„Jézus leírhatatlan szeretettel köszönti hűséges gyermekeit »Uruk örömében«. A Megváltó boldog, hogy a dicsőség országában láthatja a gyötrelme és megaláztatása árán megmentett embereket. Az üdvözültek osztoznak a Megváltó örömében, amikor a szentek között meglátják azokat, akik imáik, fáradozásuk, szeretetük és áldozatuk nyomán tértek Krisztushoz. A fenséges fehér trón köré gyűlve, kimondhatatlan öröm tölti el szívüket, látva mindazokat, akiket ők vezettek Krisztushoz. Látják, hogy ők is megnyertek másokat, és az ő gyümölcseik is további embereket. Mindnyájan révbe jutottak. Koronájukat Jézus lábához teszik, és dicsérik Őt az örökkévalóságon át.
Amikor Jézus Isten városában fogadja a megváltottakat, elragadtatott ujjongás zeng a mennyben. A két Ádám találkozik. Isten Fia kitárt karral fogadja az emberiség ősét, akit Ő teremtett, aki Alkotója ellen vétkezett, akinek bűnéért a Megváltó testén viseli a keresztre feszítés nyomát. Amikor Ádám megpillantja a durva szögek helyét, Urának nem a keblére, hanem alázattal a lábához borul, és így kiált: »Méltó, méltó a megöletett Bárány!« A Megváltó gyengéden felemeli Ádámot, és tekintetét rég elvesztett édeni otthonára irányítja
Ádám élete az Édenből való kiűzetés után tele volt gyötrelemmel. Minden hervadó levél, minden áldozati állat, a gyönyörű természet minden betegsége, az ember tisztaságán ejtett szennyfoltok újra meg újra emlékeztették bűnére. Mérhetetlenül mardosta a bűntudat, amikor látta a sokasodó gonoszságot, és amikor óvó szavára az volt a szemrehányó válasz, hogy ő okozta a bűnt. Csaknem ezer éven át viselte türelmes alázattal vétkének büntetését. Őszintén megbánta bűnét. Bízott a megígért Megváltó érdemeiben, és a feltámadás reménységével halt meg. Isten Fia jóvátette az ember kudarcát és bukását. Jézus engesztelő szolgálata nyomán Ádám visszakapja korábbi birodalmát.” (A nagy küzdelem, 647–648. o., Korszakok nyomában, 575. o.) Maranatha
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése