Honnan tudjuk, milyen lélek van bennük?

 

A Biblia adja meg a választ: ,Gyümölcseikről ismeritek meg őket'... Sokfajta lélek van a világban, és mi azt a parancsot kaptuk, hogy próbáljuk meg a lelkeket. Az a lélek, amely nem készteti az embert arra, hogy józanul, becsületesen és Istent félve éljen a jelenvaló világban, az nem Krisztus Lelke. Egyre jobban meggyőződöm arról, hogy Sátánnak sok köze van ezekhez a féktelen mozgalmakhoz... Sokan közülünk, végtelenül szentnek mutatva magukat, emberi hagyományokat követnek, és nyilvánvalóan éppolyan járatlanok az igazságban, mint mások, akik nem keltenek ilyen látszatot.” „A tévelygés szelleme eltérít az igazságtól, Isten Lelke pedig elvezet az igazságra. De – mondod te – sok tévelygő gondolhatja azt, hogy az igazságban jár. S akkor mi a teendő? A válaszunk: a Lélek és az Ige között összhang van. Ha az ember megbírálja magát Isten Szavával, és úgy látja, hogy a teljes Igével összhangban van, akkor azt kell hinnie, hogy az igazságban jár; de ha úgy találja, hogy az őt vezető lélek nincs összhangban Isten törvényének vagy Igéjének lényegével, akkor vigyázzon, nehogy az ördög kelepcéjébe essen.” „Sokszor jobban meggyőzött a belső kegyességről egy fénylő szempár, egy könnyes arc, egy elcsukló hang, mint a nagyhangú kereszténység” (EGW A nagy küzdelem)

Az Üdvözítő így imádkozott tanítványaiért: "Szenteld meg őket a te igazságoddal, a te igéd igazság." Ám mi történik akkor, ha a bibliai tudás, ismeret nem változtatja meg az illető szokásait, életmódját, hogy megegyezzék az igazság világosságával? A lélek harcol a test ellen, a test a lélek ellen. Valamelyik győzelmet arat. Ha az igazság megszenteli a lelket, akkor gyűlöli és kerüli a bűnt, mert Krisztus szívesen fogadott és megbecsült vendége. Ám Krisztus nem lakozhat megosztott szívben. Jézus és a bűn sosem társulhatnak. Aki őszintén elfogadja az igazságot, aki eszi Isten Fiának a testét és issza a vérét, örök élete van annak. Jézus mondotta: "A beszédek, melyeket én szólok néktek, lélek és élet." Ha az igazságot befogadó lélek együttműködik a Szentlélekkel, akkor felelősségérzetének tudatában továbbítja az üzenetet embertársainak. Sosem válik belőle csupán erkölcsprédikátor. Szívvel lélekkel végzi a nagy művet, hogy megkeresse és megtartsa az elveszetteket. Minthogy valóban gyakorolja Krisztus vallását, jó munkát végez a lélekmentésben.  (EGW Bizonyságtételek) 

A Szentlélek önt szavakba minden őszinte imát. Felismertem, hogy amikor másokért imádkozom, akkor a Lélek esedezik értem és minden szentekért. Az ő közbenjárása Isten akarata szerint való, és sohasem ellenkezik azzal. "A Lélek is segítségére van a mi erőtelenségünknek"; és a Lélek - mivel Ő is Isten - tudja Isten gondolatait; ennélfogva minden betegekért, vagy más szükségletekért mondott imánkat Isten akarata szerint veszi figyelembe. "Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, amely őbenne van? Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke." (1Kor 2:11)  (EGW A Szentlélek eljő reátok)

Isteni személyek a Szentháromság

Akiknek igaz ismeretük van Istenről, azok nem válnak olyannyira az anyagi törvények és a természet működésének rabjaivá, hogy ne vegyék észre vagy ne akarják elismerni Isten folyamatos munkálkodását a természetben. A természet nem azonos Istennel és soha nem is volt az. A természet maga - noha szava bizonyságot tesz Istenről - nem Isten. Mindössze arról van szó, hogy a teremtés munkájaként tanúságot tesz Isten hatalmáról. A természet szerzője a Szentháromság. A természet világának nincs önmagában való hatalma, csak az, amivel Isten ruházza fel. Az Atya személyes Isten, a Fiú pedig személyes Krisztus. "Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által. Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette. Aki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a Felségnek jobbjára a magasságban" (Zsid 1:1-3).

" Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami abban van, mivelhogy ő mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem lakik. Sem embereknek kezeitől nem tiszteltetik, mintha valami nélkül szűkölködnék, holott ő ád mindeneknek életet, leheletet és mindent; És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejöket és lakásuknak határait; Hogy keressék az urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikőnktől sem. Mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk: miképpen a ti költőitek közül is mondották némelyek: Mert az ő nemzetsége is vagyunk. Mivelhogy azért az Istennek nemzetsége vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy aranyhoz, vagy ezüsthöz, vagy kőhöz, emberi mesterség és kitalálás faragványához hasonlatos az istenség" (ApCsel 17:24-29)

Egyedül Krisztus volt képes az Istenség bemutatására. Egyedül Ő, aki a kezdetektől fogva az Atya jelenlétében élt és aki a láthatatlan Isten képe volt, teljesíthette ezt a feladatot. Nincsenek olyan szavak, melyek be tudnák mutatni Istent a világnak. Isten bemutatáshoz tiszta életre, a törvényt illető tökéletes bizalomra és alávetettségre, továbbá olyan alázatos életkörülmények elfogadására volt szükség, melytől a leghatalmasabb mennyei szeráf is visszariadt volna. Ennek megtétele érdekében Megváltónk emberi természetbe burkolta isteni természetét. Emberi képességekkel élt, mert egyedül az ezekhez való alkalmazkodás által érthette meg Őt az emberiség. Csupán emberként tudott közel kerülni az emberekhez. Az Istentől kapott emberi testben Isten jelleme szerint élt. A világ áldására volt azáltal, hogy emberi testében Isten életét élte, s ezzel igazolta, hogy volt hatalma az emberi és az isteni természet egyesítésére.

Miután Krisztus bűnért való áldozatként meghalt a kereszten, a ceremóniális törvény nem lehetett többé érvényben, noha addig összeköttetésben volt az erkölcsi törvénnyel, és dicsőséges is volt. Az egész az Istenség pecsétjét hordozta és Isten szentségét és igazságát fejezte ki. Ha pedig az árnyékszolgálat dicsőséges volt, mennyivel inkább dicsőségesnek kellett lennie annak a valóságban, amikor Krisztus eljött, hogy életadó, megszentelő Lelkét adja a benne hívőknek? 

Akik nem ismerték fel a világosságot, nem voltak bűnösek annak elutasításában. Isten Lelke egyedül azt a réteget nem érhette el, akik szembeszálltak a mennyből érkező világossággal. És ahogy azt már említettem, ebbe az osztályba tartoztak azok, akik elutasították az eléjük tárt üzenetet, és azok is, akik elfogadták ugyan, de később megtagadták hitüket. Lehet, hogy őnáluk megvolt az istenség látszata és Krisztus követőinek tartották magukat. De mivel nem volt élő kapcsolatuk Istennel, Sátán csalásai foglyul ejtették őket. A látomás erről a két osztályról szól: azokról akik az elfogadott világosságot később csalásnak nevezték, és a világ bűnöseiről, akiket Isten elvetett, mivel ők is elvetették világosságát. Nincs szó azokról, akik nem ismerték fel a világosságot, s így nem is vétkesek annak elutasításában. (Szemelvények E. G. White írásaiból 1. kötet)

Bölcsen élni

Efezus. 5:1-20.

 Legyetek tehát Isten követői mint szeretett gyermekei, (2) és éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként. (3) Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó, (4) se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség, mert ez nem illik, hanem inkább a hálaadás. (5) Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége Krisztus és Isten országában. (6) Senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével, hiszen éppen ezekért sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait. (7) Ne vegyetek tehát részt ezekben! (8) Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. (9) A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség. (10) Ítéljétek meg tehát, mi az, ami kedves az Úrnak, (11) és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket. (12) Mert amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen, (13) de mindaz, amit a világosság leleplez, nyilvánvalóvá lesz. (14) Mert minden, ami nyilvánvalóvá lett, az világosság. Ezért mondja: „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.” (15) Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, (16) kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. (17) Éppen ezért ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata. (18) Ne részegedjetek meg bortól, amelyben pusztulás van, hanem teljetek meg Lélekkel, (19) mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, (20) és adjatok hálát Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében. /RÚF/

A levél szakaszának egészére azt látjuk, hogy Pál határozottan állást foglal a bűn és a gonoszság, kiváltképp a paráznaság és a durva beszéd ellen. Nem hajlandó megtűrni Isten népe sorai között a romlott viselkedést. Felszólítja az efezusi hívőket: viselkedésükkel tartsák magukat a magas mércéhez, illetve fogadják el, hogy „szeretett gyermekek” és „szentek”.(Ef 5:1-10)

  Mer hinni abban, hogy amikor a keresztények közössége világosságot áraszt a sötétségbe, illetőleg segít másoknak is megszabadulni az önpusztító szokásoktól, Isten kegyelme és igazsága felé fordítják az embereket. (Ef 5:11-14) Az apostol lelki szemei előtt látja, hogy az egyház felélénkül, amikor elkötelezik magukat és úgy kezdenek el járni, „mint a világosság gyermekei” (Ef 5:8, ÚRK; lásd még Ef 5:15- 16), miközben Krisztus visszajövetelére várnak. Így gyűlnek istentiszteletre Krisztus áldott jelenlétében. (Ef 5:14) Megtelnek Szentlélekkel (Ef 5:18), áthatja őket, hogy ők Isten szeretett gyermekei, akikért Krisztus meghalt. (Ef 5:1-2) Közös áhítatukat életerő és öröm jellemzi, amikor énekben együtt dicsőítik az Urat, Jézus Krisztust és az Atya Istent. Erősen kapaszkodnak a mennyei valóságokba, úgy ünneplik a jövőbe mutató reményüket, ami abban a történetben gyökerezik, hogy Isten mit vitt véghez, mit tesz most és mit fog még megtenni Jézus Krisztus által. (Ef 5:18-20)

Amennyiben ezt az igeszakaszt így értjük, több lesz a keresztény életre vonatkozó, egymással össze nem függő parancsok soránál. Prófétai felhívás, hogy a keresztények tudják, kik is ők valójában, elkötelezettek legyenek, közösséget alkossanak és imádják Istent az utolsó napokban. Pátosszal szólít fel bennünket, hogy ragadjuk meg a lehetőséget, ami Krisztus visszajöveteléig érhető el. (Ef 5:16)

A Szentlélek a hívő életében

 Pál a beszéddel kapcsolatos bűnöket taglalja a keresztény közösségen belül. Mire figyelmezteti a hívőket azzal kapcsolatban, hogy a Szentlélek jelen van az életükben? (Ef 4:30)

 Ef 4:25-32. Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak. (26) Haragudhattok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le haragotokkal, (27) helyet se adjatok az ördögnek. (28) A tolvaj többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek. (29) Semmiféle bomlasztó beszéd ne hagyja el a szátokat, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják. (30) És ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, aki az ő pecsétje rajtatok a megváltás napjára. (31) Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. (32) Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. /RÚF/

 Pál ijesztő figyelmeztetést és szívmelengető ígéretet is közöl egyszerre. Nem apró kihágásnak számító, jelentéktelen következménnyel bíró bűnök azok, amelyeket az egyházban egymás ellen követünk el: megszomorítja a Szentlelket, ha mások ártalmára használjuk a beszéd Istentől kapott ajándékát! (Ef 4:25-27, 29, 31-32)

 Ezt a komoly figyelmeztetést támasztja alá, hogy az apostol Ézs 63:10. versét visszhangozza: „Ők azonban engedetlenek voltak és megszomorították szent lelkét. Ezért ellenségükké lett, és harcolt ellenük” (ÚRK) 

 Biztató ígéretében Pál megerősíti, hogy a Szentlélek attól a naptól fogva elpecsételi a hívőket, hogy elfogadják Krisztust [Ef 1:13-14. Őbenne pedig titeket is, akik hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek, eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, (14) örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására. /RÚF/], aminek a hatálya kiterjed „a megváltás napjáig” (Ef 4:30, ÚRK). Nem törékeny, hanem tartós a Szentlélek kapcsolata a hívővel. Amikor nem törődve a Szentlélek benne lakozó erejével a keresztény fegyverként használja a beszéd Istentől kapott ajándékát, a Lélek nem eltávozik, hanem megszomorodik. A hívőben akar maradni, hogy Krisztus visszajöveteléig Isten védett tulajdonaként jelölje meg. 

 Az apostol kiemeli a Szentlélek istenségét: „az Isten Szentlelkét” (ÚRK), továbbá amikor szomorkodva mutatja be Őt, hangsúlyozza, hogy a Lélek személy. [Lásd még Róm 8:16, 26-27. Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy Isten gyermekei vagyunk. (26) Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. (27) Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek szándéka, mert Isten szerint jár közben a szentekért. /RÚF/ 1Kor 2:10, 13. Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által, mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is. (13) Ezeket hirdetjük is, de nem emberi bölcsességből tanult szavakkal, hanem a Lélektől jött tanítással, a lelki dolgokat a lelki embereknek magyarázva. /RÚF/ 1Kor 12:11. De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja. /RÚF/ Gal 5:17- 18. Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek. (18) Ha pedig a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény uralma alatt. /RÚF/]

 Óvatosnak kell lennünk, amikor a Szentháromság titkáról beszélünk! A Szentlélek egyszerre egy az Atyával és a Fiúval, ugyanakkor különálló személy is. „A Szentléleknek megvan a saját akarata és az alapján hoz döntéseket. Előfordul, hogy megszomorítják és káromolják. Az efféle kifejezések nem illenek egy erőre vagy befolyásra, hanem személyre vonatkoznak. Vajon a Lélek olyan személy lenne, mint amilyenek mi vagyunk? Nem! Véges emberi kifejezéssel próbáljuk Istent bemutatni, és a Lélek olyan, mint amilyen az ember soha nem lehet”. (Paul Petersen: God in 3 Persons – In the New Testament. Silver Spring, MD, 2015, Biblical Research Institute, 20./old.)

A bűn örvénye

A tisztaságból és szentségből az értelem nem hirtelen zuhan alá a romlottságba, bűnbe és gonoszságba. Időbe telik, hogy azok, akik az Isten képére lettek teremtve, az állati vagy sátáni szintre süllyedjenek le. Szemlélődés által változunk el. A tisztátalan gondolatok megtűrése által az ember úgy neveli az értelmét, hogy az egykor gyűlölt bűn kedves lesz számára… Anyi ilyen lealacsonyító gonoszságot hallanak és olvasnak, hogy az egykor gyöngéd lelkiismeret, amely borzalommal fordult el az ilyen jelenetektől, megkeményedik, és a dolgokra nagy érdeklődéssel tekint. 

Pált nem csupán a pogányok bizonyos bűnei vagy viselkedési formái aggasztják. Olyan viselkedésmintát lát, ami egyre lejjebb húzza őket a bűn örvényében. Ef 4:17-19 szakaszának középpontjában az érzékenységét elvesztett lelkiség portréját látjuk: „…elméjük hiábavalóságában [vannak]. Értelmükre sötétség borult, és tudatlanságukban elidegenedtek az Isten szerinti élettől” (Ef 4:17-18, ÚRK). Az eltompult lelkiség a forrása a tudatlanságnak, amire az igeszakasz eleje utal („amely szívük keménysége miatt van bennük, akiknek az erkölcsi érzékük eltompult”, Ef 4:18-19, ÚRK), illetve az elfajult nemi szokásoknak, amiket a szakasz vége emel ki („bujálkodásra adták magukat, és nyereségvágyból mindenféle tisztátalan dolgot elkövetnek” Ef 4:19, ÚRK). Elidegenedtek Istentől és eltávolodtak üdvözítő kegyelmétől, nem tudják, hogyan éljenek, egyre lejjebb sodródnak a bűn és a züllöttség örvényében

A valódi megtérés

 

„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.” (2Kor 5,17) 

„A régi természet, amely vérből és a test akaratából született, nem örökölheti Isten országát. A régi utakat, az örökölt hajlamokat fel kell adnunk, mert a kegyesség nem örökölhető. Az újjászületés új indítékokat, új hajlamokat jelent. Akik a Szentlélek által új életre születtek, azok az isteni természet részeseivé lettek, ezért minden szokásukkal, tettükkel a Krisztussal való kapcsolatukat fogják bizonyítani. Amikor a magát kereszténynek valló ember megtartja régi jellemhibáit, mennyiben különbözik helyzete a világiakétól? Nem becsüli meg az igazságot, amely megszentel, nemesbít. Nem született újjá. 

A valódi megtérés megváltoztatja az örökölt és belénk nevelt rossz hajlandóságokat. Isten vallása szilárd szövet, amelynek minden szálát tapintattal, hozzáértéssel szövik. Csak az Istentől származó bölcsesség teheti tökéletessé ezt az anyagot. Sok anyag az első pillantásra jónak tűnhet, a vizsgát azonban már nem viseli el.

Így van ez sokak vallásával. Amikor a jellem szőttese nem viseli el a megpróbáltatás vizsgáját, akkor értéktelen anyagból készült. Az erőlködés, hogy új szövettel foltozzuk ki a régit, nem vezet jobb eredményre. A régi, gyönge anyag csak tovább szakad az újtól, s még nagyobb lesz a hasadás. A foltozás nem megfelelő. El kell dobnunk a régi ruhát, és teljesen újat kell vennünk. 

Krisztus terve az egyedüli biztos út: »Íme, én mindent újjá teszek.« (Jel 21,5) »Aki Krisztusban van, új teremtés az.« (2Kor 5,17) A »foltozott« vallás teljesen értéktelen Isten szemében. Ő az egész szívre tart igényt.” (HNA Biblia-kommentár VI., 1101. o.)

„Jézus az életét adta értünk, és mi nem adjuk Neki legnagyobb szeretetünket, legszentebb vágyakozásainkat, legteljesebb szolgálatunkat?” (In Heavenly Places [Mennyei helyeken], 350. o.) Maranatha

Isten törvényével összhangban

„Oktass, hogy megőrizzem a Te törvényedet, és megtartsam azt teljes szívemből.” (Zsolt 119,34) 

Újjászületésekor a szív összhangba kerül Istennel, s így összhangba kerül Isten törvényével is. Amikor ez a hatalmas változás végbemegy a bűnös emberben, átmegy a halálból az életre, a bűnből a szentségre, a törvényszegésből és lázadásból az engedelmességre és hűségre…

A megszentelődésre vonatkozó téves elgondolások az isteni törvény mellőzéséből vagy megvetéséből fakadnak, melyek kimagasló helyet foglalnak el napjaink vallásos mozgalmaiban. Ezek az elméletek hamisak, gyakorlati következményeiket tekintve pedig veszélyesek. Mivel egyetemesen támogatásra és jóindulatra találnak, ezért nagyon fontos, hogy mindenkinek világos fogalmai legyenek arról, mit tanít a Szentírás erről a témáról. 

