Elhatározta, hogy tanulmányozni fogja a Szentírást, hogy megtudja, nem lehet-e minden látszólagos ellentmondást feloldani. Miközben kutatott, buzgó imával kérve mennyei világosságot, kitisztult előtte az, ami előzőleg sötétnek tűnt. Tapasztalta a zsoltáríró szavainak igazságát: „A te beszéded megnyilatkozása világosságot ad, és oktatja az együgyűeket.” (Zsolt.
Mélységes érdeklődéssel tanulmányozta Dániel és a Jelenések könyvét. Értelmezésüknél ugyanazokat az elveket alkalmazta, mint a többi igehelynél, és nagy örömmel tapasztalta, hogy a prófétikus szimbólumokat meg lehet érteni.
A világ megtérésének és Krisztus lelki uralmának tanát az apostoli egyház nem vallotta. A kereszténységnek kb. a XVIII. sz. kezdetéig nem ez volt az általános véleménye. Mint minden más tévedésnek, ennek is veszedelmes következménye lett. E tanítás szerint az Úr eljövetelét a messze jövőben kell várni. Ezért az emberek figyelme elterelődött a Krisztus közeledtét hirdető jelekről. Magabiztosak voltak, pedig ennek nem volt semmi alapja. Sok ember elhanyagolta a felkészülést, amely szükséges az Istennel való találkozáshoz.
Miller megállapította, hogy a Szentírás világosan tanítja Krisztus valóságos, személyes eljövetelét. Pál ezt mondja: „Maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből” (I. Thessz. 4:16). A Megváltó pedig kijelenti: „Meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel.” „Mert amiképpen a villámlás napkeletről támad, és ellátszik egész napnyugatig, úgy lesz az ember Fiának eljövetele is” (Mt. 24:30.27). Az egész mennyei sereg el fogja kísérni. „Eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és Ővele mind a szent angyalok.” (Mt. 25:31) „És elküldi az Ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az Ő választottait.” (Mt. 24:31)
Jézus eljövetelekor feltámadnak az igazak, az élő igazak pedig elváltoztak. „Mindnyájan ugyan nem aluszunk el – mondja Pál –, de mindnyájan elváltozunk, nagy hirtelen, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk. Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára.” (I. Kor. 15:51–53) A thesszalonikaiakhoz intézett levélben, miután ecsetelte az Úr eljövetelét, ezt mondja: „Feltámadnak először, akik meghaltak volt a Krisztusban; azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk.” (I. Thessz 4:16–17)
„Egy másfajta bizonyíték, amely erősen hatott rám – mondja –, a Szentírás kronológiája volt... Arra a meggyőződésre jutottam, hogy a megjövendölt események, amelyek a múltban beteljesedtek, gyakran egy megadott időpontban történtek. Az özönvíz előtti százhúsz év (I. Móz 6:3), és a hét nap, amely szintén megelőzte; majd a megjövendölt negyvennapos eső (I. Móz. 7:4), Ábrahám magvának 400 évig tartó jövevénysége (I. Móz. 15:13); a pohárnok és a sütőmester álmának három-három napja (I. Móz. 40:12–20); a fáraó hét éve (I. Móz. 41:28–54); a negyven év a pusztaságban (IV. Móz. 14:34); a három és fél évig tartó éhínség (I. Kir. 17:1; lásd Lk. 4:25); ... a hetvenéves fogság (Jer. 25:11); Nabukodonozor hét ideje (Dn. 4:13–16); és a zsidókra szabott hét hét, hatvankét hét és egy hét, összesen hetven hét (Dn. 9:24–27); – ezek az események, amelyek bizonyos időhatárok között történtek, valamikor pusztán próféciák voltak, és pontosan teljesedtek.”
Miért nem ismerik oly sokan a Szentírás e fontos részét? Miért idegenkednek attól, hogy tanításait megvizsgálják? Azért, mert a sötétség fejedelme tervszerűen igyekszik elrejteni az emberek elől azt, ami leleplezi csalásait. Krisztus, a Kinyilatkoztató, előre látva a Jelenések könyvének kutatása elleni harcot, áldást mondott mindazokra, akik olvassák, hallgatják és megtartják a „prófétálás beszédét”.