Tevékenység az új Földön

 

„Házakat építenek és bennük lakoznak, szőlőket plántálnak és eszik azok gyümölcsét. Nem úgy építenek, hogy más lakjék benne; nem úgy plántálnak, hogy más egye a gyümölcsöt, mert mint a fáké, oly hosszú lesz népem élete, és kezeik munkáját elhasználják választottaim.” (Ésa 65,21–22)

„Nem feltételezhetjük, hogy amikor megkapjuk a számunkra készített lakhelyeket, tétlenség lesz az osztályrészünk.” (Review and Herald, 1898. május 17.)

„Az újjáteremtett Földön a megváltottak azt a munkát végzik majd, amely Ádámot és Évát kezdetben boldoggá tette. Édeni életet élnek – a kertben és a mezőn. »Házakat építenek és bennük lakoznak, szőlőket plántálnak és eszik azok gyümölcsét. Nem úgy építenek, hogy más lakjék benne; nem úgy plántálnak, hogy más egye a gyümölcsöt…« (Ésa 65,21–22)” (Próféták és királyok, 730–731. o., magyar kiadás: 455. o.) 

„Láttam ott ezüstösen pompázó házakat, amelyeket négy csodálatos, gyöngyökkel ékesített oszlop támasztott alá. A szentek hajlékai voltak, mindegyiken aranypárkány. Láttam szenteket, akik bementek a házakba, levették koronájukat és a párkányra helyezték. Azután kijöttek és dolgozni kezdtek a házak melletti földeken, de nem úgy, ahogy nekünk itt a földön dolgoznunk kell. Fenséges fény sugárzott mindnyájuk feje felett, s mindig dicsőítették és magasztalták Istent.” (Early Writings [Korai írások], 18. o.)

„Ott minden tehetség tökéletesedik, minden képesség fejlődik, gyarapszik majd. A tanulás nem fogja elfárasztani elménket, nem meríti ki erőnket. Ott a legnagyobb vállalkozások is véghezvihetők, a legmagasztosabb törekvések is megvalósíthatók, a legmagasabb célok is elérhetők. Mindig új magaslatok hívogatnak, új csodák gyönyörködtetnek, új igazságokat érthetünk meg, és új feladatok serkentgetik a lélek és a test képességeit.” (A nagy küzdelem, 677. o., Korszakok nyomában, 601. o.) Maranatha

A helyreállított Édenkert

„Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának közepette van.” (Jel 2,7)

„Az Éden még sokáig itt volt a Földön, miután az embert száműzték e csodálatos kertből (1Móz 4,16). Az elbukott emberiség még hosszú ideig láthatta ártatlansága otthonát, amelynek bejáratát angyalok vigyázták. A Paradicsom kérubok őrizte kapujánál Isten dicsősége nyilatkozott meg. Ide járultak Ádám és fiai Isten imádására, itt újították meg engedelmességi fogadalmukat a törvény iránt, amelynek megszegése miatt el kellett hagyniuk Édent. Amikor az istentelenség áradata végigsöpört a Földön, s az emberek gonoszsága a világ vízözön általi pusztulását okozta, akkor a kéz, amely plántálta, visszavette a földről Édent. De a végső helyreállítás idején, amikor Isten »új eget és új földet« (Jel 21,1) teremt, ismét helyére kerül, dicsőségesebben és ékesebben, mint kezdetben volt. 

Akkor azok, akik megtartották Isten törvényeit, örvendezhetnek a halhatatlanságnak az élet fája alatt, és a bűntelen világok lakói végtelen korszakokon át szemlélik majd e pompás kert példáján Isten teremtésének tökéletes művét, amelyet a bűn átka nem érintett – láthatják, mi lett volna az egész földből, ha az ember megvalósította volna a Teremtő dicsőséges tervét.” (Pátriárkák és próféták, 62. o., magyar kiadás: 38. o.)

„Ádám elragadtatással tekint a fákra, amelyekben egykor gyönyörködött. Ártatlansága és boldogsága idején ő szedte le róluk a gyümölcsöt. Látja a szőlőt, amelyet ő ápolt, a virágokat, amelyeket egykor oly szívesen gondozott. Megérti, hogy valóság az, amit lát: ez a kert valóban a helyreállított Éden, amely pompásabb, mint amikor elveszítette. (…)

A rég elvesztett Édenbe, az élet fájához visszavitt üdvözültek növekedni fognak, mígnem elérik kezdetben kapott méltóságteljes magasságukat. A bűn átkának utolsó maradványa is eltűnik, és Krisztus hű gyermekei az Úrnak, a mi Istenünknek ékességét viselik, s testben, lélekben, értelemben Uruk szépségét fogják tükrözni. Ó, sokat emlegetett, régóta remélt, türelmetlenül várt, de igazán soha meg nem értett, csodálatos üdvösség!” (A nagy küzdelem, 648., 645. o., Korszakok nyomában, 576., 573. o.) Maranatha

A bűnre csak egy dolog emlékeztet

 „Ímé, az igaz e földön megnyeri jutalmát; mennyivel inkább az istentelen és a bűnös!” (Péld 11,31)

„A gonoszok a földön kapják meg büntetésüket (Péld 11,31). »Pozdorjává« lesznek, »és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregek Ura« (Mal 4,1). Egyesek egy pillanat alatt pusztulnak el; mások hosszú napokig szenvednek. »Cselekedeteik szerint« kapják büntetésüket. Sátánnak – mivel Isten az igazak bűneiért is őt terheli meg – nemcsak saját lázadásáért kell szenvednie, hanem azokért a bűnökért is, amelyekre Isten népét rávette. Büntetése sokkal súlyosabb, mint azoké, akiket elámított. Amikor már elpusztul mindenki, akit csalásaival elbuktatott, ő még él és szenved. A tisztító lángokban a gonoszok – a gyökér és az ágak – végül megsemmisülnek. Sátán a gyökér, hívei az ágak.” (A nagy küzdelem, 673. o., Korszakok nyomában, 597. o.) 

„Sátán mindazokkal elvész, akik csatlakoztak hozzá a lázadásban. A bűn és a bűnösök, a gyökér és az ágak elpusztulnak (Mal 4,1). Sátán a gyökér és követői az ágak. Az Ige beteljesedik a gonoszok fejedelmén: »Mivel olyannak tartottad magadat, mint amilyen Isten… azért levetélek téged az Isten hegyéről, és elvesztélek, te oltalmazó Kérub, a tüzes kövek közül… rémségessé lettél, s többé örökké nem leszel!« (Ezék 28,6. 16. 19) »Egy kevés idő még és nincs gonosz; nézed a helyét és nincsen ott.« (Zsolt 37,10) »Olyanok lesznek, mintha nem lettek volna.« (Abd 16)” (Jézus élete, 763. o., magyar kiadás: 675. o.)

„Isten igazsága elégtételt nyert, s minden megváltott és az egész angyali sereg hangosan kiáltja: Ámen!

Mialatt a Földet Isten igazságszolgáltatásának tüze borítja el, az igazak biztonságosan lakoznak a szent városban. Nincs hatalma a második halálnak azokon, akik részesültek az első feltámadásban (Jel 20,6). Míg Isten megemésztő tűz a gonosznak, népének nap és pajzs (Zsolt 84,11).” (The Story of Redemption [A megváltás története], 429. o.) 

A tűz, amely a gonoszokat megemészti, megtisztítja a földet. Elsöpri az átok minden nyomát. Nincs örökké égő pokol, amely a megváltottakat a bűn félelmetes következményeire emlékeztetné. 

A bűnnek egyetlen emléke marad: Megváltónk örökre viselni fogja kereszthalálának nyomait…

„Mindaz, ami elveszett a bűn miatt, »megtaláltatott«. »Így szól az Úr… aki alkotá a földet és teremté azt, és megerősíté; nem hiába teremté azt, hanem lakásul alkotá.« (Ésa 45,18) Ez volt Isten eredeti szándéka a föld megteremtésével. És ez a terv most valóra vált; a földet örökké a megváltottak fogják lakni. »Az igazak öröklik a földet, és mindvégig rajta lakoznak.« (Zsolt 37,29)” (A nagy küzdelem, 674. o., Korszakok nyomában, 598–599. o.) Marantha)

„A föld és a rajta lévő dolgok is megégnek”

 

„Mert ímé, eljön a nap, lángoló, mint a sütőkemence, és olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja, megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregek Ura, amely nem hagy rajtuk gyökeret, sem ágat.” (Mal 4,1)

„Sátán kénytelen elismerni Isten igazságosságát, és meghajolni Krisztus főhatalma előtt, de jelleme változatlan marad. Elsöprő áradatként tör ki belőle ismét a lázadás. Eszeveszett dühében eltökéli, hogy nem adja fel a nagy küzdelmet. Alattvalói közé rohan, megpróbálja őket áthatni haragjával, és azonnali harcra indítani. De a milliók között, akiket ő csábított lázadásra, senki sem akad, aki elismerné felsőbbségét. Hatalma véget ért. A gonoszok éppúgy gyűlölik Istent, mint Sátán, de ők felismerik helyzetük reménytelenségét, azt, hogy nem tudják Jahvét legyőzni. Démoni dühvel támadnak Sátánra, és azokra, akik eszközei voltak a megtévesztésben, mert haragjuk most már ellenük lobbant fel.

Ezt mondja az Úr: »Mivel olyannak tartottad magad, mint amilyen Isten, azért ímé, hozok reád idegeneket, a nemzetek legkegyetlenebbjeit, és kivonszák fegyvereiket bölcsességed szépsége ellen, és megfertéztetik fényességedet. A sírgödörbe szállítnak alá.« »Elvesztélek, te oltalmazó kérub, a tüzes kövek közül… A földre vetettelek királyok előtt, adtalak szemük gyönyörűségére… Tevélek hamuvá a földön mindenek láttára, akik reád néznek… rémségessé lettél, s többé örökké nem leszel.« (Ezék 28,6–8. 16–19)

Istentől tűz száll alá az égből. A föld feltöredezik… Emésztő lángokat lövell minden tátongó szakadék. Még a sziklák is tüzet fognak. Eljött a nap, amely lángoló, mint a kemence. A roppant nagy forróságtól az elemek megolvadnak. A Föld is megolvad, és ami rajta van, megég 

Mert ímé, eljön a nap, lángoló, mint a sütő-kemence, és olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja, és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura, amely nem hagy rajtok gyökeret, sem ágat. (Mal 4,1) 

Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek. (2Pét 3,10.)” (A nagy küzdelem, 672–673. o., Korszakok nyomában, 596–597. o.) Maranatha)

Sátánt a saját cselekedetei ítélik el

„És énekelik Mózesnek, az Isten szolgájának énekét, és a Báránynak énekét, ezt mondván: Nagyok és csodálatosak a te dolgaid, mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a te útjaid, óh szentek Királya!” (Jel 15,3)

„Minden kétely, amely a hosszú küzdelem során igazság és tévelygés kérdésében felmerült, most tisztázódik. A lázadás következményei, az isteni rendelkezések mellőzésének gyümölcsei minden értelmes teremtmény előtt nyilvánvalóvá lesznek. Az egész világegyetem láthatja a különbséget Isten kormányzata és Sátán uralma között. Sátánt a saját cselekedetei ítélik el. Az események teljes mértékben igazolják Isten bölcsességét, igazságosságát és jogosságát. Világossá válik, hogy Isten a nagy küzdelem során tett minden intézkedésében tekintettel volt népének örök érdekeire és a teremtett világokra. »Dicsér Téged, Uram, minden teremtményed, és áldanak Téged a Te kegyeltjeid!« (Zsolt 145,10) A bűn történelme az egész örökkévalóságon át tanúskodik majd arról, hogy minden teremtmény boldogsága szorosan öszszefügg Isten törvényének létezésével. A nagy küzdelem összes tényét látva hűségesek és lázadók egyként hirdetik: »Igazságosak és igazak a Te útjaid, óh szentek Királya!« 

A nagy áldozat, amelyet az Atya és a Fiú az emberért hozott, világosan tárul a világegyetem elé. Ütött az óra, amikor Krisztus elfoglalja jogos helyét, és minden hatalmasság fölé emelkedik. A Reá váró örömért – hogy megdicsőítheti a fiak sokaságát – nem törődve a gyalázattal, elviselte a keresztet. Felfoghatatlanul nagy volt a fájdalom és a gyalázat, de még nagyobb az öröm és a dicsőség. A Megváltó az Ő hasonlóságára átalakult megváltottakra tekint, akiknek a jelleme Isten jellemének tökéletes tükre. Meglátja bennük lelke szenvedésének gyümölcsét, és elégedett. Majd mind az igazak, mind a gonoszok számára hallhatóan ezt mondja: »Íme, ők azok, akikért véremet ontottam! Értük szenvedtem, értük haltam meg, hogy velem éljenek az örökkévalóságban.« És a trón körül álló megváltottak dicsérő énekbe kezdenek: »Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot, bölcsességet, dicsőséget és áldást!« (Jel 5,12)” (A nagy küzdelem, 670–671. o., Korszakok nyomában, 595–596. o.) Maranatha)

Isten igazságosságának elismerése

„Te pedig miért kárhoztatod a te atyádfiát? Avagy te is miért veted meg a te atyádfiát? Hiszen mindnyájan odaállunk majd a Krisztus ítélőszéke elé. Mert meg van írva: Élek én, mond az Úr, mert nékem hajol meg minden térd, és minden nyelv Istent magasztalja.” (Róm 14,10–11)

„A gonoszok megigézve nézik Isten Fiának koronázását. Látják kezében a mennyei törvénytáblákat – a tilalmakat, amelyeket semmibe vettek és megszegtek. Tanúi a megváltottak kitörő csodálatának és elragadtatott imádatának; és miközben az ének hangja végigzúg a városon kívül rekedt tömeg felett, egy emberként kiáltják: »Nagyok és csodálatosak a Te dolgaid, mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a Te útjaid, óh szentek Királya!« (Jel 15,3) – és térdre hullnak az élet Fejedelme előtt.

Sátán kővé meredve nézi Krisztus dicsőségét és méltóságát. Ő, aki valamikor oltalmazó kérub volt, tudja, honnan esett ki. Hogy megváltozott, milyen mélyre süllyedt a fénylő szeráf, a »hajnal fia«! A tanácsból, amelyben egykor megbecsült helye volt, örökre ki van rekesztve. Látja, hogy az Atya közelében dicsőségét elfedezve áll valaki. Sátán látja, amikor egy hatalmas angyal Krisztus fejére teszi a koronát, és tudja, hogy ő kapta volna ezt a megtisztelő feladatot. Eszébe jut régi hazája, amelynek ő is ártatlan és feddhetetlen lakója volt… Birodalmára, tevékenységének gyümölcsére tekintve csak kudarcot és pusztulást lát… 

De most ütött az óra, amikor a lázadás véglegesen meghiúsul, és Sátán története és jelleme lelepleződik. Krisztus trónfosztására, népének elpusztítására és Isten városának elfoglalására tett utolsó nagy erőfeszítésével az őscsaló egészen lerántja álarcát. A vele szövetkezők látják a vállalkozás teljes kudarcát. Krisztus követői és a hűséges angyalok szemlélői az Isten kormányzása elleni ármány kiteljesedésének. És mindenki elborzad tőle.

Sátán látja, hogy lázadása, amelyre senki nem kényszerítette, alkalmatlanná tette a mennyei életre. Képességeit az Isten elleni harcban gyakorolta. A menny tisztasága, békéje és harmóniája mérhetetlen gyötrelem lenne számára. Isten irgalma és igazságossága ellen emelt vádjai elnémulnak. A gyalázat, amellyel Jahvét akarta illetni, teljesen visszahull reá. És Sátán most leborul, és beismeri, hogy Isten jogosan ítélte el.” (A nagy küzdelem, 668– 670. o., Korszakok nyomában, 593–595. o.) Maranatha)

„Csak az Úrban van minden igazság és erő”

 „Magamra esküdtem és igazság jött ki számból, egy szó, mely vissza nem tér: hogy minden térd nékem hajol meg, rám esküszik minden nyelv! Csak az Úrban van, így szólnak felőlem, minden igazság és erő, Őhozzá mennek, és megszégyenülnek mindazok, akik Reá haragusznak.” (Ésa 45,23–24)

„Krisztus apostolai – a hős Pál, a szenvedélyes Péter, a szeretett és szerető szívű János, valamint hűséges testvéreik is – ott vannak a megváltottak sokaságában, s velük a mártírok hatalmas serege; a falakon kívül pedig – minden hitvány és förtelmes dologgal együtt – azok, akik üldözték, börtönbe vetették és megölték őket. Néró – e kegyetlen és erkölcstelen szörnyeteg – látja azok boldogságát és megdicsőülését, akiket egykor megkínzott, és akiknek határtalan szenvedésében gyönyörködött. Néró anyja is tanúja saját tettei gyümölcsének, annak, hogy miként örökítette tovább jellemének gonosz vonásait, a szenvedélyeket, amelyek az ő befolyása és példája nyomán fejlődtek ki és erősödtek meg fiában, és olyan bűncselekményekhez vezettek, amelyek megremegtették a világot.” (A nagy küzdelem, 667–668. o., Korszakok nyomában, 592–593. o.) 

„Ott van a büszke, nagyravágyó Napóleon, akinek közeledése királyságokat rendített meg.” (Early Writings [Korai írások], 293. o.) 

„Vannak ott pápista papok és főpapok, akik Krisztus követőinek vallották magukat, de Isten népének lelkiismeretét úgy akarták elfojtani, hogy kínpadra, börtönbe és máglyára küldték őket. Ott vannak a gőgös pápák, akik Isten fölé emelték magukat, akiknek volt bátorságuk ahhoz, hogy a Magasságos törvényét megváltoztassák. Az úgynevezett egyházatyáknak lesz mivel elszámolniuk Isten előtt, de szívesen elmenekülnének e számadás elől. Túl későn látják be, hogy a Mindenható féltőn őrzi törvényét, és nem fogja igazolni a bűnöst. Most ismerik csak fel, hogy Krisztus azonosul szenvedő népének érdekeivel. Most érzik szavainak súlyát: »Amennyiben megcselekedtétek eggyel emez én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg.« (Mát 25,40)

Az egész gonosz világ a menny kormányzásával szembeni lázadása miatt áll Isten ítélőszéke előtt. Nincs senki, aki ügyüket védené. Nincs mentségük. A rájuk kimondott ítélet: örök halál.” (A nagy küzdelem, 668. o., Korszakok nyomában, 593. o.) Maranatha)

A szent város feletti jelenet

„Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megjutalmaztassék a szerint, amiket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.” (2Kor 5,10) 

„A trón felett feltűnik a kereszt. Körképszerűen sorjáznak Ádám megkísértésének és bukásának jelenetei, és a nagy megváltási terv egymást követő eseményei: a nyomorúságos környezet, amely a Megváltót születésekor fogadta; a gyermek Jézus engedelmessége és szerénysége; keresztsége a Jordán vizében; pusztai böjtje és megkísértései; ahogy szolgált az embereknek, a menny legdrágább áldásait kínálva nekik; jótékony és irgalmas cselekedetekkel eltöltött napjai; könyörgései a hegyek magányában, imában átvirrasztott éjszakái; az irigykedő, gyűlölködő, gonosz cselszövések, amelyekkel jótetteit viszonozták; a megrendítő vívódás a Getsemáne-kertben az egész világ bűneinek nyomasztó súlya alatt; a gyötrelem éjszakájának félelmetes eseményei; ahogy kiszolgáltatták a gyilkos csőcseléknek; ahogy ellenkezés nélkül tűrte, hogy elfogják, miközben legkedvesebb tanítványai elhagyták, és foglyul ejtői Jeruzsálem utcáin hajtották durván; amint Isten Fiát diadalmasan bemutatták Annásnak; s amikor a főpap palotájában, Pilátus törvénytermében, a gyáva, kegyetlen Heródes udvarában gúnyolták, sértegették, kínozták és halálra ítélték – mind elevenen lejátszódik. 

