Az igaz próféták azonosítása

Izrael korai történelmében találunk bizonyítékot hamis próféták működésére.

(5Móz 18:20). Ha pedig egy próféta elbizakodottan olyan igét hirdet az én nevemben, amelyet nem én parancsoltam meg neki, vagy ha más istenek nevében szól, az a próféta haljon meg! /RÚF/

Ezért Isten nem hagyta népét útmutatás nélkül azzal kapcsolatban, hogy kik az igaz próféták.

Az Istentől jövő kinyilatkoztatást és inspirációt nyerő igaz próféták hűen, pontosan és becsületesen adták át Isten üzeneteit, még akkor is, ha emiatt népszerűtlenné váltak a hatalmon lévők szemében.

(1Kir 22:1-14). Három esztendeig békében éltek: nem volt háború Arám és Izráel között. (2) A harmadik esztendőben azonban, amikor Jósáfát, Júda királya elment Izráel királyához, (3) Izráel királya így szólt udvari embereihez: Jól tudjátok, hogy Rámót-Gileád a mienk, és mi mégis tétlenkedünk, ahelyett hogy visszavennénk Arám királyától! (4) Jósáfáttól pedig ezt kérdezte: Eljössz-e velem harcolni Rámót-Gileádért? Jósáfát így felelt Izráel királyának: Elmegyek én éppúgy, mint te, az én népem éppúgy, mint a te néped, az én lovaim éppúgy, mint a te lovaid. (5) De Jósáfát ezt mondta Izráel királyának: Kérdezd meg előbb az Úr igéjét! (6) Izráel királya ezért összegyűjtötte a prófétákat, mintegy négyszáz embert, és megkérdezte tőlük: Elmenjek-e harcolni Rámót-Gileádért, vagy letegyek róla? Ők így feleltek: Vonulj föl, mert az Úr a király kezébe adja azt! (7) Jósáfát azonban ezt kérdezte: Nincs itt az Úrnak több prófétája, akit megkérdezhetnénk? (8) Izráel királya így felelt Jósáfátnak: Van még valaki, aki által megkérdezhetnénk az Urat, de én gyűlölöm őt, mert sohasem prófétál nekem jót, hanem csak rosszat. Míkájehú, Jimlá fia az. Jósáfát erre így szólt: Ne mondjon ilyet a király! (9) Ekkor Izráel királya odahívta az egyik udvarnokát, és ezt mondta: Siess Míkájehúért, Jimlá fiáért! (10) Izráel királya és Jósáfát, Júda királya ott ült díszruhába öltözve egy-egy trónon Samária kapujában, a bejárat előtti téren, a próféták pedig mind ott prófétáltak előttük. (11) Cidkijjá, Kenaaná fia vasszarvakat készített magának, és ezt mondta: Így szól az Úr: Ezekkel ökleled Arámot, míg csak el nem pusztítod. (12) A próféták mindnyájan így prófétáltak: Vonulj föl Rámót-Gileád ellen, és sikerrel jársz! Az Úr a király kezébe adja azt. (13) A követ pedig, aki elment, hogy elhívja Míkájehút, így szólt hozzá: Nézd, a próféták egyhangúlag jót ígérnek a királynak. Mondd azért te is ugyanazt, amit ők, és ígérj jót! (14) De Míkájehú így felelt: Az élő Úrra esküszöm, hogy csak azt fogom mondani, amit az Úr mond nekem. /RÚF/

Sokat elárul egy királyról, ha ezt mondja egy prófétáról:

„én gyűlölöm őt, mert sohasem prófétál nekem jót, hanem csak rosszat” (1Kir 22:8). /RÚF/,

persze ez még többet elmond a prófétáról! Nyilván olyan ember volt, aki még a királynak sem félt elmondani az igazságot – általában nem így szokták elnyerni az uralkodó kegyét.

Mikeás egyedül állt ki négyszáz hamis prófétával szemben, amikor elmondta az üzenetét. Kijelentette az Istentől jövő igazságot, függetlenül attól, hogyan fogadják majd, bár még a gonosz Akháb király és a felesége, Jezabel kedvéért kényszeríteni is akarták az Úr nemleges üzenetének megváltoztatására. (1Kir 22:13-14)

Ezek szerint hogyan tekintettek az emberek Isten hűséges prófétáira?

1Sám 9:3-14. Egyszer elvesztek Kísnek, Saul apjának a szamarai. Kís ezt mondta a fiának, Saulnak: Végy magad mellé egy legényt, indulj útnak, és keresd meg a szamarakat! (4) Bejárták Efraim hegyvidékét, és bejárták Sálisá földjét, de nem találták meg őket. Majd bejárták Saalím földjét, de ott sem voltak. Végül bejárták Benjámin földjét, de nem találták meg őket. (5) Amikor Cúf földjére értek, ezt mondta Saul a legénynek, aki vele volt: Gyere, menjünk vissza, különben apám értünk fog már aggódni, nem a szamarakért. (6) De ő így felelt neki: Nézd, az Isten embere itt van ebben a városban. Tisztelik ezt az embert, mert minden beteljesedik, amit mond. Menjünk el hozzá, talán meg tudja mondani nekünk, hogy merrefelé induljunk. (7) Jól van – mondta Saul a legényének –, menjünk! De mit vigyünk annak az embernek? Hiszen a kenyér elfogyott a tarisznyából, és nincs mit vinnünk ajándékba az Isten emberének. Mi van nálunk? (8) A legény megint válaszolt Saulnak: Nézd, van nálam egy negyed sekel ezüst. Odaadom az Isten emberének, hogy mutassa meg nekünk az utat. (9) Azelőtt ezt mondták Izráelben, ha valaki elment Istent megkérdezni: Gyertek, menjünk el a látóhoz! Mert akit ma prófétának neveznek, azt régebben látónak hívták. (10) Akkor ezt mondta Saul a legényének: Jól beszélsz. Gyere, menjünk! Elmentek tehát abba a városba, ahol az Isten embere volt. (11) Amikor a domboldalon mentek fölfelé a városba, leányokkal találkoztak, akik vizet meríteni jöttek. Megszólították őket: Itt van-e a látó? (12) Ők pedig így válaszoltak nekik: Igen, éppen itt van! Csak siess, hiszen azért érkezett ma a városba, mert áldozati lakomája lesz a népnek ma az áldozóhalmon. (13) Ha bementek a városba, még ott találjátok, mielőtt fölmegy enni az áldozóhalomra, mert nem eszik addig a nép, amíg ő meg nem érkezik. Ő áldja meg az áldozatot, és azután esznek a meghívottak. Csak menjetek, most még ott találjátok! (14) Fölmentek tehát a városba. Éppen beértek a városba, amikor Sámuel szembejött velük, hogy fölmenjen az áldozóhalomra. /RÚF/

Számos példát találunk a Bibliában arra, hogy milyen volt a próféták élete. Ebben a történetben Sault elküldte az apja, Kis, hogy keresse meg elveszett szamarait. Saul szolgája javasolta, hogy ne hagyják abba a keresést, mivel

„az Isten embere itt van ebben a városban. Tisztelik ezt az embert” (1Sám 9:6), RÚF).

A Sámuel prófétáról adott jellemzés jól mutatja, hogy milyen tulajdonságokat vártak el az emberek Isten prófétáitól. A Szentírás „Isten emberének” nevezi az igaz prófétákat, akiket részben azért választott ki az Úr, hogy bemutassák a jellemét. Viszont mivel „Isten emberei” közül némelyek próféták, ez még nem jelenti azt, hogy hibátlanok lennének.

White idézet: Krisztus szolgáinak dolgozniuk kell a felsőbb társadalmi osztályokhoz tartozókért, de ez nem jelenti az, hogy társulniuk kell a földi tiszteletnek örvendő emberekkel, vagy bennük kell bízniuk a hatalom és a siker érdekében. Az Úr gyakran készségessé teszi a felelős pozíciókat betöltő emberek szívét arra, hogy előjogokban részesítsék azokat, akik megőrzik Isten parancsolatait. De, amikor szolgái elhagyják Istent, keresve a világi emberek elismerését, akkor a hatalmat gyengeségre cserélik.

Felettébb ünnepélyes munka vár ránk, amelynek a fontosságát csak azon világosság által érthetjük meg, amely Isten Igéjéből ragyog múltunkra és jelenünkre. Ki tartja meg szilárdan a szenteknek mindenkorra adatott hitet? Ki az, aki az „Íme, itt van!” vagy „Íme, ott van!” kiáltások közepette megingathatatlan bizalmat tanúsít Isten Igéje iránt? Jelenünk hite köt össze bennünket a múlttal, és a jövőre irányítja tekintetünket.

Értékes leckéket tanulhatunk Elizeus próféta tapasztalatából. Elizeust az Úr választotta Illés segítőjéül, és küldetésében hűségesnek bizonyult minden próba és bármilyen tapasztalat ellenére. Kész volt megtenni bármit, amit az Úr parancsolt. Nem próbálta kikerülni a szerényebbnek tűnő szolgálatot, hanem ugyanolyan hűséget tanúsított mind a kisebb, mind pedig a nagyobb feladatok teljesítésében. Mindig kész volt szolgálni bármilyen helyzetben, amit az Úr mutatott neki, még ha kellemetlen is volt az emberi természete számára. De minden lépése során a szolgálat és az alázat leckéit tanulta meg…

„És mikor általmentek, monda Illés Elizeusnak: Kérj tőlem, mit cselekedjem veled, mielőtt tőled elragadtatom. És monda Elizeus: Legyen, kérlek, a te benned való léleknek kettős mértéke én rajtam.” (2Kir 2:9) Nem kért világi tisztességet, sem magas beosztást a földi hatalmasságok között. Annak a Léleknek a kettős mértékére vágyott, amely annak adatott, akit Isten azzal készült megtisztelni, hogy felviszi őt a mennybe. Tudta, hogy semmi más, csak egyedül az Illésen megnyugvó Lélek kettős mértéke teheti őt alkalmassá arra, hogy betöltse az elődje helyét, ugyanis Illés kora olyan tapasztalataival és bölcsességével rendelkezett, amilyet semmilyen módon nem lehetett átadni a fiataloknak…

Ha ezt a kérdést hozzád intézték volna, mit válaszolsz? Mi a szíved leghőbb vágya, miközben elkötelezed magad Isten szolgálatára? – The Upward Look, 331./old

„Illés ember volt, hozzánk hasonló természetű”

Az Úr hatalmas munkát végzett Illés próféta által Izraelben, a heves ellenállás dacára is. Elképesztő volt, ami történt, és mégis… Mi lett az eredménye?

Jakab hogyan mutatja be Illés prófétát (Jak 5:17-18) verseiben! Mit érthetett az alatt, hogy „Illés ember volt, hozzánk hasonló természetű”?

(Jak 5:17-18). Illés ugyanolyan ember volt, mint mi, és amikor buzgón imádkozott azért, hogy ne legyen eső, nem is volt eső a földön három évig és hat hónapig. (18) Aztán ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld meghozta termését. /RÚF/

Illés lélegzetelállító diadalt aratott a Karmel-hegyen. (1Királyok 18. fejezet). Isten hatalmasan cselekedett általa, amikor az Ótestamentumban lejegyzett egyik legmegdöbbentőbb csoda történt: Illés szavára szó szerint tűz szállt alá az égből. (1Kir 18:38) Gondolhatnánk, hogy Isten embere rendkívül boldog lehetett ezután.

(1Királyok 18:1-46). Hosszú idő múlva, a harmadik esztendőben így szólt az Úr igéje Illéshez: Eredj, jelenj meg Ahábnál, mert esőt akarok adni a földre! (2) Illés tehát elment, hogy megjelenjen Ahábnál. Samáriában súlyos éhínség volt. (3) Ekkor Aháb hívatta Óbadját, a palota felügyelőjét. Óbadjá igen félte az Urat. (4) Mert amikor Jezábel ki akarta irtani az Úr prófétáit, Óbadjá magához vett száz prófétát, és elrejtette őket ötvenenként egy-egy barlangba, és ellátta őket kenyérrel és vízzel. (5) Aháb ezt mondta Óbadjának: Menj el az ország összes forrásához és minden patakjához! Talán akad fű, és életben hagyhatjuk a lovakat és öszvéreket, és nem kell levágnunk az állatokat. (6) Fölosztották azért maguk között az országot, hogy ki mit járjon be. Aháb külön ment az egyik úton, Óbadjá is külön ment egy másikon. (7) Miközben Óbadjá úton volt, egyszer csak előtte termett Illés. Óbadjá fölismerte, arcra borult, és ezt kérdezte: Te vagy az, uram, Illés? (8) Ő így felelt neki: Én vagyok. Eredj, mondd meg uradnak, hogy itt van Illés. (9) De ő ezt mondta: Mit vétettem, hogy Aháb kezébe akarod adni a te szolgádat, hogy megöljön? (10) Az élő Úrra, a te Istenedre mondom, hogy nincs nép, sem ország, ahová el ne küldött volna az én uram, hogy felkutasson téged. Ha azt mondták, nincs itt, akkor meg is eskette azt az országot és népet, hogy nem találtak meg téged. (11) És most te mondod: Eredj, és mondd meg a te uradnak, hogy itt van Illés!? (12) Megeshet, hogy amikor elmegyek tőled, elragad téged az Úr lelke, nem is tudom hová. Ha én megyek, és hírt viszek Ahábnak, ő pedig nem talál itt téged, akkor megöl engem; pedig a te szolgád féli az Urat ifjúkorától fogva. (13) Nem mondták meg neked, uram, hogy mit tettem, amikor Jezábel öldökölte az Úr prófétáit? Elrejtettem az Úr prófétái közül százat, ötvenenként egy-egy barlangba, és elláttam őket kenyérrel és vízzel. (14) Most mégis ezt mondod: Eredj, és mondd meg a te uradnak, hogy itt van Illés?! Ő meg fog ölni engem. (15) De Illés így felelt: A Seregek élő Urára mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy még ma megjelenek előtte. (16) Elment tehát Óbadjá Aháb elé, hogy jelentést tegyen neki, Aháb pedig Illés elé ment. (17) Amikor Aháb meglátta Illést, ezt mondta neki Aháb: Te vagy az, Izráel megrontója?! (18) Ő így felelt: Nem én döntöm romlásba Izráelt, hanem te és a te atyád háza, mert elhagytátok az Úr parancsolatait, és te a Baalokat követed. (19) Most azért üzenj, gyűjtsd ide hozzám a Karmel-hegyre egész Izráelt meg Baal négyszázötven prófétáját Aséra négyszáz prófétájával együtt, akik Jezábel asztaláról élnek. (20) Akkor elküldött Aháb Izráel fiaiért, és összegyűjtötte a prófétákat a Karmel-hegyre. (21) Illés pedig odalépett az egész nép elé, és így szólt: Meddig sántikáltok még kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baal, akkor őt kövessétek! De a nép nem felelt egy szót sem. (22) Akkor Illés ezt mondta a népnek: Én maradtam az Úr egyetlen prófétája, Baal prófétái pedig négyszázötvenen vannak. (23) Adjanak nekünk két bikát; ők válasszák ki maguknak az egyik bikát, darabolják föl, és rakják a fahasábokra, de tüzet ne gyújtsanak! Én is elkészítem a másik bikát, rárakom a fahasábokra, de tüzet én sem gyújtok. (24) Ezután hívjátok segítségül a ti istenetek nevét, és én is segítségül hívom az Úr nevét. Amelyik isten tűzzel felel, az az Isten. Erre az egész nép megszólalt, és ezt mondta: Jó lesz így! (25) Illés ezután így szólt Baal prófétáihoz: Válasszátok ki az egyik bikát, és készítsétek el először ti, mert ti vagytok többen! És hívjátok segítségül istenetek nevét, de tüzet ne gyújtsatok! (26) Ők fogták a nekik jutott bikát, elkészítették, és segítségül hívták Baal nevét, így szólongatva őt reggeltől egészen délig: Ó, Baal, felelj nekünk! De nem jött válasz, és nem felelt senki. Eközben ott sántikáltak az oltár körül, amelyet készítettek. (27) Délben aztán Illés gúnyolni kezdte őket, és ezt mondta: Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten ő! Talán elmélkedik, vagy a dolgát végzi, vagy úton van, vagy talán alszik, és majd fölébred. (28) Erre elkezdtek hangosan kiáltozni, és szokásuk szerint összevagdosták magukat kardjukkal és dárdájukkal, míg el nem borította őket a vér. (29) Dél elmúltával révületbe estek, egészen az áldozat idejéig, de nem jött válasz: nem felelt és nem figyelt rájuk senki. (30) Akkor Illés ezt mondta az egész népnek: Gyertek ide hozzám! Erre odament hozzá az egész nép, ő pedig helyreállította az Úr lerombolt oltárát. (31) Fogott Illés tizenkét követ a Jákób fiaitól származó törzsek száma szerint; Jákóbhoz szólt így az Úr szava: Izráel lesz a neved. (32) A kövekből oltárt épített az Úr nevében, azután árkot húzott az oltár körül, amelybe két véka vetőmag is belefért volna. (33) Azután elrendezte a fahasábokat, földarabolta a bikát, és rárakta a fahasábokra. (34) Majd ezt mondta: Töltsetek meg négy vödröt vízzel, és öntsétek az áldozatra meg a fahasábokra! Azután ezt mondta: Ismételjétek meg! És megismételték. Újra mondta: Harmadszor is tegyétek meg! Megtették harmadszor is, (35) úgyhogy a víz már folyt az oltár körül, és az árok is megtelt vízzel. (36) Az áldozat bemutatása idején odalépett Illés próféta, és ezt mondta: Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene! Hadd tudják meg a mai napon, hogy te vagy az Isten Izráelben, én pedig a te szolgád vagyok, és mindezt a te parancsodra tettem! (37) Felelj nekem, Uram, felelj nekem, hadd tudja meg ez a nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és fordítsd vissza a szívüket! (38) Akkor lecsapott az Úr tüze, és fölemésztette az égőáldozatot és a fahasábokat, a köveket és a port, az árokban levő vizet pedig felnyalta. (39) Amikor látta ezt az egész nép, arcra borult, és ezt mondogatta: Az Úr az Isten, az Úr az Isten! (40) Illés pedig ezt mondta nekik: Ragadjátok meg Baal prófétáit, senki se menekülhessen el közülük! És megragadták őket. Illés levitette őket a Kísón-patak mellé, és ott lemészárolta őket. (41) Ezután Illés ezt mondta Ahábnak: Menj föl, egyél és igyál, mert eső zúgása hallatszik. (42) Aháb fölment, hogy egyék és igyék. Illés pedig fölment a Karmel tetejére, a földre kuporodott, és arcát a térdei közé rejtette. (43) Így szólt a szolgájához: Menj föl, és figyeld a tengert! Az fölment, figyelte egy darabig, majd ezt mondta: Nincs ott semmi. Illés ezt mondta: Menj vissza hétszer! (44) Hetedszerre ezt mondta a szolga: Most egy tenyérnyi kis felhő emelkedik föl a tengerből. Ő azt felelte: Eredj, és mondd meg Ahábnak: Fogass be és indulj, míg föl nem tartóztat az eső!(45) Mindeközben viharfelhők sötétítették el az eget, és zuhogni kezdett az eső. Aháb ekkor harci kocsira szállt, és Jezréelbe ment. (46) Az Úr keze pedig Illéssel volt, és ő, feltűrve övébe a ruhája alját, Aháb előtt futott a Jezréelbe vezető útig. /RÚF/

(1Kir 19:1-16 szakaszát)! Mit tudhatunk meg ebből a részből Isten prófétájának érzelmi állapotáról?

(1Kir 19:1-16). Amikor Aháb elmondta Jezábelnek mindazt, amit Illés tett, és hogy a prófétákat megölte karddal, (2) Jezábel követet küldött Illéshez ezzel az üzenettel: Úgy bánjanak velem az istenek most és ezután is, hogy holnap ilyenkorra azt teszem veled, ami azokkal történt! (3) Illés megijedt, felkerekedett és ment, hogy mentse az életét, és elérkezett a júdai Beérsebába. Legényét ott hagyta, (4) ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaért egy rekettyebokorhoz, és leült alá. Azt kívánta, bárcsak meghalna, és így szólt: Elég most már, Uram! Vedd el az életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél! (5) Azután lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt. De egyszer csak egy angyal érintette meg, és ezt mondta neki: Kelj föl, egyél! (6) Amikor föltekintett, látta, hogy a fejénél ott van egy forró kövön sült lángos és egy korsó víz. Evett, ivott, majd újra lefeküdt. (7) Az Úr angyala másodszor is visszatért, megérintette, és ezt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted! (8) Ő fölkelt, evett és ivott, majd annak az ételnek az erejével ment negyven nap és negyven éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig. (9) Itt bement egy barlangba, és ott töltötte az éjszakát. Egyszer csak így szólt hozzá az Úr igéje: Mit csinálsz itt, Illés? (10) Ő így felelt: Sokat buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni. (11) Az Úr ezt mondta: Gyere ki, és állj a hegyre az Úr színe elé! És amikor elvonult az Úr, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az Úr előtt; de az Úr nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az Úr nem volt ott a földrengésben. (12) A földrengés után tűz támadt; de az Úr nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott. (13) Amikor Illés ezt meghallotta, palástjával eltakarta az arcát, kiment, és megállt a barlang bejáratánál. Egy hang pedig így szólt hozzá: Mit csinálsz itt, Illés? (14) Ő így felelt: Sokat buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni. (15) Ekkor azt mondta neki az Úr: Menj, kelj ismét útra a pusztán át Damaszkuszba, és amikor odaérsz, kend fel Hazáélt Arám királyává. (16) Azután Jéhút, Nimsí fiát kend fel Izráel királyává; Elizeust, az ábél-mehólái Sáfát fiát pedig kend fel prófétává magad helyett! /RÚF/

„Elég! Most, ó, Uram, vedd el lelkemet, mert nem vagyok jobb atyáimnál” (1Kir 19:4), /ÚRK/.

Úgy beszél, mint aki depressziótól szenved. Miért? Nem kis dolog, ami a Karmel-hegyen történt, de itt biztosan szó volt még másról is.

A megoldás talán ezekben a szavakban rejlik: „Sokat buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni”. (1Kir 19:10. /RÚF/

Úgy hangzik, mintha keseregne, a szolgálatát kudarcnak tartaná. Minden erőfeszítése ellenére a nép továbbra is hitehagyásban maradt – mintha ő egyedül szembeszállhatott volna az árral. A történtek között itt láthatjuk Isten szolgájának emberi természetét, törékenységét. Más szóval:

„Illés ember volt, hozzánk hasonló természetű”. (Jak 5:17)

Miért érzi néha az ember, hogy „kudarcot vallott” az életében vagy a törekvéseiben? Milyen bibliai ígéretekre hivatkozhatunk, amelyek átsegítenek a csüggedésen?

White idézet: Azt gondolná az ember, hogy miután Illés olyan rettenthetetlenül bátor volt, és olyan tökéletesen győzött királyon, papokon és népen, többé már nem vehet erőt rajta a csüggedés, és senki nem tudja őt megfélemlíteni. De ő – aki Isten szerető gondoskodásának sok bizonyságát tapasztalta – nem volt mentes az emberi gyengeségektől, és ebben a sötét órában hite és bátorsága elhagyta… Ha ott marad, és Isten erejével, benne elrejtőzve, rendíthetetlenül kitart az igazság mellett, senki sem árthat neki. Az Úr megbünteti Jézabelt, és ez újabb csodálatos győzelmet jelent Illés számára…

Mindenkit érnek keserű csalódások, és olykor mindenkit hatalmába kerít a csüggedés; amikor fájdalom az ember sorsa, és nehéz hinnie, hogy Isten még mindig jóságos segítője földi gyermekeinek; amikor annyira gyötrik a bajok, hogy inkább kívánja a halált, mint az életet. Ilyenkor sokan elengedik Isten kezét, és a kétely rabságába, a hitetlenség fogságába esnek. Ha ekkor megnyílna lelki szemük, és felfognák Isten intézkedéseit, megmentésükön fáradozó angyalokat látnának, akik lábukat az örök hegyeknél is erősebb alapra helyezik. És akkor új hit, új élet ébredne bennük…

Van biztos orvosság a csüggedtek számára: a hit, az ima és a munka. A hit és tevékenység napról napra növekvő biztonságérzetet és megelégedést ad… A legsötétebb napokban se félj! Akkor sem, ha a látszat nagyon ijesztő. Higgy Istenben! Ő tudja, mire van szükséged. Nála van minden hatalom. Szeretete és könyörülete végtelen, kimeríthetetlen… Szükségletük szerinti erőt ad szolgáinak…

Elhagyta-e Isten Illést a megpróbáltatás órájában, amikor prófétája úgy érezte, hogy Isten és ember elhagyta? Semmiképpen! Most sem szerette kevésbé, mint akkor, amikor imájára válaszként tűz lobbant az égből és fénnyel árasztotta el a hegytetőt. – Conflict and Courage, 213./old.

Illés ugyan titokban menekült a Hóreb hegyére, de Isten tudott róla. A sötétség hatalmai szorongatták, de a fáradt és csüggedt próféta nem maradt magára a velük vívott küzdelemben…

Isten megkérdezte megpróbált szolgáját: „Mit csinálsz itt, Illés? Én küldtelek a Kérith patakjához, azután a sareptai özvegyhez. Majd megbíztalak, hogy térj vissza Izráelbe, és állj a bálványimádó papok elé a Kármelen. Én öveztelek fel erővel, hogy vezetni tudd a király hintóját Jezréel kapujáig. De ki mondta neked, hogy sietve menekülj a pusztába? Mi dolgod van itt?”…

Sok múlik a becsületes és őszinte emberek kitartó munkálkodásán. Sátán mindent megtesz azért, hogy keresztezze Isten szándékát, amelyet az engedelmesek által akar megvalósítani. Egyesek figyelmét eltereli nemes és szent küldetésükről… Másokat pedig ellenvetésekkel és üldözéssel csüggeszt el, hogy megfutamodjanak a szolgálat elől… Isten minden egyes gyermekéhez, akit a lelkek ellenségének sikerült elhallgattatnia, ez a kérdés hangzik: „Mit csinálsz itt?” Megbíztalak, hogy menj el széles e világra, hirdesd az evangéliumot, és készíts fel egy népet Isten napjára. Miért vagy itt? – Conflict and Courage, 214./old.

Ószövetségi próféták, akik Isten üzeneteit tárták a nép elé.

„Jósáfát megállt, és azt mondta: Halljátok meg szavamat, Júda és Jeruzsálem lakói! Bízzatok az Úrban, a ti Istenetekben, és megerősít titeket. Bízzatok prófétáiban, és szerencsések lesztek!” (2Krón 20:20), /ÚRK/

A GPS segítségével tudják meg az autósok, hol járnak, merre tartanak, sőt a veszélyekről is kapnak figyelmeztetést. A menny felé tartó lelki utazóknak szintén szükségük van a lelki „navigációs rendszer” vezetésére most és a jövőben is. A múltban Isten ezt egyrészt az ószövetségi próféták szolgálata által biztosította. Beszédeikből, tanácsaikból, próféciáikból, verseikből és énekeikből sokat megtudhatunk próféták tucatjairól, akik Isten üzeneteit tárták a nép elé.

A próféták ótestamentumi írásai, segítenek megérteni, hogyan nyilvánult meg a prófétaság ajándéka Istennek ezekben a szolgáiban.

Amint látni fogjuk, ők is hasonlóak voltak hozzánk, vagyis gyarló emberként időnként szintén féltek, haragudtak és elcsüggedtek. Nem volt könnyű az életük, kihívásokkal és nehézségekkel teljes, mint ahogy mindannyiunké.

Mit tanulhatunk tehát abból, ha Isten különleges elhívásban részesült szolgái közül megnézünk néhányat?

White idézet: Az Áron fiaitól származó Ezsdrás papi kiképzésben részesült; ezenkívül a médóperzsa birodalom mágusainak, csillagjósainak és bölcseinek írásaiban is jártasságra tett szert. De nem volt megelégedve saját lelkiállapotával. Istennel teljes összhangra, bölcsességre vágyott, hogy véghez tudja vinni Isten akaratát. Ezért „szívből törekedett arra, hogy kutassa és teljesítse az Úr törvényét”. (Ezsd 7:10)

Ez Isten népe történelmének, a próféták és királyok írásainak szorgalmas tanulmányozására késztette. A Biblia történelmi és költői könyveit kutatva akarta megtudni, miért engedte meg az Úr Jeruzsálem lerombolását és népe fogságba vitelét pogány földre.

Ezsdrás különös figyelmet szentelt annak, amit Izráel átélt az ábrahámi ígéret óta. Tanulmányozta a Sínai-hegynél és a hosszú pusztai vándorlás idején kapott eligazításokat. Mélyen érintette, amikor egyre jobban megismerte, hogyan bánik Isten a gyermekeivel, és megértette, mily szent a Sínai-hegynél kapott törvény. Szíve ihletettséget nyert, tökéletesen megtért, és elhatározta, hogy megtanulja a szent történelmet. Ezt az ismeretet áldásul és világosságul akarta felhasználni népe számára. Közeledett egyes próféciák beteljesedésének az ideje, ezért szorgalmasan kutatta a világosságot, amelyet addig homály fedett.

Ezsdrás igyekezett szívében felkészülni arra a munkára, amely hite szerint előtte állt. Buzgón kereste Istent, hogy Izráelnek bölcs tanítója lehessen. Felkutatta azokat a rendeleteket, amelyek leírattak a választott nép kötelességeire vonatkozóan, és megtalálta az izraeliták ünnepélyes fogadalmát is, amellyel elkötelezték magukat, hogy mindent megtesznek és teljesítenek, amit az Úr mondott, és megtalálta az Úr azon ígéretét is, hogy engedelmességük jutalmaként megáldja őket. – To Be Like Jesus, 118./old.

Az Ótestamentum világosságot áraszt az Újtestamentumra, az Újtestamentum pedig az Ótestamentumra. Mindkettő Isten dicsőségének a kinyilatkoztatása Krisztusban. Ahogyan Krisztus megmutatkozott a pátriárkáknak, ahogy az áldozati szertartások is Őt jelképezik, ahogyan ábrázolja Őt a törvény, és ahogyan hirdették Őt a próféták, mind-mind az Ótestamentum gazdagságát képezik. Földi élete, halála és feltámadása, valamint a Szentlélek általi megjelenése révén Krisztus az Újszövetség kincse. Mind az Ó- mind pedig az Újszövetség olyan igazságokat tár fel, amelyek folyamatosan a megértés újabb mélységeire vezetik el a szorgalmas kutatót. – Counsels to Parents, Teachers, and Students, 462-463./old.