KÖZÖMBÖS DOLGOK A KERESZTÉNY ETIKÁBAN

A reformáció korában, elsősorban a lutheránus egyházban folyt egy vita arról, hogy mit kezdjenek a protestánsok azokkal az ünnepekkel és vallási szokásokkal, amelyeket Isten Szava sem nem parancsolt, sem nem tiltott meg? A latin nyelvből vett kifejezéssel úgy nevezték ezeket a szokásokat, hogy „közömbös dolgok” (latinul „adoaforon”, többes számban „adiafora”). Hogy vannak ilyenek, azt senki nem vitatta, de abban már voltak viták, hogy mit lehet e kérdések közé sorolni, és ha egy-egy ünnepet vagy szertartást ide soroltak, akkor milyen körülmények között lehet azokat valóban közömbös dolognak tekinteni. Hosszú viták után végül az úgynevezett „Egységességi Irat” (1580) kimondta, hogy ezekben az ügyekben két alapelvet kell követni: ha olyan dolgot kényszerítenek ránk, amit a Szentírás nem parancsolt meg, a keresztény szabadság jegyében el kell utasítanunk a lelkiismereti kényszert. Ha azt tapasztaljuk, hogy a „közömbös dolgokban” tanúsított magatartásunk megbotránkoztatja a hitben erőtleneket, a szeretet jegyében vissza kell fognunk magunkat ezekben a dolgokban.

Igaz, hogy a „közömbös dolgok” fogalmát a lutheránusok ismerték fel, de nem ők alkották meg, és korántsem állíthatjuk, hogy ez a kérdés az evangélikus egyházra korlátozódik. Mint a reformátori hagyományok követői, mi is szembesülünk ilyen kérdésekkel (úgy szoktuk megfogalmazni, hogy nem üdvösség kérdése), ezért érdemes megvizsgálni azokat a bibliai forrásokat, ahonnan Luther és Melanchthon a „közömbös dolgok” fogalmát és értelmezését merítette.

Pál apostol több levelében is foglalkozott a keresztény szabadság kérdésével: „Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de nem válok semminek a rabjává” (1Kor 6,12). „Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít. Ne keresse senki a maga hasznát, hanem a másét” (Lk 10,23). Pál itt alapvetően az étkezési kérdésekről szól, és ezt a gondolatot a Római levélben is megismétli: „Az egyik azt hiszi, hogy mindent ehet, az erőtlen pedig zöldségfélét eszik. Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik, aki pedig nem eszik, ne ítélje meg azt, aki eszik, hiszen Isten befogadta őt. Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel? Tulajdon urának áll vagy bukik de meg fog állni, mert van hatalma az Úrnak, hogy megtartsa” (Rm 14,2-4).

Köztudott, hogy nem a tiszta és a tisztátalan ételekről van itt szó, tehát olyan étkezési szokásokat említett Pál, amelyek valóban „közömbös dolgok”. Ezekben a dolgokban senki senkire nem kényszeríthet rá semmit; sem azt, hogy csupán zöldségfélét egyen, sem azt, hogy (tiszta) húsételeket is fogyasszon. Ha ilyen dolgokban nyomást gyakorolnak ránk, akkor ez már nem „közömbös dolog”, mert aki (bármelyik irányban) nyomást gyakorol a másikra, vétkezik az apostol útmutatása ellen. Éppígy vétkezünk azonban, ha szeretetlenül visszaélünk a keresztény szabadsággal, és ezzel megbotránkoztatunk másokat. Mit kell tehát tennünk? Mindenkinek meg kell tanulnia a kölcsönös szeretet, a türelem, a párbeszéd és a konszenzuskeresés erkölcsét, hogy a közömbös dolgokban egy értelemre juthassunk.

Pál apostol azonban egy másik témára is kiterjesztette a „közömbös dolgok” alapelvét, ez pedig az ünneplés. Természetesen nem a negyedik parancsolatba foglalt heti istentiszteleti napnak a dolgáról van itt szó, mert ez a teremtési rend része (1Móz 2,2-3; 2Móz 20,8-11). Vannak személyes, családi, nemzeti ünnepek, amelyek nem szerepelnek a Szentírásban. Mondok egy példát: az amerikaiak körében talán még a karácsonyát is nagyobb ünnep a „hálaadás napja”. Ez nem bibliai ünnep, de mivel a hetednapi adventista egyháznak észak amerikai gyökerei vannak, minden évben végezzük az „aratási hálamunkát”, illetve mi már nem, de összegyűjtjük az aratási hálaáldozatot. Vajon nem vétkezünk ezzel? Pál apostol útmutatásai szerint nem! Szabadon dönthetünk erről, mert ez is a „közömbös dolgok” egyike:

„Van, aki az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, a másik pedig egyformának tart minden napot: mindegyik legyen bizonyos a maga meggyőződésében. Aki az egyik napot megkülönbözteti, az Úrért különbözteti meg” (Rm 14,5-6). Az ételek és a napok kérdését összekapcsolva szól Pál apostol a „közömbös dolgokról” a Kolosséi levélben: „Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy (ceremoniális) szombat miatt. Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság… Ezek csupán emberi parancsok és rendelések. Ezeknek a megtartása a bölcsesség látszatát kelti a magunk csinálta kegyeskedés, az alázatoskodás és a test sanyargatása által, valójában azonban semmi értéke és haszna nincs, mert öntelt felfuvalkodáshoz vezet” (Kol 2,16-17, 22-23).

Isten Szava megtiltja, hogy kötélhúzás tárgyává tegyünk olyan „közömbös dolgokat”, melyek a keresztény szabadság és szeretet körébe tartoznak. Nem az a kérdés, hogy ki melyik végét húzza a kötélnek, mert maga a kötélhúzás az etikai vétség. „Mindegyikünk a felebarátja kedvét keresse, mégpedig annak javára és épülésére. Hiszen Krisztus sem a maga kedvére élt”, ezért „a türelem és vigasztalás Istene adja meg nektek, hogy egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarta szerint, hogy egy szívvel és egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját” (Rm 15,5-6).

Szilvási József

Bibliai Akadémia