Száraz csontok- Izráel házát, Isten gyülekezetét jelképezik

 

A száraz csontok hasonlata azonban nemcsak a világra alkalmazható, hanem azokra is, akik nagy világossággal voltak megáldva; mert ők is olyanok, mint a völgyben heverő csontvázak. Bár testük külseje szerint emberi formájuk van, de nincs lelki életük. A példázat azonban nemcsak az emberek alakjához kapcsolja a száraz csontokat, hiszen nem elég, ha a végtagok és a vonások szimmetrikusak. Az élet leheletének kell átjárnia a testeket, hogy egyenesen álljanak és gyorsan munkába tudjanak állni. Ezek a csontok Izráel házát, Isten egyházát jelképezik; és az egyház reménységét, a Szentlélek éltet adó befolyását. Az Úrnak kell rálehelnie a száraz csontokra, hogy azok életre keljenek.(EGW:A Szentlélek eljő reátok)

"Az emberi lelkek, akiket megmenteni szeretnénk, olyanok, mint az Ezékiel látomásában elénk táruló látvány: megszáradt csontok völgye. Halottak törvényszegéseikben és bűneikben. Amikor a kérdés elhangzik nekünk is: »embernek fia, megelevenedhetnek-e ezek a csontok?« - a mi válaszunk is tudatlanságunk beismerése legyen: »Te tudod, Uram«. Külső látszatra semmi sem mutathat arra, hogy valami reménységünk lehetne megelevenedésükre. A prófétai igét azonban mégis hirdetni kell, mint ahogyan Ezékiel szólt a megszáradt csontoknak az Úr parancsára. Prédikálnunk kell az Igét azoknak is, akik a mi megítélésünk szerint oly reménytelenek, mintha már sírjaikban feküdnének." (Review and Herald, 1893. jan. 17.) 

1-10. ember ereje mit érhet el? - Ezékiel próféta látomásban széles völgy közepén állt. Gyászos kép tárult eléje. A völgy csontokkal volt terítve, holtak csontjaival. Elhangzott a kérdés: „Embernek fia, vajon megélednek-e ezek a tetemek?" A látnók így felelt: "Uram Isten, te tudod." Ember ereje mit is tehetne a halott csontokért. A látnók nem táplált reményt a csontok számára. Ámde amint a csontokat szemlélte. Isten hatalma munkába fogott. A szétszórt csontok zörögni kezdtek, s a tetemek kezdtek összeilleszkedni "tetem a teteméhez," s inak tűzték őket egymáshoz. Hús borította be őket, s az Úr rálehelt az így formált testekre. "Lehelet ment beléjük, s megéledének, és lábukra állának, felette igen nagy sereg."(Ezékiel könyve:37:10) (1903,85. kézirat)

Két kecskebak - egy Azázelnek a pusztába

 Az engesztelés napján két kecskebakot vittek a szent sátor ajtajához és sorsot vetettek azokra: "Egyik sorsot az Úrért, a másik sorsot Azázelért" (3Móz 16:8). Azt a kecskebakot, amelyre az első sors esett, le kellett vágni bűnáldozatként a népért. A főpapnak be kellett vinni a vért a kárpiton belül lévő helyiségbe és rá kellett hintenie a kegyelem trónjára. "Így szerezzen engesztelést a szent helynek Izrael fiainak tisztátalanságai és vétkei miatt; mindenféle bűnei miatt; így cselekedjék a gyülekezet sátorával is, amely közöttök van, az ő tisztátalanságaik közepette" (3Móz 16:16).

Azt a bakot pedig, amelyre az Azázelért való sors esett, állassa elevenen az Úr elé, hogy engesztelés legyen általa, és hogy elküldje azt Azázelnek a pusztába.(3Móz 16:10)

Azázel: (bűnbak). A szó pontos jelentése bizonytalan; kizárólag a 3Móz 16,8.10.26-ban fordul elő, kapcsolatban azoknak a kecskebakoknak egyikével, amelyek a nagy engesztelési napra bűnért való áldozatul voltak kiszemelve. A nevet vonatkoztatják mind személyre, mind pedig személytelen valamire:  gonosz lélek,  ördög.

Mivel Sátán a bűn szerzője és közvetlen felbujtó minden bűnre, amelyek Isten Fiának halálát okozták, az igazság úgy kívánja, hogy Sátán szenvedje el a végső büntetést. Krisztus műve, szolgálata az emberek megváltásáért és a világegyetem bűntől való megtisztítása, a bűnnek a mennyei szentélyből való eltávolításával záródik majd le. Ezek a bűnök Sátánra helyeződnek rá, aki elhordozza a végső büntetést. A jelképes szolgálatban a templomi szolgálat évenkénti sorozata a szentély megtisztításával és a kecskebak fején a bűnök megvallásával záródott le.

És tegye Áron mind a két kezét az élő baknak fejére, és vallja meg felette Izráel fiainak minden hamisságát és minden vétkét, mindenféle bűneit: és rakja azokat a baknak fejére, azután küldje el az arravaló emberrel a pusztába,(3Móz 16:21)

Az pedig, aki elvitte az Azázelnek való bakot, mossa meg ruháit, és a testét is mossa le vízben, és azután menjen be a táborba.(3Móz 16:26)

Miután Krisztus bűnért való áldozatként meghalt a kereszten, a ceremóniális törvény nem lehetett többé érvényben. 1844-ben a mi nagy Főpapunk belépett a mennyei szentély szentek szentjébe, hogy megkezdje a vizsgálati ítélet munkáját. Az előkép-szolgálatban, amikor a főpap elvégezte az engesztelés munkáját a földi sátorban, a szentek szentjében, a népnek meg kellett sanyargatnia a lelkét Isten előtt és meg kellett vallania bűneit, hogy a bűnök engesztelést nyerjenek és kitöröltessenek. Vajon ma nekünk kevesebb is elég, mint volt az előkép-jellegű ítéletnapon, most, amikor Krisztus a mennyei szentélyben közbenjár az Ő népéért és minden egyes perben hamarosan megszületik a végső és visszavonhatatlan ítélet? 

Az iga és kereszt- akaratunk Istennek átadása

"Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek."(Máté 11:29)     " Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem." (Lukács 9:23)

Isten akaratának való alávetettség jelképe - Viselnünk kell Krisztus igáját, hogy teljes egységre jussunk vele Vegyétek magatokra igámat, mondja. Engedelmeskedjetek kívánalmaimnak. Kívánalmak homlokegyenest ellenkezhetnek az ember akaratával és céljával. Mit lehet akkor tenni? Az iga és kereszt jelképek, ugyanazt ábrázolják - akaratunk Istennek való átadását. Az iga viselése baráti kapcsolatban egyesíti a véges embert Isten hőn szeretett Fiával. A kereszt fölvevése lefejti az ént a lélekről s oda helyezi az embert, ahol megtanulja, hogyan kell Krisztus terheit hordozni. Nem követhetjük Krisztust anélkül, hogy igát ne hordoznánk. Anélkül, hogy fölvennénk keresztjét s vinnénk ő utána. Ha akaratunk nem egyezik Isten kívánalmaival, meg kell tagadnunk hajlandóságainkat, föladnunk kedvenc kívánságainkat, Krisztus nyomdokaiba lépnünk...

 „Aki Istentől született, nem cselekszik bűnt.” (I. Jn. 3:9) Tudja, hogy Krisztus vére váltotta meg, s a legünnepélyesebb fogadások kötik, hogy dicsőítse Istent testében és lelkében, amelyek az Úréi. Legyőzte magában önszeretetét és a bűnt. Naponta kérdezi: „Mivel fizessek az Úrnak minden irántam való jótéteményéért?” „Uram, mit akarsz tőlem, mit tegyek?” (Zsolt. 116:12; Ap. csel. 9:6) A valódi keresztény sohasem panaszkodik, hogy Krisztus igája töri a nyakát. Krisztus szolgálatát tekinti a legvalóságosabb szabadságnak. Isten törvénye a gyönyörűsége. Ahelyett, hogy igyekezne leszállítani Isten parancsainak színvonalát, hogy azok megfeleljenek hibás jellemének, szüntelenül törekszik felemelkedni a törvények tökéletességéhez.

Mikor igád töri a nyakadat, akkor tudhatod, hogy nem Krisztus igája.Krisztus igája sohasem tör - Nem az a dolgod, hogy terheket gyűjts magadnak. Mikor magadra veszed a terheket, melyeket Krisztus akar hordoztatni veled, akkor megérted, hogy ő milyen terheket hordozott. Tanulmányozzuk a Bibliát és keressük meg hogy ő milyen igát viselt. Krisztus mindig segítség volt a körülötte levőknek. Ő mondja: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, s én megnyugosztlak titeket. Vegyétek magatokra az én igámat és tanuljatok tőlem; mert én szelíd és alázatos szívű vagyok; és nyugalmat találtok lelketeknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű." (Máté 11:28-30) (EGW)

Húsvéti Bárány

Krisztus korában a húsvét megünneplése a legtöbb ember számára puszta formasággá süllyedt. De micsoda jelentősége volt Isten Fia számára! 

 „Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává,… mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott értünk."(I. Kor. 5:7) 

Kétszer a képviselő - Krisztus Isten képviselője az ember számára és az ember képviselője Isten előtt. Az ember helyettese és kezeseként jött a földre s mindenképpen üdvözíteni tudja azokat, akik bűnbánatot tartanak s visszatérnek hűségükhöz. Igazságossága folytán előnyös helyzetbe tudja állítani az embert. Krisztus az értünk föláldozott húsvéti bárány. Drága, ártatlan életét adta oda, hogy megmentse a bűnös embert az örök romlástól; hogy az ember a bele vetett hit által bűn nélkül állhasson Isten trónja előtt. (1899, 29. kézirat

Jézus elítélése után a főtanács tagjai Pilátushoz mentek, hogy erősítse meg ítéletüket, és hajtassa végre a kivégzést. Ezek a zsidó tisztviselők azonban nem voltak hajlandók belépni a római bírósági tárgyalóterembe. Szertartásos törvényük szerint ugyanis ezzel tisztátalanná tették volna magukat, és ez megakadályozta volna őket abban, hogy részt vegyenek a húsvéti ünnepen. Vakságukban nem látták, hogy gyilkos gyűlöletük már tisztátalanná tette szívüket. Nem értették meg, hogy Krisztus volt az igazi húsvéti Bárány, és mivel elvetették Őt, a nagy ünnep elveszítette számukra a jelentőségét.

Jézus gyakran megkísérelte, hogy feltárja a jövőt a tanítványok előtt, de ők túlságosan közömbösek voltak arra, hogy szavai fölött gondolkozzanak. Ez okozta, hogy Jézus halála oly váratlanul érte őket; midőn később a múltba visszapillantottak, és látták hitetlenségük következményeit, nagyon megszomorodtak. Mikor Krisztust felfeszítették, nem hittek feltámadásában. Jézus nyíltan hangoztatta, hogy harmadnapon feltámad, de gondolataik annyira összezavarodtak, hogy ennek értelmét fel sem fogták. A megértés hiánya okozta reményvesztettségüket, mikor halála bekövetkezett. Keserűen csalódtak. Hitük nem tudta áttörni azokat a sötét árnyakat, amelyekkel látásukat Sátán elsötétítette. Bizonytalannak és titokzatosnak láttak mindent. Mennyi szenvedéstől menekültek volna meg, ha hisznek az Üdvözítő szavainak! 

Jézus feltámadása előképe volt mindazok végső feltámadásának, akik Őbenne aludtak el. A feltámadott Üdvözítő arckifejezését, modorát, beszédét a tanítványai valamennyien jól ismerték. Amint Jézus feltámadott a halottak közül, éppen úgy azoknak is fel kell majd támadniuk, akik Őbenne aludtak el és alusznak. Ráismerünk majd barátainkra, mint ahogy a tanítványok is megismerték Jézust. Lehet, hogy életük folyamán megváltoztak, s megbetegedtek vagy megcsúnyultak, de Jézus visszajövetelekor tökéletes egészségben és testi-lelki arányosságban támadnak fel. Azonosságukat azonban megdicsőült testükben is tökéletesen megőrzik. Akkor úgy ismerünk majd, amint minket is megismernek. (lKor 13:12) Orcájukon, amelyet a Jézus arcáról fénylő világosság tesz sugárzóvá, felismerjük a megkülönböztető vonásait azoknak, akiket szeretünk. (EGW Jézus élete)

Élő víz- élő kenyér: Krisztus beszéde és tanítása

Az Üdvözítő azért rendelte ezt a jelképes szertartást, hogy a nép figyelmét az általa adott áldásokra irányítsa. Az ünnep utolsó nagy napján az Ő szava volt hallható, a templom udvarát is átható hangon: „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék. Aki hisz énbennem, amint az Írás mondotta,élő víz folyamai ömlenek annak bensejéből… Ezt pedig mondta a Lélekről, amelyet veendők voltak” – írja János (Jn. 7:37–39). Sivár és terméketlen földön feltörő üdítő víz, amely virágzóvá teszi a pusztaságot és új életet ad a szomjazónak – az isteni kegyelem jelképe, amelyet egyedül Krisztus adhat. Az élő vízhez hasonlóan megtisztítja, felüdíti és megerősíti a lelket. Akiben Krisztus megmarad, az magában hordozza az erő és a kegyelem soha el nem apadó forrását. Jézus felvidítja az életét és megvilágítja az útját mindenkinek, aki híven keresi Őt. Szeretete a szívbe fogadva jó cselekedetekben hajt ki az örök életre. Nemcsak annak a léleknek jelent áldást, akiből a forrás ered: az élő víz kiárad az igazság szavaiban és tetteiben, hogy felüdítse a körülötte lévő szomjazókat.

A felüdítő víz, amely kibuggyant, a kiszáradt és kopár földön kivirágoztatta a pusztát és folydogálva életet adott a már-már szomjan halóknak. Ez az isteni kegyelem jelképe, amellyel egyedül Krisztus tud megajándékozni mindenkit, és mely mint élő víz, egyedüli megtisztítója, felüdítője és erősítője az emberi léleknek. Az, aki Krisztusban lakozik, megtalálja és megkapja benne a kegyelem és erő soha ki nem apadó forrását. Krisztus vidámítja meg azok életét és tisztítja meg mindazok életútját, akik valóban keresik őt. Krisztusnak a szívbe befogadott szeretete az örök életre szóló jó cselekedetekben mutatkozik meg. Nemcsak azt a lelket áldja meg, amelyben fakad, hanem élő folyam árad ki az igazságosság szavaiban és tetteiben, mely felüdíti a körülötte levő szomjazókat.

Ez az élő víz mely égető szomjúságotokat csillapítja; ez a mennyei élő kenyér. Jézus kijelenti: "Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek"(Jn 6:53); ennek magyarázatául pedig: "A beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet"(Jn 6:63). Testünk abból épül fel, amit eszünk és iszunk; ugyanez a dolog természetes rendje a világban is: amin elmélkedünk, amin gondolkozunk, az ad lelki, szellemi lényünknek erőt és színt

Élő kenyér

Azt szimbolizálták, hogy az ember testi és lelki tápláléka egyaránt Istentől függ, és hogy ezeket csak Krisztus közbenjárása által nyerheti el. Isten mennyei kenyérrel táplálta Izraelt a pusztában, és még mindig az ő jóságától függtek, mind a testi táplálék, mind a lelki áldások tekintetében. A manna és a szent kenyerek Krisztusra mutattak előre, azélő kenyérre, aki mindenkor Isten előtt áll érettük. Ő maga mondta: „Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá.” (Jn. 6:48–51)

Ez a tapasztalat a Biblia isteni ihletettségének legfőbb bizonyítéka. Úgy táplálja Isten Igéje a lelkünket, ahogy a kenyér a testünket. A kenyér táplálékul szolgál a testünknek, hiszen tapasztalatból tudjuk, hogy tápanyagaiból épül a vérünk, a csontunk, az agyunk. Alkalmazzuk ezt a tesztet a Bibliára! Mi lett annak az eredménye, amikor alapelvei beépültek jellemünkbe? Milyen változások következtek be életünkben? „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden” (2Kor 5:17). Az Ige hatalma által férfiak és nők törték le magukról a bűnös szokások láncait. Megtagadták az önzést. A közönségesből tisztelettudó, a részegesből józan, a kicsapongóból tiszta erkölcsű személy lett. Akik korábban Sátán eltorzult vonásait hordozták, átalakultak Isten képmására. Ez a változás önmagában is a csodák csodája. Az Ige által létrehozott átalakulás a világ egyik legmélységesebb titka. Nem érthetjük a folyamatot, csak hihetjük, mert ahogy a Szentírás kijelenti: „Krisztus ti köztetek van, a dicsőségnek ama reménysége” (Kol 1:27). 

Szegletkő, kőszikla maga Jézus Krisztus

Krisztus az az összekötő láncszem és aranykapocs, mely összeköti a hívőket Istenben. Nem szabad, hogy ebben a hatalmas próbaidőben elkülönülés legyen! Isten népéről így szól a Szentírás: „Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és cselédei az Istennek, kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus, akiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban” (Ef 2:19-21). Isten gyermekei egységes egészet képeznek Krisztusban, aki a figyelem központjába helyezi keresztjét. Mindazok, akik hisznek, egyek Őbenne. 

"Mert Őáltala van menetelünk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához. Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és cselédei az Istennek, kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus, akiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban; akiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Lélek által." (Ef 2:18-22)

Tartsd emlékezetedben, hogy itt e földön Sátán pokoli árnyékát mindenkor utunkra veti, hogy hitünket gátolja, hogy eltakarja előlünk a Jézus színétől, az Igazság Napjának fényétől áradó világosságot. Hitünk sose ingadozzék, hanem törjön keresztül ezen az árnyékon. Olyan tapasztalatot tettünk, amit a kétségek homálya el nem takarhat, temethet. Hitünk nem érzelgés, hanem az igazságban van. Az ihletett apostol mondja, hogy mi az apostolok és a próféták alapkövén építettük fel, Jézus Krisztus lévén a szegletkő. Úgy tárja elénk Krisztus egyházát, mint Istennek lakhelyét a Lélek által. Ha a szeretetben meggyökereztünk és megalapozódtunk, akkor megérthetjük "minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága, és mélysége és magassága az Isten jó voltának. És megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felülmúló szeretetét." Oh, drága lehetőségek és buzdítások! Az erkölcsi tisztátalanságtól megtisztult ember szívében lakozik a drága Üdvözítő, nemesbíti, megszenteli egészen lényét, s az embert a Szentlélek templomává avatja.

Kőszikla

Mózes elhamarkodott cselekedetével elvette annak a tanításnak az erejét, amelyet Isten szándékozott adni a népnek. A kőszikla, amely Krisztus jelképe volt, egyszer lett megütve, mint ahogy Krisztus egyszer lett megáldozva. Másodszor csak szólni kellett volna a sziklához, mint ahogy nekünk csak kérni kell az áldásokat Jézus nevében. 

A megütött kőszikla Krisztus egyik jelképe volt. E jelkép segítségével Isten a legdrágább lelki igazságokat tanítja velünk. Amiként az életet adó víz sugárban ömlött ki a megütött kősziklából, éppen úgy Krisztusból, - aki verettetett, aki "Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől!És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg. " (Ésa 53:4-5),- az üdvösség vízsugara árad az elveszett nemzetségre

Krisztus volt az, aki szava hatalmával üdítő forrást fakasztott Izrael számára. „Mert ittak a lelki kősziklából, amely követte őket; e kőszikla pedig a Krisztus volt.” (I. Kor. 10:4) Ő volt mind a testi, mind a lelki áldások kútforrása. Krisztus, a kőszikla, velük volt minden útjukban. „Nem szomjaznak, bárha pusztaságon vezeti is őket; kősziklából vizet fakaszt nékik, és meghasítja a sziklát és víz ömöl belőle.” „Megnyitotta a kősziklát, és víz zúdult ki, folyóként futott a sivatagon.” (Ésa. 48:21; Zsolt. 105:41) 

Krisztus a kőszikla és Krisztus az élő víz is. Ezek a szép és kifejező képek fellelhetők az egész Bibliában. „Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, az én kősziklám, ő benne bízom” (Zsolt 18:3).

Az ördög, mint ordító oroszlán

 

Sátán nem kontár, hanem a lehető legügyesebb mestermunkás. Nagyon sikeresen veti latba pokoli éleselméjűségét. Készségesen és nagy hozzáértéssel tanítja azokat, akik elvetik Isten tanácsát, de örök üdvösségük rovására. A csalétek, melyet feltalált, elégnek bizonyul hálójába keríteni az embereket, hogy rájuk verhesse pokoli bilincsét. Felruházza minden jóval, és amennyire lehet, vonzóvá teszi csalétkét. Akiket így csapdájába ejtett, ijesztő áron tanulják meg annak dőreségét, hogy olyan csalásért kerüljék el a mennyet és a halhatatlanságot, amelynek végzetes a következménye. Ellenfelünk, az ördög, nem szűkölködik az éleselméjűségben és az erőben. Mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el. Sátán a „hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival” működik, „ és a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre. És ezért bocsátja reájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak, hogy kárhoztassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.”(II. Thessalonika levél:2:9-12) Mivel elvetették az igazságot, Isten megengedi, hogy súlyos tévedésbe essenek és higgyenek a hazugságnak. Így akik nem hajlottak az igazságra, hanem a gonoszságban telt kedvük, ítéletben lesz részük. Hatalmas, ámító ellenféllel állunk szemben, azért abban rejlik egyedüli biztonságunk, aki eljövendő, aki szájának leheletével és jövetelének tündöklésével semmisíti meg a főcsalót

Az Úr eljövetelére készülődők legyenek óvatosak s éberek, mert ellenségünk, az ördög, mint ordító oroszlán jár körül, keresve, kit nyeljen el. Szálljatok vele szembe keményen, a hit erejével. „Mert aki akarja az életet szeretni, jó napokat látni, tiltsa meg nyelvét a gonosztól, és ajkát, hogy ne szóljanak álnokságot. Forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót; keresse a békességet és kövesse azt Mert az Úr szeme az igazakon vannak, és az ő füle azoknak könyörgésein.” (I. Péter levél:3:10-12) (EGW)

Az oroszlán, az erdők királya

Az oroszlán, az erdők királya ennek a törzsnek nagyon találó jelképe, mert ebből a törzsből származott Dávid, és Dávid Fia, Siló, az igazi "Oroszlán Júda törzséből", aki előtt végül meghajolnak az összes hatalmasságok és minden népek és nemzetek hódolatukat fejezik ki előtte.

Júda! téged magasztalnak atyádfiai, kezed ellenségeidnek nyakán lesz s meghajolnak előtted atyáidnak fiai. Oroszán kölyök Júda; zsákmányt ejtvén, felmentél, fiam! Lehevert, lenyugodott, mint a hím-oroszlán, és mint nőstény oroszlán; ki veri őt fel? Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálca térdei közül; míg eljő Siló, és a népek néki engednek" (1Móz 49:8-10)

Minden, amit Isten a próféciai történelemben a múltra nézve meghatározott, be is következett, ami pedig még előttünk áll, az is be fog következni a megfelelő időben. Isten prófétája, Dániel, a saját helyén áll, s úgyanígy János. A Jelenések könyvében a Júda törzséből való oroszlán megnyitotta a próféciát tanulmányozók előtt a Dániel könyvét, s így Dániel a saját helyén áll. Bizonyságot tesz arról, amit az Úr látomásban feltárt előtte a nagy és ünnepélyes események kapcsán, amelyeket beteljesedésük küszöbén állva ismernünk kell.

Júda nemzetségéből való oroszlánt”, és mint „egy Bárányt, mintegy megölettet” (Jel, 5, 5; 13, 8). Ezek a szimbólumok jelképei a mindenható hatalom és az önfeláldozó szeretet egyesülésének. A júdabeli Oroszlán, Aki olyan rettenetes a kegyelmét megvetők számára, engedelmes és hűséges híveinek: Isten Báránya. A tűzoszlop, mely Isten törvénye áthágóinak Isten haragja félelmetességéről beszél, a világosság, irgalom és szabadítás jelképe azok számára, akik parancsolatait megtartották. Isten karja, mely elég erős, hogy a lázadókat szétzúzza, elég erős arra is, hogy a hűségeseket megszabadítsa. Akik hűek, valamennyien megmenekülnek. „És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig” (Máté 24, 31). (EGW)

Krisztus, Isten Báránya

 Az Újszövetség ígérete így szól: „Adom az én törvényemet az ő szíveikbe, és az ő elméjükbe írom be azokat” (Zsid 10:16). Azok a jelképek, amelyekKrisztus, Isten Báránya — aki elveszi a világ bűneit — mutattak, halálával mind megszűntek. Az igazság alapelvei azonban — amelyeket a Tízparancsolat fogalmaz meg — olyan szilárdak és változtathatatlanok, mint Isten örökkévaló uralkodása. Egyetlen törvény sem vesztette el hatályát, egyetlen vessző vagy betű sem változott meg. Azokat az alapelveket, amelyeket Isten már a paradicsomban az élet törvényeként adott át az emberiségnek, a helyreállított Édenben is változatlanul megtartja. Mikor a föld ismét Édenné válik, mindenki a szeretet isteni törvénye szerint fog élni a nap alatt.

Az ősi korokban az Úr utasította népét, hogy évente háromszor jöjjenek össze, tartsanak istentiszteletet. Ilyenkor Izráel gyermekei összegyűltek, és magukkal hozták tízedeiket, bűn és hálaáldozataikat. Összejöttek, hogy felsorolják Isten kegyeit, hogy hirdessék csodálatos tetteit, s hogy dicsérettel és hálával áldozzanak nevének. Egyesülniük kellett az áldozat szolgálatában, mely Krisztus, Isten Bárányára mutatott, aki elveszi a világ bűnét. Ébren kellett tartaniuk szívükben a hitet, szeretetet és hálát. S a szent szolgálatban való közös részvétellel szorosabban kötötték magukat Istenhez és egymáshoz.

Sokan szeretnék ezt a két törvényrendszert egybeolvasztani, a szertartási törvényre vonatkozó íráshelyeket idézve, az erkölcsi törvény érvénytelenségének bizonyítására, de ez a Szentírás meghamisítása. A két törvény közötti különbség világos és érthető. A szertartási törvény Krisztusra mutató jelképekből áll, melyek megáldoztatását és főpapi szolgálatát ábrázolták. Ezt a rituális törvényt, áldozataival és rendeléseivel együtt addig kellett gyakorolniuk a hébereknek, amíg az előkép találkozott a valósággal,

Krisztus, Isten Báránya halálában, aki elveszi a világ bűneit. Ezután az összes áldozat véget ért. Ez az a törvény, amelyet Krisztus „eltett az útból, odaszegezvén azt a keresztfára” (Kol. 2:14). De a Tízparancsolatról így szól a zsoltáros: „Uram! örökké megmarad a te Igéd a mennyben.” (Zsolt. 119:89) Krisztus maga mondja: „Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek… eltörlésére… Mert bizony mondom néktek – hangsúlyozza a kijelentést, amennyire csak lehet – míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik.” (Mt. 5:17–18) Itt nem csupán azt tanította, hogy melyek voltak Isten törvényének követelményei akkor és azelőtt, hanem hogy ezek a követelmények érvényben maradnak, amíg az ég és a föld el nem múlnak. Isten törvénye ugyanolyan állandó, mint a trónja. Kötelező érvényű minden idők minden emberére. (EGW)

Szentlélek jelképei: Galamb, víz, szél, tűz-láng, eső.

  Galamb

Jézus alámerítkezésekor mennyei angyalok lebegtek felette; a Szentlélek galamb képében leszállott s megnyugodott Fölötte és miközben a nép csodálkozva figyelte Őt, a mennyei Atya hangja hallatszott: „Te vagy az én szerelmes Fiam; benned kedvem lelik.”

Isten angyalai lebegtek keresztségének jele felett. ASzentlélek galamb alakjában leszállt, és beragyogta Őt, és amikor az emberek nagy csodálkozással álltak ott, Rá szegezve szemüket, az Atya hanggyogta Őt, és amikor az emberek nagy csodálkozással álltak ott, Rá szegezve szemüket, az Atya hangja hallatszott a mennyb ől, mondván: „Te vagy az én szerelmes Fiam, te benned gyönyörködöm.” (Lk. 3:22) 

Víz

A Krisztustól származó élő víz nem sekélyke forrás, mely csobog egy ideig, majd kiszárad; az élő víz örök életre buzog. 

A víz gyógyulása maradandó volt. „És a víz meggyógyult, így van ez még ma is, Elizeus szava szerint, amelyet kimondott” (2Kir 2:22). A víz ömlött korszakról korszakra, és a völgynek ezt a részét gyönyörű oázissá tette.

 „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék. Aki hisz énbennem, amint az Írás mondotta, élő víz folyamai ömlenek annak bensejéből… Ezt pedig mondta a Lélekről, amelyet veendők voltak” – írja János (Jn. 7:37–39). Sivár és terméketlen földön feltörő üdítő víz, amely virágzóvá teszi a pusztaságot és új életet ad a szomjazónak – az isteni kegyelem jelképe, amelyet egyedül Krisztus adhat. Az élő vízhez hasonlóan megtisztítja, felüdíti és megerősíti a lelket. 

Ugyanezt a képet alkalmazta Jézus a samaritánus asszonnyal Jákób kútjánál folytatott beszélgetésében: „Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víz kútfeje lesz őbenne.” (Jn. 4:14) Krisztus összekapcsolja a két hasonlatot : Ő a szikla, Ő az élő víz. 

Szél

Nikodémusnak ez még mindig zavaros volt, és Jézus a szél segítségével világította meg mondanivalóját: "A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, aki Lélektől született" (Jn 3: 8)

A szél zúgása a levelek és virágok zizegésében hallható a fák ágai között, de maga a szél láthatatlan. Senki sem tudja, hogy honnan jön és hová megy. Ilyen a Szentlélek munkája is az emberi szívben. Ez a lelki folyamat éppoly kevéssé magyarázható meg, mint a szélzúgása. Van, aki egyáltalán nem tudja meghatározni megtérése pontos idejét, helyét. Amilyen láthatatlanul hozza létre az Úr a szél mozgása, éppolyan láthatatlanul gyakorol állandó hatást az emberi szívre is.

Illésnek a pusztában, amikor "megyen vala nagy erős szél, amely a hegyeket megszaggatta és meghasogatta a kősziklákat az Úr előtt; de az Úr nem vala abban a szélben. És a szél után földindulás lett; de az Úr nem volt a földindulásban sem. És a földindulás után tűz jőve, de nem volt az Úr a tűzben sem." A tűz után pedig Isten egy "szelíd hang" által szólt a prófétához (lKir 19:11-12). Jézusnak így kellett végeznie munkáját, nem fegyvercsörgés, trónok, országok megdöntése közepette, hanem úgy, hogy az emberek szívéhez szóljon irgalmas és önfeláldozó élete által.

Tűz-láng

Tűznek a jelképe, amelyben az istentelenek örökre elégnek. fordító) „készen van a szörnyűt tűzhely régen, készen áll az már a királynak is, mélyen és szélesen csinálta azt, máglyájában tűz és fa bőven; az Úr fuvallata nyújtja meg azt, mint kénköves patak.” (Ésa. 30:33) A föld felszíne megolvadt tömeghez hasonló, olyan mint egyetlen roppant nagy lángtenger. Ez az „ítéletnek és a istentelen emberek romlásának napja.” (II. Pt. 3:7) „Mert bosszúállás napja ez az Úrnak, a megfizetés esztendeje Sionnal ügyéért.” (Ésa. 34:8)

Közönséges és szent tűz. Isten igazsága nem dicsőül meg hívő népében, mert nem ültették át lelki életükbe. A világhoz igazodnak, és a világra támaszkodnak tekintélyért. Hagyják, hogy a világ magához édesgesse őket, s behozzák a közönséges tüzet, hogy elfoglalja a szent tűz helyét; hogy munkájukban a világ mértékét üssék meg.

Isten népének tisztulása nem érhető el, valósítható meg szenvedés nélkül. Isten engedi, hogy a szenvedés, a nyomorúság tüze megeméssze a salakot, hogy elválassza az értéktelent az értékestől, hogy előragyoghasson a tisztult nemesfém. Egyik tűz után a másikon visz át bennünket, egyre vizsgálva valódi értékünket. Ha most nem bírjuk elviselni e próbákat, mi lesz velünk a nyomorúság idején? Ha a jólét vagy a balszerencse hamisságot, büszkeséget vagy önzést leplez le szívünkben, mi lesz velünk, mikor Isten mintegy tűz által próbálja meg mindenki cselekedeteit, teszi nyilvánvalóvá minden szív titkait?

Eső

A Lélek kitöltése az apostolok napjaiban a "korai eső" volt, amely dicsőséges eredményt hozott. A késői eső azonban bőségesebb lesz. Milyen ígéret szól azoknak, akik az utolsó napokban élnek? "Térjetek vissza az erősséghez, reménységnek foglyai! Ma is azt hirdetem néktek: kétszeresen megfizetek néked!" (Zak 9:12). "Kérjetek esőt az Úrtól a késői eső idején! Az Úr villámlást szerez, és zápor esőt ad nékik, és kinek-kinek füvet a mezőn" (Zak 10:1) [8T 20-21]

Nem kell aggódnunk a késői eső miatt. Mindent tegyünk meg, hogy tisztán és a helyes oldalon tartsuk edényünket, és készen legyünk a mennyei eső fogadására, imádkozván: "Engedd, hogy a késői eső edényembe hulljon. Engedd, hogy a dicsőséges angyal fénye, amely egyesít a harmadik angyallal, rám ragyogjon; adj részt a munkában; engedd szózatodat hirdetnem; engedd, hogy Jézus Krisztus munkatársa legyek!" Így keresvén Istent, mondom néked, Ő felkészít, minden időben adván kegyelmét. - UL 283 (1891). (EGW)

Olaj - A Szentlélek jelképe

A két olajfából az arany színű olaj arany csöveken keresztül áradt a gyertyatartó olajtartójába,majd onnan a szentélyben világító arany lámpákba. Isten szentjeitől tehát, akik az ő jelenlétében élnek, kiárad a Lélek az ő szolgálatára szenteltetett emberi eszközökbe. A két felkent küldetése az, hogy világosságot és erőt közvetítsen Isten népének. Ahogy az olajfák olaja az arany csövekbe árad, úgy szeretnék megosztani a mennyei követek is mindazt, amit Istentől kapnak. Az egész mennyei kincsestár arra vár, hogy kérjünk és elfogadjunk; és ha megkapjuk az áldást, akkor már rajtunk a sor, hogy továbbadjuk azt. Így töltődnek meg a szent lámpások, s így válik az egyház a világ fényhordozójává. (Review and Herald, 1897. március 2.) 

 A Bibliában az olaj gyakran a Szentlélek jelképe, mint például a bölcs "Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat vivének az ő edényeikben".(Máté 25:4) és balga szüzek "A bolondok pedig mondának az eszeseknek: Adjatok nékünk a ti olajotokból, mert a mi lámpásaink kialusznak".(Máté 25:8) példázatában (Máté 25:1-13).  A kenet mindig rendelkezésünkre áll a Lélek által, aki minden igazságra elvezet minket, és folyamatosan megken kegyelmével és vigasztalásával.

Mikor a mennyei kenet megérkezik hozzánk, meg fogjuk tanulni a szelídség és alázatosszívűség leckéit, melyek mindig megnyugvást hoznak lelkünknek.(Szemle és hírnök 1900 október 23)

Add át magad az Úrnak, szolgálatára való megszentelés végett. Az istenfélő példamutatás többet szól az igazság mellett, mint a legnagyobb ékesszólás, melyet nem kísér jól rendezett élet. Igazítsátok meg a lélek lámpását, töltsétek föl a Szentlélek olajával. Keressétek Krisztustól azt a kegyelmet, fölfogás-tisztaságot, mely képesít az eredményes munkásságra. Tanuljátok meg tőle, mit jelent azokért fáradozni, akikért életét adta. A legtehetségesebb munkás keveset érhet el, hacsak Krisztus nem alakul ki benne az örök élet reménye és erejeként. (Szemle és hírnök 1902 augusztus 19)

 Ne halasztgassuk az előkészület napját! Ne szenderegjünk felkészületlenül, mint akiknek nincs olaj a lámpásukban! Ne maradjunk veszélyes bizonytalanságban! Komolyan kérdezzük meg magunktól: az üdvözülendők között vagyok-e, vagy sem? Megállok-e Isten előtt? Csak akinek tiszta a keze, az tud megállni ama napon.

A gonoszság minden formája működésbe lép. Gonosz angyalok fognak össze gonosz emberekkel, s nem adják fel a végső nagy küzdelmet elkeseredett harc nélkül. A világon mindenki az egyik vagy a másik oldalon áll majd… Ébren kell lennünk, s mint okos szüzeknek, legyen olaj az edényeinkben lámpásunk számára.

Olajág 

Olyan becsvágyat ápolj, mely Istennek szerez dicsőséget, mivel a Szentlélek megszentelte. A két olajág ról áradó szent olaj égjen szent tündökléssel lelked oltárán. A két olajág szerepe jelképezi a Szentlélek leggazdagabb kiárasztását. (1904, 125. levél) (EGW)

Lámpás - Isten igéje

A Szentírás pontosan megfelel szükségleteinknek. Ez a kezünkbe helyezett lámpás, hogy a mennyei otthonba vezessen bennünket. Megmondja, hogy ha Isten örökösei és Krisztus örököstársai szeretnénk lenni, föltétlen engedelmeskednünk kell Isten utasításainak. A menny nem hagyhat jóvá semmilyen csoportot, bármi legyen is tisztségük, bármilyen magasztos a hitvallásuk, ha Istentől tiltott dolgokat gyakorolnak. Isten nem fogadhatja el azok szolgálatát, akik ugyanúgy maguknak markolók, önzők az igyekezetükben, mint az Isten dolgait nem ismerő világiak.

 Az élet megváltozik a szemléléssel. Isten igéje lámpás a lábunknak, világosság az ösvényünknek. „Szívembe rejtettem igédet, hogy ne vétkezzek ellened.” (Zsolt 119:11) Az Isten igéjével elfoglalt lélek megerősített vár lesz a Sátán ellen. Akik Krisztust teszik meg mindennapos társuk nak és benső barátjuknak, tapasztalni fogják, hogy a láthatatlan világ hatalmasságai veszik körül őket; hogy Jézust szemlélve, ők is az ő mására változnak el. Szemlélet által az isteni mintára alakulnak; jellemük meglágyul, kifinomul, megnemesül a mennyei ország számára.

Amint a nap is keletről támad és nyugatra halad az égen, fénnyel töltve be a világot, úgy lesz Krisztus igaz követője is a világ világossága. Elindul majd a világban, mint fényes, ragyogó lámpás, hogy fényt vigyen a sötétben veszteglőknek, hogy melegedjenek a belőle tündöklő sugaraktól. Krisztus mondja követőiről. „Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város.”(Máté 5:14)

Mi a helyzetünk a világban? A várakozás idejét éljük. Ezt az időszakot azonban nem elvont szemlélődéssel kell töltenünk. A várást a figyeléssel és az éber munkálkodással kell ötvöznünk. Életünknek nem a világ dolgainak tervezése körül kell forognia, nem irányulhat rá, miközben elhanyagoljuk a személyes vallást és az Isten által megkívánt szolgálatot. Eközben nem lehetünk nemtörődömök az üzleti dolgainkban sem, de az Urat odaadó lélekkel kell szolgálnunk. A lélek lámpását meg kell tisztogatnunk, és a kegyelem olaját oda kell készítenünk az edényeinkbe a lámpás mellé. Tegyünk meg minden óvintézkedést, hogy elejét vegyük a lelki hanyatlásnak, nehogy az Úrnak napja tolvaj módjára lepjen meg bennünket. (Testimonies, V, 276.)

Isten Igéje sötét helyen világító lámpás. Amikor olvassuk, világosság árad a szívünkbe, és fényénél meglátjuk, milyenné kell lennünk.(EGW)

Tömjénezés oltára

A tömjénáldozat bemutatásakor a pap közelebb került Isten jelenlétéhez, mint a naponkénti szolgálat bármelyik más cselekményével. Mivel a szentély belső kárpitja nem ért fel az épület mennyezetéig, ezért Isten dicsősége, amely megmutatkozott a kegyelem trónja fölött, részben látható volt a sátor első helyiségéből. Amikor a pap tömjénnel áldozott az Úr előtt, akkor a szövetség ládája felé tekintett; és amint a tömjén füstje felemelkedett, az isteni dicsőség leereszkedett a kegyelem trónjára és betöltötte a szent helyet és gyakran mindkét helyiséget annyira, hogy kénytelen volt visszavonulni a sátor ajtajához. Amint e jelképes szolgálatban a pap hittel tekintett a kegyelem trónjára, amelyet nem láthatott, úgy Isten népének is most imáikat Krisztushoz kell küldeniük, nagy főpapjukhoz, aki - noha az emberi szem nem láthatja őt - érettük könyörög a mennyei szentélyben. (EGW Pátriarkák és próféták)

A tömjén, amelynek füstje és illata Izrael imáival együtt száll fel a mennybe, Krisztus érdemeit és közbenjárását ábrázolja. Krisztus tökéletes igazságossága, amelyet Isten hit által az ő népének tulajdonít, teszi egyedül elfogadhatóvá Isten számára a bűnös emberi lények szolgálatát. A szentek szentje kárpitja előtt az állandó engesztelő áldozat oltára, a szentély előtt pedig a folyton égő áldozat oltára állott. Istent vérrel és tömjénezéssel kellett megközelíteni. Ezek a jelképek a nagy Közbenjáróra mutattak, aki által a bűnösök megközelíthetik Istent, és aki által egyedül kaphatnak kegyelmet és üdvösséget a bűnbánatot tartó hívő lelkek.  (EGW Pátriarkák és próféták)

A szertartási törvényt Krisztus adta. Miután ezt már nem kellett megtartani, Pál apostol a valós helyzetében és értékében tárta ezt a törvényt a zsidók elé. Megmutatta a helyét Isten megváltási tervében és viszonyulását Krisztus munkájához. A nagy apostol ezt a törvényt dicsőségesnek és Alkotójához méltónak mondja. A szentély ünnepélyes istentisztelete azokat a nagyszerű igazságokat ábrázolta, amelyeket ki kellett nyilatkoztatni az egymást követő nemzedékeknek. A tömjén füstje, amely Izrael imádságaival szállt fel, Isten igazságosságát képviseli, ami egyedül teheti Isten számára elfogadhatóvá a bűnös imádságát. A vérző állat az áldozati oltáron a Megváltó eljöveteléről tett tanúbizonyságot. A szentek szentjéből pedig az isteni jelenlét látható jele ragyogott ki. Így a sötétség és a hitehagyás korszakain át, amelyek egymást követték, Isten a hitet életben tartotta az emberek szívében, míg eljött a megígért Messiás adventjének ideje.  (EGW Pátriarkák és próféták)

Az első helyiségben, vagyis a szent helyen volt a szent kenyerek asztala, a gyertyatartó és a tömjénezés oltára. A szent kenyerek asztala az északi oldalon állott. Ezt az asztalt díszes koronájával együtt tiszta arannyal vonták be. A papoknak erre az asztalra minden szombaton tizenkét kenyeret kellet helyezni két sorban elrendezve és tömjénnel meghintve. Azokat a kenyereket, amelyeket elvettek az asztalról - mivel szent kenyereknek számítottak - a papoknak kellett megenniük. Délen helyezték el a hétágú gyertyatartót a hét lámpájával együtt. Karjait választékosan kidolgozott virágmintákkal díszítették. Ezek a virágminták a liliomokhoz hasonlítottak. Az egész gyertyatartó egy darab tömör aranyból készült. Mivel a sátornak nem voltak ablakai, a lámpákat sohasem oltották ki egyszerre ugyanazon időben. Éjjel és nappal állandóan árasztották világosságukat. A kárpit előtt, - amely elválasztotta a szent helyet, a szentélyt a szentek-szentjétől, a legszentebb helyiségtől, az Isten közvetlen jelenlétének helyétől - állott a tömjénezés aranyból készített oltára. Ezen az oltáron a papnak minden reggel és este tömjént kellett elégetnie. Ennek az oltárnak a szarvait a bűnért való áldozat vérével kenték meg, az engesztelés nagy napján pedig az egész oltárt meghintették vérrel. Ezen az oltáron a tüzet maga Isten gyújtotta meg, és ezt a tüzet gondosan ápolták. Éjjel és nappal a szent tömjén töltötte be illatával a szent helyiségeket és a sátor körüli külső térséget is. (EGW Pátriarkák és próféták)

Szentély

 Ahogy hajdan a nép hitben ráhelyezte bűneit a bűnért való áldozatra, és az áldozat vére által jelképesen áthárította őket a földi szentélyre, az újszövetség idején a bűnbánók éppígy helyezik hitben Krisztusra bűneiket, és valóságosan áthárítják őket a mennyei szentélyre. S miként a földi szentély a bűnök eltávolításával jelképesen megtisztult a bűnök szennyétől, a mennyei szentély az ott nyilvántartott bűnök eltávolításával, azaz eltörlésével ténylegesen megtisztul. A mennyei templom megtisztítása előtt azonban a feljegyzések könyvét megvizsgálva meg kell állapítani, hogy ki részesülhet – bűnbánata és Krisztusba vetett hite nyomán – az engesztelés áldásaiban. A szentély megtisztítása tehát egyben vizsgálat is – azaz ítélkezés. Ennek a munkának le kell zárulnia, mielőtt Krisztus eljön, hogy népét megváltsa, mert amikor eljön, a jutalmat is hozza, hogy mindenkinek cselekedetei szerint fizessen (Jel. 22:12). (EGW Nagy küzdelem)

Tekintetünket a szentélyre szegezzük. — Mint népnek a próféciák komoly tanulmányozóinak kell lennünk. Nem szabad addig nyugodnunk, amíg a szentély tanát illetően teljes értelemre nem jutunk. Erre Dániel és János látomásai árasztanak világosságot. Ez megvilágítja jelenlegi helyzetünket és munkánkat, sőt félreérthetetlen bizonyítékát adja, hogy Isten vezetett bennünket a múlt tapasztalataiban. Megmagyarázza 1844-es csalódásunkat, megmutatja, hogy a megtisztítandó szentély nem a Föld, ahogyan mi feltételeztük, hanem a menny: Krisztus akkor lépett be a mennyei szentély szentek szentjébe, s ott végzi papi tisztségének végső szolgálatát. Így teljesedik be az angyalnak Dániel prófétához intézett szava: „Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága” (megtisztíttatik a szenthely, Dn 8:14).

A földi szentély mindkét részében főpap szolgált. Az első részbe naponként belépett s végezte szolgálatát, de a szentek szentjébe évenként csak egyszer lépett be, hogy megtisztítsa azt azoktól a bűnöktől, amelyeket arra áthárítottak. A földi szentélybe a papok, valamely bűnért bemutatott áldozati állat vérével léptek be. 

Keresztelő János küldetett el, hogy Illés próféta erejében és lelkületével egyengesse a Megváltó útját. Azokat, akik János tanítását elvetették, Jézus prédikációja sem boldogította. Mivel az eljövetlét hirdető üzenetet ellenezték, olyan álláspontra helyezkedtek, hogy megjelenésekor sem fogadhatták el a hírnököktől még a legmeggyőzőbb bizonyságtételt sem, hogy Krisztus; a Messiás. Sátán azonban ezzel sem volt megelégedve. Azokat, akik elvetették János üzenetét, tovább hajszolta s arra csábította, hogy Krisztust megtagadják, és keresztre feszítsék. Akik így cselekedtek, azok a pünkösd nap áldásában sem részesülhettek, amely áldás megmutathatta volna nekik a mennyei szentélyhez vezető utat. A templom kárpitjának kettéhasadása azt jelezte, hogy Isten nem fogadja el többé a zsidós ceremóniákat és áldozatokat. A nagy Áldozat immár megtörtént és elfogadtatott s Isten Szentlelke, amely pünkösd napján áradt ki a tanítványokra gondolataikat a földi szentélyről a mennyire irányította, ahova Jézus saját vérével lépett be, hogy kiárassza tanítványaira megváltása áldásait. A hitetlen zsidók azonban sötétségben hagyattak. Elveszítették az összes világosságot, amit a megváltás tervének ismerete adhatott volna nekik és továbbra is haszontalan áldozataikban és adományaikban hittek és bíztak. A földi szentély helyébe a mennyei szentély lépett, csakhogy nekik a nagy változásról nem volt tudomásuk. Ezért nem volt semmi hasznuk Krisztusnak a mennyei szentélyben végzett közbenjárói szolgálatából. (Tapasztalatok és látomások)

A szent sátort egy pitvarnak nevezett üres térség vette körül, melynek rézoszlopokra erősített, finom lenvászon kerítése volt. Ennek az elkerített résznek a bejárata keletre nézett. Ezt a bejáratot is drága anyagból, mesteri munkával készített, de a sátorénál mégis szerényebb kárpit zárta el. Mivel a pitvart övező lenvászon függönyök csak fele olyan magasak voltak, mint a szentély, a nép kívülről mindig jól láthatta az építményt. A pitvarban, a szentély nyílásával szemben állt az égőáldozatok számára készült rézoltár. Ezen az oltáron égették el az Úrnak bemutatott égőáldozatokat, szarvait pedig meghintették az elfedező vérrel. Az oltár és a szentély bejárata között rézmedence állt, amely Izrael asszonyainak önként adományozott tükreiből készült. Ebben a rézmedencében kellett a papoknak megmosni kezeiket és lábaikat, valahányszor a szentélybe léptek, vagy az Úr égőáldozatának oltárához közelítettek. (EGW Pátriarkák és próféták)

Az igazság tökéletes rendszerének kulcsa. — A szentély tana volt az a kulcs, amely az 1844-es csalódás titkát feltárta. Szemünk elé tárta az igazság tökéletes rendszerét, amely összefüggő és harmonikus. Rámutatott arra, hogy Isten keze vezette a nagy adventmozgalmat, rámutatott az időszerű kötelességünkre, amely világosságot árasztott Isten népének helyzetére és munkájára (The Great Controversy, 1888, 423. o.).