A természet működése: Az ember bukásának az első és legmesszebb ható következménye

 „Meghallották az Úr Isten szavát, aki hűvös alkonyatkor a kertben járt, és elrejtőzött az ember és a felesége Isten elől a kert fái között.” (1Móz 3,8)

„Amint meg van írva, hogy nincsen csak egy igaz is, mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek; nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is. Nincs, aki megértse, nincs, aki keresse Istent.” (Rm 3,11–12)

„Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Őhozzá, mert meg fogjuk őt látni, amint van.” (1Jn 3,2)

„És látják az ő orcáját, és a neve homlokukon lesz.” (Jel 22,4)

 

„Bűntelen állapotában az ember a legbensőbb és legboldogítóbb összeköttetésben állt azzal, akiben van a »bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve« (Kol 2,3). A bűnbeesés után azonban többé nem lelte örömét a szentségben, és mindinkább elrejtőzött Isten jelenléte elől. A meg nem újult szív ma is hasonló állapotban van: nem él összhangban Istennel, így nem is talál örömet a vele való közösségben.” (Ellen G. White: Krisztushoz vezető lépések, A bűnösnek Krisztusra van szüksége c. fej.)

 

„Az emberi család áthágta Isten törvényét, és törvényszegőként az ember reménytelen helyzetbe kerül, a romlás állapotába, mert Isten ellenségévé lesz, akinek semmi jóra sincs ereje.” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1., Az isteni mérték c. fej.)

 

Amikor az ember meghozta az első rossz döntését, alárendelte magát az ellenség, Sátán hatalmának. Természete megromlott, szembefordult Teremtőjével, a szeretet helyett az önzés irányította cselekedeteit. Jelleme egyre inkább a kísértő vonásait tükrözte vissza, nem Isten képmását. Jézus megdöbbentő szavaival, amelyeket a zsidó nép elismert vezetőihez intézett, ezt a tényt akarta leleplezni: „Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni.” (Jn 8,44) Szoktunk-e erre gondolni, ahányszor úrrá lesznek rajtunk az önző vagy rosszakaratú gondolatok?

Jézus Krisztus ebből a mélységből emelt ki bennünket, és az a célja, hogy újra Isten gyermekeiként éljünk, s jellemünk átformálódjon az Ő képmására – ahogyan Pál apostol megfogalmazta: „míglen kiábrázolódik bennetek Krisztus” (Gal 4,19). Ezt a célt soha nem szabad feladnunk, hiszen erre teremtett bennünket Isten, ezért szenvedett és halt meg a mi Megváltónk.

A természet működése: Isten megadta nekünk a választás, döntés szabadságát

 

„Bizonyságul hívom ellenetek ma a mennyet és a földet, hogy az életet és a halált adtam előtökbe, az áldást és az átkot: válaszd hát az életet, hogy te is, utódaid is életben maradjatok!” (5Móz 30,19)

„Se ne szánjátok oda tagjaitokat hamisság fegyvereiül a bűnnek, hanem szánjátok oda magatokat Istennek, mint akik a halálból életre keltetek, és a ti tagjaitokat igazság fegyvereiül az Istennek.” (Rm 6,13)

 

„Isten úgy is teremthette volna az embert, hogy képtelen áthágni törvényét, visszatarthatta volna Ádám kezét a tiltott gyümölcs érintésétől, de akkor az ember nem lett volna szabad erkölcsi lény, hanem csak akarat nélküli báb. A döntés lehetősége nélkül engedelmessége nem lett volna önkéntes, hanem kényszerű. Jelleme nem fejlődhetett volna. Ez a mód ellentétben állt Istennek azzal a tervével, amelynek alapján más világok lakóival bánik. Ez méltatlan lett volna az emberhez mint értelmes lényhez, és alátámasztotta volna Sátánnak azt a vádját, hogy Isten zsarnokként uralkodik.” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, Teremtés c. fej.)

 

Bár az első rossz döntés miatt az ember a bűn, a gonosz befolyása alá került, és akarata is meggyengült, Isten ma is kész arra, hogy együttműködjön velünk. Kérlel és késztet bennünket, hogy közeledjünk hozzá, és álljunk ellen a sátáni kísértéseknek. Megromlott természetünk elidegenült a tiszta mennyei elvektől, de Isten szeretetére, vonzására válaszolhatunk. Ő értékeli az iránta megnyilvánuló szeretetünk, engedelmességünk legkisebb szándékát is, és megerősít bennünket a jó választásában.

