„A lelkiismereti szabadság alapelveinek megóvásáért napjainkban is állandóan küzdenünk kell. Az igazság és a vallásszabadság zászlaját – amelyet az evangéliumi közösség alapítója és Isten tanúi a letűnt századok alatt fennen lobogtattak – ebben az utolsó küzdelemben az Isten a mi kezünkbe adta. Ezért a nagy adományért a felelősséget azok vállára helyezte, akiket Igéje ismeretével áldott meg. Az Igét a legnagyobb tekintélyként kell elfogadnunk. Isteni intézkedésnek kell elismernünk az emberi kormányzatot. Az iránta való engedelmesség – jogos határain belül – szent kötelességünk. Azonban ha követelményei ütköznek vagy ellenkeznek Isten parancsával, akkor »inkább Istennek kell engedni, hogy nem embereknek« (Ap csel 5,29). Az »így szól az Úr« nem állhat mögötte annak, hogy »így szól a gyülekezet«, vagy »így szól a földi hatalom«. Krisztus koronájának a földi uralkodók ékes koronái felett kell ragyognia.
Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a felsőbbségekkel konfliktusba kerüljünk. Mérlegeljük gondosan, mit írunk és mit besszélünk, hogy elkerüljük mindazt, ami azt a látszatot keltené, hogy szembeszállunk a törvénnyel és a fennálló renddel. Ne tegyünk és ne mondjunk semmi olyat, amely fölöslegesen elzárja előttünk az utat. Krisztus nevében járjunk, és képviseljük az igazságokat.”
„A vasárnap mozgalom a sötétben egyengeti útját. A vezetők előrejtik annak valódi célját, és sokan, akik csatlakoznak a mozgalomhoz, maguk sem látják a rejtett áramlat irányát. Bevallott céljaik látszólag keresztényiek, de majd, ha e mozgalom megszólal, a sárkány lelkületét nyilvánítja ki. Kötelességünk megtenni minden tőlünk telhetőt, hogy elhárítsuk a fenyegető veszélyt. Igyekeznünk kell lefegyvereznünk az előítéleteket, hogy helyes képet alakíthassanak ki rólunk. Magyarázzuk el nekik a kérdés lényegét, így válthatjuk ki a leghatározottabb tiltakozást a lelkiismeret szabadságának korlátozása ellen…
Népünk nem teljesítette az Isten által rábízott kötelességét. Nem készültünk fel a nehézségekre, amelyeket a vasárnaptörvény beiktatása zúdít majd ránk. Ha felismerjük a közelgő veszély jeleit, kötelességünk a tettek mezejére lépni. Senki ne üljön nyugodtan a rosszra várva, azzal csitítva magát, hogy a munkának úgyis haladnia kell, mert a jövendölés előre megmondta, másrészt pedig, hogy az Úr majd úgyis megóvja népét. Nem teljesítjük Isten akaratát, ha csöndben ülünk, s ujjunkat sem mozdítjuk a lelkiismeret szabadságának megóvásáért. Szálljanak buzgó imák az ég felé, hogy késlekedjék a veszedelem, amíg befejezzük a munkát, amelyet sokáig elhanyagoltunk. Imádkozzunk a lehető legbuzgóbban, majd pedig dolgozzunk imánknak megfelelően…
A protestáns világ viselkedésével Rómának tesz engedményeket, mi azonban ébredjünk fel… Mutassuk meg az embereknek, hogy meddig jutottunk el a jövendölés történelmében, s próbáljuk felrázni bennük az igaz protestantizmus lelkületét. Döbbentsük rá a világot, hogy milyen becsesek a vallásszabadság régóta élvezett kiváltságai.”
„Sokan szándékosan nem látják meg a katolicizmus igazi arcát és a veszélyeket, amelyek főhatalmától várhatók. Nyerjük meg az embereket, hogy gátolják meg ennek az ellenségnek az előrehaladását, amely mérhetetlenül veszélyezteti a polgári és vallásszabadságot.” (Ellen G. White: Az apostolok története, A templom kapujában c. fej.; Bizonyságtételek, V., 451–452., 507., 509. o.; A nagy küzdelem, 502–503. o.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése