Imádság a bibliai tanítások világában

1. A „titkos ima”, mint olyan nem tartozik az alapvető bibliai tanítások világához. Jézus sem erre tette a hangsúlyt, hanem a magamutogató kegyességet és a bensőséges kegyességet állította szembe egymással. Máté evangéliumának a hatodik fejezete, a hegyi beszéd egyik részlete az egyetlen hely, ahol nyíltan beszélt a kérdésről. Három formában állította szembe a hivalkodó farizeusi és a bensőséges keresztény lelkiséget: (1) beszélt az adakozásról (Mt 6,1-4), és azt mondta, hogy adakozzunk titokban, mert „a te Atyát, aki látja a rejtett dolgokat, megjutalmaz” téged (Mt 6,4). (2) Az imáról szintén azt mondta: imádkozzunk Atyánkhoz, „aki rejtve van”, de „látja, amit titkon teszel, és megjutalmaz téged” (Mt 6,5-6). (3) Végül azt is mondta, hogy ne böjtöljünk látványosan, hogy böjtölésünket ne az emberek lássák, hanem Atyánk, aki rejtve van, de látja, ami titokban történik, és megjutalmaz minket (Mt 6,16-18). Mind a három eset a kegyesség intimitására, bensőségességére, és a kegyes ember alázatára teszi a hangsúlyt. Sátán szóba se jön az ügyben, hacsak abban nem, hogy a lelkiségünkkel való hivalkodás a gőg és a kevélység egyik megnyilatkozása, ami az ördögtől van.

2. Ellen G. White is hasonló szellemben foglalkozik a kérdéssel, bár nála van egy olyan elem, ami – bár nem mond ellent Jézus szavainak – más szempontot is hozzáad ehhez. „A családi légkörben és nyilvánosan mondott imák nem elegendők. Csendben és egyedüllétben öntsd ki szívedet; imád csak annak füléhez jusson, ki azt meghallgatja. Egyetlen kíváncsi fül se hallja meg ezen kéréseket. A csendes magányban mentes a lélek az összes külső befolyástól; elsősorban az izgalomtól. Nyugodtan, de buzgón hatoljon fel imád Istenhez! Állandó és gyógyító lesz az a befolyás, mely Tőle árad, ki a titkokat látja s akinek fülei mindig nyitva vannak azok részére, akik szívük mélyéből hozzá kiáltanak. Egyszerű, gyermeki hittel közösséget ápol a lélek Istennel, miáltal isteni fénysugarakat fogad magába, melyek erőt és kitartást kölcsönöznek a Sátán elleni küzdelemben. Isten a mi erősségünk örökkön örökké! (SC 98.2).

Ellen G. White a külső befolyás és az izgalom elkerülése miatt javasolja, hogy imádkozzunk magányosan is. Vannak dolgok, amelyek társasági életünkkel állnak kapcsolatban, ezekért másokkal együtt imádkozunk, de vannak olyan belső lelki harcaink, amelyek nem tartoznak másokra, ezeket „csendes egyedüllétben” hozzuk az Úr elé. Lényegében ezt a gondolatot találjuk a hegyi beszéd magyarázatáról szóló könyvében is: „A rejtett helyen, ahol egyedül vagyunk, legtitkosabb kívánságainkat és vágyainkat is kiönthetjük a végtelenül irgalmas Isten előtt. Amikor a magányban lelkünk elcsendesedik, szívünkhöz is szól majd hangja, amely mindenkor felel az emberi fájdalom és nyomor kiáltására” (MB 84.3). A titkos imának tehát az a lényege, hogy kizárjunk minden olyan körülményt, ami megzavarná az Atyával való őszinte beszélgetés bensőséges voltát. Ez azért fontos, mert „szívünket feltárni Istennek mint barátunknak, ez az ima. Nem mintha szükséges lenne, hogy elmondjuk Istennek, kik vagyunk, mit akarunk, hanem hogy ily módon Istent a szívünkbe fogadhassuk. Az ima nem Istent hozza le hozzánk, hanem bennünket emel fel őhozzá” (SC 93.2).

3. Itt szeretnék szólni a harmadik gondolatról, hogy Sátánt ki tudjuk-e zárni az imából, és ezáltal létre tudunk-e hozni egy olyan titkos, kódolt beszélgetést Istennel, amit az ördög nem tud befolyásolni. Ez a gondolat markánsan jelen van a karizmatikus mozgalmakban, akik szerint nyelveken szólásra azért van szükség, hogy olyan közös nyelvet beszélhessünk Istennel, amit az ördög nem ért. Két gondom van ezzel: (1) az ördög sokkal okosabb és tapasztaltabb annál, sem hogy mi túl tudnánk járni az eszén. Emberi oldalról nincs esélyünk rá, hogy megvédjük magunkat vele szemben. (2) Erre nincs is szükségünk, mert amikor imádkozunk az Istenség harmadik személyének, a Szentléleknek a védelme alatt vagyunk. Ő gondoskodik róla, hogy távol tartsa Sátán zavaró szándékát. Pál apostol határozottan tanította ezt: „Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek szándéka, mert Isten szerint jár közben a szentekért” (Rm 8,26-27).

Helyezzük tehát imaéletünket a Szentlélek vezetése alá, és legyünk bölcsek: beszéljük meg Istennel személyes dolgainkat a csendes kamra magányában, közös dolgainkat azokkal együtt, akiket érint, és bízzunk abban, hogy a Szentlélek felemel és összeköt bennünket Istennel, miáltal imánk meghallgatásra talál. Nem mindig abban a formában, ahogy elmondtuk, de mindig úgy, ahogy javunkat szolgálja, mert „tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott” (Rm 8,28). (Dr Szilvási József)