Örökkévaló evangélium: A misszió üzenete

 Jel 14:6-7. És láttam, hogy egy másik angyal repül fenn az égen: az örök evangélium volt nála, hogy hirdesse azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek; (7) és hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait! /RÚF/ 

 Az egész Szentírásban ez az egyetlen hely, ahol az „örökkévaló” és az „evangélium” szó összekapcsolódik. Az evangélium a kegyelem jó híre, amit Jézus mindenki számára felajánlott. Eljött a világba, hogy bemutassa Isten kegyelmét és igazságát. (Jn 1:14. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. /RÚF/) Bűntelen életet élt, bűntelenül halt meg a kereszten, mint helyettes áldozat, viselve a mi bűneink büntetését. [Ézs 53:4-5. Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. (5) Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. /RÚF/ (1Pt 3:18.) Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket, miután halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint. /RÚF/] Ezután feltámadt, visszatért a mennyekbe, az Atya felmagasztalta, ma pedig közbenjár értünk a mennyei szentélyben. (ApCsel 2:33. Miután tehát felemeltetett az Isten jobbjára, és megkapta az Atyától a megígért Szentlelket, kitöltötte ezt, amint látjátok is, halljátok is. /RÚF/ Zsid 7:25. Ezért üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük. /RÚF/ Jel 1:18. és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai. /RÚF/) Nemsokára visszatér, hogy beváltsa legnagyobb ígéretét: megjelenik hatalomban és dicsőséggel, majd a millennium után megalapítja Isten országát a földön. [Jn 14:1-4. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem! (2) Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? (3) És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. (4) Ahova pedig én megyek, oda tudjátok az utat. /RÚF/ ApCsel 1:11. akik ezt mondták: Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe. /RÚF/ Jel 21:1-4. És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. (2) És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyaszszony, aki férje számára van felékesítve. (3) Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, (4) és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. /RÚF/] 

 Ezek az örökkévaló evangélium alapvető tartalmi elemei. Figyelemre méltó, hogy az üzenet örökkévaló. Egyetlen evangélium menthet csak meg bennünket, ami ugyanaz marad, míg Isten missziója be nem teljesedik. Sosem lesz másik evangélium. Hamis tanítások és tévhitek jönnek és mennek (Ef 4:14. hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; /RÚF/), de a megváltás üzenete, az örökkévaló evangélium nem változik soha. Aki hisz benne és engedelmességgel megéli azt, jutalmat nyer. (5Móz 5:33.) Mindenben azon az úton járjatok, amelyet megparancsolt nektek Istenetek, az Úr, hogy élhessetek, jó dolgotok legyen, és hosszú ideig lakhassatok azon a földön, amelyet birtokba vesztek. /RÚF/ (Róm 2:6.) Ő mindenkinek cselekedetei szerint fog megfizetni /RÚF/) 

 Ugyanazt a megbízást kapjuk mi is, mint az első tanítványok. Folytatnunk kell a tanítvánnyá tevés munkáját Krisztusért. Csakhogy milyen tanítványokról van itt szó? Jó, őszinte, teljesen odaszentelt életű, szerető emberekről? Ezek a tulajdonságok alapvetőek, de nem elég csak ezt hangsúlyozni. A tanítvánnyá tevés minden bibliai elemére figyelemmel kell lennünk [Lk 9:23. Azután így szólt mindnyájukhoz: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem! /RÚF/ (Jn 13:34-35). Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! (35) Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást. /RÚF/ (2Kor 5:17.) Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. /RÚF/], a végső célt tartva szemünk előtt: hogy készen álljunk és másokat is felkészítsünk Mesterünk, Jézus Krisztus második eljövetelére. 

 „Az ítélet hirdetése [Jel 14:6-7 És láttam, hogy egy másik angyal repül fenn az égen: az örök evangélium volt nála, hogy hirdesse azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek; (7) és hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait! /RÚF/] olyan üzenet, amely Krisztus visszajövetelének közelségét jelenti be. Ez az örökkévaló evangélium. Így Krisztus második adventjének hirdetése, a közelségének bejelentése láthatóan lényeges része az evangélium üzenetének”. (Ellen G. White: Christ Object Lessons. 227-228./old.)

A REFORMÁCIÓ FOLYTATÓDIK

 Isten elhívott egy népet az utolsó időkben, hogy a múlt nagy reformátorai vállán állva a Biblia legyen egyetlen hitvallásuk, üdvösségük forrását egyedül Krisztusban lássák, erejük forrása a Szentlélek legyen és minden reménységük az Úr visszatérésére irányuljon. A tévedés és tradíció sötétsége által régen elhomályosított igazságokat, így a bibliai szombatot is hirdetni fogják a világnak az Úr visszatérését megelőzően. A hármas angyali üzenetből született ez a végidei mozgalom a reformáció kiteljesedéséért és hogy Krisztussal együtt befejezze földi munkáját. A Biblia utolsó könyvének hatalmas próféciái bemutatnak egy Isten által elrendelt, csalódás után felemelkedő mozgalmat, ami hirdeti Isten utolsó üzenetét a világnak. Jelenések 14. fejezete bemutat egy egyházat, ami az egész földre eljuttatja az örökkévaló evangélium jó hírét.

Jenések 14. fejezetének három angyalához csatlakozik egy negyedik is a 18. fejezetben, aki erőt ad a három angyalnak az üzenet hirdetéséhez, és „a föld fénylett annak [Istennek] dicsőségétől” (Jel 18:1). A 18. fejezet az emberi történelem csúcspontjához és az evangélium végső győzelméhez vezető főbb eseményekre összpontosít. 

 Jel 14:1-20. És láttam: íme, a Bárány ott állt a Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezren, akiknek a homlokára az ő neve és Atyjának a neve volt felírva. (2) Hallottam egy hangot a mennyből, mint nagy vizek zúgását és mint hatalmas mennydörgés hangját; és a hang, amelyet hallottam, olyan volt, mint a hárfásoké, amikor hárfán játszanak. (3) És új éneket énekelnek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt, és senki sem tudta megtanulni ezt az éneket, csak az a száznegyvennégyezer, akik áron vétettek meg a földről...

Az angyal Isten dicsőségéből, a szentély mennyei trónterméből érkezik azzal a megbízatással, hogy hirdesse Isten utolsó kegyelmi üzenetét és figyelmeztesse a föld lakóit a bolygóra váró eseményekre. A versben az áll, hogy az angyalnak „nagy hatalma” van. A hatalomként fordított újszövetségi görög szó az exuszia. Máté evangéliumában Jézus ezt a szót használta a tanítványai kiküldésével kapcsolatban. Mt 10:1 versében ˙(Magához hívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak mindenféle betegséget és erőtlenséget. /RÚF/) „hatalmat” adott tanítványainak a gonoszság fejedelmei és erői felett. Isteni erővel küldte ki őket, hogy győztesek legyenek a jó és a gonosz közötti küzdelemben. Mt 28:18-19. [Jézus pedig hozzájuk lépett, és így szólt: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. (19) Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében /RÚF/] verseiben ismét kiküldte őket, ekkor azonban azt mondta: „minden hatalom mennyen és földön” megadatik nekik, hogy elmenjenek az egész földre és tanítványokká tegyenek „minden népeket”  (Bibliatanulmnyok)

Az isteni üzenet hirdetői

„És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben.” (2Pét 1,19

„A kinyilatkoztatás szerint ez az üzenet »az örökkévaló evangélium« része. Az evangélium prédikálásával Isten nem angyalokat, hanem embereket bízott meg. A mennyei angyalok e munka irányítói. Isten rájuk bízta az emberiség megváltásáért indított nagy munkát, de az evangélium tényleges hirdetését Krisztus földi szolgái végzik ezen a világon

Hűséges emberek, akik engedelmeskedtek Isten Lelke vezetésének és az Ige tanításainak, hirdették az intő üzenetet a világnak. Ők voltak, akik figyeltek a »biztos prófétai beszéd«-re, a »sötét helyen világító szövétnek«-re, »míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel« (2Pét 1,19). Ezek az emberek jobban igyekeztek az Urat megismerni, mint az elrejtett kincseket megkeresni. Azt vallották, hogy »jobb ennek megszerzése az ezüst megszerzésénél, és a kiásott aranynál ennek jövedelme« (Péld 3,14). Isten pedig kinyilatkoztatta nekik országa nagyszerű dolgait. »Az Úr bizodalmas az Őt félőkhöz, és szövetségével oktatja őket.« (Zsolt 25,14

Ezt az igazságot azonban nem a tudósok értették meg. Ha a teológusok lelkiismeretes őrök lettek volna, akik szorgalmasan és imádkozva kutatják a Szentírást, akkor a próféciákból felismerhették volna, milyen események közelednek. De ők nem álltak a helyükön, és az üzenetet alázatosabb emberek kapták. Jézus ezt mondta: »Járjatok, amíg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket!« (Ján 12,35) Akik elfordulnak az Istentől származó világosságtól, vagy nem keresik, amikor elérhető, azok sötétségben maradnak. De a Megváltó kijelenti: »Aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.« (Ján 8,12) Aki szíve teljességével vágyakozik Isten akaratát teljesíteni, feszülten figyelve a már kapott világosságra, az nagyobb világosságot fog kapni. Isten fénylő mennyei csillagot küld hozzá, hogy elvezesse minden igazságra.” (Korszakok nyomában, 279. o.) Maranatha

Küldetésünk betöltése: Az első angyal üzenete

 

Az emberi történelemben élő utolsó nemzedék helyzete sajátos és egyedülálló: megélheti Jézus eljövetelét, és még azt megelőzően a kegyelemidő lejártát. Ez azt jelenti, hogy a bűnrendezés lehetősége még az életük folyamán lezárul, és végső sorsuk még életük folyamán eldől. Éppen ezért Isten minden segítséget megad ahhoz, hogy mindenki helyes döntést hozhasson. 

 Mire figyelmeztet és mire hív fel az első angyal üzenete?

 „Láttam más angyalt az ég közepén repülni, akinél volt az örökkévaló evangélium, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangéliumot, minden nemzetségnek és ágazatnak, nyelvnek és népnek, ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája, és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait!” (Jel 14,6–7)

„Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten, ő alkotott minket és nem magunk. Jöjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le, essünk térdre az Úr előtt, a mi alkotónk előtt!” (Zsolt 100,3; 95,6)

 

Vegyük számba, milyen konkrét felhívásokat fogalmaz meg az üzenet, és miért lehetnek ezek különösen időszerűek a vég idején, korunk sajátos társadalmi állapotai közepette:

 

„Féljétek az Istent”

Világunkban ugyanúgy kihalóban van az istenismeret és az istenfélelem, mint Noé korában volt, vagy a megítéltetése előtt álló Kánaánban. Ennek törvényszerű következménye a bűn megsokasodása, hiszen nincs, ami féken tartsa az emberi természetet. 1Tim 3,1–5 szerint végül általános lesz a kegyesség/istenfélelem látszata (Jel 13. szerint általános, kikényszerített vallásosság lesz az uralkodó), de annak ereje nélkül. „Az Úr félelme… a gonosztól való eltávozás” (Jób 28,28) – tehát az istenfélelem egyedüli bizonysága az Isten iránti engedelmesség és a bűn megtagadása. Istent félni annyit jelent, hogy az Ő értékrendje szerint élek, amely immár az enyém is, mert befogadtam a szívembe.

„Az első angyal által Isten arra szólítja fel az embereket, hogy féljék Őt, neki adjanak dicsőséget, és benne a menny és föld Teremtőjét imádják. Hogy ezt megtehessék, engedelmeskedniük kell törvényének. Bölcs Salamon ezt mondja: »Istent féljed, és az Ő parancsolatait megtartsd, mert ez az embernek fő dolga!« (Préd 12,15) Isten parancsolatainak megtartása nélkül semmiféle imádat nem lehet kedves Istennek. »Az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az Ő parancsolatait.« »Valaki elfordítja fülét a törvény hallásától, annak könyörgése is utálatos.« (1Jn 5,3; Péld 28,9)” (Ellen G. White: A nagy küzdelem, 25. fej.)

 

„…néki adjatok dicsőséget”

A nyílt istentagadás korában élünk, vagy ami talán még ennél is rosszabb, az Istenről való teljes elfeledkezés, az iránta való közöny korában. Emlékezés sincs róla, ehelyett emberek nyernek dicsőséget: ünnepelt csillagok, sztárok, közszereplők, akik sok esetben feslett életű emberek. Megrendítő ellentmondás, hogy éppen az utolsó, eddigi legnépesebb nemzedék, az ítélet közvetlen közelségében élő hatalmas embertömeg az, amely teljesen elfeledkezett Istenről. Hamarosan oda kell állniuk az ítélőszéke elé, és azt sem tudják, hogy létezik! Kimondhatatlanul nagy szükség van erre a felrázó üzenetre – következésképpen rendkívüli felelősség nyugszik rajtunk, akik mindezt látjuk és tudjuk.

 

„…eljött az ítélet órája”

Mindig az jelentette az egyedüli biztonságot az üdvösség szempontjából, ha lelkileg készen álltunk az Istennel való találkozásra, hiszen nem tudhatjuk, hogy személyes életünk meddig tart. A vég idejéhez érve azonban leszűkül az időhorizont, és kifejezetten sürgető tényként jelenik meg az ítélet, a számadás közelsége. Embertársainkat is szembesítenünk kell a ténnyel: nincs helye a halogatásnak – választani kell, még ma.

Figyeljük meg, hogy a bejelentés múlt időben hangzik: „eljött az ítélet órája”, ami pontosan megfelel a valóságnak: „Az ítélet, amely 1844-ben kezdődött, addig tart, amíg mindenkinek az ügye eldől – élőké és holtaké egyaránt. Tehát az emberiség kegyelmi idejének lezárulásáig.” (Ellen G. White: A nagy küzdelem, 25. fej.) Valóban eljött az ítélet órája, csak a kihirdetése várat még magára.

Talán ellentmondásnak tűnhet, hogy az angyal az örökkévaló evangéliumot hirdeti, és közben az ítéletről szól, de nincs szó ellentmondásról. A bűneitől szenvedő, azokat igazán megbánó, hitben elrendező ember számára nem létezik nagyobb örömhír annál, hogy a múlt bűneit, amiket immár szégyell, és szeretné, ha meg nem történtté tehetné, Isten az ítéletben Krisztus igazságára tekintettel egyszer és mindenkorra eltörli, s úgy mehetünk be Isten országába mint igazak, nem pedig mint megtűrt személyek. Ugyanúgy valósággal gyógyultnak nyilvánítanak bennünket, mint egykor a Jézus Krisztus által meggyógyított leprást a papok (Mt 8,1–4). Isten adná meg mindannyiunknak, hogy felragyogjon az életünkben az ítélet igazi örömhír volta!

 

„…imádjátok a Teremtőt”

„Azért kell imádnunk Istent, mert Ő a Teremtő, és minden lény neki köszönheti létét.” (Ellen G. White: A nagy küzdelem, 25. fej.) Istent a teremtés jogán is megilleti az imádat, amit csak tetéz, hogy a bűneset után sem mondott le rólunk, hanem véghezvitte a megváltás művét. Nem lehetünk olyan érzéketlenek és tompák, hogy mindez ne érintsen meg bennünket. Az egyedül helyes és méltányos reakció, ha ezért teljes mértékben előtte hódolunk, minden más elutasításnak, tagadásnak számít. Vigyáznunk kell, mert Isten imádata ellen nemcsak látványosan véthetünk, másoknak adva dicsőséget, hanem azzal is, ha magunknak, az önző kívánságainknak kedvezünk, amikor tudjuk, hogy Ő mást kívánna.

„Az 1840–44-es adventmozgalom Isten hatalmának dicsőséges megnyilatkozása volt. Az első angyal üzenete eljutott a világ minden misszióállomásához…” (Ellen G. White: A nagy küzdelem, 543. o.)

A hármas angyali üzenet: ELSŐ ÜZENET

   Az első angyal üzenete 

Jel 14:6–7-ben az örökkévaló evangéliumot hirdeti, a Krisztus igazsága és kegyelme általi üdvösséget – Krisztus megigazító és megszentelő hatalmát. Az angyal bejelenti, hogy eljött az ítélet ideje, és hívja az embereket, hogy térjenek vissza Isten igazi imádatára, Istennek, mint Teremtőnek az elismerésére. Az a kijelentés, hogy az ítélet idején élünk, a Dán 8:14-ben található prófécia beteljesedésén alapul: 2300 este és reggel után (vagy prófétai nap, amelyek éveknek felelnek meg) a szentély megtisztul. 1844. október 22. óta egy olyan időszakban élünk, melyet az advent előtti ítélet idejeként, a mennyei szentély megtisztításaként ismerünk. Ennek a vizsgálati ítéletnek az eredménye dönti el, hogy ki megy a mennybe Jézus eljövetelekor. Az Istennek, mint Teremtőnek az imádására való felhívás egyértelmű felelősséget ró az emberekre, hogy megünnepeljék azt a napot, amely az Ő teremtő tettét tiszteli. Ezt az üzenetet kaptuk: „A hűség nagy próbája a szombat lesz, mert az igazságnak különösen vitatott pontja. A végső próbatétel idején éles határvonal fog húzódni Isten szolgái és azok között, akik nem szolgálják Őt” (E.G.W. A nagy küzdelem. 539. o.). De Istennek, mint Teremtőnek az imádata ennél sokkal többet jelent: el kell utasítani az élet eredetével kapcsolatos hamis elméleteket. Lehetetlen dolog az evolúcióban hinni, ugyanakkor azt mondani, hogy Isten az ég és a föld Teremtője. A két elképzelés nem keverhető egymással. Továbbá, az evolúció része a spiritizmusnak, mivel „a spiritizmus azt tanítja, hogy az ember fejlődő teremtmény, akinek születése óta az a rendeltetése, hogy fejlődjék az Istenség felé, egészen az örökkévalóságig” (E.G.W, A nagy küzdelem  539.o.).

Krisztus a mindennapokban: Milyen feladattal bízta meg Isten a végidő hívő egyházát?

     

   Mennyire vagyunk felkészültek a közvetlenül előttünk álló idők komoly kihívásaira, küzdelmeire?

Jel 14,6. 9–10 • „Láttam más angyalt az ég közepén repülni, akinél volt az örökkévaló evangélium, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangéliumot, minden nemzetségnek,ágazatnak, nyelvnek és népnek… És harmadik angyal is követte azokat, mondván nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére, az is iszik az Isten haragjának borából, amely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába…”

„A lelkiismereti szabadság alapelveinek megóvásáért napjainkban is állandóan küzdenünk kell. Az igazság és a vallásszabadság zászlaját – amelyet az evangéliumi közösség alapítója és Isten tanúi a letűnt századok alatt fennen lobogtattak – ebben az utolsó küzdelemben az Isten a mi kezünkbe adta. Ezért a nagy adományért a felelősséget azok vállára helyezte, akiket Igéje ismeretével áldott meg. Az Igét a legnagyobb tekintélyként kell elfogadnunk. Isteni intézkedésnek kell elismernünk az emberi kormányzatot. Az iránta való engedelmesség – jogos határain belül – szent kötelességünk. Azonban ha követelményei ütköznek vagy ellenkeznek Isten parancsával, akkor »inkább Istennek kell engedni, hogy nem embereknek« (Ap csel 5,29). Az »így szól az Úr« nem állhat mögötte annak, hogy »így szól a gyülekezet«, vagy »így szól a földi hatalom«. Krisztus koronájának a földi uralkodók ékes koronái felett kell ragyognia.

Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a felsőbbségekkel konfliktusba kerüljünk. Mérlegeljük gondosan, mit írunk és mit besszélünk, hogy elkerüljük mindazt, ami azt a látszatot keltené, hogy szembeszállunk a törvénnyel és a fennálló renddel. Ne tegyünk és ne mondjunk semmi olyat, amely fölöslegesen elzárja előttünk az utat. Krisztus nevében járjunk, és képviseljük az igazságokat.”

„A vasárnap mozgalom a sötétben egyengeti útját. A vezetők előrejtik annak valódi célját, és sokan, akik csatlakoznak a mozgalomhoz, maguk sem látják a rejtett áramlat irányát. Bevallott céljaik látszólag keresztényiek, de majd, ha e mozgalom megszólal, a sárkány lelkületét nyilvánítja ki. Kötelességünk megtenni minden tőlünk telhetőt, hogy elhárítsuk a fenyegető veszélyt. Igyekeznünk kell lefegyvereznünk az előítéleteket, hogy helyes képet alakíthassanak ki rólunk. Magyarázzuk el nekik a kérdés lényegét, így válthatjuk ki a leghatározottabb tiltakozást a lelkiismeret szabadságának korlátozása ellen…

Népünk nem teljesítette az Isten által rábízott kötelességét. Nem készültünk fel a nehézségekre, amelyeket a vasárnaptörvény beiktatása zúdít majd ránk. Ha felismerjük a közelgő veszély jeleit, kötelességünk a tettek mezejére lépni. Senki ne üljön nyugodtan a rosszra várva, azzal csitítva magát, hogy a munkának úgyis haladnia kell, mert a jövendölés előre megmondta, másrészt pedig, hogy az Úr majd úgyis megóvja népét. Nem teljesítjük Isten akaratát, ha csöndben ülünk, s ujjunkat sem mozdítjuk a lelkiismeret szabadságának megóvásáért. Szálljanak buzgó imák az ég felé, hogy késlekedjék a veszedelem, amíg befejezzük a munkát, amelyet sokáig elhanyagoltunk. Imádkozzunk a lehető legbuzgóbban, majd pedig dolgozzunk imánknak megfelelően…

A protestáns világ viselkedésével Rómának tesz engedményeket, mi azonban ébredjünk fel… Mutassuk meg az embereknek, hogy meddig jutottunk el a jövendölés történelmében, s próbáljuk felrázni bennük az igaz protestantizmus lelkületét. Döbbentsük rá a világot, hogy milyen becsesek a vallásszabadság régóta élvezett kiváltságai.”

„Sokan szándékosan nem látják meg a katolicizmus igazi arcát és a veszélyeket, amelyek főhatalmától várhatók. Nyerjük meg az embereket, hogy gátolják meg ennek az ellenségnek az előrehaladását, amely mérhetetlenül veszélyezteti a polgári és vallásszabadságot.” (Ellen G. White: Az apostolok története, A templom kapujában c. fej.; Bizonyságtételek, V., 451–452., 507., 509. o.; A nagy küzdelem, 502–503. o.)

A természet működése: Kezdetben, Teremtés, Evolúció

 „Tudván először azt, hogy az utolsó időben csúfolkodók támadnak, akik a saját kívánságaik szerint járnak, és ezt mondják: Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert amióta az atyák elhunytak, minden azonképpen marad a teremtés kezdetétől fogva. Mert készakarva nem tudják azt, hogy egek régtől fogva voltak, és föld, mely vízből és víz által állott elő az Isten szavára, amely által az akkori világ vízzel elboríttatván elveszett, a mostani egek pedig és a föld ugyanazon szó által megkíméltettek, tűznek tartatván fenn, az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának napjára.” (2Pt 3,3–7)

„Láttam más angyalt az ég közepén repülni, akinél volt az örökkévaló evangélium, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangéliumot, minden nemzetségnek és ágazatnak, nyelvnek és népnek, ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget, mert eljött az ő ítéletének órája, és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait!” (Jel 14,6–7)

 

A próféciákban előre jelzett hitetlenség és a teremtésen való gúnyolódás olyannyira beteljesedett, hogy ma már a legnagyobb keresztény egyházak hivatalos tanításában is az evolúciót fogadják el a világ keletkezésének magyarázataként. Messzemenő következményei vannak a teremtésben való hit megkérdőjelezésének, hiszen a Biblia egész tanrendszere erre épül. Isten lénye, hatalma, a bűn eredete, a megváltás, az újjáteremtés ígérete is csak akkor válik érthetővé, ha az alapok a helyükön maradnak.

Éppen ezért van szükség arra a határozott felhívásra, amelynek Jel 14. fejezete szerint a végidőben minden néphez el kell jutnia, és amely a teremtő Isten tiszteletére hív fel. A Tízparancsolatot maga Isten véste kőtáblákra, és a hetedik nap megszentelésének indoklásában a hatnapos teremtésre hivatkozik. A szombatünneplés által is az Isten teremtő hatalmában való hitről teszünk bizonyságot.

Az evolúciós elmélet hátterével kapcsolatban olvassuk el a következő gondolatokat egy ismert magyar fizikus tanulmányából:

„Arra a következtetésre kellett jutnom, hogy az evolúció nemhogy nincs bizonyítva, de még csak tudományos hipotézisnek sem tekinthető. Tehát nemcsak arról volt szó, hogy a fajok átalakulását (az úgynevezett transzformációt) a természetben nem lehet megfigyelni, de még egy olyan gondolati kép sem áll rendelkezésünkre, amely elképzelhetővé tenné a folyamat lezajlását. Ötven év alatt a helyzet semmit sem változott. Az evolúció mechanizmusára a mai napig nem tudtak semmiféle választ adni. Végső soron azt a következtetést kellett levonnom, hogy az evolúció nem természettudományos tény, nem is elmélet, hanem költői kép, amelyet semmi sem támaszt alá, ezért nem a tudomány, hanem a fantasztikus irodalom területére tartozik. Az az állítás, hogy az evolúció végbement, teljesen megalapozatlan. (…)

Igen, a teremtés tagadásának és az evolúció hirdetésének gyökerénél a bűn van. Ha az embert nem Isten teremtette, akkor nem Isten határozza meg, hanem az ember határozhatja meg, hogy mi a bűn. Nyilvánvaló, hogy elméleti megfontolások nem vezetnek az ateizmushoz. Ez akarati döntés. Azonban sokkal kényelmesebb, ha valaki saját romlottsága helyett a tiszteletre méltó tudományra hivatkozva dönt az ateizmus mellett. (…)

Azok a keresztyének, akik kompromisszumot szeretnének kötni az evolúcióelmélettel, egyrészt kinevettetik magukat az elmélet képviselőivel, másrészt nem ismerik fel, hogy ez lehetetlen, mivel sátáni eszmékkel nemcsak nem szabad, de nem is lehet kompromisszumot kötni. Aki a tudomány mezét jogtalanul felöltő materialista ideológiával akar kompromisszumot kötni, a bálványimádással akar kompromisszumot kötni.” (Jeszenszky Ferenc: Keresztyénség vagy evolúció, http://fundamentum.echt.hu/ levmisszfuzetek/fuzetek100/keresztenyseg91)

Messzemenő következményekkel jár a fejlődéselmélet és a bibliai tanítás összeötvözése:
megkérdőjelezi Isten mindenhatóságát, jóságát, kétségbe vonja a Biblia hitelességét, és természetessé teszi a rosszat, a bűnt, a szenvedést.

„Ha Isten evolúcióval teremtett, úgy nemcsak a fizikai rossz válik természetessé, hanem a bűn is mint az állati lét és ösztönvilág öröksége. Tehát az ember nem oka a bűnnek, nem felelős érte – Isten teremtette ilyennek. S itt jön a legfontosabb kérdés: Szükség van-e akkor megváltásra? Ha az ember folyamatos fejlődés útján is elérheti a csúcsot, a tökéletességet, miért volt Isten végtelen áldozata, mi végre kellett Krisztusnak meghalnia? Értelmetlenül szenvedett-e annyit?

Miért beszél a Biblia megtérésről, újjászületésről? Miért akar Isten »új eget és új földet« teremteni (Ésa 65,17), és hogyan? Evolúció által? A régi világot miért kell megsemmisíteni?

Egyes teológusok mindezt következetesen végiggondolva »átértelmezik« Jézus Krisztus második eljövetelének és a Föld újjáteremtésének bibliai tanítását – ezzel együtt az utolsó ítéletet és az örök életet is –, hogy elméletükkel ne ütközzék. Néhány mondatot idézünk ezzel kapcsolatban a Teológiai Szemléből: »A modernista szemlélet uralma különösképpen a Jézus-kutatásban mutatkozott meg, sajátos tartalmat adva az Isten országáról szóló tanításnak. A modernista Jézus-kép eszkatológiátlan (eszkatológia = a végső eseményekről, Jézus eljöveteléről, az újjáteremtésről szóló tan), tekintve, hogy az Újszövetség eszkatológiája a történelmi fejlődésbe vetett optimista hit botrányköve… A világvégéről, az ítéletről, Isten országának a világgal való összeütközéséről szóló tanítás komornak és korszerűtlennek tűnt… A liberális teológia kultúroptimizmusa szerint a történelem eljut egyszer arra a fokra, amely már Isten országának nevezhető.«

Tehát nincs szükség Isten közbeavatkozására, a világ a tökéletesség felé halad, állandóan fejlődik. Vajon a tapasztalat és a tények valóban ezt bizonyítják?

További problémákat vet fel az evolúcióban hívő teológusok számára az is, hogy a Biblia következetesen tanítja Isten csodaszerű tetteit, amikor teremtő hatalma által cselekszik.

A Biblia első könyvétől az utolsóig megtalálhatók ezek a természetfeletti történések: például a tíz csapás Egyiptomban, a leprások megtisztulása, halottak feltámasztása stb. Ezek arról tanúskodnak, hogy Istennek ma is van hatalma szavával, akaratával teremteni, akár egy pillanat alatt.

Jézus megáldotta az öt kenyeret és a két halat, majd miután jóllakott vele ötezer ember, még tizenkét kosárral maradt. Így szólt a lepráshoz: »Akarom, tisztulj meg!« – és a beteg abban a pillanatban meggyógyult. Vagy ezt mondta: »Lázár, jöjj ki!« – s a négy napja halott ember egészségesen kelt fel a sírból. Mindezekhez nem volt szükség évmilliókra, csupán a Teremtő szavára, akaratára. Ha Istennek valóban van ilyen hatalma, vajon kezdetben nem mondhatta: »Legyen világosság!«? Nem évmilliókra, de még hat napra sem volt szüksége a teremtéshez. A Biblia szerint azért teremtett épp ilyen időtartam alatt, hogy az embernek példát adjon, s megszabja a munka és a pihenés rendjét. Erre utal a negyedik parancsolat indoklása: 2Móz 20,8–11

Mit mond a Biblia: A három angyali üzenet

 

Jel 14,6

"Láttam más angyalt az ég közepén repülni, akinél volt az örökkévaló evangélium, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangéliumot, minden nemzetségnek és ágazatnak, nyelvnek és népnek, ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és Néki adjatok dicsőséget: mert eljött az Ő ítéletének órája; és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait."
Mát 24,14
"Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jő el a vég."

 Luk 14,16-17;  2Pét 3,9

Az evangélium és az ítélet nem ellentétes fogalmak, ahogyan sokan gondolják: nem is lehet egymástól elválasztani ezeket, mintha más lenne a kegyelem és más az ítélet Istene. Nem arról van szó, hogy Isten egy ideig kegyelmes és megbocsátó, azután egyszer elfogy a türelme, és akkor lesújt az ítélettel. Az ítélet nem Isten kegyelmének végét jelenti, hanem a bűn történelmének alapos és végleges kitisztázása, vizsgálata és lezárása lesz, amely éppen Isten igazságos és irgalmas lényét teszi nyilvánvalóvá.
A fenti igék megkülönböztetett módon szólnak a végső evangéliumhirdetés tartalmáról: az "örökkévaló evangéliumnak" kell hangoznia, tehát Isten megváltó művét a maga teljességében és változhatatlanságában kell képviselni. Nyilvánvaló utalás ez ugyanakkor arra a veszélyre, amelyre Jézus nagy apokaliptikus beszédében többször is figyelmeztet: hogy "sok hamis próféta támad" és lesznek hamis evangéliumok is. A bűntől való szabadulás és győzelem nélkül, ítélet nélkül az evangélium üzenete nem vezethet igazi megtérésre embereket. Nem hirdethetjük hitelesen az evangéliumot, ha időtlen tanná tesszük, és nem hirdetünk vele együtt egy erőteljes, korunk problémáira és bűneire is rámutató megtérésre hívást, ha nem mondjuk ki azt, ami belőle gyakorlati életünkre alkalmazva következik. A végidő evangéliumhirdetésének az ítélet közelsége ad erőteljes hangsúlyt, mintegy utolsó lehetőségként kínálja fel az Isten kegyelmét minden embernek.
A világ számára létkérdés az evangélium megismerése. Az emberek éhezik Isten Igéjét. Csak kevesen hirdetik az Igét tisztán, emberi hagyományoktól mentesen. Jóllehet a Biblia az emberek kezében van, mégsem részesülnek abban az áldásban, amelyet Isten részükre az Igében elhelyezett. Az Úr arra szólítja fel szolgáit, hogy vigyék el üzenetét az emberekhez. Az örök élet beszédét meg kell ismerniük azoknak, akik bűneik miatt a pusztulás határán vannak.
Az evangélium hirdetése világszerte - ez az a munka, amelyet Isten az Ő nevét viselőkre bízott. A világ bűneinek és nyomorának az evangélium az egyetlen ellenszere. Isten kegyelmének üzenetét meg kell ismertetni az emberiséggel. Ez elsődleges feladatuk mindazoknak, akik ismerik ennek az üzenetnek a gyógyító erejét.

 

Milyen a világ állapota ma? Vajon a Biblia iránti hitet nem rombolta le a "magasabb rendű kritika" és korunk bölcselkedése, ahogyan Krisztus idején a hagyomány és a rabbinizmus? Most nem éppúgy a kapzsiság, a becsvágy és a szórakozás vágya tartja rabságban az emberek szívét, mint akkor? Az állítólagos keresztény világban - még Krisztus állítólagos egyházában is - milyen kevés embert irányítanak a keresztény elvek! Az üzleti, a társadalmi és a családi életben, még vallásos körökben is, milyen kevesen teszik Krisztus tanításait a mindennapi élet szabályává! Nem igaz-e az, hogy "az igazság messze áll… az egyenesség nem juthat be… és aki a gonoszt kerüli, prédává lesz" (Ésa 59,14-15)?
A bűncselekmények járványszerűen terjednek, amit minden gondolkodó, istenfélő ember rémülten vesz tudomásul. Nincs olyan emberi toll, amely le tudná írni az eluralkodó romlottságot. Minden nap újabb meglepetéssel szolgál: újabb politikai viszályok, megvesztegetések és csalások. Minden nap magával hozza az erőszakos cselekmények, törvénytelenségek, az emberi szenvedéssel szembeni közömbösség, az élet brutális, ördögi pusztításának elszomorító híreit. Minden nap az elmebetegségek, gyilkosságok, öngyilkosságok szaporodásáról tanúskodik. Ki vonná kétségbe, hogy a sátáni erők növekvő aktivitással munkálkodnak az emberek között, hogy megzavarják és megrontsák a gondolkodást, beszennyezzék és tönkretegyék a testet?
És miközben a világ tele van ezekkel a veszedelmes dolgokkal, az evangéliumot nagyon sokszor olyan közömbösen mutatják be, hogy nem sok hatást gyakorol az emberek lelkiismeretére és életére. Az emberek szíve mindenütt kiált valami után, ami hiányzik nekik. Olyan erőre vágynak, amellyel le tudják győzni a bűnt, olyan erőre, amely megszabadítja őket a gonoszság fogságából, s egészséget, életet és békességet ad. Sokan, akik egyszer már ismerték Isten szavának erejét, de egy ideig Isten nélkül éltek, most vágynak Isten jelenléte után.
A világnak ma is szüksége van arra, amire ezerkilencszáz évvel ezelőtt volt: Krisztus megismerésére. Nagy reformációs munkára van szükség, és csak Jézus Krisztus kegyelme által lehet véghezvinni a fizikai, szellemi és lelki helyreállítást.