Az újjászületett ember és a két természet

 „Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való óembert, amely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt; megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke szerint, és felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben” Eféz. 4,22-24.

 I. A régi élet szerinti „ó-ember” Az apostol üzenetének, a mottóigének megértése érdekében először szükséges meghatározni, mit is kell az „ó-ember” fogalmán értenünk. Pál apostol három jelzővel próbálja körülírni és érthetővé tenni ezt a fogalmat. 

1.A „régi élet szerinti” cselekedetekhez kötődik 

2.„Meg van romolva”, vagyis a megromlott természetünkről beszél, amely a bűnös életmódban érzi jól magát. 

3.A „csalárdság kívánságaival” teljes. Csalárd, (álnok, kétszínű, megtévesztő, csalóka), vagyis olyan kívánságokkal teljes, amelyek álnok módon megtévesztik az embert. Ezek részben az örökölt hajlamokban jelentkeznek, részben pedig az élet folyamán felvett kívánságokban.

 A másik tény, amit világosan látnunk kell, hogy az „ó-ember” nem az anyagi, hústestünkkel kapcsolatos valami, hanem a belső emberünk része. Az Isten által teremtett embert a Biblia alapján a következőképpen lehetne felosztani az I. Kor. 4,16. alapján. "a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra újul."

Az Isten által teremtett ember felosztása

1.Külső ember: Folyamatosan megromlik. Fizikai természet. Fizikai test

2.Belső ember: Folyamatosan megújul. Lelki természet. Lelki test

A belső emberünket is kétfelé lehet választani

1.Ó ember: Megromlott természet szerinti élet

2.Új ember: Isten akarata szerinti élet

A kettő közötti átmenet mindig folyamatosan és fokozatosan történik, Egyik állapotból a másikba.

Az ó-emberünknek nem kell feltétlenül kapcsolatban állnia személyiségünkkel. Pál apostol szerint le lehet vetkőzni ezt az óembert, amely meg van romolva. Ha le lehet vetkőzni, akkor ez azt jelenti, hogy a személyiségünk felette áll az ó embernek, döntési lehetőséggel rendelkezik felette, el tud határolodni tőle.  

 Egy másik igeversben még határozottabban fejezi ki magát Pál: „levetkezvén az érzéki bűnök testét…” (görög - szomatosz tész szarkosz). Kol. 2,11.

 • A rómabeliekhez írt levelének pedig teljesen különválasztja és szembeállítja egymással a megromlott ó-embert és a személyiségünket. „Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint; De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ád a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban.” Róm. 7,22-23. 

 • Ezzel Pál azt is szeretné jelezni, hogy ez a két dolog elválasztható és elkülöníthető egymástól, mármint a belső lényünknek a régi és az újjászületett állapota, ezért a régi óember a Szentlélek segítségével levetkőzhető. 

• Amikor az Isten Lelkének munkája nyomán szembekerül egymással az ó-ember és az újonnan született személyiség, akkor kezdődik az előbbi levetkőzése, amely viszont nem egy pillanat műveként történik meg, hanem egy életen át tartó folyamat eredményeként. 

 • Ezt a folyamatot nevezzük megszentelődésnek. Az ó-ember levetkőzése azért szükséges, mert mint láttuk, megromlott a csalárdság kívánságai által. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az ó-ember még a jó kívánságokat is bűnös módon akarja kielégíteni. „Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?” Jer. 17,9. Az ó-ember levetkőzését többféleképpen is megkísérlik az emberek.

- Vannak olyanok, akik úgy szeretnék megoldani ezt a problémát, hogy a régire megpróbálják felvenni az újat. 

•E „megoldás” azonban nem kielégítő, mert így csak olyan újat vagyunk képesek felvenni, amely nem takarja el teljesen a régit, és így a magunk készítette igazság ruhánkban is mezítelenek maradunk Isten előtt. II. Kor. 5,4. (Ádám és Éva is ebbe a hibába esett az Édenben.) 

 •„Krisztus igazságossága nem köpeny, mellyel eltakarhatók a meg nem vallott és el nem hagyott bűnök…” (JÉ, 466.) 

•„Mindazok, akik bár magukra rakják a szentély ékességeit, de nincsenek betakarva Krisztus igazságának öltözetével, az ő mezítelenségük rútságában maradnak majd.” (5T, 81.) 

-Vannak, akik saját erőfeszítéseik által kísérlik meg a kívánt változást elérni, de ezek a próbálkozások többnyire kudarccal végződnek. 

•„Mert nem a jót cselekszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok.” Róm. 7,19.

-Vannak azután olyanok, akik csak bizonyos dolgokat akarnak levetkőzni.

 •Az ilyen megoldást azonban Isten nem fogadja el. „Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.” Mát. 6,24. 

•Isten a teljes változás igényével áll elénk: „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden”. II. Kor. 5,17. Pozitív és időtálló eredmény csak lehet életünkben, ha már megtanultuk Istenre bízni belső emberünk folyamatos megújítását.

 •„Mert Isten az, a ki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.” Fil 2:13)

Csak akkor mondhatjuk azt, hogy levetkőztük az ó-embert, ha a régi élet cselekedetei elmaradtak életünkből, ha már nem láthatók rajtunk, ha nincs kapcsolatuk velünk, nem tapadnak hozzánk, és ne szennyezik életünket.

 •„Ne hazudjatok egymás ellen, mivelhogy levetkeztétek amaz ó embert, az ő cselekedeteivel együtt.” Kol. 3,9.

 •Az ó-emberünk levetkőzése nem hajtható végre globálisan, kizárólag bűnönként tehető meg. Mindig csak azzal a bűnnel kapcsolatban, amit már felismertünk, és amitől készek vagyunk elszakadni. Az ó-ember levetése azonban nemcsak annyit jelent, mintha egy kabátot levetnénk magunkról. 

 •Egy kabátot ugyanis akkor veszek vissza magamra, amikor éppen akarom ezért Isten a bűnökkel kapcsolatos vetkőzésnél ennél sokkal többet vár tőlünk. 

 •Azt szeretné, ha az ó-embert nemcsak levetnénk, mint egy kabátot, hanem azt, hogy feszítsük is meg, „indulataival és kívánságaival együtt”. Gal. 5,24. 

•Ezzel egyrészt azt mondja, hogy az ó-emberünknek meg kell halnia, másrészt pedig azt, hogy ez a halál nem hirtelen és gyorsan következik be, hanem lassú halál lesz.

 •Ezért fogalmaz más helyen úgy az apostol, hogy „megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek” Róm. 6,6. 

•Csak akkor fog megerőtelenedni bennünk a bűn teste, ha készek vagyunk megfeszíteni, vagyis halálra szánni.

(Írta: O. L.)

Krisztus a szilárd alap

Krisztus a szilárd alap, egyháza rá épül és Igéje tanításaira. Az egyházat Krisztus Lelke vezeti. Amint láttuk, Babilon viszont emberi tanításokban és hagyományokban gyökerezik. Minden olyan vallási vezető, aki emberi elgondolásokkal vagy tradíciókkal helyettesíti Isten kinyilatkoztatott akaratát, vagy afölé helyezi azokat, egyszerűen a babiloni zavart táplálja. Az ókori Babilon napjaiban az állam és az egyház egy volt. Amikor Nabukodonozor király a templomában trónolt a királyi székén, úgy tartották, hogy az istenek nevében beszélt. Egy alkalommal a babiloni király az igaz Istennel szembeszegülve egyetemes rendeletet adott ki, amelyben minden alattvalóját hódolatra kényszerítette. Megparancsolta, hogy a szavára mindenki boruljon le. Sokatmondó szimbóluma ez annak, amivel az utolsó napokban szembesül majd Isten hűséges népe, akik nem hajlandóak imádni a hamis képet (lásd Dániel 3. fejezete). A föld történelmének végnapjaiban egy egyházi-állami rendszer emelkedik fel, a lelki Babilon, amelynek lelki vezetője azt állítja, hogy Isten nevében szól. Szavait Isten kijelentéseiként, parancsait pedig isteni parancsokként hirdetik. Évszázadokon át a római főpapok hangoztatták, hogy a földön ők képviselik Istent. XIII. Leó pápa 1894. június 20-i enciklikájában kifejtette: „A földön mi birtokoljuk a Mindenható Isten helyét.” The Ferraris Ecclesiastical Dictionary hozzáteszi: „A pápa méltósága olyan nagy, annyira magasztos, hogy már nem csupán ember, hanem mintha Isten volna, Isten helytartója.” Pál apostol így ír erről a hatalomról: „aki ellene veti és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy imádat tárgyának tartanak, annyira, hogy maga ül be Isten templomába, isten gyanánt mutogatva magát.” (2Thessz 2:4, ÚRK)

A jelenések könyve sürgetve hív, hogy kötelezzük el magunkat, amit a két nő szimbóluma foglal össze. Időnként úgy tűnik, hogy Isten népe vereséget szenved az igazság és a tévedés közötti kozmikus küzdelemben, Isten azonban megígéri: egyháza végül győztes lesz.

Isten egyházát nem emberi hatalom és képesség alapította, ezért elpusztítani sem tudja. Nem az ember erejéhez mért sziklára épült az egyház, hanem Krisztus Jézusra, a korszakok Sziklájára, „…és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta” (Mt 16:18). Ha Isten jelen van, ügye állandó és szilárd lesz. „Ne bízzatok az előkelőkben; egy emberben sem” (Zsolt 146:3) – szól hozzánk az üzenet. „A megtérés és higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek.” (Ésa 30:15) Isten dicsőséges műve, amely az igazság örök elveire épült, soha nem semmisül meg, hanem egyre jobban megacélosodik, „nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek Ura” (Zak 4:6). –  EGW. Próféták és királyok, 595./old. 

Az egyház sok vigasztaló üzenetet kapott a régi prófétáktól. „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet” (Ésa 40:1) megbízatással Isten Ézsaiásnak csodálatos látomásokat is adott, amelyek századok során a hívőknek reménységet és örömet adtak. Isten megvetett, üldözött, elhagyatott gyermekeinek minden korban a menny biztos ígéretei adtak erőt. Hit által tekintettek a jövőbe, amikor Isten teljesíti egyházának adott ígéretét: „Örökre fenségessé teszlek, és örvendezővé nemzedékről nemzedékre.” (Ésa 60:15) – Próféták és királyok, 722./old.

 Minden léleknek meg kell értenie, hogy Krisztus a személyes Megváltója, s akkor a szeretet, a lelkesedés és a kitartás láthatóvá fog válni az életében… 

Titok, a nagy Babilon

Jelenések 17. fejezete bemutatja a hitehagyóvá lett vallási rendszert, ami az ószövetségi Babilon számos tanítását bevezette a kereszténység köreibe. 

 „Ahhoz, hogy megértsük Babilon természetét, vissza kell mennünk az első rá utaló bibliai feljegyzésig, Mózes első könyvéig. Sineár földjén, a síkságon kezdődött, Mezopotámia déli térségében, a mai Irak déli részén. Ott volt Babilónia. Ott építették fel Bábel tornyát, az emberi önteltség, magabízás és Istentől való függetlenedés. (1Móz 11:1-4. Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. (2) Amikor útnak indultak keletről, Sineár földjén egy völgyre találtak, és ott letelepedtek. (3) Azt mondták egymásnak: Gyertek, vessünk téglát, és égessük ki jól! És a tégla lett az építőkövük, a földi szurok pedig a habarcsuk. (4) Azután ezt mondták: Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek teteje az égig érjen; és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén! /RÚF/) szimbólumát” (Ángel Manuel Rodriguez: The Closing of the Cosmic Conflict: Role of the Three Angels’ Messages. 43./old.)

Az Isten szavával való nyílt szembehelyezkedés motiválta az ősi Babilon területén Bábel tornyának építését. Az építők a saját dicsőségüknek akartak emlékművet állítani, de Isten összezavarta a nyelvüket. „Azért nevezték azt Bábelnek, mert ott zavarta össze az ÚR az egész föld nyelvét” (1Móz 11:9, ÚRK) – olvashatjuk 1Mózes beszámolójában.  

Annyira bűnös ez a rendszer, hogy ilyen képet fest róla az Írás: „részeg volt Jézus tanúinak és a szenteknek vérétől” (Jel 17:6, ÚRK). Szörnyűséges képek ezek Babilon romlottságáról.

A Jelenések 17. fejezetében említett asszony (Babilon) „bíborba és skárlátba” öltözve jelenik meg, aki „megékesíttetett vala arannyal és drágakővel és gyöngyökkel, kezében egy aranypohár vala, tele utálatosságokkal... és az ő homlokára egy név vala írva: Titok; a nagy Babilon, a paráznáknak... anyja”. Így szól a próféta: „Látám, hogy az asszony részeg vala a szentek vérétől és a Jézus bizonyságtevőinek vérétől.” Majd János azt mondja Babilonról, hogy az „ama nagy város, amelynek királysága van a földnek királyain” (Jel. 17:4, 18). Róma az a hatalom, amely oly sok századon át zsarnokoskodott a kereszténység uralkodóin. A bíbor és a vörös szín, az arany, a drágakövek és a gyöngyök elevenen ábrázolják a Szentszék fényűzését, és a királyokét is túlszárnyaló pompáját. Egy hatalomra se illik rá ennyire pontosan az a kijelentés, hogy "részeg vala a szentek vérétől”, mint erre az egyházra, amely oly kegyetlenül üldözte Krisztus követőit. Babilon ellen még az a vád is felmerül, hogy törvénytelen viszonyt tart „a föld királyai”-val. A zsidó egyház azért lett parázna, mert elfordult az Úrtól, és szövetségre lépett a pogányokkal. Rómát, amely világi hatalmak támogatását keresve hasonlóképpen megromlott, az Ige ugyanígy ítéli meg. (A nagy küzdelem) {GC 382.2} 

 A lelki Babilon lényegében emberi tanításokon alapuló, emberi gondolatokra épített és emberi hagyományok által támogatott vallást jelent. Egyfajta ember-alkotta vallás, amit talán briliáns vallási vezetők alakítottak ki, csakhogy az evangélium erejével és a Jézus által, nem erőszakra, hanem szeretetre épített egyházzal szemben. 

 A jelenések könyve bemutatja ezt a két vallási rendszert. Az első teljes bizalmat tanúsít Jézus iránt és az Igére támaszkodik, a második emberi tekintélyben bízik, emberekre, vallási tanítókra hagyatkozik. Az egyik Krisztusközpontú hit, ami az üdvösség tekintetében teljes egészében ráhagyatkozik Krisztus kegyelmére, áldozatára és engesztelésére. A másik a hit humanista megközelítése, amely az üdvösség kérdésében felváltja a Krisztusra való hagyatkozást az egyház tradícióinak követésével.

 Akik győzelemre törekednek, az ellenség kísértéseivel szembesülnek. Sátán próbálja megrontani azokat az elveket, amelyeket igyekeznek megőrizni azok, akik az Isten által eléjük állított magas mércét szeretnék elérni. A kísértő örül, ha téves elgondolások felé tudja vezetni a lelkeket, mígnem a nevüket kitörlik az élet könyvéből, és a gonoszok közé soroltatnak. Csak úgy győzhetünk, ahogy Jézus Krisztus is győzött – teljes szívvel engedelmeskedve Isten összes parancsolatának. Az igazi vallás a parancsolatok iránti engedelmességet jelenti. – This Day With God, 322./old.

A harag bora

 

A bukott egyházi rendszer nemzetközi szinten, világszerte képes befolyásolni a népeket megtévesztéseivel. Sátán nagy haragra gerjed, mert az evangéliumot hirdetik „minden nemzetségnek és ágazatnak és nyelvnek és népnek” (Jel 14:6), „Isten országának ezt az evangéliumát hirdetik majd az egész világon” (Mt 24:14, ÚRK), ezért mindent megtesz, amit csak tud, hogy lekösse „a föld lakosainak” (lásd Jel 17:2) a gondolatait. 

 Jel 17:2 verse folytatja a magyarázatot a nagy Babilon titkáról, amikor kijelenti, hogy vele „paráználkodtak a föld királyai”. Mit jelent a paráznaság? Tiltott, törvénybe ütköző egyesülést, a bukott egyházi rendszerben az állammal való egyesülést jelent. Az igaz egyházi rendszerben az egyház Jézus Krisztussal egyesül. A bukott egyház a föld politikai hatalmainál keresi az erőt és a tekintélyt, az államtól várja rendeleteinek kötelezővé tételét. Nem Jézustól mint igaz Fejétől nyer erőt, hanem az állam pártfogására számít.

 Jel 17:2 folytatja drámai bemutatóját: „az ő paráznaságának borával megrészegedtek a föld lakosai.” Az Újszövetségben a tiszta szőlőlé Krisztus romlatlan, tiszta vérét jelképezi, amit megváltásunkért ontott a kereszten. [Mt 26:27-29. Azután vette a poharat, és hálát adva nekik adta, és ezt mondta: Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. De mondom nektek, nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában. /RÚF/] „Ez a pohár az új szövetség az én véremben” (Lk 22:20, ÚRK) – mondja Jézus. 

Amikor az evangélium tiszta, új borát elferdítik és Isten Igéjének tanításait felcserélik emberek, vallási vezetők tanításaival, az „Babilon bora.” (Lásd Mt 15:9. Pedig hiába tisztelnek engem, ha tanításként emberi parancsolatokat tanítanak.” /RÚF/)

Figyeljük meg azt is, hogy Isten kihívja népét Babilonból. Más szóval: bármennyire romlott és gonosz is legyen egy rendszer, a hatása olyan széleskörű, hogy a tagjai közé gyűjti, legalábbis egy időre Isten hűségeseit, akiket így nevez: „én népem.” (Jel 18:4) Azonban eljön az idő, amikor Isten majd kihívja őket a romlott, rossz rendszerből, ami romlottsága, rosszasága miatt leomlik és „ördögök lakhelyévé… és minden tisztátalan és utálatos madár börtönévé” (Jel 18:2, ÚRK) lesz.

Az Isten népe előtt álló gyötrelmes idő megingathatatlan hitet igényel. Meg kell mutatniuk, hogy imádatuknak Ő az egyedüli tárgya, és semmilyen áron, még az életük árán sem lehet őket rábírni arra, hogy akár egy kicsit is kiegyezzenek a hamis imádattal. A hűséges szív számára az örök Isten Igéje mellett bűnös, halandó emberek parancsai elvesztik jelentőségüket. Az igazságnak engedelmeskednek, legyen bár börtön, száműzetés vagy halál a következménye…

 Sátán a gonoszság minden seregével sem tudja elpusztítani Isten leggyengébb szentjét sem. Hatalmas erejű angyalok megoltalmazzák őket, és az érdekükben Jahve kinyilatkoztatja önmagát, mint az „istenek Istene”, aki mindenképpen meg tudja menteni a benne bízókat. – Próféták és királyok, 512-513./old.

A város, aminek Zűrzavar a neve

 „Ezek a Bárány ellen fognak harcolni, a Bárány azonban legyőzi őket, mert uraknak Ura és királyoknak Királya, és vele vannak a hivatalosak, a választottak és a hűségeseké.” (Jel 17:14, ÚRK) 

 A jelenések könyve két asszony szimbólumával foglalja össze a nagy küzdelem témáját: az egyik a 12. fejezetben a napba öltözött nő, a másik pedig a bíborba és skarlátba öltözött nő a 17. fejezetben.

Jelenések 12. fejezetében találjuk a napba, vagyis Krisztus ragyogó dicsőségébe öltött asszony meglepő szimbólumát, aki hűséges ahhoz, akit igazán szeret, Jézushoz. Nem szennyezik be a hamis tanítások romlottságai. A Biblia egészében a tiszta asszony jelképezi Jézus menyasszonyát, az igaz egyházat. Jer. 6:2. versében a próféta kijelenti: „A szép és elkényeztetett asszonyhoz tettem hasonlóvá Sion leányát.” A „Sion leánya” vagy a hűséges asszony kifejezés vonatkozik Isten népére.

Ezzel szemben a hitehagyást a Biblia a paráznasághoz vagy a házasságtöréshez hasonlítja. (Jak 4:4. Paráznák, nem tudjátok-e, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés Istennel? Ha tehát valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik Istennek. /RÚF/). Ezékiel így kesergett Izrael lázadása és hűtlensége miatt: „Te házasságtörő asszony! férje helyett idegeneket fogad el!” (Ez 16:32) 

 A „Babilon” kifejezés a „Bábel” szóból ered, és zűrzavart jelent. Babilon a Szentírásban a hamis vagy hitehagyó vallások különböző formáit jelöli. A Jelenések könyve 17. fejezetében Babilont egy asszony ábrázolja. A Biblia ezzel a képpel az egyházat szimbolizálja: az erényes asszony a tiszta egyházat, a gonosz asszony pedig a hitehagyó egyházat jelképezi. – A nagy küzdelem, 381./old.

Jel 12:17. Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen, akik az asszony utódai közül valók, akik megtartják az Isten parancsait, akiknél megvan Jézus bizonyságtétele /RÚF/

 Jel 17:14. Ezek a Bárány ellen fognak harcolni, a Bárány azonban legyőzi őket, mert uraknak Ura és királyoknak Királya; és akik vele vannak, azok az elhívottak, a választottak és a hűségesek. /RÚF/ Az évszázadok során Istennek mindig volt egy népe, akik hűségesek maradtak hozzá.

Jel 14:8. "Egy második angyal követte őt, aki így szólt: Elesett, elesett a nagy Babilon, amely féktelen paráznasága borával itatott meg minden népet. Egy második angyal követte őt, aki így szólt: Elesett, elesett a nagy Babilon, amely féktelen paráznasága borával itatott meg minden népet./RÚF/ Jel 17:1-2.  

János az 1. század vége felé írta meg A jelenések könyvét. Ekkorra Babilon ősi városa romokban hevert, por lepte. Már hosszú évszázadokkal az előtt elpusztult, hogy az apostol leírta a könyv üzeneteit. A jelenések könyve Babilon városát a végidei Babilon előképeként, szimbólumaként jeleníti meg. Próféciáiban ez jelképezi a hamis vallási rendszert, amelynek az ókori Babilonhoz hasonló jellemzői vannak. Az ősi Babilon vezérelvei húzódnak meg a mai, lelki Babilon struktúrája mögött.

Jelenések 17. fejezetében említett asszony (Babilon) „bíborba és skarlátba” öltözve jelenik meg, aki „megékesíttetett vala arannyal és drágakővel és gyöngyökkel, kezében egy aranypohár vala, tele utálatosságokkal… és az ő homlokára egy név vala írva: Titok; a nagy Babilon, a paráznáknak… anyja”… 

Róma az a hatalom, amely oly sok századon át zsarnokoskodott a kereszténység uralkodóin. A bíbor és a vörös szín, az arany, a drágakövek és a gyöngyök elevenen ábrázolják a Szentszék fényűzését és a királyokét is túlszárnyaló pompáját. Egy hatalomra se illik rá ennyire pontosan az a kijelentés, hogy „részeg vala a szentek vérétől”, mint erre az egyházra, amely oly kegyetlenül üldözte Krisztus követőit. Babilon ellen még az a vád is felmerül, hogy törvénytelen viszonyt tart „a Föld királyai”-val. A zsidó egyház azért lett parázna, mert elfordult az Úrtól, és szövetségre lépett a pogányokkal. Rómát, amely világi hatalmak támogatását keresve hasonlóképpen megromlott, az Ige ugyanígy ítéli meg. EGW – A nagy küzdelem, 382./old. 

Az utolsó nagy csata két szembenálló sereget mutat. Az egyik oldalon az ég és Föld Teremtője áll. Az Ő oldalán állókon rajtuk a jele. Engedelmesek parancsolatai iránt. A másik oldalon a sötétség fejedelme áll a hitehagyást és lázadást választókkal.  

Imádság a bibliai tanítások világában

1. A „titkos ima”, mint olyan nem tartozik az alapvető bibliai tanítások világához. Jézus sem erre tette a hangsúlyt, hanem a magamutogató kegyességet és a bensőséges kegyességet állította szembe egymással. Máté evangéliumának a hatodik fejezete, a hegyi beszéd egyik részlete az egyetlen hely, ahol nyíltan beszélt a kérdésről. Három formában állította szembe a hivalkodó farizeusi és a bensőséges keresztény lelkiséget: (1) beszélt az adakozásról (Mt 6,1-4), és azt mondta, hogy adakozzunk titokban, mert „a te Atyát, aki látja a rejtett dolgokat, megjutalmaz” téged (Mt 6,4). (2) Az imáról szintén azt mondta: imádkozzunk Atyánkhoz, „aki rejtve van”, de „látja, amit titkon teszel, és megjutalmaz téged” (Mt 6,5-6). (3) Végül azt is mondta, hogy ne böjtöljünk látványosan, hogy böjtölésünket ne az emberek lássák, hanem Atyánk, aki rejtve van, de látja, ami titokban történik, és megjutalmaz minket (Mt 6,16-18). Mind a három eset a kegyesség intimitására, bensőségességére, és a kegyes ember alázatára teszi a hangsúlyt. Sátán szóba se jön az ügyben, hacsak abban nem, hogy a lelkiségünkkel való hivalkodás a gőg és a kevélység egyik megnyilatkozása, ami az ördögtől van.

2. Ellen G. White is hasonló szellemben foglalkozik a kérdéssel, bár nála van egy olyan elem, ami – bár nem mond ellent Jézus szavainak – más szempontot is hozzáad ehhez. „A családi légkörben és nyilvánosan mondott imák nem elegendők. Csendben és egyedüllétben öntsd ki szívedet; imád csak annak füléhez jusson, ki azt meghallgatja. Egyetlen kíváncsi fül se hallja meg ezen kéréseket. A csendes magányban mentes a lélek az összes külső befolyástól; elsősorban az izgalomtól. Nyugodtan, de buzgón hatoljon fel imád Istenhez! Állandó és gyógyító lesz az a befolyás, mely Tőle árad, ki a titkokat látja s akinek fülei mindig nyitva vannak azok részére, akik szívük mélyéből hozzá kiáltanak. Egyszerű, gyermeki hittel közösséget ápol a lélek Istennel, miáltal isteni fénysugarakat fogad magába, melyek erőt és kitartást kölcsönöznek a Sátán elleni küzdelemben. Isten a mi erősségünk örökkön örökké! (SC 98.2).

Ellen G. White a külső befolyás és az izgalom elkerülése miatt javasolja, hogy imádkozzunk magányosan is. Vannak dolgok, amelyek társasági életünkkel állnak kapcsolatban, ezekért másokkal együtt imádkozunk, de vannak olyan belső lelki harcaink, amelyek nem tartoznak másokra, ezeket „csendes egyedüllétben” hozzuk az Úr elé. Lényegében ezt a gondolatot találjuk a hegyi beszéd magyarázatáról szóló könyvében is: „A rejtett helyen, ahol egyedül vagyunk, legtitkosabb kívánságainkat és vágyainkat is kiönthetjük a végtelenül irgalmas Isten előtt. Amikor a magányban lelkünk elcsendesedik, szívünkhöz is szól majd hangja, amely mindenkor felel az emberi fájdalom és nyomor kiáltására” (MB 84.3). A titkos imának tehát az a lényege, hogy kizárjunk minden olyan körülményt, ami megzavarná az Atyával való őszinte beszélgetés bensőséges voltát. Ez azért fontos, mert „szívünket feltárni Istennek mint barátunknak, ez az ima. Nem mintha szükséges lenne, hogy elmondjuk Istennek, kik vagyunk, mit akarunk, hanem hogy ily módon Istent a szívünkbe fogadhassuk. Az ima nem Istent hozza le hozzánk, hanem bennünket emel fel őhozzá” (SC 93.2).

3. Itt szeretnék szólni a harmadik gondolatról, hogy Sátánt ki tudjuk-e zárni az imából, és ezáltal létre tudunk-e hozni egy olyan titkos, kódolt beszélgetést Istennel, amit az ördög nem tud befolyásolni. Ez a gondolat markánsan jelen van a karizmatikus mozgalmakban, akik szerint nyelveken szólásra azért van szükség, hogy olyan közös nyelvet beszélhessünk Istennel, amit az ördög nem ért. Két gondom van ezzel: (1) az ördög sokkal okosabb és tapasztaltabb annál, sem hogy mi túl tudnánk járni az eszén. Emberi oldalról nincs esélyünk rá, hogy megvédjük magunkat vele szemben. (2) Erre nincs is szükségünk, mert amikor imádkozunk az Istenség harmadik személyének, a Szentléleknek a védelme alatt vagyunk. Ő gondoskodik róla, hogy távol tartsa Sátán zavaró szándékát. Pál apostol határozottan tanította ezt: „Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek szándéka, mert Isten szerint jár közben a szentekért” (Rm 8,26-27).

Helyezzük tehát imaéletünket a Szentlélek vezetése alá, és legyünk bölcsek: beszéljük meg Istennel személyes dolgainkat a csendes kamra magányában, közös dolgainkat azokkal együtt, akiket érint, és bízzunk abban, hogy a Szentlélek felemel és összeköt bennünket Istennel, miáltal imánk meghallgatásra talál. Nem mindig abban a formában, ahogy elmondtuk, de mindig úgy, ahogy javunkat szolgálja, mert „tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott” (Rm 8,28). (Dr Szilvási József)

Pünkösd a Szentlélek kiáradása

Ötven nappal a zsenge bemutatása után következett a pünkösd, amelyet az aratás, vagy a hetek ünnepének is neveztek. A gabonáért érzett hálájuk kifejezésére két, kovásszal sütött kenyeret mutattak be az Úr előtt. A pünkösd csak egy napig tartott, amit teljesen az istentiszteleteknek szenteltek. 

 A Szentlélekkel való keresztség - ahogy ez pünkösd napján is történt - az igazi vallásosság újraéledéséhez és sok csodálatos esemény megtörténéséhez fog vezetni. Mennyei értelem fog közénk jönni, és az emberek úgy szólnak majd, ahogy Isten Szentlelke indítja őket. De bár működjék az Úr úgy, ahogy ezt a pünkösd napjai után tette, akkor majd sokan azok közül, akik ma azt állítják magukról, hogy hiszik az igazságot, oly keveset fognak tudni a Szentlélek munkájáról, hogy így tudnak majd kiáltani: "Óvakodjatok a fanatizmustól!" Azokról, akiket a Szentlélek betöltött, azt mondják, hogy "édes bortól részegedtek meg". (ApCsel 2:13) 

Péter Jézust hirdette ennek a figyelmes hallgatókból álló csoportnak. Hirdette életét, szolgálatát, csodáit, elárultatását, keresztre feszítését, feltámadását és mennybemenetelét, mint az ember képviselőjének és véd őjének szolgálatát, hogy könyörögjön a bűnösökért. Amikor az apostol beszélt, szíve Isten igazságáért égett, amelyet bemutatott az embereknek. Hallgatóit elbűvölték a hallott tanítások, mert szívük elő volt készítve az igazság befogadására. Az apostolt félbeszakította a Szentlélek leszállása, amiképpen pünkösd napján is megnyilatkozott. „És álmélkodtak a zsidóságból való hívek, mindlása, amiképpen pünkösd napján is megnyilatkozott. „És álmélkodtak a zsidóságból való hívek, mindazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka. Mert hallotlása, amiképpen pünkösd napján is megnyilatkozott. „És álmélkodtak a zsidóságból való hívek, mindazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka. Mert hallotazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka. Mert hallották, hogy ők nyelveken szólnak és magasztalják az Istent. Akkor felelt Péter: Vajon eltilthatja-e valaki a vizet, hogy ezek meg ne keresztelkedjenek, kik vették a Szentlelket miképpen mi is? És parancsolta, hogy keresztelkedjenek meg az Úrnak nevében. Akkor kérték őt, hogy maradjon náluk néhány napig.” (Ap. csel. 10:45–48) (Megváltás története)

Sátán növekvő támadásai

 „Ez a szegény kiáltott, és az Úr meghallgatta, s minden bajából kimentette őt.” (Zsolt 34,7)

„Sátán hatalma és rosszakarata jogos félelemre adhat okot, ha nem találnánk védelmet és szabadulást Megváltónknál, aki hatalmasabb a gonosz seregeinél. Házunkat reteszekkel és zárakkal gondosan bebiztosítjuk, hogy a gonosz emberektől megvédjük javainkat és életünket. De ritkán gondolunk a gonosz angyalokra, akik folyvást igyekeznek a közelünkbe férkőzni, és akiknek a támadása ellen saját védelmi eszközeinkre nem építhetünk. Ha engedélyt kapnak rá, megzavarhatják gondolkodásunkat, tönkretehetik és meggyötörhetik testünket, elpusztíthatják javainkat és életünket. Csak a szenvedésben és pusztításban találnak örömet. Félelmetes helyzetben vannak azok, akik nem Isten kívánalmai szerint élnek, hanem Sátán kísértéseinek engednek, mígnem Isten átengedi őket a gonosz lelkek irányításának. De akik Krisztust követik, az Ő oltalma alatt biztonságban vannak. Isten a mennyből nagy erejű angyalokat küld a védelmükre. A gonosz nem törheti át azt az őrséget, amelyet Isten állít népe köré.

A Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelem, amely majdnem hatezer éve tart, nemsokára lezárul. Az ördög megkettőzi erőfeszítéseit, hogy a lelkeket csapdájában tartva meghiúsítsa azt a munkát, amelyet Krisztus az emberért végez. Hogy az ember a bűn sötét fogságában maradjon, míg a Megváltó közbenjárása véget ér, és megszűnik a bűnért való áldozat – ez Sátán célja, ezt igyekszik elérni.

Amikor nem történik semmi különös az ördög hatalmának megfékezésére, amikor az egyház és a világ közömbös, Sátán nem nyugtalankodik, mert nem fenyegeti az a veszély, hogy elveszíti foglyait. De amikor az emberek az örök érvényű dolgokra figyelve felteszik a kérdést: »Mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?« – Sátán résen van, hogy összemérje erejét Krisztuséval, és hatástalanná tegye a Szentlélek befolyását. Ilyen céllal vesz részt az istentiszteleteken. Láthatatlanul bár, de nagy szorgalommal igyekszik irányítani a hívek gondolatait.” (A nagy küzdelem, 517–518. o., Korszakok nyomában, 460–461. o.) Maratatha

Bűnbánat Krisztus ajándéka.

