Zsengekéve - Krisztus és Életadó

Krisztus volt a zsengéje azoknak, akik elaludtak. Isten dicsőségét szolgálta, hogy az élet Fejedelme legyen az az elsőszülött, akit a zsengekéve jelképezett.

(Róm 8:29).Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között. 

Ugyanezt - Krisztusnak a halottakból való feltámadását - ünnepelték a zsidók az árnyékszolgálat idején. Amikor az első gabonaszemek beértek a termőföldeken, gondosan begyűjtötték azokat, hogy amikor az emberek Jeruzsálembe mennek, a kévéket hálaáldozatként mutassák be az Úrnak. Az emberek meglengették az érett kalászt Isten előtt, s ezzel az aratás Uraként ismerték el Őt. Ezután a szolgálat után megkezdődhetett az aratás és a begyűjtés. 

Szolgálata idején Jézus több halottat is feltámasztott. Feltámasztotta a naini özvegy fiát, Jairus leányát és Lázárt, de ezeket nem ruházta fel halhatatlansággal. Miután feltámadtak, ismét ki voltak téve a halál lehetőségének. De azok, akik Krisztus feltámadásakor jöttek elő sírjaikból, örök életre támadtak fel. Ők alkották a foglyoknak azt a sokaságát, mely a sír és halál feletti győzelem jeleként szállt Vele a mennybe.

Amikor Krisztus felkiáltott a kereszten: "Elvégeztetett" (Jn 19:30), hatalmas földrengés volt, ami sok hűséges ember sírját megnyitotta; azokét, akik mindenféle gonoszság ellen bizonyságot tettek és akik felmagasztalták a Seregek Urát. Amikor az Életadó előjött a sziklasírból és azt mondta: "Én vagyok a feltámadás és az élet" (Jn 11:25), összehívta ezeket a szenteket sírjaikból. Életükben rendíthetetlenül bizonyságot tettek az igazság mellett, most pedig annak tanúbizonyságai voltak, aki feltámasztotta őket a halálból. Ők, mondta Krisztus, többé nem a Sátán foglyai. Megváltottam őket és hatalmam zsengéiként hoztam őket elő sírjaikból, hogy ott legyenek, ahol én vagyok; soha többé ne lássanak halált és ne érezzenek fájdalmat.

Feltámadása után Krisztus senkinek nem mutatta meg magát követőin kívül, a feltámadását illető bizonyságtételekből azonban nem volt hiány. A Krisztussal együtt feltámadottak "sokaknak megjelentek" (Mt 27:53) És kijövén a sírokból a Jézus föltámadása után, bementek a szent városba, és sokaknak megjelenének., hirdetvén Krisztus feltámadását; hogy Vele együtt ők is feltámadtak. A városban tett bizonyságtételük a Szentírás szavainak beteljesedése volt: (Ésa 26:19.)Megelevenednek halottaid és holttesteim fölkelnek: serkenjetek föl és énekeljetek, a kik a porban lakoztok, mert harmatod az élet harmata, és visszaadja a föld az árnyakat! (E.G.W.) Szem fejezet › szoveg

Megérteni, hogy Isten szeret

 

Bűnös természetet örököltünk, aminek része, hogy az univerzumról alkotott képünket beszennyezi az önzésre és a büszkeségre való hajlam. Korlátozott látószögből szemléljük a világot, nem Isten mindentudása felől – nyilván. Talán a „szeretet” fogalmát ferdítette el leginkább a bűnös emberiség. A populáris kultúra olyan nézetet támogat ezzel kapcsolatban, ami az önzésre, nem pedig másokra összpontosít, és éppen az önző megközelítés miatt nehéz megérteni, hogyan tekint Isten erre a kérdésre.

A bibliai prófécia megértésének fontos kulcsa, hogy tisztában legyünk a szeretet jellegével. A nagy küzdelem egyik fő témája Isten jellemének alapvető félreértése. Ellen G. White ezt az összegzést írja egy könyve végén: „Az egész világegyetem megtisztult. A végtelen nagy teremtettséget tökéletes harmónia és boldogság tölti be. Tőle, aki mindent teremtett, árad az élet, a fény és az öröm a határtalan téren át. Élők és élettelenek – a legparányibb atomtól a legnagyobb csillagig – tökéletes szépségükkel és felhőtlen boldogságukkal hirdetik, hogy Isten a szeretet” (Ellen G. White: A nagy küzdelem.)  

(1Móz 22:1-13). Ezek után történt, hogy Isten próbára tette Ábrahámot, és megszólította: Ábrahám! Ő pedig így felelt: Itt vagyok. (2) Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked! (3) Ábrahám fölkelt reggel, fölnyergelte a szamarát, maga mellé vette két szolgáját meg Izsákot, a fiát. Fát is hasogatott az áldozathoz. Az után elindult arra a helyre, amelyet az Isten mondott neki. (4) A harmadik napon fölemelte tekintetét Ábrahám, és meglátta azt a helyet messziről. (5) Ekkor így szólt Ábrahám a szolgáihoz: Maradjatok itt a szamárral, én pedig a fiammal elmegyek oda, imádkozunk, és utána visszatérünk hozzátok. (6) Fogta tehát Ábrahám az égőáldozathoz való fát, rátette a fiára, Izsákra, ő maga pedig a tüzet meg a kést vitte; így mentek ketten együtt. (7) Egyszer csak Izsák megszólította apját, Ábrahámot: Apám! Ő ezt felelte: Itt vagyok, fiam. Izsák megkérdezte: Itt van a tűz meg a fa, de hol van a bárány az áldozathoz? (8) Ábrahám azt mondta: Isten majd gondoskodik bárányról az áldozathoz, fiam. Így mentek tovább ketten együtt. (9) Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, oltárt épített ott Ábrahám, elrendezte rajta a fadarabokat, megkötözte a fiát, Izsákot, és föltette az oltárra a fadarabok tetejére. (10) De amint kinyújtotta Ábrahám a kezét, és megfogta a kést, hogy levágja a fiát, (11) kiáltott neki az Úr angyala az égből: Ábrahám! Ábrahám! Ő így felelt: Itt vagyok. (12) Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet. (13) Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett. /RÚF/

  Azon túl, hogy megtaláljuk egy-egy fogalom első előfordulását a Bibliában, alkalmanként hasznos lehet megkeresni, még hol említik azt a Biblia más könyvei, főként az evangéliumok. Az egyes evangéliumokban a következő helyeken találkozunk először a szeretettel: 

 (Mt 3:17). És íme, hang hallatszott a mennyből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm. /RÚF/;

 (Mk 1:11). A mennyből pedig hang hallatszott: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm. /RÚF/;

 (Lk 3:22). Leszállt rá a Szentlélek galambhoz hasonló testi alakban, és hang hallatszott a mennyből: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm. /RÚF/;

 (Jn 3:16). Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. /RÚF/

János evangéliumában például különösen sokatmondó a szeretet első említése (Jn 3:16), amiben utalás fedezhető fel az oltáron fekvő Izsák történetére. Ábrahám hitt Istenben, bízott benne. Eldöntötte: hisz abban, hogy Ő képes feltámasztani a fiát, még ha fel is áldozza.

  (Zsid 11:19). Azt gondolta ugyanis, hogy Isten képes őt a halottak közül is feltámasztani. Ezért vissza is kapta őt, aki így a feltámadás példájává lett. /RÚF/) Ez rámutat Isten szeretetére az emberiség iránt, ami olyan nagy, hogy odaadta értünk „egyszülött fiát”  

 (1Móz 22:2, 12, 16). Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd meg mondok neked! (12) Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet. (16) és ezt mondta: Magamra esküszöm, így szól az Úr, hogy mivel így tettél, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet, (17) azért gazdagon megáldalak… /RÚF/], majd pedig feltámasztotta a halálból. Így kinyilatkoztatást kaptunk Isten önfeláldozó szeretetéről.  

White idézet: Az emberek azonban – épp, mint bűnösök – más helyzetben voltak, mint amilyen helyzet ben Sátán. Lucifer a mennyben követte el a bűnt Isten dicsőségének világosságában. Neki úgy nyilvánította ki szeretetét az Úr, mint senki másnak a teremtett lények között. Sátán, bár ismerte az Atya jellemét, és tudott jóságáról, mégis úgy választott, hogy saját önző és független akaratát követte. Választása végleges volt. Isten semmi többet nem tudott tenni megmentése érdekében. Az ördög álokoskodó bölcselete azonban elámította az embereket, és elhomályosította elméjüket. Nem ismerték meg a Mindenható szeretetének magasságát és mélységét; pedig csak Isten szeretetének ismeretében lett volna reményük Isten jellemé nek szemlélése útján visszatérni hozzá. – Jézus élete, 761./old. 

Kulcsfontosságú elv magyarázata

Amikor az egész Bibliát elolvassuk, mi is gyorsan rá jövünk, hogy Mózes első könyvében Isten általános bevezető kurzust  (oktatásokat, tanításokat) ad, olyan gondolatokkal ismertet meg, amelyeket a Biblia többi részében részletesebben vizsgálunk.

Amikor a Szentírás először említ egy fogalmat vagy szimbólumot – főként Mózes első könyvének első fejezeteiben –, annak az elvnek az általános jelentését alapozza meg, segítve a későbbi előfordulások megértését.

 Egyes bibliakutatók „az első említés törvényeként” utalnak erre, amit inkább elvnek (vagy mintának) kellene nevezni, mint törvénynek, hiszen egyáltalán nem vastörvény, és akad számos kivétel is. A Biblia általános tanulmányozásában és a próféciák vizsgálatánál is az a mintázat bontakozik ki, hogy Isten lépésről lépésre látja el gyermekeit információval az alapvető fogalomtól kezdve, amit azután egyre jobban kibővít évek, sőt évszázadok alatt.

(Ézs 40:7-8). Elszárad a fű, elhervad a virág, ha ráfúj az Úr szele. – Bizony, csak fű a nép! (8) Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad. /RÚF/ 

 (Mal 3:6). Én, az Úr, nem változtam meg, de ti is Jákób fiai maradtatok! /RÚF/ 

 (Zsid 13:8). Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. /RÚF/ 

 A modern világban az „igazság” helyett többnyire inkább „igazságszerűség”- ről beszélnek, mivel az „igazságot” képlékenynek gondolják, ami idővel változhat. Bizonyos esetekben már az „igazság” fogalmát is gyanúsnak ítélik.

Csakhogy Isten nem gondolja meg magát, miután megalapoz egy igazságot. Amikor azt tanítani kezdi népének, számíthatunk arra, hogy az adott bibliai elv vagy téma jelentése nem változik, hanem inkább még több fény vetül az értelmére. A prófécia tanulmányozásakor ezért igen jó érteni Mózes első könyvét, mert itt találjuk sok kulcsfontosságú elv első magyarázatát, majd pedig ezt az alapvető ismeretet magunkkal vihetjük a Biblia többi részének vizsgálatához.  

White idézet: „Ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.” (1Móz 3:15) Az ember bukása után szintén prófécia volt a Sátánra kimondott isteni ítélet, amely az idők végéig átjárta a századokat, előre jelezve, hogy a nagy küzdelemben a föld minden népe részt fog venni. 

 Isten kijelentette: „Ellenségeskedést szerzek.” Ez az ellenségeskedés nem természetes. Amikor az ember áthágta a mennyei törvényt, természete gonosz lett, és az ördög befolyása alá került, nem pedig szembe vele. A bűnös ember és a bűn szerzője között nem természet szerű az ellenségeskedés. A hitehagyás mindkettőt gonosszá tette… Ha Isten nem lépett volna különleges módon közbe, Sátán és az ember szövetséget kötött volna a menny ellen; és a Sátán elleni ellenségeskedés helyett az egész emberi család az Úr ellen lázadt volna…

Az ember lelkébe plántált krisztusi kegyelem támaszt ellenségeskedést a kísértő ellen. E megtérítő kegyelem és megújító erő nélkül az ember örökre Sátán foglya maradna; olyan szolga, aki mindig készségesen teljesíti az ördög parancsát. De a lélek új alapelve harcot támaszt ott, ahol korábban béke volt. A Krisztustól kapott erő teszi képessé az embert arra, hogy a zsarnokot és a bitorlót elutasítsa. Azok, akik nem szeretik, hanem gyűlölik a bűnt, akik ellenzik és legyőzik azokat az indulatokat, amelyek fogva tartják őket, egy kizárólag felülről származó erő birtokosai. – A nagy küzdelem, 505-506./old.