A keresztre feszített Messiás

 Pál azt írta, hogy „egyfelől a zsidók jelt kívánnak, másfelől a görögök bölcsességet keresnek”

 (1Kor 1:22). És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, /RÚF/

 A zsidók nem a kereszt jelét várták – Isten, a Messiás keresztre feszítését –, és a görögök sem ilyen bölcsességet kerestek. Ez a gondolat mindannyiuk váradalmával ellentétes volt. 

Hogyan reagáltak a tanítványok Jézus kereszthalálának lehetőségére ...

(Mk 8:31-32). És tanítani kezdte őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, és el kell vettetnie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. (32) Jézus nyíltan beszélt erről. Péter ekkor félrevonva őt feddeni kezdte; /RÚF/;

 (Mk 9:30-32). Onnan elindulva keresztülmentek Galileán, és nem akarta, hogy valaki megtudja, (31) mert tanította a tanítványait, és ezt mondta nekik: Az Emberfia emberek kezébe adatik, és megölik őt, de miután megölték, a harmadik napon feltámad. (32) Ők nem értették ezt a beszédet, de féltek megkérdezni őt. /RÚF/; 

(Mk 10:32-34). Mikor pedig a Jeruzsálembe vezető úton mentek, Jézus előttük haladt. Akik vele voltak, álmélkodtak, akik pedig követték, féltek. Ekkor újra maga mellé vette a tizenkettőt, és beszélni kezdett nekik arról, ami vele történni fog: (33) Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, halálra ítélik őt, és átadják a pogányoknak, (34) kigúnyolják és leköpik, megkorbácsolják és megölik, de a harmadik napon feltámad. /RÚF/

 ... hogy jobban megértsük, főként a zsidók mennyire idegennek, visszataszítónak találták még ennek a gondolatát is! A zsidók azt várták, hogy a Messiás legyőzi a rómaiakat, de nem ez történt, legalábbis nem a „legyőzés” világi, katonai értelmében. 

A keresztények számára a kereszt már évszázadok óta a hit szimbóluma, ezért a 21. századi hívők nem értik, milyen tébolyult gondolatnak tűnt az 1. században élők számára, hogy az Istent keresztre feszítik. Pontosan azért kell a lehető legalaposabban elgondolkodni rajta, mert annyira megdöbbentő az üzenete. Az egész világmindenség előtt teljesen világossá teszi a keresztre feszített Megváltó bemutatása, hogy milyen messze kész volt Isten elmenni a megváltási terv végrehajtásáért. Nekünk, földi bűnösöknek éppen elég megdöbbentő a kereszt gondolata – hogy az Úr meghalt a kereszten –, akkor képzeljük csak el, mit jelenthetett ez a bűntelen lényeknek, akik a mennyben ismerték és imádták az Úr Jézust! 

(ApCsel 13:16-47). Pál felállt, intett a kezével, és ezt mondta: Izráelita férfiak és ti, istenfélők, halljátok! (17) Ennek a népnek, Izráelnek Istene kiválasztotta atyáinkat, és naggyá tette a népet, amikor jövevények voltak Egyiptom földjén, és hatalmas karjával kivezette őket onnan. (18) Azután közel negyven esztendeig hordozta őket a pusztában. (19) És miután eltörölt hét népet Kánaán földjén, örökségül adta nekik azoknak a földjét. (20) Mindez mintegy négyszázötven évig tartott. Ezután bírákat adott nekik egészen Sámuel prófétáig. (21) Ekkor királyt kértek maguknak, Isten pedig Sault, Kís fiát, a Benjámin törzséből való férfit adta nekik negyven esztendőre. (22) Amikor őt elvetette, Dávidot emelte királyukká, akiről bizonyságot is tett, és ezt mondta: Megtaláltam Dávidot, Isai fiát, a szívem szerint való férfit, aki teljesíti minden akaratomat. (23) Az ő utódai közül tette Isten Izráel üdvözítőjévé Jézust, ígéret szerint, (24) miután János előre meghirdette, még az ő eljövetele előtt, Izráel egész népének, hogy térjenek meg és keresztelkedjenek meg. (25) Küldetése végén János így szólt: Én nem az vagyok, akinek ti gondoltok engem. Hanem íme, utánam jön az, akinek a saruját sem vagyok méltó leoldani. (26) Testvéreim, férfiak, Ábrahám nemzetségének fiai és a hozzátok csatlakozott istenfélők! Nekünk küldetett el ennek az üdvösségnek az igéje. (27) De Jeruzsálem lakói és vezetői nem ismerték fel őt, és így betöltötték a próféták szavait, amelyeket minden szombaton felolvasnak, azáltal, hogy elítélték őt. (28) Bár semmiféle halálos bűnt nem találtak benne, mégis azt követelték Pilátustól, hogy ölesse meg. (29) Amikor véghezvitték mindazt, ami meg van írva róla, levették a fáról, és sírba tették. (30) De Isten feltámasztotta őt a halálból, (31) és ő több napon át megjelent azoknak, akik együtt mentek fel vele Galileából Jeruzsálembe, és akik most az ő tanúi a nép előtt. (32) Mi is hirdetjük nektek, hogy azt az ígéretet, amelyet az atyáknak tett Isten, beteljesítette nekünk, az ő gyermekeiknek, amikor feltámasztotta Jézust. (33) Ahogyan meg van írva a második zsoltárban is: „Fiam vagy te, ma nemzettelek téged.” (34) Azt pedig, hogy feltámasztotta őt a halálból, és többé nem fog visszatérni az elmúlásba, így mondta meg: „Nektek váltom be a Dávidnak tett biztos, szent ígéreteket.” (35) Ezért más helyen is így szól: „Nem engeded, hogy a te Szented elmúlást lásson.” (36) Mert Dávid, miután a maga nemzedékében szolgált Isten akarata szerint, meghalt, és eltemették atyái mellé, tehát elmúlást látott. (37) Akit azonban Isten feltámasztott, az nem látott elmúlást. (38) Vegyétek tehát tudomásul, testvéreim, férfiak, hogy őáltala hirdetjük nektek a bűnök bocsánatát, (39) és mindabból, amiből Mózes törvénye által nem igazulhattatok meg, őáltala mindenki megigazul, aki hisz. (40) Vigyázzatok tehát, hogy be ne következzék az, amit megmondott az Úr a próféták által: (41) „Lássátok meg, ti gúnyolódók, ámuljatok, és semmisüljetek meg, mert olyasmit viszek véghez napjaitokban, amelyet el sem hinnétek, ha valaki elbeszélné nektek.” (42) Amikor pedig mentek kifelé, kérték őket, hogy a következő szombaton is beszéljenek nekik ezekről a dolgokról. (43) Miután szétoszlott a gyülekezet, sokan követték a zsidók és az istenfélő prozeliták közül Pált és Barnabást, akik szóltak hozzájuk, és biztatták őket, hogy maradjanak meg Isten kegyelmében. (44) A következő szombaton szinte az egész város összegyűlt, hogy hallgassa az Úr igéjét. (45) Amikor meglátták a zsidók a sokaságot, elteltek irigységgel, és káromolva ellene mondtak Pál beszédének. (46) Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondta: Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk. (47) Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: „Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig.” /RÚF/

Pál elmondja: Krisztus küldte el, hogy hirdesse az evangéliumot, ezért prédikált a megfeszített Megváltó üzenetéről. 

(1Kor 1:23). mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, /RÚF/

 Ezt a gondolatot folytatja szakaszában.

(1Kor 2:1-5). Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten bizonyságtételét. (2) Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről. (3) És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok. (4) Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével, (5) hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék. /RÚF/ 

 Az apostol hűségesen teljesítette Krisztustól kapott megbízatását. Az evangéliumot nem „nagy ékesszólással, avagy bölcsességgel” (1Kor 2:1) hirdette, hanem csak a megfeszített Krisztusra összpontosított. (1Kor 2:2) Beszéde és üzenete nem, mert szembeötlő a különbség az emberek bölcsessége és Isten ereje között. (1Kor 2:5)  

White idézet: Saul kísérői félelemtől reszketve és a fény szikrázó világosságától elvakulva álltak; hallották ugyan a hangot, de nem láttak senkit. Saulus azonban megértette az elhangzott szavakat. A szóló – aki személyesen Isten Fia volt – egész világosan nyilatkoztatta ki magát előtte. Ebben a megdicsőült Lényben felismerte a megfeszített Jézus Krisztust, és e kép örökre bevésődött a megdöbbent ember lelkébe. A hallott szavak rettentő erővel hatoltak szívébe. Elsötétült lelkét a világosság özöne árasztotta el, s felfedte előtte eddigi életének tudatlanságát és tévedéseit, valamint annak szükségét, hogy a Szentlélek világítsa be életét. 

Saul most belátta, hogy amikor Jézus követőit üldözte, tulajdonképpen Sátán munkáját végezte. Felismerte, hogy az igazság és a kötelesség felőli meggyőződése nagyrészt a papokba és főemberekbe vetett feltétlen bizalmán alapult; hiszen minden feltétel nélkül bízott szavukban, amikor azt állították, hogy a feltámadás története csupán a tanítványok ravasz meséje. Azonban most, hogy Jézus személyesen megnyilatkozott előtte, Saulus meggyőződött a tanítványok állításainak igazságáról. 

A mennyei megvilágosítás ezen órájában Saul szelleme bámulatos gyorsasággal működött. Megértette a Szentírás profetikus részeit. Látta, hogy a próféták megjövendölték Jézus elvettetését a zsidók által, megfeszítését, feltámadását és mennybemenetelét; és ez bizonyossá tette előtte, hogy valóban Ő a megígért Messiás. Élénken felidéződött emlékezetében István prédikációja, amelyet halála előtt tartott. Ez meggyőzte, hogy a vértanú tényleg látta „Istennek dicsőségét”, amikor azt mondta: „Ímé látom az egeket megnyílni és az Embernek Fiát az Isten jobbja felől állani”. (ApCsel 7:55-56) A papok ezeket a szavakat káromlásnak minősítették; Saul azonban most már tudta, hogy István igazat mondott. 

Micsoda kinyilatkoztatás volt ez az üldöző részére! Saul most már biztosan tudta, hogy a megígért Messiás, mint a názáreti Jézus jött le a földre, és éppen azok vetették el és feszítették meg, akiket meg akart menteni. Tudta azt is, hogy az Üdvözítő diadalmasan feltámadt a sírból és felment a mennybe. Az isteni kinyilatkoztatás e pillanatában rémülettel gondolt arra, hogy Istvánt, aki bizonyságot tett a megfeszített és feltámadott Üdvözítőről, az ő beleegyezésével ölték meg; sőt az ő közreműködésével üldözték, és vitték halálba Jézusnak sok érdemes követőjét. 

Az Üdvözítő István által beszélt Saulhoz; bizonyságtételét nem lehetett megcáfolni. A művelt zsidó látta, miként tükrözte vissza Krisztus dicsőségét a vértanú arca és olyan volt „mint egy angyalnak orcája”. (ApCsel 6:15) Tanúja volt István hosszútűrésének ellenségeivel szemben és annak a készségének, hogy megbocsásson nekik. Látta azok állhatatosságát és örömteli odaadását, akiket utasítására kínoztak és gyötörtek meg. Sőt azt is látta, hogy egyesek hitükért még az életüket is örömmel áldozták fel. 

Mindezek hangosan beszéltek lelkéhez. Időnként szinte lenyűgöző erővel győzték meg arról, hogy Jézus volt a megígért Messiás. Ilyenkor egész éjjeleken át küzdött ezen meggyőződése ellen. Ezt a küzdelmét mindig újból és újból azzal zárta le, hogy annál inkább ragaszkodott régi meggyőződéséhez, hogy Jézus nem Messiás, és követői csupán elámított rajongók. 

Azonban most Krisztus személyesen szólt Saulhoz, így: „Saul, Saul, mit kergetsz engem?” – és kérdésére: „Kicsoda vagy, Uram?” – ugyanaz a hang felelte: „Én vagyok Jézus, akit te kergetsz.” Krisztus azonosította magát követőivel; ha Saul üldözte őket, a menny Ura ellen fordult; ha pedig hamis vádakkal illette őket és ellenük tanúskodott, akkor a világ Üdvözítője ellen követte el. 

Saulus nem kételkedett abban, hogy aki hozzá beszélt, a názáreti Jézus, a régen várt Messiás, Izráel vigasztalója, a Megváltó volt. – Az apostolok története, 115-117./old.

Isten ereje azoknak, akik üdvösségre vágynak.

 (1Kor 1:18).Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. 

 ... üzenete egészen világos, félreérthetetlen. Hogy kinek mit jelent a kereszt, az attól függ, hogyan tekint rá. Az Isten ellen lázadóknak bolondság, de erő azoknak, akik üdvösségre vágynak. 

Mit vitt végbe Jézus értünk a kereszten? 

(1Kor 1:20). Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világ vitázója? Nem tette-e bolondsággá Isten a világ bölcsességét? /RÚF/

(1Pt 2:24). Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg. /RÚF/

Láttuk, hogy az evangélium hirdetésekor kerülni kell a „bölcselkedő beszédet”, „hogy Krisztus keresztje el ne veszítse erejét”. (1Kor 1:17), /RÚF/ 

(1Kor 1:17). Mert nem azért küldött engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, de nem bölcselkedő beszéddel, hogy Krisztus keresztje el ne veszítse erejét. /RÚF/ ... fényében könnyebben érthető, hogy a bolondságnak miért Isten ereje az ellentéte, és nem az emberi bölcsesség. (1Kor 1:18) Az emberi bölcsességgel olyannyira ellentétben álló kereszt mutatja be, hogy valójában mennyire balga az emberi bölcsesség. 

(1Kor 1:18) görög szövege arra utal, hogy „akik elvesznek”, a tetteik következményeit kapják meg: „Mert a kereszt üzenete bolondság azoknak, akik tönkreteszik magukat”. A görög apollümi („elvész”) ige jelentheti még azt is, hogy „elpusztít”, „romlásba dönt” 

(Jn 10:10). A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek. /RÚF/),  

(1Kor 1:19) versében a fordítása ez: „véget vetek”. /RÚF/ 

Mi történik itt? Az elveszettekre vonatkozó kijelentésnek Pál a 18. versben adja meg a bibliai alapját, a 19. versben pedig Isten szavait idézi verséből.

(Ézs 29:14). azért én úgy bánok majd ezzel a néppel, hogy csodálkozni fog, igen csodálkozni: vége lesz a bölcsek bölcsességének, az értelmesek értelme is kevésnek bizonyul. /RÚF/ 

A 19. versben Isten áll a pusztítás mögött, ami látszólag ellentmond az előbbiekben említett önpusztító gőgnek. Azonban nincs itt ellentmondás. Arról van szó, hogy Isten elpusztítja azt, aki már pusztítja önmagát. 

Az elveszettekkel szemben pedig a „megtartatunk” (1Kor 1:18) kifejezés arra utal, hogy a megváltás egyedül Istentől jön. Pál azt mondja, hogy [Isten] ment meg bennünket, nem mi mentjük meg magunkat, arra mi természetesen nem lennénk képesek. Az üdvösségünk külső forrásból származik. A pusztulást az ember saját magának okozza, de a megmenekülést csak kaphatja, hiszen az kegyelmi ajándék a bűnösöknek. 

(1Kor 1:21). Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket. /RÚF/ verséből világos, hogy Isten menti meg a hívőket. Ebben az értelemben bolondság, ha az ember visszautasítja azt, amit Isten felajánlott az emberiségnek Krisztus keresztje által

 (1Kor 1:30). Az ő munkája az, hogy ti Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá, /RÚF/, ezzel hoz pusztulást a saját fejére. 

„Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban”. (Róm 6:23) 

Hogyan fejezi ki ez a vers is éppen azt, amit (1Kor 1:18-19) verseiben mond Pál?

(1Kor 1:18-19). Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. (19) Mert meg van írva: „Véget vetek a bölcsek bölcsességének, és az értelmesek értelmét semmivé teszem.” /RÚF/

White idézet: Az emberek előtt be kell mutatni az igazságot úgy, ahogy az Jézusban van, miután együttérzően gondoskodtak róluk, és testi szükségleteiket kielégítették. A Szentlélek dolgozik és együttműködik az emberi eszközökkel, akik ilyen lelkekért munkálkodnak, s néhányan örömmel fogják hitüket a sziklára alapozni. 

Az ilyen lelkeket, akiket Isten szeret és szán, nem szabad nehéz tantételek előadásával megijeszteni; hiszen, ha az orvos-misszionáriusok segítettek rajtuk fizikailag, akkor a Szentlélek együttműködik az emberi eszközökkel, hogy felélessze lelki erőiket is. Így szellemi erőik életre kelnek, s ezeket a szegény lelkeket megmentjük Isten országa számára. 

A samaritánusi munka az igazság bemutatásának olyan módja, hogy ott segítsünk az embereken, ahol vannak. A szegény elesettek megmentéséért a gyülekezetek helyesen megszervezett munkája által az igazság bejuthat és helyet találhat az emberi szívekbe. Nekünk, Isten népének, a dolgokat másfajta rendszerben kell végeznünk; ha ezt a rendet megvalósítottuk, akkor teljesen más légkör fogja körülvenni munkásaink lelkét; mert a Szentlélek mindenkihez szól, aki Isten munkáját végzi, s akiket a Szentlélek irányít, azokat Isten hatalma fogja felemelni, erősíteni, hogy megmenthessék a pusztulásba induló lelkeket. – A Szentlélek eljő reátok, 156./old. 

