Isten törvényével összhangban

„Oktass, hogy megőrizzem a Te törvényedet, és megtartsam azt teljes szívemből.” (Zsolt 119,34) 

Újjászületésekor a szív összhangba kerül Istennel, s így összhangba kerül Isten törvényével is. Amikor ez a hatalmas változás végbemegy a bűnös emberben, átmegy a halálból az életre, a bűnből a szentségre, a törvényszegésből és lázadásból az engedelmességre és hűségre…

A megszentelődésre vonatkozó téves elgondolások az isteni törvény mellőzéséből vagy megvetéséből fakadnak, melyek kimagasló helyet foglalnak el napjaink vallásos mozgalmaiban. Ezek az elméletek hamisak, gyakorlati következményeiket tekintve pedig veszélyesek. Mivel egyetemesen támogatásra és jóindulatra találnak, ezért nagyon fontos, hogy mindenkinek világos fogalmai legyenek arról, mit tanít a Szentírás erről a témáról. 

Az igazi megszentelődés bibliai tantétel. Pál a thesszalonikabeli gyülekezethez írt levelében kijelenti: »Az Isten akarata a ti szentté lételetek.« Majd így imádkozik: »Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől.« (1Thess 4,3; 5,23) A Biblia világosan tanítja, hogy mi a megszentelődés, és hogyan lehet elnyerni. Az Üdvözítő így imádkozott tanítványaiért: »Szenteld meg őket a Te igazságoddal: a Te Igéd igazság.« (Ján 17,17) Pál azt tanítja, hogy a hívőket a Szentléleknek kell megszentelnie (Róm 15,16). Mi a Szentlélek munkája? Jézus elmondta tanítványainak: »De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra.« (Ján 18,13) A zsoltáros pedig így ír: „A Te törvényed igazság.« Az Ige és Isten Lelke által feltárulnak az emberek előtt az Ő törvényében testet öltött igazságosság nagy alapelvei. És mivel Isten törvénye »szent, igaz és jó« – az isteni tökéletesség bemutatása –, ebből következik, hogy a törvény iránti engedelmesség által kiformálódó jellem is szent lesz. Krisztus az ilyen jellem tökéletes példája. Jézus ezt mondja: »Megtartottam Atyám parancsolatait.« »Én mindenkor azokat cselekszem, amelyek Néki kedvesek.« (Ján 15,10; 8,29) Krisztus követőinek olyanokká kell lenniük, mint Ő – Isten kegyelme által, az Ő szent törvényével összhangban kell kiformálódnia jellemüknek. Ez a bibliai megszentelődés

Ez a munka csak a Krisztusba vetett hit által, Isten bennünk lakozó Lelkének hatalma által mehet végbe.” (Revival and Beyond [Megújulás, és ami azon túl következik], 13–14. Maratatha

Isten törvénye

 „Végy csak oktatást az ő szájából, és vésd szívedbe az ő beszédeit!” Jób 22:22   

A természetben – a napsugárban táncoló porszemtől a magasságban keringő világokig – minden alá van vetve Isten törvényének. Világának rendje és összhangja az ezen törvények iránti engedelmességtől függ. Ugyanígy minden értelmes lény életét a szentség csodálatos elvének kell irányítania. A világmindenség jóléte is az ezekhez az elvekhez való igazodáson múlik. Isten törvénye már a világ teremtése előtt létezett. Az angyalokat a törvény elvei igazgatják, s ahhoz, hogy Földünk összhangra jusson a Mennyel, az embernek is engedelmeskednie kell az isteni rendelkezésnek. Az Édenben Krisztus az ember elé tárta a törvény utasításait, „amikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának”(Jób 38:7). Krisztus földi küldetésének célja nem a törvény eltörlése volt, hanem hogy kegyelme által visszavezesse az embert a törvény iránti engedelmességre… 

Krisztus küldetése az volt, hogy naggyá és dicsőségessé tegye a törvényt. "Az Úr igazságáért azt akarta, hogy a törvényt nagygyá teszi és dicsőségessé." (Ésa 42:21). Rá kellett mutatnia a törvény lelki jellegére és mélységes elveire, és világossá kellett tennie annak örökérvényű voltát. {AG 102.3}   

Krisztus jellemének isteni szépsége mellett a legnemesebb, leggyöngédebb ember is halvány árnyék csupán… Jézus, az Atya személyének tökéletes mása és dicsőségének tündöklése, az önmegtagadó Üdvözítő földi zarándokútján mindvégig Isten törvényének élő képviselője volt. Életében nyilvánvalóvá vált, hogy az örökérvényű törvények alapját a mennyei szeretet és a krisztusi elvek képezik. {AG 102.4}   

A Biblián keresztül Isten kinyilatkoztatta akaratát az embernek. A Biblia a jellem egyedüli tökéletes zsinórmértéke, amely az élet minden körülményében rámutat az ember kötelezettségére. {AG 102.5}   

Életünket és munkánkat úgy kell irányítanunk, hogy közben bizalommal járulhassunk Isten elé, és megnyithassuk a szívünket előtte. Számoljunk be neki szükségleteinkről, és higgyük, hogy Ő meghallgat, és ad kegyelmet és erőt a Szentírás elveinek betöltésére.{AG 102.6} 

Az emberi törvények és Isten parancsolatai

"Az Úr igazságáért azt akarta, hogy a törvényt naggyá teszi és dicsőségessé." (Ésa 42,21)

 "Korunkban - amikor Sátán oly sokféleképpen igyekszik elvakítani az embereket Isten törvényének érvényességével szemben - szükség van igazi reformátorokra, akik a nagy Törvényadóra irányítják a figyelmet. A ma annyira elterjedt igazságtalanság nagymértékben annak a következménye, hogy nem tanulmányozzák a Szentírást és nem engedelmeskednek tanításainak… Az az elmélet, hogy az ember felszabadult a mennyei előírások iránti engedelmesség alól, gyengíti az erkölcsi felelősséget és megnyitja a gonoszság zsilipjeit… A vallási elvek és tantételek egész rendszere, amelynek a társadalmi élet alapját kellene képeznie, omladozó építménynek tűnik… Az Úr törvényét nem lehet gyengíteni vagy erősíteni. Mindenkor »szent, igaz és jó« (Róm 7,12).

Az emberi törvények és Isten parancsolatai között lesz majd az igazság és tévelygés közötti küzdelem utolsó, nagy összecsapása… A keresztényeknek fel kell készülniük arra, ami nemsokára meglepetésszerűen szakad a világra… Ha az Ótestamentum hívői nagyszerű bizonyságot tettek állhatatosságukról és hűségükről, vajon azok, akikre a századok megsokszorozódott fénye sugárzik, ne tegyenek-e még hangsúlyosabb bizonyságot az igazság erejéről?... Vajon mi a régi reformátorok hűségével teszünk-e eleget megbízatásunknak?" (E.G.W. Próféták és királyok, 386, 389. l.)

Mit jelent az, hogy Isten a szívünkbe írta törvényét?

 „Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, nem a törvény cselekvéséből.” (Rm 3,28)

„Mert ami a törvénynek lehetetlen volt, mivelhogy erőtlen volt a test miatt, Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatta a bűnt a testben. Hogy a törvény igazsága beteljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.” (Rm 8,3–4)

„Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből, és nem a törvény cselekedeteiből. Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem. Ha pedig Krisztusban keresvén a megigazulást, mi magunk is bűnösöknek találtatunk, avagy Krisztus bűnnek szolgája-e? Távol legyen. Mert, ha amiket elrontottam, azokat ismét fölépítem, önmagamat teszem bűnössé. Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek. Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta értem. Nem törlöm el az Isten kegyelmét, mert ha a törvény által van az megigazulás, akkor Krisztus ok nélkül halt meg.” (Gal 2,16–21)

„Tudván azt, hogy a törvény nem az igazért van, hanem a törvénytaposókért és engedetlenekért, az istentelenekért és bűnösökért, a latrokért és fertelmesekért, az atya- és anyagyilkosokért, emberölőkért.” (1Tim 1,9)

Kétségtelen tény, hogy az ember a maga természetes állapotában képtelen az Isten szerinti jóra. A további kérdés most már az, hogy ennek hátterén Isten hogyan határozott?:

1. leszállította-e a törvény mércéjét, vagy

2. képessé teszi-e az embert a törvény betöltésére?

 

Isten az Ószövetségben hirdette ki a törvényét, és nyilvánvaló, hogy annak szintjét nem szállította le. A második útról tanúskodik Isten kijelentése: „Az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolataimban járjatok, és törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.” (Ezék 36,27)

Isten törvénye szent és örökkévaló, de nem az üdvösség elnyerésének a közvetlen eszköze. A törvény csak egyvalamire való: megmutatja, hogy bűnösök vagyunk, és elénk tárja azt a magaslatot, ahová emberi erővel soha nem juthatunk el. A kegyelem az, ami „Krisztushoz vezető nevelővé” teheti a törvényt számunkra. Isten megígérte kegyelmét és szabadítását mindannyiunk számára.

De „a törvény tehát Isten ígéretei ellen van-é? Távol legyen! Mert ha olyan törvény adatott volna, amely képes megeleveníteni, valóban a törvényből volna az igazság. De az Írás mindent bűn alá rekesztett, hogy az ígéret Jézus Krisztusban való hitből adassék a hívőknek. Minek előtte pedig eljött a hit, törvény alatt őriztettünk, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig. Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg. De minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt” (Gal 3,21–25). Pál apostol a 21. versben kijelenti, hogy meg lehetne igazulni a törvényből abban az egy esetben, ha az képes volna megeleveníteni. Ha a törvény nem lenne olyan szigorú, ha kiegyezne az emberi természettel, ha lehetne ölni, lopni, másét kívánni, akkor nem volna probléma a megigazulás, akkor mindenki igaz lehetne. „Az írás mindent bűn alá rekesztett”, azaz megmutatta, hogy semmi jó nincs bennünk, nem vagyunk képesek a jóra (Rm 3,10–18). Megmutatja, hogy önmagunkban elveszett állapotban vagyunk, ezért segítségre van szükségünk. „Ekként a törvény Krisztushoz vezérlő mesterünkké lett”, hozzá kell mennünk, hogy üdvösséget nyerjünk, hogy igaz életet élhessünk. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha előbb felismertük elveszettségünket. Ha pedig Krisztussal közösségben élünk, nem vagyunk a „törvény alatt”, azaz a megtisztult életünk nem esik a törvény ítélete alá.

 

Mi a törvény szerepe?

– a törvény azért van, hogy felismerjem, mi bűn,

– magamat a törvényhez mérve felismerem, hogy bűnös vagyok,

– ha bűnös vagyok, szükségem van valamilyen segítségre, hogy megszabaduljak,

– a szabadító pedig Krisztus.

„A törvény ekként Krisztushoz vezető nevelőnkké lett, hogy hitből igazuljunk meg.” (Gal 3,24)

A törvényből nem lehet megigazulni, ezért jött el Krisztus, benne jelent meg az ember számára (hitben) elérhető igazság. A törvényen kívüli úton, nem a törvényben.

A törvény kimondja: a bűn zsoldja a halál. Mire az ember felismeri, hogy Istenre van szüksége, és rátalál Istenre, már bűnt követett el: azt kell látnia, hogy jog szerint a halál az osztályrésze. Krisztus azonban kegyelme által – ha az Ő áldozatát magamra nézve elfogadom, személyes Megváltómnak tekintem – megszabadít, bűneimet azok közé számítja, amelyekért meghalt, s igaz életét, ami nem volt az enyém, nekem adja. Krisztus valósággal szabaddá tesz a bűntől.

Ám az ember hiába kapná meg pusztán a jogi megigazítást, mert természete folytán nem képes a jóra (a törvény megtartására), tehát Krisztus az Ő kegyelme által itt is a segítségünkre siet, és Szentlelke által megtisztítja az életünket, a menny számára alkalmassá formál. A Szentlélek az a hatalom, aki által az életünk tiszta lehet, aki a megváltás és a kegyelem gyümölcseként érkezik hozzánk. Isten a Lélek által a törvény kívánalma fölé emel bennünket, annak betöltőjévé tesz. A Szentlélek által járhatunk szeretetben.

Pál arról beszél, hogy az emberek nem ismerték fel Isten igazságát, a megigazítás módját, ezért a saját igazságukat akarták érvényesíteni, azaz a tetteik által akartak igazak lenni Isten előtt. A törvény azonban (amelyet be kellett volna tölteniük mint igazságot) nem adhatta meg a megigazulást, mert a törvény csak egyet tehet: megmutatja, hogy bűnös vagyok. A törvény Krisztushoz vezető tanítómester, az a rendeltetése, hogy önnön tehetetlenségünk és bűnösségünk beláttatása által Krisztushoz vezessen, mert egyedül Ő tud megtisztítani minket. A törvény célja, rendeltetése, feladata (telosz – Rm 10,4), hogy Krisztushoz vezessen, Krisztus éljen a hívő szívében, aki ezáltal szeretetben jár, a törvényt betölti. Ami a saját tetteink által elérhetetlen, Krisztus által elérhetővé válik, megvalósul. Aki a törvény kívánalmát (szeretet) Krisztus által (hit által) cselekszi, az nem esik a törvény ítélete (átka) alá.

A törvény tehát önmagában csak szembesít az állapotunkkal, a tehetetlenségünkkel és az ebből fakadó elveszettségünkkel, míg az evangéliumban az a legfőbb jó hír, örömhír, hogy a bennünket szerető Isten képessé tesz arra, hogy összhangra jussunk az örök, tökéletes törvénnyel, amennyiben készek vagyunk együttműködni vele.

A törvény: Miért van kiemelkedő szerepe a végidőben különösen a negyedik parancsolatnak?

 

„Amikor elvégezte Isten hetednapon a munkáját, amelyet alkotott, megszűnt a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott.” (1Móz 2,2)

„Hat napon át munkálkodj, és végezd minden dolgodat, de a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon, se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se állatod, se jövevényed, aki a te kapuidon belül van: mert hat napon teremtette az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugodott. Azért megáldotta az Úr a szombat napját, és megszentelte azt.” (2Móz 20,9–11)

„Ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget, mert eljött az ő ítéletének órája, és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait.” (Jel 14,7)

A Teremtés könyvéből azt láthatjuk, hogy a szombatot Isten nem Izráel elhívásakor (Ábrahám elhívásakor vagy a sínai törvényadáskor), hanem az ember teremtése (az emberiség elindítása) során különítette el. A szombat a teremtés emlékünnepe, amely mindaddig fennmarad, amíg a teremtés fennáll. „A pihenőnap semmilyen természeti jelenségtől sem függ, mert a természet nem ismeri a pihenést, még kevésbé a hetedik napot mint a nyugalom napját… Mert a hét bármelyik napjára tekintet nélkül az égitestek keringenek, a fű nő, a madarak énekelnek, a tenger zúg. A természet nem különbözteti meg a napokat.

A pihenőnap csak az embernek adatott Istentől, és mi isteni meghatározásként is fogadjuk. A pihenőnap összefüggésben van Isten teremtői művével, s valójában ennek a műnek az emléke.” (Golubics M.: Isten nyugalomnapja korszakokon át, 4. o.)

 

„A szombat a teremtés és megváltás hatalmának a jegye… Emlékeztet bennünket az ember dicsőséges állapotára… és bizonyságot tesz Isten szándékáról, miszerint ismét a saját hasonlatosságára akar újjáteremteni.” (Ellen G. White: Előtted az élet/ Nevelés, 250. o.)

 

„A szombat az emberért lett, és ez a mi Urunk napja. Krisztusé, mert »minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett« (Jn 1,3). Mivel Krisztus teremtett mindent, Ő alkotta a szombatot is, és Ő különítette el a teremtés emlékünnepeként.

A szombat Krisztusra mutat mint Teremtőre és Megszentelőre. Azt hirdeti, hogy égen-földön mindent Ő teremtett és tart fenn. Ő az egyház feje is, általa békülhetünk meg Istennel… A szombat tehát jele Krisztus hatalmának, amellyel szentté tud tenni bennünket…

Mindazoknak, akik Krisztus teremtő és megváltó hatalma jeleként fogadják el a szombatot, örömük lesz benne. Krisztust látják szombaton, Őbenne találnak boldogságot. A szombat… miközben felidézi az Éden elveszített békéjét, az Üdvözítő által helyreállított békéről beszél. A természetben minden az Ő hívását ismétli: »Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én nyugalmat adok nektek.« (Mt 11,28) (…)

A szombat a természetre irányítja gondolatainkat, és kapcsolatba hoz bennünket a Teremtővel. A madarak énekében, a fák susogásában, a tenger zenéjében még mindig meghallhatjuk annak hangját, aki Ádámmal beszélgetett Édenben, hűvös alkonyatkor… »Megvidámítottál engem, Uram, a te cselekedeteddel.

A te kezeid műveiben örvendezem. Mely nagyok, Uram, a műveid, igen mélységesek a te gondolataid!« (Zsolt 92,5–6) A szombat arra rendeltetett, hogy ezt a természetbe írott üzenetet az emlékezetünkben tartsa.” (Ellen G. White: Jézus élete, 208., 235. o.)

A törvény: Érvényes-e a Tízparancsolat?

 

Olvassuk el a Tízparancsolatot 2Móz 20,1–17-ből!

 

Vizsgáljuk meg, hogy az Újszövetség kijelentései és felhívásai párhuzamosak-e a Tízparancsolattal:

 

2Móz 20. fejezet:

Ne legyen más istened rajtam kívül! (3. v.)

Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt vannak. (4. v.)

Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét! (7. v.)

Emlékezz meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt! (8. v.)

 

Újszövetség:

Amikor meghallották ezt az apostolok, Barnabás és Pál, ruhájukat megszaggatva a sokaság közé futottak, és így kiáltottak: Emberek, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonló emberek vagyunk, és azt az evangéliumot hirdetjük nektek, hogy ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez, aki teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van! (Ap csel 14,14–15)

Gyermekeim, őrizkedjetek a bálványoktól! (1Jn 5,21)

Mindenekelőtt pedig, testvéreim, ne esküdjetek se az égre, se a földre, se más egyébre. Hanem legyen a ti igenetek igen, és a ti nemetek nem, hogy ítélet alá ne essetek. (Jak 5,12)

Jézus utal a végidőig tartó érvényességére (Mt 24,20).

 

2Móz 20. fejezet:

Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked! (12. v.)

Ne ölj! (13. v.)

Ne paráználkodj! (14. v.)

Ne lopj! (15. v.)

 

Újszövetség:

Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes. „Tiszteld apádat és anyádat”, ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik, mégpedig az, „hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön”. (Eféz 6,1–3)

Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj! Mert aki öl, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette, aki pedig azt mondja atyjafiának: Ostoba! – méltó a főtörvényszéki eljárásra; aki pedig azt mondja: Bolond! – méltó a gyehenna tüzére. (Mt 5,21–22)

Nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát. (1Kor 6,9–10)

Aki lopni szokott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek. (Eféz 4,28)

 

2Móz 20. fejezet:

Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen! (16. v.)

Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánt felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálóját, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a felebarátodé! (17. v.)

 

Újszövetség:

Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert a cselekedeteivel együtt. (Kol 3,9)

Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó; se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség, ami nem illik - hanem inkább hálaadás. Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának vagy tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége Krisztus és Isten országában. (Eféz 5,3-5)

 

Nyilvánvalóan érvényesek a parancsolatok az Újszövetségben is, de tegyük fel a kérdést: ha Krisztus az erkölcsi törvényeket törölte volna el áldozata által, mi lenne ennek a következménye?

Tovább nem volna értelmezhető a bűn fogalma, a bűn nem létezne. Azok tehát, akik kereszténynek vallják magukat, semmilyen tettükért nem lennének felelősségre vonhatók, mindenki azt tehetne, amit akar. De nem csak ők, mert az Ige világosan kijelenti, hogy „…ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért, de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világért is” (1Jn 2,2). Ha az engesztelés (elfedezés) ilyen értelemben állna fenn, Isten nem ítélhetné meg sem a keresztényeket, sem a pogányokat. Így valóban „megszűnne a választófal” a jó és a rossz között, csakhogy ezáltal a szenny öntene el mindent. A bűn kapna igazolást Krisztus által, de akkor miért lett volna szükség egyáltalán az áldozatra? Isten ennyire logikátlan lenne? Hiszen hatalmas áldozatot vállalt, de így ez fölösleges volt, hisz kijelenthette volna: mától mindenki azt tesz, amit akar.

Melyik a két legnagyobb parancsolat a törvényben, mintegy annak összefoglalása? Az első: szeresd Istent, a második: szeresd felebarátodat. A törvény lényege a szeretet. „A szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot. Annakokáért a törvény betöltése a szeretet.” (Rm 13,10) Isten lényének fő jellemzőjét pedig így fogalmazza meg János apostol: „Az Isten szeretet.” (1Jn 4,8) Hatályon kívül helyezni a törvényt annyi, mint hatályon kívül helyezni a szeretetet – hatályon kívül helyezni Istent. Ha hatályos az ölés, lopás, bálványimádás, akkor a szeretet hatálytalan, mert ezek a szeretet elleni tettek. Ha Isten a szeretet, akkor nem teheti hatályossá azt, ami a szeretettel ellentétes.

Ha az erkölcsi törvény nem volna érvényes, egészében nem lenne az. Akkor aki gyilkolt, aki lopott, nem vonható felelősségre – ez esetben viszont ugyan miért kellett volna Jézusnak meghalnia? Maga az áldozat ténye a legerősebb érv a Tízparancsolat érvényessége mellett. Ha Krisztus áldozatával eltörölte volna az erkölcsi törvényt, szabadon ölhetnénk, lophatnánk, imádhatnánk bálványokat – márpedig számtalan felhívás van ezek ellen az Újszövetségben.

 

„A törvényt nem kizárólag a héberek számára és javára nyilatkoztatta ki az Úr a Sínai-hegyen. Noha megtisztelte a népet azzal, hogy törvényének őrévé és megtartójává tette, a Tízparancsolatot az egész világ szent örökségéül adta… Tíz rövid, tekintélyt parancsoló szabály tartalmazza az Isten és embertársaink iránti kötelességeinket. E szabályok mindegyike a szeretet nagy, alapvető elvén nyugszik… A Tízparancsolat ezt részletezi, hogy alkalmazható legyen az ember körülményeihez és állapotához.” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, A törvényadás c. fej.)

A törvény: Mi a törvény betöltése?

„Megkérdezte őt egy törvénytudó, kísértvén őt, és mondván: »Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?« Jézus pedig mondta néki: »Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.«” (Mt 22,35–40)

„A törvény betöltése a szeretet.” (Rm 13,10)

 

Gyakran hallható: „A keresztények Jézusban élnek, Jézusban már betöltöttük teljesen a törvényt, Ő az egyetlen, aki ezt meg tudta tenni, és mindennek eleget tett.” Valóban, Krisztus betöltötte s törvényt, de nem helyettünk, és nem azért, hogy nekünk ne kelljen. Kívánja Isten a törvény betöltését a hívőktől? Pál megadja a választ: „Mert nem azok igazak Isten előtt, akik a törvényt hallgatják, hanem azok fognak megigazulni, akik a törvényt betöltik.” (Rm 2,13)

A törvény betöltése és a szeretet váltófogalmak, éppen nem arról van szó, hogy a törvény érvénytelen. Ha a törvény érvénytelen lenne, be sem kellene tölteni, tehát szeretetben sem kellene járni.

 

„Jézus két fontos elvben foglalta össze az Úr törvényét… Ádám törvényszegése után Isten nem változtatta meg a törvény elveit, hanem részletesebben fogalmazta meg, hogy megfeleljen az ember bukott állapotának. Olyan elvek sora ez, amelyek irgalmasságot, jóságot és szeretetet fejeznek ki… »Ha engem szerettek, tartsátok meg parancsolataimat« – ez Isten törvényének az összegzése és lényege… Ezt cselekedd, akkor nem kerülsz Sátán uralma és hatalma alá… Isten azért adta, rendelte el szent törvényét, hogy védőfalként álljon teremtményei körül.” (Ellen G. White: „A Te Igéd igazság”, 17–18. o.)

 

„Isten csak szeretetből fakadó szolgálatot fogad el – teremtményei hódolatának azon a meggyőződésen kell alapulnia, hogy Ő igazságos és jó.” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, Miért engedte meg Isten a bűnt? c. fej.)

A törvény: Hogyan jellemzi a törvényt a Szentírás?

 

„De aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe, és ki is tart mellette, az nem feledékeny hallgató, sőt cselekedet követője lévén boldog lesz a cselekedetében.” (Jak 1,25)

„Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni.” (Jak 2,12)

„Azért a törvény szent, és a parancsolat szent és igaz és jó.” (Rm 7,12)

             

„Isten törvénye ugyanolyan szent, mint Ő maga. Akaratának megnyilatkozása, jellemének tükröződése, isteni szeretetének és bölcsességének kifejezése.” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, A kísértés és a bukás c. fej.)

 

Isten törvénye a szabadság törvénye is, mivel szabadon választhat az ember, hogy engedelmeskedik-e, hiszen Isten senkit nem kényszerít erővel erre. Szabadság törvénye azért is, mert csak a bűntől való szabadság állapotában tölthető be Isten törvénye és akarata. A törvény nem nehéz iga és elhordozhatatlan teher, hanem a vele belsőleg, szabadon azonosuló ember számára védelem, és életének útmutatója.

A törvény: Mi a törvény?

 „Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezei munkáját hirdeti az égboltozat… Az Úr törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket; az Úr bizonyságtétele biztos, bölcscsé teszi az együgyűt. Az Úr rendelései helyesek, megvidámítják a szívet; az Úr parancsolata világos, megvilágosítja a szemeket. Az Úrnak félelme tiszta, megáll mindörökké, az Úr ítéletei változhatatlanok, és mindenestől fogva igazságosak.” (Zsolt 19,2 és 8–10, vö. 2Móz 20,11)

„Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvény vagy a próféták eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik.” (Mt 5,17–18)

„Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg.” (Ésa 42,3)

 

Lásd még: 2Kor 5,10

 

A Bibliában a törvény szó jelenti Isten minden szavát (lásd: 2Sám 7,18–19), jelenti Mózes öt könyvét, amelyet „törvény”-nek neveztek – mint a többi bibliai könyv alapját –, és az Írás törvénynek nevezi a Tízparancsolatot is – ez utóbbit értik általában törvényen a keresztények. Törvények irányítják a fizikai életet – de ugyanígy vannak a lelki életre vonatkozó törvények és törvényszerűségek is. Elviekben világos, hogy egy törvényt csak a törvény szerzője tehet semmissé. Isten törvényét csak Isten hatálytalaníthatná, ha szándékában állna.

Ki volt a Tízparancsolat kihirdetője? Nem más, mint Jézus Krisztus. Pál apostol világosan tanítja ezt a Korinthusiakhoz írt levelében: „A mi atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek által, s mindnyájan Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengerben, s mindnyájan egy lelki eledelt ettek, és mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, amely követte őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt.” (1Kor 10,1–4)

A Krisztus által kihirdetett törvényt csak maga Krisztus függeszthetné fel. Beszélt-e Jézus arról, milyen a viszonya a törvényhez? Igen, világosan kijelentette a hegyi beszédben, Mt 5,17–18-ban. Azt tanította, hogy nem a Tízparancsolat pusztán formai megtartását várja el, hanem a parancsolatok lelki lényegének betöltését: „Ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába. Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert aki öl, méltó az ítéletre. Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, aki haragszik az atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre, aki pedig azt mondja atyjafiának: ráka, méltó a főtörvényszékre, s aki ezt mondja: bolond, méltó a gyehenna tüzére.” (Mt 5,20–22)

Ha Jézus betöltötte Isten törvényét az életével, ha a törvény a „keble közepette volt”, ennek fényében megfellebbezhetetlen kívánalom ugyanez az ember számára is: „Aki azt mondja, hogy őbenne [Krisztusban] marad, annak úgy kell járnia, amint ő járt.” (1Jn 2,6)

Jézus „a szombat Urának” jelentette ki magát, azaz mindenekfelett álló tekintélynek például a szombattal kapcsolatos kérdésekben. Az Atya általa teremtette a világot (Kol 1,16; Zsid 1,2 stb.), tehát Ő nyugodott meg a teremtés műve utáni hetedik napon, Ő „szentelte és áldotta meg” ezt a napot mint a teremtés emlékünnepét, a Teremtő imádásának örök jegyét. Ő a „Vagyok, aki Ábrahám előtt lett” (Jn 8,58), aki Mózesnek is így mutatkozott be a Hóreb- vagy Sínai-hegyen, és aki átadta neki később a Tízparancsolatot is, saját ujjával írva, benne a IV. parancsolattal. Jézus Krisztus teremtő és újjáteremtő művét hirdeti a szombatnap, Őt ismeri el a szombatünnepléssel Urának és Istenének a keresztény. Ő hívja közösségébe ezen a napon igéjének engedelmeskedő teremtményeit, hogy gazdag áldásaiban részesítse őket.

Jézus nem úgy utalt a törvényre, mint amelynek érvénye Ővele véget érne, hanem azt mondta, hogy az Ő szolgálata után is, „míg az ég és a föld elmúlik”, a törvény minden rendelkezése érvényben marad – kivéve természetesen azokat a rendelkezéseket, amelyekről maga Isten jelenti ki világosan, hogy nem kell azokat megtartani. Gondolhatunk itt a ceremoniális törvényre, benne az áldozati rendszerrel, évi ünnepkörrel, „amelyek árnyékai az eljövendő jóknak”. Az erkölcsi kívánalmak alól sem old fel Isten, ugyanakkor ez utalás az ószövetségi próféciákra is, amelyek egy része még ezután fog beteljesedni, és amelyekről sajnálatosan keveset (vagy semmit sem) tud az egyetemes kereszténység. Mindent tanítani kell, ami Isten akaratával megegyező, és itt Jézus éppen a törvény kapcsán említi ezt.