 

Sok ember ma is félreérti a bűnbánat igazi lényegét. Sokan szomorkodnak vétkeik miatt, külsőleg javulást is mutatnak, mert félnek a bűn következményeitől. Azonban ez nem az Isten akaratának megfelelő bűnbánat. Ezek inkább a szenvedéseket fájlalják, nem magát a bűnt. Így panaszkodott és jajgatott Ézsau is, amikor látta, hogy elsőszülöttségi jogát örökre elvesztette. Bálám is beismerte bűnét, amikor Isten angyala kivont karddal állott útjában, mert életéért reszketett. Mégsem láthatjuk náluk az igazi bűnbánatot, a megtérést, az életelv megváltozását és a bűntől való irtózást. Miután Júdás Iskariotes Urát és Mesterét elárulta, így kiáltott fel: "Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért" (Mt 27:4)

Bűnvallomást, őszinte bűnbánat és javulás nélkül Isten nem fogad el. Egész életünknek át kell alakulnia, és mindazt, ami Istent sérti, el kell hagynunk. Ez lesz az eredménye a bűneink felett érzett őszinte bánatunknak. A következő szavak tisztán és érthetően mutatják kötelességeinket: "Mosódjatok, tisztuljatok meg, távoztassátok el szemeim elől cselekedeteitek gonoszságát, szűnjetek meg gonoszt cselekedni; tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra, vezessétek jóra az erőszakoskodót, pártoljátok az árvák és özvegyek ügyét" (Ésa 1:16-17). "...a zálogot visszaadja, ragadományt nem ragadoz... Az én parancsolatimban jár és törvényemet megőrzi, hogy igazságot cselekedjék; ez az igaz, ő élvén él" (Ez 18:7-9). Pál apostol így írja le a bűnbánat munkáját: "Mert ímé ez a ti Isten szerint való megszomorodástok milyen nagy buzgóságot keltett tibennetek, sőt védekezést, sőt bosszankodást, sőt félelmet, sőt kívánkozást, sőt buzgóságot, sőt bosszúállást. Mindenképpen bebizonyítottátok, hogy tiszták vagytok e dologban"(2Kor 7:11).(Jézushoz vezető út. EGW)

A bűnbánat együtt jár a hittel, és erről a Biblia az üdvösség feltételeként beszél. Pál bűnbánatot hirdetett. Így szólt: "...semmitől sem vonogattam magamat, ami hasznos, hogy hirdessem néktek, és tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként, bizonyságot tévén mind zsidóknak, mind görögöknek az Istenhez való megtérés, és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit felől" (ApCsel 20:20-21). Bűnbánat nélkül nincs megváltás. Egyetlen bűnbánatot mellőző bűnös sem hihet szívből a szentségben való növekedésben. Pál úgy beszél a bűnbánatról, mint Isten szerint való szomorúságról a bűn felett, ami "megbánhatatlan megtérést szerez (2Kor 7:10). Ebben a bűnbánatban semmi érdem szerint való nincs, de felkészíti a szívet Krisztus, az egyedüli Megváltó elfogadására, aki az elveszett bűnös egyedüli reménysége.(Krisztus - az élet útja. E.G.W)

Valódi és hamis ébredés

 „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állnak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok… Akiknél megvan a kegyesség látszata, de megtagadják annak erejét.” (2Tim 3,1–2. 5)

„Mielőtt Isten utoljára látogatná meg ítéletével a Földet, az Úr népe soraiban olyan lelki ébredés lesz, amilyenre az apostoli idők óta nem volt példa. Isten Lelke és ereje kiárad népére. Akkor sokan elkülönülnek azoktól az egyházaktól, amelyekben a világ szeretete kiszorítja az Isten és Igéje iránti szeretetet. Sokan – lelkészek és egyháztagok – boldogan elfogadják a nagyszerű igazságokat, amelyeket Isten ebben az időben hirdet, hogy elkészítsen egy népet az Úr második eljövetelére. A lelkek ellensége gátolni akarja ezt a munkát. Mielőtt e megmozdulás ideje elérkezik, megkísérli megakadályozni kibontakozását, hamisítvány létrehozásával. Azokban az egyházakban, amelyeket megtévesztő befolyása alá tud vonni, azt a látszatot kelti, hogy Isten különleges áldása árad ki rájuk. Nagy vallási érdeklődés illúzióját kelti. Tömegek ujjonganak majd, hogy Isten csodálatosan munkálkodik értük, pedig ez a munka más lélektől származik. Sátán a vallás leple alatt próbálja meg kiterjeszteni hatalmát a keresztény világra.

Az elmúlt fél évszázad ébredéseiben kisebb-nagyobb mértékben azok a hatások érvényesültek, amelyek a jövő nagyobb mozgalmaiban fognak megmutatkozni: érzelmi túlfűtöttség, az igaz és a hamis keveredése. Ezek nagyon alkalmasak az emberek félrevezetésére. De senkinek sem kell eltévednie. Isten Igéjének fényénél nem nehéz megállapítani e mozgalmak jellegét. Ahol az emberek figyelmen kívül hagyják a Biblia bizonyságtételét, és elfordulnak azoktól a világos, lélekpróbáló igazságoktól, amelyek önmegtagadást és a világ csábításának elvetését igénylik, oda Isten nem küldi áldását. Ebben biztosak lehetünk. És az a mérték, amelyet Krisztus maga adott: »Gyümölcseikről ismeritek meg őket« (Mát 7,16), megmutatja, hogy ezek a mozgalmak nem Isten Lelkétől származnak.” (Korszakok nyomában, 413–414. o.) Maranatha

Uralkodik örökkön-örökké

 „A hetedik angyal is trombitált, és nagy szózatok lettek a mennyben, amelyek ezt mondták: E világ országai a mi Urunkéi és az Ő Krisztusáéi lettek, aki örökkön-örökké uralkodik.” (Jel 11,15)

„Krisztus eljövetele, amellyel az igazság uralma megkezdődik, a legfennköltebb és legizzóbb kijelentésekre ihlette a szent írókat. A Biblia költői és prófétái mennyei lelkesedéssel beszéltek róla. A zsoltáríró megénekelte Izráel királyának hatalmát és fenségét: »A Sionról, amelynek szépsége tökéletes, fényeskedik Isten. Eljön a mi Istenünk, és nem hallgat… Hívja az egeket onnan felül, és a földet, hogy megítélje népét.« (Zsolt 50,2–4) »Örüljenek az egek és örvendezzen a föld… az Úr orcája előtt, mert eljön, mert eljön, hogy megítélje a földet. Megítéli majd a világot igazsággal, és a népeket az Ő hűségével.« (Zsolt 96,11. 13)

»Elveszti a halált örökre, és letörli az Úr Isten a könnyhullatást minden orcáról, és népe gyalázatát eltávolítja az egész földről: mert az Úr szólott. És szólnak ama napon: Ímé, Istenünk, akit mi vártunk, és aki megtart minket; ez az Úr, akit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk szabadításában!« (Ésa 26,19; 25,8–9)

Amikor a Megváltó búcsút mondott tanítványainak, fájó szívüket azzal az ígérettel vigasztalta, hogy ismét eljön. »Ne nyugtalankodjék a ti szívetek… Az én Atyám házában sok lakóhely van… Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek, és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket.« (Ján 14,1–3)

Az angyalok, akik Krisztus mennybemenetele után még egy ideig az Olajfák hegyén maradtak, elismételték a tanítványoknak Jézus visszatérésének ígéretét: »Jézus, aki felviteték tőletek a mennybe, akképpen jő el, amiképpen láttátok Őt felmenni a mennybe.« (Csel 1,11) Pál apostolt a Lélek erre a bizonyságtevésre ihlette: »Maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből.« (1Thess 4,16) A pátmoszi próféta ezt mondta: »Ímé, eljő a felhőkkel, és minden szem meglátja Őt.« (Jel 1,7)

Jézus eljövetelekor »mindenek« újjáteremtetnek dicsőségben, »amikről szólott az Isten minden Ő szent prófétájának szája által, eleitől fogva« (Csel 3,21). A gonoszság uralma megtörik, és »e világ országai a mi Urunkéi és az Ő Krisztusáéi« lesznek, »aki örökkön-örökké uralkodik«.” (Korszakok nyomában, 269–270. o.) Maranatha

A Teremtő imádása

  Élő Isten imádása fölemel, nemesít, naggyá teszi az embert.  Az imádat egy megváltott szív, amely Istennel van elfoglalva, és amely tisztelettel és hálával adózik, amely hit által megigazult Isten előtt, és amely egyedül az Úr Jézus Krisztusban bízik a bűneinek bocsánatát illetően. Isten igazi imádata egy vágyat is magában hordoz, hogy egyre többet megtudhassunk róla.  Isten úgy alkotott meg, hogy imádói legyünk.

Az Úr úgy teremtett meg bennünket, hogy képesek legyünk az imádatra. Mindannyian imádunk valamit vagy valakit. Lehetővé teszi az igaz imádat, a Teremtőé, hogy felismerjük életünk valódi célját, okot ad az életre. Nemcsak olyasmit biztosít, amiért érdemes meghalni, hanem még valami sokkal fontosabbat: azt, amiért érdemes élni, sőt, ha a szükség úgy hozná, még megpróbáltatásokat is elviselni érte. Miközben pedig a végső válsághelyzetek kibontakoznak, jobban megértjük azt, hogy „sok nyomorúságon át kell az Isten országába bemennünk.” (ApCsel 14:22, ÚRK)

I.Pét. 4:12-15. Szeretteim! A szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne csodálkozzatok úgy, mintha valami meglepő dolog érne titeket. Sőt, amennyire részesültök Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek.  Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket Krisztus nevéért, mert a dicsőség Lelke, Isten Lelke megnyugszik rajtatok.

Az Isten népe előtt álló gyötrelmes idő olyan hitet igényel, amely nem ingadozik. Isten gyermekeinek meg kell mutatniuk, hogy egyedül Őt imádják, és semmilyen áron, még az életük árán sem lehet rábírni őket, hogy akár a legkisebb engedményt tegyék a hamis vallásosság javára.

 Jelenések 14:7 verse azzal a felhívással végződik, hogy imádjuk a Teremtőt."Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája; és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait." Ez az üzenet különösen fontos most, amikor a tudományos világ, sőt a kereszténység nagy része is elfogadta az evolúciót, azt a tanítást, ami minden bibliai és keresztény tan gyökerére sújt. Ha az evolúció igaz volna, a hitünk szükségképpen hazugság lenne. Ennyire kiélezett kérdés ez! 

 A Jelenések utolsó felhívása tehát a Biblia első könyvében, Mózes első könyvében gyökerezik. Az imádat kérdése körül dúló kozmikus küzdelem lényegét nem érthetjük meg igazán, amíg nem látjuk világosan a teremtés jelentőségét. „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” (1Móz 1:1, ÚRK) Ez a vers az egész Szentírás alapja. „Kezdetben teremtette Isten…” Az ebben a szakaszban szereplő „teremtette” szó héberül a bárá’, amit kizárólag úgy használnak, hogy Isten az alanya.  

Ahhoz, hogy némi képet kapjunk Isten korlátlan hatalmáról, gondoljunk például csak az egyik teremtményére – a napra! A nap egyetlen másodperc alatt több energiát termel, mint amit az emberiség az idő kezdete óta előállított kőolaj, gáz, szén vagy tűz által. A nap átmérője 1 392 700 km, és képes megtartani 1 millió földnagyságú bolygót, de a nap csak egy a galaxisunk, a Tejút legalább 100 milliárd csillaga közül. A Pisztoly-csillag 10 milliószor annyi energiát bocsát ki, mint a mi napunk. 1 millió, a naphoz hasonló bolygó könnyen elférne a Pisztoly-csillagban. Véges értelmünkkel hogyan is foghatnánk fel a teremtést!?

A teremtés rámutat Isten döbbenetes hatalmára és végtelen erejére. Az Úr teremtő ereje nemcsak az eget és a földet hívta létre, hanem népéért is munkálkodott a századokon át. Ő az Isten, akitől ered a világ, aki mindig jelen van benne és soha nem hagyja el népét a világon.

A ránk váró nagy küzdelem

„Felelvén pedig Péter és az apostolok, mondának: Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek.” (Csel 5,29)

 „Hatalmas válság bekövetkezése előtt áll Isten népe és a világ is, a történelem legnagyobb következményekkel járó küzdelme előtt… A vasárnap törvénybe iktatása az érdeklődés homlokterébe került, országos jelentőségűvé vált. Jól tudjuk, mi lesz ennek a következménye. Felkészültünk-e rá, lelkiismeretesen végeztük-e a kötelességünket, amelyet Isten ránk bízott: hogy figyelmeztessük az embereket a mindnyájunkra leselkedő veszélyre?  

Sokan vannak még azok között is, akik a vasárnapünneplés kötelezővé tételét sürgetik, akik nem látják előre, mi is lesz ennek a törekvésnek a következménye. Nem döbbentek rá, hogy a vallásszabadság ellen küzdenek. Soha nem értették meg a bibliai szombat kívánalmait, sem a vasárnapünneplés hamis alapzatát. A vallási törvény meghozatalát sürgető bármelyik mozgalom valójában a pápaságot támogatja, amely századok óta szívósan küzd a lelkiismeret szabadsága ellen. A vasárnapünneplés mint keresztény intézmény a »gonoszság titkának« (2Thess 2,6) köszönheti létrejöttét. A vasárnap megünneplésének kötelezővé tétele azoknak az elveknek a tényleges elismerése lesz, amelyek a pápaság sarokkövei. Amikor nemzetünk elárulja kormányzatának elveit, mert elfogadja a vasárnap törvényét, akkor a protestantizmus kezet fog a pápasággal. Nem lesz ez más, mint új élet lehelése abba az önkényuralomba, amely régóta mohón lesi az alkalmat, hogy tettleges elnyomást zúdítson ránk.

Ha újra hatalomra juttatják a pápaságot vagy annak elveit, akkor az üldözés tüzeit élesztik újjá azok ellen, akik nem hajlandók feláldozni lelkiismeretüket, sem az igazságot a népszerű tévedések kedvéért… Isten világossága még jókor rámutatott az előttünk álló veszélyekre. Hogyan állhatunk meg mégis Isten előtt, ha ennek ellenére elhanyagoljuk, hogy minden erőnkkel az emberek elé tárjuk a veszélyeket? Belenyugodhatunk-e, hogy nem figyelmeztetjük őket a súlyos következményekre?… Amikor a földi uralkodók törvényei szembeszegülnek a legfőbb uralkodó törvényeivel, Isten alattvalói hűségesek maradnak az Úrhoz.” (Bizonyságtételek V., 711–713. o., magyar kiadás: 505–507. o.) Maranatha

A megbízható igazság

„Öltözzétek fel Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördög minden ravaszságával szemben!” (Eféz 6,11)

„Minden alkalommal, amikor Isten műve új életre kel, a gonoszság fejedelmének munkája is megélénkül. Most összeszedi minden erejét a Krisztus és követői elleni végső küzdelemhez. Nemsokára szemtanúi lehetünk utolsó nagy csalásának. Az antikrisztus szemünk láttára viszi véghez bámulatos tetteit. A hamisítvány annyira hasonlít az igazságra, hogy csak a Szentírás által lehet különbséget tenni köztük. Minden kijelentést és minden csodát a Biblia bizonyságtételével kell ellenőrizni. 

Az utolsó nagy küzdelemben csak azok fognak végig kitartani, akik felvértezték értelmüket a Biblia igazságaival. Egyszer mindenki felteszi magának a súlyos kérdést: »Istennek engedelmeskedjem-e, vagy embereknek?« A döntő óra már itt van. Szilárdan áll-e lábunk a sziklán, Isten változhatatlan Igéjén? Ki tudunk-e tartani híven Isten parancsolatai és Jézus Krisztus hite mellett? 

Minden értelmes lény első és legfontosabb kötelessége, hogy megtudja a Szentírásból, mi az igazság. Az igazságot ismerve pedig a világosságban kell járnia, és mindenkit példája követésére kell bátorítania. Nap mint nap szorgalmasan kell kutatnunk a Bibliát, minden gondolatot mérlegelve, igét igével összevetve. Isten segítségével nekünk kell kialakítanunk álláspontunkat, mint ahogy életünkért is saját magunk vagyunk felelősek Isten előtt.

Jézus ezt ígérte tanítványainak: »Ama vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondtam néktek.« (Ján 14,26) De ahhoz, hogy a veszély idején Isten Lelke eszünkbe juttathassa Krisztus tanítását, előbb a szívünkbe kell zárnunk, amit Tőle hallottunk.

A próba idején meglátszik, ki tette élete szabályává az Igét. Nyáron nincs különbség az örökzöld és a többi fa között. Amikor eljön a tél, az örökzöld változatlan marad, míg a többi fa lehullatja leveleit. A kétszínű hitvallót sem lehet most megkülönböztetni az igaz kereszténytől. De eljön az idő, amikor a különbség nyilvánvaló lesz. Ha feltámad az ellenségeskedés, ha újra úr lesz a vakbuzgóság és a vallási türelmetlenség, ha lángra lobban az üldözés, a langyosak és a képmutatók meginognak, s feladják hitüket, de az igazi keresztény sziklaszilárdan áll. Hite erősebb, reménysége fényesebb lesz, mint amilyen a jólét napjaiban volt.” (Korszakok nyomában, 528–536. o.) Maranatha

A gonosz lelkek munkája

A látható és a láthatatlan világ közti kapcsolat, Isten angyalainak szolgálata és a gonosz lelkek munkája, amelyről a Szentírás világosan tanúskodik, elválaszthatatlanul összefonódik az emberiség történelmével. Az emberek egyre kevésbé hisznek a gonosz lelkek létezésében, a szent angyalokat pedig, akik szolgálnak "azokért, akik örökölni fogják az üdvösséget" (Zsid 1:14) a halottak lelkének tartják. De a Szentírás nemcsak tanítja, hogy léteznek angyalok, mind jók, mind gonoszak, hanem tagadhatatlanul bizonyítja azt is, hogy ezek nem halott emberek lelkei. Krisztus egy-egy őrzőangyalt állít minden követője mellé. Az igazakat ezek a mennyei vigyázók védik a gonosz hatalma ellen. Ezt maga Sátán is tudja, hiszen ezt mondta: "Avagy ok nélkül féli-é Jób az Istent? Nem te vetted-é körül őt magát, házát és mindenét, amije van?" (Jób 1:9-10). A zsoltáríró szavaiból kitűnik, hogy Isten kik által védi népét: "Az Úr angyala tábort jár az Őt félők körül, és kiszabadítja őket" (Zsolt 34:8). A Megváltó ezt mondta a benne hivőkről: "Meglássátok, hogy eme kicsinyek közül egyet is meg ne utáljatok; mert mondom néktek, hogy az ő angyalaik a mennyekben mindenkor látják az én mennyei Atyám orcáját" (Mt 18:10).  A gonosz lelkeket, akik megteremtésükkor bűntelenek voltak, Isten pontosan olyan természettel, hatalommal és dicsőséggel ruházta fel, mint a szent lényeket, jelenlegi követeit. De bűnbe estek, majd szövetkeztek Isten meggyalázására és az emberek elpusztítására. Sátánt e lázadó és a mennyből vele együtt kivetett társai a századok hosszú során támogatták az Isten tekintélye ellen vívott harcában. A Szentírás tájékoztat összeesküvésükről és kormányzatukról, különböző rendjeikről, értelmességükről, ravaszságukról, és az emberek békéje és boldogsága ellen szőtt gonosz terveikről.   Az ótestamentumi történelem helyenként említést tesz létezésükről és működésükről, de a gonosz lelkek a legkirívóbban Krisztus földi élete során mutatták meg hatalmukat. Krisztus eljött, hogy megvalósítsa az ember megváltására készített tervet, Sátán pedig be akarta bizonyítani, hogy joga van uralkodni a világon. Sátán bálványimádásra vette rá az embereket a föld minden részén, kivéve Palesztinát. Csak Palesztina nem hódolt meg teljesen a kísértő uralma előtt. Krisztus ebbe az országba jött, hogy a menny világosságát árassza az emberekre. Itt két rivális hatalom igényelte az elsőbbséget. Jézus szeretettel tárta ki karját, és mindenkit hívott, aki benne bocsánatra és békére akart találni. A sötétség seregei látták, hogy hatalmuk korlátozott, és tudták, hogy ha Krisztus missziója eredményes lesz, uralmuk csakhamar véget ér. Sátán tombolt, mint a láncra vert oroszlán, és kihívóan fitogtatta az emberek teste és lelke feletti hatalmát.   Azt a tényt, hogy egyes embereket démonok szálltak meg, az Újtestamentum világosan kijelenti. Az így meggyötört emberek  nemcsak betegségekben szenvedtek. E szenvedőket fogva tartó démonok egyike ezt mondta: "Légió a nevem, mert sokan vagyunk" (Mt 5:9). A római hadseregben egy légió három-ötezer emberből állt. Sátán seregei is csapatokba rendeződtek. Egyetlen csapat, amelyhez ezek a démonok tartoztak, nem kevesebb, mint egy légiót számlált.   Jézus parancsára a gonosz lelkek eltávoztak áldozatukból, és a megszabadított emberek nyugodtan, csendben, józanul, szelíden ültek a Megváltó lábánál. De a démonoknak Jézus megengedte, hogy egy disznónyájat besodorjanak a tengerbe. Gadara lakóit ez a veszteség érzékenyebben érintette, mint a Krisztus nyújtotta áldás, és könyörögtek a mennyei Orvosnak, hogy hagyja el őket. Sátán éppen ezt akarta elérni. A veszteségért Jézusra hárítva a felelősséget, felébresztette a nép önző félelmét, és gátat emelt, hogy ne hallhassák Jézus szavait. Sátán a veszteségekért, csapásokért és szenvedésekért mindig a keresztényeket okolja, hogy a vád ne azokat érje, akiket illet - őt magát és képviselőit. Krisztus szándéka azonban nem hiúsult meg. Hagyta, hogy a gonosz lelkek elpusztítsák a disznónyájat, tanulságul azoknak a zsidóknak, akik a nyerészkedés kedvéért tenyésztették e tisztátalan állatokat. Ha Krisztus nem fékezte volna meg a démonokat, akkor nemcsak a disznókat fojtották volna a tengerbe, hanem őrzőiket és tulajdonosaikat is. Az őrzők és a tulajdonosok egyedül Krisztus hatalmának és irgalmának köszönhették, hogy életben maradtak. A történteket Isten azért engedte meg, hogy a tanítványok tanúi legyenek Sátán kegyetlen hatalmának, amit az emberek és az állatok felett gyakorol. A Megváltó azt akarta, hogy követői tudják meg, milyen az az ellenség, akivel szembe kell szállniuk, hogy ne essenek áldozatul cselfogásainak. A környék lakóinak is meg akarta mutatni hatalmát, amellyel széttépi Sátán bilincseit, és megszabadítja foglyait. És bár maga Jézus eltávozott, az oly csodálatosan megszabadított emberek ott maradtak, hogy hirdessék jótevőjük könyörületét.  Senkit sem veszélyeztet jobban a gonosz lelkek befolyása, mint azokat, akik a Szentírás határozott és bőséges bizonyságtétele ellenére is tagadják az ördög és angyalai létezését és működését. Ameddig nincs tudomásunk mesterkedéseikről, addig szinte elképzelhetetlen előnyük van. Sokan hallgatnak sugallataikra, és közben azt képzelik, hogy a saját fejük után mennek. Ez a magyarázata annak, hogy az idők vége felé, amikor Sátán minden erejével ámít és pusztít, mindenütt azt próbálja elhitetni, hogy Ő nem létezik. Ezzel a fortéllyal álcázza önmagát és munkamódszerét.  Sátán nagyon ügyesen álcázza magát. Ezért kérdezik sokan: "Létezik-e valóban ez a lény?". Sikerét bizonyítja az is, hogy a vallásos világ általában elfogadja azokat az elméleteket, amelyek meghazudtolják a Szentírás legvilágosabb bizonyságtételét. Sátán a befolyásáról mit sem tudókat képes leginkább hatalmába keríteni. Igéjében Isten azért tár fel oly sok példát Sátán gonosz munkájára, hogy leleplezze Sátán titkos erőit, és az embert elővigyázatossá tegye támadásaival szemben. (Korszakok  nyomában 455-460)

Vallási türelmetlenség és üldözés

 „Emlékezzetek meg ama beszédekről, amelyeket én mondtam néktek: Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet megtartották, a tiéteket is megtartják majd.” (Ján 15,20

„Az üldözés különböző formái mögött az az elv áll, amely mindaddig érvényesül, míg Sátán és élő kereszténység létezik. Aki Istennek szolgál, szükségképpen kihívja maga ellen a sötétség seregeit. Gonosz angyalok támadnak ellene, akik attól félnek, hogy Isten szolgája elragadja zsákmányukat. A gonosz emberek pedig, akiket a jó példa megítélt, a bukott angyalokkal összefogva csábító kísértésekkel akarják elszakítani a hűségeseket Istentől. Ha így nem érnek célt, akkor kényszerrel próbálnak hatni a lelkiismeretükre.

De amíg Jézus a mennyei szentek szentjében közbenjár az emberért, a Szentlélek fékező befolyása érezhető lesz a vezetők és a nép között egyaránt. Az országok törvényeire is hatást gyakorol. E törvények nélkül a világ helyzete még sokkal rosszabb volna. Míg sok vezető Sátán serény eszköze, Istennek is megvannak az eszközei a nemzetek vezetői között. Az ellenség olyan intézkedéseket javasol szolgái útján, amelyek súlyosan hátráltatnák Isten ügyét. A szent angyalok pedig arra indítják az istenfélő államférfiakat, hogy megdönthetetlen érvekkel ellenezzék a gonosz javaslatokat. Így néhány ember szab majd határt a gonoszság hatalmas áradatának, féken tartva az igazság ellenségeit, hogy a harmadik angyal üzenete elvégezhesse munkáját. Amikor felhangzik az utolsó intés, azok a vezetők, akik által az Úr most munkálkodik, felfigyelnek rá. Némelyikük el is fogadja az üzenetet, és a megpróbáltatás idején közösséget vállal Isten népével. 

»Örvendezzetek és vigadjatok az Úrban, a ti Istenetekben, mert megadja néktek az esőt igazság szerint, s korai és késői esőt hullat néktek.« (Jóel 2,23) »Az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre. És lészen, hogy mindaz, aki az Úr nevét segítségül hívja, megtartatik.« (Csel 2,17. 21) 

Nem lesz kisebb az az erő, amellyel Isten az evangélium hatalmas munkáját lezárja, mint amilyennel ezt a munkát elindította.” (Korszakok nyomában, 543–544. o.) Maratatha

A magvető példázata

Isten mindenkinek elébe tárja azt az igazságot, amely alapja egy szenvedés nélküli boldog életnek. Ezt az igazságot az emberek különböző képen fogadják. Ennek alapján Jézus a magvető példázatában négy nagy csoportot mutat be. A példázatban a magvető maga az Isten, a mag az Ő szava és igazsága, a talaj pedig maga az ember, aki vagy elfogadja Isten szavát vagy nem.

A példázat: "Ímé, a magvető kiméne vetni. És lőn vetés közben, hogy némely az út mellé esék, és eljövének az égi madarak és megevék azt. Némely pedig a köves helyre esék, a hol nem sok földje vala (a magnak), és hamar kikele, mivel nem vala mélyen a földben. Mikor pedig fölkelt a nap, elsűle, és mivelhogy nem volt gyökere, elszárada. Némely pedig a tövisek közé esék, és felnevekedének a tövisek és megfojták azt, és nem ada gyümölcsöt. Némely pedig a jó földbe esék; és ád vala nevekedő és bővölködő gyümölcsöt, és némely hoz vala harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz annyit." (Mk. 4:3-8)

Jézus azt a természeti képet használja, hogy miként viselkedik az elvetett mag különböző helyekre esve. Négy helyre eshet a mag ezek szerint:
1. út mellé
2. köves helyre
3. tövisek közé
4. jó földbe

A példázat magyarázata: "A magvető az ígét hinti. Az útfélen valók pedig azok, a kiknek hintik az ígét, de mihelyest hallják, azonnal eljő a Sátán és elragadja a szívökbe vetett ígét. És... a köves helyre vetettek azok, a kik mihelyst hallják az ígét, mindjárt örömmel fogadják, de nincsen ő bennük gyökere, hanem ideig valók (az ige hatásai); azután ha nyomorúság vagy háborúság támad az íge miatt, azonnal megbotránkoznak. A tövisek közé vetettek pedig azok, a kik az ígét hallják, de a világi gondok és a gazdagság csalárdsága és egyéb dolgok kívánsága közbejővén, elfojtják az ígét, és gyümölcstelen lesz. A jó földbe vetettek pedig azok, a kik hallják az ígét és beveszik, és gyümölcsöt teremnek, némely harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely száz annyit." (Mk. 4:14-20)

Az út mellé esett mag azt az isteni szót jelenti, amelyiket az az ember halja, akit nem érdekel az. Ez az ember közömbösen elmegy az igazság mellett, sőt bosszantja, mert megfedi őt. Ahogy halja az igét, úgy el is felejti gyorsan, mert Sátán olyan "radírozó" gondolatokat gerjeszt benne, ami sokkal közelebb áll az ő szívéhez.

A köves helyre esett mag annak az embernek a szívébe vetett igét jelképezi, akit érdekel Isten szava, de saját maga akarja azt megvalósítani Isten segítsége nélkül. Ahogy a mag nem tud gyökeret ereszteni a kövekbe, úgy nem tud élő hit kialakulni a saját cselekedeteikben bízó emberekben. Azok az emberek, akik Isten helyett önmagukban bíznak, nem tudnak megszabadulni az önzés köveitől sohasem, így önzetlenség hiányában nem vállalnak valódi terheket az Isten ügyéért. Ezek a hit nélküli cselekedetek egy felszínes vallásosságot eredményeznek, melynek nincs üdvözítő ereje.

A tövisek közzé esett mag szintén egy olyan esetet ábrázol, ahol érdeklődésre talál Isten szava. Ám ez az ember nem az önbízás miatt vész el, hanem dédelgetett bűnei miatt. Minden szívben nő tövis, azaz olyan gond, gondolat és kívánság, amely Sátánhoz terel. Isten segítségével ezek kivétel nélkül legyőzhetők. A kérdés csak az, hogy valóban szabadulni akar e ezektől az ember. Aki őszintén átadja e dolgokat Isten kezébe, azokat Ő meg is szabadítja.
A tövisek közzé esett mag csoportjához tartoznak azok az emberek, akik elhiszik ugyan az igét, és hisznek a megváltásban, de életükön ez mit sem változtat. Helytelen és romboló szokásaiktól nem akarnak szabadulni, a jót tenni pedig nem tartják szükségesnek. Ahogy a növénytől a tövisek és a gazok elvonják a napfényt, a vizet és a tápanyagot, úgy vonja el ezektől az emberektől a helytelen lelkület a szükséges megszentelődés lehetőségét.

A jó földbe vetett mag eléri célját. A jó föld azokat ábrázolja, akik értik, őszintén hiszik és cselekszik az Isten tanácsait kivétel nélkül. Ezt jelenti az, hogy beveszik az igét teljes egészében. Ezek az emberek minden isteni szót, amelyet megértettek, meg is akarják valósítani az éltükben halogatás nélkül. Isten segítségével meg is valósítják ezeket mind.
Az hogy ki terem kevesebb, illetve több gyümölcsöt, az attól függ, hogy mennyire rendületlen az előretörés Isten útján, amelyben a másokért folytatott küzdelem a legfontosabb. Ám minden későn kidobott kövecske és tövis csökkenti valamelyest a gyümölcstermést, vagyis az üdvözültek számát.

A két legveszélyesebb út a "köves" és a "tövises" élet, mert önhitető, így saját magát csapja be az ember. Aki ezeken az utakon jár, az azt hiszi magáról, hogy az üdvösség felé menetel, és ha nem változtat minél hamarabb, akkor csak későn veszi észre, hogy a végső halálba tart útja.

A harmadik angyal utolsó intései

 

„Ezek után láttam más angyalt leszállani a mennyből, akinek nagy hatalma volt, és a föld fénylett annak dicsőségétől.” (Jel 18,1) 

„A harmadik angyalhoz csatlakozó angyal az egész földet betölti majd dicsőségével. Világméretű munka és rendkívüli erő megnyilvánulásának megjövendölése ez. Az 1840–44-es adventmozgalom Isten hatalmának dicsőséges megnyilatkozása volt. Az első angyal üzenete eljutott a világ minden misszióállomásához, és egyes országokban olyan érdeklődés támadt a vallás iránt, amelyre a XVI. századi reformáció óta nem volt példa. De mindezt túl fogja szárnyalni az a hatalmas megmozdulás, amely a harmadik angyal utolsó intését viszi a világnak. 

Nem lesz kisebb az erő, amellyel Isten az evangélium hatalmas munkáját lezárja, mint amilyennel elindította. A próféciák, melyek az evangélium hirdetésének kezdetén a korai eső kiáradásában teljesedtek, a késői esőben ismét teljesedni fognak. "Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek, hogy így eljőjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétől. És elküldje a Jézus Krisztust, aki néktek előre hirdettetett." Ap.csel. 3,19-20

Isten szolgái szent lelkesedéstől fénylő arccal sietnek egyik helyről a másikra, hogy hirdessék a menny üzenetét. Az egész világon ezernyi hangon szól majd a figyelmeztetés. Csodálatos dolgok történnek: betegek gyógyulnak meg, és a hívők munkáját jelek és csodák kísérik. Sátán is tevékenykedik, de hamis csodákkal. "Még tüzet is hoz alá az égből az emberek szeme láttára" (Jel 13,13). A Föld lakóinak el kell dönteniük, ki mellé állnak

Az üzenet nem annyira érveléssel, mint Isten Lelkének mélységes meggyőzése nyomán terjed majd. Az érvek már korábban elhangzottak. A magvetés megtörtént, s most a mag kikel, és termést hoz. A missziómunkások által terjesztett irodalom megteszi hatását. De sok embert, aki az igazság hatása alá került, még mindig gátol valami az igazság tökéletes megértésében és az engedelmességben. A fénysugarak mindenhova bevilágítanak, és az igazság tisztán felragyog. Isten őszinte gyermekeit a családi és egyházi kapcsolatok nem tudják már visszatartani. Elszakítják ezeket a kötelékeket, mert az igazság mindennél drágább nekik. Az ellenük szövetkező erőkkel szemben sokan az Úr oldalára állnak.”      (Korszakok nyomában, 543–545. o.) Maranatha

Az isteni üzenet hirdetői

„És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben.” (2Pét 1,19

„A kinyilatkoztatás szerint ez az üzenet »az örökkévaló evangélium« része. Az evangélium prédikálásával Isten nem angyalokat, hanem embereket bízott meg. A mennyei angyalok e munka irányítói. Isten rájuk bízta az emberiség megváltásáért indított nagy munkát, de az evangélium tényleges hirdetését Krisztus földi szolgái végzik ezen a világon

Hűséges emberek, akik engedelmeskedtek Isten Lelke vezetésének és az Ige tanításainak, hirdették az intő üzenetet a világnak. Ők voltak, akik figyeltek a »biztos prófétai beszéd«-re, a »sötét helyen világító szövétnek«-re, »míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel« (2Pét 1,19). Ezek az emberek jobban igyekeztek az Urat megismerni, mint az elrejtett kincseket megkeresni. Azt vallották, hogy »jobb ennek megszerzése az ezüst megszerzésénél, és a kiásott aranynál ennek jövedelme« (Péld 3,14). Isten pedig kinyilatkoztatta nekik országa nagyszerű dolgait. »Az Úr bizodalmas az Őt félőkhöz, és szövetségével oktatja őket.« (Zsolt 25,14

Ezt az igazságot azonban nem a tudósok értették meg. Ha a teológusok lelkiismeretes őrök lettek volna, akik szorgalmasan és imádkozva kutatják a Szentírást, akkor a próféciákból felismerhették volna, milyen események közelednek. De ők nem álltak a helyükön, és az üzenetet alázatosabb emberek kapták. Jézus ezt mondta: »Járjatok, amíg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket!« (Ján 12,35) Akik elfordulnak az Istentől származó világosságtól, vagy nem keresik, amikor elérhető, azok sötétségben maradnak. De a Megváltó kijelenti: »Aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.« (Ján 8,12) Aki szíve teljességével vágyakozik Isten akaratát teljesíteni, feszülten figyelve a már kapott világosságra, az nagyobb világosságot fog kapni. Isten fénylő mennyei csillagot küld hozzá, hogy elvezesse minden igazságra.” (Korszakok nyomában, 279. o.) Maranatha