 

„Kívánnád átadni magad Istennek, de ahhoz, hogy ezt saját erődből elérd, gyenge és tehetetlen vagy, mert a kételkedés kötelékei és bűnös életed szokásai rabságban tartanak. Ígéreteid és elhatározásaid homokra vannak építve, gondolataidat, szenvedélyeidet és érzelmeidet nem vagy képes uralni. Megszegett ígéreteid és be nem tartott fogadalmaid megingatják őszinteségedbe vetett hitedet, elcsüggedsz, és azt hiszed, hogy Isten nem fogadhat el. Ne ess kétségbe! Amit meg kell értened: az akarat tényleges ereje. Ez az emberi természetet uraló erő – a döntés, a választás hatalma. Minden az akarat helyes irányú tevékenységétől függ. A választás képességét Isten megadta az embernek, tőled függ, hogy helyesen élj vele. Bár a szívedet nem változtathatod meg, és saját erődből nem szeretheted Istent, mégis a szabad választásodtól függ, hogy Őt szolgáld. Mihelyt átadod neki az akaratodat, Ő fogja benned munkálni az akarást és a cselekvést. Ily módon egész lényedet Krisztus Lelke uralja, szereteted Isten Fiában összpontosul, és gondolataid összhangban lesznek vele.

Ha csak kívánság marad a jóság és szentség utáni vágyakozásunk, ez semmit sem ér. Sokan, bár remélik és vágyakoznak arra, hogy Isten gyermekei legyenek, mégis elvesznek. Sohasem jutnak el odáig, hogy akaratukat alárendeljék Istennek. Nem döntenek most amellett, hogy keresztények akarnak lenni.

Ha akaratodat és kívánságaidat tettekké érleled, tökéletes átalakulás mehet végbe az életedben. Ha akaratodat teljesen alárendeled a Megváltónak, akkor a minden erőt és uralmat felülmúló, magasztos hatalommal egyesülsz. Akkor felülről nyersz erőt az állhatatossághoz, és így, állandóan átadva magad Istennek, képes leszel új életet, a hit életét élni!” (Ellen G. White: Krisztushoz vezető lépések, Odaadás c. fej.)

A természet működése: Az ember Isten képmására teremtetett

 

„Teremtette tehát Isten az embert az ő képére, Isten képére teremtette őt: férfiúvá és asszonnyá teremtette őket.” (1Móz 1,27)

„Micsoda az ember – mondom –, hogy megemlékezel róla? És az embernek fia, hogy gondod van reá? Hiszen kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél, dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt! Úrrá tetted kezeid munkáin, mindent lábai alá vetettél.” (Zsolt 8,5–7)

 

„Az isteni feljegyzés olyan világos, hogy téves következtetéseknek nincs alapjuk. Isten az embert a saját képmására teremtette. Ebben nincs semmi titokzatos. Alaptalan az a feltevés, hogy az ember lassú, fokozatos fejlődéssel alakult ki az alsóbbrendű állat- vagy növényvilágból. Ez a tanítás a Teremtő csodálatos munkáját az ember szűk, földi fogalmaihoz alacsonyítja le. Az ember olyan eltökélten tagadja Istent mint a világegyetem korlátlan Urát, hogy lefokozza saját magát, és megfosztja eredetének méltóságától. Aki a magasba helyezte a csillagvilágokat, és csodálatos színeket adott a mező virágainak, aki betöltötte a földet és az eget hatalmának csodáival, dicsőséges művét megkoronázva olyan lényt teremtett, aki méltó a neki életet adó kézhez. A gyönyörű Föld uraként helyezte a középpontba az embert. Az emberiség családfája, ahogyan az ihletett Ige bemutatja, nem valamiféle fejlődő csírákig, puhatestűekig és négylábúakig követi nyomon eredetét, hanem a hatalmas Teremtőig. Ádám a földből formálva is »Isten fia« volt.

Az embernek Istent kellett tükröznie – mind megjelenésében, mind jellemében. Egyedül Krisztus az Atya »valóságának képmása« (Zsid 1,3), de az embert Isten a maga hasonlatosságára formálta. Természete összhangban volt Isten akaratával. Értelme fel tudott fogni mennyei dolgokat. Érzései tiszták voltak, vágyait és érzelmeit értelme uralta. Az ember szent volt, Isten képmását boldogan, akarata iránti tökéletes engedelmességgel viselte.” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, Teremtés c. fej.)

 

Isten igazi méltóságot adott a teremtményeinek, amire ma is mindenki vágyik. De a jellembeli hasonlóság, a tisztaság, szentség kevésbé vonzza az embert, mint a hatalom és dicsőség.

A Teremtővel való szeretetkapcsolat, élő közösség az, amire teremtett bennünket, s ez boldogságunk feltétele. Semmi más nem foglalhatja el lelkünkben Isten helyét, bármivel próbálják pótolni sokan: emberek elismerésével, szeretetével, hírnévvel vagy gazdagsággal. Mindezek megléte mögött is ott marad az űr, amit egyedül az ember Teremtője és Megváltója képes betölteni. Ő az, aki kitartóan kérlel és késztet, hiszen Isten is vágyakozik kezének alkotásai, szeretett gyermekei után.

A természet működése: Istennel való személyes kapcsolatunk

 „Isten, aki szólt: »Sötétségből világosság ragyogjon«, ő gyújtott világosságot a szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán.” (2Kor 4,6)

„És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.” (Eféz 4,24)

„Miért mondod, Jákób, és szólsz ekként, Izráel: Elrejtetett az én utam az Úrtól, és ügyemmel nem gondol Istenem! Hát nem tudod és nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az Úr, a ki teremtette a föld határait? Nem fárad és nem lankad el, végéremehetetlen a bölcsessége! Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlen erejét megsokasítja.” (Ésa 40,27–29)

„A százados így felelt: Uram, nem vagyok méltó, hogy az én hajlékomba jöjj, hanem csak szólj egy szót, és meggyógyul a szolgám.” (Mt 8,8–9)

 

Nem csupán azáltal mutatkozhat meg az Isten teremtő hatalmában való kételkedésünk, ha a fejlődéselméletet elfogadjuk. A Biblia egyértelműen tanítja, hogy teremtő hatalomra van szükség a lelki sötétségből, halálból való feltámadáshoz, a megtérésünkhöz is. Ezért mondja azt, hogy az újjászületett ember „új teremtés”, és ugyanúgy tőle függ lelki életünknek a folytatása, hitben való növekedésünk is. Hisszük-e azt, hogy ami embereknél lehetetlen – az engedelmes, Istennek odaszánt élet –, az lehetséges a teremtő hatalom által ma is?

Hiszünk-e Isten végtelen hatalmában és erejében, amikor kilátástalan helyzetbe kerülünk, és telve vagyunk kétellyel és félelemmel? Rá tudjuk-e bízni magunkat arra, aki „teremtette a föld határait”?

A természet működése: Kezdetben, Teremtés, Evolúció

 „Tudván először azt, hogy az utolsó időben csúfolkodók támadnak, akik a saját kívánságaik szerint járnak, és ezt mondják: Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert amióta az atyák elhunytak, minden azonképpen marad a teremtés kezdetétől fogva. Mert készakarva nem tudják azt, hogy egek régtől fogva voltak, és föld, mely vízből és víz által állott elő az Isten szavára, amely által az akkori világ vízzel elboríttatván elveszett, a mostani egek pedig és a föld ugyanazon szó által megkíméltettek, tűznek tartatván fenn, az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának napjára.” (2Pt 3,3–7)

„Láttam más angyalt az ég közepén repülni, akinél volt az örökkévaló evangélium, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangéliumot, minden nemzetségnek és ágazatnak, nyelvnek és népnek, ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget, mert eljött az ő ítéletének órája, és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait!” (Jel 14,6–7)

 

A próféciákban előre jelzett hitetlenség és a teremtésen való gúnyolódás olyannyira beteljesedett, hogy ma már a legnagyobb keresztény egyházak hivatalos tanításában is az evolúciót fogadják el a világ keletkezésének magyarázataként. Messzemenő következményei vannak a teremtésben való hit megkérdőjelezésének, hiszen a Biblia egész tanrendszere erre épül. Isten lénye, hatalma, a bűn eredete, a megváltás, az újjáteremtés ígérete is csak akkor válik érthetővé, ha az alapok a helyükön maradnak.

Éppen ezért van szükség arra a határozott felhívásra, amelynek Jel 14. fejezete szerint a végidőben minden néphez el kell jutnia, és amely a teremtő Isten tiszteletére hív fel. A Tízparancsolatot maga Isten véste kőtáblákra, és a hetedik nap megszentelésének indoklásában a hatnapos teremtésre hivatkozik. A szombatünneplés által is az Isten teremtő hatalmában való hitről teszünk bizonyságot.

Az evolúciós elmélet hátterével kapcsolatban olvassuk el a következő gondolatokat egy ismert magyar fizikus tanulmányából:

„Arra a következtetésre kellett jutnom, hogy az evolúció nemhogy nincs bizonyítva, de még csak tudományos hipotézisnek sem tekinthető. Tehát nemcsak arról volt szó, hogy a fajok átalakulását (az úgynevezett transzformációt) a természetben nem lehet megfigyelni, de még egy olyan gondolati kép sem áll rendelkezésünkre, amely elképzelhetővé tenné a folyamat lezajlását. Ötven év alatt a helyzet semmit sem változott. Az evolúció mechanizmusára a mai napig nem tudtak semmiféle választ adni. Végső soron azt a következtetést kellett levonnom, hogy az evolúció nem természettudományos tény, nem is elmélet, hanem költői kép, amelyet semmi sem támaszt alá, ezért nem a tudomány, hanem a fantasztikus irodalom területére tartozik. Az az állítás, hogy az evolúció végbement, teljesen megalapozatlan. (…)

Igen, a teremtés tagadásának és az evolúció hirdetésének gyökerénél a bűn van. Ha az embert nem Isten teremtette, akkor nem Isten határozza meg, hanem az ember határozhatja meg, hogy mi a bűn. Nyilvánvaló, hogy elméleti megfontolások nem vezetnek az ateizmushoz. Ez akarati döntés. Azonban sokkal kényelmesebb, ha valaki saját romlottsága helyett a tiszteletre méltó tudományra hivatkozva dönt az ateizmus mellett. (…)

Azok a keresztyének, akik kompromisszumot szeretnének kötni az evolúcióelmélettel, egyrészt kinevettetik magukat az elmélet képviselőivel, másrészt nem ismerik fel, hogy ez lehetetlen, mivel sátáni eszmékkel nemcsak nem szabad, de nem is lehet kompromisszumot kötni. Aki a tudomány mezét jogtalanul felöltő materialista ideológiával akar kompromisszumot kötni, a bálványimádással akar kompromisszumot kötni.” (Jeszenszky Ferenc: Keresztyénség vagy evolúció, http://fundamentum.echt.hu/ levmisszfuzetek/fuzetek100/keresztenyseg91)

Messzemenő következményekkel jár a fejlődéselmélet és a bibliai tanítás összeötvözése:
megkérdőjelezi Isten mindenhatóságát, jóságát, kétségbe vonja a Biblia hitelességét, és természetessé teszi a rosszat, a bűnt, a szenvedést.

„Ha Isten evolúcióval teremtett, úgy nemcsak a fizikai rossz válik természetessé, hanem a bűn is mint az állati lét és ösztönvilág öröksége. Tehát az ember nem oka a bűnnek, nem felelős érte – Isten teremtette ilyennek. S itt jön a legfontosabb kérdés: Szükség van-e akkor megváltásra? Ha az ember folyamatos fejlődés útján is elérheti a csúcsot, a tökéletességet, miért volt Isten végtelen áldozata, mi végre kellett Krisztusnak meghalnia? Értelmetlenül szenvedett-e annyit?

Miért beszél a Biblia megtérésről, újjászületésről? Miért akar Isten »új eget és új földet« teremteni (Ésa 65,17), és hogyan? Evolúció által? A régi világot miért kell megsemmisíteni?

Egyes teológusok mindezt következetesen végiggondolva »átértelmezik« Jézus Krisztus második eljövetelének és a Föld újjáteremtésének bibliai tanítását – ezzel együtt az utolsó ítéletet és az örök életet is –, hogy elméletükkel ne ütközzék. Néhány mondatot idézünk ezzel kapcsolatban a Teológiai Szemléből: »A modernista szemlélet uralma különösképpen a Jézus-kutatásban mutatkozott meg, sajátos tartalmat adva az Isten országáról szóló tanításnak. A modernista Jézus-kép eszkatológiátlan (eszkatológia = a végső eseményekről, Jézus eljöveteléről, az újjáteremtésről szóló tan), tekintve, hogy az Újszövetség eszkatológiája a történelmi fejlődésbe vetett optimista hit botrányköve… A világvégéről, az ítéletről, Isten országának a világgal való összeütközéséről szóló tanítás komornak és korszerűtlennek tűnt… A liberális teológia kultúroptimizmusa szerint a történelem eljut egyszer arra a fokra, amely már Isten országának nevezhető.«

Tehát nincs szükség Isten közbeavatkozására, a világ a tökéletesség felé halad, állandóan fejlődik. Vajon a tapasztalat és a tények valóban ezt bizonyítják?

További problémákat vet fel az evolúcióban hívő teológusok számára az is, hogy a Biblia következetesen tanítja Isten csodaszerű tetteit, amikor teremtő hatalma által cselekszik.

A Biblia első könyvétől az utolsóig megtalálhatók ezek a természetfeletti történések: például a tíz csapás Egyiptomban, a leprások megtisztulása, halottak feltámasztása stb. Ezek arról tanúskodnak, hogy Istennek ma is van hatalma szavával, akaratával teremteni, akár egy pillanat alatt.

Jézus megáldotta az öt kenyeret és a két halat, majd miután jóllakott vele ötezer ember, még tizenkét kosárral maradt. Így szólt a lepráshoz: »Akarom, tisztulj meg!« – és a beteg abban a pillanatban meggyógyult. Vagy ezt mondta: »Lázár, jöjj ki!« – s a négy napja halott ember egészségesen kelt fel a sírból. Mindezekhez nem volt szükség évmilliókra, csupán a Teremtő szavára, akaratára. Ha Istennek valóban van ilyen hatalma, vajon kezdetben nem mondhatta: »Legyen világosság!«? Nem évmilliókra, de még hat napra sem volt szüksége a teremtéshez. A Biblia szerint azért teremtett épp ilyen időtartam alatt, hogy az embernek példát adjon, s megszabja a munka és a pihenés rendjét. Erre utal a negyedik parancsolat indoklása: 2Móz 20,8–11

A természet működése: „Az Ő alkotása vagyunk”

 

„Nagy Isten az Úr, és nagy király minden istenen felül. Akinek kezében vannak a föld mélységei, és a hegyek magasságai is az övéi. Akié a tenger, és ő alkotta is azt, és a szárazföldet is az ő kezei formálták. Jöjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le, essünk térdre az Úr előtt, a mi alkotónk előtt!” (Zsolt 95,3–6)

 „(Mondjátok meg hát nékik: Az istenek, akik az eget és földet nem alkották, el fognak veszni e földről és az ég alól!) Ő teremtette a földet erejével, ő alkotta a világot bölcsességével, és ő terjesztette ki az egeket értelmével.” (Jer 10,11–12)

„Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami abban van, mivelhogy ő mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem lakik. Sem embereknek kezeitől nem tiszteltetik, mintha valami nélkül szűkölködnék, holott ő ád mindeneknek életet, leheletet és mindent, mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.” (Ap csel 17,24–25. 28)

 

A Szentírás hitelességét, igaz voltát fogadjuk el, ha a hatnapos teremtést valóságos ténynek tartjuk. A teremtés a legfőbb bizonysága annak, hogy az Úr az egyedüli Isten, akiben van az élet, és aki egyedül képes anyagot és élőlényeket alkotni, s működésüket állandóan fenntartani. Ha hiszünk ebben, akkor elismerjük Isten mindenekfeletti hatalmát – Teremtőnkét, aki egyedül méltó teremtményei imádatára. Lásd: Jel 4,11; Zsid 11,3; Ésa 40,21–26; Zsolt 33,6–8; Rm 1,20–21.

 

„A természet működése értelem jelenlétét bizonyítja, és olyan Lény cselekvő tevékenységét, aki az egész mindenséget akarata szerint mozgatja. A föld nem a természetben rejlő őserővel hozza meg évről évre a termését. A nap körüli keringésre sem egy személytelen erő készteti. Bolygónk irányításában szünet nélkül a végtelen hatalom keze munkálkodik. Istennek szüntelenül gyakorolt hatalma tartja Földünket állandó mozgásban. A menny Istene szakadatlanul munkálkodik: az Ő hatalma készteti a növényeket virágzásra, hatalma által sarjad ki minden levél, rügyezik ki minden bimbó. Istenről tanúskodik minden esőcsepp és hópehely, minden fűszál, levél és virág… Istenben élünk, mozgunk és vagyunk – minden lélegzet, minden szívverés az örökké jelen lévő Isten hatalmának szüntelen bizonyítéka.” (Ellen G. White: Bizonyságtételek, VIII. köt., Isten a természetben c. fej.)