A magvető példázata

Isten mindenkinek elébe tárja azt az igazságot, amely alapja egy szenvedés nélküli boldog életnek. Ezt az igazságot az emberek különböző képen fogadják. Ennek alapján Jézus a magvető példázatában négy nagy csoportot mutat be. A példázatban a magvető maga az Isten, a mag az Ő szava és igazsága, a talaj pedig maga az ember, aki vagy elfogadja Isten szavát vagy nem.

A példázat: "Ímé, a magvető kiméne vetni. És lőn vetés közben, hogy némely az út mellé esék, és eljövének az égi madarak és megevék azt. Némely pedig a köves helyre esék, a hol nem sok földje vala (a magnak), és hamar kikele, mivel nem vala mélyen a földben. Mikor pedig fölkelt a nap, elsűle, és mivelhogy nem volt gyökere, elszárada. Némely pedig a tövisek közé esék, és felnevekedének a tövisek és megfojták azt, és nem ada gyümölcsöt. Némely pedig a jó földbe esék; és ád vala nevekedő és bővölködő gyümölcsöt, és némely hoz vala harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz annyit." (Mk. 4:3-8)

Jézus azt a természeti képet használja, hogy miként viselkedik az elvetett mag különböző helyekre esve. Négy helyre eshet a mag ezek szerint:
1. út mellé
2. köves helyre
3. tövisek közé
4. jó földbe

A példázat magyarázata: "A magvető az ígét hinti. Az útfélen valók pedig azok, a kiknek hintik az ígét, de mihelyest hallják, azonnal eljő a Sátán és elragadja a szívökbe vetett ígét. És... a köves helyre vetettek azok, a kik mihelyst hallják az ígét, mindjárt örömmel fogadják, de nincsen ő bennük gyökere, hanem ideig valók (az ige hatásai); azután ha nyomorúság vagy háborúság támad az íge miatt, azonnal megbotránkoznak. A tövisek közé vetettek pedig azok, a kik az ígét hallják, de a világi gondok és a gazdagság csalárdsága és egyéb dolgok kívánsága közbejővén, elfojtják az ígét, és gyümölcstelen lesz. A jó földbe vetettek pedig azok, a kik hallják az ígét és beveszik, és gyümölcsöt teremnek, némely harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely száz annyit." (Mk. 4:14-20)

Az út mellé esett mag azt az isteni szót jelenti, amelyiket az az ember halja, akit nem érdekel az. Ez az ember közömbösen elmegy az igazság mellett, sőt bosszantja, mert megfedi őt. Ahogy halja az igét, úgy el is felejti gyorsan, mert Sátán olyan "radírozó" gondolatokat gerjeszt benne, ami sokkal közelebb áll az ő szívéhez.

A köves helyre esett mag annak az embernek a szívébe vetett igét jelképezi, akit érdekel Isten szava, de saját maga akarja azt megvalósítani Isten segítsége nélkül. Ahogy a mag nem tud gyökeret ereszteni a kövekbe, úgy nem tud élő hit kialakulni a saját cselekedeteikben bízó emberekben. Azok az emberek, akik Isten helyett önmagukban bíznak, nem tudnak megszabadulni az önzés köveitől sohasem, így önzetlenség hiányában nem vállalnak valódi terheket az Isten ügyéért. Ezek a hit nélküli cselekedetek egy felszínes vallásosságot eredményeznek, melynek nincs üdvözítő ereje.

A tövisek közzé esett mag szintén egy olyan esetet ábrázol, ahol érdeklődésre talál Isten szava. Ám ez az ember nem az önbízás miatt vész el, hanem dédelgetett bűnei miatt. Minden szívben nő tövis, azaz olyan gond, gondolat és kívánság, amely Sátánhoz terel. Isten segítségével ezek kivétel nélkül legyőzhetők. A kérdés csak az, hogy valóban szabadulni akar e ezektől az ember. Aki őszintén átadja e dolgokat Isten kezébe, azokat Ő meg is szabadítja.
A tövisek közzé esett mag csoportjához tartoznak azok az emberek, akik elhiszik ugyan az igét, és hisznek a megváltásban, de életükön ez mit sem változtat. Helytelen és romboló szokásaiktól nem akarnak szabadulni, a jót tenni pedig nem tartják szükségesnek. Ahogy a növénytől a tövisek és a gazok elvonják a napfényt, a vizet és a tápanyagot, úgy vonja el ezektől az emberektől a helytelen lelkület a szükséges megszentelődés lehetőségét.

A jó földbe vetett mag eléri célját. A jó föld azokat ábrázolja, akik értik, őszintén hiszik és cselekszik az Isten tanácsait kivétel nélkül. Ezt jelenti az, hogy beveszik az igét teljes egészében. Ezek az emberek minden isteni szót, amelyet megértettek, meg is akarják valósítani az éltükben halogatás nélkül. Isten segítségével meg is valósítják ezeket mind.
Az hogy ki terem kevesebb, illetve több gyümölcsöt, az attól függ, hogy mennyire rendületlen az előretörés Isten útján, amelyben a másokért folytatott küzdelem a legfontosabb. Ám minden későn kidobott kövecske és tövis csökkenti valamelyest a gyümölcstermést, vagyis az üdvözültek számát.

A két legveszélyesebb út a "köves" és a "tövises" élet, mert önhitető, így saját magát csapja be az ember. Aki ezeken az utakon jár, az azt hiszi magáról, hogy az üdvösség felé menetel, és ha nem változtat minél hamarabb, akkor csak későn veszi észre, hogy a végső halálba tart útja.