Mit jelent Jézus hite?

 Jézus hitéről sokat beszélnek, de nem értik annak mibenlétét. Mit jelent Jézus hite a harmadik angyal üzenetének fényében? Jézus bűneink hordozójává vált, hogy bűnbocsátó Megváltónk lehessen. Úgy bántak vele, ahogyan mi érdemeltük volna. Eljött világunkba, és magára vette bűneinket, hogy magunkra vehessük igazságosságát. A Krisztus képességében való hit a teljes, mindenre kiterjedő megmentésünkre – ez jelenti a Jézus hitét. (Szemelvények EGW 3.kötet)

– Azok, akik igyekeznek Isten parancsolatainak engedelmeskedni, gúnynak és támadásnak lesznek kitéve. Csak Isten segítségével állhatnak meg. Hogy el tudják viselni a reájuk váró próbát, meg kell érteniük Isten akaratát, Igéjének kinyilatkoztatásait. Csak azok tudják megdicsőíteni Istent, akiknek helyes fogalmaik vannak jelleméről, kormányzatáról, szándékairól, és azokkal összhangban cselekszenek. Csak azok fognak az utolsó nagy küzdelemben végig kitartani, akik felvértezték értelmüket a Biblia igazságaival. Egyszer mindenki fel fogja tenni magának ezt a súlyos kérdést: Istennek engedelmeskedjem-e vagy embereknek? A döntő óra már a küszöbön van. Szilárdan áll-e lábunk a sziklán, Isten változhatatlan Igéjén? Ki tudunk-e híven tartani Isten parancsolatai és a Jézus hite mellett?  (Nagy küzdelem EGW)

 – Két nagy alapelv van: egyik a hűség, a másik a hűtlenség alapelve. Mindannyiunknak szüksége van nagyon keresztényi bátorságra, hogy felemelhessük azt a zászlót, amelynek felirata: Isten parancsolatai és Jézus hite… Az engedelmesek és az engedetlenek közötti határvonal világosnak és megkülönböztethetőnek kell lennie. Szilárdan el kell határoznunk, hogy az Úrnak akaratát cselekedjük minden időben és minden helyen…(Jelenések könyve 14-fejezet)

A zsoltáros így szól: „Ideje, hogy az Úr cselekedjék; megrontották a te törvényedet. Inkább szeretem azért a te parancsolataidat, mint az aranyat, mint a legtisztább aranyat” (Zsolt 119:126—127). Amikor az emberek szorosan haladnak Krisztus oldalán, amikor Krisztus lakozik szívükben hit által, akkor Isten parancsolatai iránt érzett szeretetük annak arányában növekszik, amilyen megvetést a világ a szent rendelésekkel szemben tanúsít. Ekkor írásban és szóban egyaránt az emberek elé kell tárni a szombat igazságát. Amikor megvetik a negyedik parancsolatot és annak megtartóit, a hűségesek látni fogják, hogy eljött az idő arra, hogy ne elrejtsék, hanem felmagasztalják Jahve törvényét. Ki fogják bontani a zászlót, melyen a harmadik angyal üzenete, Isten parancsolatai, és a Jézus hite áll.(Szemelvények EGW 2.kötet)

Jézus Krisztus mint Isten Fia és Emberfia: Megváltottak Jézus feltámadott testéhez hasonló testben támadnak fel

 - Hogyan tesz bizonyságot a Szentírás arról, hogy az élet feltámadásában és az elváltozásban részesülő megváltottak Jézus feltámadott testéhez hasonló testben támadnak fel, illetve ilyen testet kapnak?

Fil 3,20–21 • „A mi országunk a mennyben van, ahonnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk, aki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az ő dicsőséges testéhez, amaz õ hatalmas munkája szerint.”

1Kor 15,52–53 • „Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra, mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. Mert szükséges, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára.”

- Megmarad-e a megváltottak személyiségének azonossága a magasabb rendű testbe öltözéskor?

„Jézus feltámadása előképe volt mindazok végső feltámadásának, akik őbenne aludtak el. A feltámadott Megváltó arckifejezését, beszédét, hanghordozását jól ismerték a tanítványai. Amint Jézus feltámadt a halottak közül, éppúgy azok is feltámadnak majd, akik Őbenne alusznak. Ráismerünk majd barátainkra, ahogyan a tanítványok is megismerték Jézust. Lehet, hogy e halandó életben testük eltorzult, megbetegedett vagy megcsúnyult, de tökéletes egészségben és testi-lelki arányosságban támadnak majd fel, azonosságukat azonban megdicsőült testükben is teljesen megőrzik… A feltámadottak arcán, melyet a Jézus arcáról fénylő világosság tesz sugárzóvá, felismerjük majd azoknak a vonásait, akiket szerettünk.”

„A föltámadáskor azonosságunk megmarad, bár nem a sírba alászállt anyagban. A teremtő Isten csodálatos dolgai titkok az ember előtt…

A feltámadáskor minden ember a saját jellemével ébred… Ugyanaz az alak jön elő, de minden betegségtől, hibától mentesen. Újra él majd ugyanazokkal az egyéni vonásokkal, s a barátai megismerik. Nincs olyan isteni törvény a természetben, amely azt bizonyítaná, hogy Isten a halál előtti anyagi részecskét adná vissza. Isten neki tetsző testet ad majd a meghalt igazaknak.

Pál a mezőn elvetett maggal szemlélteti ezt a gondolatot. Az elvetett mag elrothad, de új kalász hajt ki belőle. A mag anyaga nem támad fel azelőtti összetételében. Isten testet ad neki, amilyet jónak lát. Az emberi test sokkal finomabb anyagból áll, hiszen új teremtés, új születés lesz. A bűnös testet vetik el a földbe, és lelki test támad fel.” (Ellen G. White: Jézus élete, 709. o., e. 802–804. o.; GK Biblia-kommentár, 7/A, „A Te Igéd igazság”, 183. o.)

Jézus Krisztus mint Isten Fia és Emberfia: Hogyan, milyen testben tért vissza Jézus a mennybe

 ... és ült Isten jobbjára? Mi a jelentősége ennek számunkra?

Jel 1,9–10.12–13.17–18 • „Én, János, aki néktek atyátokfia is vagyok… a szigeten voltam, amely Pátmosznak neveztetik… Lélekben voltam ott az Úrnak napján, és hallottam hátam mögött nagy szót, mint egy trombitáét… Megfordultam azért, hogy lássam a szót, amely velem beszélt, megfordulván pedig láttam hét arany gyertyatartót, a hét gyertyatartó között pedig hasonlót az Emberfiához, bokáig érő ruhába öltözve, és mellénél aranyövvel körülövezve… Mikor pedig láttam őt, leestem az ő lábaihoz, mint egy holt. Reám vetette az ő jobb kezét, mondván nékem: Ne félj! Én vagyok az Első és az Utolsó, és az Élő, pedig halott voltam, és íme élek örökkön-örökké.”

Eféz 2,5–7 • „Minket, akik holtak voltunk vétkeink miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, és együtt feltámasztatott, együtt ültetett a mennyben Krisztus Jézusban, hogy megmutassa a következendő időkben kegyelmének felséges gazdagságát, hozzánk való jóságából, a Krisztus Jézusban.”

- Mi minden tette bizonyossá János számára, hogy szeretett Mestere jelent meg előtte? Milyen örömhírt közvetít nekünk az Efézusiakhoz írt levélből idézett ige?

Amint az apostol megfordult, hét arany gyertyatartót vett észre, és mindjárt ez után egy fenséges lényt a gyertyatartók között. A gyertyatartóknak fordított szó az eredeti szövegben lámpás. Különálló lámpaállványoknak kellett lenniük, mert az Emberfiához hasonló személy köztük állt. Őt így írta le János: „hasonló az Emberfiához”. Az Emberfia elnevezés ószövetségi profetikus megjelölés a Messiásra vonatkozóan (lásd Dn 7,13; Zsolt 8,5), amelyet Jézus következetesen önmagára alkalmazott. Az apostol tehát szeretett Mesterét ismerte fel a neki megjelent és hozzá szóló dicsőséges lényben. A názáreti Jézust, akinek éveken át a tanítványa volt, akivel együtt járta Palesztina tájait. Nyilván azért fogalmaz úgy, hogy az, akit látott, „hasonló volt az Emberfiához”, mert isteni dicsőség övezte, és bár Õ volt a jól ismert, szeretett személy, mégis titokzatosnak és megközelíthetetlenül hatalmasnak tűnt.

János az 1. század vége felé kapta ezt a látomást. A mennyből isteni dicsőségben megjelenő Jézus azonban most is az Emberfiához volt hasonló! A mennyei lény dicsőségétől holtként földre bukó apostol úgy nyerte vissza az öntudatát és erejét, hogy az Emberfiához hasonló megérintette és megszólította: „Rám vetette jobb kezét, mondván nékem: Ne félj! Én vagyok, az Első és az Utolsó…” Ez a megnyugtató szó bizonyára nem a sok víz robajával hangzott, mint előzőleg, hanem azon a „halk és szelíd hangon”, amelyet Illés próféta is hallott egykor (lásd 1Kir 19,7–13). János számára már hangszínében is ismerős lehetett a neki szóló bátorítás, de megfogalmazásában mindenképpen. A következő részlet Máté evangéliumából tanúsítja ezt: „Mikor látták a tanítványok, hogy ő [Jézus] a tengeren járt, megrémültek, mondván: »Ez kísértet.« És a félelem miatt kiáltoztak. De Jézus azonnal szólt hozzájuk, mondván: »Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!«” (Mt 14,26–27; 

„Én vagyok, az Első és az Utolsó…” – hangzott tovább a szózat Jánoshoz. Ez nyilvánvalóvá tette, hogy az a „halk és szelíd hang”, amely az ismerős „ne félj, én vagyok” szavakat intézi hozzá, s a jól ismert módon áldó, gyógyító kezét helyezve rá, ugyanannak a megrendítően dicsőséges lénynek a szava és mozdulata, aki előtt az imént holtként esett a földre.

„Krisztus megszentelt emberi testben ment a mennybe. Így uralkodik majd az örök korokon át, hiszen az Isten városában élő összes embert megváltotta.” (Ellen G. White: GK Biblia-kommentár, 7/A, „A Te Igéd igazság”, 159. o.)

Az Efézusi levélből idézett ige hatalmas ígéret: Jézusnak nemcsak a feltámadása előkép és ígéret a megváltottak feltámadását illetően, hanem a mennybemenetele és Isten jobbjára ülése is. Az üdvözültek hozzá hasonlóan belépnek majd a mennybe, és „királyiszéket kapnak” Ővele együtt Isten trónjánál. „Aki győz, megadom annak, hogy az én királyszékembe üljön velem, amint én is győztem, és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében.” (Jel 3,21)

Jézus Krisztus mint Isten Fia és Emberfia: Mikor jelent meg Isten Fia a Földön?

 

Mikor jelent meg Isten Fia a Földön? Mi volt a célja testtélételének?

 Gal 4,4–5 • „Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibo­csátotta Isten az õ Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt levõket megváltsa, hogy el­nyerjük a fiúságot.”

Eféz 1,9–10 • „Megismertetvén velünk az õ akaratának titkát az õ jókedve szerint, melyet eleve elrendelt magában, az idõk teljességének rendjére nézve, hogy ismét egybeszer­keszt magának mindeneket a Krisztusban, mind amelyek a mennyekben vannak, mind amelyek e földön vannak.”

Jn 18,37 • „Mondta azért néki Pilátus: »Király vagy-e hát te csakugyan?« Felelt Jézus: »Te mondod, hogy én király va­gyok. Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazság­ból való, hallgat az én szómra.«”

 (Mit jelent az idők teljessége kifejezés?)

„Amint a csillagok haladnak kijelölt útjuk roppant körpályáin, úgy Isten elgondolásai sem ismerik a sietséget vagy a késedel­met… Így határozták meg a mennyei tanácsban Krisztus eljöve­telének óráját is. Amikor a hatalmas időmérő mutatója a megje­lölt időponthoz ért, Jézus megszületett Betlehemben. »Amikor el­jött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az Õ Fiát.« (Gal 4,4) …A nemzetek egyetlen kormányzat alatt egyesültek. Egyetlen nyelvet beszéltek… A szétszóratásban élő zsidók minden ország­ból Jeruzsálembe gyülekeztek az évenkénti ünnepekre, s amikor visszatértek lakóhelyükre, szerte a világon elterjesztették a Messiás eljövetelének örömhírét. Ekkorra a pogány vallási rendszerek el­veszítették befolyásukat. Az emberek belefáradtak a külsőségekbe és a mítoszok hallgatásába. Olyan vallás után vágyakoztak, amely megelégíti a szívet… A Szentírást már évszázadokkal ko­rábban lefordították görög nyelvre, amelyet akkor a Római Biro­dalomban széles körben beszéltek… A bűn korszakai során egyre jobban megromlott emberiség Megváltó után vágyakozott. Sátán mindaddig azon igyekezett, hogy mind mélyebbé tegye a Föld és a menny közötti szakadékot… Arra törekedett, hogy az emberek számára lehetetlenné váljék Isten megismerése… A sötétség, me­lyet Sátán borított a világra, egyre mélyebb és mélyebb lett… A bűn tudománnyá vált, és a romlottságot beleillesztették a val­lás rendszerébe… A válság mélypontján, amikor már úgy tűnt,  hogy Sátán diadalmaskodik, Isten Fia eljött az isteni kegyelem üzenetével… Amikor eljött az időnek teljessége, Isten dicsősége abban nyilatkozott meg, hogy a gyógyító kegyelem teljességét bo­csátotta a világra.” (Ellen G. White: Jézus élete, 23–28. o., e. 31–38. o.)

 

Gondoljuk át, milyen nagy szeretetre és áldozatra utal ez a kijelentés: „Isten kibocsátotta az õ Fiát… hogy mi elnyerjük a fiúságot.” Mert hová is bocsátotta ki Isten a Fiát? „Isten megen­gedte, hogy Fia gyámoltalan kisdedként, az emberi család gyenge­ségeinek kiszolgáltatottan arra a világra jöjjön el, ahol Sátán ma­gának igényli az uralmat. Megengedte, hogy Jézus szembenézzen a veszélyekkel, amelyek mindennaposak az ember életében, s meg­vívja azt a csatát, melyet az emberi család minden gyermekének meg kell harcolnia – azzal a kockázattal, hogy elbukik és örökre elvész. A földi apa is aggódik fiáért. Amikor gyermekére tekint, re­megve gondol arra, hogy a kicsi élete veszélybe kerülhet. Arra vá­gyódik, hogy szeretett gyermekét megvédje Sátán hatalmától, távol tartsa a kísértéstől, és megkímélje a küzdelemtől. Isten pedig oda­adta egyszülött Fiát, hogy még gyötrelmesebb csatát vívjon és fé­lelmetesebb kockázatot vállaljon, s biztosíthassa az élet ösvényét a mi kicsinyeink számára. Ebben van a szeretet. Csodálkozzatok egek, ámulj Föld!” (Ellen G. White: i. m., 32–33. o., e. 49. o.)

Ez volt tehát a döntő cél, hogy mi ismét Isten fiaivá legyünk, s a bűneset okozta szakadás után ismét egybeszerkesztessék a menny és a föld. Ennek azonban előfeltétele az, hogy az ember megismerje az igazságot Istenről és törvényéről. Csak ennek nyomán vágyakozik és akar ugyanis bűnbánattal Istenhez fordulni, s megbékélni Vele. A bűn okozta vakság miatt azonban az ember nem tudja magától meglátni, megérteni az igazságot. Jézusnak ezért is a Földre kellett jönnie, hogy „bizonyságot tegyen az igazságról”. Pilátus előtt tett kijelentéséből azt érthetjük meg, hogy ha Ő nem hozta volna el emberi testben és nem mondja el nekünk emberi nyelven az igazságot, mi azt soha fel nem fedeznénk, meg nem értenénk, hiszen a „hitető Sátán” (Jel 12,9), a „hazugság atyja” fogságában vagyunk.

 

Jézus Krisztus mint Isten Fia és Emberfia: Megváltó Személye

                                        Megváltó Személye                                                                             Ésa 7,13–14

„Akkor mondta a próféta: Halld meg hát, Dávid háza! Hát nem elég embereket bosszantanotok, hogy még az én Istenemet is bosszantjátok? Ezért ad jelt néktek az Úr maga: Íme, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek.”

 Mt 1,20–23 „Amikor pedig [József] ezeket magában elgondolja, íme az Úrnak angyala álomban megjelent néki, mondván: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert ami benne fogadtatott, a Szentlélektől van az. Szül pedig fiat, és nevezd annak nedvét Jézusnak, mert õ szabadítja meg az õ népét annak bû­neibõl. Mindez pedig azért lett, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által, aki így szólt: Íme, a szűz fogan méhében, és szül fiat, és annak nevét Immánuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten.”

(A héber Immánuel név betű szerint a következőt jelenti: immánu = közöttünk, velünk; él = Isten; tehát „velünk vagy közöttünk az Isten”. Fontos kérdés: ki lesz a „jel”, az anya vagy a fiú?

A próféciában a hangsúly a gyermek Immánuel (= velünk az Isten) nevén van. Õ a kegyelmi jel. Máté evangéliuma 1,22– 23 Jézusra alkalmazza ezt a jövendölést. A hangsúly nem azon van, hogy a „szűz” szül. Nem ez volt az a jel, amire Isten az emberek figyelmét irányítani akarta. Mária mellé rendelte Józsefet, aki a vőlegénye volt, és hite nem volt kisebb, mint Máriáé, mert elfogadta Isten szavát. Isten ezáltal mintegy elrejtette Jézus csodálatos születését az emberek szeme elől. Nem a szűztől születés tényével akarta meggyőzni az embereket arról, hogy Jézus a Messiás. Senkit sem szólított fel arra, hogy ebben higgyenek. A születendő gyermek volt a jel és a csoda, akinek a neve „Immánuel”, aki Isten és ember, s akinek a személyében velünk, közöttünk van az Isten. Az Õ isteni-emberi személye titkának az elfogadása volt a hit próbája.

A Jézus név is isteni személy közöttünk lakozására utal. A Jehosua (Józsué) héber név görögös megfelelője, amelynek a jelentése: Isten megszabadít. Hitvallást fejezett ki tehát ez a név, amikor emberek gyermekeinek adták. Jézus esetében viszont azt jelentette, hogy Õ maga az az Isten, aki megszabadít. Attól szabadít meg, amitől senki más nem tud megszabadítani: a bűntől, ami egyben a haláltól és a Sátán hatalmából való megszabadítást is jelenti. Az Immánuel név csodálatos mondanivalót rejt magában. Jézus születése azt hirdette, hogy velünk az Isten, vagyis hogy Isten nem fordul el a bűnös emberiségtől, hanem lehajol hozzá, és meg akarja menteni. Jézus személyében Isten Fia lakozott közöttünk, aki kinyilatkoztatta az Atya jellemét is, olyannyira, hogy aki „látta Jézust, látta az Atyát” (Jn 14,6–10).

 

Jézus Krisztus mint Isten Fia és Emberfia: Ószövetségi előkép

Melyik ószövetségi előkép ábrázolja szemléletesen a Megváltó testtélételének célját?

1Móz 28,11–14 • „ [Jákób] jutott egy helyre, ahol meghált, mivelhogy a Nap lement. Vett egyet annak a helynek a kövei közül, a feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen. Álmot látott: Íme, egy lajtorja (létra) volt a földön felállítva, melynek teteje az eget érte, és íme Isten angyalai fel és alá jártak azon. Az Úr állt azon, és szólt: Én vagyok az Úr, Ábrahámnak, a te atyádnak Istene, és Izsáknak Istene…

Tebenned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei.” Jn 1,52 •

 „Mondta Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, mostantól fogva meglátjátok a megnyílt eget, és Isten angyalait, amint felszállnak és leszállnak az Emberfiára.”

(Kit ábrázolt tehát a létra Jézus saját magyarázata szerint? Miért éppen abban a helyzetben kapta Jákób ezt a kijelentést?)

„Ebben a látomásban a megváltás terve tárult fel Jákób előtt. Nem teljes egészében, hanem bizonyos részleteiben, amelyek akkor lényegesek voltak számára. A titokzatos létra, melyet Jákób álmában látott, ugyanaz volt, mint amelyre Jézus hivatkozott Nátánáellel folytatott beszélgetésében, amikor ezt mondta: »Meglátjátok a megnyílt eget, és az Isten angyalait, amint felszállnak és leszállnak az Emberfiára.« (Jn 1,52)

Mindaddig, amíg az ember nem lázadt fel Isten uralma ellen,szabadon érintkezhetett Istennel. Ádám és Éva bűne azonban elválasztotta a földet az égtől, az ember nem lehetett többé közösségben Alkotójával. A világ azonban mégsem maradt magára reménytelenül. A létra jelképezi Jézust, az Istentől rendelt Közbenjárót. Ha Õ nem hidalta volna át érdemei által a bűn okozta szakadékot, akkor a szolgáló angyalok nem érintkezhetnének az elbukott emberrel. A gyenge és tehetetlen embert Krisz­tus köti össze a végtelen erő forrásával.” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, 182. o.)

Jézus Krisztus mint Isten Fia és Emberfia: Ellenségeskedést szerzek közötted

 

1Móz 3,15  „Ellenségeskedést szerzek közötted és az aszszony között, a te magod között, és az õ magva között, az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.”

Gal 4,4  „Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt levőket megváltsa…”

Ha felületesen olvassuk, észre sem vesszük, hogyan utalnak ezek az igék az eljövendő Megváltó egyedülálló, rendkívüli személyiségére. A Megváltó „asszony” (csak asszony) „magva”, utóda lesz. Az apától és anyától származó gyermek szülei és elődei genetikai adottságaikból kiformálódó új személyiség lesz. Jézus személyében azonban Isten öröktől fogva létező Fiának, e hatalmas személyiségnek kellett emberként megszületnie. Földi anya által magára kellett vennie az emberi természetet, de eredeti személyiségének is meg kellett maradnia. Nem születhetett tehát úgy, ahogyan a földi gyermekek.

A Gal 4,4- ből idézett ige mérhetetlen távolság áthidalására, szinte felfoghatatlan csodára utal, amikor ezt mondja: „Isten Fia… asszonytól lett.” A „törvény alatt lett” kifejezés azt jelzi, hogy az isteni Megváltó az emberi mivoltunkkal együtt járó törvényeknek alávetett lényként született meg.

Jézus Krisztus mint Isten Fia és Emberfia: Származik egy vesszőszál

 

Ésa 11,1–2.10  „Származik egy vesszőszál Isai törzsökéből, gyökereiből egy virágszál nevelkedik, akin az Úr Lelke megnyugszik, bölcsességnek és értelemnek Lelke, tanácsnak és hatalomnak Lelke, az Úr ismeretének és félelmének Lelke… És lesz ama napon, hogy Isai gyökeréhez, aki a népek zászlója lesz, eljönnek a pogányok, és az ő nyugodalma dicsőség lesz.”

 

Kicsoda Isai? Milyen kapcsolatban áll a Messiás?

A „virágszál” szó helyesen fordítva: „ág” vagy „zsenge ág”. A „törzsök” olyan kivágott fatörzs, amit benne hagytak a földben. A kép jól érzékelteti, jelzi, hogy a Messiás nem akkor fog eljönni, amikor a Dávid királysága virágzó lesz, hanem akkor, amikor olyan lesz, mint a kivágott fatörzs. Pontosan teljesedett a prófécia. Hosszú hanyatlás után végül római provinciává lett Júdea. Ekkor jött el Jézus mint az Isai (Dávid apja), avagy Dávid „levágott törzsökéből kisarjadó vesszőszál”. E prófécia szerint a Messiás Isai családjából származik, tehát emberként jelenik meg. Felnő, mint a vesszőszál, azaz emberek fiaihoz hasonlóan növekszik gyermekből felnőtté. Ismertetőjele az lesz, hogy „az Úrnak Lelke megnyugszik rajta”

Jézus Krisztus mint Isten Fia és Emberfia: Milyen testben támadt fel Jézus?

 Milyen testben támadt fel Jézus?

Jn 20,14–16 • „[Mária Magdaléna] hátrafordult, és látta Jézust ott állni, de nem tudta, hogy õ az. Mondta néki Jézus:»Asszony, miért sírsz? Kit keresel?« Õ pedig azt gondol­ván, hogy a kertész az, mondta néki: »Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted, és én elviszem őt.« Mondta néki Jézus: »Mária!« Õ megfordulván, mondta néki: »Rabbóni!« (Ami azt teszi: »Mester!«)”

Lk 24,13–16.28–31 • „Íme közülük ketten mentek ugyan­azon a napon egy faluba, amely Jeruzsálemtõl hatvan futamatnyira volt, melynek neve Emmaus. Beszélgettek maguk közt mindazokról, amik történtek. Amint beszél­gettek és egymástól kérdezõsködtek, maga Jézus hozzájuk menvén, velük együtt ment az úton. De szemeik vissza­tartóztattak, hogy õt meg ne ismerjék… Elközelítettekpedig a faluhoz, amelybe mentek, és Õ úgy tett, mintha tovább menne. De kényszerítették õt, mondván: Maradj velünk, mert immár beesteledett, és a nap lehanyatlott! Bement azért, hogy velük maradjon. Mikor leült velük, a kenyeret vévén, megáldotta, és megszegvén, nékik adta. Ekkor megnyilatkoztak szemeik, és megismerték õt, de õ eltûnt elõlük.”

Jn 20,19–20 • „Mikor azért este volt azon a napon, a hétnek első napján, és amikor az ajtók zárva voltak, ahol egybegyűltek a tanítványok a zsidóktól való félelem miatt, eljött Jézus, megállt a középen, és mondta nékik: »Békesség néktek!« Ezt mondván, megmutatta nékik kezeit és oldalát. Örvendeztek azért a tanítványok, hogy látják az Urat.”

- Mi minden mutat az idézett igékben arra, hogy a tanítványok számára meggyőző volt a feltámadott Jézus személyazonossága?

„Mária… azt gondolta, hogy találnia kell valakit, aki elmond­hatná neki, mi történt Jézus testével. Ekkor egy másik hang szó­lította meg: »Asszony, mit sírsz? Kit keresel?« Könnyektől fátyo­los szemeivel egy férfi alakját látta meg, és azt gondolta, hogy a kertész szólt hozzá. Mária ezt mondta neki: »Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted, és én elviszem őt.« (Jn 20,15) Mária azt gondolta, hogy ha ez a sírbolt, amely egy gaz­dag emberé [amelybe a pénteki sietségben, szükséghelyzetben helyezték], túl tiszteletre méltó hely volna Jézus számára, akkor majd õ maga gondoskodik egy másik helyről… Most azonban meghallotta Jézus ismerős hangját: »Mária!« Az asszony azonnal felismerte, hogy nem egy idegen szólította meg őt. Megfordult, és meglátta az élő Krisztust, amint ott állt előtte.”

„Ha az emmausi tanítványok nem kérlelik, hogy Krisztus fo­gadja el a meghívásukat, akkor nem tudták volna meg: a feltáma­dott Úr volt az útitársuk… Hamar elkészült az egyszerű vacso­ra. A vendég elé tették a kenyeret, aki az asztalfőn foglalt helyet. Kinyújtotta kezét, hogy megáldja az ételt. A tanítványok meg­döbbentek. Útitársuk pontosan úgy emelte fel kezeit, ahogyan Mesterük szokta tenni. Ismét rátekintettek, és íme, meglátták ke­zein a szegek helyét. Egyszerre kiáltottak fel: »Ez az Úr Jézus!Feltámadott a halottak közül!« Felugrottak helyükről, hogy az Úrlábához boruljanak, és imádják Őt, de eltűnt előlük… Szívük öröme határtalan volt. Mintha egy új világban lennének. Krisz­tus élő Megváltó! Nem siratták többé mint halottat. Krisztus fel­támadt! – újra és újra ezt ismételgették. Ezt az üzenetet vitték a bánkódóknak.”

„A tanítványok izgatottan vették körül az Emmausból érkezőket… Még kifulladva a sietségtől, elmondták a csodálatos törté­netet arról, miként jelent meg nekik Jézus. Éppen befejezték be­számolójukat, s néhányan azt mondogatták, hogy nem tudják el­hinni, mert túlságosan szép, amikor íme, újabb valaki állt meg előttük. Minden szem az idegenre szegeződött. Senki sem kopog­tatott bebocsátásért, nem hallottak lépéseket. A tanítványok meg­ijedtek és csodálkoztak: mit jelentsen ez?

Akkor meghallották a hangot, amely nem lehetett másé, csak Mesterüké. Tisztán és jól érthetően hangzottak ajkáról a szavak: »Békesség néktek!« A tanítványok láthatták kegyetlen szögekkel átütött kezeit és lábait. Felismerték hangját, amelyhez hasonlót sohasem hallottak… Hit és öröm foglalta el a hitetlenség helyét, és olyan érzésekkel, amelyeket szavakkal nem lehet kifejezni, val­lást tettek a feltámadott Megváltóról.” (Ellen G. White: Jézus élete, 699., 706–707., 708–709. o., e. 790., 800–801., 802–803. o.)

- Hogyan tesz bizonyságot a Szentírás arról, hogy az élet feltámadásában és az elváltozásban részesülő megváltottak Jézus feltámadott testéhez hasonló testben támadnak fel, illetve ilyen testet kapnak?

Fil 3,20–21 • „A mi országunk a mennyben van, ahonnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk, aki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az ő dicsőséges testéhez, amaz õ hatalmas munkája szerint.”

1Kor 15,52–53 • „Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra, mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. Mert szükséges, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára.”

- Megmarad-e a megváltottak személyiségének azonossága a magasabb rendű testbe öltözéskor?

Lásd még: 1Kor 15,36–8.

„Jézus feltámadása előképe volt mindazok végső feltámadásá­nak, akik őbenne aludtak el. A feltámadott Megváltó arckifeje­zését, beszédét, hanghordozását jól ismerték a tanítványai. Amint Jézus feltámadt a halottak közül, éppúgy azok is feltámadnak majd, akik Őbenne alusznak. Ráismerünk majd barátainkra, ahogyan a tanítványok is megismerték Jézust. Lehet, hogy e ha­landó életben testük eltorzult, megbetegedett vagy megcsúnyult, de tökéletes egészségben és testi-lelki arányosságban támadnak majd fel, azonosságukat azonban megdicsőült testükben is telje­sen megőrzik… A feltámadottak arcán, melyet a Jézus arcáról fénylő világosság tesz sugárzóvá, felismerjük majd azoknak a vo­násait, akiket szerettünk.”

„A föltámadáskor azonosságunk megmarad, bár nem a sírba alászállt anyagban. A teremtő Isten csodálatos dolgai titkok az ember előtt…

A feltámadáskor minden ember a saját jellemével ébred… Ugyanaz az alak jön elő, de minden betegségtől, hibától mente­sen. Újra él majd ugyanazokkal az egyéni vonásokkal, s a bará­tai megismerik. Nincs olyan isteni törvény a természetben, amely azt bizonyítaná, hogy Isten a halál előtti anyagi részecskét adná vissza. Isten neki tetsző testet ad majd a meghalt igazak­nak.

Pál a mezőn elvetett maggal szemlélteti ezt a gondolatot. Az elvetett mag elrothad, de új kalász hajt ki belőle. A mag anyaga nem támad fel azelőtti összetételében. Isten testet ad neki, ami­lyet jónak lát. Az emberi test sokkal finomabb anyagból áll, hi­szen új teremtés, új születés lesz. A bűnös testet vetik el a földbe, és lelki test támad fel.” (Ellen G. White: Jézus élete, 709. o., e. 802–804. o.; GK Biblia-kommentár, 7/A, „A Te Igéd igazság”, 183. o.)

- Hogyan, milyen testben tért vissza Jézus a mennybe, és ült Isten jobbjára? Mi a jelentősége ennek számunkra?

Jel 1,9–10.12–13.17–18 • „Én, János, aki néktek atyátokfia is vagyok… a szigeten voltam, amely Pátmosznak nevezte­tik… Lélekben voltam ott az Úrnak napján, és hallottam hátam mögött nagy szót, mint egy trombitáét… Megfor­dultam azért, hogy lássam a szót, amely velem beszélt, megfordulván pedig láttam hét arany gyertyatartót, a hét gyertyatartó között pedig hasonlót az Emberfiához, bo­káig érõ ruhába öltözve, és mellénél aranyövvel körül­övezve… Mikor pedig láttam õt, leestem az õ lábaihoz, mint egy holt. Reám vetette az õ jobb kezét, mondván né­kem: Ne félj! Én vagyok az Elsõ és az Utolsó, és az Élõ, pedig halott voltam, és íme élek örökkön-örökké.”
Eféz 2,5–7 • „Minket, akik holtak voltunk vétkeink miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, és együtt feltámasztott, együtt ültetett a mennyben Krisztus Jézusban, hogy megmutassa a következendő időkben kegyelmének felséges gazdagságát, hozzánk való jóságából, a Krisztus Jézusban.”

- Mi minden tette bizonyossá János számára, hogy szeretett Mestere jelent meg előtte? Milyen örömhírt közvetít nekünk az Efézusiakhoz írt levélből idézett ige?

Amint az apostol megfordult, hét arany gyertyatartót vett észre, és mindjárt ez után egy fenséges lényt a gyertyatartók között. A gyertyatartóknak fordított szó az eredeti szövegben lámpás. Különálló lámpaállványoknak kellett lenniük, mert az Emberfiához hasonló személy köztük állt. Őt így írta le János: „hasonló az Emberfiához”. Az Emberfia elnevezés ószövetsé­gi profetikus megjelölés a Messiásra vonatkozóan (lásd Dn 7,13; Zsolt 8,5), amelyet Jézus következetesen önmagára al­kalmazott. Az apostol tehát szeretett Mesterét ismerte fel a neki megjelent és hozzá szóló dicsőséges lényben. A názáreti Jézust, akinek éveken át a tanítványa volt, akivel együtt járta Palesztina tájait. Nyilván azért fogalmaz úgy, hogy az, akit lá­tott, „hasonló volt az Emberfiához”, mert isteni dicsőség övezte, és bár Õ volt a jól ismert, szeretett személy, mégis ti­tokzatosnak és megközelíthetetlenül hatalmasnak tűnt.

János az 1. század vége felé kapta ezt a látomást. A menny­ből isteni dicsőségben megjelenő Jézus azonban most is az Emberfiához volt hasonló! A mennyei lény dicsőségétől holt­ként földre bukó apostol úgy nyerte vissza az öntudatát és ere­jét, hogy az Emberfiához hasonló megérintette és megszólí­totta: „Rám vetette jobb kezét, mondván nékem: Ne félj! Én va­gyok, az Első és az Utolsó…” Ez a megnyugtató szó bizonyára nem a sok víz robajával hangzott, mint előzőleg, hanem azon a „halk és szelíd hangon”, amelyet Illés próféta is hallott egy­kor (lásd 1Kir 19,7–13). János számára már hangszínében is is­merős lehetett a neki szóló bátorítás, de megfogalmazásában mindenképpen. A következő részlet Máté evangéliumából ta­núsítja ezt: „Mikor látták a tanítványok, hogy õ [Jézus] a ten­geren járt, megrémültek, mondván: »Ez kísértet.« És a félelem miatt kiáltoztak. De Jézus azonnal szólt hozzájuk, mondván: »Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!«” (Mt 14,26–27; lásd még 8,26; Mk 5,36)

„Én vagyok, az Első és az Utolsó…” – hangzott tovább a szó­zat Jánoshoz. Ez nyilvánvalóvá tette, hogy az a „halk és szelíd hang”, amely az ismerős „ne félj, én vagyok” szavakat intézi hozzá, s a jól ismert módon áldó, gyógyító kezét helyezve rá, ugyanannak a megrendítően dicsőséges lénynek a szava és mozdulata, aki előtt az imént holtként esett a földre.

„Krisztus megszentelt emberi testben ment a mennybe. Így uralkodik majd az örök korokon át, hiszen az Isten városában élő összes embert megváltotta.” (Ellen G. White: GK Biblia-kommen-tár, 7/A, „A Te Igéd igazság”, 159. o.)

Az Efézusi levélből idézett ige hatalmas ígéret: Jézusnak nemcsak a feltámadása előkép és ígéret a megváltottak feltá­madását illetően, hanem a mennybemenetele és Isten jobbjára ülése is. Az üdvözültek hozzá hasonlóan belépnek majd a mennybe, és „királyiszéket kapnak” Ővele együtt Isten trón­jánál. „Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe üljön velem, amint én is győztem, és ültem az én Atyámmal az õ királyiszékében.” (Jel 3,21)

Jézus Krisztus mint Isten Fia és Emberfia

„Voltak pásztorok azon a vidéken, akik a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszaka a nyájuk mellett. És íme, az Úr angyala hozzájuk jött, az Úr dicsősége körülvette őket, ők pedig nagy félelemmel megfélemlettek. Mondta az angyal nekik: »Ne féljetek, mert íme hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lesz: született néktek ma a Megtartó, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Ez pedig néktek a jele: találtok egy kisgyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.« Ekkor hirtelenséggel megjelent az angyallal mennyei seregek sokasága, akik Istent dicsérték, és ezt mondták: »Dicsőség a magasságos mennyben Istennek, e földön pedig békesség, és az emberekhez jóakarat!

 A mezőn a pásztorok csendes óráikban a megígért Üdvözítőről beszélgettek, és azért imádkoztak, hogy a király eljöjjön Dávid trónjára. „És íme az Úr angyala hozzájuk jött… És mondta az angyal nekik: Ne féljetek, mert íme hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész nép öröme lesz: Született néktek ma a Megtartó.” …E szavak hallatán a pásztorok gondolatait dicső kép töltötte be. Eljött a Szabadító Izraelhez! Hatalom, dicsőség, győzelem kíséri jövetelét! Az angyalnak azonban fel kellett készítenie őket arra, hogy Üdvözítőjüket a szegénységben és megalázottságban is felismerjék. „Ez pedig néktek a jele – mondta –, találtok egy kisgyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.”  A mennyei hírnök… emberi gyengeségük iránti tapintatból időt adott a pásztoroknak, hogy hozzászokjanak az isteni fényességhez. Azután már nem lehetett tovább elrejteni a dicsőséget és örömöt. A mezőt beragyogta Isten seregeinek fényessége… 

A mennyei követ „nagy örömről” beszélt, amely az „egész népnek”, azaz minden embernek öröme lesz. A nagy öröm okát pedig így jelölte meg: megszületett a Megváltó, aki Úr, azaz isteni személy, és Krisztus, azaz maga a Felkent, a megígért Messiás. (A görög Krisztosz jelentése Felkent, amely a héber Messiás pontos megfelelője.)

Isten angyalai csodálják Isten megváltási tervét, és mélyen együtt éreznek az elveszett ember megmentésére irányuló szándékával. Ezt fejezi ki az a csodálatos jelenet, amelynek a betlehemi pásztorok tanúi voltak. Az angyalok tudták, hogy kimondhatatlan örömre van oka mindenkinek, mert kifejezhetetlenül nagy jelentőségű az az esemény, amely azon az éjszakán történt.

Milyen különös! Emberek békésen aludtak, sejtelmük sem volt arról, milyen hallatlan esemény történt: az isteni Megváltó a földre érkezett! Különös az ellentét is: e hatalmas tény jele mindössze annyi volt, hogy a pásztoroknak egy újszülöttet kellett találniuk bepólyálva a jászolban! Isten angyalai azonban tudták, hogy Õ az. Mintha azt fejezné ki a mennyei seregek megjelenése a betlehemi mezőn, hogy nem tudtak a mennyben maradni, nem tudták magukban tartani a nagy örömhírt. Közel kellett jönniük Földünkhöz, az emberekhez, mintegy kísérve az isteni Megváltót, és megosztva az örömhírt az emberekkel.

Az angyalok dicsérő éneke mély hálát fejez ki Isten iránt, és áldáskívánást az emberekre vonatkozóan. Kívánják, hogy megbékélés jöjjön létre menny és föld között. Óhajtják, hogy ennek nyomán visszatérjen világunkba a béke, és Isten kegyelme, jóakarata gazdagon áradhasson az emberekre.

Jézus Krisztus mint Isten Fia és Emberfia: Jézus születésének időpontja

Jézus születésének időpontjára vonatkozóan két támpontot találunk az evangéliumi leírásokban.

Az első támpont: Lukács 2,1-6. Arról értesülünk itt, hogy akkor született Jézus, amikor Mária és József Betlehembe mentek az adóösszeírásóra, amelyet Augustus császár rendeletére Cirénius (Quirinius) szíriai helytartó valósított meg. Valószínűleg arról a vagyonösszeírásról van szó, melyet i. e. 8-ban rendelt el Augustus. A pontos év meghatározásában azonban nem segít ez az adat, mert semmit sem tudunk arról, hogy mikor érte el Palesztinát - amely akkor római provincia volt - a rendelet végrehajtása.
Mivel Lukács leírásának történelmi hitelességét sokat vitatták, annyit jegyzünk meg ezzel kapcsolatban, hogy azóta számos régészeti bizonyság lett ismertté, amelyek azt mutatják, hogy Lukács közlése nagyon is megbízható. Egy i. sz. 104-ből való papirusz például így tanúskodik arról, hogy mindenkinek a saját származási helyére kellett menni az adó összeírás céljából:
"Gaius Vibius Maximus, Egyiptom helytartója mondja: Mivel elérkezett a vagyon összeírás ideje, mindazoknak, akik bármi oknál fogva állandó lakhelyüktől távol tartózkodnak, vissza kell térniük saját lakóhelyükre, hogy a vagyonbevallást meg tudják tenni." (P. Lond. III. 904., idézi: G. Kroll: Jézus nyomában, Szent István Társulat, Budapest, 1982, 16. o.)
A második támpont: Máté evangéliumának leírása a Heródes-féle gyermekgyilkosságról, amelyből megtudjuk, hogy Nagy Heródes még élt, amikor Jézus született, de nem sokkal azután meghalt. Josephus Flavius részletesen leírja Heródes halálának körülményeit A zsidók történetében. Többek között azt is említi, hogy a király egyik utolsó rémtette idején holdfogyatkozás volt Jeruzsálemben. Nem sokkal ezután, húsvét ünnepe előtt meghalt Heródes. A csillagászok pontosan meghatározták, hogy Jeruzsálemben i. e. 4. március 12-én volt holdfogyatkozás a húsvéti ünnephez közel eső időben, Heródes valószínűleg április legelején halt meg. Az evangéliumi leírások alapján számításba kell vennünk, hogy Jézus születése után mintegy 40 nappal történt elsőszülöttként való bemutatása a templomban, éppen ez idő tájt lehetett a napkeleti bölcsek látogatása (utazásuk ugyanis bizonyos időt vett igénybe), mindezek után menekült József Egyiptomba a gyermek Jézussal és anyjával, s miután bizonyos időt töltött ott, szerzett tudomást Heródes haláláról. Tehát a felsorolt eseményeknek mind i. e. 4. április eleje előtt kellett történniük. Ezek az adatok vezetnek el Jézus születési időpontja megközelítő pontosságú meghatározásához, amely - ez a legvalószínűbb - i. e. 5 ősze lehetett.
Meg kell említenünk, hogy sokan a napkeleti bölcsek csillagát tekintik támpontnak, még tudományos és teológiai művekben is. A XVII. századi csillagász, Kepler feltételezte, hogy a csillag, amelyet a napkeleti bölcsek a zsidó király megszületése jelének értelmeztek, a Jupiter és a Szaturnusz együttállása volt a halak csillagképében, ami i. e. 7-ben volt látható. Ezt az adatot azonban egyáltalán nem vehetjük alapul, ha a bibliai kinyilatkoztatás ihletettségét komolyan vesszük. Egyrészt az égi jelekből való tájékozódás és a csillagjóslás minden formája szigorúan megítélt pogány gyakorlatnak minősül az Ószövetségben (lásd pl. Ésa 47,13 stb.). Másrészt azt mondja a csillagról az evangéliumi leírás, hogy vezette a bölcseket: előttük ment Jeruzsálemtől Betlehemig, és "megállt a hely fölött, ahol a gyermek volt" (Máté 2,9). Ez a csillag semmiképpen sem lehetett természetes, ismert csillag.
Mindezeket összegezve azt mondhatjuk tehát, hogy Heródes halála az egyetlen biztos pont, amely valószínűleg i. e. 4. április legelején lehetett. Jézus semmiképpen sem születhetett ezután, de sokkal korábban sem.

Jézus Krisztus mint Isten Fia és Emberfia: Jézus Krisztus együtt érez velünk

 Jézus Krisztus együtt érez velünk

A látszat néha csal

Jézus Krisztus egy ilyen családi tragédiában ad reménységet. Mária és Márta, akiknek házában olyan örömmel tanított, most kétségbe esve keresik a Mestert, mert szeretett testvérük, Lázár, meghalt, és már el is temették. Jézus látszólag semmit sem tesz. De valóban nem tesz semmit Krisztus, látva az emberi veszteséget, tragédiát?

A mélyben egy hatalmas küzdelem húzódik: Krisztus és Sátán, a jó és a gonosz közötti nagy küzdelem. Sátán megbetegíti a legjobbakat is, elveszi szeretteinket és bezárja a sírba. Sátán azonban nem győzhet! A küzdelem már eldőlt, amikor Jézus a kereszten áldozatával legyőzte a halált és Sátánt. Fájdalmat, veszteséget tud még okozni, de a győzelem azé a Krisztusé, aki maga is átélte a veszteség érzését, ezért együtt tud érezni velünk.

Lázár halála megrendítette Jézust. „Az emberi szenvedés láttán, és amiatt, hogy a lesújtott barátok gyászolják a halottat, miközben ott áll a világ Megváltója. "Könnyekre fakadt Jézus" (Jn 11: 35). Bár Isten Fia volt, magára öltötte az emberi természetet, s megindította az emberi bánat. A szenvedés mindig együttérzést keltett szelíd, szánakozó szívében. Sírt a sírókkal, örült az örülőkkel.” (EGW. Jézus élete, „Lázár jöjj ki” c. fejezetből)

Ez a jelenet hatalmas erővel hirdeti, hogy mennyire nem Isten akarata a halál és a szenvedés. Mélyen megrendíti a világ Teremtőjét, Megváltóját, ha látja szeretett teremtményei szenvedését és fájdalmát.

„Tiértetek, hogy higgyetek”

„Mindenki számára, aki el akarja érni Isten vezető kezét, az a legmélyebb csüggedés órája, amikor a legközelebb van az isteni segítség. Később hálásan tekint vissza útjának legsötétebb szakaszára…Ő minden kísértésből és próbából erősebb hittel, gazdagabb tapasztalatokkal fogja kihozni az embert.” (EGW. Jézus élete, „Lázár jöjj ki” c. fejezetből)

Mindenek felett való örömhír azonban, hogy Jézus Krisztus nem csak együttérez velünk, nem csak vígasztal bennünket, hanem jön, és egyszerű, de erővel teli szavával – „jöjj ki” – előhív bennünket. Jézus Krisztus ÚR a személyes tragédiában! ÚR a halál felett!

„Vegyétek el a követ”

„Krisztus megparancsolhatta volna a kőnek, hogy mozduljon el, s az engedett volna szavának. Utasíthatta volna a Mellette álló angyalokat, hogy tegyék ezt meg. Parancsára láthatatlan kezek távolították volna el a követ. Azonban emberi kezeknek kellett elvenniük azt. Krisztus így mutatta be, hogyan működik együtt az ember Istennel. Amit emberi erő megtehet, azt nem isteni erő hivatott megtenni. Isten nem mellőzi az emberi segítséget. Erősíti, együttműködik vele, amikor az ember felhasználja a kapott erőt, képességeket.” EGW. Jézus élete, „Lázár jöjj ki” c. fejezetből)

Addig, amíg valósággá válik a feltámadás, Jézus Krisztus arra hív bennünket, hogy csatlakozzunk Hozzá, hogy ami rajtunk múlik, tegyük meg: vigasztaljuk, bátorítsuk, támogassuk azokat, akik gyászolnak.