Az igazi megszentelődés bibliai tantétel. Pál a thesszalonikabeli gyülekezethez írt levelében kijelenti: »Az Isten akarata a ti szentté lételetek.« Majd így imádkozik: »Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől.« (1Thess 4,3; 5,23) A Biblia világosan tanítja, hogy mi a megszentelődés, és hogyan lehet elnyerni. Az Üdvözítő így imádkozott tanítványaiért: »Szenteld meg őket a Te igazságoddal: a Te Igéd igazság.« (Ján 17,17) Pál azt tanítja, hogy a hívőket a Szentléleknek kell megszentelnie (Róm 15,16). Mi a Szentlélek munkája? Jézus elmondta tanítványainak: »De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra.« (Ján 18,13) A zsoltáros pedig így ír: „A Te törvényed igazság.« Az Ige és Isten Lelke által feltárulnak az emberek előtt az Ő törvényében testet öltött igazságosság nagy alapelvei. És mivel Isten törvénye »szent, igaz és jó« – az isteni tökéletesség bemutatása –, ebből következik, hogy a törvény iránti engedelmesség által kiformálódó jellem is szent lesz. Krisztus az ilyen jellem tökéletes példája. Jézus ezt mondja: »Megtartottam Atyám parancsolatait.« »Én mindenkor azokat cselekszem, amelyek Néki kedvesek.« (Ján 15,10; 8,29) Krisztus követőinek olyanokká kell lenniük, mint Ő – Isten kegyelme által, az Ő szent törvényével összhangban kell kiformálódnia jellemüknek. Ez a bibliai megszentelődés

Ez a munka csak a Krisztusba vetett hit által, Isten bennünk lakozó Lelkének hatalma által mehet végbe.” (Revival and Beyond [Megújulás, és ami azon túl következik], 13–14. Maratatha

Sámuel: az Úr volt ővele

 Sámuel próféta az i.e. XI. században – a bírák korában – született, Éli főpapsága idején. Izráel népe a vallás és az erkölcs terén ismét mélyre süllyedt. A hívő maradékhoz tartozott Elkána és Anna, akiknek házasságát nem kísérte gyermekáldás. Anna emiatt érzett bánatát Isten elé tárta, és segítségét kérte. Az Úr meghallgatta imáját.  

Amióta az Úr először jelentette ki magát Anna fiának, Sámuel prófétai elhívását az egész nemzet elismerte. Az Éli házának szóló isteni figyelmeztetés hűséges átadása által - bármilyen félelmetes és megpróbáltató volt e kötelessége - Sámuel bizonyságát adta hűségének mint Jehova hírnöke. "...az Úr vala ővele, és semmit az ő igéiből a földre nem hagy vala esni. És megtudá egész Izráel Dántól Bersebáig, hogy Sámuel az Úr prófétájául rendeltetett." (1Sám 3:19-20)   

Az izraeliták, mint nemzet, megmaradtak istentelenségük és bálványimádásuk állapotában, és büntetésképpen a filiszteusok uralma alá kerültek. Ez idő alatt Sámuel bejárta az ország városait és falvait, hogy a nép szívét atyái Istenéhez fordítsa; és ez az igyekezete nem maradt eredménytelen. Miután húsz évig szenvedtek ellenségeik elnyomása alatt, Izrael "...síránkozék az Úr után". (1Sám 7:2) Sámuel azt tanácsolta nékik: "...Ha ti teljes szíveitekből megtértek az Úrhoz, és eltávolítjátok magatok közül az idegen isteneket és Astarótot, és szíveteket elkészítitek az Úrnak, és csak néki szolgáltok: akkor megszabadít titeket a filiszteusok kezéből." (1Sám 7:3)    

A gyakorlati kegyességet és a szívbeli vallást tanították Sámuel napjaiban, amit Krisztus is tanított, amikor a földön járt. Krisztus kegyelme nélkül a vallás külső formája értéktelen volt a régi Izrael számára. Ugyanígy értéktelen a modern Izraelnek is.   

Megalapította az első prófétaiskolákat, amelyekben a próféta-növendékek együtt laktak. A próféták, mint a nép tanácsadói, mellettük álltak mindenféle ügyeikben, intve, figyelmeztetve a népet, ha Isten törvényeitől eltértek.

Sámuel fiai, Joel és Abijám méltatlannak bizonyultak apjuk örökébe lépni, ezért a vének arra kérték Sámuelt, hogy adjon királyt Izrael népének. Sámuel nem szívesen alapította meg a királyságot, de Isten tanácsára aztán Sault felkente királynak. Később, mikor Isten elvetette Sault, Dávidot kente fel Izrael 2. királyaként.

Milyen titkot bízott Isten Pálra?

 AZ EVANGÉLIUM RÉGEN ELREJTETT TITKA

Ef 3:1-6. Ezért vagyok én, Pál Krisztus Jézus foglya értetek, a pogányokért.  Ha ugyan hallottatok arról, hogy Isten kegyelme milyen szolgálatot bízott rám a ti javatokra,  amikor kinyilatkoztatásával megismertette velem a titkot, ahogy előbb röviden megírtam.  Ha elolvassátok, megtudhatjátok belőle, hogyan értem én Krisztus titkát, amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most kinyilatkoztatta szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által: hogy tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által. /RÚF/

 Miközben Ef 3:1-6 szakaszát tanulmányozzuk: 

 ELŐSZÖR is, Pál a levélnek ezt a részét kifejezetten az efezusi házi gyülekezetek pogány hívőinek írta. (Ef 3:1) 

 MÁSODSZOR, amint mondja az apostol, „a ti érdeketekben”, azaz a pogány hívőkért kapta meg „Isten kegyelmének rendelkezését”. (Ef 3:2) Ezzel a rendelkezéssel, avagy az evangélium szolgálatával jellemzi küldetését, hogy hirdesse az evangéliumot (Isten kegyelmét) a pogányoknak. [ Ef 3:7-8. Ennek lettem szolgájává Isten kegyelmének ajándékából, amelyben hatalmának ereje által részesített engem. (8) Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem Krisztus mérhetetlen gazdagságát /RÚF/] 

 HARMADSZOR, Pál állítja, hogy Isten titkot jelentett meg neki, „Krisztus titkát” (Ef 3:3- 4, ÚRK), amiről már írt a levelében. [Ef 1:9-10. Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne (10) az idők teljességének arról a rendjéről, hogy Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. /RÚF/ Ef 2:11-22. Emlékezzetek tehát arra, hogy ti egykor pogányok voltatok, úgynevezett körülmetéletlenek a körülmetéltek szerint, akik viszont azért nevezik magukat így, mert testükön emberkéz által körül vannak metélve. (12) Ti abban az időben Krisztus nélkül éltetek, Izráel közösségétől elkülönítve, és mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül éltetek a világban. (13) Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közel kerültetek Krisztus vére által. (14) Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést, (15) miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve a kettőt egy új emberré teremtse önmagában. (16) Megbékéltette mindkettőt egy testben Istennel a kereszt által, miután megölte az ellenségeskedést önmagában, (17) és eljött, békességet hirdetett nektek, a távoliaknak, és békességet a közelieknek. (18) Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához. (19) Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. (20) Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, (21) akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, (22) és akiben ti is együtt épültök Isten hajlékává a Lélek által. /RÚF/] Nem szeretné, ha azt gondolnák, hogy ő találta ki az evangéliumot, de Istentől kapott joga van annak hirdetésére.

