Krisztus fizikai megjelenése és személyisége; testététele...

... hogyan befolyásolta Őt az isteni tulajdonságok használatában

− Hogyan írja le a Biblia Krisztus testtélétele előtti és utáni fizikai megjelenését?

 „És most te dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a dicsőséggel, amellyel bírtam te nálad a világ létele előtt” (Jn 17:5).

„Az ő feje pedig és a haja fehér vala, mint a fehér gyapjú, mint a hó; és a szemei olyanok, mint a tűzláng; És a lábai hasonlók valának az izzó fényű érchez, mintha kemencében tüzesedtek volna meg; a szava pedig olyan, mint a sok vizek zúgása. Vala pedig a jobb kezében hét csillag; és a szájából kétélű éles kard jő vala ki; és az ő orcája, mint a nap, amikor fénylik az ő erejében” (Jel 1:14-16).

 − Mit mond a Biblia Krisztusnak arról a fizikai megjelenéséről, amelyben itt volt a földön?

 „Felnőtt, mint egy vesszőszál ő előtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt neki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kívánatos!” (Ésa 53:2).

 „Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, Aki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén” (Fil 2:5-7).

 „Felele nékik János, mondván: Én vízzel keresztelek; de köztetek van, akit ti nem ismertek, Ő az, aki utánam jő, aki előttem lett, akinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíjját megoldjam” (Jn 1:26, 27).

 − Hogyan írja le Ellen White Krisztus fizikai megjelenését?

„János szavait senki másra nem lehetett alkalmazni, csak a régen megígért Messiásra. A Messiás köztük volt! A papok és a vezetők meglepetten néztek körül, remélték, hogy felfedezhetik, akiről János beszélt. Őt azonban nem lehetett észrevenni a tömegben” (DA 136; JÉ 105).

 „Nátánael Jézusra tekintett, és csalódást érzett. Lehetséges, hogy ez az ember, aki a nehéz munka és szegénység jegyeit viseli magán, a Messiás?” (DA 139; JÉ 108).

 „Gyalog járt, és közben tanította követőit. Öltözete poros volt, mert útközben bepiszkolódott, megjelenése pedig nem volt vonzó. Viszont az isteni ajkáról elhangzó egyszerű, elevenbe vágó igazságok hatására hallgatói elfeledkeztek külsejéről, és nem az ember, hanem annak tanítása vonzotta őket” (4T 373).

 „Jézus és a főpap közötti ellentét, beszélgetésükből élesen kirajzolódott… Ez előtt a nagy tekintélyű személyiség előtt állt a mennyei Felség, külső csillogás, pompa nélkül. Ruházatán az utazás nyomait viselte, sápadt arca türelmes szomorúságot fejezett ki, a rajta látható méltóság és jóindulat különös ellentétben állt a főpap büszke, elbizakodott, indulatos arckifejezésével” (DA 594; JÉ 499).

 „Nem volt olyan szép, ami rendkívülivé tette volna Őt az emberek között. Nem volt olyan elbűvölő jelenség, aki a figyelmet felhívta volna magára” (5BC 1131).

Félretette dicsőségét és fenségét. Isten volt, de egy időre lemondott istenségének dicsőségéről” (RH 1887. július 5).

− Ha Krisztus személyiségének nem volt semmiben különleges fizikai vonzereje, akkor miért vonzódott hozzá mégis olyan sok ember?

 „És látván őt az Úr, megkönyörüle rajta” (Lk 7:13).

 „Jézus pedig rátekintvén, megkedvelé őt” (Mk 10:21),

 „mivel hogy szerette az övéit e világon, mindvégig szerette őket” (Jn 13:1).

 „Arcának szépsége, nagyszerű jelleme, és mindenekfelett a tekintetében és hangjában megnyilvánuló szeretet Hozzá vonzott mindenkit, akit még nem keményített meg a hitetlenség. Ha nem kedves, együttérző lelkületet sugározott volna minden pillantása és szava, nem vonzotta volna Magához az óriási tömegeket úgy, ahogyan tette” (DA 254; JÉ 203).

 „Az emberek Krisztusba, mint Messiásba vetett hite nem azon alapult, amit láttak, és nem azért hittek Benne, mert valami személyes vonzereje volt, hanem mert megismerték kiváló jellemét” (7BC 904).

 „Mikor az Isten Fia eljött erre a földre, hogy mint emberáldozatként meghaljon, félretette dicsőségét és felmagasztalt alakját. Magassága csak egy kicsivel volt nagyobb az általánosnál. Személyes megjelenése semmiféle különös jegyet nem hordott isteni jellemzőiből, amely önmagában hitre indított volna. Mégis a tökéletes alakját, a tiszteletet parancsoló magatartását, és a jóindulatot, szeretetet és szentséget kifejező tekintetét nem lehetett összehasonlítani senki más, földön élő emberével” (4SGa 119).

 „Krisztushoz munkájának és szavainak egyszerűsége és komolysága vonzott oly sok embert” (Ev 53).

 − Hogyan írja le a Biblia és E.G. White Krisztus barátságos természetét? Meleg, barátságos természete volt-e?

 „Vivének pedig hozzá kis gyermekeket is, hogy illesse azokat; mikor pedig a tanítványok ezt látták, megdorgálák azokat. De Jézus magához híván őket, monda: Engedjétek, hogy a kis gyermekek én hozzám jöjjenek, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Istennek országa” (Lk 18:15,16). N

„Mennyire kedves, előzékeny és udvarias volt Ő, mikor azok felé fordult, akik Hozzá jöttek! A legszerencsétlenebbek is úgy érezték, hogy megszólíthatják Őt” (1902. 149. levél).

 „Ő nagyon közösségi volt; de megvolt Benne a tartózkodó méltóság is, mely nem bátorított túlzott bizalmaskodásra” (Ev 636).

 „Jézus minden formájában megfeddte az önző vágyak kielégítését, de természeténél fogva társaságkedvelő volt. Bármilyen rendű és rangú ember vendégszeretetét elfogadta. Ellátogatott a gazdagokhoz és szegényekhez, műveltekhez és tanulatlanokhoz, és arra vágyott, hogy gondolataikat a mindennapi élet problémáiról a lelki, örök dolgok magasságába emelje” (DA 150, 151; JÉ 118).

 „Elkápráztathatta volna a világot nagy és ragyogó tudásával, de Ő tartózkodó és hallgatag volt” (FE 338). „Volt egy otthon, melyet szívesen látogatott: Lázár, Mária és Márta otthona, mert a hit és szeretet légkörében lelke nyugodalmat lelt” (DA 326; JÉ 269).

 − Krisztus a „fájdalmak férfiá” -nak hívatik (Ésa 53:3). Ez azt jelenti talán, hogy mindig szomorú volt? '

„Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült” (Zsid 12:2).

 „Azon órában örvendeze Jézus lelkében” (Lk 10:21).

„Üdvözítőnk tényleg a fájdalmak embere volt, ismerte a gondot és szomorúságot, mert szíve minden emberi nyomor előtt nyitva volt. Noha élete az önmegtagadás élete volt, amelyet fájdalom és gond árnyékolt be, de kedélye, lelkülete nem volt nyomott. Arcvonásai nem mutattak haragot és bosszúságot, hanem mindig békések, derűsek voltak. Szívéből az élet kimeríthetetlen forrása áradt, s bárhová ment is, oda nyugalmat, békét, örömet és vidámságot vitt” (SC 120; JV 98).

„Szívének örömét gyakran zsoltárokkal és mennyei énekekkel fejezte ki. Názáret lakói gyakran hallották hangját, amint dicsérettel és hálával járult Isten elé. A mennyel éneke által tartott kapcsolatot. Ha társai a fárasztó munkáról panaszkodtak, a Megváltó ajkáról felszálló édes dallam felvidította őket” (DA 73; JÉ 52,53).

 „Mielőtt elhagyták a felsőház szobáját, az Üdvözítő dicséretet énekelt tanítványaival. Nem valami gyászos, szomorú siralmat, hanem egy örvendező húsvéti éneket énekeltek (Zsolt 117)” (DA 672; JÉ 579).

 − Krisztus, mint teremtő, milyen hatalommal rendelkezik?

 „Minden ő általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett” (Jn 1:3).

 „Mert Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: mindenek Ő általa, és Ő reá nézve teremtettek, És Ő előbb volt mindennél, és minden Ő benne áll fenn” (Kol 1:16,17).

„A természet tanúskodik arról, hogy az, akinek végtelen a hatalma, nagy a jósága, kegyelme, szeretete teremtette a földet, és élettel és örömmel töltötte be” (8T 256).

 „Kezében tartja a mindenség megszámlálhatatlan világait, de gondoskodik a kis madár szükségletéről is” (SC 86; JV 71).

 − A földi szolgálata alatt használta-e Krisztus az isteni hatalmát arra, hogy önmagán segítsen?

„Én semmit sem cselekedhetem magamtól” (Jn 5:30).

 „Sem akkor, sem később, földi élete során nem tett csodát a maga érdekében. Csodálatos tettei mind mások javát szolgálták” (DA 119; JÉ 91).

 „Így amikor Krisztust megvetéssel kezelték, akkor Ő erősen kísértésbe esett, hogy kinyilvánítsa isteni lényét. Egyetlen szavával és tekintetével arra tudta volna kényszeríteni üldözőit, hogy olyan Úrnak vallják meg, aki Úr volt királyok és uralkodók, papok és templom felett is. Éppen ez volt azonban Krisztus nehéz feladata, hogy megtartsa azt a helyzetét, amelyet maga választott magának, amikor úgy döntött, hogy hozzánk hasonló emberként éli le életét ezen a földön” (DA 700; JÉ 604,605).

− Krisztus mikor kezdte újból használni isteni hatalmát saját érdekében?

 „Felele Jézus és monda nékik: Rontsátok le a templomot, és három nap alatt megépítem azt” (Jn 2:19).

 „Mikor a hatalmas angyal szava elhangzott Krisztus sírjánál ezt mondván: «Atyád hív téged», akkor az Üdvözítő előjött a sírból azzal az élettel, amely önmagában volt… Istenségében Krisztusnak megvolt a hatalma arra, hogy széttörje a halál bilincseit” (DA 785; JÉ 692).

− Mielőtt Krisztus e világra jött, mennyire volt teljes az ismerete?

 „Tehát előre megjelentém néked, mielőtt bekövetkezett, tudtodra adtam” (Ésa 48:5).

 „Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod. Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt, Uram!” (Zsolt 139:3,4).

 Ő, aki a mennyben uralkodik, Ő az, aki kezdettől fogva látja a véget − Ő, aki előtt a múlt és a jövő titka egyaránt nyilvánvaló” (PP 43, PP 22).

„A VAGYOK azt jelenti: örökké létezni; a múlt, a jelen és a jövő Istennek ugyanazt jelenti. Látja a legtávolabbi múltat, és a legmesszebb jövőt ugyanolyan világosan, mint mi a naponkénti eseményeket” (1BC 1099).

 − Amikor Krisztus itt járt a földön, milyen korlátai voltak ismeretének?

 „Arról a napról és óráról pedig senki semmit sem tud, sem az égben az angyalok, sem a Fiú, hanem csak az Atya” (Mk 13:32). „Most, anyja ölében pontosan azokat a szavakat tanulta, amelyeket Ő maga mondott Mózes által Izráelnek… Ő, a mindenség teremtője, elmélyült azokban a tanításokban, amelyeket Ő maga írt a földre, a tengerre és az égboltra” (DA 70; JÉ 49,50).

 „Mielőtt a földre jött, a tervet és minden részletét, tökéletesen elrendezte. Mégis, az emberek közt jártában lépésről lépésre Atyja akarata igazgatta” (DA 147; JÉ 114).

„Földi élete során Krisztus nem készített tervet magára nézve. Isten elgondolását fogadta el Önmagával kapcsolatban, és az Atya napról napra feltárta előtte akaratát” (MH 479).

 „Az Üdvözítő nem tudott átlátni a sírkamrát elzáró kövön. Egyetlen bíztató reménysugarat sem látott, hogy majd győztesként jön elő a sírból, és semmi biztosíték nem volt arra, hogy az Atya elfogadja áldozatát. Krisztus attól félt, hogy a bűn oly súlyos Isten szemében, hogy örökre elszakítja Őt az Atyától” (DA 753; JÉ 661).

− Hogy írja le a Biblia és E.G. White Isten mindenütt jelenvalóságát?

„Vajon elrejtőzhetik-é valaki a rejtekén, hogy én ne lássam őt? azt mondja az Úr, vajon nem töltöm-é én be a mennyet és a földet? azt mondja az Úr” (Jer 23:24).

 „Hová menjek a te lelked elől és a te orcád elől hova fussak? Ha a mennybe hágok fel, ott vagy, ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék: Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobb kezed fogna engem” (Zsolt 139:7-10).

 „Semmi sem történhet a világegyetem bármely részében anélkül, hogy a mindenütt jelenvaló Isten ne tudna róla” (3BC 1141).

 − Krisztus testtélétele hogyan hatott mindenütt jelenvalóságára?

„De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vígasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti, hozzátok” (Jn 16:7).

 „Az emberi test kötöttsége miatt Krisztus nem tudott egy és ugyanazon időben mindenütt jelen lenni. Azért éppen a követői érdeke volt az, hogy Krisztus elmenjen az Atyához, és elküldje a Lelket utódjaként a földre” (DA 669; JÉ 575).

 „Megváltónk örökre viselni fogja kereszthalálának nyomait. A bűn kegyetlen munkájának semmi emléke nem marad, csak a sebhelyek Krisztus fején, oldalán, kezén és lábán” (GC 674; NK 598).

− Milyen előjogot élveznek majd a megváltottak?

„És látják az ő orcáját, és az ő neve homlokukon lesz” (Jel 22:4).

„Annakokáért az Isten is felmagasztalá Őt, és ajándékoza néki oly nevet, amely minden név fölött való, hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, 25 hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Fil 2:9- 11).

 „Isten népének abban a kiváltságban lesz része, hogy szabadon érintkezhet az Atyával és a Fiúval. « Most tükör által homályosan látunk» (1Kor 13:12).

 Most Istenről csak annyit tudhatunk, amennyit az emberekkel való eljárásai és a természet dolgai visszatükröznek belőle. De majd színről színre látjuk Őt, és nem lesz köztünk fénytompító fátyol. Közelében leszünk, és nézhetjük orcájának dicsőségét” (GC 676,677; NK 600). (írta:O.László.)