Csak Krisztus igazi szolgája kész ennyit szenvedni az evangéliumért

 

(2Korinthus 11:1-33). Bárcsak elviselnétek tőlem egy kis esztelenséget, sőt viseljetek el engem is! (2) Mert Isten féltő szeretetével féltelek titeket: mivel eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy tiszta szűzként állítsalak benneteket Krisztus elé. (3) Félek azonban, hogy amint a kígyó megcsalta Évát ravaszságával, úgy tántorodnak el a ti gondolataitok is a Krisztus iránti őszinte és tiszta hűségtől. (4) Mert ha valaki odamegy hozzátok, és más Jézust hirdet, nem akit mi hirdettünk, vagy más lelket fogadtok be, nem akit kaptatok, vagy más evangéliumot, nem amelyet elfogadtatok, azt szépen eltűritek. (5) Pedig úgy gondolom, hogy semmivel sem vagyok alábbvaló a legfőbb apostoloknál. (6) Ha az ékesszólásban iskolázatlan vagyok is, az ismeretben nem, és ezt mindig minden tekintetben nyilvánvalóvá tettük előttetek. (7) Vagy talán bűnt követtem el, amikor megaláztam önmagamat, hogy ti felmagasztaltassatok, mert ingyen hirdettem nektek Isten evangéliumát? (8) Más gyülekezeteket fosztottam ki, amikor támogatást fogadtam el tőlük a nálatok végzendő szolgálatra. (9) Amikor pedig nálatok voltam, és hiányt szenvedtem, nem terheltem meg senkit, mert hiányomat a Makedóniából jött testvérek pótolták, és minden tekintetben tartózkodtam és tartózkodni is fogok attól, hogy terhetekre legyek. (10) Krisztus bennem levő igazságára mondom, hogy ez a dicsekvésem Akhája vidékén sem fog bennem elnémulni. (11) Miért? Mert nem szeretlek titeket? Isten jól tudja azt! (12) De, amit teszek, azt ezután is tenni fogom, hogy elvegyem a lehetőséget azoktól, akik minden alkalmat megragadnak a dicsekvésre, hogy ők olyan apostolok, mint mi. (13) Mert az ilyenek álapostolok, szélhámosok, akik Krisztus apostolainak adják ki magukat. (14) Nem is csoda, mert maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát. (15) Nem meglepő tehát, hogy szolgái is az igazság szolgáinak adják ki magukat; de a végük cselekedeteikhez méltó lesz. (16) Megint csak azt mondom, senki se tartson esztelennek, ha pedig mégis annak gondoltok, akkor esztelenként is fogadjatok el, hogy egy kissé én is dicsekedhessem. (17) Amit mondok, nem az Úr szerint mondom, hanem szinte esztelenül, a dicsekedésnek ezzel a merészségével. (18) Minthogy sokan dicsekednek test szerint, én is dicsekedni fogok. (19) Hiszen ti okosak vagytok, és szívesen eltűritek az eszteleneket: (20) mert eltűritek, ha valaki leigáz titeket, ha valaki élősködik rajtatok, ha valaki zsákmányul ejt titeket, ha valaki hatalmaskodik rajtatok, ha valaki arcul üt benneteket. (21) Szégyenkezve szólok, minthogy ehhez mi gyengék voltunk. De ha valaki merész valamiben – esztelenül szólok –, merész vagyok én is. (22) Héberek ők? Én is. Izráeliták? Én is. Ábrahám utódai? Én is. (23) Krisztus szolgái? Esztelenül szólok: én még inkább, hiszen többet fáradoztam, többször börtönöztek be, igen sok verést szenvedtem el, sokszor forogtam halálos veszedelemben. (24) Zsidóktól ötször kaptam egy híján negyven botütést, (25) háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor szenvedtem hajótörést, egy éjt és egy napot hányódtam a tenger hullámain. (26) Gyakran voltam úton, veszedelemben folyókon, veszedelemben rablók között, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztaságban, veszedelemben a tengeren, veszedelemben áltestvérek között, (27) fáradozásban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhezésben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben. (28) Ezeken kívül még ott van naponkénti zaklattatásom és az összes gyülekezet gondja. (29) Ki erőtlen, hogy vele együtt ne volnék én is erőtlen? Ki botránkozik meg, hogy ne égnék én is? (30) Ha dicsekednem kell, a gyengeségeimmel fogok dicsekedni. (31) Az Úr Jézus Istene és Atyja, aki áldott örökké, tudja, hogy nem hazudok. (32) Damaszkuszban Aretász király helytartója őriztette a damaszkusziak városát, hogy elfogjanak engem. (33) Ablakon át kosárban eresztettek le a falon, és megmenekültem a kezéből. /RÚF/ 

