A mértéktelenség minden erkölcsi gonoszságnak az alapját képezi, ami csak ismert az embernél. Krisztus ott kezdte az ember megváltásának munkáját, ahol a romlás megtörtént. Ősszüléink bukását az okozta, hogy az étvágynak engedtek. A megváltásban az étvágy megtagadása Krisztus első munkája, amit megtett értünk. (Mennyei helyek, 194. o.)
Itt van a bizalmatlanság keltése, a kísértő hangjában a hitetlenség tónusa hangzik: Így bánna Isten az Ő Fiával? Otthagyná az Ő Fiát a pusztában, a vadállatok között, étel nélkül, társak nélkül, ilyen kiszolgáltatott helyzetben? - Sátán azt akarta bizonyítani, hogy az Atya soha nem szerette volna látni ilyen helyzetben az Ő Fiát. – Ezért azt mondja: ha Isten Fia vagy, kérlek, mutasd meg a te erődet, amely téged megszabadít e borzasztó nagy éhségből. Parancsold, hogy ezek a kövek változzanak kenyerekké! (Idők jelei, 1902. 12. 03.)
Amikor Sátán odament Isten Fiához, a nagy csaló azt mondta, hogy az Atya küldte őt, hogy átadjon egy üzenetet a megváltónak: nem kell tovább éheznie. – Ha Isten Fia vagy, parancsold, hogy ezek a kövek változzanak kenyerekké! – De egy ilyen cselekedettel Jézus megszegte volna ígéretét, hogy soha nem fogja gyakorolni az Ő isteni hatalmát ahhoz, hogy megszabaduljon a nehézségektől vagy szenvedéstől, amelyekkel az emberiségnek is szembesülnie kell az ő testében. (Review and Herald, 1908. 05. 14.)
Krisztus nem akarta isteni erejét felhasználni saját érdekében. Azért jött, hogy úgy állja ki a próbát, ahogyan nekünk kell, s ezzel a hit és engedelmesség példáját adja. Sem ekkor, sem későbbi földi élete során nem tett csodát a maga javára. Csodálatos tettei mind mások javát szolgálták. (Jézus élete, 119. o.)
Krisztus úgy érezte, hogy a bűn elválasztotta Őt Atyjától. A mélység olyan széles, olyan sötét és olyan riasztó volt, hogy a lelke megborzadt tőle. Isteni hatalmát nem használhatta fel a kínszenvedéstől való megszabadulása érdekében. Emberként kellett elszenvednie az emberek által elkövetett bűnök következményeit. Emberként kellett elhordoznia Istennek a bűnnel szemben tanúsított haragját. (Jézus élete, 686. o.)
Az előbbi kínszenvedésnek semmi nyoma sem volt látható Jézuson, mikor előlépett, hogy találkozzék árulójával. Tanítványai előtt állva ezt kérdezte; "Kit kerestek?" Azok azt felelték: "A názáreti Jézust". Jézus ezt válaszolta; "Én vagyok" (Jn 18:4-5). Ebben a pillanatban az az angyal, aki rövid idővel előbb szolgálta Jézust, odaállt Jézus és a csőcselék közé. Az isteni világosság fénnyel árasztotta el az Üdvözítő arcát és egy galambhoz hasonló árnyék esett alakjára. Ez isteni dicsőség jelenlétében a gyilkos indulatoktól megszállott tömeg egy pillanatig sem tudott megállni. Hátra tántorodtak. A papok, a vének, a katonák és még Júdás is halott emberként estek a földre. (Jézus Élete. 694. o.)
Jézus, amikor látta, hogy mi történt, kiszabadította a kötelekből a kezét, bár a római katonák erősen tartották -, és azt mondta: "Elég eddig. És illetvén annak fülét, meggyógyítá azt" (Lk 22:51). ( Jézus Élete, 696. o.)
Krisztus nagyon szenvedett a rossz bánásmód és a sértegetések miatt. Azoknak a kezéből és szájából, akiket Ő teremtett, és akikért végtelenül nagy áldozatot hozott, csak méltatlanságot kapott. Attól az ellentéttől is szenvedett, amely szentségének tökéletessége és az emberi bűnök nagysága között volt. Az olyan emberek által való kihallgatása is, akik ellenségei voltak, nagy szenvedést jelentettek számára. Az is szomorúságot okozott neki, hogy olyan emberek vették körül, akik a Sátán uralma alatt állottak. Közben Krisztus tudta, hogy isteni hatalmával kegyetlen kínzóit egy pillanat alatt a porba tudná sújtani. Ez még nehezebbé tette számára a kihallgatás elviselését. (Jézus Élete, 702. o.)
Jézus csak ennyit mondott: "Te mondád" (Mt 26:64). Úgy tűnt, mintha mennyei világosság ragyogta volna be Krisztus sápadt arcát, mikor rövid feleletéhez még hozzátette a következő mondását: "Sőt mondom néktek: Mostantól fogva meglátjátok az embernek Fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján és eljönni az égnek felhőiben" (Mt26:64). Egy pillanatig Krisztus istensége átvillant emberi alakján. A főpap megijedt Krisztus szemeinek átható pillantásától, amely elárulta, hogy az Üdvözítő olvasott Kajafás szívének rejtett gondolataiban, és azok égették a főpap szívét. Későbbi élete folyamán sohasem felejtette el a megkínzott Isten Fia kutató szemeinek a pillantását, amelyet reá vetett. "Mostantól fogva meglátjátok - mondotta Jézus - az embernek Fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján és eljönni az égnek felhőiben" (Mt 26:64). Ezekkel a szavakkal a fordított képét adta meg annak a jelenetnek, amely éppen akkor játszódott le. Krisztus az élet és a dicsőség Ura, Isten jobbján ül. Krisztus ítéli meg az egész földet és döntése ellen nincs helye semmiféle fellebbezésnek. Ekkor minden titkos dolog Isten jelenlétének a világosságában mutatkozik meg, ott lesz nyilvánvalóvá. Minden emberre kimondják a tettei alapján meghozott helyes ítéletet. Egy pillanatig úgy érezte, hogy éppen az örökkévaló Bíró előtt áll, akinek a szemei mindent meglátnak, és elméjének a gondolatait úgy olvassák el, mint valami nyitott könyv sorait, és azok a titkai is mind napvilágra kerülnek, amelyekről feltételezte, hogy örökre magával viszi azokat a sírba. (Jézus Élete, 707-708. o.)
Heródes azonban továbbra is egy csoda megtételére ösztökélte. Azt mondta Krisztusnak: Ha másokért tudsz csodát tenni, most tégy valami csodát saját magadért és saját javadra. Csodatételeddel a legjobb szolgálatot tennéd magadnak. Heródes ismét megparancsolta Krisztusnak: Mutass nekünk egy jelet, amely meggyőz bennünket arról, hogy valóban rendelkezel azzal a hatalommal, amelyet a rólad szóló hírek neked tulajdonítottak. Krisztus azonban továbbra is úgy viselkedett, mint aki nem lát és nem hall semmit. Isten Fia akkor és ott emberi természetét öltötte magára. Azt kellett tennie, amit minden földi, halandó embernek tennie kell hasonló körülmények között. Ezért Heródes kérésére, sőt parancsára sem tett csodát a maga megmentése érdekében. Nem tett csodát csak azért, hogy megkímélje Magát azoktól a fájdalmaktól és megaláztatásoktól, amelyeket a halandó embereknek el kell hordozniuk hasonló helyzetben. Heródes azt ígérte, hogy ha Krisztus valami csodát tesz az ő jelenlétében, akkor szabadon engedi. Krisztus vádolói saját szemükkel látták azokat a hatalmas csodákat, amelyeket Krisztus isteni hatalmával tett. Hallották, mikor megparancsolta a sírnak, hogy adja ki a halottját. Látták, mikor a halott engedelmesen előjött a sírból Krisztus szavára. A papok és a főemberek szívét félelem szorította össze, hogy Krisztus Heródes kérésére végül most mégis megmutatja hatalmát. Igen, mert Krisztus erejének, hatalmának egy ilyen kinyilatkoztatása halálos csapásnak bizonyulna terveikre, sőt talán még az életükbe is kerülne. A papok és a főemberek nagy aggodalmukban vádjaikat ismét nyomatékosan felhozták Krisztus ellen. Felemelt hangon ismételten kijelentették, hogy Krisztus áruló és istenkáromló. Csodáit azzal a hatalommal hajtja végre, amelyet Belzebub, az ördögök fejedelme adott neki. Heródes palotájának tárgyalóterme a zűrzavar színtere lett. Egyik ember túlharsogta a másikat. Mindenki össze-vissza kiabált. (…) Krisztus küldetése nem az volt ezen a világon, hogy kielégítse a haszontalan kíváncsiságokat. Ő azért jött, hogy meggyógyítsa a megtört szívű embereket. Krisztus nem maradt volna csendben, ha Heródes palotájában egy bűnétől beteg lélek sebeit kellett volna szavaival bekötöznie és meggyógyítania. Azok számára azonban egy szava sem volt, akiket nem bántottak bűneik. Azokra az isteni igazságokra, amelyeket Ő mondhat, az ilyen emberek szentségtelen lábaikkal csak rátapostak volna. (…) Heródes maga is tudatára ébredt bűnének. Az irgalmas világosság utolsó fénye világított be a bűneitől megkeményedett szívébe. Akarata ellenére megérezte, hogy ez a názáreti Jézus mégsem volt közönséges ember. Nem, mert az Istenség átvillant emberi lényén. Éppen akkor, amikor a csúfolódók, a házasságtörők és a gyilkosok fogták körül Krisztust, Heródes megérezte, hogy magát Istent látta ülni királyi székén. (…) A kegyetlen csőcseléket Sátán vezette az Üdvözítővel szemben tanúsított viselkedésében. Sátán célja az volt, hogy kiváltsa Krisztusból a megtorlást, a bosszút, s ha lehetséges, rávegye arra, hogy valamiféle csodatettel szabadítsa ki magát, és így megsemmisítse a megváltás tervét. Egyetlen folt támadjon csak Krisztus emberi életén, emberi lényének egyetlen kudarca következzék csak be, Isten Báránya csak tökéletlen áldozat és az emberi nemzedék és a világ megváltása meghiúsulna. Krisztus azonban, Aki egyetlen parancsszavával mennyei seregeket rendelhetett volna saját védelmére - aki rémületbe kergethette volna a csőcseléket és eltávolíthatta volna szeme elől isteni fensége felvillantásával, - tökéletes higgadtsággal viselte el a legbrutálisabb sértéseket és erőszakosságot is. ( Jézus Élete,729-734. o.)
A szenvedő és haldokló Jézus hallott minden szót, amit a papok kijelentettek: "Másokat megtartott, magát nem tudja megtartani. Ha Izrael királya, szálljon most le a keresztről és majd hiszünk neki" (Mt 27:42). Krisztus le tudott volna jönni a keresztről. Mivel azonban nem önmagát akarta megmenteni, és nem jött le a keresztről, a bűnösök reménykedhetnek bűneik bocsánatában és abban, hogy kegyelmet találnak Istennél. (Jézus Élete, 749. o.) (Írta:O.László.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése