A közelmúltban médiaszenzációt kiváltó Júdás evangéliuma mellett a 2003-ban megjelent és világsikert aratott vallásos bestseller, A Da Vinci-kód körül is népes tábor és ellentábor alakult ki.
Úgy tűnik, hogy a XXI. század – látva a hagyományos kereszténység erőtlenségét és világunk nyers földhözragadtságát – ősi titkok, rejtélyek, különféle összeesküvés-elméletek leleplezésével kívánja kielégíteni a modern ember vallási fantáziáját és szenzációéhségét. Dan Brown regénye – annak ellenére, hogy filmesített változata megbukott az idei cannes-i filmfesztiválon, és legalább öt vaskos kötet próbálta bizonyítani súlyos tévedéseit és csúsztatásait –, máig a sikerkönyvek közé tartozik. Sőt, a filmszakma a hollywoodi giccsipar termékeihez sorolja, mégis Mel Gibson Passiójához hasonló kasszasikert jósol A Da Vinci-kódnak.Rövid cikkünkben nem térhetünk ki arra, miért foglalkoztat ma milliókat ez a vallási krimi, és sok más, a Biblia megbízhatósága iránt gyanút ébresztő irodalom; pusztán a regényben leírt néhány tévedésre szeretnénk rámutatni. A szerző műve elején rögtön kijelenti: a fikciót valóságnak tekinti. Dan Brown szereplői tulajdonképpen történelmi állításokat tesznek Jézusról, Máriáról és az evangéliumokról. A cselekmény olyan történelmi témára épül, amelyet az olvasók kénytelenek tényként kezelni – és nem az írói képzelet termékeként, mivel a szerző műve bevezetőjében a következőt állítja: "A műtárgyakról, épületekről, dokumentumokról és titkos szertartásokról szóló, a regényben szereplő ismertetések megfelelnek a valóságnak."Ahhoz, hogy tisztában legyünk a könyv mondanivalójával, súlyos állításaival, valamelyest ismernünk kell a cselekmény fő vonulatát is. Ez röviden összefoglalva a következő: Párizsban rejtélyes körülmények között meggyilkolják a Louvre elismert kurátorát, Jacques Sauniére-t. Robert Langdon harvardi professzor, a vallási szimbolika szakértője és Sophie Neveu – aki egészen véletlenül Sauniére unokája – nyomozásba kezd. Később megtudják, hogy Sauniére egy titkos vallási csoport vezetője volt. A csoportot a történelem során Sion-rend néven ismerték, és a szent Grál mibenlétének és rejtekhelyének titkát őrizte. Langdon és Neveu kalandjaik közben megismerkednek egy bizonyos Sir Leigh Teabinggel, a gazdag arisztokrata Grál-kutatóval, aki feltárja előttük a Grál rejtélyének történeti hátterét. A Grál nem Krisztus kelyhe, hanem az az edény, amely a magját felfogta – azaz Mária Magdolna méhe –, azé a Magdolnáé, aki állítólag Jézus szeretője és felesége volt, gyermeket fogant és lányt szült neki. Jézus keresztre feszítése után Mária Magdolna és a gyermek a mai Franciaország területére menekült, és megalapította Krisztus évszázadokon át fennmaradó dinasztiáját.A regény szerint a Sion-rend élén sok híres ember állt, akik mind ismerni vélték Jézus és Mária házasságának igazságát. Közéjük tartozott Leonardo da Vinci is, aki Az utolsó vacsora című világhírű festményén Jézus és tanítványai körében megörökítette Mária Magdolnát. Da Vinci más festményein is elrejtett Jézus és Mária valódi kapcsolatára történő utalásokat, hogy azok, akik ismerik az igazságot, láthassák és felfedhessék azt. Langdon és Neveu Sir Leigh Teabing segítségével fokozatosan feltárja a Grál körüli rejtélyt és a titkos iratokat, melyek felfedik valódi hatalmát. Rejtjeles üzenetek nyomán haladnak egyik helyről a másikra – míg el nem jutnak a Grál igazságáig és rejtekhelyéig.
A regény alapvető mondanivalója tehát, hogy a kereszténység – ha minden korabeli dokumentumát figyelembe vesszük – összefüggésbe hozható ama titkos Grál-legendával. Azaz a Krisztus és Mária Magdaléna házasságából született utódok képviselik azt az isteni vérvonalat, amelynek tagjai később a Grál-lovagrendet is alkották, akiknek isteni erőt tulajdonítottak a történelemben. Vajon hogyan jutott Dan Brown ezekre a különös következtetésekre?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése