„Isten, aki szólt: »Sötétségből világosság ragyogjon«, ő gyújtott világosságot a szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán.” (2Kor 4,6)
„És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.” (Eféz 4,24)
„Miért mondod, Jákób, és szólsz ekként, Izráel: Elrejtetett az én utam az Úrtól, és ügyemmel nem gondol Istenem! Hát nem tudod és nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az Úr, a ki teremtette a föld határait? Nem fárad és nem lankad el, végéremehetetlen a bölcsessége! Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlen erejét megsokasítja.” (Ésa 40,27–29)
„A százados így felelt: Uram, nem vagyok méltó, hogy az én hajlékomba jöjj, hanem csak szólj egy szót, és meggyógyul a szolgám.” (Mt 8,8–9)
Nem csupán azáltal mutatkozhat meg az Isten teremtő hatalmában való kételkedésünk, ha a fejlődéselméletet elfogadjuk. A Biblia egyértelműen tanítja, hogy teremtő hatalomra van szükség a lelki sötétségből, halálból való feltámadáshoz, a megtérésünkhöz is. Ezért mondja azt, hogy az újjászületett ember „új teremtés”, és ugyanúgy tőle függ lelki életünknek a folytatása, hitben való növekedésünk is. Hisszük-e azt, hogy ami embereknél lehetetlen – az engedelmes, Istennek odaszánt élet –, az lehetséges a teremtő hatalom által ma is?
Hiszünk-e Isten végtelen hatalmában és erejében, amikor kilátástalan helyzetbe kerülünk, és telve vagyunk kétellyel és félelemmel? Rá tudjuk-e bízni magunkat arra, aki „teremtette a föld határait”?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése