„Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezei munkáját hirdeti az égboltozat… Az Úr törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket; az Úr bizonyságtétele biztos, bölcscsé teszi az együgyűt. Az Úr rendelései helyesek, megvidámítják a szívet; az Úr parancsolata világos, megvilágosítja a szemeket. Az Úrnak félelme tiszta, megáll mindörökké, az Úr ítéletei változhatatlanok, és mindenestől fogva igazságosak.” (Zsolt 19,2 és 8–10, vö. 2Móz 20,11)
„Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvény vagy a próféták eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik.” (Mt 5,17–18)
„Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg.” (Ésa 42,3)
Lásd még: 2Kor 5,10
A Bibliában a törvény szó jelenti Isten minden szavát (lásd: 2Sám 7,18–19), jelenti Mózes öt könyvét, amelyet „törvény”-nek neveztek – mint a többi bibliai könyv alapját –, és az Írás törvénynek nevezi a Tízparancsolatot is – ez utóbbit értik általában törvényen a keresztények. Törvények irányítják a fizikai életet – de ugyanígy vannak a lelki életre vonatkozó törvények és törvényszerűségek is. Elviekben világos, hogy egy törvényt csak a törvény szerzője tehet semmissé. Isten törvényét csak Isten hatálytalaníthatná, ha szándékában állna.
Ki volt a Tízparancsolat kihirdetője? Nem más, mint Jézus Krisztus. Pál apostol világosan tanítja ezt a Korinthusiakhoz írt levelében: „A mi atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek által, s mindnyájan Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengerben, s mindnyájan egy lelki eledelt ettek, és mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, amely követte őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt.” (1Kor 10,1–4)
A Krisztus által kihirdetett törvényt csak maga Krisztus függeszthetné fel. Beszélt-e Jézus arról, milyen a viszonya a törvényhez? Igen, világosan kijelentette a hegyi beszédben, Mt 5,17–18-ban. Azt tanította, hogy nem a Tízparancsolat pusztán formai megtartását várja el, hanem a parancsolatok lelki lényegének betöltését: „Ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába. Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert aki öl, méltó az ítéletre. Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, aki haragszik az atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre, aki pedig azt mondja atyjafiának: ráka, méltó a főtörvényszékre, s aki ezt mondja: bolond, méltó a gyehenna tüzére.” (Mt 5,20–22)
Ha Jézus betöltötte Isten törvényét az életével, ha a törvény a „keble közepette volt”, ennek fényében megfellebbezhetetlen kívánalom ugyanez az ember számára is: „Aki azt mondja, hogy őbenne [Krisztusban] marad, annak úgy kell járnia, amint ő járt.” (1Jn 2,6)
Jézus „a szombat Urának” jelentette ki magát, azaz mindenekfelett álló tekintélynek például a szombattal kapcsolatos kérdésekben. Az Atya általa teremtette a világot (Kol 1,16; Zsid 1,2 stb.), tehát Ő nyugodott meg a teremtés műve utáni hetedik napon, Ő „szentelte és áldotta meg” ezt a napot mint a teremtés emlékünnepét, a Teremtő imádásának örök jegyét. Ő a „Vagyok, aki Ábrahám előtt lett” (Jn 8,58), aki Mózesnek is így mutatkozott be a Hóreb- vagy Sínai-hegyen, és aki átadta neki később a Tízparancsolatot is, saját ujjával írva, benne a IV. parancsolattal. Jézus Krisztus teremtő és újjáteremtő művét hirdeti a szombatnap, Őt ismeri el a szombatünnepléssel Urának és Istenének a keresztény. Ő hívja közösségébe ezen a napon igéjének engedelmeskedő teremtményeit, hogy gazdag áldásaiban részesítse őket.
Jézus nem úgy utalt a törvényre, mint amelynek érvénye Ővele véget érne, hanem azt mondta, hogy az Ő szolgálata után is, „míg az ég és a föld elmúlik”, a törvény minden rendelkezése érvényben marad – kivéve természetesen azokat a rendelkezéseket, amelyekről maga Isten jelenti ki világosan, hogy nem kell azokat megtartani. Gondolhatunk itt a ceremoniális törvényre, benne az áldozati rendszerrel, évi ünnepkörrel, „amelyek árnyékai az eljövendő jóknak”. Az erkölcsi kívánalmak alól sem old fel Isten, ugyanakkor ez utalás az ószövetségi próféciákra is, amelyek egy része még ezután fog beteljesedni, és amelyekről sajnálatosan keveset (vagy semmit sem) tud az egyetemes kereszténység. Mindent tanítani kell, ami Isten akaratával megegyező, és itt Jézus éppen a törvény kapcsán említi ezt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése