(Mt 26:26-29). Miközben ettek, Jézus vette a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, a tanítványoknak adta, és ezt mondta: Vegyétek, egyétek, ez az én testem! (27) Azután vette a poharat, és hálát adva nekik adta, és ezt mondta: Igyatok ebből mindnyájan, (28) mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. (29) De mondom nektek, nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában. /RÚF/
(Jel 14:9-12). Egy harmadik angyal is követte őket, és így szólt hatalmas hangon: Ha valaki imádja a fenevadat és annak a képmását, és felveszi annak a bélyegét a homlokára vagy a kezére, (10) az is inni fog az Isten haragjának borából, amely készen van elegyítetlenül haragjának poharában, és gyötrődni fog tűzben és kénben a szent angyalok és a Bárány előtt; (11) gyötrődésük füstje felszáll örökkön-örökké, és sem éjjel, sem nappal nincs nyugalmuk azoknak, akik imádják a fenevadat és annak képmását, és akik magukra veszik az ő nevének bélyegét. (12) Itt van szükség a szentek állhatatosságára, akik megtartják az Isten parancsait és Jézus hitét. /RÚF/
Feltételezések szerint akkor énekelték ezt a zsoltárt, amikor Szanhérib serege csoda folytán megsemmisült (2Krónikák 32. és 2Királyok 19. fejezete). Ez a történet előremutat Jelenések 20. fejezetében a gonoszok végső pusztulására. Isten népe a szent városban lesz igaz Királyával, amikor a gonoszok serege körbeveszi őket, de Isten el fogja pusztítani a támadókat.
A hatalommal való visszaélés lesz az egyik dolog, amit Isten eltöröl az ítélettel. A bűnös ember nem másokért, nem Isten dicsőségére él, hanem csakis önmagáért. Úgy döntött, nem hiszi el, hogy az univerzumban lenne értelem, vagy létezne objektív erkölcsi mérce. Sok szempontból elmondható, hogy ma ennek a következményeivel élünk együtt. Friedrich Nietzsche filozófus érvelése szerint ahhoz, hogy valaminek értelme legyen, nekünk magunknak kell azt kigondolnunk, és úgy kell tennünk, mintha a világmindenség értünk létezne. Lényegében minden ember úgy viselkedik, mintha isten volna.
(Joggal kérdezhetné bárki: Mennyire vált be ez a filozófia Nietzsche számára? Valójában nem nagyon. Az elméje megbomlott. Összeesett az utcán Olaszországban, miután meg akart fékezni egy lovát ütlegelő embert. Élete hátralévő tizenegy évét némán, szellemi leépülésben töltötte, majd 1900-ban meghalt.)
Bármilyen nagyok is a problémák, hívőként reménységben élhetünk. Nem szabad a pillanatnyi események alapján megítélni a jövőt! Könnyű kétségbeesni, látva, hogy a civilizáció oszlopait folyamatosan verik szét istentelen emberek érzései és gondolatai, vagy pedig azoké, akiknek Istenről alkotott nézetei a Bibliától idegenek. Most olyan korban élünk, amikor támadják az erkölcsi értékeket, még azokat az alapvető dolgokat is, mint a férfi és női identitás, legalábbis a világ bizonyos részein. Nyíltan magasztalnak, dicsérnek olyan erkölcstelenségeket, amelyeket azelőtt sokan még privát beszélgetésekben is szégyelltek volna. Ennyire rossz lett a helyzet.
Igyekeznünk kell mások életét jobbá tenni, igaz, de közben ne feledjük: a világ teljes pusztulása, majd pedig természetfeletti újjáteremtése szükséges ahhoz, hogy a dolgok végül helyreálljanak. Miért van ez így?
White idézet: Istennek az a terve, hogy a hívei által nyilatkoztassa ki országa elveit. Ahhoz, hogy jellemük és életük ezen elveket tükrözze, el kell szakadniuk a világi hagyományoktól, szokásoktól és gyakorlatoktól. Minden igyekezetével próbálja önmagához közel vezetni őket, hogy megismertesse velük akaratát. Ugyanaz a célja ma élő népével, mint Izraellel volt, amikor kihozta őket Egyiptomból. Jóságát, irgalmát, igazságosságát és szeretetét látva, amit Isten tanúsít egyháza iránt, a világ betekintést nyer a jellemébe. És ha az Úr törvénye ekképpen mutatkozik meg az emberek életében, akkor még a világ is el fogja ismerni, hogy felsőbbrendű életet élnek, akik szeretik Istent, félik Őt, és minden népénél hűségesebben szolgálják Őt.
– Recreation, Pamphlet 145, 3./old.
Kedves Testvérek! Kerüljetek szoros kapcsolatba hivatásotokban az emberekkel! Emeljétek fel a lesújtottakat. A szerencsétlenségekre úgy tekintsetek, mint titkos áldásokra, a fájdalmakra, mint kegyelmi bizonyságokra. Munkálkodjatok úgy, hogy remény virágozzon ki a kétségbeesés helyén…
„Közel van az Úrnak nagy napja, közel van, és igen siet.” (Sof 1:14) Szeretném minden munkásnak odakiáltani: Hitben menj előre, és az Úr veled lesz! De virrassz és imádkozz! Ebben rejlik eredményed titka. Az erő Istentől jön. Munkálkodj teljesen benne bízva, és ne feledkezz meg arról, hogy a munkatársa vagy. Ő a te segítőd. Tőle származik az erőd. Ő lesz a bölcsességed, igazságosságod, megszentelődésed és megváltásod. Hordozd Krisztus keresztjét, naponta tanulj tőle szelídséget és alázatot. Ő a te vigaszod és felüdülésed. – Az evangélium szolgái, 37-38./old.
A Krisztus iránti engedelmesség minden cselekedete, minden érte való lemondás, minden türelemmel viselt próba, minden kísértések feletti győzelem: előrehaladás a végső győzelem felé vezető úton. Ha elfogadjuk Krisztust vezetőnknek, biztonságosan haladhatunk. Még a legnagyobb bűnösnek sem kell eltévednie. Minden reszkető útkereső tiszta és szent fényben járhat. Bár az ösvény keskeny és olyan szent, hogy bűn nem férhet el rajta, mégis mindenki végigjárhatja, s egyetlen, kételyekkel vívódó, remegő léleknek sem kell elmondania: „Nem törődik velem az Úr.”
Bár az út göröngyös, meredek az emelkedő, jobbról-balról szakadék tátonghat, csapda lappanghat, s noha akkor is tovább kell haladnunk, amikor elfáradtunk, és lehet, hogy harcolnunk kell, mikor bágyadtság vesz rajtunk erőt, ha elcsüggedünk is, reménykednünk kell, mert ha Jézus Krisztus a vezetőnk, végül biztosan elérjük az áhított célt. Maga Krisztus taposta ki előttünk az utat, Ő egyengette el az ösvényt a lábunk előtt. – Gondolatok a hegyibeszédről, 140./old.
