Keresztény életmód: Miért alkotott Isten már kezdetben társat az embernek?

 

„Teremtette tehát Isten az embert az ő képére, Isten képére teremtette őt: férfiúvá és asszonnyá teremtette őket. És megáldotta Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, s töltsétek be a földet, hajtsátok birodalmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon… És mondta az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni, szerzek neki segítőtársat, hozzá illőt.” (1Móz 1,27–28; 2,18)

 Az ember közösségre teremtetett, amelynek legkisebb sejtje a család – alapja pedig két ember életre szóló szövetsége.

A szeretetközösség által Isten különleges áldásokban akar részesíteni bennünket: gyakorolhatjuk a szolgálat, az önzetlenség, a másokért élés mennyei alapelveit.

A bűn által megromlott emberi természet már képtelen erre a szeretetre, ezért csak Krisztus kegyelme és segítsége által valósulhat meg az igazán boldog és kiegyensúlyozott családi élet.

 

„Isten maga adott társat Ádámnak. Ő szerzett neki megfelelő »segítőtársat« – hozzá illő társat, aki egy lehetett vele szeretetben és megértésben. Isten Évát egy bordából teremtette, amelyet Ádám oldalából vett ki, jelezve, hogy nem uralhatta fejként Ádámot, hanem mellette kellett állnia vele egyenlő emberként, akit Ádám szeret és véd. Az ember része, második énje volt, csont a csontjából és hús a húsából, tanúsítva azt a szoros egységet és szerető ragaszkodást, amelynek e kapcsolatban meg kell lennie. »Mert soha senki az ő tulajdon testét nem gyűlölte, hanem táplálgatja és ápolgatja…« (Eféz 5,29) Isten adta össze az első házaspárt. Ennek az intézménynek a szerzője tehát a világegyetem Teremtője. »Tisztességes… a házasság.« (Zsid 13,4) Ez volt Isten egyik első ajándéka az embernek, és ez egyike annak a két intézménynek, amelyet Ádám a bűnbeesés után magával vitt az Éden kapuin túlra. Amikor az ember felismeri és követi a mennyei elveket ebben a kapcsolatban, a házasság áldás; őrzi az emberiség tisztaságát és boldogságát, betölti az ember mint társas lény igényét, nemesíti testi, értelmi és erkölcsi természetét. (…)

Sok családban nincs meg a keresztényi előzékenység: az igazi udvariasság, az alkalmazkodás és az egymás iránti tisztelet, amely előkészítené tagjait a házasságra és arra, hogy családjukat boldoggá tegyék. A türelem, kedvesség, udvariasság, a keresztényi együttérzés és a szeretet helyett bíráló, erőszakos lelkület, éles szavak, ellentétes eszmék uralkodnak. A világ ma telve van nyomorúsággal és bűnnel a rosszul választott társsal kötött házasságok miatt. Sok esetben csak néhány hónapra van szüksége a férjnek és a feleségnek, hogy felismerjék: természetük sohasem tud összhangba jutni, aminek következtében egyenetlenség uralkodik otthonukban, ahol szeretetnek és mennyei összhangnak kellene lennie. A hétköznapi dolgok miatti vitatkozás nyomán a keserűség lelkületét ápolják. A nyílt nézeteltérés és civakodás kimondhatatlan nyomorúságot hoz az otthonba, és szétkergeti azokat, akiknek egyesülniük kellene a szeretet kötelékében. Nagyon sokan áldozták fel magukat, testüket-lelküket az oktalan házasságok által, és lefelé haladtak a romlás útján.” (Ellen G. White: Boldog otthon, Az édeni mintaotthon; Összeférhetőség c. fej.)