Az utolsó ítélet

 „És láttam a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani Isten előtt; és könyvek nyittattak meg, majd egy más könyv nyittatott meg, amely az életnek könyve; és megítéltettek a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint.” (Jel 20,12)

„Krisztus ekkor ismét megmutatkozik az ellenség előtt. Messze a város felett, fényes, arany alapzatú trónon ül Isten Fia, és körülötte országának polgárai. Nincs nyelv, amely el tudná mondani, nincs toll, amely le tudná írni Krisztus hatalmát és fenségét. Az Örökkévaló Atya dicsősége beragyogja a Fiút, betölti Isten városát, és a kapukon át bevilágítja az egész földet.

A trónhoz legközelebb azok állnak, akik egykor Sátán ügyéért buzgólkodtak, de aztán tűzből kikapott üszökként mélységes, lelkes odaszentelődéssel követték Megváltójukat. Majd azok következnek, akiknek a jelleme hazug és hitetlen környezetben jutott el a keresztény tökéletességre, akik tisztelték Isten törvényét, amikor a keresztény világ érvénytelennek mondta; s azok az embermilliók, akik a korszakok hosszú során mártírként szenvedtek hitükért. Mögöttük pedig »nagy sokaság, amelyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből, ágazatból, népből és nyelvből… a trón előtt és a Bárány előtt… fehér ruhákba öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak« (Jel 7,9).

A megváltottak dicsérő énekbe kezdenek. Énekük betölti a levegőt. »Az üdvösség a mi Istenünké, aki a királyi székben ül, és a Bárányé.« (Jel 7,10) Az angyalok és a szeráfok ajkáról is az imádat hangja csendül…

A föld és a menny összesereglett lakóinak jelenlétében megtörténik Isten Fiának megkoronázása. Majd a királyok Királya, aki megkapta a legnagyobb méltóságot és hatalmat, ítéletet mond a kormányzata ellen lázadókra, s végrehajtja ítéletét törvénye megszegõin és népe sanyargatóin…

A gonoszoknak, mihelyt a könyvek megnyílnak és Jézus rájuk tekint, minden bűnük eszükbe jut.” (A nagy küzdelem, 665–666. o., Korszakok nyomában, 590–591. o.) Maranatha

Az új Jeruzsálem elleni támadás

 „Sátán… kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévő népeket… hogy egybegyűjtse őket háborúra…” (Jel 20,7–8)

„Abban a roppant nagy tömegben temérdek ember van az özönvíz előtti időből: magas kort megért, hatalmas termetű lángelmék, akik a bukott angyalok befolyásának engedve minden ügyességüket és tudásukat a maguk dicsőségére használták. Csodás művészi alkotásaik láttán a világ bálványozta tehetségüket. De Isten eltörölte őket a földről kegyetlen és gonosz találmányaik miatt, amelyek megfertőzték a földet és eltorzították Isten képmását. Vannak közöttük királyok és hadvezérek, akik népeket győztek le; vitéz emberek, akik soha egyetlen csatát sem veszítettek el; büszke, becsvágyó harcosok, akiknek közeledtére birodalmak reszkettek. A halál nem változtatott rajtuk. Sírjukból kilépve felvették megszakadt gondolataik fonalát. Ugyanaz a győzelmi vágy sarkallja őket, ami a sírba szálláskor bennük élt.

Sátán először angyalaival tanácskozik, majd a királyokkal, hódítókkal és hatalmasokkal. Felmérik párthíveik erejét, létszámát, és kijelentik, hogy a városon belüli sereget, amely az ő seregükhöz képest kicsi, le tudják győzni. Terveket szőnek a gazdag és dicső új Jeruzsálem elfoglalására. És nyomban készülődni kezdenek a csatára. Leleményes harceszközöket gyártanak. A sikereikről híres hadvezérek seregekké szervezik a harcosok sokaságát. 

Végül támadásra szól a parancs, és a megszámlálhatatlan sereg elindul. Soha nem volt földi hódítónak ekkora serege. Az első háború óta eltelt századok során soha nem hívtak össze ehhez fogható hadat. Sátán, a leggyakorlottabb hadvezér áll a had élén. Angyalai is egyesítik erejüket a végső harcra. Királyok és harcedzett katonák zárkóznak fel Sátán mögé, majd hatalmas csapatok következnek parancsnokaik vezérletével. A tömött sorok katonai pontossággal haladnak a repedezett földön Isten városa felé. De Jézus parancsára bezárulnak az új Jeruzsálem kapui. Sátán seregei körülveszik a várost, és felkészülnek az ostromra.” (A nagy küzdelem, 664. o., Korszakok nyomában, 589–590. o.) Maranatha

A második feltámadás

 „Amikor eltelik az ezer esztendő, a Sátán eloldatik fogságából. És kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévő népeket…” (Jel 20,7–8) 

„A második feltámadás az ezer esztendő végén lesz. Ekkor a gonoszok feltámadnak, és megjelennek Isten előtt, hogy »a megírott ítélet« végrehajtassék. A Jelenések könyvének írója, miután látta az igazak feltámadását, így szólt: »A többi halottak… meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő.« (Jel 20,5) Ésaiás pedig ezt mondja a gonoszokról: »Összegyűjtve összegyűjtetnek gödörbe, mint a foglyok, és bezáratnak tömlöcbe, és sok napok után meglátogattatnak.« (Ésa 24,22)” (A nagy küzdelem, 661. o., Korszakok nyomában, 586–587. o.)

„Ekkor Sátán felkészül az utolsó nagy összecsapásra. Amíg a gonoszság fejedelme nem gyakorolhatta hatalmát, és nem volt kit becsapnia, tehetetlen és komor volt. De amikor a gonoszok feltámadnak, és Sátán maga mellett látja a nagy sokaságot, reménye újraéled, és eltökéli, hogy nem adja fel a nagy küzdelmet. Az elkárhozottak egész seregét zászlaja alá gyűjti, és megkísérli velük megvalósítani tervét. A gonoszok Sátán foglyai, Krisztus megtagadásával meghódoltak a lázadó vezér előtt. Most is készek elfogadni javaslatait, és teljesíteni parancsát. Sátán azonban korábbi ravaszságához híven nem árulja el kilétét. Fejedelemnek mondja magát, a világ jogos urának, akit jogtalanul kiforgattak örökségéből. Becsapott alattvalói előtt megváltónak tünteti fel magát. Azt hazudja, hogy az ő hatalma hozta ki őket a sírból, és azt ígéri, hogy felszabadítja őket a legkegyetlenebb elnyomás alól. Krisztus távollétében Sátán – állításai alátámasztására – csodákat művel. A gyengéket erőssé teszi, és mindenkit betölt saját szellemével és erejével. Majd a szentek tábora ellen vezetve őket, el akarja foglalni Isten városát. Ördögi ujjongással mutat a feltámadtak megszámlálhatatlan sokaságára, és kijelenti, hogy vezérükként képes lesz legyőzni a várost, s visszaszerezni trónját és birodalmát.” (A nagy küzdelem, 663. o., Korszakok nyomában, 588–589. o. Maranatha)

Krisztus ismét visszatér a Földre

 „Ezekről is prófétált pedig Énok, aki Ádámtól fogva a hetedik volt, mondván: Ímé eljött az Úr az ő sok ezer szentjével, hogy ítéletet tartson mindenek felett, és feddőzzék mindazok ellen, akik közöttük istentelenek, istentelenségük minden cselekedetéért, amelyekkel istentelenkedtek, és minden kemény beszédért, amelyet az istentelen bűnösök szóltak Őellene.” (Júd 14–15)

„Az ezer esztendő végén Krisztus a megváltottak és az angyalok kíséretében ismét eljön a Földre. Félelmetes méltósággal száll alá, és életre szólítja a gonoszokat a végítéletre. Hatalmas sereg jön elő, megszámlálhatatlan, mint a tenger fövenye. Micsoda különbség van köztük és azok között, akik az első feltámadáskor léptek ki sírjukból! Az igazakat Jézus hervadhatatlan ifjúsággal és szépséggel ruházta fel. A gonoszok pedig a betegség és a halál nyomait viselik.

Az emberek sokaságát magával ragadja Isten Fiának dicsősége. A gonoszok egy emberként kiáltják: »Áldott, aki jő az Úrnak nevében!« Nem a Jézus iránti szeretet mondatja ezt velük. Akaratlanul mondják, az igazság kényszeríti ki szájukból. Most is éppúgy gyűlölik Krisztust, és szívük éppúgy lázad ellene, mint amikor sírba szálltak. Nincs több kegyelemidejük a múlt hibáinak helyrehozására. Ennek semmi értelme nem lenne. Az élethosszig tartó törvényszegés megkeményítette szívüket. A második próbaidő alatt is megkerülnék Isten kívánalmait, és lázadást szítanának a menny ellen, akárcsak először.

Krisztus az Olajfák hegyére ereszkedik le, ahonnan feltámadása után fölemelkedett, és ahol az angyalok megismételték visszatérése ígéretét. A próféta ezt mondja: »Bizony eljön az Úr, az én Istenem, és minden szent vele. És azon a napon az Olajfák hegyére veti lábait, amely szemben van Jeruzsálemmel napkelet felől, és az Olajfák hegye közepén kettéválik… igen nagy völggyé. És az Úr lesz az egész föld királya, e napon egy Úr lészen, és a neve is egy.« (Zak 14,5. 4. 9) Az új Jeruzsálem káprázatos ragyogással alászáll az égből a fogadására megtisztított és előkészített helyre. Krisztus belép a szent városba, s Vele népe és az angyalok.” (A nagy küzdelem, 662–663. o., Korszakok nyomában, 588. o.) Maranatha)

Az ezeréves ítélkezés

 „Nem tudjátok-é, hogy angyalokat fogunk ítélni, nemhogy életszükségre való dolgokat?” (1Kor 6,3) 

„Az első és második feltámadás közötti ezer év során ítélet folyik a gonoszok felett. Pál apostol írásaiból kitűnik, hogy ez az ítélet a második adventet követi. »Idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr, aki egyrészt világra hozza a sötétség titkait, másrészt megjelenti a szívek tanácsait.« (1Kor 4,5) Dániel kijelenti, hogy amikor »eljöve az Öregkorú, ítélet adaték a magasságos egek szenteinek« (Dán 7,22). Ekkor az igazak mennyei királyokként és papokként uralkodnak. János ezt mondja Jelenések könyvében: »Láték királyi székeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel.« »Lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak Ővele ezer esztendeig.« (Jel 20,4. 6) Erről mondta Pál, hogy »a szentek a világot ítélik meg« (1Kor 6,2). Krisztussal együtt ítélkeznek a gonoszok felett. Összevetik tetteiket a törvénykönyvvel, a Bibliával, és mindenki ügyét a cselekedetei szerint döntik el. Majd kiszabják a büntetést a gonoszok tettei szerint, s ez az ítélet nevük mellé kerül a halál könyvébe.

Krisztus és népe Sátánt és angyalait is megítéli. Pál ezt mondja: »Nem tudjátok-é, hogy angyalokat fogunk ítélni?« (1Kor 6,3) Júdás apostol pedig kijelenti, hogy »az angyalokat is, akik nem tartották meg fejedelemségüket, hanem elhagyták az ő lakóhelyüket, a nagy nap ítéletére örök bilincsekben, sötétségben tartotta« (Júd 6). 

A második feltámadás az ezer esztendő végén lesz. Ekkor a gonoszok feltámadnak, és megjelennek Isten előtt, hogy »a megírott ítélet« végrehajtassék. A Jelenések könyvének írója, miután látta az igazak feltámadását, így szólt: »A többi halottak… meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő.« (Jel 20,5) Ésaiás pedig ezt mondja a gonoszokról: »Összegyűjtve összegyűjtetnek gödörbe, mint a foglyok, és bezáratnak tömlöcbe, és sok napok után meglátogattatnak.« (Ésa 24,22)” (A nagy küzdelem, 661–662. o., Korszakok nyomában, 586–587. o.) 

Tömjénezés oltára

A tömjénáldozat bemutatásakor a pap közelebb került Isten jelenlétéhez, mint a naponkénti szolgálat bármelyik más cselekményével. Mivel a szentély belső kárpitja nem ért fel az épület mennyezetéig, ezért Isten dicsősége, amely megmutatkozott a kegyelem trónja fölött, részben látható volt a sátor első helyiségéből. Amikor a pap tömjénnel áldozott az Úr előtt, akkor a szövetség ládája felé tekintett; és amint a tömjén füstje felemelkedett, az isteni dicsőség leereszkedett a kegyelem trónjára és betöltötte a szent helyet és gyakran mindkét helyiséget annyira, hogy kénytelen volt visszavonulni a sátor ajtajához. Amint e jelképes szolgálatban a pap hittel tekintett a kegyelem trónjára, amelyet nem láthatott, úgy Isten népének is most imáikat Krisztushoz kell küldeniük, nagy főpapjukhoz, aki - noha az emberi szem nem láthatja őt - érettük könyörög a mennyei szentélyben. (EGW Pátriarkák és próféták)

A tömjén, amelynek füstje és illata Izrael imáival együtt száll fel a mennybe, Krisztus érdemeit és közbenjárását ábrázolja. Krisztus tökéletes igazságossága, amelyet Isten hit által az ő népének tulajdonít, teszi egyedül elfogadhatóvá Isten számára a bűnös emberi lények szolgálatát. A szentek szentje kárpitja előtt az állandó engesztelő áldozat oltára, a szentély előtt pedig a folyton égő áldozat oltára állott. Istent vérrel és tömjénezéssel kellett megközelíteni. Ezek a jelképek a nagy Közbenjáróra mutattak, aki által a bűnösök megközelíthetik Istent, és aki által egyedül kaphatnak kegyelmet és üdvösséget a bűnbánatot tartó hívő lelkek.  (EGW Pátriarkák és próféták)

A szertartási törvényt Krisztus adta. Miután ezt már nem kellett megtartani, Pál apostol a valós helyzetében és értékében tárta ezt a törvényt a zsidók elé. Megmutatta a helyét Isten megváltási tervében és viszonyulását Krisztus munkájához. A nagy apostol ezt a törvényt dicsőségesnek és Alkotójához méltónak mondja. A szentély ünnepélyes istentisztelete azokat a nagyszerű igazságokat ábrázolta, amelyeket ki kellett nyilatkoztatni az egymást követő nemzedékeknek. A tömjén füstje, amely Izrael imádságaival szállt fel, Isten igazságosságát képviseli, ami egyedül teheti Isten számára elfogadhatóvá a bűnös imádságát. A vérző állat az áldozati oltáron a Megváltó eljöveteléről tett tanúbizonyságot. A szentek szentjéből pedig az isteni jelenlét látható jele ragyogott ki. Így a sötétség és a hitehagyás korszakain át, amelyek egymást követték, Isten a hitet életben tartotta az emberek szívében, míg eljött a megígért Messiás adventjének ideje.  (EGW Pátriarkák és próféták)

Az első helyiségben, vagyis a szent helyen volt a szent kenyerek asztala, a gyertyatartó és a tömjénezés oltára. A szent kenyerek asztala az északi oldalon állott. Ezt az asztalt díszes koronájával együtt tiszta arannyal vonták be. A papoknak erre az asztalra minden szombaton tizenkét kenyeret kellet helyezni két sorban elrendezve és tömjénnel meghintve. Azokat a kenyereket, amelyeket elvettek az asztalról - mivel szent kenyereknek számítottak - a papoknak kellett megenniük. Délen helyezték el a hétágú gyertyatartót a hét lámpájával együtt. Karjait választékosan kidolgozott virágmintákkal díszítették. Ezek a virágminták a liliomokhoz hasonlítottak. Az egész gyertyatartó egy darab tömör aranyból készült. Mivel a sátornak nem voltak ablakai, a lámpákat sohasem oltották ki egyszerre ugyanazon időben. Éjjel és nappal állandóan árasztották világosságukat. A kárpit előtt, - amely elválasztotta a szent helyet, a szentélyt a szentek-szentjétől, a legszentebb helyiségtől, az Isten közvetlen jelenlétének helyétől - állott a tömjénezés aranyból készített oltára. Ezen az oltáron a papnak minden reggel és este tömjént kellett elégetnie. Ennek az oltárnak a szarvait a bűnért való áldozat vérével kenték meg, az engesztelés nagy napján pedig az egész oltárt meghintették vérrel. Ezen az oltáron a tüzet maga Isten gyújtotta meg, és ezt a tüzet gondosan ápolták. Éjjel és nappal a szent tömjén töltötte be illatával a szent helyiségeket és a sátor körüli külső térséget is. (EGW Pátriarkák és próféták)

Szentély

 Ahogy hajdan a nép hitben ráhelyezte bűneit a bűnért való áldozatra, és az áldozat vére által jelképesen áthárította őket a földi szentélyre, az újszövetség idején a bűnbánók éppígy helyezik hitben Krisztusra bűneiket, és valóságosan áthárítják őket a mennyei szentélyre. S miként a földi szentély a bűnök eltávolításával jelképesen megtisztult a bűnök szennyétől, a mennyei szentély az ott nyilvántartott bűnök eltávolításával, azaz eltörlésével ténylegesen megtisztul. A mennyei templom megtisztítása előtt azonban a feljegyzések könyvét megvizsgálva meg kell állapítani, hogy ki részesülhet – bűnbánata és Krisztusba vetett hite nyomán – az engesztelés áldásaiban. A szentély megtisztítása tehát egyben vizsgálat is – azaz ítélkezés. Ennek a munkának le kell zárulnia, mielőtt Krisztus eljön, hogy népét megváltsa, mert amikor eljön, a jutalmat is hozza, hogy mindenkinek cselekedetei szerint fizessen (Jel. 22:12). (EGW Nagy küzdelem)

Tekintetünket a szentélyre szegezzük. — Mint népnek a próféciák komoly tanulmányozóinak kell lennünk. Nem szabad addig nyugodnunk, amíg a szentély tanát illetően teljes értelemre nem jutunk. Erre Dániel és János látomásai árasztanak világosságot. Ez megvilágítja jelenlegi helyzetünket és munkánkat, sőt félreérthetetlen bizonyítékát adja, hogy Isten vezetett bennünket a múlt tapasztalataiban. Megmagyarázza 1844-es csalódásunkat, megmutatja, hogy a megtisztítandó szentély nem a Föld, ahogyan mi feltételeztük, hanem a menny: Krisztus akkor lépett be a mennyei szentély szentek szentjébe, s ott végzi papi tisztségének végső szolgálatát. Így teljesedik be az angyalnak Dániel prófétához intézett szava: „Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága” (megtisztíttatik a szenthely, Dn 8:14).

A földi szentély mindkét részében főpap szolgált. Az első részbe naponként belépett s végezte szolgálatát, de a szentek szentjébe évenként csak egyszer lépett be, hogy megtisztítsa azt azoktól a bűnöktől, amelyeket arra áthárítottak. A földi szentélybe a papok, valamely bűnért bemutatott áldozati állat vérével léptek be. 

