„Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, nem a törvény cselekvéséből.” (Rm 3,28)
„Mert ami a törvénynek lehetetlen volt, mivelhogy erőtlen volt a test miatt, Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatta a bűnt a testben. Hogy a törvény igazsága beteljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.” (Rm 8,3–4)
„Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből, és nem a törvény cselekedeteiből. Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem. Ha pedig Krisztusban keresvén a megigazulást, mi magunk is bűnösöknek találtatunk, avagy Krisztus bűnnek szolgája-e? Távol legyen. Mert, ha amiket elrontottam, azokat ismét fölépítem, önmagamat teszem bűnössé. Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek. Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta értem. Nem törlöm el az Isten kegyelmét, mert ha a törvény által van az megigazulás, akkor Krisztus ok nélkül halt meg.” (Gal 2,16–21)
„Tudván azt, hogy a törvény nem az igazért van, hanem a törvénytaposókért és engedetlenekért, az istentelenekért és bűnösökért, a latrokért és fertelmesekért, az atya- és anyagyilkosokért, emberölőkért.” (1Tim 1,9)
Kétségtelen tény, hogy az ember a maga természetes állapotában képtelen az Isten szerinti jóra. A további kérdés most már az, hogy ennek hátterén Isten hogyan határozott?:
1. leszállította-e a törvény mércéjét, vagy
2. képessé teszi-e az embert a törvény betöltésére?
Isten az Ószövetségben hirdette ki a törvényét, és nyilvánvaló, hogy annak szintjét nem szállította le. A második útról tanúskodik Isten kijelentése: „Az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolataimban járjatok, és törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.” (Ezék 36,27)
Isten törvénye szent és örökkévaló, de nem az üdvösség elnyerésének a közvetlen eszköze. A törvény csak egyvalamire való: megmutatja, hogy bűnösök vagyunk, és elénk tárja azt a magaslatot, ahová emberi erővel soha nem juthatunk el. A kegyelem az, ami „Krisztushoz vezető nevelővé” teheti a törvényt számunkra. Isten megígérte kegyelmét és szabadítását mindannyiunk számára.
De „a törvény tehát Isten ígéretei ellen van-é? Távol legyen! Mert ha olyan törvény adatott volna, amely képes megeleveníteni, valóban a törvényből volna az igazság. De az Írás mindent bűn alá rekesztett, hogy az ígéret Jézus Krisztusban való hitből adassék a hívőknek. Minek előtte pedig eljött a hit, törvény alatt őriztettünk, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig. Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg. De minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt” (Gal 3,21–25). Pál apostol a 21. versben kijelenti, hogy meg lehetne igazulni a törvényből abban az egy esetben, ha az képes volna megeleveníteni. Ha a törvény nem lenne olyan szigorú, ha kiegyezne az emberi természettel, ha lehetne ölni, lopni, másét kívánni, akkor nem volna probléma a megigazulás, akkor mindenki igaz lehetne. „Az írás mindent bűn alá rekesztett”, azaz megmutatta, hogy semmi jó nincs bennünk, nem vagyunk képesek a jóra (Rm 3,10–18). Megmutatja, hogy önmagunkban elveszett állapotban vagyunk, ezért segítségre van szükségünk. „Ekként a törvény Krisztushoz vezérlő mesterünkké lett”, hozzá kell mennünk, hogy üdvösséget nyerjünk, hogy igaz életet élhessünk. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha előbb felismertük elveszettségünket. Ha pedig Krisztussal közösségben élünk, nem vagyunk a „törvény alatt”, azaz a megtisztult életünk nem esik a törvény ítélete alá.
Mi a törvény szerepe?
– a törvény azért van, hogy felismerjem, mi bűn,
– magamat a törvényhez mérve felismerem, hogy bűnös vagyok,
– ha bűnös vagyok, szükségem van valamilyen segítségre, hogy megszabaduljak,
– a szabadító pedig Krisztus.
„A törvény ekként Krisztushoz vezető nevelőnkké lett, hogy hitből igazuljunk meg.” (Gal 3,24)
A törvényből nem lehet megigazulni, ezért jött el Krisztus, benne jelent meg az ember számára (hitben) elérhető igazság. A törvényen kívüli úton, nem a törvényben.
A törvény kimondja: a bűn zsoldja a halál. Mire az ember felismeri, hogy Istenre van szüksége, és rátalál Istenre, már bűnt követett el: azt kell látnia, hogy jog szerint a halál az osztályrésze. Krisztus azonban kegyelme által – ha az Ő áldozatát magamra nézve elfogadom, személyes Megváltómnak tekintem – megszabadít, bűneimet azok közé számítja, amelyekért meghalt, s igaz életét, ami nem volt az enyém, nekem adja. Krisztus valósággal szabaddá tesz a bűntől.
Ám az ember hiába kapná meg pusztán a jogi megigazítást, mert természete folytán nem képes a jóra (a törvény megtartására), tehát Krisztus az Ő kegyelme által itt is a segítségünkre siet, és Szentlelke által megtisztítja az életünket, a menny számára alkalmassá formál. A Szentlélek az a hatalom, aki által az életünk tiszta lehet, aki a megváltás és a kegyelem gyümölcseként érkezik hozzánk. Isten a Lélek által a törvény kívánalma fölé emel bennünket, annak betöltőjévé tesz. A Szentlélek által járhatunk szeretetben.
Pál arról beszél, hogy az emberek nem ismerték fel Isten igazságát, a megigazítás módját, ezért a saját igazságukat akarták érvényesíteni, azaz a tetteik által akartak igazak lenni Isten előtt. A törvény azonban (amelyet be kellett volna tölteniük mint igazságot) nem adhatta meg a megigazulást, mert a törvény csak egyet tehet: megmutatja, hogy bűnös vagyok. A törvény Krisztushoz vezető tanítómester, az a rendeltetése, hogy önnön tehetetlenségünk és bűnösségünk beláttatása által Krisztushoz vezessen, mert egyedül Ő tud megtisztítani minket. A törvény célja, rendeltetése, feladata (telosz – Rm 10,4), hogy Krisztushoz vezessen, Krisztus éljen a hívő szívében, aki ezáltal szeretetben jár, a törvényt betölti. Ami a saját tetteink által elérhetetlen, Krisztus által elérhetővé válik, megvalósul. Aki a törvény kívánalmát (szeretet) Krisztus által (hit által) cselekszi, az nem esik a törvény ítélete (átka) alá.
A törvény tehát önmagában csak szembesít az állapotunkkal, a tehetetlenségünkkel és az ebből fakadó elveszettségünkkel, míg az evangéliumban az a legfőbb jó hír, örömhír, hogy a bennünket szerető Isten képessé tesz arra, hogy összhangra jussunk az örök, tökéletes törvénnyel, amennyiben készek vagyunk együttműködni vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése