Ellenállni a kísértésnek

„Engedelmeskedjetek azért Istennek, álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek.” (Jak 4:7)  Vegyétek fel mindezekhez a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. (Ef.6:16)

 Sátán továbbra is támadja az emberek gyermekeit kísértéseivel. Minden rendelkezésére álló eszközt bevet, hogy elrejtse magát szem elől, és ezért van az, hogy sokan oly tudatlanok mesterkedéseit illetően. Néhány napja ezt a kérdést tették fel nekem: „Hiszel te a személyes gonoszban?” „Igen” – válaszoltam. „Nos – válaszolta a kérdező – én nem hiszek semmi ilyesfajta lény létezésében; úgy gondolom, hogy az ördög nem más, mint gonosz gondolataink és kívánságaink.” „De akkor ki sugallja ezeket a gondolatokat?” –kérdeztem. „Honnan származnak, ha nem Sátántól?” Amilyen biztos az, hogy személyes Megváltónk van, ugyanolyan bizonyos a személyes ellenség létezése is, aki ravasz és fondorlatos, aki állandóan figyeli lépteinket, hogy félrevezethessen bennünket. Ha álcázza magát, csak még hatékonyabban cselekszik. Ahol azt a véleményt ápolják, hogy nem létezik, ott a legtevékenyebb. Amikor legkevésbé sejtjük jelenlétét, akkor kerekedik fölénk. Úgy érzem, nem maradhatok csendben, amikor látom, hogy oly sok fiatal enged hatalmának, mit sem tudva róla. Ha felismernék, hogy veszélyben vannak, akkor Krisztushoz, a bűnösök menedékéhez futnának. (The Youth’s Instructor, November 21, 1883.) 

 Törekedj rá, hogy Krisztus iskolájának hűséges tanulója legyél, naponta megtanulva hozzászabni életed az isteni mintához. Célozd meg a mennyet és törj előre a fentről való elhívás jutalmáért Jézus Krisztusban. Türelemmel fusd végig a kereszténység pályáját, emelkedj felül minden téged érő kísértésen, bármily erős legyen is. Állj ellent az ördögnek és elfut tőled. Húzódj közel Istenhez, és ha igazán vágyakozol megtenni az első lépést, Ő kinyújtja kezét, hogy segítsen rajtad. Egyénileg rajtad múlik, hogy az Igazság Napjának fényében vagy a tévelygés sötétségében jársz-e. Isten igazsága áldásul lesz számodra, ha engeded, hogy befolyása megtisztítsa és meglágyítsa lelkedet. (The Youth’s Instructor, May 30, 1895.) – Isten fiai és leányai, „Ellenállni a kísértésnek” című fejezet, 79./old.

Lélek kardja - amely az Isten beszéde

Az idvesség sisakját is fölvegyétek, és a Léleknek kardját, a mely az Isten beszéde:(Ef 6,17) Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.(Zsid 4,12)

 A Szentírás közeli ismerete élesíti a tisztánlátást, s megerősíti a lelket Sátán támadásai ellen. A Biblia a lélek kardja, mely minden esetben legyőzi az ellenfelet. Ez az egyedüli igaz vezetőnk a hit és gyakorlat összes ügyében. A Sátán azért gyakorol oly nagy ellenőrzést az emberek értelmén és szívén, mert nem teszik Isten szavát tanácsadójukká, s nem vetik alá minden útjukat az igaz vizsga próbájának. A ige megmutatja, milyen útat járjunk, hogy a dicsőség gyermekei legyünk. 

Az igazság olyan, mint a Lélek kardja. Félénk üzenet nem jöhet ki tőlünk. „Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél”. Ez teszi az Igét hatalommá.

A Lélek oly túláradva szállt az imádságban elmélyült és várakozó tanítványokra, hogy minden szívet magával ragadott. Az Örökkévaló hatalmasan nyilatkozott meg egyházának. Úgy tetszett, mintha ennek az évszázadok óta visszatartott erő kiárasztása a mennyet nagy örömmel töltené el, hogy a Lélek kegyelmi kincseit a gyülekezetre kitöltheti. Ennek hatása alatt a bűnbánat, a megtérés szava egyesült a bűnbocsánat felett érzett öröm énekeivel. Jövendölések is hangzottak el. Az egész menny csodálattal hajolt le, hogy e hasonlíthatatlan, sőt felfoghatatlan szeretet bölcsességét szemlélje és csodálja. Ámulattól elragadtatva kiáltottak fel az apostolok: „Ez az igazi szeretet!” A kapott adományt megragadták, és mi volt ennek eredménye? A Lélek kardja új erővel élesítve, a menny villámaival megedzve, áttörte a hitetlenséget! Ezrek tértek meg egy napon. 

Isten teljes fegyverzete: mellvéd, sisak, öv, páncél, saru

Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellentállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok.Álljatok hát elő, körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába, (Ef.6:13-14)

Ez a fegyverzet a papi ruhához hasonlítható. A katonai övének megfelelője a pap öve, A pap öve bizonyos módon készült. Isten világos utasítást adott, hogy miből és milyen színű legyen.

A mellvéd harcoson a pap Hósenje, ami ott volt a 12 drágakő, amely Izrael 12 törzsét jelképezték és a mellvédhez hasonlóan az igazságot jelképezték.

Sisak, amely a katona, harcos fején volt és a süveg, amely a pap fején volt és volt egy korona is, amely ez volt írva „Szentség az Úrnak” Tehát ha összehasonlítjuk őket azt látjuk ugyan az a jelentésük. Ez segít nekünk megérteni, hogy ez nem egy külső harc, nem egy fizikai harc, hanem Isten ezeket a fizikai képeket használja, hogy segítsen nekünk megérteni a belső harcot. Mert a belső harcot nem lehet megmagyarázni mert láthatatlan, de láthatóvá és világossá lehet tenni a fizikai elemen keresztül, amit mindenki megérthet, meg kell értenünk, hogy helyesen használhassuk a példázatot életünk lelki síkján.

Öv az a kapocs, ami mindent összeköt. A Jeremiás 13:11-ben az Úr azt mondja „Mert, ahogy az övet az ember derekához csatolják úgy csatoltam magamhoz Izráel egész házát és Júda egész házát- ezt mondja az Úr, hogy népemmé legyenek a nevem dicséretére és tiszteletemre, de ők nem hallgattak rám” Isten magához csatolja népét, magához köti őket, mert az öv a kötelék „ez az én nevem” ez a kötelék. Mi hozzuk létre Istennek ezt a kapcsolatot, hiszen a papnak kellet az övet magára tennie. Luk.12: 35-36 -ban azt mondja „Legyen derekatok felövezve és lámpásotok meggyújtva” Mit jelent az, hogy „Legyen derekatok felövezve”? Mivel? Látjuk, hogy Pál szerint igazsággal, és a meggyújtott lámpás a szeretet jelképe.

Páncél  Pál azt mondja” Öltsétek fel az igazság páncélját” Az igazságosság a lélek szükséglete, amit tévedés miatt elvesztettünk. És most megkapjuk Krisztus új életét és ez az új élet az igazságot, feddhetetlenséget hoz nekünk. Ő az igazság és mi nem tudunk igazság nélkül élni. Az emberek azért pusztítják el önmagukat, mert igazságtalanságot követtek el velük szemben, vagy ők követtek el igazságtalanságot, és az új élet a rólunk szóló igazság tartalmazza a feddhetetlenséget is a „csomagban”. Nincs többé lelkiismeret furdalásunk, és mások semmi rosszat nem tettek velünk. Az új életben hit által igazak feddhetetlenek vagyunk

.Az Ő gyermekei vagyunk „…és kössétek fel a békesség evangéliumán hirdetésére való késség „saruját” …mondja tovább Pál tehát nagyon világosan fogalmaz, hogy mi egy bizonyos céllal működünk. A lelkünk kimeneténél fel kell legyen kötve a sarunk, mert szükségem van egy kapcsolatra, szükségem van az igazságosságra, ahhoz, hogy vigyem az üzenetet. Érdekes, ahogy leírja őket ezen azoldalon, egymás után, majd a másik oldalon kezdi és azt mondja, „Mindezekhez vegyétek fel a hit pajzsát” -ami tulajdonképpen a lélek bejárata. Mondhatta volna azt is, hogy először a kapcsolat, aztán a hit, a mellvéd. „…amellyel a gonosz minden tüzes nyilát kioldhatjátok”. Tudjuk, hogy a gonosz tüzes nyilai nem fizikai, hanem az egyszerűen a hazugság. Ez az a trükk, amit észre kell venned, amire rá kell jönnöd, meg kell látnod, hogy az egy megtévesztés. Hova tegyük tehát az igazság páncélját? Elöl! Tehát a hit pajzsát is elől használjuk, ez az a hely, ahol most már megtudjuk különböztetni és megtudjuk szűrni az információt. Korábban, míg bűnös természetünk van a gonosz nyilai semmi esélyt nem hagynak. Jön az információ, megijedünk, menekülünk valahová, és az életünk nem tiszta. De, ha rendelkezünk az igazsággal és tudjuk, hogy kik vagyunk, amikor az információ kopogtat az ajtónkon és amikor olvassuk a Szentírást tudjuk hogyan kell értelmezni és akkor nem lehet minket egy információval félrevezetni, hogy félreértsük. És ezért szűrűnk és nem vagyunk hiszékenyek, hogy csak egyszerűen befogadjunk valamit, amit hallunk.

És mondja tovább „Vedd fel az üdvösség sisakját”, ami nem más, mint Krisztus. Ő, ami igazságunk és Ő, ami üdvösségünk. Tehát Krisztus által üdvözülünk, igen, ahogy a süvegen írta „szentség az Úrnak” Már nem törődünk az üdvösséggel mert övéi vagyunk. Már nem a saját üdvösségünkkel törődünk, most már mások üdvösségével törődünk. Ezét mondja ezt „Vegyétek fel… a Lélek kardját, amely Isten beszéde. Most, hogy tisztába vagyok önmagunkról szóló igazsággal, tisztába vagyok azzal az igazsággal is, ami rajtam kívül a Szentírásban van megírva és akkor elfogadom, de nem magamnak. Nem is magamnak olvasom, hanem azért olvasom, hogy tovább tudjam adni és így betölthessem a feladatot, amire elhívtak, mint Isten gyermeke, hogy teljesísem azt.              (Dr. Horst Müller)

Merítsünk erőt Krisztusból

Pál erős harci kiáltással fejezi be a levelét, összefűzve azokat a témákat és gondolatokat, amelyek az egész levélben fontosak. Azzal kezdi, hogy bejelenti a levele összefoglalásának fő témáját, méghozzá a parancsnok csatakiáltásának hangnemében: „Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az ő hatalmas erejében” (Ef 6:10). Krisztust nevezi meg a hívők erejének Forrásaként: „legyetek erősek az Úrban, és az ő hatalmas erejében”. (Ef 6:10)

Első parancs kijelenti, hogy Jézus az, aki erőt ad a hívőknek (Ef 6:10), a Szentháromság mindhárom tagja támogat a gonosz elleni küzdelemben. Isten (az Atya) a saját fegyvereit bocsátja a rendelkezésünkre. [Ef 6:11, 13; Felöltötte az igazságot mint páncélt, a szabadítás sisakja volt a fején. A bosszúállás ruháit öltötte magára, felindulása mint köpeny borul rá. /RÚF/] Korábban Pál már elmondta imájában a Szentlélekről, hogy Ő „adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjetek az ő Lelke által a belső emberben”. (Ef 3:16, ÚRK) Itt a Lélek a kardot adja a kezükbe: „a Léleknek kardját, amely az Isten beszéde” (Ef 6:17). A hívőknek ráadásul „Minden alkalommal” (Ef 6:18, ÚRK) a Szentlélek által kell imádkozniuk. Az apostol szeretné, ha a hallgatósága megértené: a Szentháromság mindegyik tagja teljes mértékben kiveszi részét abban, hogy felkészítsen a gonosz hatalmak elleni csatára.

 White idézet: Isten Lelkének világossága nélkül nem fogjuk tudni megkülönböztetni az igazságot a hazugságtól, és beleesünk azokba a kísértésekbe, amiket Sátán küld a világra. Nagyon közel állunk a küzdelem végkimeneteléhez, amelyet a világosság Fejedelme vív a sötétség fejedelmével, és az ellenség hazugságai nemsokára a mi hitünket is próbára teszik, ezzel ugyanakkor Sátán igazi természetére is fény derül. 

 Ha volt valaha idő, amikor szükség volt hitre és világosságra, akkor az most van. Aki imában őrködik, és naponta tanulmányozza a Szentírást, mert égő vággyal akarja megismerni és teljesíteni Isten akaratát, azt az Úr megőrzi, hogy ne essék Sátán csalásainak csapdájába… Meg kell ismernünk az igazság minden apró részletét, mert szükségünk van rá úgy, hogy ne keveredjék ahhoz semmi a világi tanításokból, szokásokból és elgondolásokból. Úgy kell vennünk az igazságot, ahogy van, legyen bármilyen kényelmetlen is. Az igazság elfogadása mindig is kereszthordozást jelentett. De ha Jézus az életét adta értünk, akkor mi miért nem kínáljuk fel neki legféltettebb érzelmeinket, legmagasztosabb vágyainkat és teljes valónkat? – In Heavenly Places, 350./old.

Harcba hívó beszéd

Ef. 6:10-20 Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. (11) Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. (12) Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. (13) Éppen ezért vegyétek fel Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. (14) Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, (15) sarut húzva lábatokra, készen a békesség evangéliuma hirdetésére. (16) Vegyétek fel mindezekhez a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. (17) Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely Isten beszéde. (18) Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által, és legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve valamennyi szentért; (19) és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát, (20) amelynek követe vagyok bilincsben is, hogy bátorságom legyen azt úgy hirdetni, ahogyan kell. /RÚF/

Pál harcra szólít az Efezusi levél végén. Bátorítja a hívőket, hogy vegyék ki a részüket az egyház küzdelmében a gonosz ellen. (Ef 6:10-20) Átfogó buzdítással kezdi: „legyetek erősek az Úrban”. (Ef 6:10.) Ezt ismétli meg, amikor felhívja a hívőket, hogy „öltözzétek föl az Isten minden fegyverét”. (Ef 6:11). Felhívását egy határozott cél kiemelésével (hogy meg tudjanak állni az ördög ravaszságaival szemben, (Ef 6:11) és egy magyarázattal támasztja alá: a csatát a gonosz hatalmas, lelki seregei ellen vívják. (Ef 6:12) Az apostol ezek után részletesen újból harcra hív. A hívőknek fel kell ölteniük „az Istennek minden fegyverét” (Ef 6:13), tehát az övet, a mellvértet, a sarut, a pajzsot, a sisakot és a kardot is, mert csak így állhatnak meg szilárdan a csatában. (Ef 6:14-17). Felszólítja a már teljes felszerelésben lévő, csatára kész hívőket, hogy tegyenek úgy, mint a katonák az ókori csatatéren – imádkozzanak (Ef 6:18-20) Az apostol a katonai összetűzés és fegyverek szókészletével érzékelteti az egyház küldetését. Az Ószövetség harcra szólító buzdításait, csata előtti beszédeit visszhangozza. Ezt jelzi az első, átfogó parancsban: „legyetek erősek az Úrban, és az ő hatalmas erejében”. (Ef 6:10)

Izrael katonai sikere nem a fegyverei nagyobb erejében, vagy seregének létszámában rejlik. A győzelem kizárólag Isten jelenlététől és erejétől függ. A siker kulcsa nem az önmagukban való, hanem az Úr erejébe és gondviselésébe vetett szilárd bizalom volt. Pál bátran említi ezeket a témákat, hogy buzdítsa a hívőket: 

 1) tevékenyen vegyenek részt az egyház küldetésében; 

 2) figyeljenek a láthatatlan dimenziókra, amelyek hatással vannak az életükre és a bizonyságtételükre; 

 3) tudatosítsák magukban, hogy a siker érdekében szükségük van az isteni közbelépésre; 

 4) tartsák mindig szem előtt, mennyire fontos a hívők közötti egység és összetartás!

Mit jelent engedelmesnek lenni?

 

Engedelmesek legyetek egymásnak Isten félelmében.Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak. (Efézus 5:21-22) De miképpen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképpen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjöknek mindenben.Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért; (Efézus 5:24-25) Ti szolgák, engedelmesek legyetek a ti test szerint való uraitoknak félelemmel és rettegéssel, szíveteknek egyenességében, mint a Krisztusnak; (Efézus 6:5)

Egy kapcsolat egy céllal jön létre és egy kapcsolatban sok ember vesz részt. Ha egyedülállók lennénk, akkor is a törvény szerint járnánk el, hiszen mindenkinek a „vegyél, hogy adhass” törvény szerint kell működnie. De most, ha egy kapcsolatban vagyok, ha egy bizonyos helyzetben vagyok, kell lenni egy vezetési rend, egy ellátási rend, egy munkamegosztás.

Ezért mondja Pál az egyiknek, hogy „neked itt a helyed, neked amott”. Engedelmesnek lenni annyit jelent, hogy azonosulni a feladatommal. Ha Isten a gyomor szerepét adta nekem, nem akarok májjá válni, ha Isten szívnek teremtett nem akarok vese lenni. Ismerem az ellátóm függőségemet. Nem akarok nélküle semmit tenni és nem avatkozom bele a másik feladatába, tevékenységébe. Ezt jelenti az alárendeltség. A feleség legyen ilyen rendben alárendelt, abban az értelembe, hogy ne avatkozzunk bele egymás dolgába.

Ti gyermekek szót fogadjatok a ti szüleiteknek az Úrban; mert ez az igaz. Tiszteljed a te atyádat és a te anyádat (ami az első parancsolat ígérettel). (Eféus 6,1-2) Engedelmeskedjetek tehát és tiszteljétek szüleiteket mondja Pál gyerekeknek, szülőknek pedig azt mondja, Ti is atyák ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek azokat az Úr tanítása és intése szerint. (Efézus 6:4) ne ingereljétek haragra a gyermekeket. A gyermekek lelkileg és testileg is függenek a szülőktől, már a nemzésüktő kezdve. Az anya méhéhez kapcsolódva 100-százalékban függ fizikailag és lelkileg is attól, amit az anya gondol és amiből táplálkozik. Ahogy nő a gyermek a fizikai függőség csökken, de a lelki függőség nő. Gyerekek és a szülők közti konfliktus pubertás korban jelentkezik és bizonyítja a kölcsönös függőséget. Tehát az, hogy gyermek függ a szülőktől az még elfogadható, de az hogy a szülő függ a gyermektől az teljesen abnormális.

Ezért Pál azt mondja „gyermekek próbáljatok függetlenek lenni szüleitektől ez azt jelenti hallgassatok rájuk” Nem tisztelheted őket, ha függsz tőlük. Ha a gyerek Istentől válik függővé, akkor tudja tisztelni szüleit, tud rájuk hallgatni, mert azt mondja „…az Úrban..” ez nem vak engedelmesség, a gyermek nem arra hivatott, hogy vak engedelmeséggel engedelmeskedjen szüleinek. Vak engedelmesség nem létezik! Csak az őrületben, a tévedésben létezik. Aki vak engedelmességet kér, az semmit sem értett meg Isten szeretetéből.

Aki elveszíti önuralmát bűnbe van, önkontroll az önuralom elvesztése bizonyítja, hogy bűnben vagyunk. Krisztus soha nem vesztette el az önuralmát. Aki igazságba van az tökéletes, aki nem veszti el önuralmát tökéletes. (Dr. Horst Müller)

Mit jelent fejnek lenni?

Akarom pedig, hogy tudjátok, hogy minden férfiúnak feje a Krisztus; az asszonynak feje pedig a férfiú; a Krisztusnak feje pedig az Isten. (1Kor. 11:3)

1Korintus 11:3-ban láttuk megírva Isten a Krisztus feje, Krisztus a férfi feje, a férfi az asszony feje, az asszony a gyermekek feje, és a gyermek a kutya feje, vagy főnöke. Mindannyian megértjük a törvény szerint a fejnek lenni azt jelenti, hogy ellátó, vagyis én hozom az erőt, én hozom a szeretetet ebben a kapcsolatban. A fej a szolgáltató, ezét Isten mindent biztosít, és mindenki ebből él, csak az fejnek az ellátónak nagyobb a felelősége az alatta lévőkért, mint annak, aki alatta van. Ezért kell megértenünk, ez egy működési rend, ahol mindenkinek megvan a helye a kapcsolatban.

Azt akarja Pál mondani, hogy amikor te vagy a fej, te a szolgáltató vagy, nem te vagy az úr, mert Isten nem diktátorként, zsarnokként uralja a világegyetemét, hadsereggel, erőszakkal, hanem az Ő ellátással uralja az univerzumát. A lélek úgy uralkodik a testen, hogy biztosítja az erőt, amelyre a testnek szüksége van ahhoz, hogy betölthesse a célját.

 Mit nem jelent fejnek leni: uralkodni, kényszeríteni, feltételeket szabni, megkövetelni az engedelmességet attól, aki alá van vetve neki. Ha ezt teszed akkor hazudsz, gonoszt szolgálod, nem Istent szolgálod. A fej ugyanis a Bibliában NEM arra lett teremtve, hogy uralkodjon, feltételeket szabjon, vagy engedelmességet követeljen. Mi azt akarjuk, hogy a gyerekek engedelmeskedjenek, de nem követeljük, nem erőltetjük. Mi azt akarjuk, hogy önként tegyék, azonosuljanak célunkkal. Tehát aki azt gondolja, hogy a fejnek kell uralkodnia, az nem értett meg semmit abból, amit Isten mondott a Bibliában és azt, hogy mit jelent fejnek lenni minden olyan kapcsolatban, amit Isten teremtett. (Dr. Horst Müller)

A kapcsolatok törvénye és rendje

 

A kapcsolatok törvényét és rendjét az emberi lélek számára fontos megérteni. Szeretetre lettünk teremtve és arra, amit teszünk szeretetből tegyük. Ez a szeretet Isten szava. Csak Tőle kell függnünk. Hozzá kell igazodnunk. mikor Jézus eljött, azt mondta nekünk. Szeressétek felebarátaitokat, de azt is mondja szeressétek ellenségeiteket. Miért? ...mert amit a másik gondol az az én testemben van az életre, vagy halálra vezető erővé válik. Ezért a törvény nagyon egyszerű! Ha a felebarátunka szeretjük azzal önmagunkat is szeretjük. Pál nagyon világosan elmondja, hogy ki szereti a feleségét önmagát is szereti. Aki szereti az ellenségét önmagát szereti. Így alkotta meg az Úr a Törvényt

Nem úgy van, mint ahogy ma mondják az emberek, hogy „szeretned kell magadat, hogy szeresd felebarátodat.” Nem!...ez a dolog megfordítása mivel a gonosz mindent megfordít, és ami csalárd csalárd a szívünk is megfordítja a dolgokat.

 Amikor a szeretek a gondolataim erőt adnak nekem, amikor bennünk a felebarátom iránti szeretet van. Mert minden, ami a lelkünkből jön, a testünkbe megy és mozgásba hozza a testet, és ha ott az Ige és az Isten szeretete van, akkor minden, ami kijön belőlünk kellemes. Jót gondolunk a felebarátunkról, nincsen problémáink a felebarátunkkal, és az életünkben erő és egészség van.

Hogy tanuljuk meg a törvényt! A felebaráti szeretet önmagunk iránti szeretet is. Minél jobban szeretek másokat annál jobban megy nekem! Ez az élet! Akit valami akadályoz abban, hogy szeressen az nem tud többé élni. Ezért akarja Pál ezt a törvényt világossá tenni számunkra útmutatásul szolgálni, hogy az asszonyt és mindenkit szeretni kell, a gyermekeinket és mindenkit szeretnünk kell, mert ha nem szeretnek megbetegszenek és meghalnak. (Dr. Horst Müller)

Férj és feleség – együtt a keresztnél

„Ti, férfiak, szeressétek feleségeteket, amint Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje, hogy majd dicsőségben maga elé állítsa az egyházat úgy, hogy ne legyen rajta szennyfolt vagy ránc vagy valami hasonló, hanem hogy legyen szent és feddhetetlen.” (Ef 5:25-27, ÚRK)  

Kol 3:18. Ti, asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogyan illik az Úrban. /RÚF/

(és Ef 5:22-24) verse értelmezésére és alkalmazására: „Gyakran teszik fel a kérdést: »A feleségnek ne legyen saját akarata?« A Szentírás világosan kijelenti, hogy a férj a család feje. »Ti asszonyok engedelmeskedjetek a ti férjeteknek...« Ha e parancs itt végződne, akkor elmondhatnánk, hogy a feleségek helyzete nem irigylésre méltó. Nagyon sok esetben ez nagyon nehéz és próbára tevő helyzet, és jobb lenne, ha minél kevesebb házasságot kötnének. Nagyon sok férj megáll e szavaknál: »Ti asszonyok engedelmeskedjetek...«, de olvassuk el ugyanennek a parancsnak végét is: »...amiképpen illik az Úrban«. (Kol 3:18)”

 [Mt 5:31-32. Megmondatott ez is: „Aki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet!” (32) Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét, paráznaság esetét kivéve, az házasságtörővé teszi őt, és aki elbocsátott asszonyt vesz feleségül, az házasságtörést követ el. /RÚF/ Vö. Mt 19:3. Ekkor farizeusok mentek hozzá, hogy kísértsék őt, és megkérdezték tőle: Szabad-e az embernek bármilyen okból elbocsátania a feleségét? /RÚF/]

 A zsidó nép körében megszokott dolog volt, hogy a férj a legcsekélyebb okért is elvált a feleségétől, az asszony pedig ismét férjhez mehetett. Ez a szokás azonban a legnagyobb nyomort és erkölcsi romlást eredményezte. Jézus a Hegyi Beszédben világosan leszögezte, hogy a hűtlenségen kívül, egyéb ok miatt a házasság fel nem bontható. „Valaki elbocsátja feleségét paráznaság okán kívül, paráznává teszi azt; és aki elbocsátott asszonyt veszen el, paráználkodik.”

 Amikor a farizeusok később ismét kérdezték Jézust, hogy a válás megengedhető-e, Ő utalt arra, hogy Isten a házasságot már a teremtéskor elrendelte. „Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte volt meg néktek, hogy feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt” (Mt 19:8). Felidézte Éden boldog napjait, amikor Isten mindent „igen jó”-nak nevezett. A házasság és a szombat édeni eredetű; két olyan intézmény, amely Isten dicsőségét és az emberek üdvét szolgálja. Mikor az Alkotó a szent pár kezeit egybefonta, így szólt: „Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté” (1Móz 2:24). Így tette kötelezővé a házasság törvényét Ádám minden fiára, az idők végezetéig. Amit mennyei Atyánk jónak tart, az mindig a legnagyobb áldás és a legteljesebb kibontakozás törvénye az ember számára.

 Isten minden ránk bízott adományát - így a házasságot is - eltorzította a bűn. Az evangélium feladata azonban, hogy visszaállítsa eredeti szépségében és tisztaságában. Az Ó- és Újtestamentum a házassági viszonnyal jelképezi azt a gyengéd és szent egységet, amely Krisztust és az Ő népét összeköti, a megváltottakat, akiket a Golgotán szenvedésével megszabadított. „Ne félj... mert férjed a te teremtőd, seregeknek Ura az ő neve, és megváltód Izraelnek szentje” (Ésa 54:4-5). „Térjetek meg, szófogadatlan fiak, azt mondja az Úr, mert én férjetekké lettem néktek” (Jer 3:14). Az Énekek Énekében felcsendül a menyasszony hangja: „Az én szerelmesem enyém, és én az övé”; a vőlegény pedig, aki „tízezer közül is kitetszik” és „mindenestől fogva kívánatos”, így szól: „Mindenestől fogva szép vagy, én mátkám, és semmi szeplő nincs benned” (Én 2:16; 5:10, 16; 4:7).

 Később Pál apostol magyarázta az Efézusi hívőknek: az Úr azért tette a férjet az asszony fejévé, hogy oltalmazója legyen, és a család összes tagját egybefűzze, miként Krisztus is feje egyházának, és Üdvözítője gyülekezete titokzatos testének. Azért mondja az apostol: „De miképpen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképpen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjüknek mindenben. Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta azért; hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek feredőjével az ige által, hogy majd önmaga elébe állítsa dicsőségben az egyházat, úgy hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen” (Ef 5:24-28).

 Egyedül Krisztus kegyelme képes a házasságot azzá tenni, amivé Isten rendelése folytán lennie kell - az emberiség áldására és nemesbítésére szolgáló intézménnyé. Így a földi családok is jelképezhetik - egységük, békéjük és szeretetük által - a mennyei családot. A ma uralkodó társadalmi állapotok - éppúgy, mint Krisztus korában - szomorú ellentétét képezik e szent kötelék mennyei eszményképének. Azonban a krisztusi evangélium még azoknak is vigaszt nyújthat, akik házasságukban szeretet és boldogság helyett csak csalódást és keserűséget találtak. A Krisztusból áradó türelem és szelídség keserű sorsukat édessé teheti; mert amely szívben Ő lakozik, teljesen megtelik szeretetével, és annyira megelégedett lesz, hogy nem gyötri többé a vágy, hogy mások figyelmét és részvétét felkeltse. Ha pedig magát Istennek átadja, az Ő bölcsessége mindazt elvégzi, amire az emberi bölcsesség képtelen. Kegyelmének megnyilatkozása sokkal szorosabban kötheti össze az egymástól elhidegült vagy közönyös szíveket, mint bármely földi kötelék: a szeretet aranyláncával, amely kiállja a kísértések próbáját. – Gondolatok a hegyibeszédről, „Szabad-é az embernek az ő feleségét akár mi okért elbocsátani?” című fejezet, 63-65./old.

Ellen G. White: Boldog otthon. Budapest, 1998, Advent Kiadó, „Kölcsönös kötelezettségek” c. fejezet, 98-102./old.

 Ellen G. White következetesen bátorítja a házastársakat, hogy tartózkodjanak a másik irányításától: „Ne próbáld kényszeríteni a másikat, hogy engedjen kívánságodnak! Ezt nem tehetitek meg, ha meg akarjátok tartani egymás szeretetét. Legyetek kedvesek, türelmesek, elnézők, belátók és előzékenyek”! (i. m. 101./old.)

Az „EGY TEST” mintája a házasságban

I Móz. 2:21-25 (21) Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. (22) Az emberből kivett oldalbordát az Úristen asszonnyá formálta, és odavezette az emberhez. (23) Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett. (24) Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté. (25) Még mindketten meztelenek voltak: az ember és a felesége is, de nem szégyellték magukat. /RÚF/

1Móz 2:24 versének üzenete visszhangzik a korszakokon át. Az isteni terv szerint a házasság „egy test” kapcsolata, amiben a testi egységet az érzelmi és lelki egység tükrözi, illetve amiben az érzelmi és lelki egység tartalommal tölti meg a szexuális kapcsolatot.

 

Figyeljük meg, 1Móz 2:24 versét idézve Pál olyan kijelentést választ a házasságról, ami még a bűnbeesés előtt hangzott el, azt alkalmazza a keresztény férjekre és feleségekre! A markánsan bűnbeesés utáni jellegű világunk vadul visszaél a férfi és nő közötti nemi kapcsolattal, ami mutatja, mennyire mélyen gyökerezik a mai kultúrában az a gondolat, miszerint az egyesülés a nő alávetettségét jelképezi. Az apostol úgy érvel, hogy Mózes első könyvében a nemi kapcsolat nem az alávetettségről, hanem az egységről szól. Nem jelképezi, nem testesíti meg a férfi uralmát, hanem a férj és a feleség egységét jelenti, ami olyan teljes, hogy „egy testté” lesznek. Tehát 1Móz 2:24 és Ef 5:21-33. [Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. (22) Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak, (23) mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője. (24) De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben. (25) Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, (26) hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje; (27) így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt vagy ránc vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen. (28) Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti. (29) Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat, (30) minthogy tagjai vagyunk az ő testének. (31) „Az ember ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.” (32) Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom. (33) De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét. /RÚF/] verseihez fordulhatunk a házasságra és a nemi életre vonatkozó fontos, a kultúrával ellentétes és azt helyreigazító teológiáért.

A következő versben Pál ugyanebben az összefüggésben szól a „nagy” titokról. (Lásd Ef 5:32) Itt megtalálható az eddig tárgyalt kettős metafora mindkét oldala: a keresztény házasság értelmezése Krisztusnak az egyházával való viszonya fényében és Krisztusnak az egyházzal való kapcsolata, amit a keresztény házasság fényében határoz meg.

 (Ef 5:32) A keresztény házasság értékét emeli, amikor Krisztus és egyháza kapcsolatához hasonlítja. Továbbá ha az egyháznak a Krisztussal való kapcsolatára a gondoskodó keresztény házasság lencséin keresztül tekintünk, akkor a hívők tisztábban látják a Krisztushoz fűződő közös kapcsolatukat.  

Bölcsen élni

Efezus. 5:1-20.

 Legyetek tehát Isten követői mint szeretett gyermekei, (2) és éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként. (3) Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó, (4) se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség, mert ez nem illik, hanem inkább a hálaadás. (5) Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége Krisztus és Isten országában. (6) Senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével, hiszen éppen ezekért sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait. (7) Ne vegyetek tehát részt ezekben! (8) Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. (9) A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség. (10) Ítéljétek meg tehát, mi az, ami kedves az Úrnak, (11) és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket. (12) Mert amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen, (13) de mindaz, amit a világosság leleplez, nyilvánvalóvá lesz. (14) Mert minden, ami nyilvánvalóvá lett, az világosság. Ezért mondja: „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.” (15) Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, (16) kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. (17) Éppen ezért ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata. (18) Ne részegedjetek meg bortól, amelyben pusztulás van, hanem teljetek meg Lélekkel, (19) mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, (20) és adjatok hálát Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében. /RÚF/

A levél szakaszának egészére azt látjuk, hogy Pál határozottan állást foglal a bűn és a gonoszság, kiváltképp a paráznaság és a durva beszéd ellen. Nem hajlandó megtűrni Isten népe sorai között a romlott viselkedést. Felszólítja az efezusi hívőket: viselkedésükkel tartsák magukat a magas mércéhez, illetve fogadják el, hogy „szeretett gyermekek” és „szentek”.(Ef 5:1-10)

  Mer hinni abban, hogy amikor a keresztények közössége világosságot áraszt a sötétségbe, illetőleg segít másoknak is megszabadulni az önpusztító szokásoktól, Isten kegyelme és igazsága felé fordítják az embereket. (Ef 5:11-14) Az apostol lelki szemei előtt látja, hogy az egyház felélénkül, amikor elkötelezik magukat és úgy kezdenek el járni, „mint a világosság gyermekei” (Ef 5:8, ÚRK; lásd még Ef 5:15- 16), miközben Krisztus visszajövetelére várnak. Így gyűlnek istentiszteletre Krisztus áldott jelenlétében. (Ef 5:14) Megtelnek Szentlélekkel (Ef 5:18), áthatja őket, hogy ők Isten szeretett gyermekei, akikért Krisztus meghalt. (Ef 5:1-2) Közös áhítatukat életerő és öröm jellemzi, amikor énekben együtt dicsőítik az Urat, Jézus Krisztust és az Atya Istent. Erősen kapaszkodnak a mennyei valóságokba, úgy ünneplik a jövőbe mutató reményüket, ami abban a történetben gyökerezik, hogy Isten mit vitt véghez, mit tesz most és mit fog még megtenni Jézus Krisztus által. (Ef 5:18-20)

Amennyiben ezt az igeszakaszt így értjük, több lesz a keresztény életre vonatkozó, egymással össze nem függő parancsok soránál. Prófétai felhívás, hogy a keresztények tudják, kik is ők valójában, elkötelezettek legyenek, közösséget alkossanak és imádják Istent az utolsó napokban. Pátosszal szólít fel bennünket, hogy ragadjuk meg a lehetőséget, ami Krisztus visszajöveteléig érhető el. (Ef 5:16)

A Szentlélek a hívő életében

 Pál a beszéddel kapcsolatos bűnöket taglalja a keresztény közösségen belül. Mire figyelmezteti a hívőket azzal kapcsolatban, hogy a Szentlélek jelen van az életükben? (Ef 4:30)

 Ef 4:25-32. Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak. (26) Haragudhattok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le haragotokkal, (27) helyet se adjatok az ördögnek. (28) A tolvaj többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek. (29) Semmiféle bomlasztó beszéd ne hagyja el a szátokat, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják. (30) És ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, aki az ő pecsétje rajtatok a megváltás napjára. (31) Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. (32) Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. /RÚF/

 Pál ijesztő figyelmeztetést és szívmelengető ígéretet is közöl egyszerre. Nem apró kihágásnak számító, jelentéktelen következménnyel bíró bűnök azok, amelyeket az egyházban egymás ellen követünk el: megszomorítja a Szentlelket, ha mások ártalmára használjuk a beszéd Istentől kapott ajándékát! (Ef 4:25-27, 29, 31-32)

 Ezt a komoly figyelmeztetést támasztja alá, hogy az apostol Ézs 63:10. versét visszhangozza: „Ők azonban engedetlenek voltak és megszomorították szent lelkét. Ezért ellenségükké lett, és harcolt ellenük” (ÚRK) 

 Biztató ígéretében Pál megerősíti, hogy a Szentlélek attól a naptól fogva elpecsételi a hívőket, hogy elfogadják Krisztust [Ef 1:13-14. Őbenne pedig titeket is, akik hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek, eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, (14) örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására. /RÚF/], aminek a hatálya kiterjed „a megváltás napjáig” (Ef 4:30, ÚRK). Nem törékeny, hanem tartós a Szentlélek kapcsolata a hívővel. Amikor nem törődve a Szentlélek benne lakozó erejével a keresztény fegyverként használja a beszéd Istentől kapott ajándékát, a Lélek nem eltávozik, hanem megszomorodik. A hívőben akar maradni, hogy Krisztus visszajöveteléig Isten védett tulajdonaként jelölje meg. 

 Az apostol kiemeli a Szentlélek istenségét: „az Isten Szentlelkét” (ÚRK), továbbá amikor szomorkodva mutatja be Őt, hangsúlyozza, hogy a Lélek személy. [Lásd még Róm 8:16, 26-27. Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy Isten gyermekei vagyunk. (26) Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. (27) Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek szándéka, mert Isten szerint jár közben a szentekért. /RÚF/ 1Kor 2:10, 13. Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által, mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is. (13) Ezeket hirdetjük is, de nem emberi bölcsességből tanult szavakkal, hanem a Lélektől jött tanítással, a lelki dolgokat a lelki embereknek magyarázva. /RÚF/ 1Kor 12:11. De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja. /RÚF/ Gal 5:17- 18. Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek. (18) Ha pedig a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény uralma alatt. /RÚF/]

 Óvatosnak kell lennünk, amikor a Szentháromság titkáról beszélünk! A Szentlélek egyszerre egy az Atyával és a Fiúval, ugyanakkor különálló személy is. „A Szentléleknek megvan a saját akarata és az alapján hoz döntéseket. Előfordul, hogy megszomorítják és káromolják. Az efféle kifejezések nem illenek egy erőre vagy befolyásra, hanem személyre vonatkoznak. Vajon a Lélek olyan személy lenne, mint amilyenek mi vagyunk? Nem! Véges emberi kifejezéssel próbáljuk Istent bemutatni, és a Lélek olyan, mint amilyen az ember soha nem lehet”. (Paul Petersen: God in 3 Persons – In the New Testament. Silver Spring, MD, 2015, Biblical Research Institute, 20./old.)

A bűn örvénye

A tisztaságból és szentségből az értelem nem hirtelen zuhan alá a romlottságba, bűnbe és gonoszságba. Időbe telik, hogy azok, akik az Isten képére lettek teremtve, az állati vagy sátáni szintre süllyedjenek le. Szemlélődés által változunk el. A tisztátalan gondolatok megtűrése által az ember úgy neveli az értelmét, hogy az egykor gyűlölt bűn kedves lesz számára… Anyi ilyen lealacsonyító gonoszságot hallanak és olvasnak, hogy az egykor gyöngéd lelkiismeret, amely borzalommal fordult el az ilyen jelenetektől, megkeményedik, és a dolgokra nagy érdeklődéssel tekint. 

Pált nem csupán a pogányok bizonyos bűnei vagy viselkedési formái aggasztják. Olyan viselkedésmintát lát, ami egyre lejjebb húzza őket a bűn örvényében. Ef 4:17-19 szakaszának középpontjában az érzékenységét elvesztett lelkiség portréját látjuk: „…elméjük hiábavalóságában [vannak]. Értelmükre sötétség borult, és tudatlanságukban elidegenedtek az Isten szerinti élettől” (Ef 4:17-18, ÚRK). Az eltompult lelkiség a forrása a tudatlanságnak, amire az igeszakasz eleje utal („amely szívük keménysége miatt van bennük, akiknek az erkölcsi érzékük eltompult”, Ef 4:18-19, ÚRK), illetve az elfajult nemi szokásoknak, amiket a szakasz vége emel ki („bujálkodásra adták magukat, és nyereségvágyból mindenféle tisztátalan dolgot elkövetnek” Ef 4:19, ÚRK). Elidegenedtek Istentől és eltávolodtak üdvözítő kegyelmétől, nem tudják, hogyan éljenek, egyre lejjebb sodródnak a bűn és a züllöttség örvényében

Milyen titkot bízott Isten Pálra?

 AZ EVANGÉLIUM RÉGEN ELREJTETT TITKA

Ef 3:1-6. Ezért vagyok én, Pál Krisztus Jézus foglya értetek, a pogányokért.  Ha ugyan hallottatok arról, hogy Isten kegyelme milyen szolgálatot bízott rám a ti javatokra,  amikor kinyilatkoztatásával megismertette velem a titkot, ahogy előbb röviden megírtam.  Ha elolvassátok, megtudhatjátok belőle, hogyan értem én Krisztus titkát, amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most kinyilatkoztatta szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által: hogy tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által. /RÚF/

 Miközben Ef 3:1-6 szakaszát tanulmányozzuk: 

 ELŐSZÖR is, Pál a levélnek ezt a részét kifejezetten az efezusi házi gyülekezetek pogány hívőinek írta. (Ef 3:1) 

 MÁSODSZOR, amint mondja az apostol, „a ti érdeketekben”, azaz a pogány hívőkért kapta meg „Isten kegyelmének rendelkezését”. (Ef 3:2) Ezzel a rendelkezéssel, avagy az evangélium szolgálatával jellemzi küldetését, hogy hirdesse az evangéliumot (Isten kegyelmét) a pogányoknak. [ Ef 3:7-8. Ennek lettem szolgájává Isten kegyelmének ajándékából, amelyben hatalmának ereje által részesített engem. (8) Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem Krisztus mérhetetlen gazdagságát /RÚF/] 

 HARMADSZOR, Pál állítja, hogy Isten titkot jelentett meg neki, „Krisztus titkát” (Ef 3:3- 4, ÚRK), amiről már írt a levelében. [Ef 1:9-10. Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne (10) az idők teljességének arról a rendjéről, hogy Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. /RÚF/ Ef 2:11-22. Emlékezzetek tehát arra, hogy ti egykor pogányok voltatok, úgynevezett körülmetéletlenek a körülmetéltek szerint, akik viszont azért nevezik magukat így, mert testükön emberkéz által körül vannak metélve. (12) Ti abban az időben Krisztus nélkül éltetek, Izráel közösségétől elkülönítve, és mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül éltetek a világban. (13) Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közel kerültetek Krisztus vére által. (14) Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést, (15) miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve a kettőt egy új emberré teremtse önmagában. (16) Megbékéltette mindkettőt egy testben Istennel a kereszt által, miután megölte az ellenségeskedést önmagában, (17) és eljött, békességet hirdetett nektek, a távoliaknak, és békességet a közelieknek. (18) Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához. (19) Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. (20) Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, (21) akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, (22) és akiben ti is együtt épültök Isten hajlékává a Lélek által. /RÚF/] Nem szeretné, ha azt gondolnák, hogy ő találta ki az evangéliumot, de Istentől kapott joga van annak hirdetésére.

 NEGYEDSZER, nemcsak az apostol kapott bővebb kijelentést erről a titokról, hanem a Szentlélek már kinyilatkoztatta azt Krisztus „szent apostolainak és prófétáinak” olyan módon, ami felülhaladja azt, ahogyan az előző nemzedékeknek fedte fel tervét. (Ef 3:5) A próféták kifejezés itt valószínűleg azokra utal, akik rendelkeztek a prófétaság ajándékával és gyakorolták azt a korai keresztény házigyülekezetekben, tehát nem az ószövetségi prófétákat jelöli. Az egykor elrejtett titok akkorra „nyílt titokká” vált.

 VÉGÜL PEDIG KIJELENTI: „a pogányok örököstársak, és ugyanannak a testnek tagjai, és részesei az ígéretnek a Krisztus Jézusban az evangélium által” (Ef 3:6, ÚRK) Pál szenvedélyesen beszél az evangéliumról, főként arról, ahogyan az megmutatkozik a mind zsidókból, mind pogányokból álló egyházban. Ez a két csoport Isten új közösségének, új emberiségének, az egyháznak az építőköve lett. [Lásd Ef 2:14-16] Azt mondhatnánk, hogy az evangélium ígéretének ellenségeiből „örököstársakká”, „testrészekké” (az egy test, Krisztus teste tagjaivá) és annak „részeseivé” lettek. (Lásd Ef 3:6) Talán megbújhat bennünk olyan hozzáállás, akár a felszín alatt, ami ellentétes az evangélium által tanított befogadó lelkülettel? Hogyan szabadulhatunk meg attól? 

 Pál apostol szíve szeretettől izzott a bűnösökért. Minden erejével belevetette magát a lélekmentés munkájába. Isten országának ő volt a legönmegtagadóbb és legkitartóbb munkása. Az elnyert áldásokat alkalmaknak tekintette, hogy másokkal megossza. Sohasem mulasztott el egyetlen lehetőséget sem, hogy az Üdvözítőről beszéljen, vagy felsegítse az ínségeseket. Helységről helységre járva prédikálta Krisztus evangéliumát, és alapított gyülekezeteket. Mindenütt, ahol meghallgatták, igyekezett lerontani a gonosz munkáját; férfiakat és nőket vezetett el az életszentség, az igazság útjára. – Az apostolok története, 367./old.

 Az Úr nem akarja, hogy népe elzárkózzon. Krisztus választott követeinek hirdetniük kell kegyelme evangéliumát minden ágazatnak, nyelvnek és népnek. Világossá kell tennünk, hogy a nagy szószóló az egész világot meghallgatja. A zsidó egyház Isten képviselője volt egy hitehagyó világ számára, és hogy betölthesse küldetését, a zsidó népnek meg kellett volna őriznie saját nemzeti létét, elkülönülve a föld minden bálványimádó népétől. Fenn kellett volna tartania különleges és szent voltát a világban… Be kellett volna mutatnia Isten irgalmát, jóságát és együtt érző szeretetét. Így jellembeli kiválóságban minden más nemzet fölött állhattak volna; mivel egy tiszta és engedelmes népen keresztül Isten kiáraszthatta volna gazdag áldásait. Az Isten országát irányító törvény alapelvei megdicsőültek volna az egész világon. Amilyen bizonyosan válaszolnak a kapott irgalomra, világosságra és kegyelemre, olyan bizonyosan válnak a világ világosságává. Folytonosan Istenre, mint bölcs, hibátlan és legfelsőbb uralkodóra kell irányítaniuk a figyelmet, és akkor az Úr dicséretétől lesz hangos a föld... Az Úr a mi Istenünk, és ugyanez a célja ma is hűséges hívő népével. – Isten fiai és leányai, 44./old.

Jézus a békesség hirdetője

 

Fontos a békesség gondolata az Efezusi levélben, ami az „Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól” származó békesség áldásával kezdődik és végződik. (Ef 1:2. kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. /RÚF/; vö. Ef 6:23. Békesség a testvéreknek és szeretet hittel együtt az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól! /RÚF/) 

Korábban, Ef 2:11-22. Emlékezzetek tehát arra, hogy ti egykor pogányok voltatok, úgynevezett körülmetéletlenek a körülmetéltek szerint, akik viszont azért nevezik magukat így, mert testükön emberkéz által körül vannak metélve. (12) Ti abban az időben Krisztus nélkül éltetek, Izráel közösségétől elkülönítve, és mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül éltetek a világban. (13) Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közel kerültetek Krisztus vére által. (14) Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést, (15) miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve a kettőt egy új emberré teremtse önmagában. (16) Megbékéltette mindkettőt egy testben Istennel a kereszt által, miután megölte az ellenségeskedést önmagában, (17) és eljött, békességet hirdetett nektek, a távoliaknak, és békességet a közelieknek. (18) Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához. (19) Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. (20) Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, (21) akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, (22) és akiben ti is együtt épültök Isten hajlékává a Lélek által. /RÚF/ 

 (Ef 2:14-16) részében Pál úgy érvelt, hogy Krisztus megszemélyesíti a békességet, „Mert Ő a mi békességünk”, a kereszt miatt. Nemcsak leront valamit – a zsidók és a pogányok közti ellenségeskedést (Ef 2:14-15) –, hanem új emberiséget is teremt, amit a helyreállított kapcsolatok és a békesség jellemeznek. (Ef 2:15-17) Ezt a békességet nem csupán a viszály hiánya határozza meg, ez egybecseng a salom héber kifejezéssel, a teljesség és a jólét tapasztalatával is, úgy az Istennel (Róm 5:1. Mivel tehát megigazultunk hitből, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. /RÚF/), mint a többi emberrel való kapcsolatainkban. 

 Pál szerint hogyan terjeszthetik a hívők Jézusnak a békességről szóló üzenetét? 

 Ef 4:3. Igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével. /RÚF/ Ef 6:14-15. Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, (15) sarut húzva lábatokra, készen a békesség evangéliuma hirdetésére. /RÚF/ Vö. Ézs 52:7. Milyen kedves annak az érkezése, aki örömhírrel jön a hegyeken át! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet. Azt mondja Sionnak: Istened uralkodik! /RÚF/ Ézs 57:19. Megteremtem ajkán a hála gyümölcsét: Békesség, békesség közel és távol! Ezt mondja az Úr: Meggyógyítom őt! /RÚF/ 

 Róm 10:14-15. De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akiről nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? (15) És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? Amint meg van írva: „Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!” /RÚF/ Ef 2:17-19)

 Az evangéliumokban Jézus a békesség hirdetője. A tanítványokhoz intézett búcsúbeszédében megígérte nekik – és nekünk is –, hogy „Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek”. (Jn 14:27, ÚRK) Még hozzáteszi: „Azért mondtam ezeket nektek, hogy békességetek legyen énbennem. E világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én legyőztem a világot”. (Jn 16:33, ÚRK) Feltámadása után szintén ezt mondta, amikor ismét megjelent a tanítványoknak: „Békesség nektek”. (Jn 20:19, 21, 26, ÚRK) [Jn 20:19, 21, 26. Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott, ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek! (21) Jézus erre ismét ezt mondta nekik: Békesség nektek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket. (26) Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: Békesség nektek! /RÚF/]

Ef 2:17-18 szakaszában Pál határozottan kihangsúlyozza, hogy Krisztus békességről szóló üzenete túlmutat földi szolgálata idején. Ő „békességet hirdetett” mind a távolvalóknak (a pogány hívőknek még a megtérésük előtt), mind a közel levőknek. Minden hívő gazdag áldásban részesül ezt a kijelentést elfogadva.

  A béke, amiről a Mester beszélt, sokkal átfogóbb és gazdagabb, mint amit valaha el tudunk képzelni. Krisztus kész nagy dolgokat tenni értünk, kész helyreállítani a természetünket, hogy az isteni természet részesei lehessünk. Azt várja, hogy szívünket az ő végtelenül szerető szívéhez láncolhassa, hogy teljes mértékben megbékéljünk az Úrral. Nagy előjogunk megérteni, hogy Isten úgy szeret bennünket, ahogy szereti az ő Fiát. Ha hiszünk Krisztusban, a krisztusi béke birtokosaivá válunk. A Krisztus engesztelő áldozata által biztosított megbékélés a béke alapját képezi, másfelől viszont a szomorú érzelmek nem azt jelzik, hogy az isteni ígéretek teljesen hatástalanok. Ti a saját érzelmeiteket látjátok, és mivel nem minden esetben övezi fényár az utatokat, ezért egyre szorosabbra húzzátok magatokon a nehézségek ruháját. Amikor önmagatokra néztek, azt gondoljátok, hogy Isten megfeledkezett rólatok. Jézusra kell tekintenetek. Krisztus azt mondta: „Énbennem békére leltek.” Jézus Krisztussal közösségre lépve a béke területére lépünk. – Lift Him Up, 332./old. 

A válaszfalak lebontása

 

Pál szerint mit tett Krisztus azért, hogy eltörölje a „tételes parancsolatokból álló törvényt” (ÚRK)? Mi volt az indítéka? Lásd Ef 2:14-15. 

Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést, (15) miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve a kettőt egy új emberré teremtse önmagában. /RÚF

Pál valószínűleg arra a kerítésre utal, ami Izrael udvarát övezte Heródes templomában, amin a halálos fenyegetés is állt. Maga előtt látja, amint a fal leomlik és a pogányoknak teljes hozzáférést biztosít Isten tiszteletéhez. (Ef 2:18. Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához. /RÚF/) Elmondja: a kereszt minden ilyen falat lebontott, és ott értjük meg, hogy valójában egy ez a két nép – a zsidók és a pogányok.

Némelyek szerint Ef 2:14-15 szakaszában Pál azt tanítja, hogy a kereszt „eltörölte”, „félretette” a Tízparancsolatot, így a szombat parancsolatát is. Ugyanakkor az Efezusi levélben az apostol hangot ad mély tiszteletének a Tízparancsolatát iránt, amit a keresztény tanítvány életét formáló eszköznek tart. Idéz az ötödik parancsolatból [Ef 6:2-3. „Tiszteld apádat és anyádat”: ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik, (3) mégpedig ez: „hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön”. /RÚF/] és utal a többire is [pl. a hetedikre: Ef 5:3-14, 21-33. Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó, (4) se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség, mert ez nem illik, hanem inkább a hálaadás. (5) Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége Krisztus és Isten országában. (6) Senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével, hiszen éppen ezekért sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait. (7) Ne vegyetek tehát részt ezekben! (8) Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. (9) A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség. (10) Ítéljétek meg tehát, mi az, ami kedves az Úrnak, (11) és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket. (12) Mert amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen, (13) de mindaz, amit a világosság leleplez, nyilvánvalóvá lesz. (14) Mert minden, ami nyilvánvalóvá lett, az világosság.

 Ezért mondja: „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.” (21) Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. (22) Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak, (23) mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője. (24) De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben. (25) Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, (26) hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje; (27) így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt vagy ránc vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen. (28) Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti. (29) Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat, (30) minthogy tagjai vagyunk az ő testének. (31) „Az ember ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.” (32) Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom. (33) De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét. /RÚF/; a nyolcadikra, Ef 4:28. A tolvaj többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek. /RÚF/; a kilencedikre, Ef 4:25. Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak. /RÚF/; a tizedikre, Ef 5:5. Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége Krisztus és Isten országában. /RÚF/]

 Ez egybevág a törvényre vonatkozó korábbi kijelentéseivel is. (Róm 3:31. Érvénytelenné tesszük tehát a törvényt a hit által? Semmiképpen! Sőt inkább érvényt szerzünk a törvénynek. /RÚF/; Róm 7:12. A törvény tehát szent, a parancsolat is szent, igaz és jó. /RÚF/) Szót ejt a helytelen alkalmazásról, de magát a törvényt tiszteletben tartja és annak folytonosságából indul ki. Tehát szándékának egyértelmű félreértelmezése volna ezeket a verseket a Tízparancsolat eltörlésére vonatkoztatni, különösen az összes többi olyan bibliavers mellett, ami a törvény állandóságára utal.

 Pál szerint megengedhetetlen, illetve a parancsolatok mögött húzódó isteni szándéknak ellentmondó volna a törvényt úgy alkalmazni, hogy éket verjenek a zsidók és a pogányok közé, különösen ha azzal kirekesztenék az utóbbi csoportot Isten népének közösségéből és megtagadnák a hozzáférésüket az istentisztelethez. 

Ef 2:14-15 verseiben a „törvény” vagy annak ceremoniális oldalára utal, ami megkülönböztette a zsidókat a pogányoktól (ezt jelöli az apostol összetett kifejezése: „A tételes parancsolatokból álló törvényt”, ÚRK), vagy az egész ószövetségi törvényrendszerre, arra, ahogyan értelmezték, egyre bővítették és helytelenül alkalmazták, ezzel elkülönítve egymástól a zsidókat és a pogányokat. 

Az őskeresztény gyülekezet különböző nemzetiségű emberek különféle osztályából került ki... Azok szíve, akik az apostolok munkálkodása következtében megtértek: kiengesztelődött, és keresztény szeretetben forrt egybe. Előbbi előítéleteik ellenére most teljes egyetértésben éltek egymással. Sátán nagyon jól tudta, hogy amíg ez az egyetértés fennáll, nincs hatalma megakadályozni az evangélium művének haladását. Megpróbálta ezért a tagok régebbi, sajátos nézeteit a maga előnyére kihasználni, hogy a gyülekezetben egyenetlenséget szítson. A tanítványok száma növekedett. Az ellenség felkeltette azok gyanúját, akiknek azelőtt is szokásuk volt a hittestvérekre féltékenykedni, hogy a szellemi vezetőket megvádolják. „Támada a görög zsidók közt panaszkodás a héberek ellen.” – Az apostolok története, 87- 88./old.  

Megbékélés Isten ajándéka a kereszt által

 „Mert ő a mi békességünk, aki a kettőt eggyé tette, és ledöntötte a válaszfalat, az ellenségeskedést az ő testében… Megbékéltette Istennel mind a kettőt egy testben a kereszt által, megölve azon az ellenségeskedést”. (Ef 2:14, 16, ÚRK)

Igeszakaszunk, Ef 2:11-22 [Emlékezzetek tehát arra, hogy ti egykor pogányok voltatok, úgynevezett körülmetéletlenek a körülmetéltek szerint, akik viszont azért nevezik magukat így, mert testükön emberkéz által körül vannak metélve. (12) Ti abban az időben Krisztus nélkül éltetek, Izráel közösségétől elkülönítve, és mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül éltetek a világban. (13) Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közel kerültetek Krisztus vére által. (14) Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést, (15) miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve a kettőt egy új emberré teremtse önmagában. (16) Megbékéltette mindkettőt egy testben Istennel a kereszt által, miután megölte az ellenségeskedést önmagában, (17) és eljött, békességet hirdetett nektek, a távoliaknak, és békességet a közelieknek. (18) Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához. (19) Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. (20) Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, (21) akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, (22) és akiben ti is együtt épültök Isten hajlékává a Lélek által. /RÚF/] összefüggésében a kereszt három kérdésben fejt ki hatást a hívők életére: 

 1) az Istentől és a népétől egykor „távol” levő pogányok immár „közeliekké” lettek (Ef 2:13, ÚRK), mivel az Úr gyermekeivé és a zsidó hívők testvéreivé váltak (Ef 2:19); 

 2) véget vetett a zsidó és görög hívők közötti ellenségeskedésnek (görögül ekhthran, ami kapcsolatban áll az ekhthrosz, „ellenség” szóval; Ef 2:16). Krisztus keresztje megszünteti azt az állandó ellenségeskedést és háborúságot, ami miatt a zsidók és a pogányok egymás esküdt ellenségei voltak (Ef 2:17); 

 3) az ellenségeskedés helyét a megbékélés vette át. Az volt Jézus célja, hogy megbékéltesse „Istennel mind a kettőt egy testben a kereszt által, megölve azon az ellenségeskedést” [Ef 2:16, ÚRK; vö. Kol 1:19-22. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, (20) és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent a földön és a mennyben úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által. (21) Titeket is, akik egykor Istentől elidegenültetek és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, (22) most megbékéltetett emberi testében halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé. /RÚF/] 

 Hogyan kell elképzelni a megbékélést? Milyen érzés? 

Képzeljük el, hogy nagy az ellentét egy anya és a lánya között, ami ráadásul évekig egyre csak nőtt! Aztán a nagy harag eloszlik a kegyelem és a megbocsátás hullámában, majd a két fél újra egymásra talál. Ez a megbékélés. Abban a pillanatban tapasztaljuk, amikor az egyik gyülekezeti tag félretesz mindent, ami elválasztja a másiktól és szeretett testvéreként fogadja el. A másik fél pedig úgyszintén elfogadja azt, amit felkínáltak neki. A megbékélés nem technikai vagy jogi kifejezés, a megtört emberi kapcsolatok helyreállítását emeli ki. Pál még azt is bátorkodik felvázolni, hogy Krisztusnak a kereszten elvégzett hatalmas munkája nemcsak egyes emberek, hanem népcsoportok kapcsolatára is hatással van. Elképzeli, ahogyan ez a hatás az életünket átjárva lerombolja a gátakat, feloldja a köztünk kialakult viszályokat és megújítja a kapcsolatainkat egymással azzal, hogy segít jobban megértenünk egymást.

Isten már megmentett benünket

[Ef 2:4-10]  (4) De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, (5) hogy minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek! – (6) és vele együtt feltámasztott, és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban, (7) hogy megmutassa az eljövendő világban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. (8) Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; (9) nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. (10) Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk. /RÚF/

Az üdvösségük nem a saját jellemtulajdonságaikban gyökerezik, hanem Isten felfoghatatlan szeretetéből fakad – abból, amit lehetetlen a szeretet tárgyának értékéből kiindulva magyarázni. Isten Krisztus Jézus által cselekszik értük irgalomban és szeretetben (Ef 2:4), feltámasztja őket a lelki halálból. Közbelépése nyomán csodálatos folyamaton mennek át, ami maga Jézus pályáját követi. A lelki halál és a felemésztő rabszolgaság elképesztő mélységéből feltámadnak és „a mennyekbe” (ÚRK) vitetnek, ahol Krisztus oldalára ülnek a világegyetem trónján. (Ef 2:5-6) Ez a villámcsapásszerű isteni közbelépés azonban nem csupán egy szempillantásra marad meg, hanem örökké tart, mert az Úr az egész örökkévalóságon át ki akarja fejezni kegyelmét irántuk. (Ef 2:7)

Ef 2:1-10 szakaszának összefoglalásában, a 8-10 versekben az apostol ismét végigmegy az eddigieken, mert szeretné, ha megértenék a mondandóját: a hívők üdvössége Isten munkája, nem az övéké. Nem tőlük ered, hanem Isten ajándékából. Nincs az az ember, aki azzal büszkélkedhetne, hogy belőle pattant ki a szikrája. (Ef 2:8-9) Hívőként Isten kegyelmének a bizonyságai vagyunk, csakis az Ő kegyelme által. Az Ő remekművei vagyunk, akiket „Krisztus Jézusban” (Ef 2:10) teremtett.

  Miért olyan fontos megérteni, hogy az üdvösségünk Istentől jön, nem a saját érdemeinkben vagy tetteinkben gyökerezik? 

 White idézet: Ilyen az isteni kegyelem, ilyen az a szeretet, amelyet már akkor tanúsított irántunk, amikor még holtak voltunk bűneinkben, amikor még elménk ellenséges gondolatokat táplált, gonosz kívánságoknak és élvezeteknek, romlott szenvedélyeknek, bűnnek és Sátánnak szolgált. Micsoda mélységes szeretetet tanúsított Krisztus, amikor eljött engesztelő áldozatul a mi vétkeinkért! A Szentlélek elvezeti az emberi lelkeket oda, hogy bűnbocsánatot nyerjenek.

Kegyelemből, örökké megáldva

 Ef 1:3-4. Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával Krisztusban. (4) Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. /RÚF/ Ef 2:7. Hogy megmutassa az eljövendő világban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. /RÚF/

Ef 2:7 versében Pál ezt az igazságot támasztja alá és hangsúlyozza tág időskálával. Isten a múltban megváltott bennünket Krisztusban, így a Fiával, Jézus Krisztussal azonosít. Tehát már a jelenben a társai lehetünk a feltámadásban, a mennybemenetelben és a felmagasztaltatásban! [Ef 2:4-6. De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, (5) hogy minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek! – (6) és vele együtt feltámasztott, és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban /RÚF/] Az Úr terve viszont nem ér véget a kegyelemmel teli múlttal és az irgalommal átitatott jelennel. Időtlen idők isteni tanácsából eredő terve (Ef 1:4) átível a jövőn, az „eljövendő” korok (Ef 2:7, ÚRK) is a részét képezik. Az örök jövőre vonatkozó terve ugyanabban az elvben gyökerezik, mint a múltbeli és a jelenkori tettei – a kegyelem elvében. Isten alig várja, „hogy megmutassa a következendő időkben az Ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban”. (Ef 2:7) 

Az apostol felbecsülhetetlen értékű kincsként, vagyonként gondol az Úr kegyelmére (vö. Ef 1:7. Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelmének gazdagsága szerint /RÚF/; Ef 3:8. Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem Krisztus mérhetetlen gazdagságát /RÚF/), amiből a hívők bátran meríthetnek, amikor csak szükségük van rá. A nagylelkű Isten ilyen ékes, kortalan és kozmikus módon fejezi ki kegyelmét. 

 „Jézus eljött, hogy közöttünk lakozzék, s kinyilatkoztassa az Atyát mind az emberek, mind az angyalok előtt… De ez a kinyilatkoztatás nem csupán földi gyermekeinek szól. Kicsiny világunk az egész mindenség tankönyve. Isten kegyelmének csodálatos terve, a megváltó szeretet titka az a tantárgy, amelybe »angyalok vágyakoznak betekinteni« (1Pt 1:12) és amelyet végtelen időkön át kutatni fognak. Mind a megváltottak, mind az el nem bukott lények számára Krisztus keresztje lesz az ismeret és a dicséret forrása. Meglátszik majd, hogy a Jézus arcán ragyogó dicsőség az önfeláldozó szeretet fénye”. (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 11./old.)

Minden ember Krisztus szeretetének és érdeklődésének a tárgya. Életét adta azért, hogy visszavezethesse az embert Istenhez. Ahogy a pásztor gondot visel nyájának juhairól, úgy gondoskodik Ő is a bűnös, tehetetlen emberről, akit Sátán mesterien szőtt hálói pusztulással fenyegetnek. – A nagy Orvos lábnyomán,161-162./old.

Megtévesztettek bennünket a saját vágyaink

 „Egykor mi mindnyájan ezek között [az engedetlenek között] forgolódtunk, követve a test és a gondolatok akaratát és természet szerint a harag fiai voltunk, mint mások is.” (Ef 2:3, ÚRK)

 Isten közbeavatkozása nélkül az emberi életet nemcsak az Ef 2:2. Amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. /RÚF/ versében említett külső erők uralják, hanem belsők is: „követve testünk kívánságait, cselekedve a test és a gondolatok akaratát.” (Ef 2:3, ÚRK; Vö. Jak 1:14. Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. /RÚF/ 1Pt 1:14. Mint engedelmes gyermekek ne igazodjatok azokhoz a korábbi vágyaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek /RÚF/)

 Mit ért Pál azon, amikor kijelenti, hogy egyszer „a harag fiai voltunk, mint mások is”? 

 (Ef 2:3, ÚRK) Vö. Ef 2:3. Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk természetünknél fogva, éppen úgy, mint a többiek. /RÚF/ Ef 5:6. Senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével, hiszen éppen ezekért sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait. /RÚF/ verseit!

 Elég csüggesztő már az elveszett élet jelen valósága is, de a végidei következmények még félelmetesebbek. Az emberek „természet szerint a harag fiai”, „mint mások is” (Ef 2:3, ÚRK), Isten végidei ítéletének fenyegetése alatt élnek. 

 Egy másik ijesztő valóságra mutat a „természet szerint a harag fiai” kifejezés. Bár az Úr képmásai vagyunk, felismertük magunkban, hogy valami mélységesen elromlott bennünk. A keresztény élet tehát nem arról szól, hogy felülkerekedünk egy-két rossz szokáson vagy legyőzzük a vétkeinket, bűneinket. (Ef 2:1. Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt /RÚF/) Nem csupán bűnökkel küszködünk, hanem a bűnnel! Hajlunk az Isten elleni lázadás és önpusztítás felé. Emberként alapból az önpusztító, bűnös magatartás csapdájában vagyunk, és Sátán utasításait (Ef 2:2. amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. /RÚF/), illetve a saját belső, bűnös vágyainkat követjük. (Ef 2:3. Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk természetünknél fogva, éppen úgy, mint a többiek. /RÚF/) A hívők egykor „természet szerint a harag fiai” voltak. 

 Fontos megjegyezni, hogy Pál múlt időt használ – „természet szerint a harag fiai voltunk”. (Ef 2:3, ÚRK) Ez nem azt jelenti, hogy a hívőknek már nem kell megküzdeniük a belső rossz hajlamukkal. Az apostol a levele jelentős részét – Ef 4:17-32. Ef 5:1-21. szakaszát – azzal tölti, hogy figyelmeztet: a bűnös természetben gyökerező gonosz cselekedetek továbbra is veszélyt jelentenek a keresztények számára. Ugyanakkor nem kell többé az „ó embernek” irányítania a hívőket, akik Krisztus erejéből már levethetik „a korábbi életviteletek szerinti ó embert”, és felöltözhetik „az új embert, amely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.” (Ef 4:22-24, ÚRK)