Énókh nem látott halált

"Hit által vitetett fel Énókh, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mert az Isten felvitte őt. Mert felvitetése előtt bizonyságot nyert afelől, hogy kedves volt Istennek." (Zsid 11:5)

  

Énókh a maga korában az igazság ismert tanítója volt. Nemcsak tanította, hanem élte is az igazságot. Istennel járva jelleme összhangban volt küldetése nagyságával és szentségével. Énókh a Szentlélektől indítva prófétaként szólt. Fény volt az erkölcsi sötétség közepette. Példás életű ember, aki Istennel járt, engedelmeskedve törvényének, annak a törvénynek, amelyet Sátán elutasított, Ádám áthágott, amelynek engedelmeskedve Ábelt megölték.
  Énókh által az Úr bemutatta a világegyetemnek, hogy Sátán vádja - az ember nem képes megtartani Isten törvényét - hamis. Bemutatta, hogy az ember, bár vétkezett, mégis olyan kapcsolata lehet Istennel, hogy övé lehet értelme és lelke és kiábrázolódhat benne Krisztus. Ezt a szent embert Isten választotta ki, hogy leleplezze a világ gonoszságát és nyilvánvalóvá tegye, hogy az ember meg tudja tartani az Úr minden törvényét. Énókh nem csupán elmélkedett, imádkozott és éberen figyelt, hanem Istennél való közbenjárásból kilépve felemelte szavát embertársainál. Nem leplezte az igazságot, hogy elnyerje a hitetlenek jóindulatát és így hagyja elveszni ezeket a lelkeket. Istennel való szoros kapcsolata bátorságot adott neki, hogy az Úr munkáját végezze. Énókh Istennel járt és "bizonyságot nyert afelől, hogy kedves volt Istennek". (Zsid 11:5)
  Ez ma is minden hívő előjoga. Ez az, amikor az ember Istennel él és Isten az ember szívébe költözik. "Én ő bennök, és te énbennem" (Jn 17:23) - mondja Jézus. Istennel járni, tanúbizonyságaként a Neki tetsző úton haladni nem csupán Énókhnak, Illésnek, a pátriárkáknak, a prófétáknak, az apostoloknak és a mártíroknak lehetett. Ez nem csak előjoga, hanem kötelessége is minden Krisztust követőnek, hogy Jézust a szívében őrizze, és hogy magukkal vigyék hordozva Őt teljes életükben, hogy így valóban gyümölcstermő fává növekedjék. (The Upward Look, 228. oldal)

Dávid Isten felkentje

 

"Ezek Dávidnak utolsó beszédei. Dávidnak, Isai fiának szózata, annak a férfiúnak szózata, aki igen felmagasztaltaték, Jákób Istenének felkentje és Izráel dalainak kedvence. Az Úrnak lelke szólott énbennem, és az ő beszéde az én nyelvem által." (2Sám 23:1-2)

   Ki mérhetné fel ezen évek munkájának és bolyongásainak fontosságát a magányos hegyek között? Az Istennel és a természettel való folytonos érintkezés; a nyájról való gondoskodás, a veszélyek, a szabadulások, szerény életének örömei és bánatai nemcsak arra szolgáltak, hogy Dávid jellemét formálják és életének további részét irányítsák, hanem hogy Izrael kedves dalnokának zsoltárain keresztül az eljövendő kezekben hitet és szeretetet gyújtsanak Isten népe szívében, hogy közelebb vigyék őket az Ő örökké szerető szívéhez, akiben valamennyi teremtménye él.
  Dávid ifjúságának és erejének teljében készült elő arra, hogy majd a föld hatalmasai között magas tisztségét elfoglalja. Tehetségét, mint Isten kegyes ajándékát, az Ő nevének magasztalására használta fel. Az önvizsgálat és elmélkedés magányos órái azután azzal a bölcsességgel és áhítatos lelkülettel gazdagították őt, amely kedvessé tette őt Isten és az angyalok előtt. Amint Teremtője tökéletességét szemlélte, Isten tisztább megértése nyílt meg lelke előtt. S Isten kereső lelke előtt a homályos dolgok megvilágosodtak, a bonyolult helyzetek megoldódtak, a látszólagos ellentmondások összhangba kerültek, és az új világosság minden egyes sugara újabb örömkiáltásokat, és még édesebb dicsőítő énekeket váltott ki belőle Isten és a Megváltó magasztalására. Gondolatait állandóan a féltő szeretet, gyötrő gondok és győzelmek foglalkoztatták; és amikor életének minden mozzanatában Isten gondoskodó szeretetét fedezte fel, szíve még inkább megtelt imádattal és hálával, dalai még lelkesebben, hárfája diadalmasabban zengett, és a pásztorfiú erőre erőt, ismeretre ismeretet halmozott, mert az Istennek Szentlelke rajta nyugodott. (Patriarchs and Prophets, 642. oldal)

 A pusztában eltöltött életének fegyelmezése, bátorsága, ereje, türelme Istenben való hitét erősítette. Mindezek elhordozása és megvalósítása által Isten előkészítette Izrael trónjára. Dávid Isten szeretetéről értékes tapasztalatot szerzett és ő gazdagon megajándékozta Szentlelkével is. Saul történetében meglátta az emberi bölcsesség értéktelenségét. A világi siker és dicsőség azonban annyira legyengítette Dávid jellemét, hogy a kísértő ismét legyőzte. (E.G.W. Pátriárkákés próféták)

 Saul féltékeny is lett rá, amely élete végéig tartó ellenségeskedéshez vezetett. Saul udvarában Dávidot felesége, aki Saul lánya volt és Saul fia is támogatta a királlyal szemben. Dávid nagyvonalú volt, kétszer is megkímélte Saul király életét, s ígéretet tett, hogy utódjaként megkíméli családját.

Dávid hite azonban - ha meg is ingott valamennyire Isten ígéretében - még emlékezetében tartotta, hogy Sámuel őt kente fel Izrael királyául. Eszébe jutottak azok a győzelmek, amelyeket Isten adott neki ellenségei felett a múltban. Visszaemlékezett Isten nagy kegyelmére, amellyel megőrizte őt Saul kezétől, és elhatározta, hogy nem árulja el szent megbízatását. Habár Izrael királya az életére tört, seregét nem akarta egyesíteni ellenségének seregével. 

Dávid Isten felkentje, prófétai szemmel előre látta, hogy Krisztus eljövetele olyan lesz, „mint a fölkelő nap reggeli fénye, mint a felhőtlen reggel” (2Sám 23:4). Hóseás pedig így tett bizonyságot: „eljövetele biztos, mint a hajnalhasadás” (Hós 6:3). A nappali világosság csendesen és szelíden terül el a földön; eloszlatja a sötétség árnyát, és életre kelti a földet. Ugyanígy támad fel az Igazság Napja, „...sugarai gyógyulást hoznak” (Mal 3:20). „A halál árnyékának földjén...” lakó tömegek „nagy világosságot” látnak (Ézsa 9:1).    (E.G.W. Próféták és királyok)

58.) Jog az élet fájához

 

Dániel hűsége

Miközben Dániel sziklaszilárd bizalommal kapaszkodott Istenbe, a prófétálás lelke szállt rá. Míg az emberek a királyi udvar feladataival és a birodalmi titkokkal mutatták ki tiszteletüket iránta, addig Isten azzal tisztelte meg őt, hogy követeként küldte el és megtanította olvasni a jövendő titkait. Pogány uralkodók is kénytelenek voltak elismerni Dániel Istenét, miután találkoztak vele, a menny követével. Nabukodonozor kijelentette: „Bizonnyal a ti Istenetek, ő az isteneknek Istene, és a királyoknak ura és a titkok megjelentője” (Dán 2:47). Dárius pedig kihirdette „minden népnek, nemzetnek és nyelvnek, akik az egész földön lakozának”, hogy Dániel Istene „az élő Isten, és örökké megmarad, és az ő országa meg nem romol… Aki megment és megszabadít, jeleket és csodákat cselekszik mennyen és földön” (Dán 6:25-27)

„Az igazgatók és tiszttartók igyekeztek okot találni Dániel ellen a birodalom dolgai miatt, de semmi okot vagy vétket nem találhattak, mert hűséges volt, és semmi fogyatkozást, sem vétket nem találtak benne.” (Dániel könyve 6,4)

Dánielt a leghevesebb kísértések érték, amelyek ma is megtámadhatják a fiatalokat, azonban ő hű maradt a gyermekkorában kapott tanításokhoz. Olyan befolyások vették körül, amelyek hatalmukba kerítették azokat, akik ingadoztak elveik és hajlamaik között, azonban Isten Igéje hibátlan jellemnek mutatja be Dánielt. Nem bízott saját erkölcsi erejében: lelki szükséglete volt az ima. Isten volt az erőssége, és Isten félelmét állandóan szem előtt tartotta, minden vállalkozásában. Igyekezett mindenkivel békességben élni, de az elveihez hűséges maradt, hajlíthatatlanul, mint a cédrus. Mindabban, ami nem volt összeegyeztethetetlen az Isten iránti hűségével, tiszteletteljes és engedelmes volt feljebbvalói iránt. (Az én életem ma:E.G.W.)

Dániel és társainak tapasztalatában a mennyei alapelvekhez való ragaszkodásból fakadó győzelem példája áll előttünk. A vallási elveik mellett kitartó fiatal emberek győzhetnek a testi kívánságok, az étvágy felett, és hűek maradhatnak Isten kívánalmaihoz. Mi történt volna, ha Dániel és társai kiegyeznek a pogány tisztviselőkkel, engednek a rájuk nehezedő nyomásnak, és a babiloni udvarban élőkkel esznek-isznak az ottani szokások szerint? Alapelveiktől való egyetlen eltérésük gyengítette volna igazságérzetüket, és megszűnt volna irtózásuk a gonosztól. Az étvágy kielégítésével feláldozták volna testi erejüket, tiszta értelmüket és lelki szilárdságukat. Egyetlen helytelen lépés további rossz döntésekhez vezetett volna, míg végül megszakad a kapcsolatuk Istennel, és elsodorják őket a kísértések hullámai. (The Signs of the Times, 1882. szeptember 28.)

Mert az ő alkotása vagyunk

 

„Mert az ő alkotása vagyunk, teremtetvén a Jézus Krisztusban jó cselekedetekre, melyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.”

Isteni elrendelésével, ki nem érdemelt kedvezése által elrendelte, hogy a jócselekedetek jutalomban részesüljenek. Egyedül a Krisztus érdemei által fogad el minket. S az irgalmasság tettei, a jótékonyság cselekedetei, melyeket végzünk, a hit gyümölcsei. Áldássá válnak számunkra, mert az embereket cselekedeteik szerint fogja jutalmazni. Jótetteinket Krisztus érdemeinek jó illata teszi Isten előtt kedvessé. A kegyelem képesít minket azokra a jócselekedetekre, melyekért az Úr jutalomban részesít. Magukban a cselekedetekben nincs érdem. Mikor minden tőlünk telhetőt megtettünk, még mindig tekintsük magunkat haszontalan szolgának. Nem érdemlünk köszönetet Istentől, csupán kötelességünket teljesítettük, s végezni sem tudtuk volna azokat bűnös természetünk erejével.

 Az Úr felszólít bennünket, hogy húzódjunk közelebb hozzá, s Ő is közelebb fog húzódni hozzánk. Hozzá közelebb húzódva kegyelemben részesülünk. Ezzel tudjuk végezni a cselekedeteket, melyeket keze megjutalmaz. – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1122./old

 A jogszerű vallás sohasem vezethet lelkeket Krisztushoz, mert szeretet nélküli, Krisztus nélküli. Az önigazult lelkülettel felajánlott böjt vagy ima utálatosság Isten szemében. Az imádkozók ünnepi gyülekezete, a vallásos ceremóniák körforgása, a külső megalázkodás, az impozáns áldozat mind hirdetik, hogy ezen dolgok cselekvője igaznak tekinti önmagát, aki jogosult a mennyországra – mindez azonban csalás. Saját cselekedeteinkért sohasem vásárolhatunk üdvösséget.

 Ahogy Krisztus idejében volt, úgy van ma is: a farizeusok nem ismerik lelki szükségüket… Az ilyeneknek Krisztus igazsága egy soha fel nem vett ruha, érintetlen kútforrás…

 Az embernek meg kell üresítenie magát énjétől, mielőtt a szó igazi értelmében Jézus híve lehetne. Ha az ember megtagadja énjét, az Úr újjáteremti. Az új edényekbe új bor kerülhet. Krisztus szeretete új életre kelti a hívőt. Aki hitünk Fejedelmére és Bevégzőjére tekint, abban meg fog nyilvánulni Krisztus jelleme. – Jézus élete, 280./old

 A Gecsemáné-kertben a testi szenvedés és lelki gyötrelem óráján Krisztusnak nyújtott megerősítésben mindenki részesülhet, aki az Ő nevéért szenved. Isten minden hívő gyermeke, akit lelki gyötrelem vagy szenvedés ér, akit a Sátán eszközei börtönnel vagy halállal fenyegetnek, ugyanolyan kegyelemben részesülhet, mint Jézus. Ugyanabban a vigaszban, ugyanabban az emberfeletti állhatatosságban. Isten még egyetlen Krisztusban bízó lelket sem hagyott magára a pusztulásra. A kínpad, a máglya, a kegyetlenség sok találmánya megölheti a testet, de a Krisztus által Istenben elrejtett életet mégsem érinthetik. – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1123./old

57.) Ítélet a Mennyben

 

56.)Az Emberfia visszatér

 

Krisztus fizikai megjelenése és személyisége; testététele...

... hogyan befolyásolta Őt az isteni tulajdonságok használatában

− Hogyan írja le a Biblia Krisztus testtélétele előtti és utáni fizikai megjelenését?

 „És most te dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a dicsőséggel, amellyel bírtam te nálad a világ létele előtt” (Jn 17:5).

„Az ő feje pedig és a haja fehér vala, mint a fehér gyapjú, mint a hó; és a szemei olyanok, mint a tűzláng; És a lábai hasonlók valának az izzó fényű érchez, mintha kemencében tüzesedtek volna meg; a szava pedig olyan, mint a sok vizek zúgása. Vala pedig a jobb kezében hét csillag; és a szájából kétélű éles kard jő vala ki; és az ő orcája, mint a nap, amikor fénylik az ő erejében” (Jel 1:14-16).

 − Mit mond a Biblia Krisztusnak arról a fizikai megjelenéséről, amelyben itt volt a földön?

 „Felnőtt, mint egy vesszőszál ő előtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt neki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kívánatos!” (Ésa 53:2).

 „Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, Aki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén” (Fil 2:5-7).

 „Felele nékik János, mondván: Én vízzel keresztelek; de köztetek van, akit ti nem ismertek, Ő az, aki utánam jő, aki előttem lett, akinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíjját megoldjam” (Jn 1:26, 27).

 − Hogyan írja le Ellen White Krisztus fizikai megjelenését?

„János szavait senki másra nem lehetett alkalmazni, csak a régen megígért Messiásra. A Messiás köztük volt! A papok és a vezetők meglepetten néztek körül, remélték, hogy felfedezhetik, akiről János beszélt. Őt azonban nem lehetett észrevenni a tömegben” (DA 136; JÉ 105).

 „Nátánael Jézusra tekintett, és csalódást érzett. Lehetséges, hogy ez az ember, aki a nehéz munka és szegénység jegyeit viseli magán, a Messiás?” (DA 139; JÉ 108).

 „Gyalog járt, és közben tanította követőit. Öltözete poros volt, mert útközben bepiszkolódott, megjelenése pedig nem volt vonzó. Viszont az isteni ajkáról elhangzó egyszerű, elevenbe vágó igazságok hatására hallgatói elfeledkeztek külsejéről, és nem az ember, hanem annak tanítása vonzotta őket” (4T 373).

 „Jézus és a főpap közötti ellentét, beszélgetésükből élesen kirajzolódott… Ez előtt a nagy tekintélyű személyiség előtt állt a mennyei Felség, külső csillogás, pompa nélkül. Ruházatán az utazás nyomait viselte, sápadt arca türelmes szomorúságot fejezett ki, a rajta látható méltóság és jóindulat különös ellentétben állt a főpap büszke, elbizakodott, indulatos arckifejezésével” (DA 594; JÉ 499).

 „Nem volt olyan szép, ami rendkívülivé tette volna Őt az emberek között. Nem volt olyan elbűvölő jelenség, aki a figyelmet felhívta volna magára” (5BC 1131).

Félretette dicsőségét és fenségét. Isten volt, de egy időre lemondott istenségének dicsőségéről” (RH 1887. július 5).

− Ha Krisztus személyiségének nem volt semmiben különleges fizikai vonzereje, akkor miért vonzódott hozzá mégis olyan sok ember?

 „És látván őt az Úr, megkönyörüle rajta” (Lk 7:13).

 „Jézus pedig rátekintvén, megkedvelé őt” (Mk 10:21),

 „mivel hogy szerette az övéit e világon, mindvégig szerette őket” (Jn 13:1).

 „Arcának szépsége, nagyszerű jelleme, és mindenekfelett a tekintetében és hangjában megnyilvánuló szeretet Hozzá vonzott mindenkit, akit még nem keményített meg a hitetlenség. Ha nem kedves, együttérző lelkületet sugározott volna minden pillantása és szava, nem vonzotta volna Magához az óriási tömegeket úgy, ahogyan tette” (DA 254; JÉ 203).

 „Az emberek Krisztusba, mint Messiásba vetett hite nem azon alapult, amit láttak, és nem azért hittek Benne, mert valami személyes vonzereje volt, hanem mert megismerték kiváló jellemét” (7BC 904).

 „Mikor az Isten Fia eljött erre a földre, hogy mint emberáldozatként meghaljon, félretette dicsőségét és felmagasztalt alakját. Magassága csak egy kicsivel volt nagyobb az általánosnál. Személyes megjelenése semmiféle különös jegyet nem hordott isteni jellemzőiből, amely önmagában hitre indított volna. Mégis a tökéletes alakját, a tiszteletet parancsoló magatartását, és a jóindulatot, szeretetet és szentséget kifejező tekintetét nem lehetett összehasonlítani senki más, földön élő emberével” (4SGa 119).

 „Krisztushoz munkájának és szavainak egyszerűsége és komolysága vonzott oly sok embert” (Ev 53).

 − Hogyan írja le a Biblia és E.G. White Krisztus barátságos természetét? Meleg, barátságos természete volt-e?

 „Vivének pedig hozzá kis gyermekeket is, hogy illesse azokat; mikor pedig a tanítványok ezt látták, megdorgálák azokat. De Jézus magához híván őket, monda: Engedjétek, hogy a kis gyermekek én hozzám jöjjenek, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Istennek országa” (Lk 18:15,16). N

„Mennyire kedves, előzékeny és udvarias volt Ő, mikor azok felé fordult, akik Hozzá jöttek! A legszerencsétlenebbek is úgy érezték, hogy megszólíthatják Őt” (1902. 149. levél).

 „Ő nagyon közösségi volt; de megvolt Benne a tartózkodó méltóság is, mely nem bátorított túlzott bizalmaskodásra” (Ev 636).

 „Jézus minden formájában megfeddte az önző vágyak kielégítését, de természeténél fogva társaságkedvelő volt. Bármilyen rendű és rangú ember vendégszeretetét elfogadta. Ellátogatott a gazdagokhoz és szegényekhez, műveltekhez és tanulatlanokhoz, és arra vágyott, hogy gondolataikat a mindennapi élet problémáiról a lelki, örök dolgok magasságába emelje” (DA 150, 151; JÉ 118).

 „Elkápráztathatta volna a világot nagy és ragyogó tudásával, de Ő tartózkodó és hallgatag volt” (FE 338). „Volt egy otthon, melyet szívesen látogatott: Lázár, Mária és Márta otthona, mert a hit és szeretet légkörében lelke nyugodalmat lelt” (DA 326; JÉ 269).

 − Krisztus a „fájdalmak férfiá” -nak hívatik (Ésa 53:3). Ez azt jelenti talán, hogy mindig szomorú volt? '

„Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült” (Zsid 12:2).

 „Azon órában örvendeze Jézus lelkében” (Lk 10:21).

„Üdvözítőnk tényleg a fájdalmak embere volt, ismerte a gondot és szomorúságot, mert szíve minden emberi nyomor előtt nyitva volt. Noha élete az önmegtagadás élete volt, amelyet fájdalom és gond árnyékolt be, de kedélye, lelkülete nem volt nyomott. Arcvonásai nem mutattak haragot és bosszúságot, hanem mindig békések, derűsek voltak. Szívéből az élet kimeríthetetlen forrása áradt, s bárhová ment is, oda nyugalmat, békét, örömet és vidámságot vitt” (SC 120; JV 98).

„Szívének örömét gyakran zsoltárokkal és mennyei énekekkel fejezte ki. Názáret lakói gyakran hallották hangját, amint dicsérettel és hálával járult Isten elé. A mennyel éneke által tartott kapcsolatot. Ha társai a fárasztó munkáról panaszkodtak, a Megváltó ajkáról felszálló édes dallam felvidította őket” (DA 73; JÉ 52,53).

 „Mielőtt elhagyták a felsőház szobáját, az Üdvözítő dicséretet énekelt tanítványaival. Nem valami gyászos, szomorú siralmat, hanem egy örvendező húsvéti éneket énekeltek (Zsolt 117)” (DA 672; JÉ 579).

 − Krisztus, mint teremtő, milyen hatalommal rendelkezik?

 „Minden ő általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett” (Jn 1:3).

 „Mert Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: mindenek Ő általa, és Ő reá nézve teremtettek, És Ő előbb volt mindennél, és minden Ő benne áll fenn” (Kol 1:16,17).

„A természet tanúskodik arról, hogy az, akinek végtelen a hatalma, nagy a jósága, kegyelme, szeretete teremtette a földet, és élettel és örömmel töltötte be” (8T 256).

 „Kezében tartja a mindenség megszámlálhatatlan világait, de gondoskodik a kis madár szükségletéről is” (SC 86; JV 71).

 − A földi szolgálata alatt használta-e Krisztus az isteni hatalmát arra, hogy önmagán segítsen?

„Én semmit sem cselekedhetem magamtól” (Jn 5:30).

 „Sem akkor, sem később, földi élete során nem tett csodát a maga érdekében. Csodálatos tettei mind mások javát szolgálták” (DA 119; JÉ 91).

 „Így amikor Krisztust megvetéssel kezelték, akkor Ő erősen kísértésbe esett, hogy kinyilvánítsa isteni lényét. Egyetlen szavával és tekintetével arra tudta volna kényszeríteni üldözőit, hogy olyan Úrnak vallják meg, aki Úr volt királyok és uralkodók, papok és templom felett is. Éppen ez volt azonban Krisztus nehéz feladata, hogy megtartsa azt a helyzetét, amelyet maga választott magának, amikor úgy döntött, hogy hozzánk hasonló emberként éli le életét ezen a földön” (DA 700; JÉ 604,605).

− Krisztus mikor kezdte újból használni isteni hatalmát saját érdekében?

 „Felele Jézus és monda nékik: Rontsátok le a templomot, és három nap alatt megépítem azt” (Jn 2:19).

 „Mikor a hatalmas angyal szava elhangzott Krisztus sírjánál ezt mondván: «Atyád hív téged», akkor az Üdvözítő előjött a sírból azzal az élettel, amely önmagában volt… Istenségében Krisztusnak megvolt a hatalma arra, hogy széttörje a halál bilincseit” (DA 785; JÉ 692).

− Mielőtt Krisztus e világra jött, mennyire volt teljes az ismerete?

 „Tehát előre megjelentém néked, mielőtt bekövetkezett, tudtodra adtam” (Ésa 48:5).

 „Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod. Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt, Uram!” (Zsolt 139:3,4).

 Ő, aki a mennyben uralkodik, Ő az, aki kezdettől fogva látja a véget − Ő, aki előtt a múlt és a jövő titka egyaránt nyilvánvaló” (PP 43, PP 22).

„A VAGYOK azt jelenti: örökké létezni; a múlt, a jelen és a jövő Istennek ugyanazt jelenti. Látja a legtávolabbi múltat, és a legmesszebb jövőt ugyanolyan világosan, mint mi a naponkénti eseményeket” (1BC 1099).

 − Amikor Krisztus itt járt a földön, milyen korlátai voltak ismeretének?

 „Arról a napról és óráról pedig senki semmit sem tud, sem az égben az angyalok, sem a Fiú, hanem csak az Atya” (Mk 13:32). „Most, anyja ölében pontosan azokat a szavakat tanulta, amelyeket Ő maga mondott Mózes által Izráelnek… Ő, a mindenség teremtője, elmélyült azokban a tanításokban, amelyeket Ő maga írt a földre, a tengerre és az égboltra” (DA 70; JÉ 49,50).

 „Mielőtt a földre jött, a tervet és minden részletét, tökéletesen elrendezte. Mégis, az emberek közt jártában lépésről lépésre Atyja akarata igazgatta” (DA 147; JÉ 114).

„Földi élete során Krisztus nem készített tervet magára nézve. Isten elgondolását fogadta el Önmagával kapcsolatban, és az Atya napról napra feltárta előtte akaratát” (MH 479).

 „Az Üdvözítő nem tudott átlátni a sírkamrát elzáró kövön. Egyetlen bíztató reménysugarat sem látott, hogy majd győztesként jön elő a sírból, és semmi biztosíték nem volt arra, hogy az Atya elfogadja áldozatát. Krisztus attól félt, hogy a bűn oly súlyos Isten szemében, hogy örökre elszakítja Őt az Atyától” (DA 753; JÉ 661).

− Hogy írja le a Biblia és E.G. White Isten mindenütt jelenvalóságát?

„Vajon elrejtőzhetik-é valaki a rejtekén, hogy én ne lássam őt? azt mondja az Úr, vajon nem töltöm-é én be a mennyet és a földet? azt mondja az Úr” (Jer 23:24).

 „Hová menjek a te lelked elől és a te orcád elől hova fussak? Ha a mennybe hágok fel, ott vagy, ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék: Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobb kezed fogna engem” (Zsolt 139:7-10).

 „Semmi sem történhet a világegyetem bármely részében anélkül, hogy a mindenütt jelenvaló Isten ne tudna róla” (3BC 1141).

 − Krisztus testtélétele hogyan hatott mindenütt jelenvalóságára?

„De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vígasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti, hozzátok” (Jn 16:7).

 „Az emberi test kötöttsége miatt Krisztus nem tudott egy és ugyanazon időben mindenütt jelen lenni. Azért éppen a követői érdeke volt az, hogy Krisztus elmenjen az Atyához, és elküldje a Lelket utódjaként a földre” (DA 669; JÉ 575).

 „Megváltónk örökre viselni fogja kereszthalálának nyomait. A bűn kegyetlen munkájának semmi emléke nem marad, csak a sebhelyek Krisztus fején, oldalán, kezén és lábán” (GC 674; NK 598).

− Milyen előjogot élveznek majd a megváltottak?

„És látják az ő orcáját, és az ő neve homlokukon lesz” (Jel 22:4).

„Annakokáért az Isten is felmagasztalá Őt, és ajándékoza néki oly nevet, amely minden név fölött való, hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, 25 hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Fil 2:9- 11).

 „Isten népének abban a kiváltságban lesz része, hogy szabadon érintkezhet az Atyával és a Fiúval. « Most tükör által homályosan látunk» (1Kor 13:12).

 Most Istenről csak annyit tudhatunk, amennyit az emberekkel való eljárásai és a természet dolgai visszatükröznek belőle. De majd színről színre látjuk Őt, és nem lesz köztünk fénytompító fátyol. Közelében leszünk, és nézhetjük orcájának dicsőségét” (GC 676,677; NK 600). (írta:O.László.)

MIÉRT A HÚSVÉT ÉS NEM A PÁSZKA SZÓ SZEREPEL A KÁROLI FORDÍTÁSBAN?

Közeledik a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, a húsvét, és talán ezzel függött össze a kérdés, hogy amikor Károli Gáspár lefordította a Bibliát, miért nem a pászka szót használta, hiszen Jézus és a tanítványok még nem a húsvétot, hanem pászkát ünnepeltek? E két ünnep között valóban szoros kapcsolat van, a három nagy keresztény ünnep közül a húsvétnak és a pünkösdnek vannak nyilvánvaló bibliai, egészen pontosan ószövetségi gyökerei. Közös gyökérről beszélünk, a húsvétot mégsem lehet egyszerűen pászka ünnepnek nevezni. Miért? Mi a jelentése az egyiknek és mi a másiknak?

Mielőtt válaszolnánk a feltett kérdésre, szögezzünk le valamit: az ünnep és az ünneplés az emberiség közös kincse. Ezért külsőre számos hasonlóságot fedezhetünk fel a népek és vallások ünnepi szokásai között. Ezért soha ne azt kérdezzük, hogy honnan eredhet egy bizonyos ünnep, hanem azt, hogy az adott közösség milyen tartalommal tölti meg. Mi áll az ünneplés homlokterében? Ez a kérdés, és nem az, hogy más népek és vallási irányzatok milyen ünnepet ülnek azon a napon, amit mi éppen karácsonynak, húsvétnak vagy pünkösdnek nevezünk. Sőt, a helyzet még bonyolultabb, mert egy adott közösségen belül is számos értelmezése lehet egy-egy ünnepnek: augusztus huszadika egyesek szerint Államalapító Szent István ünnepe, mások az új kenyér ünnepének hívják, és volt idő, amikor alkotmány ünnepnek neveztük. Ugyanarról a napról beszélünk, de a tartalom egészen más.

Mi a pászka, mint zsidó ünnep? A zsidó ünnep – a közhiedelemmel ellentétben – nem a pászkáról, azaz a kovásztalan kenyérről kapta nevét, hanem egy olyan héber gyökérszó áll mögötte (pesah), ami az azt jelenti, hogy elkerülni. A pászkaünnep tehát a szó szoros értelmében az „elkerülés ünnepe”. A név arra utal, hogy az egyiptomi szabadulás előtt, a tizedik csapáskor az öldöklő angyal „elkerülte” azokat a házakat, ahol meglátta a bárány vérét az ajtó fölött: „ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, és nem ér majd pusztító csapás titeket, amikor megverem Egyiptom földjét” (2Móz 12,13). Isten azt is elrendelte, hogy ezt a napot, amikor a veszedelem elkerülte otthonukat, Izráel népének örök rendelkezés szerint minden évben meg kell ünnepelni (2Móz 12,4). Ehhez szorosan kötődött egy másik ünnep, ami másnap kezdődött, de az évszázadok során eggyé olvadt az előzővel: ez volt a kovásztalan kenyerek ünnepe. Ez hét napig tartott, de az első és a hetedik napon összejövetelt tartottak (2Móz 12,15-20). Ez volt az első nagy zarándok ünnep, amikor mindenkinek Jeruzsálembe kellett zarándokolni, hogy ott tartsa meg az ünnepet. Ezt tette Jézus is.

Az ünnep részletes lefolyását nem írhatom itt le, a lényeget azonban összefoglalja a Tízparancsolat preambuluma: „Én az Úr vagyok, a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából” (2Móz 20,2). Jézus és a tanítványok megtartották ezt az ünnepet. Az ünnep előestjén alapította Jézus az úrvacsorát, s magának az ünnepnek a napján feszítették keresztre. Erre utal Pál apostol, amikor azt írja, hogy „a mi húsévi bárányunk, a Krisztus már feláldoztatott” (1Kor 5,7). Ezzel az egyiptomi szabadulás ünnepe a keresztények számára a megváltás és a bűntől való szabadulás ünnepe lett.

Mit jelent a húsvét? Érdekes helyzettel találkozunk a keresztény kultúrában, mert annak a keresztény ünnepnek, amit mi magyarul húsvétnak nevezünk, a keresztény világban számos elnevezése van. Ezek egy csoportja a héber szóra vezethető vissza, tehát, az elkerülés és a szabadulás ünnepe. Így van ez például a francia nyelvben. Más nyelvekben ősi törzsi (germán) istenségek nevét vitték át a húsvéti ünnepre (angol easter). Egyes szláv nyelvek a feltámadás napjának nevezik az ünnepet. Mi magyarok azzal kapcsoltuk össze, hogy negyven napos, húsmentes böjttel készülünk Jézus halálának és feltámadásának emlékünnepére. A böjt a feltámadás napján fejeződik be, ezért ez az első nap, amikor ismét hús kerül a keresztények asztalára. Az elnevezések tehát különbözőek, de a teológiai tartalom azonos, amit úgy is szoktak nevezni, hogy „a három nap teológiája”, ami Pál apostol szavaival élve azt jelenti, hogy Jézus „halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért” (Rm 4,25).

Miért használta Károli a húsvét szót? Azért, mert ez volt az a magyar szó, ami kifejezte Jézus halálának és feltámadásának a bibliai üzenetét. Károli nem akart mást, mint a Szentírást érthető magyar nyelven az emberek kezébe adni. Ezért igazodott annak a nyelvi közösségének a szóhasználatához, akiket meg akart szólítani. Ezt tették azok a reformátorok, akik más népek nyelvére fordították le a Bibliát, és ezt teszik a bibliafordítók ma is: ahogy változik a nyelv, úgy alakítják saját szóhasználatukat a változó nyelvi adottságokhoz. Az már az írásmagyarázó és a prédikátor feladata, hogy kibontsa az üzenetet, ami a tömören megfogalmazott bibliai mondatokban rejlik.

Dr Szilvási József

Jézus Krisztus Istensége 2.

 A mértéktelenség minden erkölcsi gonoszságnak az alapját képezi, ami csak ismert az embernél. Krisztus ott kezdte az ember megváltásának munkáját, ahol a romlás megtörtént. Ősszüléink bukását az okozta, hogy az étvágynak engedtek. A megváltásban az étvágy megtagadása Krisztus első munkája, amit megtett értünk. (Mennyei helyek, 194. o.)

Itt van a bizalmatlanság keltése, a kísértő hangjában a hitetlenség tónusa hangzik: Így bánna Isten az Ő Fiával? Otthagyná az Ő Fiát a pusztában, a vadállatok között, étel nélkül, társak nélkül, ilyen kiszolgáltatott helyzetben? - Sátán azt akarta bizonyítani, hogy az Atya soha nem szerette volna látni ilyen helyzetben az Ő Fiát. – Ezért azt mondja: ha Isten Fia vagy, kérlek, mutasd meg a te erődet, amely téged megszabadít e borzasztó nagy éhségből. Parancsold, hogy ezek a kövek változzanak kenyerekké! (Idők jelei, 1902. 12. 03.)

 Amikor Sátán odament Isten Fiához, a nagy csaló azt mondta, hogy az Atya küldte őt, hogy átadjon egy üzenetet a megváltónak: nem kell tovább éheznie. – Ha Isten Fia vagy, parancsold, hogy ezek a kövek változzanak kenyerekké! – De egy ilyen cselekedettel Jézus megszegte volna ígéretét, hogy soha nem fogja gyakorolni az Ő isteni hatalmát ahhoz, hogy megszabaduljon a nehézségektől vagy szenvedéstől, amelyekkel az emberiségnek is szembesülnie kell az ő testében. (Review and Herald, 1908. 05. 14.)

Krisztus nem akarta isteni erejét felhasználni saját érdekében. Azért jött, hogy úgy állja ki a próbát, ahogyan nekünk kell, s ezzel a hit és engedelmesség példáját adja. Sem ekkor, sem későbbi földi élete során nem tett csodát a maga javára. Csodálatos tettei mind mások javát szolgálták. (Jézus élete, 119. o.)

Krisztus úgy érezte, hogy a bűn elválasztotta Őt Atyjától. A mélység olyan széles, olyan sötét és olyan riasztó volt, hogy a lelke megborzadt tőle. Isteni hatalmát nem használhatta fel a kínszenvedéstől való megszabadulása érdekében. Emberként kellett elszenvednie az emberek által elkövetett bűnök következményeit. Emberként kellett elhordoznia Istennek a bűnnel szemben tanúsított haragját. (Jézus élete, 686. o.)

 Az előbbi kínszenvedésnek semmi nyoma sem volt látható Jézuson, mikor előlépett, hogy találkozzék árulójával. Tanítványai előtt állva ezt kérdezte; "Kit kerestek?" Azok azt felelték: "A názáreti Jézust". Jézus ezt válaszolta; "Én vagyok" (Jn 18:4-5). Ebben a pillanatban az az angyal, aki rövid idővel előbb szolgálta Jézust, odaállt Jézus és a csőcselék közé. Az isteni világosság fénnyel árasztotta el az Üdvözítő arcát és egy galambhoz hasonló árnyék esett alakjára. Ez isteni dicsőség jelenlétében a gyilkos indulatoktól megszállott tömeg egy pillanatig sem tudott megállni. Hátra tántorodtak. A papok, a vének, a katonák és még Júdás is halott emberként estek a földre. (Jézus Élete. 694. o.)

Jézus, amikor látta, hogy mi történt, kiszabadította a kötelekből a kezét, bár a római katonák erősen tartották -, és azt mondta: "Elég eddig. És illetvén annak fülét, meggyógyítá azt" (Lk 22:51). ( Jézus Élete, 696. o.)

Krisztus nagyon szenvedett a rossz bánásmód és a sértegetések miatt. Azoknak a kezéből és szájából, akiket Ő teremtett, és akikért végtelenül nagy áldozatot hozott, csak méltatlanságot kapott. Attól az ellentéttől is szenvedett, amely szentségének tökéletessége és az emberi bűnök nagysága között volt. Az olyan emberek által való kihallgatása is, akik ellenségei voltak, nagy szenvedést jelentettek számára. Az is szomorúságot okozott neki, hogy olyan emberek vették körül, akik a Sátán uralma alatt állottak. Közben Krisztus tudta, hogy isteni hatalmával kegyetlen kínzóit egy pillanat alatt a porba tudná sújtani. Ez még nehezebbé tette számára a kihallgatás elviselését. (Jézus Élete, 702. o.)

 Jézus csak ennyit mondott: "Te mondád" (Mt 26:64). Úgy tűnt, mintha mennyei világosság ragyogta volna be Krisztus sápadt arcát, mikor rövid feleletéhez még hozzátette a következő mondását: "Sőt mondom néktek: Mostantól fogva meglátjátok az embernek Fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján és eljönni az égnek felhőiben" (Mt26:64). Egy pillanatig Krisztus istensége átvillant emberi alakján. A főpap megijedt Krisztus szemeinek átható pillantásától, amely elárulta, hogy az Üdvözítő olvasott Kajafás szívének rejtett gondolataiban, és azok égették a főpap szívét. Későbbi élete folyamán sohasem felejtette el a megkínzott Isten Fia kutató szemeinek a pillantását, amelyet reá vetett. "Mostantól fogva meglátjátok - mondotta Jézus - az embernek Fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján és eljönni az égnek felhőiben" (Mt 26:64). Ezekkel a szavakkal a fordított képét adta meg annak a jelenetnek, amely éppen akkor játszódott le. Krisztus az élet és a dicsőség Ura, Isten jobbján ül. Krisztus ítéli meg az egész földet és döntése ellen nincs helye semmiféle fellebbezésnek. Ekkor minden titkos dolog Isten jelenlétének a világosságában mutatkozik meg, ott lesz nyilvánvalóvá. Minden emberre kimondják a tettei alapján meghozott helyes ítéletet. Egy pillanatig úgy érezte, hogy éppen az örökkévaló Bíró előtt áll, akinek a szemei mindent meglátnak, és elméjének a gondolatait úgy olvassák el, mint valami nyitott könyv sorait, és azok a titkai is mind napvilágra kerülnek, amelyekről feltételezte, hogy örökre magával viszi azokat a sírba. (Jézus Élete, 707-708. o.)

Heródes azonban továbbra is egy csoda megtételére ösztökélte. Azt mondta Krisztusnak: Ha másokért tudsz csodát tenni, most tégy valami csodát saját magadért és saját javadra. Csodatételeddel a legjobb szolgálatot tennéd magadnak. Heródes ismét megparancsolta Krisztusnak: Mutass nekünk egy jelet, amely meggyőz bennünket arról, hogy valóban rendelkezel azzal a hatalommal, amelyet a rólad szóló hírek neked tulajdonítottak. Krisztus azonban továbbra is úgy viselkedett, mint aki nem lát és nem hall semmit. Isten Fia akkor és ott emberi természetét öltötte magára. Azt kellett tennie, amit minden földi, halandó embernek tennie kell hasonló körülmények között. Ezért Heródes kérésére, sőt parancsára sem tett csodát a maga megmentése érdekében. Nem tett csodát csak azért, hogy megkímélje Magát azoktól a fájdalmaktól és megaláztatásoktól, amelyeket a halandó embereknek el kell hordozniuk hasonló helyzetben. Heródes azt ígérte, hogy ha Krisztus valami csodát tesz az ő jelenlétében, akkor szabadon engedi. Krisztus vádolói saját szemükkel látták azokat a hatalmas csodákat, amelyeket Krisztus isteni hatalmával tett. Hallották, mikor megparancsolta a sírnak, hogy adja ki a halottját. Látták, mikor a halott engedelmesen előjött a sírból Krisztus szavára. A papok és a főemberek szívét félelem szorította össze, hogy Krisztus Heródes kérésére végül most mégis megmutatja hatalmát. Igen, mert Krisztus erejének, hatalmának egy ilyen kinyilatkoztatása halálos csapásnak bizonyulna terveikre, sőt talán még az életükbe is kerülne. A papok és a főemberek nagy aggodalmukban vádjaikat ismét nyomatékosan felhozták Krisztus ellen. Felemelt hangon ismételten kijelentették, hogy Krisztus áruló és istenkáromló. Csodáit azzal a hatalommal hajtja végre, amelyet Belzebub, az ördögök fejedelme adott neki. Heródes palotájának tárgyalóterme a zűrzavar színtere lett. Egyik ember túlharsogta a másikat. Mindenki össze-vissza kiabált. (…) Krisztus küldetése nem az volt ezen a világon, hogy kielégítse a haszontalan kíváncsiságokat. Ő azért jött, hogy meggyógyítsa a megtört szívű embereket. Krisztus nem maradt volna csendben, ha Heródes palotájában egy bűnétől beteg lélek sebeit kellett volna szavaival bekötöznie és meggyógyítania. Azok számára azonban egy szava sem volt, akiket nem bántottak bűneik. Azokra az isteni igazságokra, amelyeket Ő mondhat, az ilyen emberek szentségtelen lábaikkal csak rátapostak volna. (…) Heródes maga is tudatára ébredt bűnének. Az irgalmas világosság utolsó fénye világított be a bűneitől megkeményedett szívébe. Akarata ellenére megérezte, hogy ez a názáreti Jézus mégsem volt közönséges ember. Nem, mert az Istenség átvillant emberi lényén. Éppen akkor, amikor a csúfolódók, a házasságtörők és a gyilkosok fogták körül Krisztust, Heródes megérezte, hogy magát Istent látta ülni királyi székén. (…) A kegyetlen csőcseléket Sátán vezette az Üdvözítővel szemben tanúsított viselkedésében. Sátán célja az volt, hogy kiváltsa Krisztusból a megtorlást, a bosszút, s ha lehetséges, rávegye arra, hogy valamiféle csodatettel szabadítsa ki magát, és így megsemmisítse a megváltás tervét. Egyetlen folt támadjon csak Krisztus emberi életén, emberi lényének egyetlen kudarca következzék csak be, Isten Báránya csak tökéletlen áldozat és az emberi nemzedék és a világ megváltása meghiúsulna. Krisztus azonban, Aki egyetlen parancsszavával mennyei seregeket rendelhetett volna saját védelmére - aki rémületbe kergethette volna a csőcseléket és eltávolíthatta volna szeme elől isteni fensége felvillantásával, - tökéletes higgadtsággal viselte el a legbrutálisabb sértéseket és erőszakosságot is. ( Jézus Élete,729-734. o.)

A szenvedő és haldokló Jézus hallott minden szót, amit a papok kijelentettek: "Másokat megtartott, magát nem tudja megtartani. Ha Izrael királya, szálljon most le a keresztről és majd hiszünk neki" (Mt 27:42). Krisztus le tudott volna jönni a keresztről. Mivel azonban nem önmagát akarta megmenteni, és nem jött le a keresztről, a bűnösök reménykedhetnek bűneik bocsánatában és abban, hogy kegyelmet találnak Istennél. (Jézus Élete, 749. o.)  (Írta:O.László.)

Jézus Krisztus Istensége 1.

"Én vagyok a feltámadás és az élet" (Jn 11:25). Krisztusban van az eredeti, nem kölcsönvett, nem mástól származó élet. "Akié a Fiú, azé az élet" (1Jn 5:12). Krisztus istensége az örök élet biztosítéka a hívő számára.      (Jézus Élete, 530. o.) 

Elérkezett az ideje, hogy Krisztus világunkba jöjjön és testet öltsön. Ő mondta: "testet alkottál nekem" (Zsid 10:5). Ha abban a dicsőségben jelenik meg, amely az Övé volt Atyja oldalán a világ létezése előtt, nem viselhettük volna el jelenlétének fényét. Hogy szemlélhessük Őt, és ne semmisüljünk meg, eltakarta dicsőségét. Istenségét emberi természet fedte, - láthatatlan dicsőségét látható emberi formába rejtette. ( Jézus Élete, 23. o.)

Ember volta az emberi család közösségébe vonta Krisztust, isteni lénye pedig Isten trónjához kapcsolta. Mint ember Fia, példát adott az engedelmességre; mint Isten Fia, erőt ad, hogy engedelmeskedni tudjunk. ( Jézus Élete, 25. o.) 

A teremtés munkája idején Krisztus Istennel volt. Egy volt Istennel, teljesen egyenértékű volt vele, az Ő dicsőségének a fényessége, az Ő lényének a tökéletes kinyilvánítása volt. Az Atyának a képviselője. Egyedül az, Aki teremtette az embert, lehetett a Megváltó. Egyetlen angyal sem tudta volna bemutatni az Atyát a bűnös embernek, és nem tudta volna visszanyerni az Isten iránti hűséghez és ragaszkodáshoz. De Krisztus ki tudta fejezni az Atya szeretetét, mert Isten Krisztusban volt, és megbékéltette magával az embert. Csak Isten Fia lehetett a mi Megváltónk. (Idők jelei, 1893. 02. 13.)

Kicsoda Krisztus? Az élő Isten egyetlen Fia. Az Atya számára Ő olyan, mint az ige, Aki kifejezi az Ő gondolatait. Általa a gondolat hallhatóvá válik. Krisztus Isten szava. (Ifjúsági segítő, 1894. 06. 28.)

Krisztus egy végtelen áron, nagyon fájdalmas folyamaton keresztül, amely titokzatos volt mind az angyalok, mind az ember számára, vette magára az emberi mivoltát. Elrejtve az Ő istenségét, letéve az Ő dicsőségét, kis gyermekként született meg Betlehemben. (Bibliakommentár VII. 915. o.)

 Ha úgy jött volna el közénk, az Ő nemes és mennyei formájában, akkor az Ő külseje önmaga felé irányította volna az emberek figyelmét, és a hit gyakorlása nélkül fogadták volna el. A hit az emberré lett Krisztusban, mint Messiásban, nem annak bizonyossága alapján kellett, hogy legyen, amit láttak, nem azért kellett hinniük, mert az ő személye nagyon vonzó volt, hanem az Ő csodálatos jelleme az, ami vonzóvá tette, amelyet nem lehetett megtalálni és nem is találhattak senki másban. (Bibliakommentár VII. 904. o.)

Az Úr azért egyesítette az Ő természetét az emberivel ilyen kifejezően, hogy még inkább megkülönböztető, szinte kézzel fogható tárgya legyen imádatunknak és szeretetünknek. Meghív bennünket, hogy közelebb húzódjunk és gyönyörködjünk ebben a fényességben. A láthatatlan Isten magára öltötte az emberiség palástját, hogy úgy ragyogjon az Ő dicsősége, olyannyira meglágyítva, hogy az ember számára elviselhető legyen, hogy ezt a fényességet be tudja fogadni. Krisztus a menny fényessége. Az Ő arcán megláthatjuk Istent. Dicsőségét annyira elfátyolozta, hogy a mi tekintetünk számára elviselhetővé váljon. (Mennyei helyek 201. o.)

 Ha az Atya eljött volna és közöttünk lakozott volna, megalázva magát és eltakarva az Ő dicsőségét, hogy az emberiség láthassa Őt, Krisztusnak az élettörténete nem változott volna semmiben. Jézus minden cselekedetében, az Ő utasításainak minden egyes leckéjében látnunk kell és hallanunk kell és fel kell ismernünk Istent. Amit láttak, amit hallottak, mindabban a hatásban, az Ő hangjában és az Ő mozdulataiban az Atyát lehetett látni. (Bárcsak megismerhetném Őt, 338. o.)

Azáltal, hogy magára vette az emberi természetet annak elbukott állapotában, de Krisztus semmilyen mértékben sem részesült annak bűnében. Ki volt szolgáltatva az erőtlenségeknek és gyengeségeknek, melyeknek az emberek is ki vannak szolgáltatva, hogy beteljesüljön, amit Ésaiás próféta mondott ezt mondván: „betegségeinket ő viselte, fájdalmainkat hordozta…” Érintette őt a mi gyengeségünk érzete, és megkísértetet mindenben, hozzánk hasonlóan, de bűnt nem ismert mégsem. Ő Isten Báránya volt minden folt és minden hiba nélkül. Nem szabad, hogy bármilyen félreértésünk legyen Jézus emberi természetének tökéletes bűntelenségével kapcsolatban. Ő részesült az emberiség ártatlan gyengeségében, de nem volt része bűnös hajlamaiban. Hatott rá a négyezer éven keresztül megromlott emberi természet, de nem fertőzte meg. (Bibliakommentár V., 1131. o.)

Senki sem, aki a kisgyermek Jézusra tekintett, nem mondhatta, hogy ő pontosan olyan, mint a többi gyermek. Ő Isten volt, emberi testben. Amikor társai valami rosszra szerették volna rávenni, akkor az Ő istensége átsugárzott az Ő emberségén. És Ő eltökélte magát. Egy pillanat alatt különbséget tudott tenni jó és rossz között, és a bűnt Isten törvényének fényébe helyezte. Felemelte a törvényt, mint egy tükröt, amely fénysugárként rámutatott a bűnre. (Ifjúsági segítő, 1898. 09. 08.)

Ha Krisztusban maradunk, ha az Isten szeretete lakozik bennünk, akkor érzelmeink, gondolataink és tetteink összhangban lesznek Istennek az Ő szent törvényében kifejezett akaratával. "Fiacskáim! Senki el ne hitessen benneteket: aki az igazságot cselekszi, igaz az, amiként Ő is igaz" (1Jn 3:7). Az életszentség lényegét Isten szent törvénye határozza meg, amelynek színvonala a Sínai-hegyi tíz szabályban jutott kifejezésre. (…) Jézus még mielőtt a földre jött, így szólott magáról: "Hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van" (Zsolt 40:9). (…) Közvetlenül mielőtt újból felszállott a mennybe, a következőket mondotta: "Én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében"(Jn15:10). (Krisztushoz vezető lépések, VII. A tanítványság próbája, 52. o.)

Jézus Krisztus elkezdte az Ő életét, áthaladt az élet minden tapasztalatán, és az életéről való feljegyzés egy megszentelt emberi akarattal kezdődött és fejeződött be. Mindenben megkísértetett hozzánk hasonlóan, mégis, mivel megtartotta az Ő akaratát megerősítve és tökéletesen, soha, semmilyen mértékben sem hajlott a gonosz cselekvése felé, vagy, hogy bármilyen módon kifejezte volna az Isten elleni lázadását. (Idők jelei, 1894. 10. 29.)

 A jó és gonosz tudásának fájáról való evés következményét minden ember tapasztalja. Természetében megvan a rosszra való hajlam, egy olyan kényszer, amelynek segítség nélkül nem tud ellenállni. (Nevelés, 29. o.)

Ő a mi testvérünk gyengeségeinkben, de nem részes bűnös szenvedélyeinkben. Mint Aki az egyetlen bűntelen, az Ő természete visszariadt a bűntől. Folytatta a küzdelmet a bűn világában és átélte a léleknek gyötrelmét. Vétkezhetett volna, eleshetett volna, de egyetlen pillanatra sem engedett a bűnös hajlamnak. (A hit, amely által élek, 49. o.)

 Lehet olyan békességünk, amely minden értelmet felülhalad, de nekünk ez csatákba kerül a sötétség erőivel, komoly küzdelmet az önzéssel és a velünk született bűnnel. (Idők jelei, 1887. 03. 17.)

Krisztust második Ádámnak nevezi az ige. A tisztaságban és szentségben Istennel kapcsolatban és Isten által szeretve, ott kezdte el, ahol az első Ádám is elkezdte, és a saját akaratából áthaladt azon a területen, amin Ádám is áthaladt, így helyre tette Ádám bukását. (Ifjúsági segítő, 1898. 06. 02.)

Krisztus eljött erre a földre magára véve az emberi mivoltát, az ember képviselőjeként állt ott, hogy megmutassa a Sátánnal vívott harcában, hogy az ember úgy, ahogy az Isten megteremtette őt, miközben az Atyával és a Fiúval kapcsolatban volt, engedelmeskedhetett volna minden isteni kívánalomnak. (Idők jelei, 1898. 06. 09.)

Aki bűnt nem ismert, bűnné lett érettünk. A bűneink miatt ráháruló roppant teherrel együtt viselte az étvágy követelésének rettenetes súlyát, de a világ, a megtiszteltetés és a hiú fitogtatás önhitt, elbizakodásra vezető szeretetének roppant terhét is./ Ezzel a borzasztó bűnteherrel, amelyet a mi bűneink okoztak neki, együtt viselte rettenetes súlyát az étvágy követelésének, az élet kérkedésének és a magabízás lehetőségének, hiszen ezek a kísértések a hitetlenséghez vezetnek. Krisztus elviselte, kibírta ezt a három legsúlyosabb kísértést és győzött az ember javára, helyes jellemet alakítva ki számára, mert tudta, hogy az ember maga képtelen erre. Tudta, hogy ezen a három ponton Sátán győzhet. Legyőzte Ádámot, és elhatározta, hogy végigviszi ezt a munkát mindaddig, amíg teljesen megsemmisíti az embert. Krisztus az ember érdekében diadalmaskodott ezen a területen, hogy legyőzze Sátánt, mert azt látta, hogy az ember a saját erejéből erre képtelen. Krisztus a maga szenvedéssel teli, lemondó, önfeláldozó életével és megaláztatásával, majd végső halálával készítette elő az utat az ember megváltásához. Segítséget hozott az embernek, hogy Krisztus példája segítségével az embernek, a Megváltóra való tekintettel Győzelemre tudjon jutni ugyanúgy, ahogy Krisztus győzött őérte. (Bizonyságtételek III., 372. o.) (Írta: O.László.)

Jézus Krisztus megkísértetett mindenben

... hozzánk hasonlóan

Benne nem volt bűn (1 János 3:5) (Háló Sándor 192.) János apostol nem azt mondja, hogy Jézus nem követett el bűnt, hanem azt, hogy Jézusban nem volt bűn, a belső, lelki természete tiszta volt a bűntől.

• A Biblia nem az elkövetett cselekedetet tekinti bűnnek, mivel az csak a bűn látható megnyilatkozása.

 • A Biblia szerint csak az ember szívének Istentől elszakadt, megromlott állapota tekinthető és nevezhető bűnnek.

1 Sámuel 16:7 Az Úr azonban monda Sámuelnek: Ne nézd az ő külsőjét, se termetének nagyságát, mert megvetettem őt. Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van.

Jézushoz vezető út 70/4

 „…aki ‘megkísértetett mindenekben hozzánk hasonlóan’ (Zsid. 4,15), de mint az egyedüli bűntelen, természete visszariadt a gonosztól; lelki fájdalmakat és kínokat szenvedett el a bűnös világban.”

Jézus élete 88 

„Krisztus ellenállt azoknak a csábításoknak, amelyek legyőzését mi olyan nehéznek találjuk. Pedig a csábítások annyival jobban vonzották Őt, amennyivel jelleme a mienk fölött áll. Ránehezedett a világ bűneinek szörnyű súlya, így állta ki az étvágy, a világ szeretete és az elbizakodottsághoz vezető feltűnési vágy próbáját. Ezek voltak az Ádámot és Évát legyőző kísértések, ezek győznek le oly könnyen minket is.”

5 Bizonyságtétel 422 

„Sátán készen állt minden fordulónál, hogy lerohanja Őt. Legtüzesebb kísértéseit árasztotta Rá. Mégsem »követett el bűnt, és szájában hamis szót nem találtak«. »Maga is kísértést szenvedett«, mégpedig szentségének tökéletességével arányban. De a sötétség fejedelme mit sem talált benne a világból; egyetlen gondolata, egyetlen érzése sem hajlott a kísértésekre.” (5T, 422.)

5 SDA 1142. oldal

 A szenny közepette Krisztus megőrizte tisztaságát. Jelleme tökéletes iszonyt fejezett ki a bűnnel szemben. Az Ő szentsége maga ellen lázította az erkölcstelen világ minden dühét, mert tökéletes életével szüntelen vádolta a világot, s megmutatta az ellentétet a törvényszegés, valamint annak szeplőtlen igazsága között, Aki nem ismert bűnt.”

A nagy küzdelem 554. oldal 

 „Sátán az emberi szívben talál olyan sarkot, ahol meg tudja vetni a lábát - dédelgetett, bűnös vágyat, amellyel kísértéseit érvényre juttathatja. De Krisztus elmondhatta önmagáról: »Jön a világ fejedelme: és énbennem nincsen semmije« (Ján 14:30). Sátán nem talált semmi olyat Isten Fiában, ami által legyőzhette volna. Jézus megtartotta Atyja parancsolatait, és nem volt benne semmi bűn, amit Sátán ki tudott volna aknázni.”

5 SDA 1142. oldal • 

„Jelleme tökéletes iszonyt fejezett ki a bűnnel szemben.”

 (RH, 1887. nov. 8.) •

 „Egy gondolattal sem, az érzelemnek egy árnyalatával sem válaszolt a kísértésekre.”

Tapasztalatok és látomások 137. oldal 

„(Sátán) Az elöljárókat és főpapokat arra késztette, hogy Jézussal a legkegyetlenebb és legembertelenebb módon bánjanak. Sátán azt remélte, hogy az ilyen csúfolódás és bántalom Isten Fiából panaszt vagy zúgolódást fog kiváltani; vagy kimutatja isteni erejét és kiragadja magát az Őt gyötrő tömeg közül.”

Jézus élete 604-605. oldal

 „Így amikor Krisztust megvetéssel kezelték, akkor Ó erősen kísértésbe esett, hogy kinyilvánítsa isteni lényét. Egyetlen szavával, és tekintetével arra tudta volna kényszeríteni üldözőit, hogy olyan Úrnak vallják meg, aki Úr volt királyok és uralkodók, papok és a templom felett is. Éppen ez volt azonban Krisztus nehéz feladata, hogy megtartsa azt a helyzetét, amelyet maga választott magának, mikor úgy döntött, hogy hozzánk hasonló emberként éli le életét ezen a földön.”

7. SDA 929. oldal

 Sátán azt gondolta, hogy kísértéseivel megcsalhatja a világ Megváltóját, aki egy merész mozdulattal egyszerre csak isteni hatalmát fogja érvényesíteni… A mennyei lények tisztelete vette körül Jézust, és felelevenedett előttük abszolút hatalma. Épp olyan nehéz feladat volt számára emberi mivoltát elfogadni, mint amilyen nehéz nekünk embereknek a megromlott emberi természet fölé emelkedni.

7. SDA 929. oldal

 Krisztus a legszigorúbb próbatétel alá vettetett: minden képességének teljes erejét igényelte, hogy ellenálljon annak a hajlamnak, amely arra késztette volna, hogy isteni hatalmát felhasználja, és kiszabadítsa magát a veszedelmes helyzetekből, így diadalmaskodva a sötétség fejedelmének hatalma felett.

Kiadott kéziratok, 1211. oldal 

Nem szabad azt gondolnunk, hogy Krisztusnak arra irányuló hajlama, hogy Sátán kísértéseinek engedjen, gyengítette emberi természetét, és ugyanazokkal a bűnös, romlott hajlamokkal rendelkezett, mint az ember… Krisztus a mi természetünket vette fel ugyan, a bukottat, de nem a romlottat, és csak akkor rontatott volna meg, ha Sátán szavait fogadta volna el Isten szava helyett.

3 Szemelvények 129. oldal

 Nem az angyalok természetét vette fel, hanem az emberi természetet, tökéletesen azonosulva a mi természetünkkel, kivéve a bűn hajlamát. (Írta: O László)