A szombat, helyesen értelmezve

Ha a nem jársz kedvteléseid után a szombat napján, az én szent napomon, ha a szombat napját gyönyörűségesnek hívod, az Úr szent napját dicsőségesnek, és azzal dicsőíted, hogy abbahagyod munkáidat, nem keresed kedvteléseidet, és nem tárgyalsz ügyeidről, akkor gyönyörködni fogsz az Úrban, én pedig a föld magaslatain foglak hordozni, és táplállak ősödnek, Jákóbnak örökségében. Az Úr maga mondja ezt” (Ézs 58:13–14).

Azonosságunk jele Az egyik áldás, amely valóban fontos az emberi élet számára, a szombati pihenés. A szombatnap emlékeztet bennünket eredetünkre és arra, hogy Isten a Teremtőnk "Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt.Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belől van; Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt."(2Móz 20:8–11). Emellett Isten kegyelméről is tanúskodik, mint szerető Megváltóról, aki megszabadította népét a rabszolgaság terhétől "Vigyázz a szombatnak napjára, hogy megszenteld azt, amiképpen megparancsolta néked az Úr, a te Istened. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat. De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon, se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se ökröd, se szamarad, és semminémű barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belől van, hogy megnyugodjék a te szolgád és szolgálóleányod, mint te magad;És megemlékezzél róla, hogy szolga voltál Égyiptom földén, és kihozott onnan téged az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral. Azért parancsolta néked az Úr, a te Istened, hogy a szombat napját megtartsad." (5Móz 5:12–15). Mint ilyen, a szombat megünneplése emberi azonosságtudatunk erőteljes jele. Ez az identitás nem a gazdasági sikerből vagy a termelékenységünk szintjéből ered. Azonosságunkat az sem határozza meg, hogy munkaadók vagy munkavállalók vagyunk-e. 

A szombat Isten meghívása, hogy benne megpihenjünk és élvezzük azt, amit kegyelmesen biztosított. A szombat, helyesen értelmezve, a rohanás nélküli nyugalom gyakorlása. Arra tanít minket, hogy pihenjünk meg a rohanástól, a teljesítménykényszertől és a megvalósítástól. Ez a szívem és az elmém heti kijelentése arról, hogy Isten fontosabb, mint a teendőim listája és a teljesítményem. Elismeri az értékrendem eltolódását, és láthatóvá teszi a hűségemet. A szombat lehetővé teszi számomra, hogy lelassuljak és megpihenjek Isten jelenlétében. Engedi, hogy élvezzem az Ő ígéretét, hogy Ő elég számomra. Bár az, hogy szombaton nem veszünk részt világi üzleti tevékenységekben, fontos kifejezése az Isten iránti hűségünknek, az Isten szeretetében és gondoskodásában való pihenés sokkal több, mint a munkától való tartózkodás. A szombati pihenés a Teremtőnkkel való tudatos és tartalmas közösségben teljesedik ki. Amikor megtanulunk megpihenni Isten kimeríthetetlen szeretetének valóságában, és amikor az Ő jósága kerül figyelmünk középpontjába, örömöt, békét tapasztalunk, és vágyat érzünk arra, hogy egész lényünkkel imádjuk Istent.

 Így a szombat örömteli és hűséges megtartása fontos jele annak, hogy kik vagyunk és kikhez tartozunk. A szombati lelkiség gyakorlása a béke, az öröm és a nyugalom pillanataival sokkal többet igényel, mint a hetedik napi munkától való tartózkodás. Ez tudatos tervezést foglal magában, amely a hét folyamán felkészít bennünket a szombati béke csúcspontjára. Mint ilyen, a szombat értelmes ellenkultúrát hoz létre, amely egy határozottan más életmódban válik láthatóvá. A szombat megvéd minket attól, hogy a fogyasztás vezéreljen bennünket. Ahelyett, hogy arra törekednénk, hogy egyre többet és többet szerezzünk a hatalomért és uralomért folytatott végtelen versenyben, arra kapunk meghívást, hogy megálljunk és tiszteljük Istent, az Ő jóságát és kegyelmét. Ez szöges ellentétben áll büszkeségünkkel és önzésünkkel. A szombat megünneplésével Jézus Krisztus tanítványai leszünk, aki szokása szerint megtartotta a szombatot "És méne Názáretbe, ahol felneveltetett: és beméne, szokása szerint, szombatnapon a zsinagógába, és felálla olvasni". (Lk 4:16). A szombat megszentelése, elkülönítése és Isten különleges céljaira szentelése segít nekünk abban, hogy arra öszszpontosítsunk, ami igazán számít a Jézussal való lelki járásunkban. A szombat nem csak egy nap, amikor aludhatunk, és nem teszünk semmit; ehelyett az egyetlen igaz Isten imádására szolgáló nap, és így értelmes jelévé válik annak, hogy életünk immár a Szentírás élő Istenéhez igazodik. (E.G.W)

Milyen célra alapította Isten a teremtéskor a heti nyugatlomnapot, a szombatot?

         

 Milyen áldást jelentett ez az első emberpár számára?

1Móz 2,2–3 • „Mikor pedig elvégezte Isten hetednapon az ő munkáját, amelyet alkotott, megszűnt a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott. Megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt, mivelhogy azon szűnt meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett Isten.”

Mk 2,27 • „És mondta nékik: A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért.”

Jer 10,10. 12 • „De az Úr igaz Isten, élő Isten ő, és örökkévaló király… Ő teremtette a földet erejével, ő alkotta a világot bölcsességével, és ő terjesztette ki az egeket értelmével.”

Miután Isten befejezte a teremtést, megáldotta és megszentelte a nyugalom napját. A szombatot együtt töltötte teremtményeivel, akiknek ez volt életük első teljes napja egymással és Alkotójukkal. Az édeni nyugalom és a teremtett világ csodáinak, nagyszerűségének szemlélése közben a Teremtő közelében kezdték meg közös életüket. A szombat békéjének áldása Isten egyik legelső ajándéka volt az ember számára. Ezért is szentelte meg, különítette el, hogy tanítása és példaadása nyomán az ember örökre megérthesse: jellemfejlődése szempontjából nélkülözhetetlen a nyugalomnap. Javunkra, az emberiség áldására rendelte, megszabva vele az élet ritmusát, a tevékenység és a megújító pihenés egymást váltó, erõsítõ rendjét.

„Isten könyörületes. Követelményei méltányosak, összhangban állnak jellemének jóságával és bõkezûségével. A szombatnak az volt a célja, hogy az egész emberiség áldására legyen. Isten nem azért teremtette meg az embert, hogy legyen, aki megünnepelje a szombatot. Hanem az ember teremtése után iktatta be a szombatot, hogy betöltse az ember szükségleteit…

Isten az ember számára különítette el ezt a napot, hogy munkája után megpihenhessen. Hogy amikor a földre tekint vagy felnéz az égre, elgondolhassa: Isten mindezt hat nap alatt teremtette, a hetediken pedig megnyugodott. S amikor Isten végtelen bölcsességének kézzelfogható bizonyítékát látja, szíve megteljék Alkotója iránti szeretettel és tisztelettel.” (Ellen G. White: Bizonyságtételek, II., 582. o.)

Hogyan erősíti a hitünket a szombati megnyugvás?

 

2Móz 20,8. 11 • „Megemlékezzél a szombat napról, hogy megszenteljed azt… Mert hat napon teremtette az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugodott. Azért megáldotta az Úr a szombat napját, és megszentelte azt.”

5Móz 5,14. 15 (vö. 2Móz 12,25–27) • „De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja… És megemlékezzél róla, hogy szolga voltál Egyiptom földén, és kihozott  

onnan téged az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral. Azért parancsolta néked az Úr, a te Istened, hogy a szombat napját megtartsad.”

Ésa 66,22–23 • „Mert mint az új egek és az új föld, amelyeket én teremtek, megállnak énelőttem, szól az Úr, azonképpen megáll a ti magvatok és nevetek, és lesz, hogy hónapról hónapra és szombatról szombatra eljön minden test engem imádni, szól az Úr.”

„A szombat a teremtői és megváltói hatalom jele. Istenre mutat mint az élet és tudás forrására. Felidézi az ember eredeti dicsőségét, és ezzel bizonyságot tesz arról, hogy Isten újjá akar teremteni bennünket saját képmására.” (Ellen G. White: Nevelés, 248. o.)

Jó okunk van rá, hogy hálás örömben töltsük el szombatjainkat. Először is mint Atyánk teremtményei, emlékezzünk Őreá, aki szeretetéből megalkotott minket az Õ képére és hasonlatosságára, és azóta is – a bűn miatt megváltozott körülmények közepette – gondoskodik rólunk. A szombat emellett a „megváltói hatalom jele” is. Hálát adhatunk az Õ megváltó kegyelméért, eszünkbe juthat fáradozása, ahogyan megkeresett és „kihozott” minket „a szolgaságból”, hogy éljünk Jézusban új életet. Egyedül Krisztus, a bárány vére, nem a mi alkalmasságunk miatt kegyelmez nekünk és „oltalmaz” meg minket. Mindez az Õ munkálkodása – a miénk pedig, hogy ne csak a negyedévenkénti úrvacsorák, hanem minden lezárt hét és minden szombat az Õ könyörülő szeretetéről szerzett tapasztalattá váljon. „És megemlékezzél róla, hogy szolga voltál… és kihozott.”

A szombat jövendő reménységünkre, a végső szabadulásra tereli figyelmünket. Felemeli tekintetünket földi életünk viszontagságairól, és a számunkra oly nehezen elképzelhető győzelmes élet békéjének, nyugalmának előképe és elvíze kíván lenni. Nem érdemes és nem szabad emberi rendelésekkel, törvényesedő módon nehezíteni magunk és egymás számára a szombat áldásainak elnyerését. Szombat ünneplésünk lelkülete és tartalma Istennel való kapcsolatunk tükre. Emlékezzünk hát Teremtőnkre, Megváltónkra, és kérjük hittel az Õ segítségét áldásainak elnyeréséhez. Ma kell megértenünk és megtanulnunk, hogy a nyugalomnap akkor tölti be Istentől rendelt célját, ha már itt e földön teljesedik az ígéret: „szombatról szombatra eljön minden test engem imádni”.

Mire akarja felhasználni Isten a szombatot mint „jelet”?

   

Milyen áldásokat tartogat Isten számunkra a pihenőnapon? 

2Móz 16,22–23 • „A hatodik napon pedig kétannyi keskenyet szedtek… Ez az, amit az Úr mondott: a holnap nyuga­lom napja, az Úrnak szentelt szombat, amit sütni akartok, süssétek meg, és amit főzni akartok, főzzétek meg.”

Ap csel 16,13 • „És szombatnapon kimentek a városon kívül egy folyóvíz mellé, ahol az imádkozás szokott lenni, és leülve beszélgettek az egybegyűlt asszonyokkal.”

Mt 12,12 • „…Szabad tehát szombatnapon jót cselekedni.”

2Móz 31,13 • „Az én szombatjaimat bizony megtartsátok, mert jel az énközöttem és tiköztetek nemzetségről nemzetségre, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ki titeket megszentellek.”

„A szombat értéke – mint nevelési eszköz – felmérhetetlen. Isten mindenre igényt tart, ami a miénk, de dicsőséggel megáldva és átalakítva adja vissza.” (Ellen G. White: Nevelés, 248. o.)

Sokszor szavakba öntjük vágyakozásunkat az örök élet békéje, gondtalansága után, szombati beszélgetéseink mégis nem ritkán azt mutatják, mintha e világ hétköznapi dolgait egyetlen napra sem tudnánk mellőzni. Ne egy mesterségesen fenntartott szombati áhítatosság megőrzéséért fáradozzunk, inkább vizsgáljuk meg életgyakorlatunkat és szívünket: miben kell megújulnia szokásaimnak, végső soron gondolkodásomnak a szombatünnepléssel kapcsolatban? Elfáraszt, kimerít a szombat, vagy Isten áldásait élvezem az Ige, az emberi közösség, a természet közelsége által? Felkészülve vagy felkészületlenül fogadom a szombatot? Tapasztalom-e az Istennek való szolgálat és az egymás építésének áldásait, örömét?

Hogyan segíthetik az alábbi tanácsok a szombati nyugalom és béke megvalósulását életünkben?

„A szombati előkészületeket fejezzük be pénteken. Gondoskodjunk arról, hogy a ruhák készen legyenek, s időben fejezzük be a főzést is… tegyünk félre minden világi elfoglaltságot… A készülődés napján kell minden nézeteltérést elsimítani, mind a családban, mint a gyülekezetben. Engedjétek szívetekből eltávolítani a keserűséget és a haragot. Valljátok meg egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok.”

„Naplemente előtt gyűljön össze a család, olvassanak fel Isten szavából, énekeljenek és imádkozzanak… Akik szeretik Istent, kövessenek el mindent, hogy örömtelivé, szentté és tiszteletre méltóvá tegyék a szombatot!… Amikor a nap lenyugszik, ima és dicsérő ének jelezze a szent órák végét. Hívjátok Istent, hogy legyen veletek a munkahét gondjainak idején is.”

„Ételeink legyenek egyszerűek, de ízletesek. Olyan ételt készítsünk, ami ritka örömnek számít, valamit, amit nem mindennap eszik a család… Ne pazaroljuk el ágyban töltve a szombat drága óráit!… A családtagok ha későn kelnek, zavar és tülekedés támad a reggelihez és a szombatiskolához való készülődés során. Kapkodás, türelmetlenség lesz úrrá mindenkin… a szombat csak teherré válik. Ahelyett, hogy már előre örülnének jövetelének, tartani fog­nak tőle… Ne tanítsuk arra a gyermekeket, hogy szombaton nem lehetnek vidámak, s hogy nem szabad kimenniük a lakásból.

Nem! Jézus kivezette tanítványait a tópartra szombaton, s ott tanította őket… Tanítsátok a gyermekeket arra, hogy felismerjék Krisztust a természetben! Vigyétek ki őket a szabadba, s mutassatok rá a természet minden szépségében a teremtő Isten végtelen szeretetére és bölcsességére.” (Ellen G. White: Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 219. o.; Gyermeknevelés, 372–379. o.; Bizonyságtételek, VI., 357. o.)

„Gyönyörűséged lesz az Úrban, és én hordozlak a föld magaslatain…” – ezek az ígéretek és áldások kapcsolódnak a szombat betöltéséhez. Cserébe Isten csak egyetlen dolgot kér: merjünk egy napot hetente a világ dolgai és kedvteléseink nélkül tölteni – csak Õt keresve! Szánjuk oda életünk hetedrészét osztatlanul az Ővele való közösségre. A szombat célja nem a társasági élet utáni igényünk kielégítése, valamilyen kedvenc kikapcsolódás, időtöltés vagy szórakozás keresése. „Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt, dolgaidat nem tevén, foglalkozást sem találván, hamis beszédet sem szólván…” (Ésa.58,13–14) „Mert az Úr szája szólt…” – fejeződik be az idézett szakasz. A szombat tehát jel, de nem pusztán egy vallás azonosító jele, hanem a Teremtővel való hitbeli közösségnek, jellemformáló munkálkodásának a jele. A szombatünneplés legnagyobb áldása a megváltozott jellemen, az Istennel megbékélt ember lelki gyümölcsein mérhető le, „hogy megtudjátok,hogy én vagyok az Úr, aki titeket megszentellek”.

Szombat áldása: Mit tanulhatunk Jézustól szombatünneplésébõl?

 Milyen végletes megközelítések jellemezhetik a szombattartá­sunkat?

Ésa 42,21 • „a törvényt naggyá teszi és dicsőségessé.”

3Móz 23,3 • „…a hetedik napon nyugodalomnak, szent gyülekezésnek szombatja van.”

Lk 4,16 • „És ment Názáretbe, ahol felneveltetett: és bement szokása szerint szombatnapon a zsinagógába, és felállt olvasni.”

Jn 9,14 • „Mikor pedig Jézus a sarat csinálta, és felnyitotta ennek szemeit, szombat volt.”

Az Isten iránti igaz tisztelet mindig az embertársaink iránti könyörülettel és szolgálattal együtt van jelen Krisztus követői életében. Jézus úgy követte a törvény tanításait, hogy közben nem vált törvényesedővé. A „gyülekezés napját”, a szombatot testvéri közösségben ünnepelte, de ha kellett, kiment a természetbe, hogy elérje az embereket, vagy sarat készített egy beteg gyógyításánál. Mindezt mégis úgy tette, hogy ne lazítsa fel a nyugalomnap Istentől elrendelt elveit. Nem a maga kényelmére fordította a szombat nyugalmát, de nem követte a farizeusok komor, merev szemléletét sem. Így tette Krisztus „naggyá és dicsőségessé” a változhatatlan isteni rendeléseket. Õ volt a szombat igazi „Ura”, aki „emberfiaként” (Mt 12,8) adott nekünk példát a hetedik nap betöltésére.

Mivel a szombatünneplés mint gyakorlati magatartás jól látható, komoly kísértést jelent az emberi természet számára egymás méregetése, megítélése. Önző énünk minden ilyen külsőleg is megmutatkozó vallásos cselekedetnél két dolgot helyez előtérbe: hangsúlyozni, „kidomborítani” azt, ami nekem megy; és méltatlankodni – lehet, hogy csak belül – ember­társam, testvéreim hiányosságain. Ez volt a farizeusi törvénymegtartás lényege is. Ugyanennek a gondolkodásnak egy másik megnyilvánulása, amikor a szombat igazságát fel nem is­merõkkel szemben érez a megszenteletlen emberi szív önbizalmat vagy értetlenséget. Az igazság így válhat kárunkra, ahelyett, hogy jellemfejlődésünket szolgálná, példaként mások

számára is. „Ahogyan Isten „törvénye szent, igaz és jó” – a tökéletes Isten tükörképe –, úgy az a jellem, amelyet e törvénynek való engedelmesség formált, szintén szent. Krisztus az ilyen jellemtökéletest példája. Ezt mondja: »Én megtartottam az én Atyám parancsolatait… Én mindenkor azokat cselekszem, amelyek néki kedvesek.« (Jn 15,10; 8,29) Krisztus követői hasonlók lesznek Urukhoz, és Isten kegyelméből jellemük szent törvényének elveihez igazodik. Ez a bibliai megszentelődés. Ez az átalakulás csak a Krisztusba vetett hit által, Isten bennünk lakozó Lelkének erejével lehetséges… A keresztény is érzi a bűn csábítását, de állandóan harcol ellene. Itt van szükség Krisztus segítségére. Az emberi gyengeség egyesül a mennyei erővel, és a hívő így kiált: »Hála az Istennek, aki a diadalmat adja nekünk, a mi Urunk Jézus Krisztus által.« (1Kor 15,57)” (Ellen G. White: Korszakok nyomában, 418–419. o.)

Isten akaratának cselekvése létfontosságú

 Hogyan ad tartalmat a „jézusi hit” és a „lélekben való imádás” a szombat megtartásának? Miért veszélyes és értelmetlen e nélkül bármely parancsolat betartása?

Jel 14,12 • „Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt, akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét!”

Jn 4,21 • „…az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres az ő imádóiul.”

A törvény igazságának egyedül a hitben erős, krisztusi jellem adhat igazi tekintélyt. A törvény cselekvése e nélkül a hit nélkül „holt”, üres vallásosságot eredményez, míg a hit önmagában való hangsúlyozása – mint ami mindenre elegendő Isten előtt – engedetlenséget és önzést szül.

„Isten akaratának cselekvése létfontosságú, ha jobban megakarjuk ismerni Õt. Ne hitessen el bennünket ez az oly gyakran ismételt kijelentés: »Csak hinned kell, ennyi az egész!« A hit és a cselekedetek két evező, amelyeket egyenlőképpen kell használnunk, ha előre akarunk haladni a hitetlenség áramában. A keresztény a gondolkodás és a gyakorlat embere. Hite erősen Krisztusban gyökerezik. Lelki életét hite és jó cselekedetei által tartja meg erősen és egészségesen… Az Úr mindenkit kér, aki azt hiszi magáról, tudja, mi a hit, hogy bizonyosodjon meg róla: vajon nem csak egy evezőt húz-e, s ezért kis hajója szemernyit sem halad előre, mert csak körbe-körbe forog. A hit értelmes cselekedetek nélkül halott. Az Isten gyógyító erejébe vetett hit nem fog megmenteni bennünket, ha ez nem párosul jó cselekedetekkel.” (Thoughts on fahit from Ellen G. White, 35., 39. o.)

Ragadjuk meg tehát „mindkét evezőt” és ne önmagunk körül forogjunk! A szombat emberi megítélés szerint hibátlan, formai megtartásához elég az emberi igyekezet (lásd Saulus „törvénybeli feddhetetlenségét”!), de krisztusi betöltéséhez őszinte önvizsgálat, alkalmatlanságunk és tehetetlenségünk belátása, valamint élő hit szükséges. „Az Atya is ilyeneket keres az Õ imádóiul” – és Lelkét ajánlja nekik segítőül.

Az igazi szombat megtartása

 Mire készít fel minket mennyei Atyánk a szombat áldásai által? Miért különösen időszerű szombat ünneplésünk lelki megújításán fáradoznunk?

Jel 14,7–10 • „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája. És imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait. És más angyal követte azt, mondván: Leomlott, le­omlott Babilon, a nagy város, mert az õ paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek. És harmadik angyal is követte azokat, mondván nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére, az is iszik az Isten haragjának borából…”

Mt 24,20–22 • „Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombatnapon: Mert akkor nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem lesz soha. És ha azok a napok meg nem rövi­díttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg, de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok.”

„
Az igazi szombat megtartása, ahogy az Isten törvénye megszabja, a Teremtő iránti hűség bizonyítéka. Míg az egyik csoport a földi hatalmaknak való engedelmesség jelét… veszi fel, a másik a menny tekintélyéhez való hűség jelét választva megkapja Isten pecsétjét. Mindeddig sokan rém hírterjesztőknek tartották a harmadik angyali üzenet igazságainak hirdetőit… De amikor a va­sárnapünneplés kötelezővé tételének kérdése mindenütt vita tárgya lesz, kiderül, hogy közeledik ez a kétségbevont és el nem hitt esemény, és a harmadik üzenet még soha nem tapasztalt hatást vált ki.” (Ellen G. White: Korszakok nyomában, 539. o.)

Az elmúlt 2008-as év élelmiszerválsága vagy továbbgyűrűző gazdasági krízise, az ökológiai válság félelmetes kibontakozása egyre hangosabbá teszi a „hogyan tovább?” kérdését. Bár a vallásszabadság korlátozása ma még nehezen megvalósítható, a válságkezelés gondolatához már most szorosan társul a vasárnapi nyugalomnap jelentőségének megerősítése, ahogyan ezt a következő nyilatkozatok is jelzik: „A ritmikusan visszatérő hetedik napot Isten magának foglalta le: a nyugalom napjává tette, ami az ember biológiai ritmusához alkalmazkodik… A Biblia szerint ezen a napon semmiféle munkát sem szabad végezni, és másokkal sem végeztetni… Ezen a napon ki kell küszöbölnünk minden kényszerítő tényezőt, ki kell zárnunk a hétköznapok gondjait, mindent, ami a napi munkához köti az embert… Korunkban a vasárnap veszélybe került… Csak olyan termelői, kereskedelmi és szolgáltatási egység működjön, amely a vasárnap eredeti célját és értelmét nem veszélyezteti, hanem ellenkezőleg: azt szolgálja. Mindnyájunk érdeke, hogy összefogjunk évezredes örökségünk megvédéséért!” (A Magyar Katolikus Püspöki Kar Iustitia et Pax bizottságának nyilatkozata, Bp., 2008. május 30.)

„A pénzügyi válság egy mélyebb lelki válság és elhibázott értékrendszer jele. Az emberi munka értékét és értelmét a földre döntötte a profitért való általános hajsza… A klímaváltozás az emberiség nagy része számára felveti az életben maradás kérdését; illetve erős politikai vezetés… szükséges ahhoz, hogy ne csak az állampolgárok értelmét, hanem szívét is megnyerjék…

A mértékletesség mint központi érték kell hogy meghatározza ezt az életstílus váltást… Ugyanebben a szellemben a püspökök felszólítottak a vasárnapi nyugalom mint az európai társadalmi berendezkedés egyik alapkövének megszentelésére, amely a családi élet és a munka közötti egyensúlyteremtés lehetősége… A COMECE Püspöki Kara felhívást intézett az Európai Parlamenthez, hogy gyakorolják a kötelességeiket, és vegyék bele a vasárnap védelmét a Munkaidő Irányelvbe…” (Az Európai Közösség Püspöki Konferenciájának Bizottsága – COMECE, Brüsszel, 2008. november 12–14.)

Az idők jelei különös idõszerûséget adnak szombatünnep­lésünk megújításának. Hitvallásnál többre van szükségünk ahhoz, hogy a nyugalomnaphoz társuló áldásokban részesüljünk. A szombat jellemformáló, megszentelő erejének megtapasztalatlanhoz kérjük mennyei Atyánk segítségét! Amikor Jézus imára buzdít a szombatért, a gondviselésbe vetett mélyebb, őszintébb hitre akar tanítani minket – tekintettel arra, hogy a végső idők nehézségei is az Õ gyermekeiért „rövidíttetnek meg”. Addig is, legyenek szombatjaink a Teremtőnkkel való örömteli találkozás várva várt alkalmai, bízva ígéretében:

„Mert íme, új egeket és új földet teremtek, és a régiek ingyen sem említtetnek, még csak észbe sem jutnak. Hanem örüljetek és örvendjetek azoknak mindörökké, amelyeket én teremtek, mert íme, Jeruzsálemet vigassággá teremtem, és az õ népét örömmé. És vigadok Jeruzsálem fölött, és örvendek népem fölött, és nem hallatszik többé abban siralomnak és kiáltásnak szava!” (Ésa 65,17–19)