 NEGYEDSZER, nemcsak az apostol kapott bővebb kijelentést erről a titokról, hanem a Szentlélek már kinyilatkoztatta azt Krisztus „szent apostolainak és prófétáinak” olyan módon, ami felülhaladja azt, ahogyan az előző nemzedékeknek fedte fel tervét. (Ef 3:5) A próféták kifejezés itt valószínűleg azokra utal, akik rendelkeztek a prófétaság ajándékával és gyakorolták azt a korai keresztény házigyülekezetekben, tehát nem az ószövetségi prófétákat jelöli. Az egykor elrejtett titok akkorra „nyílt titokká” vált.

 VÉGÜL PEDIG KIJELENTI: „a pogányok örököstársak, és ugyanannak a testnek tagjai, és részesei az ígéretnek a Krisztus Jézusban az evangélium által” (Ef 3:6, ÚRK) Pál szenvedélyesen beszél az evangéliumról, főként arról, ahogyan az megmutatkozik a mind zsidókból, mind pogányokból álló egyházban. Ez a két csoport Isten új közösségének, új emberiségének, az egyháznak az építőköve lett. [Lásd Ef 2:14-16] Azt mondhatnánk, hogy az evangélium ígéretének ellenségeiből „örököstársakká”, „testrészekké” (az egy test, Krisztus teste tagjaivá) és annak „részeseivé” lettek. (Lásd Ef 3:6) Talán megbújhat bennünk olyan hozzáállás, akár a felszín alatt, ami ellentétes az evangélium által tanított befogadó lelkülettel? Hogyan szabadulhatunk meg attól? 

 Pál apostol szíve szeretettől izzott a bűnösökért. Minden erejével belevetette magát a lélekmentés munkájába. Isten országának ő volt a legönmegtagadóbb és legkitartóbb munkása. Az elnyert áldásokat alkalmaknak tekintette, hogy másokkal megossza. Sohasem mulasztott el egyetlen lehetőséget sem, hogy az Üdvözítőről beszéljen, vagy felsegítse az ínségeseket. Helységről helységre járva prédikálta Krisztus evangéliumát, és alapított gyülekezeteket. Mindenütt, ahol meghallgatták, igyekezett lerontani a gonosz munkáját; férfiakat és nőket vezetett el az életszentség, az igazság útjára. – Az apostolok története, 367./old.

 Az Úr nem akarja, hogy népe elzárkózzon. Krisztus választott követeinek hirdetniük kell kegyelme evangéliumát minden ágazatnak, nyelvnek és népnek. Világossá kell tennünk, hogy a nagy szószóló az egész világot meghallgatja. A zsidó egyház Isten képviselője volt egy hitehagyó világ számára, és hogy betölthesse küldetését, a zsidó népnek meg kellett volna őriznie saját nemzeti létét, elkülönülve a föld minden bálványimádó népétől. Fenn kellett volna tartania különleges és szent voltát a világban… Be kellett volna mutatnia Isten irgalmát, jóságát és együtt érző szeretetét. Így jellembeli kiválóságban minden más nemzet fölött állhattak volna; mivel egy tiszta és engedelmes népen keresztül Isten kiáraszthatta volna gazdag áldásait. Az Isten országát irányító törvény alapelvei megdicsőültek volna az egész világon. Amilyen bizonyosan válaszolnak a kapott irgalomra, világosságra és kegyelemre, olyan bizonyosan válnak a világ világosságává. Folytonosan Istenre, mint bölcs, hibátlan és legfelsőbb uralkodóra kell irányítaniuk a figyelmet, és akkor az Úr dicséretétől lesz hangos a föld... Az Úr a mi Istenünk, és ugyanez a célja ma is hűséges hívő népével. – Isten fiai és leányai, 44./old.