Üdvözítőnk az élet kenyere

 Lelkek éheznek az élet kenyere és vize után, de mi ez annak, akinek szíve a világon csügg. Ha szavukkal nem is, cselekedeteikkel sokan ezt mondják: „Nem adhatom fel érdeklődésemet ezek iránt a földi kincsek iránt, hogy így biztosítsam számomra az örökkévalót. Az eljövendő élet túlságosan távolinak tetszik számomra ahhoz, hogy számításba vegyem. A földi javakat választom és vállalom a jövő kockázatát. Isten kegyelmes és jó.” – Rest szolga! Ha megmaradsz ezen az úton, sorsod a képmutatókéval és a hitetlenekével lesz egyenlő. A klubhelyiség szeretete, a vacsorák és a világi társak, Belsazár ünnepségéhez hasonlóan, az Istenről való elfeledkezéshez és nevének megbecstelenítéséhez vezetnek.  (Szemelvények E. G. White írásaiból 2. kötet) 

Könyörgésünk a mindennapi kenyérért nem csak a testünknek naponta szükséges táplálékot foglalja magában, hanem a lelki táplálékot is, az örök élet elnyerése céljából. Jézus megparancsolta: „Munkálkodjatok, ne az eledelért, mely elvész, hanem az eledelért, mely megmarad az örök életre.” „Én vagyok amaz élő kenyér, mely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké” (Jn 6:27, 51). Üdvözítőnk az élet kenyere, s ha szeretetét felismerjük, magunkba fogadjuk Őt, és ekkor az a kenyér táplál bennünket, amely a mennyből szállt alá. 

Krisztus ezt mondta: „boldogok akik hallgatják az Istennek beszédét, és megtartják azt.” (Lk 11:28) Egyedül az élet kenyere képes megelégíteni az éhező lelket. Egyedül az élet vize oltja a szomjas lélek szomjúságát. A tanítványok gondolatait gyakran kíváncsiság hozta izgalomba, de Krisztus, ahelyett hogy kielégítette volna vágyukat olyan dolgok megismertetésével, amelyekre nem volt szükségük munkájuk megfelelő elvégzéséhez, más irányba terelte gondolataikat. A gyakorlati istenfélelem nagyon szükséges tanításait adta eléjük.

Amikor Jézus ezt mondta a tömegnek: „Mert az az Istennek kenyere, amely mennyből száll alá, és életet ad a világnak (Jn 6:33), akkor valaki a tömegből ezt mondta: „Uram, mindenkor add nékünk ezt a kenyeret!” (34) Közöttük volt az, de nem az élet kenyere ként ismerték fel. Jézus ekkor nyíltan megmondta: „Én vagyok az életnek ama kenyere; aki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.”(35 vers)

Táplálkozzatok Isten igéjéből s észreveszitek, hogy az valóban az élet kenyere. Krisztus mondta: „Aki eszi az én húsomat és issza az én véremet, örök élete van annak.” Magyarázatul hozzáfűzi: „A lélek az, amely megelevenít. A test nem használ semmit. A szavak, melyeket szólok hozzátok, élet és lélek." (Ján.6:63)

Krisztus szava az élet vize

 Azon a reggelen a pap azt a szertartást végezte, mely a pusztai szikla megütésére emlékeztetett. A szikla Őt jelképezte, aki halála által az üdvösség élő patakját árasztja minden szomjazóra. Krisztus szava az élet vize. Az összegyűlt tömeg színe előtt elkülönítette magát: üssék meg, hogy az élet vize ömölhessen a világra. Krisztus megütésével Sátán az élet Fejedelmét akarta megsemmisíteni, de a megütött sziklából élő víz folyt. Amint Jézus beszélt az emberekhez, a szíveket különös tisztelet hatotta át, és sokan készek voltak együtt felkiáltani a samáriai asszonnyal: "Uram, add nékem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam!" (Jn 4:15)  (Jézus élet)

 Minden igazi tanítvány misszionáriusként születik az Isten országába. Aki iszik az élet vizéből, az élet forrásává válik. Az elfogadóból továbbadó lesz. Krisztus kegyelme olyan a léleknek, mint a forrás a sivatagban, amely azért buzog, hogy felüdítsen mindenkit, és a pusztulás előtt állókban vágyat ébresszen az élet vize után.

Kész volt befogadni a legnemesebb kinyilatkoztatást, mivel érdekelték az Írások, és a Szentlélek már felkészítette, hogy több világosságot tudjon befogadni. Tanulmányozta az ígéretet: „Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened teközüled, a te atyádfiai közül, olyat, mint én: azt hallgassátok!” (5Móz 18,15) Szerette volna megérteni ezt a próféciát. A világosság már bevilágított elméjébe. Az élet, a lelki élet vize, amit Krisztus ad minden szomjas léleknek, kezdett buzogni szívében. Az Úr Lelke munkálkodott benne.

Krisztus ezt mondta: „boldogok akik hallgatják az Istennek beszédét, és megtartják azt.” (Lk 11:28) Egyedül az élet kenyere képes megelégíteni az éhező lelket. Egyedül az élet vize oltja a szomjas lélek szomjúságát. A tanítványok gondolatait gyakran kíváncsiság hozta izgalomba, de Krisztus, ahelyett hogy kielégítette volna vágyukat olyan dolgok megismertetésével, amelyekre nem volt szükségük munkájuk megfelelő elvégzéséhez, más irányba terelte gondolataikat. A gyakorlati istenfélelem nagyon szükséges tanításait adta eléjük. (A keresztény nevelés alapjai)

A kereszténység a társas kapcsolatok útján lép érintkezésbe a világgal. Mindazoknak, akik mennyei világosságot kaptak, fényt kell árasztaniuk a jobbik utat nem ismerők sötét ösvényére. A Krisztus Lelke által megszentelt közösségi befolyásunkat fel kell használnunk arra, hogy embereket Krisztushoz vezessünk. Nem szabad Krisztust sóvárgott, szent és drága kincsként szívünkbe rejteni, és e kincsnek csak egymagunk örülni. Krisztusnak azzá kell lennie bennünk, mint az a forrás, amelyből az örök élet vize fakad, hogy felüdítse mindazokat, akikkel érintkezünk! (A nagy orvos lábnyomán)

Élete által Krisztus olyan vallást alapított, amelyben nincsen társadalmi osztályvagy valláskülönbség, amelyben a zsidók és pogányok, szabadok és szolgák valóságos testvéri közösségben kapcsolódnak össze és egyenlők Isten előtt. Tevékenységüket nem befolyásolja politikai kérdés. Jézus nem tett különbséget felebarát és idegen, barát és ellenség között. Az élet vize után szomjazó lélek indította meg szívét.

Mi az igazság, a szabadság Jézus Krisztus szava szerint?

 Hogyan értjük Jézus szavait, miszerint „az igazság szabadokká tesz”? (Jn 8:32) Mit jelent ez? Téged hogyan tett szabaddá az igazság? Ebben az összefüggésben mit jelent a szabadság?

Akik meg akarják találni az igazság kincseit, azoknak le kell ásniuk értük, mint a bányásznak a földben rejtőző kincsért. A lagymatag, közömbös munka hiábavaló. Mind idősnek, mind fiatalnak fontos, hogy ne csak olvassa Isten szavát, hanem teljes szívvel, buzgón kutassa, és imádkozva keresse az igazságot, mint elrejtett kincset. Aki így cselekszik, jutalmat kap: Krisztus fogékonyabbá teszi értelmét. Üdvösségünk függ a Szentírásban foglalt igazság ismeretétől. Isten azt akarja, hogy megismerjük az igazságot. Kutasd, ó, kutasd a drága Bibliát szomjas szívvel! Tárd fel Isten Igéjét, mint a bányász a földet az aranyért! Kutass, míg megtapasztalod, mit jelent Istennel kapcsolatban lenni, és amíg megtudod, mi az akarata veled! Krisztus kinyilatkoztatta: „Akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt.” (Jn 14:13-14) – Krisztus példázatai, 111./old. 

 Aki Istenhez kiált, mert szabadulni szeretne Sátán rettenetes vonzásából, különös értékének a Szentírást tartja. Egyedüli biztonságunkat az jelenti, ha elfogadjuk a teljes Bibliát, és nem csak egyes részleteit, és elhisszük a teljes igazságot. Lábaitok futó homokon állnak, ha az írott Ige akár egyetlen szavát is alábecsülitek. A Bibliát Isten adta igazi üzenetként a lélek számára, mintha mennyei hang szólna hozzánk. Ezért tiszteletet, hódolatot és alázatot kell tanúsítanunk, amikor tanulmányozni kezdünk, hogy tanuljunk az örök valóságokról! Mindenkinek abban a tudatban kell tanulmányoznia a Bibliát, hogy az Isten szava, mely éppen olyan örök, mint az örök trón. Ha alázattal tanulmányozzátok a Bibliát, és vezetésért imádkoztok, Isten angyalai föltárják előttetek az élő igazságokat, amelyeket ha megtartotok, védőfalat fognak képezni számotokra Sátán kísértései és csábításai ellen. – Our High Calling, 210./old.

 A menny felé utazóknak biztos vezetésre van szükségük. Nem emberi bölcsességre hagyatkozva kellene haladnunk. Nagy előjogunk hallani Krisztus hangját, amint felszólít, hogy menjünk előre az életúton. A szavai mindig bölcsességgel vannak tele. Sátán nagy igyekezettel próbálja romba dönteni az emberi lelkeket. Leszállt nagy hatalommal, tudva, hogy kevés ideje van. Egyedüli biztonságunk, ha Krisztus közelében maradunk, az Ő bölcsességétől engedjük magunkat vezettetni, és éljük az Ő igazságát. Nem vagyunk képesek minden esetben észrevenni Sátán ügyködését, és nem tudjuk, hová helyezte ki a csapdáit. De Jézus jól ismeri az ellenség álnok csalásait, és biztos ösvényen tarthatja lépteinket. Krisztus mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” (Jn 14:6) – Our High Calling, 16./old.

 Jn 8:32. megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket. /RÚF/ 

 Jn 7:17. Ha valaki kész cselekedni az ő akaratát, felismeri erről a tanításról, hogy vajon Istentől való-e, vagy én magamtól szólok. /RÚF/ 

 Jn 17:17. Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. /RÚF/ 

 Istennek az a végső üzenete a népe számára, hogy meneküljenek ki Babilon tévedéseiből és járjanak az Igében található örök igazság fényében. Mindennek a kulcsa a Biblia. Amíg az ember ragaszkodik a Bibliához és követi tanításait, a végső válság idején nem vezethetik félre, kiváltképp nem a szombat kérdésében. A második angyal üzenete arra szólít bennünket, hogy a hamisság helyett fogadjuk el az igazságot, a hagyomány helyett a Szentírást, a hamis doktrína tévedései helyett Isten Igéjének tanításait. Az első két angyalt követő harmadik angyal üzenete a fenevad bélyegétől óv. A Biblia próféciáiban a fenevad valamilyen politikai vagy vallási hatalmat jelképez. Jelenések 13-14. fejezeteiben a tengerből feljövő fenevad Rómából emelkedik fel és nő világszéles vallási rendszerré.

Jézus Krisztus tanítása: Isten könyörülő szeretete, ha imádkozunk hozzá

Nincs egyetlen ima - ha dadogva hangzik is -, nincs egyetlen könnycsepp - ha titkon hull is -, nincs egyetlen őszinte vágy Isten után - ha gyenge is -, amellyel Isten Lelke ne azonosulna. Sőt, még mielőtt az ima felhangzik, vagy a szív sóvárgása kifejezésre jut, Krisztus lelkierőt küld annak az embernek, akinek szívét kegyelme érintette.

  Mennyei Atyád elveszi tőled bűnnel szennyezett ruhád. Zakariás példázatba burkolt, örökszép próféciájában Jósua, az Úr angyala előtt szennyes ruhában álló főpap a bűnöst ábrázolja. E szavakat az Úr mondja: "Vegyétek le róla a szennyes ruhákat! És monda néki: Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged! ... Feltevék azért fejére a tiszta süveget, és ruhákba öltözteték őt" (Zak 3:4-5). Isten így fog téged is felöltöztetni "az üdvnek ruháival", és betakarni "az igazság palástjával". "Ha cserények* között hevertek is: olyanok lesztek, mint a galambnak szárnyai, amelyeket ezüst borít, vagy mint vitorla-tollai, amelyek színarany fényűek" (Ésa 61:10; Zsolt 68:14).
  Bevisz dísztermébe, és zászló lesz feletted szerelme. (Lásd Énekek 2:4.) "Ha az én utaimban jársz" - mondja az Úr -, "ki- s bejárást engedek néked ez itt állók között" (Zak 3:7.) - az Isten trónját körülvevő szent angyalok között.
  "Amint örül a vőlegény a menyasszonynak, akként fog néked Istened örülni." "Ő megtart; örül te rajtad örömmel, hallgat az Ő szerelmében, énekléssel örvendez néked" (Ésa 62:5; Sof 3:17). A menny és a föld az Atyával együtt örvendezve énekli: "Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott."
  A Megváltó példázatában eddig nincs egy disszonáns hang sem, amely megzavarná az osztatlan örömet. Most azonban Krisztus másféle lelkületről tesz említést. Amikor a tékozló fiú hazajött, az idősebb fiú "a mezőn vala: és mikor hazajövén, közelgetett a házhoz, hallá a zenét és táncot. És előszólítván egyet a szolgák közül, megtudakozá, mi dolog az? Az pedig monda néki: A te öcséd jött meg; és atyád levágatá a hízott tulkot, mivelhogy egészségben nyerte őt vissza. Erre ő megharaguvék és nem akara bemenni." Az idősebb fiú nem osztozott az atya aggodalmában, és nem leste, hogy öccse jön-e már. Ezért nem osztozik az atya örömében sem, amikor a tévelygő hazatér. Az örvendezés hallatán semmi örömet nem érez. Egy szolgától megkérdezi, hogy miért ez az ünnepség, és a válasz felkelti irigységét. Nem megy be, hogy üdvözölje elveszett testvérét. Sérti a tékozló iránti kedvesség.
  Amikor az atya kijön, hogy megintse, a fiú gőgös és gyűlölködő természete megmutatkozik. Azt hangoztatja, hogy élete atyja házában a viszonzatlan szolgálat körforgása, és ezt most kicsinyeskedve szembeállítja a hazatérő fiú iránti megkülönböztetett bánásmóddal. Ezzel elárulja, hogy szolgálata inkább szolgai, mint gyermeki. Amikor élvezhette volna atyja közelségét, inkább azon a hasznon járt az esze, amely elővigyázatos életéből fakad. Szavai arról árulkodnak, hogy ezért mondott le a bűn örömeiről. Ha pedig az atya most kisebbik fiát is részesíti ajándékaiban, méltánytalan vele, az idősebbel. Irigyli testvérétől az atya jóindulatát. Világosan kifejezésre juttatja, hogy az atya helyében nem fogadta volna be a tékozlót. Még testvérének sem ismeri el. Csak hidegen "a te fiad"-nak mondja.
  Az atya szeretettel bánik vele is. "Fiam - mondja -, te mindenkor énvelem vagy, és mindenem a tiéd!" Hiszen az évek során, amíg öcséd járta a világot, te élvezhetted társaságomat!
  A gyermekek mindenben dúslakodtak, ami boldogságot adhat. A fiúnak nem lett volna szabad felvetni a jutalom és ajándék kérdését. "Mindenem a tiéd!" Neked csak bíznod kell szeretetemben, és elfogadnod az ajándékot, amelyet oly bőven mérek.
  Az egyik fiú egy időre elhagyta családját, és nem vett tudomást az atya szeretetéről. De most visszatért, és az öröm árja elűzött minden nyugtalanító gondolatot. "Ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott."
  Ráébredt-e az idősebb fiú arra, hogy milyen kicsinyes és hálátlan? Megértette-e, hogy jóllehet öccse gonoszul cselekedett, akkor is a testvére? Megbánta-e irigységét és könyörtelenségét? Krisztus erről hallgatott, mert a történet, amelyről a példázat szól, még játszódott. Krisztus hallgatóinak kellett eldönteniük, hogy miként végződjék.
  Az idősebb fiú a Jézus-korabeli, megtérni nem akaró zsidókat és minden kor farizeusait ábrázolja. A farizeusok megvetik az általuk  vámszedőnek vagy bűnösnek tartott embereket. Mivel nem követnek el látványos bűnöket, önigazultak. Krisztus saját érveiket fordította e gáncsoskodók ellen. Mint a példázatban szereplő idősebb fiú, különleges kiváltságokat kaptak Istentől. Isten családjában a fiú helyére tartottak igényt, de lelkükben béresek voltak. Nem szeretetből szolgáltak, hanem a jutalom reményében. Szemükben Isten szigorú gazda volt. Látták, hogy Krisztus felkínálja a vámszedőknek és bűnösöknek kegyelmi ajándékát ingyen - azt az ajándékot, amelyet a rabbik csak fárasztó munkával és vezekléssel próbáltak megszerezni -, és megsértődtek. A tékozló hazatérése, amely örömmel töltötte el az Atya szívét, csak irigységet keltett bennük.
  A farizeusokat is olyan meleg szeretettel intette és kérlelte a menny, mint a példázatbeli atya idősebb fiát. "Mindenem a tiéd" - nem mint bér, hanem mint ajándék. Te is csak úgy kaphatod, mint a tékozló fiú - meg nem érdemelten. Az Atya szeretetből adja.
  Az embert önigazultsága nemcsak arra készteti, hogy hamis színben tüntesse fel Istent, hanem arra is, hogy felebarátaival szemben szeretetlen és gáncsoskodó legyen. Az önző, irigy idősebb fiú leste testvérét, hogy megbírálja minden tettét, és hibáztassa a legkisebb fogyatékosságért is. Minden tévedését észrevette, minden hibás lépését eltúlozta. Így próbálta igazolni saját engesztelhetetlenségét. Ma sokan ugyanezt teszik. Amikor valaki először veszi fel a harcot a kísértések özöne ellen, ridegen, konokul becsmérlik és hibáztatják. Isten gyermekeinek mondják magukat, de Sátán szellemében járnak el. Felebarátaikkal szembeni magatartásuk miatt Isten színétől nem sugározhat rájuk fény.
  Sokan kérdezgetik: "Mivel menjek eleibe az Úrnak? Hajlongjak-é a magasságos Istennek? Égőáldozatokkal menjek-é elébe, esztendős borjúkkal?! Kedvét leli-é az Úr ezernyi kosokban, vagy tízezernyi olajpatakokban?" Pedig "megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr tetőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel" (Mik 6:18).
  A szolgálat, amelyet Isten kedvel, ez: "hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek? ... és tested előtt el ne rejtsd magadat" (Ésa 58:6.7). Ha felismered, hogy bűnös vagy, és tudod, hogy téged is csak mennyei Atyád szeretete mentett meg, akkor mélységesen szánod a bűnben szenvedőket. Többé nem leszel irigy és gáncsoskodó a bűnbánat láttán. Amikor az önzés jege leolvad szívedről, éppúgy fogsz érezni, mint Isten; osztozol az elveszettek megmentésén érzett örömében.
  Isten gyermekének mondod magad. Hogy ez az állításod igaz legyen, a "te testvéred" az, aki "meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott." A legszorosabb kötelékkel fonódik hozzád, mert Isten elismeri őt fiának. Ha nem vállalsz közösséget vele, akkor csak béres vagy a háziak között, nem pedig gyermek Isten családjában.
  Az öröm akkor sem szűnik meg, ha te nem mész üdvözölni elveszett testvéredet! A hazatérőnek meglesz a helye az Atya mellett és az Atya szolgálatában. Akinek sok bűnét bocsátotta meg Isten, az nagyon szeret. Te pedig kint maradsz a sötétben. Mert "aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet" (1 Jn 4:8).

Jézus Krisztus tanításai: Takarékosság

Jézus Krisztus tanításait a gyakorlati élet minden időszakában teljesíteni kell. Minden dologban gyakorolnunk kell a takarékosságot. "Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen" (Jn 6:12). Az a vallás, amely nem érinti a szívet, külső formasággá válik. Azt nem valósítják meg a mindennapi életben. A keresztény kötelességünknek és a legmagasabb emberi körültekintésnek egyeznie kell a mindennapi életben.

Kövesd Krisztust az önmegtagadásban! Krisztus - hogy megismerje az embert érő csalódásokat, próbákat és szomorúságokat - az emberi fájdalom és megaláztatás legnagyobb mélységébe szállt le. Azon az ösvényen járt, amelyre követőit kérte, hogy járjanak. Azt mondta nekik: "...Ha valaki énutánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét mindennap, és kövessen engem." (Lk 9:23.) Azonban a hitvalló keresztények nem mindig hajlandók az önmegtagadás gyakorlására, amelyre a Megváltó elhívta őket. Nem hajlandók megfékezni kívánságaikat és vágyaikat, hogy többet tudjanak adni az Úrnak. Valaki ezt mondta: "Az én családom nagyon nagy igényű, így ellátásuk sokba kerül." E kijelentés azt mutatja, hogy neki és családjának is meg kell még tanulniuk a Krisztus által tanított takarékosság leckéjét...
Az önző, szertelen vágyaknak hódoló kísértés mindenkit elér, de gondoljunk arra, az élet és dicsőség Ura eljött e világba, hogy az emberiséget önmegtagadásra tanítsa.
Azok, akik nem önmaguknak élnek, nem használnak fel minden pénzt vélt szükségletük és kényelmük kielégítésére, hanem arra gondolnak, ők Krisztus követői és vannak, akiknek élelemre és ruházatra van szükségük.

Takarékoskodj, hogy segítsd Isten ügyét! - Sokat lehetne beszélni az ifjaknak kiváltságaikról, hogy segítsék Isten ügyét a takarékosság és önmegtagadás leckéjének megtanulása által. Sokan azt gondolják, hódolniuk kell ennek vagy annak az élvezetnek, s hogy ezt megtegyék, hozzászoktatják magukat teljes jövedelmük felélésére. Isten azt szeretné, hogy e tekintetben helyesebben cselekedjünk. Vétkezünk magunk ellen, amikor megelégszünk azzal, hogy eszünk, iszunk és ruházkodunk. Isten ennél valami jobbat tár elénk. Ha készek vagyunk félretenni önző kívánságainkat, szívünk és elménk erejét Isten munkájának végzésére szánjuk, akkor mennyei küldöttek munkálkodnak velünk együtt, és áldássá válunk az emberiség számára.
Az ifjú - mégha szegény is -, ha szorgalmas és takarékos, valami keveset képes megtakarítani Isten ügye számára.

Amikor lényegtelen költekezés kísért meg. - Midőn az a kísértés környékez, hogy hiábavaló dolgokra költsd el pénzedet, gondolj arra az önmegtagadásra és önfeláldozásra, amit Krisztus állt ki az elbukott emberiség megmentéséért. Gyermekeinket meg kell tanítanunk az önmegtagadás és önuralom gyakorlására. Hogy sok lelkész úgy érzi, pénzügyi dolgaiban nehézségei vannak, annak az az oka, nem fékezik meg ízlésüket, étvágyukat és hajlamaikat. Sok férfi azért megy tönkre és tulajdonít el becstelenül anyagi javakat, mert kedveskedni igyekszik felesége és gyermeke szertelen ízlésének. Mily gondosan kell az apáknak és anyáknak neveléssel és példával takarékosságra tanítani gyermekeiket!
Szeretném, ha mindenkinek az elméjébe véshetném, mily súlyos bűn az, ha az Úr pénzét elképzelt vágyaik kielégítésére pazarolják.

A csekély összegnek tűnő kiadások a körülmények olyan láncolatát indíthatja el, amely az örökkévalóságig ér. Amikor ítéletre ülnek össze és megnyitják a könyveket, a kiadási oldalt szemed elé tárják és a jót is, amit elvégezhettél volna az összegyűjtött parányi és nagyobb összegekkel, de önző célra használtad fel.

Vigyázz a pénzedre! - Ne pazarold el pénzedet lényegtelen dolgok megvásárlására! Talán azt gondolod, hogy e kis összegek nem számítanak sokat, ám a sok kicsi sokra megy. Ha tudnánk, hivatkoznánk azokra az összegekre, amelyeket szükségtelen dolgokra, ruházatra és önző kedvtelésünkre adtunk ki. A szegénység minden formája megjelenik. Isten kötelességünkké tette, hogy minden lehetséges módon enyhítsük az emberiség szenvedését.
Az Úr azt akarja, hogy népe figyelmes és gondoskodó legyen. Azt akarja, hogy tanulmányozza a takarékosság fontosságát mindenben és semmit se pazaroljon el.
Az az összeg, amit naponta kiadnak lényegtelen dolgokra - azzal a gondolattal, hogy az csak egy forint -, nagyon kevésnek tűnik. De szorozd meg e csekélységet az év napjaival, és amikor az évek elmúlnak, a számjegyek hihetetlen nagy összeget tesznek ki.

Ne versenyezz divatos szomszédaiddal! - Nem jó dolog az, ha gazdagnak mutatjuk magunkat, vagy többnek, mint amik vagyunk - a szelíd, alázatos Megváltó egyszerű követői! Ne zavarjon az bennünket, ha szomszédaink házat építenek és úgy bútorozzák be, aminek követésére nem vagyunk illetékesek. Vajon hogyan tekinti Jézus étvágyunk önző kielégítését, amikor vendégeink kedvében járunk és saját hajlamainknak kedveskedünk. Tőr lehet számunkra, ha látványos összejövetelt szándékozunk rendezni, vagy ha megengedjük gyermekeinknek, hogy felügyeletünk alatt így cselekedjenek.

Jézus Krisztus tanításai: Hogyan imádkozzunk

  

Krisztus imádkozása, Istennel való kapcsolata mélyen érintette a tanítványokat. Egyszer, miután kis időre eltávozott tőlük, imába merülten találták meg. Úgy látszik, nem vette észre őket, és hangosan imádkozott tovább. A tanítványok mélyen megindultak, és amikor Jézus befejezte imáját, így kiáltottak: "Uram, taníts minket imádkozni!"Luk.11:1

  Krisztus elismételte nekik a hegyi beszédben már elmondott Miatyánkot. Majd egy példázattal szemléltette tanítását.
  "Ki az közületek - mondta -, akinek barátja van, és ahhoz megy éjfélkor, és ezt mondja néki: Barátom, adj nékem kölcsön három kenyeret, mert az én barátom én hozzám jött az útról, és nincs mit adjak ennie; az pedig onnét belülről felelvén, ezt mondaná: Ne bánts engem: immár az ajtó be van zárva, és az én gyermekeim velem vannak az ágyban; nem kelhetek fel, és nem adhatok néked. Luk.11:5-6-7
  
  Mondom néktek, ha azért nem fog is felkelni és adni, mert az barátja, de annak tolakodása miatt felkél, és ád néki, amennyi kell."
  Krisztus itt egy olyan embert állít elénk, aki azért kér, hogy legyen mit adnia. Kenyeret kell kapnia, különben nem tudja kielégíteni a későn jövő, fáradt vándort. Szomszédja le akarja rázni, de ő nem hagy fel a könyörgéssel, mert segítenie kell barátján. Erőszakosságát végül siker koronázza. Megkapja, amire szüksége van.
  Így kell a tanítványoknak is Isten áldásáért könyörögniük. A sokaság táplálásával és a mennyei kenyérről szóló prédikációjával Krisztus feltárta, hogy nekik - mint képviselőinek - mi a feladatuk. Az élet kenyerét kell adniuk az embereknek. Ő, aki megszabta munkájukat, tudta, hogy hitük sokszor próbára lesz téve. Gyakran kerülnek váratlan helyzetekbe, és felismerik emberi mivoltuk fogyatékosságait. Kifosztottnak és tehetetlennek érzik magukat, amikor az élet kenyerére éhező emberek fordulnak hozzájuk. Lelki táplálékhoz kell jutniuk, különben nem lesz mit adniuk. Egyetlen lelket sem kell elküldeniük éhesen; hiszen Krisztus elvezette őket a forráshoz, amelyből meríthetnek. A mi emberünk sem küldte el barátját, pedig szokatlan időben - éjfélkor - jött hozzá vendégségbe. Nem volt mivel megkínálnia, de elment ahhoz, akinek volt élelme, és addig könyörgött, mígnem szomszédja ki nem elégítette szükségletét. És vajon Isten, aki elküldte szolgáit, hogy táplálják az éhezőket, ne elégítené ki övéi szükségleteit?
  A példázatbeli önző szomszéd nem tükrözi Isten jellemét. A tanulságot nem az összehasonlításból, hanem a szembeállításból vonjuk le. Az önző ember enged a zaklatásnak, hogy megszabaduljon a zaklatástól. Isten azonban örömmel ad. Tele van szánalommal, és vágyik teljesíteni a hittel hozzá fordulók kéréseit. Ad nekünk, hogy szolgálhassunk másoknak, és így hozzá hasonlítsunk.
  Krisztus mondja: "Kérjetek és megadatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik."Luk.11:9
  A Megváltó így folytatja: "Melyik atya pedig az közületek, akitől fia kenyeret kér, és ő talán követ ád néki? vagy ha halat, vajon a hal helyett kígyót ád-é néki? Avagy ha tojást kér, vajon skorpiót ád-é néki? Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik tőle kérik."Luk.11:11-12
  Krisztus, hogy Isten iránti bizalmunkat erősítse, arra tanít, hogy új néven szólítsuk meg Istent. Olyan néven, amely az emberi szív legdrágább kapcsolataival fonódik egybe. Abban a kiváltságban részesít, hogy a végtelen Istent Atyánknak szólíthatjuk. Ez a név, ha neki és róla mondjuk, iránta érzett szeretetünk és bizalmunk jele, velünk való kapcsolatának és törődésének záloga. Az Atya szívesen hallja e nevet, ha segítségét és .áldását kérve mondjuk. Azt akarja, hogy bátran szólítsuk Atyánknak, és szokjuk meg ezt a megszólítást. Ezért Krisztus újra meg újra elismételte.
  Isten úgy tekint ránk, mint gyermekeire. Kiemelt a felszínes világból, kiválasztott, hogy a királyi család tagjai, a mennyei király fiai és leányai legyünk. Arra kér, hogy bízzunk benne jobban, mint a gyermek földi atyjában. A szülők szeretik gyermekeiket, de Isten szeretete nagyobb és mélyebb az emberi szeretetnél. Isten szeretete végtelen. Ha a földi szülők tudják, hogyan adjanak jó ajándékot gyermekeiknek, mennyivel inkább ad mennyei Atyánk Szentlelket azoknak, akik kérnek.
  Az imáról adott krisztusi tanítást alaposan át kell gondolnunk. Az ima mennyei tudomány. Krisztus példázata olyan elveket tár fel, amelyeket mindenkinek meg kell értenie. Megmutatja, hogy milyen az igazi imádkozó lelkület. Arra tanít, hogy kéréseinket kitartóan hozzuk Isten elé, és arról biztosít, hogy Isten hallja és meghallgatja az imát.
  Imánk ne legyen önző könyörgés, amelyben csupán önmagunknak kérünk. Azért kérjünk, hogy adhassunk. Tegyük magunkévá Krisztus életelvét. "Őérettük - tanítványaimért - odaszentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek" (Jn 17 :19). Krisztus odaadása és önfeláldozása mutatkozzék meg szolgáiban is! Krisztusi engedelmességgel teljesítsük Isten kívánalmait! Nem az a küldetésünk a világban, hogy önmagunknak kedvezzünk, hanem hogy Istennel együttműködve bűnösöket mentsünk, és ezzel megdicsőítsük Őt. Kérjük Isten áldásait, hogy továbbíthassuk őket másoknak! Csak az áldások továbbítása képesít újabb áldások befogadására. Csak akkor kapunk mennyei kincseket, ha e kincseket továbbadjuk környezetünknek.
  
  A példázatbeli esedezőt szomszédja újra meg újra elutasította, de mégsem hagyott fel szándékával. Mi sem mindig kapunk azonnal választ imánkra, de Krisztus arra tanít, hogy imádkozzunk tovább. Az imának nem az a rendeltetése, hogy Istent megváltoztassa, hanem hogy minket összhangba hozzon Istennel. Amikor kérünk tőle valamit, talán szükségesnek látja, hogy önmagunkba nézzünk, és bűnbánatot tartsunk. Isten próbára tesz; megaláz, hogy meglássuk, miért nem tud Szentlelke általunk munkálkodni.
  Isten feltételekhez köti ígéretei teljesítését. Az ima nem foglalhatja el a kötelességteljesítés helyét. "Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok" - mondja Krisztus. "Aki ismeri az én parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak" (Jn 14:15.21). Aki az ígéretekre hivatkozva, de a feltételek teljesítése nélkül kér Istentől, megsérti Jahvét. Krisztus nevének emlegetésével formál jogot az ígéretek teljesítésére, de cselekedeteivel nem bizonyítja, hogy szereti Krisztust, és hisz benne.
  Jól meg kell vizsgálnunk, hogy milyen alapon közeledünk Istenhez. Sokan nem teljesítik az imameghallgatás feltételeit. Ha kérünk, de nem engedelmeskedünk, olyan kötelezvényt akarunk az Úrral kiegyenlíttetni, amelynek feltételeit mi magunk nem teljesítettük. Az Úr elé tárjuk ígéreteit, és kérjük, hogy teljesítse őket. Ha ezt engedetlenségünk ellenére is megtenné, meggyalázná saját nevét.
  Az ígéret így hangzik: "Ha énbennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az néktek" (Jn 15 : 7). János pedig ezt mondja: "Arról tudjuk meg, hogy megismertük Őt, ha az Ő parancsolatait megtartjuk. Aki ezt mondja: Ismerem Őt, és az Ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság. Aki pedig megtartja az Ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete" (1 Jn 2: 3-5).
  Így szól Krisztus egyik utolsó parancsa tanítványaihoz: "Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást" (Jn 13: 34). Engedelmeskedünk-e ennek a parancsnak, vagy megtűrünk magunkban durva, Krisztustól idegen vonásokat? Ha bármivel megbántottunk vagy megsebeztünk másokat, kötelességünk megvallani vétkünket, és keresnünk a megbékélést. Csak akkor járulhatunk hittel Isten elé, ha ennek a feltételnek eleget tettünk.
  Sokszor még valamit figyelmen kívül hagynak azok, akik imában keresik az Urat. Becsületesek vagyunk-e Istenhez? Malakiás próféta útján az Úr kinyilatkoztatja: "Atyáitok idejétől fogva eltértetek rendeléseimtől, és nem tartottátok meg azokat. Térjetek hozzám, és én is hozzátok térek, ezt mondja a Seregeknek Ura. De azt mondjátok: Miben térjünk meg? Avagy az ember csalhatja-é az Istent? ti mégis csaltatok engem. És azt mondjátok: Mivel csalunk téged? A tizeddel és az áldozni valóval" (Mal 3 :7-8).
  Isten, akitől minden áldást kapunk, javainkból bizonyos részt igényel. Így gondoskodik az evangélium hirdetéséhez szükséges anyagiakról. A tizedrész visszaadásával mutatjuk meg, hogy értékeljük Isten ajándékait. De hogyan igényelhetjük áldását, ha megtartjuk magunknak azt, ami az övé?! Ha hűtlen sáfárok vagyunk a földi dolgokban, hogyan várhatjuk el, hogy megbíz minket a menny dolgaival?! Talán itt kell keresnünk a meg nem hallgatott imák titkát.
  Az Úr azonban nagyon irgalmas, és kész megbocsátani. Ezt mondja: "Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba, hogy legyen ennivaló az én házamban, és ezzel próbáljatok meg engem, ... ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást bőségesen. És megdorgálom érettetek a kártevőt, és nem veszti el földetek gyümölcsét, és nem lesz a szőlőtök meddő a mezőn ... és boldognak mondanak titeket mind a nemzetek; mert kívánatos földdé lesztek ti, azt mondja a Seregeknek Ura" (Mal 3 :10-12).
  Ez Isten minden kívánalmára vonatkozik. Megígért ajándékait csak akkor kapjuk meg, ha engedelmeskedünk. Ez a feltétel. Egész mennyet betöltő áldás van Istennél a vele együttműködők számára. Az engedelmesek bátran igényelhetik ígéretei teljesítését.
  Szilárdan, tántoríthatatlanul kell bíznunk Istenben. Az Úr sokszor késlelteti a választ, hogy megpróbálja hitünket és kérésünk őszinteségét. Ha Igéje szerint kérünk, higgyünk ígéretében, és imádkozzunk olyan céltudatos kitartással, amit nem lehet megtagadni.
  Isten nem azt mondja, hogy kérd egyszer, és megkapod. Hanem arra szólít, hogy lankadatlanul, állhatatosan imádkozzunk. Ha kitartunk a könyörgésben, buzgóságunk erősbödik, és még jobban vágyunk arra, amit kérünk. Krisztus így szólt Mártához Lázár sírjánál: "Ha hiszel, meglátod majd az Istennek dicsőségét" (Jn 11:40). 
                                                                                                                                                                          Sok embernek nincs élő hite. Ezért nem látják, hogy Isten milyen hatalmas. Gyengeségük forrása: hitetlenség. Jobban bíznak saját cselekedeteikben, mint abban, amit Isten tehet értük. Megpróbálnak Isten nélkül eredményeket elérni. Terveznek, de keveset imádkoznak. Nem bíznak igazán Istenben. Azt gondolják, hogy hisznek, pedig csak a pillanat hatása alá kerültek. Nem ismerik fel, hogy mire van szükségük, és hogy Isten kész adni. Ezért nem ismételgetik kéréseiket az Úr előtt.
  Olyan buzgón és kitartóan kell könyörögnünk, mint az a megszorult barát, aki éjfélkor ment kenyeret kérni. Minél buzgóbban és állhatatosabban kérünk, annál szorosabb lelki egységre jutunk Krisztussal. Több áldást kapunk, mert hitben erősödtünk.
  A mi feladatunk imádkozni és hinni. Legyünk éberek, és imádkozzunk! Vigyázzunk, imádkozzunk, és az imákat meghallgató Istennel együtt dolgozzunk! Sose felejtsük el, hogy "Isten munkatársai vagyunk" (1 Kor 3:9). Imáinkkal összhangban beszéljünk és cselekedjünk! A próba vagy azt tanúsítja, hogy hitünk őszinte, vagy pedig azt, hogy csak formaságból imádkozunk. A kettő között mérhetetlenül nagy a különbség.
  Problémáinkban és nehézségeinkben ne emberektől várjunk segítséget! Bízzunk teljesen Istenben! Csak gyengülünk, ha másoknak mondogatjuk nehézségeinket, és őket sem erősítjük meg. Lelkünk betegségével, amelyen nem tudnak könnyíteni, őket is megterheljük. Tévedő, véges emberekhez fordulunk erőért, pedig a tévedhetetlen, végtelen Isten erejében részesülhetnénk.
  Nem kell a föld végső határáig elmennünk bölcsességért, mert Isten közel van. Nem a képességeid tesznek eredményessé - ha meg is növeled őket -, hanem az, amit az Úr tesz érted. Sokkal kevésbé bízzunk abban, amit az ember tud tenni, és sokkal inkább abban, amit Isten tehet minden hívő lélekért! Az Úr szeretné, ha hittel hozzá fordulnál. Szeremé, ha nagyszerű dolgokat várnál tőle. Szeretné megértetni veled mind a földi, mind a lelki dolgokat.
  
  Ő fogékonyabbá tehet. Meg tud áldani tapintatossággal és ügyességgel. Képességeiddel szolgálj, és bölcsességet Istentől kérj! Ő adni fog.
  Krisztus szava legyen biztosítékod! Hiszen azt mondta, hogy fordulj hozzá. Vigyázz, hogy soha ne beszélj kétségbeesetten, csüggedten! Ilyen beszéddel sokat veszítesz. Hited gyengeségéről teszel bizonyságot, ha a látszatból ítélsz, ha a nehézségek és bajok miatt panaszkodsz. Úgy beszélj, és úgy cselekedj, mintha kudarcot nem ismerő hited volna! Az Úr erőforrásai gazdagok. Övé a világ. Nézz hittel a menny felé! Építs reá, akinél fény, erő és tudás van!
  Az őszinte hittel olyan emelkedettség, elvhűség és állhatatosság jár együtt, amely sem az idő múlásával, sem a fárasztó munkával nem csökken. "Elfáradnak az ifjak, és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; de akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el!" (Ésa 40: 30-31.)
  Sokan szeremének másokon segíteni, de úgy érzik, hogy nincs hozzá sem tudásuk, sem lelki erejük. Mondják el kéréseiket a kegyelem trónjánál! Könyörögjenek Szentlélekért! Isten állja minden ígéretét. Bibliáddal a kezedben mondd: ígéretedre hivatkozom: "Kérjetek és megadatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek."
  Imáinkat ne csak Krisztus nevében mondjuk el, hanem a Szentlélek sugallata szerint is. Ez a magyarázata annak, hogy a "Lélek esedezik miérettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal" (Róm 8: 26). Az ilyen imára Isten örömmel felel. Amikor buzgósággal és mélységes áhítattal Krisztus nevében imát rebegünk, ez az áhítat, amelyet Isten ébresztett, biztosítja a választ imánkra, - "véghetetlen bőséggel... feljebb, hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk" (Ef 3 : 20).
  Krisztus így szólt: "Amit könyörgéstekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek." "Akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban." János, a szeretett apostol a Szentlélek sugallatára nagyon érthetően és mély meggyőződéssel mondja: "Ha kérünk valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket: és ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak  a kéréseink, amelyeket kértünk Őtőle" (Mk 11:24; Jn 14:13; 1 Jn 5 :14-15). Tehát ostromold kéréseddel az Atyát Jézus nevében! Az Atya becsüli ezt a nevet.
  A trónt övező szivárvány záloga annak, hogy Isten hű, és hogy nála nincs változás, sem változásnak árnyéka. Vétkeztünk ellene, és nem érdemeljük meg, hogy kedvezzen nekünk. De Ő maga tanít a legcsodálatosabb könyörgésre: "A Te nevedért kérünk, ne utálj meg, ne engedd, hogy meggyalázzák dicső trónodat! Gondolj ránk! Ne bontsd fel a velünk kötött szövetségedet! "* (Jer 14 : 21. ) Megígérte, hogy ha méltatlanságunk és bűneink beismerésével hozzá fordulunk, figyelmez kiáltásunkra. Trónja becsülete múlik szava beváltásán.
  Megváltónk Áronhoz hasonlóan, aki Krisztust szimbolizálta, képviseli minden gyermeke ügyét a szenthelyen. Nagy Főpapunk nem felejt el egyetlen szót sem, amellyel bizalomra bátorított minket. Az Úrnak gondja van szövetségére.
  Mindazok, akik keresik Őt, megtalálják. Mindazoknak, akik zörgetnek, kinyílik az ajtó. Jézus nem fog vonakodni: ne zavarj; az ajtó zárva van; nem akarom kinyitni! Senki sem fogja ezt hallani: nem segíthetek rajtad! Akik éjfélkor kérnek kenyeret, hogy adhassanak az éhezőknek, azok is kapnak.
  A példázatbeli szomszéd, aki az idegen számára kenyeret kér, annyit kap, "amennyi kell". És Isten vajon milyen mértékkel ad nekünk, hogy másoknak adhassunk? "A Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint" (Ef 4 : 7). Az angyalok mélységes érdeklődéssel figyelik, hogyan bánik egyik ember a másikkal. Amikor a tévelygők iránti krisztusi szánalmat látnak valakiben, olyan szavakat mondatnak velük, amelyek felérnek az élet kenyerével. Isten tehát "be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban" (Fil 4:19). Az őszinte, igazi bizonyságtevést gyümölcsözővé teszi az eljövendő élet számára. Az Úr igéje igazság lesz a szádban.
  A személyes szolgálatot sok titkos imának kell megelőznie, mert a lélekmentés tudományához nagy bölcsesség kell. Mielőtt emberekhez közelednél, beszélgess Istennel! A mennyei trón előtt

Jézus Krisztus tanításai: Nagylelkűségre

 

 A magvetés munkájából és a magból kihajtó növény fejlődéséből értékes tanulságokat vonhat le mind a család, mind az iskola. Ha a gyermekek felismerik Isten keze munkáját a természet dolgaiban, akkor hitükkel meg tudják ragadni a láthatatlan áldásokat is. Amint tudatosul bennük, hogy Isten milyen csodálatosan elégíti ki nagy családja szükségleteit, és hogy miként lehet vele együttműködni, hitük nő, és jobban meglátják hatalmát köznapi életükben is.

  Isten a magot szavával teremtette, mint ahogy a földet is. Szava által lett a föld termőképes. Így szólt: "Hajtson a föld gyenge füvet, maghozó füvet, gyümölcsfát, amely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, amelyben legyen néki magva e földön. És úgy lőn ... És látá Isten, hogy jó" (1 Móz 1:11.12). Ma is Isten szavára nő a mag. Minden egyes mag, amely a napfény felé fordítja zöld hajtását, Isten szavának csodatevő hatalmát hirdeti, aki "szólt és meglett", aki "parancsolt és előállott" (Zsolt 33 : 9).
  Krisztus erre az imára tanította tanítványait: "A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma." És a virágokra mutatva, ezt az ígéretet adta: "Ha pedig a mezőnek füvét ... így ruházza az Isten; nem sokkal inkább titeket?" (Mt 6:11.30) Krisztus mindig kész meghallgatni ezt az imát, és beváltani ígéretét. Egy láthatatlan hatalom áll folytonosan az ember szolgálatában, hogy táplálja és ruházza. Isten számos eszközt használ fel ahhoz, hogy a látszat szerint eldobott mag élő növény legyen. Mindazt, ami szükséges a termés teljes beéréséhez, kellő mértékben megadja. A zsoltáros csodálatosan szép kijelentése szerint:
  
  "Meglátogatod a földet és elárasztod;
  Nagyon meggazdagítod azt.
  Istennek folyója tele van vizekkel;
  
  Gabonát szerzesz nékik, mert úgy rendelted azt.
  Megitatod barázdáit,
  Göröngyeit meglapítod;
  Záporesővel meglágyítod azt,
  Termését megáldod.
  Megkoronázod az esztendőt jóvoltoddal,
  És a Te nyomdokaidon kövérség fakad"
  (Zsolt 65:10-12)
  
  Az anyagi világot Isten igazgatja. A természet engedelmeskedik a természet törvényeinek. Minden a Teremtő akaratát hirdeti és cselekszi. A felhőt és napsugarat, a harmatot és esőt, a szelet és vihart mind Isten igazgatja, és mind híven engedelmeskednek parancsának. A szárba szökkenő mag Isten törvényének engedelmeskedve repeszti szét a talajt, "először füvet, azután kalászt" teremve, majd "teljes búzát a kalászban" (Mk 4: 28). Az Úr bontja ki kellő időben, mert nem áll ellen munkájának. Csak az értelemmel és beszélőképességgel felruházott ember, akit Isten a maga képére teremtett, érzéketlen adományaival és engedetlen akaratával szemben. Csak az értelmes lények okoznak zűrzavart világunkban.
  
  Minden, ami az ember létfenntartását szolgálja, az Isten és az ember együttműködéséről tanúskodik. Nincs aratás, ha az emberi kéz nem végzi el a maga részét a mag elvetésével. De nem volna növekedés, ha Isten nem adna napfényt és záport; harmatot és felhőt. Ez vonatkozik minden életpályára, a tanulás és a tudomány minden ágára is. Ez érvényes a lelki dolgokra, a jellem formálására, és a hívő tevékenységének minden területére. A munkában megvan a mi részünk, de a menny együttműködésére is szükségünk van. Enélkül hiába igyekszünk.
  Ne felejtsük el, hogy minden eredményünket, legyen az lelki vagy földi, Alkotónk együttműködésével érjük el! Nagyon fontos tudatosítanunk, hogy Istentől függünk. Túl sok bizalmat helyezünk az emberbe. Túlságosan bízunk emberi ötletekben, és nagyon kevés a bizalmunk abban az erőben, amelyet Isten kínál. "Isten munkatársai vagyunk" ( 1 Kor 3 : 9). Összehasonlíthatatlanul kisebb az ember része; de ha Krisztussal egyesül, mindent megtehet azzal a mennyei erővel, amelyet Krisztus ad.
  
  A magból fokozatosan kibontakozó növény szemléltető oktatást nyújt a gyermekneveléshez. Először terem a föld "füvet, azután kalászt, azután teljes búzát a kalászban". E példázat elmondója teremtette a parányi magot. Ő adta életadó képességeit. Ő határozta meg a fejlődését szabályozó törvényeket is. A példázatban tanított igazságok Jézus életében élő valósággá lettek. Mind fizikai, mind lelki életében követte a növekedésnek a növény által szemléltetett mennyei szabályát. Ugyanezt kívánja minden fiataltól. A menny Fensége és a dicsőség Királya a betlehemi gyermek lett, és egy ideig anyai gondoskodásra szoruló tehetetlen csecsemőként élt. Engedelmes gyermek volt. Gyermeki bölcsességgel gondolkozott és cselekedett, nem pedig felnőtt férfiként. Tisztelte szüleit, szolgálatkészen teljesítve kívánságaikat, gyermeki erejéhez képest. De fejlődésének minden fokán tökéletes volt. A bűntelen élet egyszerű, természetes báját tükrözte. A Szentírás ezt mondja gyermekkoráról: "A kisgyermek pedig növekedék, és erősödék lélekben teljesedve bölcsességgel; és az Istennek kegyelme vala Őrajta." És ifjúkoráról ezt olvassuk: "Jézus pedig gyarapodék bölcsességben és testének állapotjában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben" (Lk 2:40.52).
  A szülők és pedagógusok feladatáról kapunk itt képet. Igyekezzünk az ifjúság hajlamait úgy formálni, hogy életük minden szakaszában életkorukhoz illő szépséget tükrözzenek; olyan természetesen, mint a növény a kertben!
  A természetes és elfogulatlan gyermekek a legrokonszenvesebbek. Nem bölcs dolog túlságos figyelmet szentelni nekik, és ismételgetni előttük okos mondásaikat. Ne tápláljuk hiúságukat külsejük, szavaik és tetteik dicsérgetésével! Ne öltöztessük őket drága és feltűnő ruhákba, mert ezzel tápláljuk bennük a hiúságot, társaikban pedig irigységet keltünk!
  
  A kicsinyeket gyermeki egyszerűséggel kell nevelni. Tanítsuk meg a gyermeket arra, hogy örüljön az apró, hasznos feladatoknak, és hogy elégedjen meg a korához illő kedvtelésekkel és élményekkel! A gyermekkort a példázatbeli fűszál szemlélteti. A fű is szép a maga nemében. Ne tegyük a gyermeket erővel koravénné! Amíg csak lehet, őrizze meg gyermeksége üdeségét és báját!
  A kisgyermek is lehet hívő. Szerezhet korához illő tapasztalatokat. Isten csak ennyit vár el tőle. A gyermeknek is szüksége van lelki nevelésre. A szülők adjanak meg neki minden lehetőséget arra, hogy jellemében kialakíthassa Krisztus jellemének mását!
  
  Isten által felállított törvényszerűség, hogy a természetben az okozat tévedhetetlen biztonsággal követi az okot. Az aratás mutatja meg, milyen volt a vetés. A rest munkásra saját munkája mond ítéletet. Az aratás tanúskodik ellene. Így van ez a lelki dolgokban is. Minden munkás lelkiismeretessége munkájának eredményéből mérhető le. Az aratáskor derül ki, hogy szorgalmasan vagy lustán dolgozott-e. Ez dönti el örök sorsát is.
  Minden elvetett mag a saját neme szerint hoz termést. Így van ez az ember életében is. Vessük mindannyian a könyörület, az együttérzés és szeretet magvait, mert azt aratjuk, amit vetettünk! Az önzés, az önszeretet, a büszkeség, a szándékos bűn meghozza a maga termését. Aki önmagának él, a testnek vet, és a testből arat romlottságot.
  Isten egyetlen embert sem pusztít el. Minden elpusztult ember saját maga okozza vesztét. Mindenki, aki elfojtja a lelkiismeret intő szavát, a hitetlenség magvát veti, amely biztosan meghozza a maga termését. A hajdani fáraó Isten első intelmének elutasításával elvetette a konokság magvát, és konokságot aratott. Isten nem kényszerítette hitetlenségre. A hitetlenség magva, amelyet ő maga vetett el, meghozta termését. Addig-addig ellenkezett, mígnem meglátta letarolt országát és elsőszülöttjének hideg, halott testét, a maga házában és az egész ország minden családjában az elsőszülöttek holttestét, mígnem a tenger hullámai összecsaptak lovai, hadiszekerei és harcosai felett. Története félelmesen szemlélteti azoknak a szavaknak igazságát, hogy "amit vet az ember, azt aratándja is" (Gal 6: 7). Ha az emberek ezt felismernék, vigyáznának arra, hogy milyen magot vetnek.
  Ha az elvetett mag termést hoz, és ezt ismét elvetjük, a termés megsokszorozódik. Ez a törvény emberi kapcsolatainkra is érvényes. Minden tettünk, minden szavunk termést hozó mag. Minden figyelmes, jóindulatú, engedelmes és önmegtagadó cselekedet megismétlődik másokban, és általuk ismét másokban.
  Az irigy, rosszindulatú, viszálykeltő tett is mag, amelyből "a keserűség... gyökere" (Zsid 12:15) nő ki, és sok embert megfertőz. És még mennyivel többet fog az a "sok" ember megmételyezni! Így folytatódik a jó és rossz mag vetése, amely termést hoz a földi életre és az örökkévalóságra.
  
  A magvetés - mind lelkiekben, mind földiekben - nagylelkűségre is tanít. Az Úr ezt mondja: "Oh boldogok ti, akik minden vizek mellett vettek." "Azt mondom pedig. Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat" (Ésa 32:20; 2 Kor 9:6). Minden vizek mellett vetni annyit jelent, mint Isten ajándékait állandóan továbbítani. Azt jelenti, hogy adjunk mindenütt, ahol Isten ügye és az emberiség nyomora segítségünket igényli. Ezzel nem leszünk szegényebbek. "Aki bőven vet, bőven is arat." A magvető úgy sokszorozza meg a magot, hogy megválik tőle. Ez azokra is vonatkozik, akik hűségesen osztogatják Isten ajándékait. Miközben adnak, áldásokban gazdagodnak. Isten annyit ígért nekik, ami elég ahhoz, hogy állandóan adhassanak. "Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak a ti öletekbe" (Lk 6: 38).
  A vetés és aratás még másra is tanít. Amikor Isten földi áldásait szórjuk, szeretetünk és együttérzésünk Isten iránti hálára és köszönetre indítja a megajándékozottat. A szív talaja alkalmassá válik a lelki igazság magvainak befogadására. Aki pedig magot ad a magvetőnek, ki is csíráztatja a magot, hogy gyümölcsöt teremjen az örök életre.
  
  Krisztus a gabona elvetésével megváltásunkért hozott áldozatát példázza. "Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem" (Jn 12 : 24). Krisztus halála is gyümölcsöt terem Isten országa számára. A növényvilág törvényének megfelelően Krisztus halála életet terem.
  Aki Krisztus munkatársaként gyümölcsözni akar, annak először a földbe hullva meg kell halnia. Életét a világ ínségének barázdájába kell vetnie. Az önszeretetnek, az önérdeknek meg kell szűnnie. Az önfeláldozás törvénye: az önfenntartás törvénye is. A földbe temetett mag gyümölcsöt terem. Azután a termést elültetik, és az is megsokszorozódik. A gazda úgy őrzi meg a magot, hogy megválik tőle. Ez a szabály érvényes az emberi életre is. Adni: életet jelent. Aki Isten és embertársai szolgálatára szenteli életét, megőrzi önmagát. Aki a földön feláldozza életét Krisztusért, az megtartja az örök életre.
  
  A mag elpusztul, hogy új életre keljen. Így hirdeti a feltámadást. Mindazok, akik szeretik Istent, ismét élni fognak a mennyei Édenben. A sírba helyezett, porladó emberi testről ezt mondja Isten: "Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; elvettetik gyalázatosságban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben" (1 Kor 15:42.43).
  
  Ez csupán néhány azokból a leckékből, amelyekre a magvető és a mag példájából tanít az élő természet. A szülők és tanítók próbálják e leckéket a gyakorlatban bemutatva megértetni. Munkálják meg a talajt maguk a gyermekek, és ők vessék el a magot is! Közben pedig a szülő vagy tanító magyarázhat az emberi szív kertjéről, és az oda bevetett jó és rossz magról. Elmondhatja, hogy szívünket is elő kell készíteni az igazság magvának befogadására, akárcsak a kertet a fizikai magvetésre. Magvetés közben beszélhet arról, hogy mire tanít Krisztus halála. Amikor pedig a fű szárba szökken, megismertetheti velük a feltámadás igazságát. Ahogy a növény fejlődik, tovább fejtegetheti a fizikai és a lelki magvetés közötti összefüggéseket.
  Hasonló módszerekkel tanítsuk a nagyobbakat is! Meg kell tanulniuk, hogyan kell művelni a földet. Jó lenne, ha minden iskolához mezőgazdasági terület is tartozna. Tekintsük azt Isten tantermének, a természet dolgait pedig tankönyvnek, amelyből gyermekeinek tanulniuk kell! Belőle meríthetik a lélek műveléséhez szükséges ismereteket.
  A föld szántása, megtisztítása és kiaknázása állandó tanulságul szolgál. Senki sem fog termést várni attól a megműveletlen földtől, amelyet épp hogy kiválasztott magának. Lelkiismeretes, szorgalmas, kemény, kitartó munkával kell előkészíteni a talajt a magvetéshez. Ez érvényes az emberi szív megmunkálására is. Akik a felszántott talajt ki akarják aknázni, azok Isten Igéjét szívükbe rejtve induljanak el, és látni fogják, hogy a szív ugara a Szentlélek lágyító, szelídítő befolyására fellazul. Kemény munka nélkül a föld nem hoz termést. Ez vonatkozik a szív talajára is: Isten Lelkének tisztítania, alakítania kell, mielőtt gyümölcsöt teremhetne Isten dicsőségére.
  A föld nem adja elő kincseit, ha úgy bánunk vele, ahogy éppen kedvünk tartja. A talajnak naponkénti gondozásra van szüksége. Sokszor és mélyen kell megforgatni, hogy az elvetett magot megvédjük a táplálékát elszívó gyomnövénytől. Mind a szántó, mind a vető az aratás ügyét szolgálja. Senkinek sem kell szántóföldjén romba dőlt reményeit siratnia.
  Az Úr áldása kíséri azokat, akik a föld művelése közben lelki tanulságokat merítenek a természetből. A talaj művelésekor a munkás nem sokat tud arról, hogy milyen kincsekre lel benne. Jóllehet nem szabad lebecsülnie a tapasztalt és értelmes emberek eligazításait, de saját magának is le kell vonnia a tanulságokat. Ez is benne van az iskola tanrendjében. A talaj művelése közben művelődik a lélek.
  Lényünk Alkotója, a menny Királya az, aki a magot kisarjasztja, aki éjjel és nappal gondot visel róla, aki fejlődőképessé teszi, és aki ennél is nagyobb gonddal és érdeklődéssel kíséri gyermekeit. Mialatt az ember a földi élet fenntartására ülteti a magot, a mennyei Magvető az örök életre gyümölcsöző magot veti el a lélekben.

Isten könyörülő szeretete

 

Az elveszett juhról, az elveszett pénzdarabról és a tékozló fiúról szóló példázat világosan elénk tárja Isten könyörülő szeretetét a tévelygők iránt. Bár elfordultak Istentől, mégsem hagyja őket magukra nyomorult állapotukban. Az Úr végtelenül szereti és szánja mindazokat, akiket a ravasz ellenség megkísértett.

  A tékozló fiúról szóló példázat bemutatja, hogy az Úr miként bánik azokkal, akik miután megtapasztalták az Atya szeretetét, hagyják, hogy a kísértő rájuk kényszerítse a maga akaratát.
  "Egy embernek vala két fia; és monda az ifjabbik az ő atyjának: Atyám, add ki a vagyonból rám eső részt! És az megosztá köztük a vagyont. Nem sok nap múlva aztán a kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre költözék."Luk.15:11-13
  A kisebbik fiú megunta az atyai ház fegyelmét. Úgy érezte, hogy korlátozza szabadságát. Az atya szeretetét és gondoskodását félremagyarázta. Elhatározta, hogy azt csinálja, ami jólesik.
  Az ifjú nem érez semmilyen kötelezettséget, és nem tanúsít semmi hálát atyja iránt. Atyja vagyonában viszont a fiú jogán akar osztozni. Az örökséget, amely csak atyja halála után illetné meg, most akarja megkapni. A jelen örömeit hajszolja, mit sem törődve a jövővel.
  Miután megkapta atyai örökségét, elmegy az atyai háztól "messze vidékre". Most, amikor bőven van pénze, és azt teheti, amit akar, elhiteti magával, hogy szíve vágya teljesült. Senki sem mondja: ne tedd, mert ártasz magadnak; vagy tedd ezt, mert ez a helyes. A rossz társaságban egyre mélyebbre süllyed a bűnben, és eltékozolja "vagyonát, mivelhogy tobzódva él".
  A Biblia beszél olyan emberekről, akik magukat "bölcseknek vallván, balgatagokká lettek" (Róm 1:22). Ez történt a példázatbeli ifjúval is. A vagyont, amelyet önzően kikövetelt atyjától, paráznákra  fecsérelte. Ifjú élete kincseit elvesztegette. Értékes évei, értelmi képességeinek frissessége, az ifjúság tiszta, szép álmai, lelki törekvései mind elhamvadtak vágyai tüzében.
  Közben súlyos éhínség támadt azon a vidéken, és a fiú nélkülözni kezdett. Elszegődött egy ott lakóhoz, aki elküldte a mezőre, hogy disznókat legeltessen. A zsidók ezt tartották a legalantasabb és legmegalázóbb foglalkozásnak. A szabadságával büszkélkedő ifjú most rabszolgasorba jut, a legsúlyosabb szolgaságba, mert "saját bűnének köteleivel kötöztetik meg" (Péld 5:22). Eltűnt a csillogás és hamis ragyogás, amely elkápráztatta, és érzi bilincseinek súlyát. E sivár, éhség sújtotta vidéken a földön ülve, társtalanul a disznók között szívesen jóllakna az állatok táplálékául szolgáló hulladékkal. Mind eltűntek mellőle a szerencsés napjaiban körötte nyüzsgő, számlájára evő-ivó vidám cimborák. Hová lett féktelen jókedve? Lelkiismerete elhallgatott, érzékei eltompultak, és azt hitte, hogy boldog. Most pedig üres zsebbel, éhesen, megalázottan, erkölcsi terheltséggel, gyenge és megbízhatatlan akarattal, nemesebb érzékeit látszólag elveszítve, a legnyomorultabb a halandók között.
  Milyen találóan rajzolja meg e példázat a bűnös állapotát! A szerető Isten körülveszi áldásaival, de a bűnös - akit csak vágyainak kielégítése és a vétkes élvezetek érdekelnek - semmit sem kíván jobban, mint Istentől független életet élni. A hálátlan fiúhoz hasonlóan jogot formál Isten minden áldására, és természetesnek veszi, ha megkapja. Nem hálás érte, és nem igyekszik szeretettel rászolgálni. Miként Káin, aki Isten színe elől menekülve keresett magának otthont, miként a "messze vidékre" csatangoló tékozló fiú, Istenről elfeledkezve keresik a bűnösök a boldogságot. (Róm 1:28).
  Bármi is a látszat, minden énközpontú élet elfecsérelt élet. Aki megkísérel Isten nélkül élni, tékozolja javait. Elvesztegeti az értékes éveket, eltékozolja értelmi, érzelmi és lelki képességeit, és sáfárságának csődje örök életébe kerül. Aki elkülönül Istentől, hogy önmagának szolgálhasson, az a mammon rabja. Az ember, aki megteremtésekor alkalmas volt az angyalok társaságára, a világ és a test szolgálatába állt. Minden önző ember ide jut.
  Ha ezt az életformát választottad, tudd meg, hogy arra költesz, ami nem kenyér, és azért dolgozol, ami nem elégíthet ki! Egyszer majd ráébredsz mélyre süllyedt állapotodra. Magányodban, a messze vidéken nyomorúságodat érezve, kétségbeesve felkiáltasz: "Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből"? (Róm 7:24). A prófétai kijelentés egyetemes igazságot hordoz: "Átkozott az a férfi, aki emberben bízik, és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve! Mert olyanná lesz, mint a hangafa* a pusztában, és nem látja, hogy jó következik, hanem szárazságban lakik a sivatagban, a sovány és lakhatatlan földön" (Jer 17:5.6). Isten "felhozza az Ő napját mind gonoszokra, mind a jókra és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak" (Mt 5:45); de az ember elbújhat a napfény és az eső elől. Mi is - miközben az Igazság Napja sugárzik és a Kegyelem Esője záporoz - Istentől elkülönülve lakhatunk "szárazságban ... a sivatagban".
  A szerető Isten még mindig sóvárog a tőle elfordult ember után. Mindent megkísérel, hogy visszahozza az atyai házba. A tékozló fiú nyomorult állapotában "magába szállt". Megtört az a megtévesztő befolyás, amellyel Sátán fogva tartotta. Meglátta, hogy szenvedése saját oktalanságának következménye, és így szólt: "Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg! Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz." A tékozló fiúnak, bármilyen nyomorult is volt, reménységet adott az a tudat, hogy atyja szereti. A szeretet vonzotta haza. Isten szeretetének biztos tudata hajtja vissza a bűnöst Istenhez. "Az Istennek jósága téged megtérésre indít"(Róm 2:4). Az aranyfonál - az Isten szeretetéből fakadó irgalom és szánalom - minden veszélyben levő lelket körülölel. Az Úr kijelenti: "Örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem reád az én irgalmasságomat" (Jer 31:3).
  A fiú elhatározta, hogy megvallja bűnösségét. Elmegy atyjához, és ezt fogja mondani: "Vétkeztem az ég ellen és te ellened. És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hívattassam." De ezt is hozzáteszi - jelezve, hogy milyen korlátozott fogalmai vannak atyjáról: "Tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy."
  A fiatalember otthagyja a disznónyájat, a moslékot, és hazaindul. A gyengeségtől remegve, az éhségtől bágyadtan, de szapora léptekkel iparkodik haza. Nincs mivel elrejtenie rongyait, de gyötrelme legyőzi büszkeségét, és siet, hogy szolgai állásért könyörögjön atyánál, ahol egykor fiaként élt.
  A vidám, meggondolatlan ifjú, amikor kilépett atyja kapuján, még csak nem is álmodta, hogy milyen fájdalom és sóvárgás mardossa atyja szívét. Amikor féktelen társaival együtt táncolt és dőzsölt, nem gondolt arra az árnyra, amely otthonára borult. És most, amikor fáradt, nehéz léptekkel halad az úton hazafelé, nem tudja, hogy valaki figyeli, jön-e már. És amikor még "távol volt", az atya észreveszi. A szeretet jó megfigyelő. A bűnös évek torzításai sem tudták a fiú kilétét elrejteni atyja elől. "Megesék rajta a szíve, és odafutván, a nyakába esék", és csüngött rajta hosszú, meleg öleléssel.
  Az atya nem akarja, hogy fiát nyomora és rongyai miatt megvetés érje. Saját válláról veszi le a díszes köntöst, beborítja vele fia lesoványodott testét, és a fiú elzokogja bűnbánatát: "Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hívattassam." Az atya magához szorítja és hazaviszi. A fiúnak nincs alkalma arra, hogy szolgának ajánlkozzék. Ő az atya gyermeke. Elhalmozzák a ház legértékesebb dolgaival; a szolgák tisztelik, és szolgálni fogják.
  Az atya így szólt a szolgákhoz: "Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira! És előhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vigadjunk. Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott. Kezdének azért vigadni."
  Nyughatatlan fiatalságában a tékozló fiú könyörtelennek és szigorúnak tartotta atyját. Milyen másként látja most! Hasonlóan éreznek mindazok, akiket Sátán megtévesztett. Istent keményszívűnek és szigorúnak tartják. Úgy tekintenek Istenre, mint aki keresi, hol találhat kifogást, mikor marasztalhat el valakit, és aki nem hajlandó magához engedni a bűnöst, ameddig valamilyen jogos ürüggyel megtagadhatja tőle a segítséget. Törvényét akadálynak tartják, amellyel boldogságukat korlátozza; terhes igának, amelytől szívesen megszabadulnának. Akinek azonban Krisztus szeretete megnyitotta a szemét, az meglátja, hogy Isten könyörülő Isten. Nem tartja zsarnoknak és könyörtelennek, hanem atyának, aki vágyik magához ölelni bűnbánó fiát. A bűnös a zsoltárossal együtt kiáltja: "Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az Őt félők iránt" (Zsolt 103:13).
  A példázatban nem olvassuk, hogy a tékozló fiút gúnyos megjegyzés vagy szemrehányás érte volna bűnei miatt. A fiú érzi, hogy az atya örökre megbocsátotta és elfelejtette múltját. Isten is ezt mondja a bűnösnek: "Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és mint felhőt bűneidet" (Ésa 44:22). "Megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem" (Jer 31:34). "Hagyja el a gonosz az ő útát, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban." "Azokban a napokban és abban az időben, azt mondja az Úr, kerestetik az Izrael bűne, de nem lesz; a Júda vétkei, de nem találtatnak" (Ésa 55:7; Jer 50:20).
  Micsoda ígéret! Isten kész elfogadni a megtérő bűnöst. Vajon te, 'Kedves Olvasó, a magad választotta úton jársz-e? Nem távolodtál-e Istentől messzire? A törvényszegés gyümölcsét akarod-e élvezni, amely - amikor belekóstolsz - füstté és hamuvá lesz? És most, hogy már nincs semmid, terveid meghiúsultak, reményeid elsorvadtak, magadba roskadtan és vigasztalanul ülsz? Az a hang, amely már régóta szól szívedhez, de amelyre eddig nem figyeltél, most tisztán és világosan mondja: "Keljetek fel és menjetek ki, mert ez nem a nyugalomnak helye; a tisztátalanság miatt, amely elveszít, éspedig borzasztó veszedelemmel" (Mik 2:10). Térj vissza Atyád házába! Atyád hív: "Térj énhozzám, mert megváltottalak" (Ésa 44:22).
  Ne hallgass az ellenség szavára, aki azt sugallja, hogy maradj távol Krisztustól, amíg nem javulsz meg, amíg nem vagy elég jó ahhoz, hogy hozzá mehess! Ha addig vársz, akkor soha nem indulsz el. Amikor Sátán szennyes ruhádra mutat, ismételd el a Megváltó ígéretét: "Aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem" (Jn 6:37). Mondd az ellenségnek, hogy Jézus Krisztus vére megtisztít minden bűntől! Dáviddal együtt te is imádkozd: "Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek; moss meg engemet és fehérebb leszek a hónál" (Zsolt S 1:9).
  Kelj fel, és menj el Atyádhoz! Mikor még messze vagy, eléd megy. Ha bűneidet bánva csak egy lépést is teszel felé, sietve zár karába, mert végtelenül szeret. Meghallja a töredelmes lélek kiáltását. Azt is észreveszi, amikor felébred a vágy szívedben Isten után.
  
  Nincs egyetlen ima - ha dadogva hangzik is -, nincs egyetlen könnycsepp - ha titkon hull is -, nincs egyetlen őszinte vágy Isten után - ha gyenge is -, amellyel Isten Lelke ne azonosulna. Sőt, még mielőtt az ima felhangzik, vagy a szív sóvárgása kifejezésre jut, Krisztus lelkierőt küld annak az embernek, akinek szívét kegyelme érintette.
  Mennyei Atyád elveszi tőled bűnnel szennyezett ruhád. Zakariás példázatba burkolt, örökszép próféciájában Jósua, az Úr angyala előtt szennyes ruhában álló főpap a bűnöst ábrázolja. E szavakat az Úr mondja: "Vegyétek le róla a szennyes ruhákat! És monda néki: Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged! ... Feltevék azért fejére a tiszta süveget, és ruhákba öltözteték őt" (Zak 3:4-5). Isten így fog téged is felöltöztetni "az üdvnek ruháival", és betakarni "az igazság palástjával". "Ha cserények* között hevertek is: olyanok lesztek, mint a galambnak szárnyai, amelyeket ezüst borít, vagy mint vitorla-tollai, amelyek színarany fényűek" (Ésa 61:10; Zsolt 68:14).
  Bevisz dísztermébe, és zászló lesz feletted szerelme. (Lásd Énekek 2:4.) "Ha az én utaimban jársz" - mondja az Úr -, "ki- s bejárást engedek néked ez itt állók között" (Zak 3:7.) - az Isten trónját körülvevő szent angyalok között.
  "Amint örül a vőlegény a menyasszonynak, akként fog néked Istened örülni." "Ő megtart; örül te rajtad örömmel, hallgat az Ő szerelmében, énekléssel örvendez néked" (Ésa 62:5; Sof 3:17). A menny és a föld az Atyával együtt örvendezve énekli: "Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott."
  A Megváltó példázatában eddig nincs egy disszonáns hang sem, amely megzavarná az osztatlan örömet. Most azonban Krisztus másféle lelkületről tesz említést. Amikor a tékozló fiú hazajött, az idősebb fiú "a mezőn vala: és mikor hazajövén, közelgetett a házhoz, hallá a zenét és táncot. És előszólítván egyet a szolgák közül, megtudakozá, mi dolog az? Az pedig monda néki: A te öcséd jött meg; és atyád levágatá a hízott tulkot, mivelhogy egészségben nyerte őt vissza. Erre ő megharaguvék és nem akara bemenni." Az idősebb fiú nem osztozott az atya aggodalmában, és nem leste, hogy öccse jön-e már. Ezért nem osztozik az atya örömében sem, amikor a tévelygő hazatér. Az örvendezés hallatán semmi örömet nem érez. Egy szolgától megkérdezi, hogy miért ez az ünnepség, és a válasz felkelti irigységét. Nem megy be, hogy üdvözölje elveszett testvérét. Sérti a tékozló iránti kedvesség.
  Amikor az atya kijön, hogy megintse, a fiú gőgös és gyűlölködő természete megmutatkozik. Azt hangoztatja, hogy élete atyja házában a viszonzatlan szolgálat körforgása, és ezt most kicsinyeskedve szembeállítja a hazatérő fiú iránti megkülönböztetett bánásmóddal. Ezzel elárulja, hogy szolgálata inkább szolgai, mint gyermeki. Amikor élvezhette volna atyja közelségét, inkább azon a hasznon járt az esze, amely elővigyázatos életéből fakad. Szavai arról árulkodnak, hogy ezért mondott le a bűn örömeiről. Ha pedig az atya most kisebbik fiát is részesíti ajándékaiban, méltánytalan vele, az idősebbel. Irigyli testvérétől az atya jóindulatát. Világosan kifejezésre juttatja, hogy az atya helyében nem fogadta volna be a tékozlót. Még testvérének sem ismeri el. Csak hidegen "a te fiad"-nak mondja.
  Az atya szeretettel bánik vele is. "Fiam - mondja -, te mindenkor énvelem vagy, és mindenem a tiéd!" Hiszen az évek során, amíg öcséd járta a világot, te élvezhetted társaságomat!
  A gyermekek mindenben dúslakodtak, ami boldogságot adhat. A fiúnak nem lett volna szabad felvetni a jutalom és ajándék kérdését. "Mindenem a tiéd!" Neked csak bíznod kell szeretetemben, és elfogadnod az ajándékot, amelyet oly bőven mérek.
  Az egyik fiú egy időre elhagyta családját, és nem vett tudomást az atya szeretetéről. De most visszatért, és az öröm árja elűzött minden nyugtalanító gondolatot. "Ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott."
  Ráébredt-e az idősebb fiú arra, hogy milyen kicsinyes és hálátlan? Megértette-e, hogy jóllehet öccse gonoszul cselekedett, akkor is a testvére? Megbánta-e irigységét és könyörtelenségét? Krisztus erről hallgatott, mert a történet, amelyről a példázat szól, még játszódott. Krisztus hallgatóinak kellett eldönteniük, hogy miként végződjék.
  Az idősebb fiú a Jézus-korabeli, megtérni nem akaró zsidókat és minden kor farizeusait ábrázolja. A farizeusok megvetik az általuk  vámszedőnek vagy bűnösnek tartott embereket. Mivel nem követnek el látványos bűnöket, önigazultak. Krisztus saját érveiket fordította e gáncsoskodók ellen. Mint a példázatban szereplő idősebb fiú, különleges kiváltságokat kaptak Istentől. Isten családjában a fiú helyére tartottak igényt, de lelkükben béresek voltak. Nem szeretetből szolgáltak, hanem a jutalom reményében. Szemükben Isten szigorú gazda volt. Látták, hogy Krisztus felkínálja a vámszedőknek és bűnösöknek kegyelmi ajándékát ingyen - azt az ajándékot, amelyet a rabbik csak fárasztó munkával és vezekléssel próbáltak megszerezni -, és megsértődtek. A tékozló hazatérése, amely örömmel töltötte el az Atya szívét, csak irigységet keltett bennük.
  A farizeusokat is olyan meleg szeretettel intette és kérlelte a menny, mint a példázatbeli atya idősebb fiát. "Mindenem a tiéd" - nem mint bér, hanem mint ajándék. Te is csak úgy kaphatod, mint a tékozló fiú - meg nem érdemelten. Az Atya szeretetből adja.
  Az embert önigazultsága nemcsak arra készteti, hogy hamis színben tüntesse fel Istent, hanem arra is, hogy felebarátaival szemben szeretetlen és gáncsoskodó legyen. Az önző, irigy idősebb fiú leste testvérét, hogy megbírálja minden tettét, és hibáztassa a legkisebb fogyatékosságért is. Minden tévedését észrevette, minden hibás lépését eltúlozta. Így próbálta igazolni saját engesztelhetetlenségét. Ma sokan ugyanezt teszik. Amikor valaki először veszi fel a harcot a kísértések özöne ellen, ridegen, konokul becsmérlik és hibáztatják. Isten gyermekeinek mondják magukat, de Sátán szellemében járnak el. Felebarátaikkal szembeni magatartásuk miatt Isten színétől nem sugározhat rájuk fény.
  Sokan kérdezgetik: "Mivel menjek eleibe az Úrnak? Hajlongjak-é a magasságos Istennek? Égőáldozatokkal menjek-é elébe, esztendős borjúkkal?! Kedvét leli-é az Úr ezernyi kosokban, vagy tízezernyi olajpatakokban?" Pedig "megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr tetőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel" (Mik 6:18).
  A szolgálat, amelyet Isten kedvel, ez: "hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek? ... és tested előtt el ne rejtsd magadat" (Ésa 58:6.7). Ha felismered, hogy bűnös vagy, és tudod, hogy téged is csak mennyei Atyád szeretete mentett meg, akkor mélységesen szánod a bűnben szenvedőket. Többé nem leszel irigy és gáncsoskodó a bűnbánat láttán. Amikor az önzés jege leolvad szívedről, éppúgy fogsz érezni, mint Isten; osztozol az elveszettek megmentésén érzett örömében.
  Isten gyermekének mondod magad. Hogy ez az állításod igaz legyen, a "te testvéred" az, aki "meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott." A legszorosabb kötelékkel fonódik hozzád, mert Isten elismeri őt fiának. Ha nem vállalsz közösséget vele, akkor csak béres vagy a háziak között, nem pedig gyermek Isten családjában.
  Az öröm akkor sem szűnik meg, ha te nem mész üdvözölni elveszett testvéredet! A hazatérőnek meglesz a helye az Atya mellett és az Atya szolgálatában. Akinek sok bűnét bocsátotta meg Isten, az nagyon szeret. Te pedig kint maradsz a sötétben. Mert "aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet" (1 Jn 4:8).