A nagy küzdelem: hangoskönyv

  E.G. White: A nagy küzdelem - Előszó - YouTube    

Próféták és királyok: hangoskönyv

E.G. White: Próféták és királyok - Előszó - YouTube

Az apostolok története: hangoskönyv

E.G. White: Az apostolok története - 1. Isten terve egyházával - YouTube

Pátriárkák és próféták: hangoskönyv

E.G. White: Pátriárkák és próféták - Bevezetés - YouTube  

Jézus élete: hangoskönyv

EGW Jézus élete 1 - YouTube

A jel nélkül sem venni, sem eladni nem lehet

 Irányvonal - 

A Jelenések könyvében olvashatunk az Antikrisztus néven emlegetett világdiktátorról, aki közvetlenül Jézus visszajövetele előtt kerül hatalomra és hét évig uralkodik majd. A kezdeti, néhány évig tartó béke után eltöröl minden vallást és azt követeli, hogy mindenki istenként imádja. Az Antikrisztus és jobb keze, akit a Biblia hamis prófétának nevez, bevezetik a “fenevad bélyegével” fémjelzett gazdasági rendszert, amelynek segítségével teljes gazdasági és politikai hatalomra tesznek szert. Ez a diktatórikus rendszer az Antikrisztus hét éves uralkodásának felénél, a Nagy Nyomorúságnak nevezett időszak elején kerül bevezetésre, amit a következő vers támaszt alá:

“Azt is teszi mindenkivel [a hamis próféta], kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma. 18 Itt van a bölcsesség. A kinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat.” (Jelenések könyve 13:16-18)
Mi módon ez megvalósulni a mi életünkben? Hogyan kell elképzelni, hogy sem venni, sem eladni nem fogunk tudni? A kérdésre Cserbik János válaszol.

KARÁCSONY A FÉNYEK ÜNNEPE!

Egy korábbi bejegyzésben összefoglaltam David E. Smith, nyugalmazott lelkész írásának egy részletét, amit Richard Davidsonnak, az Andrews Egyetem professzorának írására alapozott. Az olvasók két kommentben is felhívták a figyelmemet arra, hogy ha Heródes Kr. e. 4. tavaszán halt meg, akkor Jézusnak az előző évben kellett születnie. Hálás vagyok az észrevételekért, és jogosnak tartom azt. Elsősorban azért vagyok hálás, mert a hozzászólások késztetésére megkerestem Richard Davidson eredeti cikkét, ami egy karácsonyi előadás volt az egyetemen, és az egyetem szakfolyóiratában jelent meg (Christmas Festival of Lights, Andrews University Seminary Studies 44. kötet, 2. szám, 2006, 197-201. p). Ebből nemcsak azt tudtam meg, hogy a szerző nem határozta meg az évet, hanem ami a fontosabb, hogy Davidson kapcsolatba hozza Jézus fogantatását a templomszentelés ünnepével, ami a mi időszámításunk szerint december utolsó hetére esett, születését pedig a sátoros ünneppel, ami a mi időszámításunk szerint szeptember végén és október elején volt.

Mi érdekes van abban, hogy Jézus fogantatása a templomszentelés ünnepére (héberül: hánukká), azaz a mai karácsony hetére esett? Davidson nem az időpontra, hanem az ünnep jellegére tette a hangsúlyt. Izráel fiai a templomszentelés ünnepén megemlékeztek arról, hogy a szír hódítóktól Kr. e. 165-ben visszafoglalták a szentélyt. Mivel a pogány hódítók megszentségtelenítették, a zsidók ismét felszentelték, majd helyreállították az eredeti istentiszteleti rendet. A hagyományok szerint erre a célra mindössze egyetlen napra elegendő szent olajat találtak, ami csoda folytán elégnek bizonyult nyolc napig. Ezért az ünnepen minden nap meggyújtják a kilenc ágú hánukká gyertyatartót, úgy, hogy az első nap két gyertyát gyújtanak meg: az úgynevezett „szolgagyertyát”, valamint az első gyertyát. A következő nap eggyel többet, aztán így tovább az ünnep utolsó napjáig, amikor immár mind a nyolc ünnepi gyertya és a szolgagyertya is ég.

Davidson ezt nemcsak a karácsonyi gyertyákkal hozza kapcsolatba, hanem János evangéliumának az Ige testet öltéséről szóló kijelentéseivel, miszerint: Jézus Krisztus „az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba” (Jn 1,9), hogy a Lélek által megfoganjon Mária méhében. Davidson szerint azonban a születés időpontja, azaz a sátoros ünnep ideje is összefügg János evangéliumával, miszerint „az Ige testté lett, közöttünk lakott (szó szerint sátrat vert közöttünk), és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal” (Jn 1,14).

Mi köze van Jézus testet öltésének a világossághoz? Ez az utolsó kérdés, amire Davidson választ keres. Nagyon sok. Mielőtt a rómaiak egyáltalán arra gondoltak volna, hogy december végén ünneplik meg a nappalok hosszabbodását, Izráel már megélt egy csodát: Kr. e, 164-ben a héber Kiszlév hónap 25-én (a mi időszámításunk szerint December 25), amikor a leghosszabb az éjszaka és a legrövidebb a nappal, felragyogott a szabadulás és a helyreállítás fénye. Alig másfél évszázaddal később, feltehetően ezen a napon Isten Fia elmondta a mennyben a negyvenedik zsoltár szavait: „Íme megjelentem, s a könyvtekercsben írva van rólam. Abban telik kedven, hogy akaratodat teljesítsem” (Zsolt 40,8-9; Zsid 10,5-9). És egy néhány pillanaton belül a Szentlélek által kisgyermekként megfogant Mária méhében. Ez az a tipológia, amire a Zsidókhoz írt levél felhívja figyelmünket, és ezért ha van egy olyan szimbolizmus, amit nem szabad elszakítanunk a karácsonytól, az a fény és a világosság.

Összegezve tehát azt mondhatjuk, hogy Davidson nem valamilyen öncélú naptári kalkuláció kedvéért tartotta meg ezt az előadást egy karácsonyi ünnepen a hetednapi adventista lelkészképzés egyik világközpontjában, hanem azért, hogy rávezesse hallgatóit, a leendő lelkipásztorokat azokra a bibliai szimbólumokra és párhuzamokra, melyek elmélyítik Isten Fia iránti tiszteletünket és hódolatunkat. Ez egy más üzenet, mint amit az Adventist Review cikkének szerzője megosztott velünk, de még szebb és még gazdagabb.

Szilvási József

Bibliai Akadémia

KÖZÖMBÖS DOLGOK A KERESZTÉNY ETIKÁBAN

A reformáció korában, elsősorban a lutheránus egyházban folyt egy vita arról, hogy mit kezdjenek a protestánsok azokkal az ünnepekkel és vallási szokásokkal, amelyeket Isten Szava sem nem parancsolt, sem nem tiltott meg? A latin nyelvből vett kifejezéssel úgy nevezték ezeket a szokásokat, hogy „közömbös dolgok” (latinul „adoaforon”, többes számban „adiafora”). Hogy vannak ilyenek, azt senki nem vitatta, de abban már voltak viták, hogy mit lehet e kérdések közé sorolni, és ha egy-egy ünnepet vagy szertartást ide soroltak, akkor milyen körülmények között lehet azokat valóban közömbös dolognak tekinteni. Hosszú viták után végül az úgynevezett „Egységességi Irat” (1580) kimondta, hogy ezekben az ügyekben két alapelvet kell követni: ha olyan dolgot kényszerítenek ránk, amit a Szentírás nem parancsolt meg, a keresztény szabadság jegyében el kell utasítanunk a lelkiismereti kényszert. Ha azt tapasztaljuk, hogy a „közömbös dolgokban” tanúsított magatartásunk megbotránkoztatja a hitben erőtleneket, a szeretet jegyében vissza kell fognunk magunkat ezekben a dolgokban.

Igaz, hogy a „közömbös dolgok” fogalmát a lutheránusok ismerték fel, de nem ők alkották meg, és korántsem állíthatjuk, hogy ez a kérdés az evangélikus egyházra korlátozódik. Mint a reformátori hagyományok követői, mi is szembesülünk ilyen kérdésekkel (úgy szoktuk megfogalmazni, hogy nem üdvösség kérdése), ezért érdemes megvizsgálni azokat a bibliai forrásokat, ahonnan Luther és Melanchthon a „közömbös dolgok” fogalmát és értelmezését merítette.

Pál apostol több levelében is foglalkozott a keresztény szabadság kérdésével: „Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de nem válok semminek a rabjává” (1Kor 6,12). „Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít. Ne keresse senki a maga hasznát, hanem a másét” (Lk 10,23). Pál itt alapvetően az étkezési kérdésekről szól, és ezt a gondolatot a Római levélben is megismétli: „Az egyik azt hiszi, hogy mindent ehet, az erőtlen pedig zöldségfélét eszik. Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik, aki pedig nem eszik, ne ítélje meg azt, aki eszik, hiszen Isten befogadta őt. Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel? Tulajdon urának áll vagy bukik de meg fog állni, mert van hatalma az Úrnak, hogy megtartsa” (Rm 14,2-4).

Köztudott, hogy nem a tiszta és a tisztátalan ételekről van itt szó, tehát olyan étkezési szokásokat említett Pál, amelyek valóban „közömbös dolgok”. Ezekben a dolgokban senki senkire nem kényszeríthet rá semmit; sem azt, hogy csupán zöldségfélét egyen, sem azt, hogy (tiszta) húsételeket is fogyasszon. Ha ilyen dolgokban nyomást gyakorolnak ránk, akkor ez már nem „közömbös dolog”, mert aki (bármelyik irányban) nyomást gyakorol a másikra, vétkezik az apostol útmutatása ellen. Éppígy vétkezünk azonban, ha szeretetlenül visszaélünk a keresztény szabadsággal, és ezzel megbotránkoztatunk másokat. Mit kell tehát tennünk? Mindenkinek meg kell tanulnia a kölcsönös szeretet, a türelem, a párbeszéd és a konszenzuskeresés erkölcsét, hogy a közömbös dolgokban egy értelemre juthassunk.

Pál apostol azonban egy másik témára is kiterjesztette a „közömbös dolgok” alapelvét, ez pedig az ünneplés. Természetesen nem a negyedik parancsolatba foglalt heti istentiszteleti napnak a dolgáról van itt szó, mert ez a teremtési rend része (1Móz 2,2-3; 2Móz 20,8-11). Vannak személyes, családi, nemzeti ünnepek, amelyek nem szerepelnek a Szentírásban. Mondok egy példát: az amerikaiak körében talán még a karácsonyát is nagyobb ünnep a „hálaadás napja”. Ez nem bibliai ünnep, de mivel a hetednapi adventista egyháznak észak amerikai gyökerei vannak, minden évben végezzük az „aratási hálamunkát”, illetve mi már nem, de összegyűjtjük az aratási hálaáldozatot. Vajon nem vétkezünk ezzel? Pál apostol útmutatásai szerint nem! Szabadon dönthetünk erről, mert ez is a „közömbös dolgok” egyike:

„Van, aki az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, a másik pedig egyformának tart minden napot: mindegyik legyen bizonyos a maga meggyőződésében. Aki az egyik napot megkülönbözteti, az Úrért különbözteti meg” (Rm 14,5-6). Az ételek és a napok kérdését összekapcsolva szól Pál apostol a „közömbös dolgokról” a Kolosséi levélben: „Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy (ceremoniális) szombat miatt. Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság… Ezek csupán emberi parancsok és rendelések. Ezeknek a megtartása a bölcsesség látszatát kelti a magunk csinálta kegyeskedés, az alázatoskodás és a test sanyargatása által, valójában azonban semmi értéke és haszna nincs, mert öntelt felfuvalkodáshoz vezet” (Kol 2,16-17, 22-23).

Isten Szava megtiltja, hogy kötélhúzás tárgyává tegyünk olyan „közömbös dolgokat”, melyek a keresztény szabadság és szeretet körébe tartoznak. Nem az a kérdés, hogy ki melyik végét húzza a kötélnek, mert maga a kötélhúzás az etikai vétség. „Mindegyikünk a felebarátja kedvét keresse, mégpedig annak javára és épülésére. Hiszen Krisztus sem a maga kedvére élt”, ezért „a türelem és vigasztalás Istene adja meg nektek, hogy egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarta szerint, hogy egy szívvel és egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját” (Rm 15,5-6).

Szilvási József

Bibliai Akadémia

55.) Kik nyerik el a pecsétet

 

54.) Mi az Isten pecsétje?

 

Boldog Új Évet 2023