Sáfárság és misszió

 „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.” (2Kor 8:9), /ÚRK/

2Korinthus 8-9. fejezetéből megtudjuk: Pál lehetőséget ajánlott a korinthusiaknak, hogy júdeai testvéreiknek segítséget nyújtsanak. Ez a rész is mutatja, hogy Isten ad nekünk alkalmat az adakozásra, így mi is követhetjük Krisztus jellemének, adakozásának példáját. A mennyre az adakozás jellemző. Figyeljük meg e kifejező szavakat:

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta” (Jn 3:16)

(Jn 3:16) verse továbbá világosan kifejezi azt is, hogy mi volt Isten szándéka Jézus odaadásával: „hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” /ÚRK/. A sáfárság és a misszió együtt jár ebben a szakaszban, elválaszthatatlanok, mint egy érme két oldala. Nem csoda tehát, hogy Pál így nevezi magát és munkatársait: „Isten titkainak sáfárai” (1Kor 4:1). Ugyanebben az értelemben mi is sáfárok vagyunk.

A sáfárság és a misszió fogalma mélyen gyökerezik Jézus példájában, elválaszthatatlanok egymástól. A sáfárság anyagi és emberi forrásokat biztosít az egyháznak Istentől kapott megbízatása, missziója végzéséhez.

White idézet: Az igazi keresztény életének minden cselekedetében pontosan azt képviseli, amit szeretne, hogy higgyenek róla az emberek. Igazság és feddhetetlenség vezeti. Nem próbál emberi intézkedésekhez folyamodni, mivel nincs rejtegetni valója. Lehet őt kritizálni vagy ellenőrizni, határozott becsületessége azonban tiszta aranyhoz hasonlóan fog mindig ragyogni. Mindenkihez barátságos és jóindulatú, akivel kapcsolatba kerül, és az emberek felismerik, hogy méltó a bizalmukra. Vajon az ilyen ember munkásokat fog alkalmazni gyümölcsei betakarításához? Nem fog elvenni azoknak a pénzéből, akik megdolgoztak a fizetésért? Olyan eszközökhöz ragaszkodik, amelyek pillanatnyilag haszontalanok? A nála kevesebb előjogban részesült testvérei szükségleteit kielégíti. Nem igyekszik gyarapítani vagyonát embertársainak hátrányos körülményein felkapaszkodva. Amikor elad valamit, mindig korrekt árat szab meg. Ha az áruba bocsátott tárgy hibás, nem fogja eltitkolni a vevő elől, még ha ezzel anyagi veszteség is éri.

Sátán jól ismeri a becsületes lélek jóra vezető befolyásának erejét, ezért mindent megtesz, hogy megakadályozza az embereket helyesen élni. Elképesztő kísértésekkel közelít, gazdagságot, hírnevet, világi tisztességet ígér, csak mondjanak le az igazság elveiről. És nagyon sikeres… Sokak kudarcának szomorú történetéből megtanulhatjuk, hogy milyen veszélyeket rejt a jólét. Nem az anyagi veszteségeket elszenvedő emberek vannak a legnagyobb veszélyben, hanem azok, akik hatalmas vagyonra tettek szert… Gyakran kérnek, hogy imádkozzunk a megpróbált emberekért, és ez így helyes. Csakhogy a gazdag embereknek is nagy szükségük van Isten szolgáinak imáira, mivel fennáll a veszélye, hogy elveszítik az üdvösségüket. Az ember az alázat völgyében van biztonságban, miközben féli Istent, és bízik benne. A csúcsokon, ahol dicsérő szavak hangzanak el, ott mennyből jövő különleges erőre van szüksége. – Mennyei helyeken, 243./old. (augusztus 24.)

Isten művét támogatni kell a tized és az önkéntes adományok által. Az Úr olyan eszközöket vár el, amilyenekkel felruházta sáfárait. Ahhoz, hogy a munka ne ütközzön akadályokba, és ne álljon le, szükség van a tárház állandó feltöltésére. Isten némelyekre földi javakat bízott, hogy abból gondoskodjanak magukról, ugyanakkor a szükségleteknek megfelelően szolgáltassák is vissza javaikat, hogy a munka folytatódhasson. Jövedelmük tizedének felajánlása terén hűséget vár el sáfáraitól, a tized mellett pedig adományaikra is igényt tart.

Jézus nem kér többet követőitől annál, amit Ő maga tett. Akik Isten ügyéért vállalják az önmegtagadást és önfeláldozást, az Ő példáját követik. Krisztus lemondott királyi palástjáról és koronájáról, és feladta vezetői pozícióját. Szegénnyé lett, hogy szegénysége által az örök kincsek birtokába juthassunk. Nemcsak gazdagságról mondott le, hanem együttérzése és áldozatkészsége által az életét is feláldozta, hogy eltávolíthasson minden akadályt azoknak útjából, akik be akarnak lépni Isten országába…

Jézus felszólít, hogy váljunk munkatársaivá. Javainknak Ő a jogos tulajdonosa. A munkát támogatva az Úr iránti szeretetünket fejezzük ki. – The Upward Look, 113./old.

Vigaztalás és öröm

 

(2Korinthus 7:1-16). Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé megszentelődésünket! (2) Fogadjatok be minket: senkit nem bántottunk, senkit nem károsítottunk meg, senkit nem csaltunk meg. (3) Nem vádképpen mondom, hiszen az előbb megmondtam, hogy szívünkben vagytok, hogy együtt éljünk, és együtt haljunk. (4) Nagy a bizalmam irántatok, sok dicsekedni valóm van veletek, tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel. (5) Mert amikor megérkeztünk Makedóniába, semmi nyugalma sem volt testünknek, hanem ki voltunk téve mindenféle zaklatásnak: kívül harcok, belül félelmek. (6) De Isten, a megalázottak vigasztalója, megvigasztalt minket Titusz megérkezésével, (7) de nemcsak az ő megérkezésével, hanem azzal a vigasztalással is, amellyel ő nálatok megvigasztalódott. Hírül hozta ugyanis nekünk a ti vágyódásotokat, kesergéseteket, hozzám való ragaszkodásotokat, úgyhogy még jobban megörültem. (8) Mert ha megszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom. Bántam ugyan, látva, hogy az a levél, ha egy kis időre is, megszomorított titeket, (9) de most már örülök. Nem annak, hogy megszomorodtatok, hanem hogy szomorúságotok megtéréshez vezetett: mert Isten szerint szomorodtatok meg, és miattunk semmiben nem vallotok kárt. (10) Mert az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez. (11) Mert éppen az, hogy Isten szerint szomorodtatok meg, mekkora buzgóságot keltett bennetek, sőt mentegetőzést, sőt méltatlankodást, sőt félelmet, sőt vágyódást, sőt ragaszkodást, sőt a vétkes megbüntetését! Mindenképpen igazoltátok, hogy ártatlanok vagytok az ügyben. (12) Ha tehát írtam is nektek, nem a sértő miatt és nem is a sértett érdekében írtam, hanem azért, hogy nyilvánvalóvá legyen buzgóságotok, amely Isten színe előtt van bennetek irántunk. (13) Ezért tehát megvigasztalódtunk, de megvigasztalódásunkon túl még jobban örültünk Titusz örömének, hiszen ti mindnyájan megnyugtattátok a lelkét. (14) Mert ha egy kissé eldicsekedtem neki veletek, nem szégyenültem meg, hanem amint mindent az igazsághoz híven mondtunk el nektek, úgy Titusz előtt való dicsekedésünk is igaznak bizonyult. (15) Ő még jobb szívvel gondol rátok, amikor visszaemlékezik mindnyájatok engedelmességére, amint félve és remegve fogadtátok őt. (16) Örülök, hogy minden tekintetben bízhatom bennetek. /RÚF/ 

Mennyi szeretet árad a  szavakból! „szívünkben vagytok” (2Kor 7:3); 

(2Kor 6:11). Szánk megnyílt, szívünk kitárult előttetek, korinthusiak: /RÚF/) 

 Ezzel mélységes vágyát fejezi ki arra, hogy szeretete viszonzást nyerjen, amikor kéri: „Fogadjatok be minket” (2Kor 7:2) – az angol bibliafordításban az áll, hogy „a szívetekbe”, bár ez a görög szövegből hiányzik, amint a magyar fordításból is, de a szövegösszefüggésnek megfelel. 

A korinthusiak valóban kitárták a szívüket Pál és a munkatársai előtt, ő ezért örül annyira. A szavai kifejezik, mennyire eltöltik a jó érzések:

 „Nagy a bizalmam irántatok, sok dicsekedni valóm van veletek, tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel” (2Kor 7:4), /RÚF/. 

Pál megvigasztalódott, örül. Mennyi vigasztalást és örömet szerezhetnek a gyülekezetek a lelkészeiknek, ha hűségesen átadják magukat Krisztusnak! 

(2Kor 7:5-16) szakaszában Pál tovább magyarázza, hogy mi az oka megvigasztalódásának és örömének. Ez a két fogalom dominál ebben a részben. A parakaleó („vigasztalni”) ige és a paraklészisz („vigasztalás”) főnév összesen hétszer fordul elő (2Korinthus 7. fejezetében). A levélnek ez a szakasza úgy fejeződik be, ahogy kezdődött, vagyis az Istenben való megvigasztalódással.

  (2Kor 1:3-7). Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, (4) aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. (5) Mert amilyen bőséggel részünk van Krisztus szenvedéseiben, olyan bőséges Krisztus által a mi vigasztalásunk is. (6) Ha szorongattatunk, ez a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha vigasztaltatunk, az a ti vigasztalásotokért van, amely elég erős ugyanazoknak a szenvedéseknek az elhordozására, amelyeket mi is szenvedünk. (7) A mi reménységünk bizonyos felőletek, mert tudjuk, hogy amiképpen részestársak vagytok a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is. /RÚF/. 

(2Korinthus 7. fejezetében) attól vigasztalódik meg Pál, hogy megkönnyebbült, mert szigorú levele a kívánt hatást váltotta ki. 

Titusz beszámolóját hallva lélegzett fel Pál, de a vigasztalás végső soron Istentől jött. 

(2Kor 7:6) Ő valóban „az irgalmasságnak atyja és minden vigasztalásnak Istene;

(2Kor 1:3-4) Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban” 

Érdekes, hogy míg Pál tele van „vigasztalódással”, még jobban örvendezett. (2Kor 7:4, 7, 13) Fájdalmas levele sok szomorúságot okozott, ám ez Isten akarata szerinti szomorúság volt, és megtéréshez vezetett. (2Kor 7:9-11) A korinthusiak „Isten szerint” szomorodtak meg (2Kor 7:11), /RÚF/, ami „megtérést szerez az üdvösségre” (2Kor 7:10), /RÚF/. Mi adhatna ennél nagyobb örömet Isten igaz szolgája szívének? 

White idézet: Az elmúlt éjjel csodálatos tapasztalatban volt részem. Mintha egy nagy gyülekezetben lettem volna. Sokan voltak – hívők és hitetlenek egyaránt. Egy adott pillanatban a hallgatóságot több kisebb csoportra osztották. Különös nyomást éreztem, ezért tettem néhány megjegyzést azok irányába, akiket legyőztek az ellenség kísértései. Ezek az emberek alaptalan dolgokat állítottak, ami miatt végül elvetik az igazságot. Napjainkban hatalmas a kísértés, hogy adjunk elsőbbséget a helytelen érzelmeknek és az ámító lelkeknek, akik azt sugallják, hogy egyesüljünk a gonosz angyalokkal, és a tévelygéseket jelenvaló igazságként fogadjuk el. Ennek ellenére nagy az érdeklődés a Szentírás tanulmányozása iránt. 

Szükségét éreztem, hogy imádkozzak, mivel súlyos teher nyomta a lelkemet azon lelkek iránt, akik ebbe a veszélybe sodródtak. Az Úr elé tártam terhemet. Forrón kértem, törje meg az ellenség erejét, és szabadítson meg, hogy a megkísértett szeretteink elméje felszabaduljon, és az értékes igazság fénye felragyoghasson az erkölcsi sötétségben. Kértem az Urat imában, hogy siessen népe segítségére, és emelje magasba az igazságot, hogy akik még nem ismerik Őt, ne essenek e veszélyes csapdába. Az Úr elé tártam nagy szükségletünket, azt, hogy népének különleges segítségre van szüksége az Ő változatlan tervének teljesítésében, és kértem, munkálkodjon az érdekünkben, és válaszoljon az imáinkra az Ő nevének dicsőségére. 

Egyre magasabbra emeltettem fel, miközben kértem Istent, hogy válaszoljon buzgó imáinkra, és hogy az Ő igazsága teljes méltóságában, szépségében és az Ő üdvözítő kegyelmének fenségében mutatkozzon meg ebben az időben. Az Úr már megismertette velünk különleges szeretetét és hatalmát, és az igazságot erőteljesen, tekintélyesen mutatta be, ezért könyörögtem, hogy újból tisztán, szentül, a pelyvától megtisztítottan tegye ismertté az igazságot… Miközben könyörögtem, éreztem, hogy az Úr kész ezt megtenni. Megszületett a győzelem, én pedig örömkiáltásba törve ébredtem fel, hiszen az Úr kiárasztotta ránk kegyelmét, igazságát és üdvösségét. A családom tagjai elmondták, hogy álmomban hangosan imádkoztam. 

Isten jósága és irántam tanúsított nagy szeretete vigasztalást, erőt és örömöt szerzett számomra. Éreztem, hogy új reménységet és bátorítást nyertem, mivel Ő szerez szabadulást a lelkeknek… Isten Igéje örökkön örökké megerősíttetik. – The Upward Look, 350./old.

Pál kéri: béküljetek meg Istennel, éljetek szent életet

(2Korinthus 6:1-18). Vele együtt munkálkodva intünk is titeket: úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták Isten kegyelmét. (2) Mert ő mondja: „A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek.” Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja! (3) Senkinek semmiféle megütközést nem okozunk, hogy ne szidalmazzák szolgálatunkat, (4) hanem úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban, (5) verésekben, bebörtönzésben, nyugtalan időkben, fáradozásban, átvirrasztott éjszakákban, böjtölésben, (6) tisztaságban, ismeretben, türelemben, jóságban, Szentlélekben, képmutatás nélküli szeretetben, (7) az igazság igéjével, Isten erejével, az igazság jobb és bal felől való fegyvereivel, (8) dicsőségben és gyalázatban, rossz hírben és jó hírben, mint ámítók és igazak, (9) mint ismeretlenek és jól ismertek, mint meghalók és íme, élők, mint megfenyítettek és meg nem öltek, (10) mint szomorkodók, de mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük és akiké mégis minden. (11) Szánk megnyílt, szívünk kitárult előttetek, korinthusiak: (12) nem a mi szívünkben van kevés hely számotokra, hanem a ti szívetekben van kevés hely számunkra. (13) Mint gyermekeimhez szólok: viszonzásul tárjátok ki ti is szíveteket! (14) Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez? (15) Vagy mi azonosság van Krisztus és Beliál között? Vagy milyen közösség van hívő és hitetlen között? (16) Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan Isten mondta: „Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek. (17) Ezért tehát menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket, (18) Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr.” /RÚF/ 

(2Kor 6:3-10). verseiben Pál buzdítja a korinthusiakat, hogy béküljenek meg Istennel. A nehézségek és győzelmek hosszú listájával mutatja, hogy mit jelent Krisztus követőjének és Isten szolgájának lenni. Röviden felsorol nehéz helyzeteket (2Kor 6:4-5), erényes jellemtulajdonságokat (2Kor 6:6), a szolgálatra képesítő tulajdonságokat (2Kor 6:7) és a szolgálattal járó viszontagságokat (2Kor 6:8-10). Pál felszólítja a korinthusi tagokat, hogy béküljenek meg Istennel, majd kérleli őket:éljenek szent életet  béküljenek meg Istennel, szakadjanak el a hitetlenek és a tisztátalan dolgok ártó befolyásától. (2Kor 6:14-17) 

 Ezek szerint milyen a szent élet?

(2Kor 7:1). Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé megszentelődésünket! /RÚF/ 

Ebben a részben Pál hangsúlyozza a gyülekezeten belüli szeretet fontosságát. (2Kor 6:11-13) Az Istennel való megbékélés bizonysága az, hogy az emberek egymással is meg akarnak békülni, az egymásközti megbékélés eszközeivé válnak. 

A következőkben hat felhívással szólít szentségre: 

1) „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában” (2Kor 6:14); 

2) „menjetek ki közülük” (2Kor 6:17, /ÚRK/; 

3) „szakadjatok el tőlük” (2Kor 6:17, /ÚRK/; 

4) „tisztátalant ne érintsetek” (2Kor 6:17), /ÚRK/; 

5) „tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól” (2Kor 7:1); 

6) „Isten félelmében tegyük teljessé megszentelődésünket” (2Kor 7:1), /RÚF/! Buzdító szavai bemutatják: a szent Isten szent életet vár tőlünk, valamint azt, hogy elszakadjunk a bálványimádástól. 

Ám ebben a szakaszban hét ígéret is van, amelyek rávilágítanak a keresztény gyülekezetnek mint szent templomnak a szerepére: 

1) „Bennük lakozom”; 

2) „közöttük járok”; 

3) „Istenük leszek”; 

4) „ők az én népem lesznek” (2Kor 6:16), /ÚRK/; 

5) „én magamhoz fogadlak titeket” (2Kor 16:17), /ÚRK/; 

6) „Atyátok leszek”; 

7) „ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek” (2Kor 6:18), /ÚRK/ 

Figyeljük meg, hogy (2Kor 6:16) versében a négy ígéret az alapja a 17. vers három felszólításának (2Kor 6:17) az „Azért” szóval kezdődik. Ez azt mutatja, hogy a szentség nem az ember erőfeszítéseinek az eredménye, hanem a Szentléleknek a szívben végzett munkájáé. A szentség Istentől jön, de a hívőnek is meg kell tennie a maga részét, el kell utasítania a bálványimádást, mint ahogy minden tisztátalan cselekedetet is. 

Mit árulnak el a szentségről Isten ígéretei (2Kor 6:16-18)  Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan Isten mondta: „Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek. (17) Ezért tehát menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket, (18) Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr.” /RÚF/ 

White idézet: Krisztus megszenteli az ember elméjét, és megtisztítja azt minden salaktól, hogy méltó módon értékelhesse a semmihez sem fogható szeretetet. 

Megtérés, hit és jó cselekedetek által az ember tökéletes jellemre tehet szert, és Krisztus érdemeire hivatkozva oly előjogokat igényelhet, amelyeket Isten ígért gyermekeinek. Ha az igazság elveit befogadjuk és ápoljuk a szívünkben, elvezetnek az erkölcsi tökéletesség oly szintjére, amelyről álmodni sem mertünk… „És akiben megvan ez a reménység Ő iránta, az mind megtisztítja ő magát, amiképpen Ő is tiszta.” 

Krisztus Urunk tanításainak legfontosabb témái: a szív megszentelődése és az élet megtisztítása. Miután a hegyen mondott prédikációban bemutatta, hogy mit kell és mit nem kell tenni a boldogság érdekében, kijelentette: „Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.” (Mt 5:48) Tökéletesség és szentség – ennél kevesebbel a keresztény nem érhet el sikereket az isteni elvek megélésében. Megszentelődés nélkül az ember szíve önző, bűnös és romlott. A megszentelődés teszi életét gyümölcsözővé, és készteti őt jó cselekedetekre. Így többé nem fárad el a jócselekvésben, nem keresi ebben a világban a hírnevet és a felmagasztalást, hanem arra törekszik, hogy amikor az Úr majd magához veszi szentjeit dicsősége trónusához, a mennyei Fenség elismerésében részesüljön. A szív megszentelődése igazságos tettekre késztet. 

Mivel Isten szent, az embernek is meg kell tisztulnia. Ez akkor valósul meg, ha Krisztusnak, a dicsőség reménységének a képmása kirajzolódik benne, mert Krisztus életét éli és az Ő jellemét tükrözi. 

A keresztény élet királyi méltósága úgy fog ragyogni, mint a nap, és a Krisztus arcáról áradó napsugarak visszatükröződnek azokról, akik megtisztultak az Ő tisztasága által. 

A szív megtisztítása az élet tisztaságát eredményezi. – Our Father Cares, 13./old. 

Szívünk hajlamai gonoszok, és mi ezen nem tudunk változtatni… A nevelésnek és képzésnek, az akaratfejlesztésnek és igyekezetnek megvan a maga kellő hatásköre, de e tekintetben teljesen tehetetlen. Külsőleg kifogástalan magaviseletet előidézhetnek ugyan, de a szívet nem tudják átalakítani és a cselekvés titkos rugóit megtisztítani. Előbb egy felsőbb hatalomnak kell a szívben működnie; felülről jövő új életre van szükség, mielőtt a bűnös ember a szentség állapotába juthat. Ez a hatalom Krisztus. Egyedül az Ő kegyelme képes a lélek holt erőit megeleveníteni, és Istenhez, a szentséghez vezetni. 

Senki sem részesül szentségben a születése jogán, vagy más embertől kapott ajándékként. A szentség Isten ajándéka Krisztus által. Akik befogadják a Megváltót, azok Isten fiaivá válnak. Az Úr lelki gyermekei ők, akik újjászülettek, és megújultak az igazságosságban és a valódi szentségben. Gondolkodásuk megváltozott. Tisztábban látják az örök igazságot. Befogadást nyertek Isten családjába, és elváltoztak az Ő hasonlatosságára. Az Úr Lelke dicsőségről dicsőségre változtatta el őket. A maguk legfőbb szeretetétől eljutottak az Isten és Krisztus iránt táplált legfőbb szeretetig… Személyes üdvözítőként fogadni el a Megváltót, és követni Krisztust az önmegtagadás útján, ebben áll a szentség titka. – Isten csodálatos kegyelme, 120./old. (április 22.)