40.) Ti vagytok a világ világossága

 

39.) Ti vagytok a föld sója

 

38.) Boldogok, akik háborúságot szenvednek

 

37.) Boldogok a békességre igyekezők

 

36.) Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot

 

35.) Boldogok a szelídek

 

34.) Boldogok akik sírnak

 

33.) Krisztus szertefoszlatta a hiú reménységet

 

32.) A tanítványok helye

 

31.) A hegyi beszéd

 

22.) Amit mond az ember

 

30,) Jézus mindenekfelett

 

29.) A mester és a békéltetés

 

28.) Jézus Krisztus tanításai

 

27.) János evangéliuma

 

26.) Az Újszövetség írói

 

25.) Az Úr Jézus Krisztus örök időktől fogva

 

24.) Isten változhatatlan törvénye

 

23.) Isten törvénye

 

21.) A mennyböl csak egy valaki szállt alá

 

20.) Az Úr a szükségleteihez szabja parancsait

 

19.) De Isten szava nem vesztette érvényét

 

18.) A zsidó törvény által

 

17.) Isten az Ő törvényét

 

16.) A hegyi beszéd

 

15.) A Biblia pontos utasítást ad

 

14.) Kapcsolattartás

 

13.) Jézus gyermekkora

 

12.) a keresztény otthon

 

11.) Az első házasság

 

10.) Ellenségeskedés

 

9.) A bűn 5

 

8.) A bűn 4

 

7.) A bűn 3

 

6.) A bűn 2

 

5.) A bűn 1

 

4.) Kezdetben 4

 

3.) Kezdetbe 3

 

2.) Kezdetben 2

 

1.) Kezdetben 1

 

Vallásosság ma: A mai tipikus megtérés

Talán az eddigiekből fakad, hogy manapság a legtöbb ember – különösen a nagyvárosiak – megtérése nem annyira egyetlen eseményhez kötődik, hanem több összefüggő élmény, egy folyamat eredménye. Sokan sokféle szellemi utat kipróbálnak, mielőtt megtalálják az Utat. Nem kevesen még ezután is nehezen kötelezik el magukat az Igazság mellett. És még kevesebben jönnek rá, mi mindent jelent az, hogy maga az Élet szólította meg őket. 

Azt mondta Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam. (Jn 14:6). 

Az a Jézus Krisztus, aki "tegnap, ma és mindörökké ugyanaz" (Zsid 13:8).

Vallásosság ma: A hatások, feszültségek a Krisztus várásban.

 A média és a fogyasztói kultúra pedig bizonyos magatartásformákat közvetít és követel az embertől. Ez a tanult viselkedés aztán az élet minden más területét áthatja: megjelenhet az egyén jellemében, a családi modellben, az erkölcsi döntésekben és a világnézetben egyaránt.

 a) Az igazság halála

"Nincs Igazság, csak igazságok, egyéni tapasztalások." – Mintha mindenki a saját kis privát valóságszigetén ülhetne, és az egyes szigetek között nem lehetne igazi kapcsolatot létesíteni, hidat verni.

"Ez az én igazságom. Most mondd el a tiéd!" – Mintha a hit csak jó beszédtéma lenne, ugyanakkor a beszélgetőtársak a saját közlendőjüktől nem várhatják, hogy érdemben hasson a másikra.

"Mindegy, miben hiszel, csak tényleg higgy benne!" – Mintha a hitbuzgóságon múlna, hogy egy bizonyos hitnek mennyi köze van a valósághoz.

"A legfontosabb, hogy folyamatosan keressük a saját válaszainkat." – Mintha a kérdéseink a sajátjaink lennének, és nekünk kellene rá válaszolni, pedig Isten provokálja bennünk a kérdést, és Isten akar válaszolni is.

"Nagyszerű, hogy megtaláltad, ami neked segít – de miért kellene nekem is pont ez?" – Mintha a másiknak úgy sem lehetne számunkra igazi üzenete, miközben úgy teszünk, mintha nagyon megértők lennénk.

"Már bocs, de nem magánügy, hogy ki miben hisz?!" – Mintha a hitünket másokkal megosztani ugyanolyan illetlenség lenne, mint a nemi életünkről társalogni vadidegen emberekkel (bár manapság már ez utóbbi is szalonképes, lásd "valóság show" stb.).

 

b) A tolerancia elvtelensége

"Mindenkinek megvan a joga, hogy abban higgyen, amiben akar." – Mintha a jogilag is biztosított világnézeti szabadság áldása elsősorban az lenne, hogy a hit ezentúl magánügy lehet, anélkül, hogy köze lenne a közös valósághoz, a köz ügyeihez, a társadalomhoz.

"Mindent hihetsz, csak azt nem, hogy mindenkinek ugyanazt kellene hinnie!" – Eszerint csak az a világnézet tolerálható, amely saját magát sem tartja teljesen igaznak és valóságosnak. Mintha a valóság teljes megismerése még elvben sem lehetne lehetséges (ez agnoszticizmus).

"Hogy lehetsz ilyen arrogáns azzal az egyedül üdvözítő Jézusoddal?!" – Mintha Jézus egyedül üdvözítő volta a keresztények ötlete lenne, és nem Jézus kijelentése. Viszont a kereszténynek valóban ugyanúgy fel kell vállalnia Jézust, ahogy Jézus felvállalta őt.

 

c) A lelkiismeret eltompulása

"Ha nekem jól esik, és másnak nem árt, miért ne?" – Mintha a bűn fogalma csak emberi viszonylatban létezne, Istentől függetlenül.

"Hogy mered bűnnek nevezni más életstílusát?!" – Mintha az ember maga határozhatná meg, mi bűn, és mi nem az, illetve mintha jó és rossz csak választható életstílus kérdése lenne.

"Jogilag tiszta. Mit akarsz még?" – Mintha a jognak csak betűje lenne, szelleme nem, és mintha ami jogos lenne, az már erkölcsös is lenne.

"Mindenki ezt csinálja, nem?" – Eszerint ha elég sokan követnek el egy bűnt, akkor már nem is bűn.

"Nyugi, senki sem látja!" – Eszerint csak az bűn, amit lelepleznek (bűn = pech). Ha nem derül ki, már nem is bűn.

 

d) Az integritás hiánya

"Nem lehetsz minden helyzetben ugyanaz az ember!" – Amikor az embernek más a viselkedési mércéje otthon, a munkahelyén és a baráti körben, egyedül és társaságban, másoktól látva, és mások elől rejtve.

"Minden lehetsz, ami csak akarsz!" – Mintha az ember pusztán cuccok megvásárlása, viselése, fogyasztása révén saját maga is megváltozna, mássá válhatna.

"Minden csak imázs…" – Mintha valóban minden csak ideiglenes, lecserélhető látszat lenne, és valójában semmi sem lenne valóságos.

Érdemes ezeken a kijelentéseken, szlogeneken, helyzeteken és trendeken elgondolkodni! Hogyan lehet ilyen gondolkodású emberekkel a Szent Istenről, a bűnről vagy az igazságról beszélgetni?

Vallásosság ma: A Teremtő és lázadó teremtményei

 Mindenek ellenére Isten eleve úgy teremtett minket, hogy keressük Őt, és a teremtett világot is úgy rendezte be, hogy az Őrá mutasson:

·         Isten "az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta" (Préd 3:11) Az ember mindig is vallásos volt. Eltérő mértékben, de mindenki keres valamit, ami túlmutat saját magán, és ami értelmet adhat az életének.

·         Isten "nem hagyta magát bizonyság nélkül, mert jótevőtök volt" (Csel 14:17) Szinte minden embernek van valamilyen tapasztalata a gondviselésről, sőt imameghallgatásról (főleg veszélyhelyzetekben).

·         Így "ami megismerhető Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra" (Róm 1:19) A teremtett világ értelmes vizsgálata révén sok dolog meglátható a Teremtő lényéből.

Ádám és Éva óta azonban úgy teszünk, mintha nem egy csodálatos Isten jelenlétében élnénk (Róm 3:23). Néha orra esünk Benne, de aztán feltápászkodunk, és megyünk tovább – igaz, fájó szívvel:

"Az ember számára nagy szerencsétlenség, ha nincs együtt azzal, aki nélkül nem létezhet...

Magadért teremtettél bennünket, és nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik benned." (Augustinus)

"Egy Isten-alakú lyuk van bennünk, amelyet csak ő maga tölthet be." (Pascal)

Mindez alapján látnunk kell, hogy a mai ember is sok szempontból jót akar: szellemileg éhes, gyűlöli a világnézeti kényszert, saját tapasztalatot akar stb. Ezeket a vágyait, igényeit bátorítani lehet és kell is, de – a korszellemmel szemben – a helyes irányba.

Vallásosság ma: A ma emberének vallásossága

 A vallásosság koronként más és más arcot ölt. Ma főleg az alábbi négy világnézeti "izmus" jellemzi.

 a) Spiritualizmus - egyéni szellemi éhség közösség - formáló erő nélkül

Manapság az emberek inkább először is inkább a "spiritualitásra" hajlanak. Nagy igényük van a "szellemi dolgokra" vagy élményekre, de csak "a maguk módján":

"Én is hiszek, de nem tartozom semmiféle egyházi szervezethez." Mintha a hit közösségi megélése nem lenne lehetséges vagy szükséges, vagy az egyéni hit számára értéktelen, sőt akadály lenne.

"Nem vagyok vallásos, de sokat foglalkozom szellemi dolgokkal." Mintha a szellemi dolgok megtapasztalásában a "vallásos" keretek (közösség, hitvallás, intézmény) értéktelenek vagy akadályok lennének.

 

b) Szinkretizmus - tolerancia az elvtelenség tévútján

A templomtól, gyülekezettől egyre inkább elmaradó emberek szemlélete többnyire az egyházban való csalódottságból (képmutatás, bizarr dolgok), illetve az egyház nem ismeréséből fakad (előítéletek, félreértések). A második, manapság tipikus elem a vallásos, spiritualitás elemek egyéni kevergetése, az ún. vallási szinkretizmus:

"Lényegében minden vallás ugyanabban az Istenben hisz, ezért inkább nem vitatkozni kellene, hanem egymást szeretni." Mintha a különféle istenképeket közös nevezőre lehetne hozni (kellő felületességgel lehet), és mintha egy a többit kizáró istenkép híveként nem lehetne szeretni a más vallású embert.

"Én is keresztény vagyok, de hiszek a reinkarnációban is." Mintha a bibliai világnézet elfogadása nem járna együtt nem bibliai világnézetek elutasításával.

 

c) Individualizmus - az én körül forgó hit

A mai tipikus hozzáállás harmadik eleme a bármiféle kötelezettségvállalásra való készség hiánya és a külső tekintélytől való félelem:

"Ezt én is mind hiszem, de minek járjak gyülekezetbe?" Mintha az egyháztagság nem egy élő szervezethez, Krisztus Testéhez való tartozást jelentené, hanem csak egy olyan világnézet vallását, amelyet történetesen sokan mások is hisznek (és ők az ilyenikusok, olyanátusok vagy amolyanisták).

"Minden héten máshova járok prédikációt hallgatni. Megvannak a kedvenc lelkészeim." Mintha a hívő amolyan fogyasztói keresztény módjára igénybe vehetné az ingyenes lelki szolgáltatást, csak kapva, de sosem adva.

"Az egyház tagja vagyok, de nekem ne mondják meg, mit higgyek!" Mintha a keresztény egyház nem a Biblia üzenete körüli közösség lenne, és mintha ennek az üzenetnek a tanítása emberi ötlet lenne, és mindent gondolkodás nélkül vagy kényszerítő körülmények között kellene átvenni.

 

d) Bibliai analfabétizmus - legendákban elvesző érdeklődés

A negyedik fontos elem, hogy az előző évszázadokhoz képest az emberek nagyon keveset tudnak a Biblia valódi tanításáról és a keresztény hit működéséről:

"A Biblia tele van tévedésekkel!" – Mondanál egyet? – "Ő, izé…"

"Jézusnak is voltak feleségei és gyerekei, nem?" Mintha a moziban a tényeket közölnék, és Jézus élete, üzenete nem érdemelne legalább annyi tanulmányozást, mint egy autóvásárlási szerződés.

"A Bibliában is benne volt a lélekvándorlás, csak később kiollózták." Mintha a dokumentált történelemnek nem lenne jelentősége, és holmi legendákra kellene építeni a hitet.

Vallásosság ma: Krisztus várók vagy eljövetelvárók?

 A hit és cselekedetek feszültsége a Krisztus várásban.

”. 80- as évek vége amikor első alkalommal találkoztam adventistákkal, és szóba kerültek a végidei próféciák. Végidő. az elmúlt években sokszor visszatért ez a kérdés. 

Azóta 40 év eltelt, , és még mindig várakozunk. Valós eseményt várunk? Hogyan ápolhatjuk a bizonyosságot? Legtöbben régen abbahagytuk a számítgatást, de továbbra is az apokaliptikus izgalmak esetleges ránk gyakorolt hatása alatt gondolunk a második adventre. Ez alatt azt értem, hogy továbbra is a külső bizonyítékok mindenhatóságára esküszünk. A második advent rohamos közeledését véljük felfedezni minden vallási, politikai, gazdasági, társadalmi vagy környezeti eseményben.

A helyzetet nem könnyíti meg, hogy az Úr eljövetele vagy adventje fogalom sokoldalú és egymással szorosan összefüggő jelentéséből csak egyet vagyunk hajlandók figyelembe venni, nevezetesen Jézus Krisztus fizikai visszatérését. Pl. A kéz érintése nélkül leszakadó kőről beszélve nagyon fontosnak tartjuk azt hangsúlyozni, hogy itt nem arról az Isten országáról van szó, ami Jézus földi szolgálatával eljött. Értem én, hogy a kereszténység nagy része ezzel a magyarázattal próbálja elmismásolni a második advent valóságát. Ugyanakkor az ilyen mondatok tovább erősítik azt a magatartást, hogy nem Krisztus várásra, hanem eljövetelvárásra összpontosítunk. Másokat viszont egyre inkább arra késztetnek, hogy feladják a várakozást. Belefáradtak a sok-sok hamis jósolgatásba.

2. A második advent várása körüli lelkesedés folyamatosan hullámzott a kereszténység kétezer éve alatt. A felfokozott érdeklődést leginkább a félelem és számítgatás motiválta. Ugyanakkor ezekben a hullámokban mindig benne volt az Úr keze és sokan őszinte hitre és bizonyosságra jutottak. 

Az adventvárás kapcsán egy sajátos, visszatérő mintával találkozunk. Röviden így írható le: egy őszinte tapasztalat és egy félreértésen alapuló elképzelés keveréke. Néhány rövid példa:

Az apostolok várták Jézus visszatérését, hiszen személyesen Tőle kapták az ígéretet. Bár azt mondta nekik: „Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett” (ApCsel 1:7), mégis nagyon lassan értették meg a helyes várakozás igazi természetét. Kevés volt nekik az első csalódás, amikor a királyság helyett a kereszttel találkoztak.

Advent úttörőink átmentek egy nagy csalódáson őszinte hitük és Istennel szerzett valódi tapasztalatuk ellenére. De ez nem volt elég nekik, továbbra is próbálkoztak. George Knight leírja, hogy számos kísérletük volt még az advent idejének kiszámítására. Pl. Joseph Bates 1850-ben ezt írta: „A hét vércseppről az arany oltáron a kegyelem trónja előtt teljes szívvel hiszem, hogy az élő szentek vizsgálatának az időszakát jelképezi a szentek szentjében.” Ennek alapján kijelentette, hogy az advent előtti ítélet hét évig tart, így Krisztus 1851 októberében fog visszajönni. 

3. Ellen White hónapokkal a várt esemény előtt ezt írta: „Az Úr megmutatta nekem, hogy a harmadik angyal üzenetének haladni kell és hirdettetnie Isten szétszóródott gyermekei között, és ez nem lehet idő függvénye, mert nem lesz több időmeghatározás. Láttam, hogy egyesek hamis izgalmat keltenek azzal, hogy időpontokról prédikálnak; mégis a harmadik angyal üzenete erősebb lehet, mint az időmeghatározás. Láttam, hogy ez az üzenet megáll a saját lábán, és nincs szükség időmeghatározásra a megerősítéséhez, és nagy erővel fog terjedni elvégezve a munkáját.” R&H 1851. július 21. Máig sem fogadta meg mindenki ezt a tanácsot.

1989-ben egyik akkoriban nyugdíjas – azóta elhunyt – lelkészünk keresztül kasul járta az országot azzal az üzenettel, hogy Jézus ugyan azt mondta, hogy   

„azt a napot pedig és azt az órát senki nem tudja” (Mt 24:36), de az évet tudhatjuk.    Ezt a témát a végtelenségig lehetne folytatni az utóbbi évek gyalázatos, mégis sokakat izgalomban tartó példáival is.

A nevezett és névtelen úttörőinket és kortársainkat tévedéseik ellenére is őszinte hívőknek tekintjük. Azt jelenti ez, hogy mindegy hogyan várakozunk és mindegy hogyan prédikálunk? Semmiképpen sem! Isten szeretné, ha végre tanulnánk elődjeink hibáiból. Radikális szemléletváltásra van szükségünk az advent várása kapcsán. Az örökség ápolása nem lehet a hibák ismételgetése.

(4) Így jutottunk el az általam választott témához. Krisztus várók vagy eljövetelvárók? A hit és cselekedetek feszültsége a Krisztus várásban. 

A címben mindjárt világossá akartam tenni a dilemmát: egy személyt várunk vagy egy eseményt? Krisztus várók vagy eljövetelvárók vagyunk? Miért nem mindegy? A Krisztus várás VALAKIRE összpontosít, míg az eljövetelvárás VALAMIRE, egy eseményre.

Nem könnyű kilépnünk saját árnyékunkból. Azt gondolhatjuk, hogy az adventmozgalom kiindulópontja egy prófécia-alapú számítgatás volt. Valóban? Ha ez igaz lenne, nincs menekvés. Hitelt vesztett, zátonyra futott közösség vagyunk. 

Ha igaz lenne, akkor az apostoli egyházra is igaz lenne, hogy egy földi királyságot váró, számítgató mozgalom volt. Mint ilyen, már az elején hitelt vesztetté vált volna. De egyáltalán nem ez történt. Az adventmozgalommal sem ez történt.

Az apostoli egyház Jézus ígéreteinek alapján álló, valós tapasztalatok által éltetett reményteljes mozgalom volt. Pontosan ez igaz úttörőinkre is. Jézus ígéreteinek alapján állva szereztek valós tapasztalatokat, amelyek reményt és mély elkötelezettséget kölcsönöztek számukra. Mindkét esetben igaz az is, hogy keveredett bele némi emberi számítgatáson alapuló várakozás. 

5. Miért keveredett bele? Miért van sokszor ma is benne ez az emberi számítgatás, félelem, spekuláció és időleges nekibuzdulás? Egyszerűen azért, mert soha nem szűnt meg teológiánkban a kettősség: miszerint az üdvösség alapja hit és cselekedetek. Ahogy a felvezetőben olvashattátok, az adventhívők gondolkodási mintáiba mélyen be vannak ágyazva olyan kifejezések, mint „megtartani a törvényt/a szombatot”, „gyülekezetbe járni”, „tizedet fizetni”, „Jézus eljövetelét várni” stb. Ezek a kifejezések az emberi cselekedetekre fókuszálnak és tőlünk teszik függővé Isten munkáját. Úgy állítják be a dolgokat, hogy minden a jövőben dől el. Ha eléggé jó leszel, akkor neved az élet könyvében marad. Fontos a hit, de azt is mi tesszük, és még fontosabb, hogy legyenek cselekedeteink és óvjuk meg magunkat a bűntől.

Miért választotta Jézus Júdást

 ...ha tudta, hogy elfog veszni?

 Isten az akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére jusson. Ezért nem csak azokat hívja el az igaz életre, akikről előre tudja, hogy üdvözülni fog, hanem másokat is. (Szentírás szerint Isten tudja, ismeri előre az ember szabad választásai nyomán kirajzolódó döntéseit, és nem pedig előre elrendeli azokat!) 

„Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak”(Máté:22/14)

Azonban azokat nem hagyja magukra, akikről előre ismeri, hogy nem fogják, mert nem akarják a szeretetés az önzetlenség útját választani. Isten eljárásaiból kitűnik, hogy nem közömbös az elveszett sorsa iránt.

Megváltozásuk érdekében mindent megtesz értük, semmilyen körülmények közt sem mond le róluk. Jézus bizalommal fogadta magához, Júdás azonban nem tért meg, lelkileg nem született újjá, pedig elengedhetetlen volt a szívbéli átalakuláshoz. Értelmileg felfogta az igazságot és lelkesedett is érte, de nem tudott teljesen azonosulni vele. Az újjászületésben az ember logikája, gondolkodásmódja, életfeltétele is megváltozik. A becsvágy, az önérdek eltűnik. Megszületik az emberben az igazi hit, amely által azonosulni tud Isten elgondolásával, lelkületével, szeretettörvényével. Szíve mélyéből átadja magát Teremtőjének. Júdásnál ami későbbiekben kiderül, ez nem történt meg. Indítékai emberi elképzelései nem változtak meg gyökeresen.

Júdás rejtélye: Júdás jelleme

 Márk 14,10. 18-21. Akkor Júdás, az Iskariotes, egy a tizenkettő közül, elméne a főpapokhoz, hogy őt azoknak elárulja. És a mikor leülnek és esznek vala monda Jézus: Bizony mondom néktek, egy közületek elárul engem, a ki velem eszik. Ők pedig kezdének szomorkodni és néki egyenként mondani: Csak nem én? A másik is: Csak nem én? Ő pedig felelvén, monda nékik: Egy a tizenkettő közül, a ki velem együtt márt a tálba. Az embernek Fia jóllehet elmegy, a mint meg van írva felőle; de jaj annak az embernek, a ki az embernek Fiát elárulja; jobb lenne annak az embernek, ha nem született volna.

"Kétféle tapasztalat létezik. A külső látszat, és a benső munkálkodás. Júdás jellemében az isteni és az emberi is ott munkálkodott. Sátán munkálta az emberit, Krisztus az istenit. (…) Júdás azonban jelleme emberi oldalát összetévesztette vallásos érzelmeivel, s mint igen szükséges vonásokkal bánt velük. Ezzel a nézettel nyitva hagyta az ajtót Sátán előtt, aki birtokba vette őt. Ha Júdás gyakorlatba ültette volna át Krisztus tanításait, akkor teljesen Istennek szentelve szívét átadta volna magát Neki. Keverék tapasztalata azonban tévútra vezette őt."
"Júdás őszintén vágyakozott rá, hogy megváltozzék és remélte, hogy a Jézussal való közösség által ezt el is fogja érni. Mégsem ez a vágya volt az uralkodó."
"János is, Júdás is, mindketten képviselik Krisztus hitvalló követőit. Mind a két tanítványnak egyforma alkalma volt, hogy szemlélje és kövesse az isteni Mintaképet. Mindkettő egyformán szoros kapcsolatban élt Jézussal; kiváltságuk volt, hogy tanításait hallgathatták. Jelleme mindkettőnek igen fogyatékos volt; de mindketten hozzáférkőzhettek az isteni kegyelemhez, mely tulajdonságaikat átalakíthatja. Mialatt azonban egyikük alázatos szívvel tanult Jézustól, a másik kimutatta, hogy nem cselekvője, csupán hallgatója az Igének. Egyikük naponként meghalt "én"-jének, legyőzte a bűnt és az igazság megszentelte életét, viszont a másik, mivel ellenállott a kegyelem átformáló erejének, önző vágyainak engedett, tehát teljesen Sátán rabszolgájává vált." (Ellen G. White, 28. kézirat, 1897; Előtted az élet, 89. o.; Az apostolok története, Átalakult élet c. fej.)

Júdás rejtélye: Korunk hőse: Júdás

 

A londoni Times értesülése szerint az árulóként számon tartott Júdás apostol "felmentését" többek között Walter Brandmüller, a Történettudományi Pápai Tanács elnöke, és Vittorio Masuri író támogatja, mi több, maga XVI. Benedek is helyesli. A pápa - állítják megbízhatónak mondott források - helyesli Júdás rehabilitációjának tervét, amely szerinte is komolyan hozzájárulhat a keresztények és a zsidók kapcsolatának rendezéséhez. Ez utóbbit XVI. Benedek a pápasága egyik prioritásának tekinti.Vatikáni szakértők szerint igaz ugyan, hogy Júdás elárulta Jézust, ez azonban nem az ő személyes bűne volt, hanem egy nagyszabású isteni üdvterv része. Júdásnak el kellett árulnia Jézust, ahogy a rómaiaknak keresztre kellett feszíteniük ahhoz, hogy az isteni forgatókönyv stációról stációra, snittről snittre megvalósuljon.A vatikáni történészbizottság háza tájáról olyan információk is kiszivárogtak, miszerint Júdás valójában jó ember volt, eleve predesztinálva volt a szerepére, cselekedeteit a szeretet mozgatta.A La Stampa című olasz lapnak adott interjúban Masuri rámutat, hogy a keresztény hagyomány szerint Jézus megbocsátott Júdásnak, és a pusztába küldte, hogy ott lelki gyakorlatokkal tisztítsa meg magát. Ezt megerősítendő Brandmüller és Masuri még az idén angol, német, francia nyelven akarja megjelentetni Júdás eddig titkolt, IV. századi evangéliumát, amelyet egy néhány évtizede felfedezett kopt papirusztekercs őrzött meg.A legfrissebb vatikáni hír szerint a pápai tanács (egyelőre) visszalépett e kezdeményezéstől. Mindazonáltal a Júdás személyével kapcsolatos kérdés felvetődése azt bizonyítja, hogy nemcsak a köztudatban, hanem egyházi, "szakmai" körökben is sok a félreértés és a zavar. Ezért úgy gondoljuk, érdemes néhány kérdést megvizsgálnunk ezzel kapcsolatban:Hogyan válhatott Júdás az isteni üdvterv részévé? Előre kiosztott szerepet, az árulót kellett eljátszania, és mindezt Jézus szó nélkül elfogadta, vagy netán még bátorította is erre? Ha ez így van, akkor akár ma is élhetnek köztünk Júdások, előre kiválasztott gonosztevők, ahogyan Faust mondja Mefi sztóról: "Rosszra tör és jót művel"? Jézus hogyan vélekedett Júdás árulásáról, megbocsátott-e neki?Igaz, hogy "Isten a gonoszt is jóra tudja fordítani" (1Mózes 50,20), az Ő kezében minden szálnak megvan a maga helye a történelem szőttesében, de az már nem igaz, hogy Isten előre "leosztott kártyákkal" játszana, amint ez Kálvin óta a köztudatban elterjedt. A Szentírás szerint lehetetlen, hogy Isten előre kijelölt szerepeket, sorsokat osztogatott volna, s kinek árulóvá, kinek áldozattá, kinek besúgóvá, kinek besúgottá kellene válnia az élet nagy sakktábláján. Az Ő világában a szabad akarat és az egyéni szabadság szent - ki-ki a maga sorsának kovácsa.De hogyan is "keveredett bele" Júdás az árulásba? Egyáltalán, mikor vetődött fel benne az árulás gondolata? Mikor beszélt Jézus először a tanítványoknak Júdásról mint árulóról? Amikor a Názáreti ötezer embernek adott elegendő táplálékot öt kenyérből és két halból, a tömeg azonnal királlyá kívánta tenni. Ekkor Jézus visszavonult. Nem azért jött, hogy földi királyságot, anyagi jólétet hozzon, ennél sokkal többet kínált: a rosszból való szabadulást. De ki is volt az, aki a tömeg elképzelését a tanítványok között is harcosan éltette, sőt aki ennek érdekében az árulás tervét is kieszelte?Jézus erre egyértelmű utalást tett a tanítványok előtt: "Nem én választottalak-e titeket, a tizenkettőt? De egy közületek ördög. Értette pedig Júdás Iskáriótest, Simon fi át, mert ez akarta Őt elárulni, noha egy volt a tizenkettő közül." (János evangéliuma 6,70-71)Jézus az árulót nem az isteni üdvterv pozitív részesének, amolyan negatív hősnek nevezte, hanem ördögnek. Nyilván azért, mivel az Ellenség munkáját végezte (az ördög görögül diabólosz, héber nevén Sátán). Ha Júdást az árulás mártírjává avatnánk, akkor - Jézus szavai szerint - magát az ördögöt magasztalnánk fel. Végső soron, ha Sátán nem lázadt volna fel Teremtője ellen, Jézusnak sem kellett volna kereszthalált halnia. De nem dicsérhetjük meg, nem menthetjük fel az "emberölőt" (János evangéliuma 8,44) azért, hogy az ő pusztító munkája következtében válhatott még világosabbá számunkra: Isten mennyire szereti az embert (János evangéliuma 3,16).Mi adott közvetlen késztetést, mintegy utolsó ösztönzést Júdásnak az áruláshoz? Jézust, nem sokkal halála előtt, Simon farizeus házában Mária Magdaléna drága nárdusolajjal kente meg. A tanítványok - Júdással az élen - zúgolódtak Jézus ellen, miért engedi ennek az asszonynak az anyagi javak ilyen tékozlását? Jézus nyíltan megrótta Júdás képmutató csalását és hazug viselkedését a tanítványok előtt. Júdás e feddést követoen határozta el magában végleg Jézus "feladását". Sértődötten a Főtanácshoz sietett, hogy megegyezzen velük az árban, harminc ezüstben.Drámai jeleneteknek lehetünk tanúi az utolsó vacsorán is, melyről az evangélista a következőképpen szól: "És a vacsora közben, (mikor) az ördög belesugallta már Iskáriótes Júdásnak, Simon fi ának szívébe, hogy árulja el Őt..." (János evangéliuma 13,2) Itt sem az ártatlan, gonosz tettéről és aljas szándékáról mit sem tudó Júdásról olvashatunk. Jézus szavai sem hagyhatnak kétséget Júdás ördögi magatartását illetően, amikor ezeket mondta: "Tudta ugyanis, hogy ki árulja el Őt, azért mondá: Nem vagytok mindnyájan tiszták! " (János evangéliuma 13,10) Jézus a lehetőségek sokaságát kínálta fel Júdásnak, hogy lelkiismeretét késztetve visszatartsa az árulástól. Egyértelmű szavakkal adta tudtára a tanítványok előtt, hogy tudja, mire készül, de szeretné őt visszafordítani a veszedelemtől: "Felelt Jézus: Az, akinek én a bemártott falatot adom. És bemártá a falatot, adá Iskáriótes Júdásnak, a Simon fi ának, és a falat után akkor beméne abba a Sátán. Mondta azért néki Jézus: Amit cselekszel, hamar cselekedjed." (János evangéliuma 13,26-27)Miután Júdás még erre is csöndben maradt, eljátszotta a visszafordulás lehetőségét, ahogyan János evangélista megfogalmazza: "A falattal együtt beméne abba a Sátán."

Vagyis, ha elfogadja Jézus feddését, még ellenállhatott volna az árulás kísértésének. Azonban Júdás lelkében megkeményedett, azonosult a gonoszszal. Jézus nem azért mondta neki a gyakran félreértelmezett mondatot, hogy "amit cselekszel, hamar cselekedd", mintha ezzel arra kérte volna Júdást, legyen szíves, mielőbb árulja el Őt - hiszen adódhattak volna más körülmények, emberek ahhoz, hogy Jézus feláldozza életét az emberiségért. Hanem ezzel mintegy Júdás tudomására hozta: tudja, hogy lelke elsötétedett, eltökélt az árulásban, ne játssza tovább az ártatlant a tanítványok előtt.

Megbocsátott-e Jézus Júdásnak?

Jézus utolsó szavai Júdáshoz a Getsemáne-kertben hangzottak el, nevezetes csókjakor: "Barátom, miért jöttél? Csókkal árulod el az embernek Fiát?" Jézusban nem volt semmi szemrehányás. Azonban Júdás e szavakra is érzéketlen maradt; hagyta, hogy a katonák durván bánjanak Mesterével, a főpapok megalázzák, megszégyenítsék, a római testőrség halálra kínozza… Mindezt látva Júdás nem sokkal később lelkileg összeroppant, hiszen árulásával Jézust isteni hatalmának igénybevételére, királyságának megalapítására kívánta kényszeríteni. Azonban elvétette számításait. Már képtelen volt tette őszinte megbánására. Lelke megkeményedésének áldozata lett. "...és elmenvén, felakasztotta magát" - közli tárgyilagos egyszerűséggel Máté evangélista (Máté evangéliuma 27,5).Nem bírta elviselni a bűntudat szégyenét, belső háborgását, szembesülést tettével az ítéletben. Ezt nevezi a Biblia a Szentlélek elleni bűn állapotának. "Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embernek, de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek. Még aki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik, de aki a Szentlélek ellen szól, annak sem ezen, sem a másvilágon meg nem bocsáttatik." (Máté evangéliuma 12,31-32)Amikor a lelkiismeret teljesen eltompul, Isten bűnnel szembeni munkája is hatástalanná válik, mivel az ember ekkor már nem képes sem meghallani, sem elfogadni a megbocsátást, Isten szeretetét. Ez történt Júdással, mint ahogy a Biblia más szereplőivel, Káinnal, az egyiptomi fáraóval, Saul királlyal és Bálám prófétával is. Isten mindenkinek megbocsát, de sajnos ez önmagában nem ment meg mindenkit. Jézus már főpapi imájában is a "veszedelem fi ának" nevezte Júdást, már tettének elkövetése előtt, mint aki eljátszotta üdvösségét. "Mikor velük voltam a világon, én megtartottam őket a Te nevedben, akiket nékem adtál, megőriztem, és senki el nem veszett közülük, csak a veszedelemnek fi a, hogy az írás beteljesüljön." (János evangéliuma 17,12)Ezek után már csak néhány kérdést kell megfogalmaznunk.Lehetséges-e, hogy a kora keresztény századokban (IV. század) lezárult - a katolikus egyház által is elismert - Szentírás mindeddig elfogadott tanításait, többek között Júdásról is, egy politikai, társadalmi, vallási probléma kapcsán ma átértékeljük?Vajon az 1970-es években előkerült, IV. századi apokrif irat, nevezetesen "Júdás evangéliuma" alapjaiban átértelmezheti a Biblia által egyértelműen megítélhető személy erkölcsi magatartását?Mindez olyan messze ható kérdéseket is támaszthat, hogy a bibliai könyveket az Egyház átértelmezheti, átírhatja, ha kell, kiegészítheti a maga érdekeinek, igényeinek és a kor elvárásainak megfelelően? Ennek veszélye, úgy tűnik, egyelore elhárult. Hiszen ez egyébként is merőben ellenkezne a Bibliában foglaltakkal:

"Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, aki e könyv prófétálásának beszédeit hallja: hogy ha valaki ezekhez hozzátesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra. És ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből és a szent városból, és azokból, amik e könyvben megírattak." (Jelenések 22,18-19)

Soós Attila

Júdás rejtélye: A Da Vinci-kód a Biblia mérlegén

A közelmúltban médiaszenzációt kiváltó Júdás evangéliuma mellett a 2003-ban megjelent és világsikert aratott vallásos bestseller, A Da Vinci-kód körül is népes tábor és ellentábor alakult ki.

Úgy tűnik, hogy a XXI. század – látva a hagyományos kereszténység erőtlenségét és világunk nyers földhözragadtságát – ősi titkok, rejtélyek, különféle összeesküvés-elméletek leleplezésével kívánja kielégíteni a modern ember vallási fantáziáját és szenzációéhségét. Dan Brown regénye – annak ellenére, hogy filmesített változata megbukott az idei cannes-i filmfesztiválon, és legalább öt vaskos kötet próbálta bizonyítani súlyos tévedéseit és csúsztatásait –, máig a sikerkönyvek közé tartozik. Sőt, a filmszakma a hollywoodi giccsipar termékeihez sorolja, mégis Mel Gibson Passiójához hasonló kasszasikert jósol A Da Vinci-kódnak.Rövid cikkünkben nem térhetünk ki arra, miért foglalkoztat ma milliókat ez a vallási krimi, és sok más, a Biblia megbízhatósága iránt gyanút ébresztő irodalom; pusztán a regényben leírt néhány tévedésre szeretnénk rámutatni. A szerző műve elején rögtön kijelenti: a fikciót valóságnak tekinti. Dan Brown szereplői tulajdonképpen történelmi állításokat tesznek Jézusról, Máriáról és az evangéliumokról. A cselekmény olyan történelmi témára épül, amelyet az olvasók kénytelenek tényként kezelni – és nem az írói képzelet termékeként, mivel a szerző műve bevezetőjében a következőt állítja: "A műtárgyakról, épületekről, dokumentumokról és titkos szertartásokról szóló, a regényben szereplő ismertetések megfelelnek a valóságnak."Ahhoz, hogy tisztában legyünk a könyv mondanivalójával, súlyos állításaival, valamelyest ismernünk kell a cselekmény fő vonulatát is. Ez röviden összefoglalva a következő: Párizsban rejtélyes körülmények között meggyilkolják a Louvre elismert kurátorát, Jacques Sauniére-t. Robert Langdon harvardi professzor, a vallási szimbolika szakértője és Sophie Neveu – aki egészen véletlenül Sauniére unokája – nyomozásba kezd. Később megtudják, hogy Sauniére egy titkos vallási csoport vezetője volt. A csoportot a történelem során Sion-rend néven ismerték, és a szent Grál mibenlétének és rejtekhelyének titkát őrizte. Langdon és Neveu kalandjaik közben megismerkednek egy bizonyos Sir Leigh Teabinggel, a gazdag arisztokrata Grál-kutatóval, aki feltárja előttük a Grál rejtélyének történeti hátterét. A Grál nem Krisztus kelyhe, hanem az az edény, amely a magját felfogta – azaz Mária Magdolna méhe –, azé a Magdolnáé, aki állítólag Jézus szeretője és felesége volt, gyermeket fogant és lányt szült neki. Jézus keresztre feszítése után Mária Magdolna és a gyermek a mai Franciaország területére menekült, és megalapította Krisztus évszázadokon át fennmaradó dinasztiáját.A regény szerint a Sion-rend élén sok híres ember állt, akik mind ismerni vélték Jézus és Mária házasságának igazságát. Közéjük tartozott Leonardo da Vinci is, aki Az utolsó vacsora című világhírű festményén Jézus és tanítványai körében megörökítette Mária Magdolnát. Da Vinci más festményein is elrejtett Jézus és Mária valódi kapcsolatára történő utalásokat, hogy azok, akik ismerik az igazságot, láthassák és felfedhessék azt. Langdon és Neveu Sir Leigh Teabing segítségével fokozatosan feltárja a Grál körüli rejtélyt és a titkos iratokat, melyek felfedik valódi hatalmát. Rejtjeles üzenetek nyomán haladnak egyik helyről a másikra – míg el nem jutnak a Grál igazságáig és rejtekhelyéig.

A regény alapvető mondanivalója tehát, hogy a kereszténység – ha minden korabeli dokumentumát figyelembe vesszük – összefüggésbe hozható ama titkos Grál-legendával. Azaz a Krisztus és Mária Magdaléna házasságából született utódok képviselik azt az isteni vérvonalat, amelynek tagjai később a Grál-lovagrendet is alkották, akiknek isteni erőt tulajdonítottak a történelemben. Vajon hogyan jutott Dan Brown ezekre a különös következtetésekre?