Majd a végső jelenetek tárulnak a tömeg elé – a Golgota felé vezető utat taposó türelmes Szenvedő; a kereszten függő mennyei Fejedelem; a haláltusáján nevető gőgös papok és gúnyolódó csőcselék; a természetfölötti sötétség; a hullámzó föld, a megrepedt sziklák, a megnyílt sírok – jelezve azt a pillanatot, amikor a világ Megváltója kilehelte lelkét.

E rettenetes jelenetek a valóságnak megfelelően játszódnak le. Sátán, angyalai és alattvalói nem tudják szemüket levenni a maguk kovácsolta eseményekről. Mindenki visszaemlékszik saját szerepére. Heródes, aki Betlehemben meggyilkolta az ártatlan gyermekeket, hogy megszabaduljon Izráel Királyától; az aljas Heródiás, akinek bűnös lelkén szárad Keresztelő János vére; a gyenge, megalkuvó Pilátus; a gúnyolódó katonák; a papok, a főemberek és az őrjöngő tömeg, amely ezt kiáltotta: »Az Ő vére mirajtunk és a mi magzatainkon!« Mindnyájan látják vétkük szörnyűségét. És miközben az üdvözült sereg »Ő meghalt értem!« kiáltással a Megváltó lábához teszi koronáját, ők hasztalan próbálnak elrejtőzni Krisztus tekintetének mennyei fenségétől, amely túlszárnyalja a nap ragyogását.” (A nagy küzdelem, 666–667. o., Korszakok nyomában, 591–592. o.) Maranatha)

Az utolsó ítélet

 „És láttam a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani Isten előtt; és könyvek nyittattak meg, majd egy más könyv nyittatott meg, amely az életnek könyve; és megítéltettek a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint.” (Jel 20,12)

„Krisztus ekkor ismét megmutatkozik az ellenség előtt. Messze a város felett, fényes, arany alapzatú trónon ül Isten Fia, és körülötte országának polgárai. Nincs nyelv, amely el tudná mondani, nincs toll, amely le tudná írni Krisztus hatalmát és fenségét. Az Örökkévaló Atya dicsősége beragyogja a Fiút, betölti Isten városát, és a kapukon át bevilágítja az egész földet.

A trónhoz legközelebb azok állnak, akik egykor Sátán ügyéért buzgólkodtak, de aztán tűzből kikapott üszökként mélységes, lelkes odaszentelődéssel követték Megváltójukat. Majd azok következnek, akiknek a jelleme hazug és hitetlen környezetben jutott el a keresztény tökéletességre, akik tisztelték Isten törvényét, amikor a keresztény világ érvénytelennek mondta; s azok az embermilliók, akik a korszakok hosszú során mártírként szenvedtek hitükért. Mögöttük pedig »nagy sokaság, amelyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből, ágazatból, népből és nyelvből… a trón előtt és a Bárány előtt… fehér ruhákba öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak« (Jel 7,9).

A megváltottak dicsérő énekbe kezdenek. Énekük betölti a levegőt. »Az üdvösség a mi Istenünké, aki a királyi székben ül, és a Bárányé.« (Jel 7,10) Az angyalok és a szeráfok ajkáról is az imádat hangja csendül…

A föld és a menny összesereglett lakóinak jelenlétében megtörténik Isten Fiának megkoronázása. Majd a királyok Királya, aki megkapta a legnagyobb méltóságot és hatalmat, ítéletet mond a kormányzata ellen lázadókra, s végrehajtja ítéletét törvénye megszegõin és népe sanyargatóin…

A gonoszoknak, mihelyt a könyvek megnyílnak és Jézus rájuk tekint, minden bűnük eszükbe jut.” (A nagy küzdelem, 665–666. o., Korszakok nyomában, 590–591. o.) Maranatha

Az új Jeruzsálem elleni támadás

 „Sátán… kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévő népeket… hogy egybegyűjtse őket háborúra…” (Jel 20,7–8)

„Abban a roppant nagy tömegben temérdek ember van az özönvíz előtti időből: magas kort megért, hatalmas termetű lángelmék, akik a bukott angyalok befolyásának engedve minden ügyességüket és tudásukat a maguk dicsőségére használták. Csodás művészi alkotásaik láttán a világ bálványozta tehetségüket. De Isten eltörölte őket a földről kegyetlen és gonosz találmányaik miatt, amelyek megfertőzték a földet és eltorzították Isten képmását. Vannak közöttük királyok és hadvezérek, akik népeket győztek le; vitéz emberek, akik soha egyetlen csatát sem veszítettek el; büszke, becsvágyó harcosok, akiknek közeledtére birodalmak reszkettek. A halál nem változtatott rajtuk. Sírjukból kilépve felvették megszakadt gondolataik fonalát. Ugyanaz a győzelmi vágy sarkallja őket, ami a sírba szálláskor bennük élt.

Sátán először angyalaival tanácskozik, majd a királyokkal, hódítókkal és hatalmasokkal. Felmérik párthíveik erejét, létszámát, és kijelentik, hogy a városon belüli sereget, amely az ő seregükhöz képest kicsi, le tudják győzni. Terveket szőnek a gazdag és dicső új Jeruzsálem elfoglalására. És nyomban készülődni kezdenek a csatára. Leleményes harceszközöket gyártanak. A sikereikről híres hadvezérek seregekké szervezik a harcosok sokaságát. 

Végül támadásra szól a parancs, és a megszámlálhatatlan sereg elindul. Soha nem volt földi hódítónak ekkora serege. Az első háború óta eltelt századok során soha nem hívtak össze ehhez fogható hadat. Sátán, a leggyakorlottabb hadvezér áll a had élén. Angyalai is egyesítik erejüket a végső harcra. Királyok és harcedzett katonák zárkóznak fel Sátán mögé, majd hatalmas csapatok következnek parancsnokaik vezérletével. A tömött sorok katonai pontossággal haladnak a repedezett földön Isten városa felé. De Jézus parancsára bezárulnak az új Jeruzsálem kapui. Sátán seregei körülveszik a várost, és felkészülnek az ostromra.” (A nagy küzdelem, 664. o., Korszakok nyomában, 589–590. o.) Maranatha

A második feltámadás

 „Amikor eltelik az ezer esztendő, a Sátán eloldatik fogságából. És kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévő népeket…” (Jel 20,7–8) 

„A második feltámadás az ezer esztendő végén lesz. Ekkor a gonoszok feltámadnak, és megjelennek Isten előtt, hogy »a megírott ítélet« végrehajtassék. A Jelenések könyvének írója, miután látta az igazak feltámadását, így szólt: »A többi halottak… meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő.« (Jel 20,5) Ésaiás pedig ezt mondja a gonoszokról: »Összegyűjtve összegyűjtetnek gödörbe, mint a foglyok, és bezáratnak tömlöcbe, és sok napok után meglátogattatnak.« (Ésa 24,22)” (A nagy küzdelem, 661. o., Korszakok nyomában, 586–587. o.)

„Ekkor Sátán felkészül az utolsó nagy összecsapásra. Amíg a gonoszság fejedelme nem gyakorolhatta hatalmát, és nem volt kit becsapnia, tehetetlen és komor volt. De amikor a gonoszok feltámadnak, és Sátán maga mellett látja a nagy sokaságot, reménye újraéled, és eltökéli, hogy nem adja fel a nagy küzdelmet. Az elkárhozottak egész seregét zászlaja alá gyűjti, és megkísérli velük megvalósítani tervét. A gonoszok Sátán foglyai, Krisztus megtagadásával meghódoltak a lázadó vezér előtt. Most is készek elfogadni javaslatait, és teljesíteni parancsát. Sátán azonban korábbi ravaszságához híven nem árulja el kilétét. Fejedelemnek mondja magát, a világ jogos urának, akit jogtalanul kiforgattak örökségéből. Becsapott alattvalói előtt megváltónak tünteti fel magát. Azt hazudja, hogy az ő hatalma hozta ki őket a sírból, és azt ígéri, hogy felszabadítja őket a legkegyetlenebb elnyomás alól. Krisztus távollétében Sátán – állításai alátámasztására – csodákat művel. A gyengéket erőssé teszi, és mindenkit betölt saját szellemével és erejével. Majd a szentek tábora ellen vezetve őket, el akarja foglalni Isten városát. Ördögi ujjongással mutat a feltámadtak megszámlálhatatlan sokaságára, és kijelenti, hogy vezérükként képes lesz legyőzni a várost, s visszaszerezni trónját és birodalmát.” (A nagy küzdelem, 663. o., Korszakok nyomában, 588–589. o. Maranatha)

Krisztus ismét visszatér a Földre

 „Ezekről is prófétált pedig Énok, aki Ádámtól fogva a hetedik volt, mondván: Ímé eljött az Úr az ő sok ezer szentjével, hogy ítéletet tartson mindenek felett, és feddőzzék mindazok ellen, akik közöttük istentelenek, istentelenségük minden cselekedetéért, amelyekkel istentelenkedtek, és minden kemény beszédért, amelyet az istentelen bűnösök szóltak Őellene.” (Júd 14–15)

„Az ezer esztendő végén Krisztus a megváltottak és az angyalok kíséretében ismét eljön a Földre. Félelmetes méltósággal száll alá, és életre szólítja a gonoszokat a végítéletre. Hatalmas sereg jön elő, megszámlálhatatlan, mint a tenger fövenye. Micsoda különbség van köztük és azok között, akik az első feltámadáskor léptek ki sírjukból! Az igazakat Jézus hervadhatatlan ifjúsággal és szépséggel ruházta fel. A gonoszok pedig a betegség és a halál nyomait viselik.

Az emberek sokaságát magával ragadja Isten Fiának dicsősége. A gonoszok egy emberként kiáltják: »Áldott, aki jő az Úrnak nevében!« Nem a Jézus iránti szeretet mondatja ezt velük. Akaratlanul mondják, az igazság kényszeríti ki szájukból. Most is éppúgy gyűlölik Krisztust, és szívük éppúgy lázad ellene, mint amikor sírba szálltak. Nincs több kegyelemidejük a múlt hibáinak helyrehozására. Ennek semmi értelme nem lenne. Az élethosszig tartó törvényszegés megkeményítette szívüket. A második próbaidő alatt is megkerülnék Isten kívánalmait, és lázadást szítanának a menny ellen, akárcsak először.

Krisztus az Olajfák hegyére ereszkedik le, ahonnan feltámadása után fölemelkedett, és ahol az angyalok megismételték visszatérése ígéretét. A próféta ezt mondja: »Bizony eljön az Úr, az én Istenem, és minden szent vele. És azon a napon az Olajfák hegyére veti lábait, amely szemben van Jeruzsálemmel napkelet felől, és az Olajfák hegye közepén kettéválik… igen nagy völggyé. És az Úr lesz az egész föld királya, e napon egy Úr lészen, és a neve is egy.« (Zak 14,5. 4. 9) Az új Jeruzsálem káprázatos ragyogással alászáll az égből a fogadására megtisztított és előkészített helyre. Krisztus belép a szent városba, s Vele népe és az angyalok.” (A nagy küzdelem, 662–663. o., Korszakok nyomában, 588. o.) Maranatha)

Az ezeréves ítélkezés

 „Nem tudjátok-é, hogy angyalokat fogunk ítélni, nemhogy életszükségre való dolgokat?” (1Kor 6,3) 

„Az első és második feltámadás közötti ezer év során ítélet folyik a gonoszok felett. Pál apostol írásaiból kitűnik, hogy ez az ítélet a második adventet követi. »Idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr, aki egyrészt világra hozza a sötétség titkait, másrészt megjelenti a szívek tanácsait.« (1Kor 4,5) Dániel kijelenti, hogy amikor »eljöve az Öregkorú, ítélet adaték a magasságos egek szenteinek« (Dán 7,22). Ekkor az igazak mennyei királyokként és papokként uralkodnak. János ezt mondja Jelenések könyvében: »Láték királyi székeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel.« »Lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak Ővele ezer esztendeig.« (Jel 20,4. 6) Erről mondta Pál, hogy »a szentek a világot ítélik meg« (1Kor 6,2). Krisztussal együtt ítélkeznek a gonoszok felett. Összevetik tetteiket a törvénykönyvvel, a Bibliával, és mindenki ügyét a cselekedetei szerint döntik el. Majd kiszabják a büntetést a gonoszok tettei szerint, s ez az ítélet nevük mellé kerül a halál könyvébe.

Krisztus és népe Sátánt és angyalait is megítéli. Pál ezt mondja: »Nem tudjátok-é, hogy angyalokat fogunk ítélni?« (1Kor 6,3) Júdás apostol pedig kijelenti, hogy »az angyalokat is, akik nem tartották meg fejedelemségüket, hanem elhagyták az ő lakóhelyüket, a nagy nap ítéletére örök bilincsekben, sötétségben tartotta« (Júd 6). 

A második feltámadás az ezer esztendő végén lesz. Ekkor a gonoszok feltámadnak, és megjelennek Isten előtt, hogy »a megírott ítélet« végrehajtassék. A Jelenések könyvének írója, miután látta az igazak feltámadását, így szólt: »A többi halottak… meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő.« (Jel 20,5) Ésaiás pedig ezt mondja a gonoszokról: »Összegyűjtve összegyűjtetnek gödörbe, mint a foglyok, és bezáratnak tömlöcbe, és sok napok után meglátogattatnak.« (Ésa 24,22)” (A nagy küzdelem, 661–662. o., Korszakok nyomában, 586–587. o.) 

Örömteljes fogadtatás Isten városában

„Mondta néki az ő ura: Jól van, jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.” (Mát 25,23)

„Jézus leírhatatlan szeretettel köszönti hűséges gyermekeit »Uruk örömében«. A Megváltó boldog, hogy a dicsőség országában láthatja a gyötrelme és megaláztatása árán megmentett embereket. Az üdvözültek osztoznak a Megváltó örömében, amikor a szentek között meglátják azokat, akik imáik, fáradozásuk, szeretetük és áldozatuk nyomán tértek Krisztushoz. A fenséges fehér trón köré gyűlve, kimondhatatlan öröm tölti el szívüket, látva mindazokat, akiket ők vezettek Krisztushoz. Látják, hogy ők is megnyertek másokat, és az ő gyümölcseik is további embereket. Mindnyájan révbe jutottak. Koronájukat Jézus lábához teszik, és dicsérik Őt az örökkévalóságon át. 

Amikor Jézus Isten városában fogadja a megváltottakat, elragadtatott ujjongás zeng a mennyben. A két Ádám találkozik. Isten Fia kitárt karral fogadja az emberiség ősét, akit Ő teremtett, aki Alkotója ellen vétkezett, akinek bűnéért a Megváltó testén viseli a keresztre feszítés nyomát. Amikor Ádám megpillantja a durva szögek helyét, Urának nem a keblére, hanem alázattal a lábához borul, és így kiált: »Méltó, méltó a megöletett Bárány!« A Megváltó gyengéden felemeli Ádámot, és tekintetét rég elvesztett édeni otthonára irányítja

Ádám élete az Édenből való kiűzetés után tele volt gyötrelemmel. Minden hervadó levél, minden áldozati állat, a gyönyörű természet minden betegsége, az ember tisztaságán ejtett szennyfoltok újra meg újra emlékeztették bűnére. Mérhetetlenül mardosta a bűntudat, amikor látta a sokasodó gonoszságot, és amikor óvó szavára az volt a szemrehányó válasz, hogy ő okozta a bűnt. Csaknem ezer éven át viselte türelmes alázattal vétkének büntetését. Őszintén megbánta bűnét. Bízott a megígért Megváltó érdemeiben, és a feltámadás reménységével halt meg. Isten Fia jóvátette az ember kudarcát és bukását. Jézus engesztelő szolgálata nyomán Ádám visszakapja korábbi birodalmát.” (A nagy küzdelem, 647–648. o., Korszakok nyomában, 575. o.) Maranatha

Sátán és angyalainak fogsága

 

„Az angyalokat is, akik nem tartották meg fejedelemségüket, hanem elhagyták az ő lakóhelyüket, a nagy nap ítéletére örök bilincseken, sötétségben tartotta.” (Júd 6)

„A Föld elhagyott pusztasághoz hasonlít. Csak romok mindenütt: a földrengés miatt elpusztult városok és falvak maradványai, a helyükből elmozdult hegyek helyén hatalmas üregek, repedezett sziklák mindenfelé, amelyeket a tenger vetett ki magából, vagy a hegyekről szakadtak le, és gyökerestől kitépett fák körös-körül… Ez lesz Sátánnak és angyalainak lakhelye ezer éven át.

Ide lesz száműzve Sátán, a feldúlt Földön vándorol, és látnia kell az Isten törvénye elleni lázadás következményeit. Egy évezreden át eszi gyümölcsét az átoknak, amelyet ő okozott. A Földről többé nem távozhat el, nem mehet más bolygókra, hogy kísértse azokat, akik nem buktak el. Ez idő alatt Sátán szenvedni fog. Bukása óta állandóan a gonoszságnak élt. De most megfosztották hatalmától, és eltűnődhet azon, amit több ezer éven át cselekedett. Remegve, félelemmel tekint előre a rémületes jövő felé, amikor bűnhődnie kell minden gonoszságért, amit elkövetett, és meg kell fizetnie mindazokért a bűnökért is, amikre másokat kísértett. 

Hallottam az angyalok és a szentek hálaénekét – amely úgy hangzott, mintha tízezer hangszer játszott volna –, mert Sátán nem háborgatja és nem kísérti őket többé, s mert más világok lakói is megszabadultak jelenlététől és kísértéseitől.” (Early Writings [Korai írások], 290. o.)

„Isten népének Sátán fogsága felszabadulást jelent. Így szól a próféta: »És majd ama napon, amelyen nyugalmat ád néked az Úr fáradságodtól és nyomorúságodtól, és ama kemény szolgálattól, amellyel szolgálnod kellett, e gúnydalt mondod Babilon királya felett [aki itt Sátánt ábrázolja], és szólsz: Miként lőn vége a nyomorgatónak, a szolgaság házának vége lőn! Eltörte az Úr a gonoszok pálcáját, az uralkodóknak vesszejét. Aki népeket vert dühében szüntelen való veréssel, leigázott nemzeteket haraggal, kergettetik feltartóztathatatlanul.« (Ésa 14,3–6)” (A nagy küzdelem, 660. o., Korszakok nyomában, 586. o.) Maranatha

Sátán megkötözése

 „Láttam egy angyalt leszállni a mennyből, akinél volt a mélységnek kulcsa, és egy nagy lánc a kezében. És megfogta a sárkányt, azt a régi kígyót, aki az ördög és Sátán, és megkötözte azt ezer esztendőre.” (Jel 20,1–2)

„A Jelenések könyvének írója megjövendöli Sátán száműzését, a Föld kietlenné válását, és azt, hogy ez az állapot ezer esztendeig fog tartani. Az Úr második eljövetelének és a gonoszok elpusztulásának ábrázolása után a próféta így folytatja: »Láttam egy angyalt leszállni a mennyből, akinél volt a mélységnek kulcsa, és egy nagy lánc a kezében. És megkötözte a sárkányt, azt a régi kígyót, aki az ördög és Sátán, megkötözte azt ezer esztendőre, és vetette őt a mélységbe, és bezárta azt, bepecsételte őfelette, hogy többé el ne hitesse a népeket, míg betelik az ezer esztendő; azután el kell néki oldoztatni egy kevés időre.« (Jel 20,1–3)

Hogy a »mélység« kifejezés a kusza és sötét Földet jelenti, az nyilvánvaló más bibliai igékből. A Föld »kezdetben« való állapotáról a Biblia azt mondja, hogy »kietlen és puszta… és sötétség volt a mélység színén« (1Móz 1,2). A próféciából kitűnik, hogy ilyenné is alakul vissza, legalábbis részben. Jeremiás kijelenti: »Nézek a földre, de ímé kietlen és puszta, és az égre, de nincsen világossága! Nézek a hegyekre is, ímé reszketnek, és a halmokra, de mind ingadoznak! Nézek és ímé egy ember sincsen, és az ég madarai is mind elmenekültek. Nézek, és ímé a bő termő föld pusztává lett, és minden városa összeomlott az Úr előtt, az Ő haragjának tüze előtt!« (Jer 4,23–26)

Ezer esztendeig a kietlen Föld lesz Sátánnak és gonosz angyalainak a lakhelye. A földhöz láncolt Sátánnak nem lesz lehetősége arra, hogy más világokat is felkeressen, és arra sem, hogy kísértse és megzavarja azokat, akik soha nem buktak el. Ilyen értelemben lesz megkötözve. Nem lesz a Földön senki, aki felett a hatalmát gyakorolhatná. Meg lesz fosztva a csalás és a rontás lehetőségétől, ami hosszú századokon át egyedüli öröme volt.” (A nagy küzdelem, 658–659. o., Korszakok nyomában, 584–585. o.)

Isten ítélete és az armageddoni csata

 

„Elhat e harsogás a földnek végére, mert pere van az Úrnak a pogányokkal, Ő minden testnek ítélő bírája, a hitetleneket fegyverre veti, azt mondja az Úr.” (Jer 25,31)

„Hatezer évig folyt a nagy küzdelem. Isten Fia és a menny követei harcoltak a gonoszság hatalma ellen. Inteni, tanítani, menteni akarták az embereket. Most már mindenki döntött. A gonoszok teljesen Sátán mellé álltak az Isten elleni harcban. Ütött az óra, hogy Isten megvédje sárba tiport törvényének tekintélyét. Ez a küzdelem nemcsak Sátán ellen, hanem az emberek ellen is folyik. »Pere van az Úrnak a népekkel… a hitetleneket fegyverre veti!« (Jer 25,31) 

Megkapták a szabadulás jegyét azok, »akik sóhajtanak és nyögnek mindazokért az utálatosságokért, amelyeket cselekedtek«. Most elindul a halál angyala – az ezékieli látomás fegyverrel ábrázolt angyala –, aki ezt a parancsot kapta: »Vénet, ifjat, szüzet, gyermeket és asszonyokat öljetek meg mind egy lábig, de azokhoz a férfiakhoz, akiken a jegy van, ne közelítsetek, és az én templomomon kezdjétek el.« (Ezék 9,4. 6) Az ítélet végrehajtása a nép állítólagos lelki őrei között kezdődik. Először a hamis őröknek kell elpusztulniuk.

»Az Úr kijő helyéről, hogy meglátogassa a föld lakóinak álnokságát, s felmutatja a föld a vért, és el nem fedi megöletteit többé.« (Ésa 26,21) »És ez lesz a csapás, amellyel megcsapkod az Úr minden népet, amelyek Jeruzsálem ellen gyülekeznek: Megsenyved a húsuk, éspedig amíg lábaikon állnak, szemeik is megsenyvednek gödreikben, nyelvük is megsenyved szájukban. És azon a napon lesz, hogy az Úr nagy háborúságot támaszt közöttük, úgy, hogy ki-ki a maga társának kezét ragadja meg, és a maga társának keze ellen emeli fel kezét.« (Zak 14,12–13) Isten elegyítetlen haragjának félelmetes kiáradásakor elhullanak a Föld gonosz lakói az ádáz indulattal vívott eszeveszett harcban – papok, hatalmasságok, a nép, gazdagok és szegények, nagyok és kicsinyek. »És azon a napon az Úrtól levágatnak a föld egyik végétől fogva a föld másik végéig; nem sirattatnak meg, és össze sem hordatnak, el sem temettetnek.« (Jer 25,33)” (A nagy küzdelem, 656–657. o., Korszakok nyomában, 582–583. o.) Maranatha

A Bárány haragja

 „A föld királyai, a fejedelmek, a gazdagok, a vezérek, a hatalmasok, és minden szolga és minden szabad, elrejtették magukat a barlangokba és a hegyek kőszikláiba. És mondták a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek mireánk, és rejtsetek el minket annak színe elől, aki a királyiszékben ül, és a Bárány haragjától.” (Jel 6,15–16)

„Elhallgat a gúnyolódó tréfálkozás. A hazug ajkak elnémulnak. Megszűnik a fegyverek zaja, a csata kavargása, a harci lárma, és nincs többé »vérbe fertőztetett öltözet« (Ésa 9,5). Csak az ima, a sírás és a jajveszékelés hangja hallatszik. A nemrég még gúnyolódó ajkak ezt kiáltják: »Eljött az Ő haragjának ama nagy napja, és ki állhat meg?« A gonoszok azért imádkoznak, hogy inkább a hegyek sziklái temessék el őket, mintsem találkozzanak azzal, akit semmibe vettek és elutasítottak. 

Ismerik azt a hangot, amely a halottak fülébe is eljut. Hányszor hívta megtérésre őket ez a csendes, kedves hang! Hányszor szólt barát és testvér ajkáról a Megváltó szívhez szóló kérlelése! A kegyelmet elutasítóknak semmi sem olyan kárhoztató, vádoló, mint az a hang, amely oly sokáig esdekelt: »Térjetek meg, térjetek meg gonosz útjaitokról! Hiszen miért halnátok meg?« (Ezék 33,11) Ó, ha ez a hang ismeretlen lett volna nekik! Jézus ezt mondja: »Hívtalak titeket, és vonakodtatok, kiterjesztém az én kezemet, és senki eszébe nem vette; és elhagytátok minden tanácsomat, és az én feddésemmel nem gondoltatok.« (Péld 1,24–25) Ez a hang emlékeket ébreszt bennük, amelyeket szívesen elfelejtenének – a semmibe vett intéseket, a viszszautasított hívásokat, a lebecsült kiváltságokat.

Az igazság megtagadóinak életében vannak pillanatok, amikor megjelennek előttük képmutató életük kínzó emlékei, lelkiismeretük felébred, és lelkük eleped a mit sem érő sajnálkozástól. De ez nem is hasonlítható ahhoz a bűntudathoz, amely akkor támad bennük, amikor »eljő, mint a vihar, az, amitől féltek«, és a nyomorúság »mint forgószél, elközelget« (Péld 1,27). Akkor azok, akik Krisztust és hű népét el akarták pusztítani, meglátják a megdicsőültekre sugárzó fényességet…” (A nagy küzdelem, 642–644. o., Korszakok nyomában, 571–572. o.) Maranatha

A Föld elnéptelenedik

 „Nézek a földre, de ímé kietlen és puszta, és az égre, de nincsen világossága! Nézek a hegyekre is, ímé reszketnek, és a halmokra, de mind ingadoznak! Nézek és ímé egy ember sincsen, és az ég madarai is mind elmenekültek.” (Jer 4,23–25)

„Amikor Krisztus eljön, a gonoszokat eltörli a föld színéről. Megemésztődnek szájának leheletétől, és elpusztulnak dicsőségének fényétől. Krisztus elviszi népét Isten városába, és ez a bolygó lakatlan lesz. »Ímé az Úr megüresíti a földet, és elpusztítja azt, elfordítja színét, és elszéleszti lakóit!« »Megüresíttetvén megüresíttetik a föld, és elpusztíttatván elpusztíttatik; mert az Úr szólá e beszédet.« »Mert áthágták a törvényeket, a rendelést megszegték, megtörték az örök szövetséget. Ezért átok emészti meg a földet, és lakolnak a rajta lakók; ezért megégnek a föld lakói.« (Ésa 24,1. 3. 5–6) 

Az egész Föld olyan, mint egy kietlen pusztaság. A földrengés által elpusztított városok és falvak romjai, gyökerestől kitépett fák, a tengerből kivetett és a földből kiszakított, töredezett sziklák hevernek mindenütt, és roppant nagy üregek jelzik az alapjukról levált hegyek helyét.

Ekkor következik be az az esemény, amelyet az engesztelési nap utolsó ünnepélyes mozzanata szimbolizált. Amikor a szentek szentjében véget ért a szolgálat, és a bűnért való áldozat vére által a templom megtisztult Izráel bűneitől, a főpap az élő bűnbakot az Úr elé állította, és a gyülekezet színe előtt megvallotta felette »Izrael fiainak minden hamisságát és minden vétkét, mindenféle bűneit, és… azokat a baknak fejére« helyezte (3Móz 16,21). Amikor pedig a mennyei templomban ér véget az engesztelés munkája, Isten és a mennyei angyalok, valamint a megváltott sereg színe előtt Jézus hasonlóképpen helyezi Isten népének bűneit Sátánra. Sátánnak minden bűnért, amelyre rávette az embert, felelnie kell.” (A nagy küzdelem, 657–658. o., Korszakok nyomában, 583–584. o.) Maranatha

Az igazak feltámadása

 „Megelevenednek halottaid, és holttesteim fölkelnek: serkenjetek föl és énekeljetek, akik a porban lakoztok, mert harmatod az élet harmata, és visszaadja a föld az árnyakat!” (Ésa 26,19) 

„A királyok Királya leereszkedik a lángoló tűz övezte felhőn. Az ég tekercsszerűen felgöngyölödik, a föld remeg, minden hegy és minden sziget kimozdul a helyéből.  A föld rázkódása, a villámok cikázása és az ég zengése közepette hívja elő Isten Fia az alvó szenteket. Kezét az ég felé emeli, és az igazak sírjára tekintve kiáltja: »Ébredjetek, ébredjetek, ébredjetek, ti, akik alusztok a porban, és keljetek fel!« A halottak mindenütt meghallják ezt a hangot, és akik hallják – minden nemzetségből, ágazatból, nyelvből és népből, mérhetetlen sokan –, életre kelnek. A halál tömlöcéből lépnek elő, hervadhatatlan dicsőségben. Lépésük zajától zeng a föld. »Halál! Hol a te fullánkod? Pokol? Hol a te diadalmad?« – kiáltják (1Kor 15,55). Az élő igazak és a feltámadt szentek hangja boldog győzelmi kiáltásban olvad össze.

Az igazak az örök ifjúság frissességével és elevenségével támadnak fel… A halandó, romlandó test, amelyet eltorzított és beszennyezett a bűn, ekkor tökéletes, szép és halhatatlan lesz. Minden fogyatékosság és rútság a sírban marad.

Az élő igazak »nagy hirtelen, egy szempillantásban« elváltoznak. Isten szava nyomán megdicsőülnek; Isten halhatatlanná teszi őket, és a feltámadt szentekkel együtt elragadja őket az Úr elé a levegőbe. Az angyalok »egybegyűjtik az Ő választottait a négy szelek felől, a föld egyik végétől a másik végéig«.” (A nagy küzdelem, 641., 644–645. o., Korszakok nyomában, 570–573. o.) 

„Amikor a kicsiny gyermekek előjönnek a halhatatlanságra porágyukból, azonnal anyjuk karjába repülnek.” (Selected Messages II., 260. o., Szemelvények Ellen G. White írásaiból II., 241. o.)

„Barátok, akiket régen elszakított egymástól a halál, újra találkoznak, hogy soha többé el ne váljanak. Most boldogan énekelve együtt emelkednek fel Isten városába.” (A nagy küzdelem, 645. o., Korszakok nyomában, 573. o.) Maranatha