„Voltak pásztorok azon a vidéken, akik a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszaka a nyájuk mellett. És íme, az Úr angyala hozzájuk jött, az Úr dicsősége körülvette őket, ők pedig nagy félelemmel megfélemlettek. Mondta az angyal nekik: »Ne féljetek, mert íme hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lesz: született néktek ma a Megtartó, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Ez pedig néktek a jele: találtok egy kisgyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.« Ekkor hirtelenséggel megjelent az angyallal mennyei seregek sokasága, akik Istent dicsérték, és ezt mondták: »Dicsőség a magasságos mennyben Istennek, e földön pedig békesség, és az emberekhez jóakarat!
A mezőn a pásztorok csendes óráikban a megígért Üdvözítőről beszélgettek, és azért imádkoztak, hogy a király eljöjjön Dávid trónjára. „És íme az Úr angyala hozzájuk jött… És mondta az angyal nekik: Ne féljetek, mert íme hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész nép öröme lesz: Született néktek ma a Megtartó.” …E szavak hallatán a pásztorok gondolatait dicső kép töltötte be. Eljött a Szabadító Izraelhez! Hatalom, dicsőség, győzelem kíséri jövetelét! Az angyalnak azonban fel kellett készítenie őket arra, hogy Üdvözítőjüket a szegénységben és megalázottságban is felismerjék. „Ez pedig néktek a jele – mondta –, találtok egy kisgyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.” A mennyei hírnök… emberi gyengeségük iránti tapintatból időt adott a pásztoroknak, hogy hozzászokjanak az isteni fényességhez. Azután már nem lehetett tovább elrejteni a dicsőséget és örömöt. A mezőt beragyogta Isten seregeinek fényessége…
A mennyei követ „nagy örömről” beszélt, amely az „egész népnek”, azaz minden embernek öröme lesz. A nagy öröm okát pedig így jelölte meg: megszületett a Megváltó, aki Úr, azaz isteni személy, és Krisztus, azaz maga a Felkent, a megígért Messiás. (A görög Krisztosz jelentése Felkent, amely a héber Messiás pontos megfelelője.)
Isten angyalai csodálják Isten megváltási tervét, és mélyen együtt éreznek az elveszett ember megmentésére irányuló szándékával. Ezt fejezi ki az a csodálatos jelenet, amelynek a betlehemi pásztorok tanúi voltak. Az angyalok tudták, hogy kimondhatatlan örömre van oka mindenkinek, mert kifejezhetetlenül nagy jelentőségű az az esemény, amely azon az éjszakán történt.
Milyen különös! Emberek békésen aludtak, sejtelmük sem volt arról, milyen hallatlan esemény történt: az isteni Megváltó a földre érkezett! Különös az ellentét is: e hatalmas tény jele mindössze annyi volt, hogy a pásztoroknak egy újszülöttet kellett találniuk bepólyálva a jászolban! Isten angyalai azonban tudták, hogy Õ az. Mintha azt fejezné ki a mennyei seregek megjelenése a betlehemi mezőn, hogy nem tudtak a mennyben maradni, nem tudták magukban tartani a nagy örömhírt. Közel kellett jönniük Földünkhöz, az emberekhez, mintegy kísérve az isteni Megváltót, és megosztva az örömhírt az emberekkel.
Az angyalok dicsérő éneke mély hálát fejez ki Isten iránt, és áldáskívánást az emberekre vonatkozóan. Kívánják, hogy megbékélés jöjjön létre menny és föld között. Óhajtják, hogy ennek nyomán visszatérjen világunkba a béke, és Isten kegyelme, jóakarata gazdagon áradhasson az emberekre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése