Miért választotta Jézus Júdást

 ...ha tudta, hogy elfog veszni?

 Isten az akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére jusson. Ezért nem csak azokat hívja el az igaz életre, akikről előre tudja, hogy üdvözülni fog, hanem másokat is. (Szentírás szerint Isten tudja, ismeri előre az ember szabad választásai nyomán kirajzolódó döntéseit, és nem pedig előre elrendeli azokat!) 

„Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak”(Máté:22/14)

Azonban azokat nem hagyja magukra, akikről előre ismeri, hogy nem fogják, mert nem akarják a szeretetés az önzetlenség útját választani. Isten eljárásaiból kitűnik, hogy nem közömbös az elveszett sorsa iránt.

Megváltozásuk érdekében mindent megtesz értük, semmilyen körülmények közt sem mond le róluk. Jézus bizalommal fogadta magához, Júdás azonban nem tért meg, lelkileg nem született újjá, pedig elengedhetetlen volt a szívbéli átalakuláshoz. Értelmileg felfogta az igazságot és lelkesedett is érte, de nem tudott teljesen azonosulni vele. Az újjászületésben az ember logikája, gondolkodásmódja, életfeltétele is megváltozik. A becsvágy, az önérdek eltűnik. Megszületik az emberben az igazi hit, amely által azonosulni tud Isten elgondolásával, lelkületével, szeretettörvényével. Szíve mélyéből átadja magát Teremtőjének. Júdásnál ami későbbiekben kiderül, ez nem történt meg. Indítékai emberi elképzelései nem változtak meg gyökeresen.

Júdás rejtélye: Júdás jelleme

 Márk 14,10. 18-21. Akkor Júdás, az Iskariotes, egy a tizenkettő közül, elméne a főpapokhoz, hogy őt azoknak elárulja. És a mikor leülnek és esznek vala monda Jézus: Bizony mondom néktek, egy közületek elárul engem, a ki velem eszik. Ők pedig kezdének szomorkodni és néki egyenként mondani: Csak nem én? A másik is: Csak nem én? Ő pedig felelvén, monda nékik: Egy a tizenkettő közül, a ki velem együtt márt a tálba. Az embernek Fia jóllehet elmegy, a mint meg van írva felőle; de jaj annak az embernek, a ki az embernek Fiát elárulja; jobb lenne annak az embernek, ha nem született volna.

"Kétféle tapasztalat létezik. A külső látszat, és a benső munkálkodás. Júdás jellemében az isteni és az emberi is ott munkálkodott. Sátán munkálta az emberit, Krisztus az istenit. (…) Júdás azonban jelleme emberi oldalát összetévesztette vallásos érzelmeivel, s mint igen szükséges vonásokkal bánt velük. Ezzel a nézettel nyitva hagyta az ajtót Sátán előtt, aki birtokba vette őt. Ha Júdás gyakorlatba ültette volna át Krisztus tanításait, akkor teljesen Istennek szentelve szívét átadta volna magát Neki. Keverék tapasztalata azonban tévútra vezette őt."
"Júdás őszintén vágyakozott rá, hogy megváltozzék és remélte, hogy a Jézussal való közösség által ezt el is fogja érni. Mégsem ez a vágya volt az uralkodó."
"János is, Júdás is, mindketten képviselik Krisztus hitvalló követőit. Mind a két tanítványnak egyforma alkalma volt, hogy szemlélje és kövesse az isteni Mintaképet. Mindkettő egyformán szoros kapcsolatban élt Jézussal; kiváltságuk volt, hogy tanításait hallgathatták. Jelleme mindkettőnek igen fogyatékos volt; de mindketten hozzáférkőzhettek az isteni kegyelemhez, mely tulajdonságaikat átalakíthatja. Mialatt azonban egyikük alázatos szívvel tanult Jézustól, a másik kimutatta, hogy nem cselekvője, csupán hallgatója az Igének. Egyikük naponként meghalt "én"-jének, legyőzte a bűnt és az igazság megszentelte életét, viszont a másik, mivel ellenállott a kegyelem átformáló erejének, önző vágyainak engedett, tehát teljesen Sátán rabszolgájává vált." (Ellen G. White, 28. kézirat, 1897; Előtted az élet, 89. o.; Az apostolok története, Átalakult élet c. fej.)

Júdás rejtélye: Korunk hőse: Júdás

 

A londoni Times értesülése szerint az árulóként számon tartott Júdás apostol "felmentését" többek között Walter Brandmüller, a Történettudományi Pápai Tanács elnöke, és Vittorio Masuri író támogatja, mi több, maga XVI. Benedek is helyesli. A pápa - állítják megbízhatónak mondott források - helyesli Júdás rehabilitációjának tervét, amely szerinte is komolyan hozzájárulhat a keresztények és a zsidók kapcsolatának rendezéséhez. Ez utóbbit XVI. Benedek a pápasága egyik prioritásának tekinti.Vatikáni szakértők szerint igaz ugyan, hogy Júdás elárulta Jézust, ez azonban nem az ő személyes bűne volt, hanem egy nagyszabású isteni üdvterv része. Júdásnak el kellett árulnia Jézust, ahogy a rómaiaknak keresztre kellett feszíteniük ahhoz, hogy az isteni forgatókönyv stációról stációra, snittről snittre megvalósuljon.A vatikáni történészbizottság háza tájáról olyan információk is kiszivárogtak, miszerint Júdás valójában jó ember volt, eleve predesztinálva volt a szerepére, cselekedeteit a szeretet mozgatta.A La Stampa című olasz lapnak adott interjúban Masuri rámutat, hogy a keresztény hagyomány szerint Jézus megbocsátott Júdásnak, és a pusztába küldte, hogy ott lelki gyakorlatokkal tisztítsa meg magát. Ezt megerősítendő Brandmüller és Masuri még az idén angol, német, francia nyelven akarja megjelentetni Júdás eddig titkolt, IV. századi evangéliumát, amelyet egy néhány évtizede felfedezett kopt papirusztekercs őrzött meg.A legfrissebb vatikáni hír szerint a pápai tanács (egyelőre) visszalépett e kezdeményezéstől. Mindazonáltal a Júdás személyével kapcsolatos kérdés felvetődése azt bizonyítja, hogy nemcsak a köztudatban, hanem egyházi, "szakmai" körökben is sok a félreértés és a zavar. Ezért úgy gondoljuk, érdemes néhány kérdést megvizsgálnunk ezzel kapcsolatban:Hogyan válhatott Júdás az isteni üdvterv részévé? Előre kiosztott szerepet, az árulót kellett eljátszania, és mindezt Jézus szó nélkül elfogadta, vagy netán még bátorította is erre? Ha ez így van, akkor akár ma is élhetnek köztünk Júdások, előre kiválasztott gonosztevők, ahogyan Faust mondja Mefi sztóról: "Rosszra tör és jót művel"? Jézus hogyan vélekedett Júdás árulásáról, megbocsátott-e neki?Igaz, hogy "Isten a gonoszt is jóra tudja fordítani" (1Mózes 50,20), az Ő kezében minden szálnak megvan a maga helye a történelem szőttesében, de az már nem igaz, hogy Isten előre "leosztott kártyákkal" játszana, amint ez Kálvin óta a köztudatban elterjedt. A Szentírás szerint lehetetlen, hogy Isten előre kijelölt szerepeket, sorsokat osztogatott volna, s kinek árulóvá, kinek áldozattá, kinek besúgóvá, kinek besúgottá kellene válnia az élet nagy sakktábláján. Az Ő világában a szabad akarat és az egyéni szabadság szent - ki-ki a maga sorsának kovácsa.De hogyan is "keveredett bele" Júdás az árulásba? Egyáltalán, mikor vetődött fel benne az árulás gondolata? Mikor beszélt Jézus először a tanítványoknak Júdásról mint árulóról? Amikor a Názáreti ötezer embernek adott elegendő táplálékot öt kenyérből és két halból, a tömeg azonnal királlyá kívánta tenni. Ekkor Jézus visszavonult. Nem azért jött, hogy földi királyságot, anyagi jólétet hozzon, ennél sokkal többet kínált: a rosszból való szabadulást. De ki is volt az, aki a tömeg elképzelését a tanítványok között is harcosan éltette, sőt aki ennek érdekében az árulás tervét is kieszelte?Jézus erre egyértelmű utalást tett a tanítványok előtt: "Nem én választottalak-e titeket, a tizenkettőt? De egy közületek ördög. Értette pedig Júdás Iskáriótest, Simon fi át, mert ez akarta Őt elárulni, noha egy volt a tizenkettő közül." (János evangéliuma 6,70-71)Jézus az árulót nem az isteni üdvterv pozitív részesének, amolyan negatív hősnek nevezte, hanem ördögnek. Nyilván azért, mivel az Ellenség munkáját végezte (az ördög görögül diabólosz, héber nevén Sátán). Ha Júdást az árulás mártírjává avatnánk, akkor - Jézus szavai szerint - magát az ördögöt magasztalnánk fel. Végső soron, ha Sátán nem lázadt volna fel Teremtője ellen, Jézusnak sem kellett volna kereszthalált halnia. De nem dicsérhetjük meg, nem menthetjük fel az "emberölőt" (János evangéliuma 8,44) azért, hogy az ő pusztító munkája következtében válhatott még világosabbá számunkra: Isten mennyire szereti az embert (János evangéliuma 3,16).Mi adott közvetlen késztetést, mintegy utolsó ösztönzést Júdásnak az áruláshoz? Jézust, nem sokkal halála előtt, Simon farizeus házában Mária Magdaléna drága nárdusolajjal kente meg. A tanítványok - Júdással az élen - zúgolódtak Jézus ellen, miért engedi ennek az asszonynak az anyagi javak ilyen tékozlását? Jézus nyíltan megrótta Júdás képmutató csalását és hazug viselkedését a tanítványok előtt. Júdás e feddést követoen határozta el magában végleg Jézus "feladását". Sértődötten a Főtanácshoz sietett, hogy megegyezzen velük az árban, harminc ezüstben.Drámai jeleneteknek lehetünk tanúi az utolsó vacsorán is, melyről az evangélista a következőképpen szól: "És a vacsora közben, (mikor) az ördög belesugallta már Iskáriótes Júdásnak, Simon fi ának szívébe, hogy árulja el Őt..." (János evangéliuma 13,2) Itt sem az ártatlan, gonosz tettéről és aljas szándékáról mit sem tudó Júdásról olvashatunk. Jézus szavai sem hagyhatnak kétséget Júdás ördögi magatartását illetően, amikor ezeket mondta: "Tudta ugyanis, hogy ki árulja el Őt, azért mondá: Nem vagytok mindnyájan tiszták! " (János evangéliuma 13,10) Jézus a lehetőségek sokaságát kínálta fel Júdásnak, hogy lelkiismeretét késztetve visszatartsa az árulástól. Egyértelmű szavakkal adta tudtára a tanítványok előtt, hogy tudja, mire készül, de szeretné őt visszafordítani a veszedelemtől: "Felelt Jézus: Az, akinek én a bemártott falatot adom. És bemártá a falatot, adá Iskáriótes Júdásnak, a Simon fi ának, és a falat után akkor beméne abba a Sátán. Mondta azért néki Jézus: Amit cselekszel, hamar cselekedjed." (János evangéliuma 13,26-27)Miután Júdás még erre is csöndben maradt, eljátszotta a visszafordulás lehetőségét, ahogyan János evangélista megfogalmazza: "A falattal együtt beméne abba a Sátán."

Vagyis, ha elfogadja Jézus feddését, még ellenállhatott volna az árulás kísértésének. Azonban Júdás lelkében megkeményedett, azonosult a gonoszszal. Jézus nem azért mondta neki a gyakran félreértelmezett mondatot, hogy "amit cselekszel, hamar cselekedd", mintha ezzel arra kérte volna Júdást, legyen szíves, mielőbb árulja el Őt - hiszen adódhattak volna más körülmények, emberek ahhoz, hogy Jézus feláldozza életét az emberiségért. Hanem ezzel mintegy Júdás tudomására hozta: tudja, hogy lelke elsötétedett, eltökélt az árulásban, ne játssza tovább az ártatlant a tanítványok előtt.

Megbocsátott-e Jézus Júdásnak?

Jézus utolsó szavai Júdáshoz a Getsemáne-kertben hangzottak el, nevezetes csókjakor: "Barátom, miért jöttél? Csókkal árulod el az embernek Fiát?" Jézusban nem volt semmi szemrehányás. Azonban Júdás e szavakra is érzéketlen maradt; hagyta, hogy a katonák durván bánjanak Mesterével, a főpapok megalázzák, megszégyenítsék, a római testőrség halálra kínozza… Mindezt látva Júdás nem sokkal később lelkileg összeroppant, hiszen árulásával Jézust isteni hatalmának igénybevételére, királyságának megalapítására kívánta kényszeríteni. Azonban elvétette számításait. Már képtelen volt tette őszinte megbánására. Lelke megkeményedésének áldozata lett. "...és elmenvén, felakasztotta magát" - közli tárgyilagos egyszerűséggel Máté evangélista (Máté evangéliuma 27,5).Nem bírta elviselni a bűntudat szégyenét, belső háborgását, szembesülést tettével az ítéletben. Ezt nevezi a Biblia a Szentlélek elleni bűn állapotának. "Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embernek, de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek. Még aki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik, de aki a Szentlélek ellen szól, annak sem ezen, sem a másvilágon meg nem bocsáttatik." (Máté evangéliuma 12,31-32)Amikor a lelkiismeret teljesen eltompul, Isten bűnnel szembeni munkája is hatástalanná válik, mivel az ember ekkor már nem képes sem meghallani, sem elfogadni a megbocsátást, Isten szeretetét. Ez történt Júdással, mint ahogy a Biblia más szereplőivel, Káinnal, az egyiptomi fáraóval, Saul királlyal és Bálám prófétával is. Isten mindenkinek megbocsát, de sajnos ez önmagában nem ment meg mindenkit. Jézus már főpapi imájában is a "veszedelem fi ának" nevezte Júdást, már tettének elkövetése előtt, mint aki eljátszotta üdvösségét. "Mikor velük voltam a világon, én megtartottam őket a Te nevedben, akiket nékem adtál, megőriztem, és senki el nem veszett közülük, csak a veszedelemnek fi a, hogy az írás beteljesüljön." (János evangéliuma 17,12)Ezek után már csak néhány kérdést kell megfogalmaznunk.Lehetséges-e, hogy a kora keresztény századokban (IV. század) lezárult - a katolikus egyház által is elismert - Szentírás mindeddig elfogadott tanításait, többek között Júdásról is, egy politikai, társadalmi, vallási probléma kapcsán ma átértékeljük?Vajon az 1970-es években előkerült, IV. századi apokrif irat, nevezetesen "Júdás evangéliuma" alapjaiban átértelmezheti a Biblia által egyértelműen megítélhető személy erkölcsi magatartását?Mindez olyan messze ható kérdéseket is támaszthat, hogy a bibliai könyveket az Egyház átértelmezheti, átírhatja, ha kell, kiegészítheti a maga érdekeinek, igényeinek és a kor elvárásainak megfelelően? Ennek veszélye, úgy tűnik, egyelore elhárult. Hiszen ez egyébként is merőben ellenkezne a Bibliában foglaltakkal:

"Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, aki e könyv prófétálásának beszédeit hallja: hogy ha valaki ezekhez hozzátesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra. És ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből és a szent városból, és azokból, amik e könyvben megírattak." (Jelenések 22,18-19)

Soós Attila

Júdás rejtélye: A Da Vinci-kód a Biblia mérlegén

A közelmúltban médiaszenzációt kiváltó Júdás evangéliuma mellett a 2003-ban megjelent és világsikert aratott vallásos bestseller, A Da Vinci-kód körül is népes tábor és ellentábor alakult ki.

Úgy tűnik, hogy a XXI. század – látva a hagyományos kereszténység erőtlenségét és világunk nyers földhözragadtságát – ősi titkok, rejtélyek, különféle összeesküvés-elméletek leleplezésével kívánja kielégíteni a modern ember vallási fantáziáját és szenzációéhségét. Dan Brown regénye – annak ellenére, hogy filmesített változata megbukott az idei cannes-i filmfesztiválon, és legalább öt vaskos kötet próbálta bizonyítani súlyos tévedéseit és csúsztatásait –, máig a sikerkönyvek közé tartozik. Sőt, a filmszakma a hollywoodi giccsipar termékeihez sorolja, mégis Mel Gibson Passiójához hasonló kasszasikert jósol A Da Vinci-kódnak.Rövid cikkünkben nem térhetünk ki arra, miért foglalkoztat ma milliókat ez a vallási krimi, és sok más, a Biblia megbízhatósága iránt gyanút ébresztő irodalom; pusztán a regényben leírt néhány tévedésre szeretnénk rámutatni. A szerző műve elején rögtön kijelenti: a fikciót valóságnak tekinti. Dan Brown szereplői tulajdonképpen történelmi állításokat tesznek Jézusról, Máriáról és az evangéliumokról. A cselekmény olyan történelmi témára épül, amelyet az olvasók kénytelenek tényként kezelni – és nem az írói képzelet termékeként, mivel a szerző műve bevezetőjében a következőt állítja: "A műtárgyakról, épületekről, dokumentumokról és titkos szertartásokról szóló, a regényben szereplő ismertetések megfelelnek a valóságnak."Ahhoz, hogy tisztában legyünk a könyv mondanivalójával, súlyos állításaival, valamelyest ismernünk kell a cselekmény fő vonulatát is. Ez röviden összefoglalva a következő: Párizsban rejtélyes körülmények között meggyilkolják a Louvre elismert kurátorát, Jacques Sauniére-t. Robert Langdon harvardi professzor, a vallási szimbolika szakértője és Sophie Neveu – aki egészen véletlenül Sauniére unokája – nyomozásba kezd. Később megtudják, hogy Sauniére egy titkos vallási csoport vezetője volt. A csoportot a történelem során Sion-rend néven ismerték, és a szent Grál mibenlétének és rejtekhelyének titkát őrizte. Langdon és Neveu kalandjaik közben megismerkednek egy bizonyos Sir Leigh Teabinggel, a gazdag arisztokrata Grál-kutatóval, aki feltárja előttük a Grál rejtélyének történeti hátterét. A Grál nem Krisztus kelyhe, hanem az az edény, amely a magját felfogta – azaz Mária Magdolna méhe –, azé a Magdolnáé, aki állítólag Jézus szeretője és felesége volt, gyermeket fogant és lányt szült neki. Jézus keresztre feszítése után Mária Magdolna és a gyermek a mai Franciaország területére menekült, és megalapította Krisztus évszázadokon át fennmaradó dinasztiáját.A regény szerint a Sion-rend élén sok híres ember állt, akik mind ismerni vélték Jézus és Mária házasságának igazságát. Közéjük tartozott Leonardo da Vinci is, aki Az utolsó vacsora című világhírű festményén Jézus és tanítványai körében megörökítette Mária Magdolnát. Da Vinci más festményein is elrejtett Jézus és Mária valódi kapcsolatára történő utalásokat, hogy azok, akik ismerik az igazságot, láthassák és felfedhessék azt. Langdon és Neveu Sir Leigh Teabing segítségével fokozatosan feltárja a Grál körüli rejtélyt és a titkos iratokat, melyek felfedik valódi hatalmát. Rejtjeles üzenetek nyomán haladnak egyik helyről a másikra – míg el nem jutnak a Grál igazságáig és rejtekhelyéig.

A regény alapvető mondanivalója tehát, hogy a kereszténység – ha minden korabeli dokumentumát figyelembe vesszük – összefüggésbe hozható ama titkos Grál-legendával. Azaz a Krisztus és Mária Magdaléna házasságából született utódok képviselik azt az isteni vérvonalat, amelynek tagjai később a Grál-lovagrendet is alkották, akiknek isteni erőt tulajdonítottak a történelemben. Vajon hogyan jutott Dan Brown ezekre a különös következtetésekre?