Hinni Krisztusban és elfogadni átalakító kegyelmét, ez nem feltételezés, hanem olyan munka, amelynek eredményeképpen az emberi elme és jellem Krisztus erényeit kezdi tükrözni. Ha ezt megtapasztalod, ki tudod jelenteni: „Megláttam, hogy jó az Úr. Az Úr velem van mindenkor.” A kereszt erejének hatására feltörnek belőled a reménység és az istenfélelem, a hódolat és a szeretet titkos forrásai. Az angyalok őrt állva várják, hogy bizonyságot tehessenek arról, hogy te már nem vagy a világé. Jézus lábainál talált rád az Úr, mert tanulni akarsz tőle, aki az Út, az Igazság és az Élet. Ettől kezdve pedig akaratodat Krisztus akaratának veted alá, és oda vonzódsz, ahol a középpontban a kereszt áll. A világot teljesen szem elől tévesztetted, és a mennyből ragyogó dicsőség az az egyedüli erő, ami vonz téged. Krisztus kegyelmének gazdagságai pedig önkéntes engedelmességre késztetnek… Most már annyira boldog vagy, hogy másoknak is fel akarod kínálni a kapott ajándékot. – Lift Him Up, 252./old. 

A kereszt üzenete bolondság azoknak, akik elvesznek

 

Az emberi bolondságot Isten bölcsességével szembeállítva Pál kijelenti, hogy „a keresztről való beszéd bolondság… azoknak, akik elvesznek”. (1Kor 1:18) (1Kor 1:18-31) szakaszában ez az első a bolondságra tett hat utalás sorában. 

(1Kor 1:18-31). Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. (19) Mert meg van írva: „Véget vetek a bölcsek bölcsességének, és az értelmesek értelmét semmivé teszem.” (20) Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világ vitázója? Nem tette-e bolondsággá Isten a világ bölcsességét? (21) Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket. (22) És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, (23) mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, (24) de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt az Isten ereje és az Isten bölcsessége. (25) Mert az Isten „bolondsága” bölcsebb az emberek bölcsességénél, és az Isten „erőtlensége” erősebb az emberek erejénél. (26) Mert nézzétek csak a ti elhívatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. (27) Sőt azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket, (28) és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek, és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket, (29) hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt. (30) Az ő munkája az, hogy ti Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá, (31) hogy amint meg van írva: „Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék.” /RÚF/ 

(1Kor 1:18) versében a mória görög szó szerepel, ami azt jelenti, hogy „bolondság”. Az Újszövetségben ötször fordul elő, csak 1Korinthus levelében. (1Kor 1:18, 21, 23); 

(1Kor 2:14). A nem lelki ember pedig nem fogadja el Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni. /RÚF/; 

(1Kor 3:19). E világ bölcsessége ugyanis bolondság Isten előtt. Mert meg van írva: „Saját ravaszságukkal fogja meg a bölcseket”, /RÚF/

 Ezen kívül még ugyanebbe a szócsaládba tartozó szavak számos alkalommal megjelennek az Újszövetségben, több szintén 1Korinthusban. (1Kor 1:18, 23) verseiben a bolondságra tett utalás nem a korinthusiak értelmi képességeit szólja le, hanem arra irányítja a figyelmet, hogy nem hajlandók figyelembe venni az evangélium igazságát. Ebből következően Pálnak szembe kellett szállnia az erkölcstelen magatartással és gondolattal, a helyes megítélés hiányával, sőt még az Isten elleni lázadással is. Ez magyarázza, hogy az apostol miért beszél annyit erről a témáról az egész levélben. Gondoljunk bele, milyen helyzetbe került Pál ebben a városban! Olyan helyre érkezett, ahol az emberek büszkélkedtek az „ismereteikkel”, „bölcsességükkel”, kulturáltságukkal és műveltségükkel. Ilyen körülmények között beszélt egy galileai zsidóról, a Názáreti Jézusról, akit a rómaiak keresztre feszítettek, ám Ő feltámadt – és mindez azért történt, hogy megfizessen az egész világ bűneiért, nemcsak az övékért. Vajon komolyan vehető ez az ember? Viccel talán? Ez nem valamiféle mély, filozófiai elv volt, amit elemezni, analizálni lehetne a filozófia eszközeivel; esztelenségnek, értelmetlenségnek tűnt, amit az okos, művelt korinthusiak nem vehettek komolyan. 

Pál üzenete a pogányok szemében balgaságnak tűnt, de sok zsidó számára a kereszt üzenete még rosszabbul hangzott. Ugyan melyik izraelita számított arra, hogy Róma keresztre feszíti a Messiást? Neki kellett volna legyőznie a rómaiakat, nem a keresztre kerülnie! Tehát kezdettől fogva sok minden szólt Pál ellen, mégis megnyert az evangélium számára zsidókat és pogányokat is. Mi ennek az üzenete? Bármilyen ellenállással is találjuk szemben magunkat, Istennek vannak olyan emberei, akik nyitottan hallgatják az igazságot. Nekünk pedig készen kell állnunk arra, hogy Ő felhasználjon bennünket az elérésükre, bárhol is legyenek, olyan helyeken, amelyek ma éppen annyira rosszak, vagy talán rosszabbak is, mint Korinthus volt.

White idézet: Az apostol szavai, magatartásának, helyzetének szemléltetése, ahogyan a Szentlélek az utókor számára megörökítette, bizonyságot tesz megingathatatlan bizalmáról; a magárahagyottság és az ellenségeskedések közepette tanúsított bátorságáról, valamint győzelméről, amelyet a kereszténység számára a pogányság központjában kivívott. 

Pál szavai az ismeret gazdag kincseit tárják a gyülekezet elé. Az adott körülmények között milyen könnyen mondhatott volna olyasvalamit, ami gőgös hallgatóit felingerli, és nehézségeket szerez számára. Ha beszédében meggondolatlanul isteneiket és városuk nagy embereit támadja, az a veszély fenyegeti, hogy Szókratész sorsára jut. Azonban isteni szeretetből fakadó tapintattal igyekezett gondolataikat a pogány istenségektől óvatosan eltéríteni, amennyiben az igaz Istent nyilatkoztatta ki előttük, akit nem ismertek. 

Ma is el kell juttatni a Szentírás igazságait a világ nagy embereihez, hogy választhassanak: vagy Isten törvényének engedelmeskednek, vagy a gonoszság fejedelmét szolgálják. Isten örök igazságokat tár eléjük – igazságokat, amelyek bölccsé tesznek az üdvösségre; azonban nem kényszeríti őket, hogy elfogadják azokat. Ha ezektől elfordulnak, magukra hagyja őket, hogy saját cselekedeteik gyümölcseivel teljenek meg. 

„Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje; mert meg van írva: Elvesztem a bölcseknek bölcsességét és az értelmeseknek értelmét elvetem… Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket, és a világ nemtelenjeit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse.” (1Kor 1:18-19, 27-28) A világ legkiválóbb férfiai napjainkban is elfordulnak ugyan a világosságtól, mert a világ saját bölcsességében nem ismeri el Istent; mindazáltal szolgái ragadjanak meg minden alkalmat, hogy velük az isteni igazságot közöljék. Egyesek mégis belátják majd tudatlanságukat az isteni dolgokban, és alázatosan letelepszenek tanítványként a Mester lábaihoz. 

Minden fáradozás, amellyel Isten munkatársai a felsőbb rétegekhez szándékoznak férkőzni, erős hitet igényel. A körülmények talán nem valami biztatók, de a legsötétebb órákban is hatol át világosság onnan felülről. Akik Istent szeretik, és neki szolgálnak, erejük napról napra megújul. A Mindenható értelmet ad nekik, hogy szándéka kivitelében ne tévedjenek. Vajha mindvégig megőriznék ezek a munkások bizalmukat, és arra gondolnának, hogy Isten igazsága fényének világítania kell a sötétségben, amely világunkat körülveszi. Az Úr szolgálatában nincs helye kétségbeesésnek. Az Úrnak szentelt munkás hitének oly erősnek kell lennie, hogy az minden ránehezedő próbát kiálljon. Isten képes és készséges arra, hogy szolgáinak mindazt az erőt nyújtsa, amelyre szükségük van, és annyi bölcsességgel ruházza fel őket, amennyit igényelnek. Sőt azokat, akik bizalmukat belé helyezik, várakozásukon felül megsegíti. – Az apostolok története, 240-242./old.