Jézus a békesség hirdetője

 

Fontos a békesség gondolata az Efezusi levélben, ami az „Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól” származó békesség áldásával kezdődik és végződik. (Ef 1:2. kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. /RÚF/; vö. Ef 6:23. Békesség a testvéreknek és szeretet hittel együtt az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól! /RÚF/) 

Korábban, Ef 2:11-22. Emlékezzetek tehát arra, hogy ti egykor pogányok voltatok, úgynevezett körülmetéletlenek a körülmetéltek szerint, akik viszont azért nevezik magukat így, mert testükön emberkéz által körül vannak metélve. (12) Ti abban az időben Krisztus nélkül éltetek, Izráel közösségétől elkülönítve, és mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül éltetek a világban. (13) Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közel kerültetek Krisztus vére által. (14) Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést, (15) miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve a kettőt egy új emberré teremtse önmagában. (16) Megbékéltette mindkettőt egy testben Istennel a kereszt által, miután megölte az ellenségeskedést önmagában, (17) és eljött, békességet hirdetett nektek, a távoliaknak, és békességet a közelieknek. (18) Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához. (19) Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. (20) Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, (21) akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, (22) és akiben ti is együtt épültök Isten hajlékává a Lélek által. /RÚF/ 

 (Ef 2:14-16) részében Pál úgy érvelt, hogy Krisztus megszemélyesíti a békességet, „Mert Ő a mi békességünk”, a kereszt miatt. Nemcsak leront valamit – a zsidók és a pogányok közti ellenségeskedést (Ef 2:14-15) –, hanem új emberiséget is teremt, amit a helyreállított kapcsolatok és a békesség jellemeznek. (Ef 2:15-17) Ezt a békességet nem csupán a viszály hiánya határozza meg, ez egybecseng a salom héber kifejezéssel, a teljesség és a jólét tapasztalatával is, úgy az Istennel (Róm 5:1. Mivel tehát megigazultunk hitből, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. /RÚF/), mint a többi emberrel való kapcsolatainkban. 

 Pál szerint hogyan terjeszthetik a hívők Jézusnak a békességről szóló üzenetét? 

 Ef 4:3. Igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével. /RÚF/ Ef 6:14-15. Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, (15) sarut húzva lábatokra, készen a békesség evangéliuma hirdetésére. /RÚF/ Vö. Ézs 52:7. Milyen kedves annak az érkezése, aki örömhírrel jön a hegyeken át! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet. Azt mondja Sionnak: Istened uralkodik! /RÚF/ Ézs 57:19. Megteremtem ajkán a hála gyümölcsét: Békesség, békesség közel és távol! Ezt mondja az Úr: Meggyógyítom őt! /RÚF/ 

 Róm 10:14-15. De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akiről nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? (15) És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? Amint meg van írva: „Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!” /RÚF/ Ef 2:17-19)

 Az evangéliumokban Jézus a békesség hirdetője. A tanítványokhoz intézett búcsúbeszédében megígérte nekik – és nekünk is –, hogy „Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek”. (Jn 14:27, ÚRK) Még hozzáteszi: „Azért mondtam ezeket nektek, hogy békességetek legyen énbennem. E világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én legyőztem a világot”. (Jn 16:33, ÚRK) Feltámadása után szintén ezt mondta, amikor ismét megjelent a tanítványoknak: „Békesség nektek”. (Jn 20:19, 21, 26, ÚRK) [Jn 20:19, 21, 26. Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott, ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek! (21) Jézus erre ismét ezt mondta nekik: Békesség nektek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket. (26) Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: Békesség nektek! /RÚF/]

Ef 2:17-18 szakaszában Pál határozottan kihangsúlyozza, hogy Krisztus békességről szóló üzenete túlmutat földi szolgálata idején. Ő „békességet hirdetett” mind a távolvalóknak (a pogány hívőknek még a megtérésük előtt), mind a közel levőknek. Minden hívő gazdag áldásban részesül ezt a kijelentést elfogadva.

  A béke, amiről a Mester beszélt, sokkal átfogóbb és gazdagabb, mint amit valaha el tudunk képzelni. Krisztus kész nagy dolgokat tenni értünk, kész helyreállítani a természetünket, hogy az isteni természet részesei lehessünk. Azt várja, hogy szívünket az ő végtelenül szerető szívéhez láncolhassa, hogy teljes mértékben megbékéljünk az Úrral. Nagy előjogunk megérteni, hogy Isten úgy szeret bennünket, ahogy szereti az ő Fiát. Ha hiszünk Krisztusban, a krisztusi béke birtokosaivá válunk. A Krisztus engesztelő áldozata által biztosított megbékélés a béke alapját képezi, másfelől viszont a szomorú érzelmek nem azt jelzik, hogy az isteni ígéretek teljesen hatástalanok. Ti a saját érzelmeiteket látjátok, és mivel nem minden esetben övezi fényár az utatokat, ezért egyre szorosabbra húzzátok magatokon a nehézségek ruháját. Amikor önmagatokra néztek, azt gondoljátok, hogy Isten megfeledkezett rólatok. Jézusra kell tekintenetek. Krisztus azt mondta: „Énbennem békére leltek.” Jézus Krisztussal közösségre lépve a béke területére lépünk. – Lift Him Up, 332./old. 

A válaszfalak lebontása

 

Pál szerint mit tett Krisztus azért, hogy eltörölje a „tételes parancsolatokból álló törvényt” (ÚRK)? Mi volt az indítéka? Lásd Ef 2:14-15. 

Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést, (15) miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve a kettőt egy új emberré teremtse önmagában. /RÚF

Pál valószínűleg arra a kerítésre utal, ami Izrael udvarát övezte Heródes templomában, amin a halálos fenyegetés is állt. Maga előtt látja, amint a fal leomlik és a pogányoknak teljes hozzáférést biztosít Isten tiszteletéhez. (Ef 2:18. Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához. /RÚF/) Elmondja: a kereszt minden ilyen falat lebontott, és ott értjük meg, hogy valójában egy ez a két nép – a zsidók és a pogányok.

Némelyek szerint Ef 2:14-15 szakaszában Pál azt tanítja, hogy a kereszt „eltörölte”, „félretette” a Tízparancsolatot, így a szombat parancsolatát is. Ugyanakkor az Efezusi levélben az apostol hangot ad mély tiszteletének a Tízparancsolatát iránt, amit a keresztény tanítvány életét formáló eszköznek tart. Idéz az ötödik parancsolatból [Ef 6:2-3. „Tiszteld apádat és anyádat”: ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik, (3) mégpedig ez: „hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön”. /RÚF/] és utal a többire is [pl. a hetedikre: Ef 5:3-14, 21-33. Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó, (4) se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség, mert ez nem illik, hanem inkább a hálaadás. (5) Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége Krisztus és Isten országában. (6) Senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével, hiszen éppen ezekért sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait. (7) Ne vegyetek tehát részt ezekben! (8) Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. (9) A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség. (10) Ítéljétek meg tehát, mi az, ami kedves az Úrnak, (11) és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket. (12) Mert amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen, (13) de mindaz, amit a világosság leleplez, nyilvánvalóvá lesz. (14) Mert minden, ami nyilvánvalóvá lett, az világosság.

 Ezért mondja: „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.” (21) Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. (22) Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak, (23) mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője. (24) De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben. (25) Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, (26) hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje; (27) így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt vagy ránc vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen. (28) Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti. (29) Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat, (30) minthogy tagjai vagyunk az ő testének. (31) „Az ember ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.” (32) Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom. (33) De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét. /RÚF/; a nyolcadikra, Ef 4:28. A tolvaj többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek. /RÚF/; a kilencedikre, Ef 4:25. Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak. /RÚF/; a tizedikre, Ef 5:5. Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége Krisztus és Isten országában. /RÚF/]

 Ez egybevág a törvényre vonatkozó korábbi kijelentéseivel is. (Róm 3:31. Érvénytelenné tesszük tehát a törvényt a hit által? Semmiképpen! Sőt inkább érvényt szerzünk a törvénynek. /RÚF/; Róm 7:12. A törvény tehát szent, a parancsolat is szent, igaz és jó. /RÚF/) Szót ejt a helytelen alkalmazásról, de magát a törvényt tiszteletben tartja és annak folytonosságából indul ki. Tehát szándékának egyértelmű félreértelmezése volna ezeket a verseket a Tízparancsolat eltörlésére vonatkoztatni, különösen az összes többi olyan bibliavers mellett, ami a törvény állandóságára utal.

 Pál szerint megengedhetetlen, illetve a parancsolatok mögött húzódó isteni szándéknak ellentmondó volna a törvényt úgy alkalmazni, hogy éket verjenek a zsidók és a pogányok közé, különösen ha azzal kirekesztenék az utóbbi csoportot Isten népének közösségéből és megtagadnák a hozzáférésüket az istentisztelethez. 

Ef 2:14-15 verseiben a „törvény” vagy annak ceremoniális oldalára utal, ami megkülönböztette a zsidókat a pogányoktól (ezt jelöli az apostol összetett kifejezése: „A tételes parancsolatokból álló törvényt”, ÚRK), vagy az egész ószövetségi törvényrendszerre, arra, ahogyan értelmezték, egyre bővítették és helytelenül alkalmazták, ezzel elkülönítve egymástól a zsidókat és a pogányokat. 

Az őskeresztény gyülekezet különböző nemzetiségű emberek különféle osztályából került ki... Azok szíve, akik az apostolok munkálkodása következtében megtértek: kiengesztelődött, és keresztény szeretetben forrt egybe. Előbbi előítéleteik ellenére most teljes egyetértésben éltek egymással. Sátán nagyon jól tudta, hogy amíg ez az egyetértés fennáll, nincs hatalma megakadályozni az evangélium művének haladását. Megpróbálta ezért a tagok régebbi, sajátos nézeteit a maga előnyére kihasználni, hogy a gyülekezetben egyenetlenséget szítson. A tanítványok száma növekedett. Az ellenség felkeltette azok gyanúját, akiknek azelőtt is szokásuk volt a hittestvérekre féltékenykedni, hogy a szellemi vezetőket megvádolják. „Támada a görög zsidók közt panaszkodás a héberek ellen.” – Az apostolok története, 87- 88./old.  

Megbékélés Isten ajándéka a kereszt által

 „Mert ő a mi békességünk, aki a kettőt eggyé tette, és ledöntötte a válaszfalat, az ellenségeskedést az ő testében… Megbékéltette Istennel mind a kettőt egy testben a kereszt által, megölve azon az ellenségeskedést”. (Ef 2:14, 16, ÚRK)

Igeszakaszunk, Ef 2:11-22 [Emlékezzetek tehát arra, hogy ti egykor pogányok voltatok, úgynevezett körülmetéletlenek a körülmetéltek szerint, akik viszont azért nevezik magukat így, mert testükön emberkéz által körül vannak metélve. (12) Ti abban az időben Krisztus nélkül éltetek, Izráel közösségétől elkülönítve, és mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül éltetek a világban. (13) Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közel kerültetek Krisztus vére által. (14) Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést, (15) miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve a kettőt egy új emberré teremtse önmagában. (16) Megbékéltette mindkettőt egy testben Istennel a kereszt által, miután megölte az ellenségeskedést önmagában, (17) és eljött, békességet hirdetett nektek, a távoliaknak, és békességet a közelieknek. (18) Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához. (19) Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. (20) Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, (21) akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, (22) és akiben ti is együtt épültök Isten hajlékává a Lélek által. /RÚF/] összefüggésében a kereszt három kérdésben fejt ki hatást a hívők életére: 

 1) az Istentől és a népétől egykor „távol” levő pogányok immár „közeliekké” lettek (Ef 2:13, ÚRK), mivel az Úr gyermekeivé és a zsidó hívők testvéreivé váltak (Ef 2:19); 

 2) véget vetett a zsidó és görög hívők közötti ellenségeskedésnek (görögül ekhthran, ami kapcsolatban áll az ekhthrosz, „ellenség” szóval; Ef 2:16). Krisztus keresztje megszünteti azt az állandó ellenségeskedést és háborúságot, ami miatt a zsidók és a pogányok egymás esküdt ellenségei voltak (Ef 2:17); 

 3) az ellenségeskedés helyét a megbékélés vette át. Az volt Jézus célja, hogy megbékéltesse „Istennel mind a kettőt egy testben a kereszt által, megölve azon az ellenségeskedést” [Ef 2:16, ÚRK; vö. Kol 1:19-22. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, (20) és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent a földön és a mennyben úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által. (21) Titeket is, akik egykor Istentől elidegenültetek és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, (22) most megbékéltetett emberi testében halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé. /RÚF/] 

 Hogyan kell elképzelni a megbékélést? Milyen érzés? 

Képzeljük el, hogy nagy az ellentét egy anya és a lánya között, ami ráadásul évekig egyre csak nőtt! Aztán a nagy harag eloszlik a kegyelem és a megbocsátás hullámában, majd a két fél újra egymásra talál. Ez a megbékélés. Abban a pillanatban tapasztaljuk, amikor az egyik gyülekezeti tag félretesz mindent, ami elválasztja a másiktól és szeretett testvéreként fogadja el. A másik fél pedig úgyszintén elfogadja azt, amit felkínáltak neki. A megbékélés nem technikai vagy jogi kifejezés, a megtört emberi kapcsolatok helyreállítását emeli ki. Pál még azt is bátorkodik felvázolni, hogy Krisztusnak a kereszten elvégzett hatalmas munkája nemcsak egyes emberek, hanem népcsoportok kapcsolatára is hatással van. Elképzeli, ahogyan ez a hatás az életünket átjárva lerombolja a gátakat, feloldja a köztünk kialakult viszályokat és megújítja a kapcsolatainkat egymással azzal, hogy segít jobban megértenünk egymást.

Isten törvénye

 „Végy csak oktatást az ő szájából, és vésd szívedbe az ő beszédeit!” Jób 22:22   

A természetben – a napsugárban táncoló porszemtől a magasságban keringő világokig – minden alá van vetve Isten törvényének. Világának rendje és összhangja az ezen törvények iránti engedelmességtől függ. Ugyanígy minden értelmes lény életét a szentség csodálatos elvének kell irányítania. A világmindenség jóléte is az ezekhez az elvekhez való igazodáson múlik. Isten törvénye már a világ teremtése előtt létezett. Az angyalokat a törvény elvei igazgatják, s ahhoz, hogy Földünk összhangra jusson a Mennyel, az embernek is engedelmeskednie kell az isteni rendelkezésnek. Az Édenben Krisztus az ember elé tárta a törvény utasításait, „amikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának”(Jób 38:7). Krisztus földi küldetésének célja nem a törvény eltörlése volt, hanem hogy kegyelme által visszavezesse az embert a törvény iránti engedelmességre… 

Krisztus küldetése az volt, hogy naggyá és dicsőségessé tegye a törvényt. "Az Úr igazságáért azt akarta, hogy a törvényt nagygyá teszi és dicsőségessé." (Ésa 42:21). Rá kellett mutatnia a törvény lelki jellegére és mélységes elveire, és világossá kellett tennie annak örökérvényű voltát. {AG 102.3}   

Krisztus jellemének isteni szépsége mellett a legnemesebb, leggyöngédebb ember is halvány árnyék csupán… Jézus, az Atya személyének tökéletes mása és dicsőségének tündöklése, az önmegtagadó Üdvözítő földi zarándokútján mindvégig Isten törvényének élő képviselője volt. Életében nyilvánvalóvá vált, hogy az örökérvényű törvények alapját a mennyei szeretet és a krisztusi elvek képezik. {AG 102.4}   

A Biblián keresztül Isten kinyilatkoztatta akaratát az embernek. A Biblia a jellem egyedüli tökéletes zsinórmértéke, amely az élet minden körülményében rámutat az ember kötelezettségére. {AG 102.5}   

Életünket és munkánkat úgy kell irányítanunk, hogy közben bizalommal járulhassunk Isten elé, és megnyithassuk a szívünket előtte. Számoljunk be neki szükségleteinkről, és higgyük, hogy Ő meghallgat, és ad kegyelmet és erőt a Szentírás elveinek betöltésére.{AG 102.6} 

Hitehagyás és pusztulás

 „A föld megfertőztetett lakosai alatt, mert áthágták a törvényeket, a rendelést megszegték, megtörték az örök szövetséget.” (Ésa 24,5)

„Az Egyesült Államok népe mindeddig előnyöket élvezett, de amikor korlátozzák a vallásszabadságot, elnyomják a protestantizmust és támogatják a pápaságot, bűneik mértéke betelik, s a »nemzeti hitehagyást« feljegyzik a mennyei könyvekben. E hitehagyás következménye a nemzet pusztulása lesz.” (Review and Herald, 1893. május 2.)

„A rendelettel, amely Isten törvényét megsértve a pápaság által alapított intézményt kényszeríti az emberekre, nemzetünk teljesen elszakad majd az igaz tettektől. Amikor a protestantizmus átnyújtja kezét a szakadékon, hogy megragadja a római hatalom kezét, amikor átnyúl a feneketlen mélység felett, hogy a spiritizmussal fogjon kezet, amikor e hármas szövetség nyomása alatt országunk eltiporja majd az alkotmány minden elvét, s amikor helyet adnak a pápai hamisságok és csalások gyakorlásának, akkor megtudjuk, hogy elérkezett Sátán csodatevéseinek ideje, és elközelgett a vég.” (Bizonyságtételek V., 451. o., magyar kiadás: 330. o.) 

„A spiritizmus segítségével Sátán az emberiség jótevőjének mutatkozik. Meggyógyítja a betegeket, s »egy új és dicsőbb« vallási rendszert kínál, miközben pusztító munkát végez.Kísértéseivel tömegeket tesz tönkre. A mértéktelenség elveszi az emberek józan eszét. Következménye: erkölcstelenség, érzéki bűnök, versengés, vérontás. Sátán gyönyörködik a háborúban, mert a háborúval felkelti a lélek legádázabb indulatait. Áldozatait bűnnel és vérrel átitatva sodorja az örök pusztulásba. A nemzeteket szembeállítja egymással, mert a háborúval el tudja terelni figyelmüket arról a munkáról, amely az embert felkészíti az ítélet napjára, az Istennel való találkozásra.

Sátán latba veti minden képességét, hogy amennyire csak lehetséges, úrrá legyen az elemeken, és segítségükkel lelkeket pusztítson el.” (A nagy küzdelem, 589. o., Korszakok nyomában, 524. o.)

„Amint az emberek egyre távolabbra és távolabbra kerülnek Istentől, Sátán engedélyt kap, hogy kiterjessze hatalmát az engedetlenség fiai felett. Pusztítást gerjeszt az emberek között. Zűrzavar uralkodik szárazföldön és vízen. Tűz és áradás pusztítja a vagyont és az életet. Sátán mindezzel azokat vádolja, akik nem hajoltak meg a bálvány előtt, amit felállított. Ügynökei Isten hitvalló népére, Isten parancsolatainak megtartóira mutatnak mint a bajok okozóira. Azt mondják: »Ezek az emberek ellenszegültek a törvénynek, megszentségtelenítették a vasárnapot! Ha rákényszerítenénk őket, hogy engedelmeskedjenek a vasárnaptörvénynek, megszűnnének a rettenetes ítéletek!«” (Review and Herald, 1901. július 16.) Maranatha

Kit követ a világ?

 

„Mihelyt hallották mind a népek a kürtnek, sípnak, citerának, hárfának, lantnak és mindenféle hangszernek szavát: leborultak mind a népek, nemzetségek és nyelvek, és imádták az arany állóképet, amelyet Nabukodonozor király állíttatott.” (Dán 3,7)

„A történelem megismétli önmagát. A hamis vallást felmagasztalják. A közönséges munkanapot, a hét első napját, amelynek semmiféle szentsége nincs, úgy állítják fel, akár a babiloni szobrot. Megparancsolják minden nemzetnek, népnek és nyelvnek, hogy ezt a hamis nyugalomnapot tiszteljék. Sátán szándéka, hogy semmivé tegye az Isten által alapított ünnepnapot, melyet a teremtés emlékére adott a világnak. A hamis nyugalomnap megünneplését elrendelő törvény az egész világon érvényes lesz.” (HNA Biblia-kommentár, 976. o.)

„Ha majd Amerika, a vallásszabadság országa erőszakot követ el az emberek lelkiismeretén, s a pápasággal egyesülve arra kényszeríti polgárait, hogy a hamis szombatot tiszteljék, akkor a Föld minden népét ráveszi példája követésére. (…) Más nemzetek az Egyesült Államok példáját követik majd. Bár Amerika jár majd elöl, mégis ugyanaz a válság következik el népünkre a világ valamennyi részén.” (Bizonyságtételek VI., 18., 395. o.) 

„Nemzetek fognak kimozdulni helyükről. Visszavonják a támogatást azoktól, akik az igazságosság egyedüli zsinórmértékét, a jellem egyetlen próbakövét tárják az emberek elé. Mindazok, akik nem hajtanak fejet a törvény előtt, amely a bűn embere által intézményesített hamis nyugalomnap magasztalását írja elő, nemcsak a pápaság elnyomó hatalmát érzik meg majd, hanem a protestáns világét, a fenevad képéét is.” (Selected Messages II., 380. o., Szemelvények Ellen G. White írásaiból II., 360. o.)

„Az Isten népe előtt álló gyötrelmes idő olyan hitet igényel, amely nem ingadozik. Isten gyermekeinek meg kell mutatniuk, hogy egyedül Őt imádják, és semmilyen áron, még az életük árán sem lehet őket rábírni, hogy akár a legkisebb engedményt tegyék a hamis imádat javára. Az örök Isten Igéjéhez hűséges szív előtt a bűnös, véges emberek parancsai elveszítik jelentőségüket. Az igazságnak engedelmeskednek, legyen bár börtön, száműzetés vagy halál a következménye.” (Próféták és királyok, 512–513. o., magyar kiadás: 317. o.)

Isten már megmentett benünket

[Ef 2:4-10]  (4) De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, (5) hogy minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek! – (6) és vele együtt feltámasztott, és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban, (7) hogy megmutassa az eljövendő világban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. (8) Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; (9) nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. (10) Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk. /RÚF/

Az üdvösségük nem a saját jellemtulajdonságaikban gyökerezik, hanem Isten felfoghatatlan szeretetéből fakad – abból, amit lehetetlen a szeretet tárgyának értékéből kiindulva magyarázni. Isten Krisztus Jézus által cselekszik értük irgalomban és szeretetben (Ef 2:4), feltámasztja őket a lelki halálból. Közbelépése nyomán csodálatos folyamaton mennek át, ami maga Jézus pályáját követi. A lelki halál és a felemésztő rabszolgaság elképesztő mélységéből feltámadnak és „a mennyekbe” (ÚRK) vitetnek, ahol Krisztus oldalára ülnek a világegyetem trónján. (Ef 2:5-6) Ez a villámcsapásszerű isteni közbelépés azonban nem csupán egy szempillantásra marad meg, hanem örökké tart, mert az Úr az egész örökkévalóságon át ki akarja fejezni kegyelmét irántuk. (Ef 2:7)

Ef 2:1-10 szakaszának összefoglalásában, a 8-10 versekben az apostol ismét végigmegy az eddigieken, mert szeretné, ha megértenék a mondandóját: a hívők üdvössége Isten munkája, nem az övéké. Nem tőlük ered, hanem Isten ajándékából. Nincs az az ember, aki azzal büszkélkedhetne, hogy belőle pattant ki a szikrája. (Ef 2:8-9) Hívőként Isten kegyelmének a bizonyságai vagyunk, csakis az Ő kegyelme által. Az Ő remekművei vagyunk, akiket „Krisztus Jézusban” (Ef 2:10) teremtett.

  Miért olyan fontos megérteni, hogy az üdvösségünk Istentől jön, nem a saját érdemeinkben vagy tetteinkben gyökerezik? 

 White idézet: Ilyen az isteni kegyelem, ilyen az a szeretet, amelyet már akkor tanúsított irántunk, amikor még holtak voltunk bűneinkben, amikor még elménk ellenséges gondolatokat táplált, gonosz kívánságoknak és élvezeteknek, romlott szenvedélyeknek, bűnnek és Sátánnak szolgált. Micsoda mélységes szeretetet tanúsított Krisztus, amikor eljött engesztelő áldozatul a mi vétkeinkért! A Szentlélek elvezeti az emberi lelkeket oda, hogy bűnbocsánatot nyerjenek.