Keresztelő János küldetett el, hogy Illés próféta erejében és lelkületével egyengesse a Megváltó útját. Azokat, akik János tanítását elvetették, Jézus prédikációja sem boldogította. Mivel az eljövetlét hirdető üzenetet ellenezték, olyan álláspontra helyezkedtek, hogy megjelenésekor sem fogadhatták el a hírnököktől még a legmeggyőzőbb bizonyságtételt sem, hogy Krisztus; a Messiás. Sátán azonban ezzel sem volt megelégedve. Azokat, akik elvetették János üzenetét, tovább hajszolta s arra csábította, hogy Krisztust megtagadják, és keresztre feszítsék. Akik így cselekedtek, azok a pünkösd nap áldásában sem részesülhettek, amely áldás megmutathatta volna nekik a mennyei szentélyhez vezető utat. A templom kárpitjának kettéhasadása azt jelezte, hogy Isten nem fogadja el többé a zsidós ceremóniákat és áldozatokat. A nagy Áldozat immár megtörtént és elfogadtatott s Isten Szentlelke, amely pünkösd napján áradt ki a tanítványokra gondolataikat a földi szentélyről a mennyire irányította, ahova Jézus saját vérével lépett be, hogy kiárassza tanítványaira megváltása áldásait. A hitetlen zsidók azonban sötétségben hagyattak. Elveszítették az összes világosságot, amit a megváltás tervének ismerete adhatott volna nekik és továbbra is haszontalan áldozataikban és adományaikban hittek és bíztak. A földi szentély helyébe a mennyei szentély lépett, csakhogy nekik a nagy változásról nem volt tudomásuk. Ezért nem volt semmi hasznuk Krisztusnak a mennyei szentélyben végzett közbenjárói szolgálatából. (Tapasztalatok és látomások)

A szent sátort egy pitvarnak nevezett üres térség vette körül, melynek rézoszlopokra erősített, finom lenvászon kerítése volt. Ennek az elkerített résznek a bejárata keletre nézett. Ezt a bejáratot is drága anyagból, mesteri munkával készített, de a sátorénál mégis szerényebb kárpit zárta el. Mivel a pitvart övező lenvászon függönyök csak fele olyan magasak voltak, mint a szentély, a nép kívülről mindig jól láthatta az építményt. A pitvarban, a szentély nyílásával szemben állt az égőáldozatok számára készült rézoltár. Ezen az oltáron égették el az Úrnak bemutatott égőáldozatokat, szarvait pedig meghintették az elfedező vérrel. Az oltár és a szentély bejárata között rézmedence állt, amely Izrael asszonyainak önként adományozott tükreiből készült. Ebben a rézmedencében kellett a papoknak megmosni kezeiket és lábaikat, valahányszor a szentélybe léptek, vagy az Úr égőáldozatának oltárához közelítettek. (EGW Pátriarkák és próféták)

Az igazság tökéletes rendszerének kulcsa. — A szentély tana volt az a kulcs, amely az 1844-es csalódás titkát feltárta. Szemünk elé tárta az igazság tökéletes rendszerét, amely összefüggő és harmonikus. Rámutatott arra, hogy Isten keze vezette a nagy adventmozgalmat, rámutatott az időszerű kötelességünkre, amely világosságot árasztott Isten népének helyzetére és munkájára (The Great Controversy, 1888, 423. o.).

Szentek szentje

Abban a pusztai sátorban és abban a templomban, amelyek Isten lakóhelyének szimbólumai voltak, egy helyiség Isten jelenlétének szentségét őrizte. A bejáratnál lévő, kérub-mintákkal átszőtt függönyt egyvalakinek a kivételével senkinek sem volt szabad felemelnie. A függöny felemelése és a szentek szentje szent titkába való hívatlan behatolás halált jelentett, mert a frigyládát betakaró fedél felett fénylett a Legszentebb Lény dicsősége, és meghalt az, aki arra a dicsőségre rátekintett. Az év egyetlen napján, a szentek szentjében végzendő szolgálatra kijelölt napon, a főpap remegve lépett Isten elé, miközben tömjénfüst takarta el szeme elől a dicsőséget. A templom egész területén minden hang elnémult. Egy pap sem szolgált az oltároknál. A hívek serege néma áhítatban meghajolva könyörgött Isten irgalmáért (EGW A nagy orvos lábnyomán)

A tömjén, amelynek füstje és illata Izrael imáival együtt száll fel a mennybe, Krisztus érdemeit és közbenjárását ábrázolja. Krisztus tökéletes igazságossága, amelyet Isten hit által az ő népének tulajdonít, teszi egyedül elfogadhatóvá Isten számára a bűnös emberi lények szolgálatát. A szentek szentje kárpitja előtt az állandó engesztelő áldozat oltára, a szentély előtt pedig a folyton égő áldozat oltára állott. Istent vérrel és tömjénezéssel kellett megközelíteni. Ezek a jelképek a nagy Közbenjáróra mutattak, aki által a bűnösök megközelíthetik Jahvét, és aki által egyedül kaphatnak kegyelmet és üdvösséget a bűnbánatot tartó hívő lelkek. (EGW Pátriárkák és próféták)

A belső kárpit mögött volt a szentek szentje. Ez volt a középpontja az engesztelés és a közbenjárás jelképes szolgálatának. Ez képezte az összekapcsoló láncszemet a menny és a föld között. Ebben a helyiségben volt a szövetség ládája, a frigyláda, akácfából készített láda, amelyet kívül és belül arannyal vontak be, a fedele is színaranyból készült és az egészet arannyal szegélyezték. Ebbe helyezték el a kőtáblákat, amelyekre maga Isten véste be a Tízparancsolatot. Ezért nevezték Isten szövetsége ládájának is, vagy frigyládának, mert a Tízparancsolat volt az alapja annak a szövetségnek, amelyet Isten az Izraellel kötött. (EGW Pátriárkák és próféták)

Krisztuson át kellett föltárulni a szentek szentje rejtett dicsőségének. Ő minden emberért elszenvedte a halált, s áldozata által emberek fiai voltak hivatva Isten fiaivá válni. A Krisztusban hívőknek nyílt arccal, mintegy tükörben szemlélve az Úr dicsőségét, dicsőségről, dicsőségre kell elváltozniuk. A kegyelem trónja, melyen a szentek szentjében Isten dicsősége nyugodott, nyitva áll mindenki számára, aki elfogadja Krisztust bűnáldozatul. Ezzel az Úr közösségbe hozza őket Istennel. A függöny kettéhasadt, az elválasztó falak leomlottak, az áldozati szertartás törölve lett. Krisztus vérének érdeme által megszűnt az ellenségeskedés. A Krisztusba vetett hit által zsidó is, pogány is ehet az élet kenyeréből. (EGW Te igéd igazság 5.kötet)

Szent sátor

 A szent sátor építésekor, amely Isten hajléka lett, Mózes azt az utasítást kapta, hogy mindent a mennyei minta szerint készítsen el. Isten felhívta őt a hegyre, kinyilatkoztatta neki a mennyei dolgokat, és a szentélyt – minden hozzá tartozó berendezéssel együtt – annak mintájára készítették el

Mialatt a szent sátor építése előre haladt, és a nép Mózeshez hozta adományait, és ő a munkásoknak adta azokat mindazok a bölcs emberek, akik részt vettek a munkában, megvizsgálták az ajándékokat, és megállapították, hogy a nép eleget hozott, sőt többet, mint amit fel tudtak használni, ezért Mózes kihirdette a táborban, mondván: „Se férfi, se asszony ezután ne készítsen ajándékot a szent munkára. És megszűnt a nép hordani. És az egész munka elvégzésére elég volt az adomány, még felesleges is.” (II. Móz. 36:5–6) (EGW Megváltás története)

Példaadásuk, amellyel oly készségesen készítettek anyagot a szent sátor számára, példakép mindazoknak, akik igazán imádják Istent. Azok, akik értékelik Isten szent jelenlétének áldását, amikor hajlékot építenek, hogy közöttük lakozhasson, tanúsítsanak nagyobb érdeklődést a szent munka iránt annak arányában, amennyivel többre értékelik a menny áldásait földi kényelmüknél. Fel kellene ismerniük, hogy Isten számára készítenek hajlékot.  (EGW Megváltás története)

A sátor felügyeletét és mindannak gondozását, ami a sátorhoz tartozott, a lévitákra bízták, úgy a táborozás, mint a vándorlás ideje alatt. Mikor a táborhelyről továbbmentek, nekik kellett a szent sátort lebontaniuk. Ha pedig elérték a következő pihenőállomást, akkor szintén a lévitáknak kellett a sátort újra felállítani. A többi törzs tagjainak halálbüntetés terhe mellett tilos volt a sátorhoz közel menni. A lévitákat három csoportba osztották el, Lévi három fiának leszármazottai szerint. Mindegyik csoportnak megvolt a maga különleges feladata és munkája. A szent sátor előtt, annak közvetlen közelében állították fel Mózes és Áron sátrát. Tőlük délre táboroztak a kéhátiták. Az ő kötelességük volt, hogy gondoskodjanak a szövetség ládájáról és más tartozékokról. Északon helyezkedtek el a méráriták. Megbízták őket, hogy gondoskodjanak a sátor pilléreiről, karmantyúiról, deszkalapjairól, stb. A sátor hátsó része mögött táboroztak a gersoniták. Rájuk bízták a sátor felügyeletét; takaróinak, lepleinek és függönyeinek őrzését. (EGW Pátriárkák és próféták)

Isten maga irányította az izraelitákat pusztai vándorlásuk során. Letáborozásuk helyét a felhőoszlop leereszkedésével jelezte, mutatta meg nekik. Mindaddig a táborhelyen kellett maradniuk, míg a felhőoszlop a sátor felett nyugodott. Mikor folytatniuk kellett útjukat, a felhőoszlop magasan a szent sátor fölé emelkedett. Úgy a letáborozást, mint a továbbindulást Mózes ünnepélyes könyörgése, Isten segítségül hívása vezette be: "Mikor pedig el akarták indítani a ládát, ezt mondja vala Mózes: Kelj fel Uram, és széledjenek el a te ellenségeid, és fussanak el előled a te gyűlölőid. Mikor pedig megáll vala, ezt mondja: Fordulj vissza Uram Izraelnek tízezerszer való ezreihez" (4Móz 10:35-36). (EGW Pátriárkák és próféták)

Frigyláda

 

A földi templomban a frigyláda magában foglalta a két kőtáblát, amelyre Isten felírta törvényét. A frigyláda csupán a törvénytáblák tartója volt, de értékessé és szentté tette a mennyei elvek jelenléte. Amikor Isten temploma megnyílt a mennyben, láthatóvá lett a testamentumát tartalmazó frigyláda is. A mennyei templomban – a szentek szentjében –dicsőség övezi Isten törvényét, azt a törvényt, amelyet Isten mennydörgések közepette hirdetett ki a Sinai-hegyen, és saját ujjával írt a kőtáblákra. (E.G.W. Nagy küzdelem)

A főpap évente egyszer, amikor belépett a szentek szentébe, és Isten félelmetes jelenlétében szolgált a frigyláda előtt, megkérdezte Istent, aki gyakran fennhangon felelt. Ha az Úr nem felelt szóval, akkor a fény és dicsőség szent sugarait nyugtatta meg a frigyláda jobb oldali kérubján, helyeslésének és pártfogásának jeléül. Ha kérésüket visszautasította, akkor felhő nyugodott meg a bal oldali kérubon. (E.G.W. Megváltás története)

Négy mennyei angyal mindig kísérte Isten frigyládáját minden utazásában, hogy megvédje minden veszélytől, és vigyáztak, hogy betöltsék minden küldetésüket, amely a frigyládával kapcsolatos. Jézus Isten Fia mennyei angyalok kíséretében haladt a frigyláda előtt, amikor a Jordánhoz érkeztek, és a habok kettéváltak jelenléte előtt. Krisztus és az angyalok álltak a papok és a frigyláda mellett, amíg Izrael átkelt a Jordánon. Krisztus és az angyalok követték a frigyláda Jerikó körüli útját, és végül lerombolták a város erős falait, és átadták Jerikót Izraelnek (E.G.W. Megváltás története)

A frigyláda tetején levő kérubon kívül Salamon még két nagyobb angyalt készített, amelyek a frigyláda két oldalán álltak, és azt ábrázolták, hogy a mennyei angyalok mindenkor megőrzik Isten törvényét. Lehetetlen leírni ezen templom szépségét és fényességét. A szent frigyládát ünnepélyesen és tiszteletteljes rendben hozták el a templomba, és oda tették helyére, a két méltóságteljes kerub szárnyai alá. A kérubok a földön álltak. (E.G.W. Megváltás története)

 Mózes által különleges utasítást adott az Úr a frigyláda szállítására vonatkozólag. Senki más, csak a papok, Áron leszármazottai érinthették meg, vagy láthatták fedetlenül. Isten utasítása így hangzott: "[...] akkor jöjjenek el Kéhát fiai, hogy elvigyék azokat; de ne illessék a szenthelynek semmi edényét, hogy meg ne haljanak" (4Móz 4:15). A papoknak le kellett takarniuk a frigyládát és azután a kéhátitáknak kellett azt felemelniük a rudaknál fogva, amelyeket a frigyláda mindkét oldalán levő gyűrűkbe helyeztek, és amelyeket sohasem mozdítottak el helyükről. (E.G.W. Pátriárkák és próféták)

Mivel Izrael népe megszegte Isten parancsolatait, és gonoszul cselekedett, Isten megengedte a fogságot, hogy megalázza és megbüntesse őket. Mielőtt a templom elpusztult volna, Isten tudatta néhány hűséges szolgájával a templom sorsát, bár Izrael büszkesége volt és bálványozott, miközben vétkezett Isten ellen. Kijelentette nekik Izrael fogságát is. Ezek az igazságos emberek közvetlenül a templom pusztulása előtt eltávolították a kőtáblákat tartalmazó szent frigyládát, gyász és szomorúság közepette elrejtették egy barlangba bűneik miatt, hogy többé ne adják vissza nekik. A szent frigyláda most is el van rejtve. Azóta sohasem háborgatták, mióta elrejtették. (EGW Megváltás története)

 1844-re irányítja, amikor Krisztus belépett a szentek szentjébe, hogy elvégezze az engesztelés befejező szolgálatát. Akik hitben felismerték, hogy nagy Főpapjuk a szentek szentjében elkezdte szolgálatát, meglátták a frigyládát is, és a szentély tanát tanulmányozva megértették, hogy a Megváltó szolgálatában váltás történt. Látták, hogy Jézus Isten szövetségének ládája előtt szolgál, és saját vérére hivatkozik a bűnösök érdekében. A földi templomban a frigyláda magába foglalta a két kőtáblát, amelyre Isten felírta törvényét. A frigyláda csupán a törvénytáblák tartója volt, de értékessé és szenté tette a mennyei elvek jelenléte. Amikor Isten temploma megnyílt a mennyben, láthatóvá lett a testamentumát tartalmazó frigyláda is. A mennyei templomban – a szentek szentében – dicsőség övezi Isten törvényét, azt a törvényt, amelyet Isten mennydörgések közepette hirdetett ki a Sínai hegyen, és saját ujjával írta a kőtáblákra. Isten törvénye, amely a mennyei templomban van, az eredeti szent törvény. A földi templomban a frigyláda magában foglalta a két kőtáblát, amelyre Isten felírta törvényét. A frigyláda csupán a törvénytáblák tartója volt, de értékessé és szentté tette a mennyei elvek jelenléte. Amikor Isten temploma megnyílt a mennyben, láthatóvá lett a testamentumát tartalmazó frigyláda is. A mennyei templomban – a szentek szentjében –dicsőség övezi Isten törvényét, azt a törvényt, amelyet Isten mennydörgések közepette hirdetett ki a Sinai-hegyen, és saját ujjával írt a kőtáblákra. (E.G.W. Nagy küzdelem)

A leölt bárány

Az áldozati szolgálat jelképei és ábrái a jövendölésekkel együtt fátyolozott, pontosan ki nem vehető képet adtak az irgalmasságról és kegyelemről, melyet Krisztus eljövetele fog a földre hozni. Az Úr kinyilatkoztatta Mózesnek a Krisztusra mutató jelképek és ábrák jelentőségét. Mózes látta annak végét, melynek majd meg kell szűnnie, mikor Krisztus halálakor a jelkép valósággá válik. Látta, hogy az ember csakis Krisztus által tudja megtartani az erkölcsi törvényt. E törvény megszegésével az ember bűnt hozott a világra, és a bűnnel halált. Krisztus lett az ember bűnéért a jóvátétel. Krisztus az ő jellemének tökéletességét ajánlja az ember bűnössége helyébe, ő vette magára az engedetlenség átkát. Az ősi áldozatok az ő áldozatára mutattak előre. A leölt bárány azt a Bárány jelképezte, aki elveszi a világ bűnét. (Te igéd igazsága 6. kötet)

 Lukács 9:23) Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem. Isten akaratának való alávetettség jelképe - Viselnünk kell Krisztus igáját, hogy teljes egységre jussunk vele Vegyétek magatokra igámat, mondja. Engedelmeskedjetek kívánalmaimnak. Kívánalmak homlokegyenest ellenkezhetnek az ember akaratával és céljával. Mit lehet akkor tenni? Az iga és kereszt jelképek, ugyanazt ábrázolják - akaratunk Istennek való átadását. Az iga viselése baráti kapcsolatban egyesíti a véges embert Isten hőn szeretett Fiával. A kereszt fölvevése lefejti az ént a lélekről s oda helyezi az embert, ahol megtanulja, hogyan kell Krisztus terheit hordozni. Nem követhetjük Krisztust anélkül, hogy igát ne hordoznánk. Anélkül, hogy fölvennénk keresztjét s vinnénk ő utána. Ha akaratunk nem egyezik Isten kívánalmaival, meg kell tagadnunk hajlandóságainkat, föladnunk kedvenc kívánságainkat, Krisztus nyomdokaiba lépnünk.. (Te igéd igazsága 5. kötet)

 Ha azok között szeretne lenni, akik szeplő nélkül állnak majd Isten trónja előtt, akik a nagy nyomorúságból jöttek és megmosták ruháikat és megfehérítették a Bárány vérében. Az Úr gondoskodott a lehetőségről. Ő teremtett végtelen áron forrást, de a "fehérre mosás" feladata ránk hárul, akik tökéletlenül állunk az Isten előtt. Az Úrnak nincs szándékában, hogy eltávolítsa ezeket a foltokat anélkül, hogy mi is meg ne tennénk a magunkét. Nekünk magunknak kell megmosnunk ruhánkat a Bárány vérében. Hitünkkel megragadhatjuk Krisztus vérének érdemeit, és az Úr kegyelme és hatalma által erőt nyerhetünk, hogy legyőzzük tévedéseinket, bűneinket és jellemhibáinkat, és győztesként kerüljünk ki a tusából, – így meg tudjuk mosni ruhánkat a Bárány vérében. (Bizonyságtétel 3. kötet)

Szeresd felebarátodat, mint magadat!

 

Mt 22:37-40. Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” (38) Ez az első és a nagy parancsolat. (39) A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” (40) E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták. /RÚF/ Lk 10:27- 28. Ő pedig így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” (28) Jézus ezt mondta neki: Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz. /RÚF/

 Mt 22:37-40 szerint Jézus világossá tette, hogy az igaz hit hétköznapi megnyilvánulása e két parancsolatból eredeztethető. Lk 10:27-28 pedig tisztázza, hogy aki e kettőt megtartja, annak örök élete lesz. „Isten kormányzata mennyen és földön a szeretet elvére épül. Határozza meg a keresztény ember jellemét is a szeretet! Csak így lehet állhatatos. Csak így tudja elviselni a próbát és leküzdeni a kísértést”. (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház, 27./old.)

 Mik 6:6-8. Mivel járuljak az Úr elé? Hajlongjak-e a magasságos Isten előtt? Talán égőáldozattal járuljak elébe, esztendős borjakkal? (7) Talán kedvét leli az Úr a kosok ezreiben, vagy az olajpatakok tízezreiben? Talán elsőszülöttemet áldozzam bűnömért, drága gyermekemet vétkes életemért? (8) Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben. /RÚF/ 

 Gal 5:14. Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” /RÚF/ 1Jn 4:20-21. Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. (21) Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is. /RÚF/ 

 Pál szerint „…az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Gal 5:14, ÚRK). Vagyis az Isten szeretete gyakorlatilag csak a másokkal való bánásmódunkban mutatkozik meg. Habár azt is mondta, hogy „Az igaz ember pedig hitből él” (Róm 1:17), ez nem azt jelenti, hogy a hit általi élet rejtett, mások számára ismeretlen és láthatatlan volna. Pál, Mikeás és János egyaránt világossá teszi, hogy az állítólagos  hitünk valóságát a gyakorlati cselekedeteink teszik láthatóvá. 1Korintus 13. fejezetében Pál határozottan kijelentette: akinek hatalmas ismerete van, nagy dolgokat tesz, nagy a hite vagy akár az életét is feláldozza, miközben hiányzik belőle a szeretet, az olyan, mint „a zengő érc vagy pengő cimbalom” (1Kor 13:1) 1Korinthus 13:1-13. Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom. (2) És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. (3) És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból. (4) A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. (5) Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. (6) Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. (7) Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. (8) A szeretet soha el nem múlik. De legyen bár prófétálás: el fog töröltetni; legyen nyelveken szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: el fog töröltetni. (9) Mert töredékes az ismeretünk, és töredékes a prófétálásunk. (10) Amikor pedig eljön a tökéletes, eltöröltetik a töredékes. (11) Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat. (12) Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten. (13) Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet. /RÚF/ 

  A szenvedő felebarát cserbenhagyása Isten törvényének megszegése. Aki szereti Istent, nemcsak embertársait fogja szeretni, hanem a Teremtő minden teremtménye iránt gyengéd együttérzést is tanúsít. Amikor Isten Lelke tölti be az embert, akkor mások megsegítésére törekszik, nem pedig arra, hogy szenvedést okozzon. Minden szenvedővel foglalkoznunk kell, magunkat pedig Isten munkásainak tartsuk, akiknek feladata, hogy legjobb tehetségük szerint segítsék a rászorulókat. Istennel együtt kell munkálkodnunk. Sokan vannak, akik szeretik rokonaikat, barátaikat és ismerőseiket, de nem tanúsítanak kedvességet és megértést azok iránt, akiknek együttérzésre és szeretetre van szükségük. Kérdezzük meg buzgó szívvel: „Ki az én felebarátom?” Nem csak közeli barátaink és a gyülekezethez tartozók, vagy a hasonló gondolkodásúak. Az egész emberi család felebarátunk. Mindenkivel tegyünk jót, különösen hitünk cselédeivel. Mutassuk be a világnak, mit jelent Isten törvényének megtartása. Szeressük Istent mindenek felett, és felebarátunkat, mint önmagunkat. – EGW: Isten fiai és leányai, 52./old.

 Hamis tanítók olyan tanításokkal akarták eltévelyíteni a galáciabelieket, amelyek ellenkeztek Krisztus evangéliumával. Őket kívánta Pál leleplezni… Ezért inkább azt igyekezett a testvérekkel megértetni, hogy milyen fontos egymást szeretettel segíteni. Kijelentette, hogy a törvény mindenkire érvényes kívánalmát töltik be, ha szeretik egymást… Kérjék állandó imával a Lélek vezetését, aki szeretetre tanítja és egységben tartja majd őket. – Bizonyság- 9 tételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 243./old.

 Ha Isten törvénye a szívünkben van, akkor az meg fog mutatkozni a szent és fedhetetlen életben. Isten törvénye nem csupán holt szó, hanem élet és lélek, ami az emberi képzelőerőt és gondolatokat aláveti Krisztus akaratának. Amelyik szívbe be van vésve a törvény, az védelmet nyer, mivel élő víznek kútfeje származik abból. Akik szeretik Jézust, és megtartják parancsolatait, még a látszatát is igyekeznek elkerülni a gonoszságnak, de ezt nem kényszerből teszik, hanem azért, mert szívük elutasítja mindazt, ami ellenkezik a szívükbe írt törvénnyel. Nem hagyatkoznak saját erejükre, hanem Istenben bíznak, mivel egyedül Ő képes megőrizni szívüket a bűntől és a szennytől. Tiszta légkör veszi őket körül, ezért nem fogják beszennyezni saját lelküket vagy a másokét. Örömüket lelik abban, hogy az igazságot cselekszik, szeretik az irgalmasságot, és alázatosan járnak Isten előtt. – This Day With God, 146./old.

Az irgalmas samaritánus

A világban rengetegen éheznek, szükségben élnek, hátrányosan megkülönböztetnek sokakat. Mi megtehetjük a részünket, még ha ez cseppnek tűnik is a tengerben. Nem fogjuk tudni megoldani a világ minden baját Jézus visszatérése előtt, de nem is arra hívott el Isten. Amíg várjuk Urunkat, feladatunk olyan egyszerű lehet, hogy segítünk valakinek, akiknek nem jut elég étel, vagy egy gyülekezeti tagnak, aki igazságtalansággal vagy fanatizmussal szembesül – ami a mai világban is valóságos probléma. „»Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól« (Jak 1:27). Krisztus ilyen gyümölcsöket vár el tőlünk: kedves szavak, jótékonyság, a szegényekért, a rászorulókért és a szenvedőkért végzett jó cselekedetek. Amikor együttérzünk a csüggedéssel és bánattal terhelt szívűekkel, amikor kezünk ad a rászorulóknak, a mezíteleneket felöltöztetjük, az idegent befogadjuk a házunkba és a szívünkbe, az angyalok egészen közel jönnek… Az igazságosság, az irgalom és a jóindulat minden cselekedete dallamot csendít fel a mennyben. Az Atya a trónjáról figyeli azokat, akik az irgalmasság e cselekedeteit véghezviszik, és a legdrágább kincsei közé sorolja őket. »És azon a napon, azt mondja a Seregeknek Ura, amelyet én szerzek, tulajdonommá lesznek és kedvezek nékik« (Mal 3:17). Úgy értékel minden irgalmas cselekedetet a rászorulók, szenvedők iránt, mintha Jézusnak tették volna. Amikor segíted a szegényeket, együttérzel a nyomorgókkal és elnyomottakkal és könyörülsz az árvákon, közelebb kerülsz Jézushoz.” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 2. köt. 25./old.) 

 White idézet: Felhívás magasabb rendű életre 

 Pál azután bensőséges szavakkal, amelyek azóta is mind a mai napig, férfiakat és nőket lelkesítettek és bátorítottak, tárta fel annak a mély szeretetnek fontosságát, amelyet Jézus követőinek is ápolniuk kell: „Ha embereknek, vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincs én bennem, semmi vagyok. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.” (1Kor.13:1-3) 

Bármilyen hangzatos is hitvallomásunk, mégsem vagyunk Jézus őszinte tanítványai, ha szívünk nincs telve Isten és embertársaink iránti szeretettel. Még ha volna is nagy hitünk és hatalmunk csodák művelésére, de hitünk szeretet nélkül, teljesen értéktelen lenne. És ha még olyan bőkezű adakozók volnánk is, esetleg minden vagyonunkat elajándékoznánk a szegények táplálására, mindez értéktelen volna Isten előtt, ha nem a tiszta szeretet az indítórugónk. És ha buzgóságunkban mártírhalált szenvednénk is, de nem szeretetből, akkor Isten csak úgy tekintene, mint elvakult rajongót vagy becsvágyó képmutatót.

„A szeretet hosszútörő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.” (1Kor. 13:4) A legtisztább öröm a legmélyebb alázatból fakad. A legerősebb és legnemesebb jellemek a türelem, a szeretet és Isten akaratának talapzatán épülnek. 

  A szeretet „nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt” (1Kor. 13:5). Az olyan szeretet, amilyen Krisztusban élt, mások cselekedeteit és eljárását jóindulattal ítéli meg. Mások hibáit szükségtelenül nem állítja pellengérre, nem hallgat meg szívesen rágalmakat, hanem inkább igyekszik mások jó tulajdonságaira emlékeztetni. A szeretet „nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél és mindent eltűr.” Ez a szeretet „soha el nem fogy”. (1Kor. 13: 6-8) Sohasem vesztheti értékét; hiszen mennyei tulajdonság. Aki ezzel rendelkezik, mint értékes kinccsel fog áthaladni Isten városának kapuján. 

  „Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.” (1Kor. 13:13)

A szent kenyerek asztala

 Az asztalt és annak rúdjait, és minden edényét, és a szent kenyerekhez valókat. (2Móz 35,13) Mert sátor építtetett, az első, a melyben vala a gyertyatartó, meg az asztal és a kenyerek felrakása; ezt nevezték szenthelynek. (Zsid 9,2) Mert az az Istennek kenyere, a mely mennyből száll alá, és életet ád a világnak. Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha. Én vagyok az életnek kenyere. Jn.6,33,35,48

A mennyei templom, amelyben Jézus értünk szolgál, az a csodálatos eredeti, amelynek a Mózes által épített templom csak másolata volt. Isten a földi templom építőit megáldotta Lelkével. Az a művészi képesség, amelyről az építkezés során bizonyságot tettek, mennyei bölcsesség megnyilatkozása volt. A falak úgy néztek ki, mintha tömör aranyból készültek volna. Minden irányba visszaverték az arany gyertyatartó hét lámpájának fényét. A szent kenyerek asztala és a füstölő oltár fényes aranyként csillogott. A mennyezet díszes kárpitja, amelybe kék, bíborszínű és skarlátvörös angyalokat hímeztek, növelte a látvány szépségét. A második függönyön túl volt a szent sekina – Isten dicsőségének látható megmutatkozása –, amely elé csak a főpap léphetett be úgy, hogy életben is maradt

A szentélyben, a déli oldalon volt a gyertyatartó, amelynek hét lámpája éjjel és nappal világított. Az északi oldalon állt a szent kenyerek asztala. A szentélyt és a szentek szentjét elválasztó függöny előtt volt az arany füstölő oltár, amelyről az illatfelhő Izrael imájával együtt naponként felszállt Isten elé.

Az első helyiségben, vagyis a szent helyen volt a szent kenyerek asztala, a gyertyatartó és a tömjénezés oltára. A szent kenyerek asztala az északi oldalon állott. Ezt az asztalt díszes koronájával együtt tiszta arannyal vonták be. A papoknak erre az asztalra minden szombaton tizenkét kenyeret kellet helyezni két sorban elrendezve és tömjénnel meghintve. Azokat a kenyereket, amelyeket elvettek az asztalról - mivel szent kenyereknek számítottak - a papoknak kellett megenniük. Délen helyezték el a hétágú gyertyatartót a hét lámpájával együtt. Karjait választékosan kidolgozott virágmintákkal díszítették. Ezek a virágminták a liliomokhoz hasonlítottak. Az egész gyertyatartó egy darab tömör aranyból készült. Mivel a sátornak nem voltak ablakai, a lámpákat sohasem oltották ki egyszerre ugyanazon időben. Éjjel és nappal állandóan árasztották világosságukat. A kárpit előtt, - amely elválasztotta a szent helyet, a szentélyt a szentek-szentjétől, a legszentebb helyiségtől, az Isten közvetlen jelenlétének helyétől - állott a tömjénezés aranyból készített oltára. Ezen az oltáron a papnak minden reggel és este tömjént kellett elégetnie. Ennek az oltárnak a szarvait a bűnért való áldozat vérével kenték meg, az engesztelés nagy napján pedig az egész oltárt meghintették vérrel. Ezen az oltáron a tüzet maga Isten gyújtotta meg, és ezt a tüzet gondosan ápolták. Éjjel és nappal a szent tömjén töltötte be illatával a szent helyiségeket és a sátor körüli külső térséget is.

A szent kenyeret mindig áldozatként tartották az Úr előtt. Így a naponkénti áldozatnak volt a része. A szentély asztalára kitett kenyeret szent kenyérnek vagy "a jelenlét kenyerének" nevezték, mivel mindig az Úr arca előtt volt. Az ember Istentől való függőségének az elismerése volt úgy testi, mint lelki táplálék tekintetében, amelyet csak Krisztus közbenjárására kaphat meg az ember. A manna is és a szent kenyér is Krisztusra mutatott, az "élő kenyérre", aki mindig Isten jelenlétében van érettünk. Maga Krisztus mondta: "Én vagyok az életnek kenyere [...] amely a mennyből szállott alá" (Jn 6:48-50). A kenyerekre tömjént tettek. Amikor a szent kenyeret minden szombaton elvitték az asztalról, hogy frisset tegyenek fel, a rajta lévő tömjént elégették az oltáron Isten előtt emlékeztetőül. (E.G.W. írásaiból)