Epafroditoszt csak ez a levél említi, de a néhány rövid megjegyzésből így is elég sokat megtudhatunk róla. A nevéből ítélve (ami Afrodité kultuszára utal) bizonyára pogány háttérből tért meg. Pál úgy utal rá, hogy „munkatársam”, amiből sejthető, hogy aktívan szolgált, talán az apostol mellett dolgozott Filippiben. A „bajtársam” talán olyan küzdelmekre utal, amelyeket Epafroditosznak az evangélium hirdetése során kellett kiállnia, amikor még az életét is kész volt kockáztatni.
(Fil 1:27. Csak ti Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, hogy akár odamegyek és látlak titeket, akár távol vagyok, azt halljam rólatok, hogy megálltok egy Lélekben, egy szívvel, együtt küzdve az evangélium hitéért, /RÚF/)
(Fil 2:30) mert Krisztus ügyéért került közel a halálhoz, amikor életét kockáztatta azért, hogy helyettetek szolgáljon nálam.
Epafroditoszt „küldöttnek” (görögül aposztolosz) jelölték ki Filippi gyülekezetéből, hogy Pál szolgálatára legyen a börtönben és gondoskodjon a szükségleteiről. (Fil 2:25) A filippibeli hívők rábízták a Pálnak szánt pénzajándékot is.
Fil 4:18). Átvettem mindent, és bővelkedem. Megvan mindenem, miután megkaptam Epafroditosztól, ami tőletek jött jó illatú, kedves, Istennek tetsző áldozatként. /RÚF/)
Ez az áldozatvállalás élétbevágó volt, mert a római foglyoknak minden ételt, ruhát, ágyneműt vagy egyéb szükséges dolgot a saját költségükön kellett megvásárolniuk, vagy pedig a rokonok és barátok vitték be nekik.
(ApCsel 24:23). Ugyanakkor megparancsolta a századosnak, hogy tartsák őrizetben Pált, de enyhébb fogságban, és az övéi közül senkit se akadályozzanak abban, hogy szolgálatára legyen. /RÚF/
Második római fogságának a vége felé Pál kérte Timóteust: „Igyekezzél tél előtt eljőni” és „A felsőruhámat, melyet Troásban… hagytam, jöttödben hozd el” (2Tim 4:21, 13).
Nyilván szüksége volt a vastag gyapjúkabátra a nyirkos, hideg cellában. A levelet Epafroditosznak kellett elvinnie Filippibe. (lásd Ellen G. White: Az apostolok története. 314./old.)
Talán éppen a Filippiben kialakult problémák miatt tartotta szükségesnek Pál, hogy a vártnál hamarabb visszaküldje Epafroditoszt. „Fogadjátok azért őt az Úrban teljes örömmel” (Fil 2:29) – kérte a filippibelieket. Nem akarta, hogy az ő fogsága miatt aggódjanak. Azt is kiemeli, hogy a keresztények nagyon becsüljék meg az Epafroditoszhoz hasonló embereket, nem gazdagságuk vagy társadalmi állásuk, hanem áldozatos lelkületük miatt, ahogyan Krisztus példáját követik.
(Fil 2:6-11, 29-30). aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, (7) hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; (8) megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. (9) Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, (10) hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; (11) és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. (29) Fogadjátok az Úrban teljes örömmel, és becsüljétek meg az ilyeneket, (30) mert Krisztus ügyéért került közel a halálhoz, amikor életét kockáztatta azért, hogy helyettetek szolgáljon nálam. /RÚF/;
(Lk 22:25-27). Ő így felelt nekik: A királyok uralkodnak népeiken, és akik hatalmuk alá hajtják őket, jótevőknek hívatják magukat. (26) Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál. (27) Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál. /RÚF/
Csak néhányszor fordul elő az Újszövetségben az a görög szó, ami a fordításban „megbecsüljétek”: a százados szolgája esetében, „aki annál nagy becsben volt” (Lk 7:2), aztán akiket az ünnepségeken fő helyekre ültettek, úgy tisztelték meg őket
(Lk 14:8). Ha valaki lakodalomba hív, ne ülj a főhelyre, mert lehet, hogy nálad érdemesebb embert is meghívott. /RÚF/), illetve Jézusra vonatkozóan, aki a „becses” szegletkő
(1Pt 2:4, 6). Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, azonban Isten előtt „kiválasztott és drága”; Ezért áll ez az Írásban: „Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem szégyenül meg.” /RÚF/)
Epafroditosz bizonyára igen hűséges férfi lehetett, ha ebbe a csoportba sorolták.
White idézet: A Zsidókhoz írt levél rendkívül világosan tárja elénk ezt az egyetlen célt: a keresztény futását az örök élet elnyeréséért… Irigység, gyűlölet, gyanúsítás, rágalmazás, kapzsiság – olyan terhek, akadályok, amelyeket a kereszténynek el kell vetnie, ha győztesen akarja megfutni pályáját az örökéletért. Minden bűnre csábító és Krisztusra szégyent hozó szokást vagy hajlamot le kell vetni, kerüljön bármibe... „Nem tudjátok-é” – kérdezte Pál –, „hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat?” (1Kor 9:24) Bármennyire buzgón és komolyan fáradozott is valamennyi versenyfutó, a díjat mégis csak egy kaphatta meg…
A keresztényi élet harcában ez nem fordulhat elő. A verseny végén senkit sem érhet kudarc, aki a követelményeknek mindenben megfelel… Nemcsak a gyorsé a futás, nemcsak az erős nyerhet csatát. A leggyengébb szent éppúgy elnyerheti az örökélet dicsőséges koronáját, mint a legerősebb…
Maga Pál is szigorúan önmegtartóztató életet élt, hogy ne fusson bizonytalanra, avagy csak találomra. Szava: „Megsanyargatom testemet” – szó szerint annyit jelent, hogy minden vágyat, hajlamot és szenvedélyt szigorú fegyelemmel le kell küzdeni…
Pál ugyanezt a szilárd célkitűzést szerette volna látni a korinthusi hívők életében, hogy elnyerjék az örök élet koronáját. Tudta, hogy ha el akarják érni a Krisztus által számukra kitűzött eszményt, élethosszig tartó küzdelem áll előttük, amely alól nincs felmentés. Kérte őket tehát, hogy szabályszerűen küzdjenek, igyekezzenek napról napra megszentelődni és az erkölcsi tökéletességért harcolni. Felhívta őket egyszersmind, hogy vessenek el minden terhet, és törekedjenek a tökéletességre a Krisztus Jézusban.
Azonban a kockán forgó tétre való tekintettel semmi sem csekélység, ami segíthet vagy gátolhat. Minden egyes cselekményünknek súlyos következményei vannak vagy a győzelemre vagy a vereségre. Sőt a jutalom, amelyet a győztesek elnyernek, arányos lesz a buzgalmukkal és a komolyságukkal, amelyet a küzdelembe vetettek. – ConFlict and Courage, 351./old.
Isten emberi eszközeire bízta annak munkáját, hogy bemutassák a világnak Isten jellemét, és finom, gyöngéd, irgalmas szeretete által bizonyságot tegyenek kegyelméről, bölcsességéről, jóságáról…
Az a feladatunk, hogy az Istentől Jézus Krisztusban kapott bővölködő kegyelem folytán helyreállítsuk az emberben Isten erkölcsi képmását… Igen jól meg kell ismernünk Jézust és mennyei Atyánkat ahhoz, hogy a jellemünkön keresztül bemutathassuk Őt!
A Krisztus kegyelme által megújított szív csodálni fogja isteni jellemét… Minél kevesebbet képzelünk magunkról, annál többre fogjuk becsülni a Megváltó tisztaságát és dicsőségét. Bűnös voltunk felismerése ellenállhatatlanul ahhoz hajt bennünket, akinél bocsánatot nyerhetünk; és ha szívünk tehetetlenségében hozzá vágyakozik, Ő hatalmasan megnyilatkozik. Minél inkább hozzávezet és Isten Igéjéhez bűnösségünk tudata, annál magasztosabbnak látjuk jellemét, és annál tökéletesebben tükrözzük vissza az Ő képét. – Isten csodálatos kegyelme, 229./old., augusztus 9.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése