre visszagondolt, rájött, hogy Athénben milyen kevés eredményt ért el munkájával. Elhatározta tehát, hogy Korinthusban egészen más munkatervet követ majd tanításainál, amellyel a felületesek és közönyösek figyelmét igyekszik lekötni. Eltökélte, hogy minden tudományos érvelést és következtetést kerülni fog; a korinthusiak között nem akar másról beszélni, mint Jézusról. „Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettről.” Úgy hirdette az Igét, hogy „az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsességnek hitető beszédiben állott, hanem a léleknek és erőnek megmutatásában” (1Kor 2:2, 4) – Az apostolok története, 243-244./old. 

Pál általában szónoki stílusban prédikált. Olyan ember volt, aki képes beszélni uralkodók előtt, de még az athéni hatalmasok és tanult emberek előtt is, mivel a tudását gyakran felhasználta az evangélium útjának előkészítésében. Ezt próbálta tenni Athénban is: az ékesszólásra ékesszólással, a filozófiára filozófiával, a logikára logikával válaszolt, mégsem ért el olyan sikert, amire számított. Később megértette, hogy emberi bölcsességnél többre van szüksége… Fentről kell erőt nyernie. Ahhoz, hogy a bűnösök meggyőződjenek és megtérjenek, Isten Lelkének kellett a munkához csatlakoznia, és megszentelnie minden lelki erőfeszítést. 

Pál minden érdeklődése a keresztre irányult. Attól a pillanattól kezdve, hogy meg lett állítva a keresztre szegezett Názáreti követőinek üldözéséből, sosem szűnt meg magasztalni a keresztet… Saját tapasztalatából tudta, hogy amikor a bűnös meglátja az Atya szeretetét úgy, ahogy az Fiának áldozatában láthatóvá vált, és enged a mennyei befolyásnak, megváltozik a szíve, és attól kezdve Krisztus lesz számára minden mindenben. 

Megtérése után Pál minden vágya az volt, hogy bemutassa embertársainak a Názáreti Jézust, mint az élő Isten Fiát, aki képes megváltoztatni és üdvözíteni az embert. Ettől a pillanattól kezdve az életét teljes mértékben arra szentelte, hogy bemutassa a Megfeszített szeretetét és hatalmát… Munkásságát nem csupán a prédikálásra alapozta, mivel sok embert így nem érhetett el… Meglátogatta a betegeket és gyászolókat; vigasztalta a csüggedteket, és felsegítette az elnyomottakat. Minden szavával és cselekedetével Jézus nevét dicsőítette… 

Az apostol rájött, hogy rátermettsége nem önmagának köszönhető, hanem a Szentlélek jelenlétének, akinek az ereje kegyelemmel töltötte be a szívét… Énjét elrejtette, és az emberek előtt Krisztust nyilatkoztatta ki és magasztalta. – Conflict and Courage, 341./old. 

Pál, Isten által elhívott apostol

 A korinthusiaknak írva Pál úgy nevezi magát, hogy 

„Jézus Krisztusnak Isten akaratából elhívott apostola” (1Kor 1:1). 

(2Kor 1:1). Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola és Timóteus testvér: Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, és egész Akhájában valamennyi szentnek:/RÚF/

 Annyira erős benne ez a meggyőződés, hogy néhány kivételtől eltekintve minden levelét így kezdi. 

(Róm 1:1). Pál, Krisztus Jézus szolgája, elhívott apostol, akit Isten kiválasztott arra, hogy hirdesse evangéliumát, /RÚF/ 

(1Kor 1:1). Pál, Krisztus Jézusnak Isten akaratából elhívott apostola és Szószthenész testvér /RÚF/ 

(Gal 1:1). Pál apostol – aki nem emberektől, nem is emberek által kapta elhívását, hanem Jézus Krisztus által, és az Atya Isten által, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül  /RÚF/ 

Elhívását és apostolságát Pál Isten akarataként említi. Meggyőződése, hogy elhívása nem emberektől, hanem Istentől származik,

 (Gal 1:1) Mint Jeremiást, őt is már az anyaméhtől elhívta az Úr 

(Jer 1:5). Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek. /RÚF/

..., ami a kegyelem cselekedete volt 

(Gal 1:15-16. De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott és kegyelme által elhívott, (16) hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a népek között, nem tanácskoztam testtel és vérrel. /RÚF/), 

... azzal a céllal, hogy Krisztus evangéliumát hirdesse a pogányok között. 

(1Kor 15:8). Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is. /RÚF/

 versében Pál magát is azok közé sorolja, akiknek feltámadása után Krisztus megjelent. 

(1Kor 15:5-7). és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. (6) Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. (7) Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. /RÚF/

 Néhány verssel később utal rá, hogy apostoli elhívása a Jézussal való találkozásának a következménye.

 (1Kor 15:9-11). Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak nevezzenek, mert üldöztem Isten egyházát. (10) De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt többet fáradoztam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme. (11) Azért akár én, akár ők: így prédikálunk, és így lettetek hívőkké. /RÚF/ 

A „Jézus apostola” cím több fogalmat is felölel. Először is kifejezi, hogy Jézus küldte el. Pál azt is érzékelteti ezzel, hogy magát Krisztus szolgájaként azonosítja 

(Tit 1:1). Pál, Isten szolgája, Jézus Krisztusnak pedig apostola Isten választottaiért, hogy higgyenek, és megismerjék az igazságot az igazi kegyesség szerint /RÚF/, 

... mint hírnök és tanító. 

(1Tim 2:7). Azért rendeltettem hírnökül és apostolul – igazat mondok, nem hazudok –, hogy a hitre és az igazságra tanítsam a népeket. /RÚF/; 

(2Tim 1:11). Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola a Krisztus Jézusban való élet ígérete szerint, /RÚF/] 

Akár prédikál, akár tanít, Krisztus mindig jelen van. Röviden tehát Pál Jézus apostola. 

Nemcsak Pál apostolságának a középpontja Jézus, hanem az egész életének is. Gondolatait és érzéseit betölti Jézus jelenléte. Ezt az is bizonyítja, hogy (1Korinthus) kezdő és hálaadó szakaszában újból és újból Jézusra utal (kilenc versben kilenc alkalommal) Pál annyira szerette Jézust, hogy folyton rá gondolt, róla beszélt. Meg akarta ismertetni a befolyási körébe tartozókkal, hogy az ő életük is Krisztus-központú legyen. Isten elhívta apostolának, őket pedig Jézus hűséges követőinek hívta el, bármilyen feladatot is láttak el. 

White idézet: A komoly megbízatás, amit az Ananiással folytatott beszélgetés alkalmával kapott Pál, növekvő súllyal nehezedett szívére. A hívásra – „Saul atyámfia, nyerd vissza szemed világát! – Pál először ennek a jámbor férfiúnak az arcát látta meg: Ananiásét, aki a Szentlélektől indítva így szólt hozzá: „A mi atyáinknak Istene választott téged, hogy megismerd az ő akaratát, és meglásd ama Igazat, és szót hallj az ő szájából. Mert leszel néki tanúbizonysága minden embernél azok felől, amiket láttál és hallottál. Most annakokáért mit késedelmezel? Kelj fel és keresztelkedjél meg, és mosd le a te bűneidet, segítségül híván az Úrnak nevét.” (ApCsel 22:14-16)

Ezek a szavak összhangban voltak azzal, amit Jézus maga mondott Saulnak, amikor feltartóztatta a damaszkuszi úton, kijelentve: „Azért jelentem meg néked, hogy téged szolgává és bizonysággá rendeljelek úgy azokban, amiket láttál, mint azokban, amikre nézve meg fogok néked jelenni; megszabadítván téged e néptől és a pogányoktól, kik közé most küldelek, hogy megnyissad szemeiket, hogy setétségből világosságra és a Sátánnak hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bűneiknek bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt nyerjenek az énbennem való hit által.” (ApCsel 26:16-18) 

Ahogy szívében mérlegelte ezeket a dolgokat, Pál egyre inkább megértette elhívását, hogy ő „Jézus Krisztus apostola Isten akaratjából”. (Eféz 1:1) Elhívása „nem emberektől, sem nem ember által, hanem Jézus Krisztus által és az Atya Isten által” (Gal 1:1) történt. Az előtte álló munka nagysága arra indította, hogy jobban tanulmányozza a Szent Iratokat, azért, hogy hirdethesse az evangéliumot, „de nem szólásban való bölcsességgel, hogy a Krisztus keresztje hiábavaló ne legyen” (1Kor 1:17), „hanem léleknek és erőnek megmutatásában: Hogy a ti hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Istennek erején nyugodjék”. (1Kor 2:4-5) – A Szentlélek eljő reátok, 279./old. 

A Jézus nevéért szenvedőkről szóló leírásokban nincs egyetlen név sem, amely fényesebben ragyogna a pogányok apostolának, Pálnak a nevénél. A szívében élő jézusi szeretet azt eredményezte, hogy megfeledkezett és lemondott önmagáról. Látta a feltámadt Krisztust, és az Üdvözítő arca a lelkébe vésődve beragyogta az életét. Hittel, bátorsággal és erővel rendelkezett, és nem csüggedt el a veszélyek vagy akadályok láttán, hanem országról országra járva hirdette Krisztus keresztjének igazságát. – Our Father Cares, 122./old.