Miután Pál a hamis tanítókat Sátán eszközeinek nevezte (2Kor 11:1-15), úgy tesz, mint ők: dicsekszik egy keveset, mint egy „esztelen” (2Kor 11:16-21), hogy a korinthusiak belássák, mennyire értelmetlen dolog a hamis tanítók beszédére hallgatni. Amennyiben a gyülekezet nagyra tartja őket, Pálról még különb véleményt kell alkotniuk. Az evangéliumért vállalt szenvedései mutatják, hogy hűséges szolgája volt Krisztusnak. (2Kor 11:22-23) 

Pál éppen úgy zsidó, mint a hamis tanítók (2Kor 11:22), viszont a Krisztusért végzett szolgálata felülmúlja az övékét. (2Kor 11:23) „Krisztus szolgái?” – teszi fel a kérdést, és a válasz: „én még inkább”. Sokkal többet dolgozott, többször bebörtönözték, keményebben megverték. 

És ez még nem minden! A szenvedéseinek listájában szerepel, hogy öt alkalommal kapott harminckilenc botütést (2Kor 11:24), megvesszőzték, megkövezték, hajótörést szenvedett, veszélybe került mély vízben (2Kor 11:25), valamint út közben, folyókon, rablók között, honfitársai és a pogányok között, zsúfolt városokban, elhagyatott vidékeken, tengeren, hamis hívők között. (2Kor 11:26), fárasztó, nehéz munkát végezett, álmatlan éjszakái voltak, éhezett, szomjazott, nem volt elegendő étele, kellő ruházat nélkül fázott. (2Kor 11:27) És ha mindez még nem lett volna elég, a gyülekezetek miatti aggodalma mély lelki gyötrelmet okozott neki. (2Kor 11:28) 

Csak Krisztus igazi szolgája kész ennyit szenvedni az evangéliumért. Ha Pál valóban a szenvedéseivel akart volna dicsekedni, volt elég sok minden, amit felsorolhatott. Viszont a levél következő szakasza rámutat, hogy nem azzal dicsekedett, amit Krisztusért megtett, hanem azzal, amit Krisztus tett meg érte. Jól tudta, hogy Isten hatalma jobban megmutatkozik az ember gyengesége által 

(2Kor 12:9-10). De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. (10) Ezért Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban, mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős. /RÚF/

Isten tövist adott Pál testébe ...

(2Kor 12:7). még a kinyilatkoztatások különleges nagysága miatt sem. Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam. /RÚF/

... amivel valójában megvédte attól, hogy a tetteivel dicsekedjen, így alázatos maradt. Tisztában volt gyengeségével, azzal, hogy Isten erejére kell hagyatkoznia, még többre és többre van szüksége az Úr kegyelméből és irgalmából. 

White idézet: Vajon a nagy apostol valós áldozatot vállalt, amikor farizeusi státuszát felcserélte Krisztus evangéliumára? A válasz: Nem! Fenntartások nélkül mondott le gazdagságról, barátokról, társadalmi beosztásról és dicsőségről, de még az őt őszintén szerető rokonokról is. Elhatározta, hogy nevét és életét egy olyan néphez láncolja, amelyet korábban alacsonyabb rendűnek tartott, ám Krisztusért kész volt elszenvedni bármilyen veszteséget. 

Többet szenvedett bármelyik tanítványnál. Megbotozták, megkövezték, hajótörést szenvedett, és többszörösen került halálos veszedelembe. Veszélyben volt szárazföldön és tengeren, a városokban és a pusztában, rablók és saját nemzettársai törtek az életére. Állandó gyengeség, fájdalmak és kimerülés mellett is folytatta munkáját, néha még megfelelő ruházata sem volt… Amikor a vérszomjas Néró elé vitték, senki sem állt ki érte… 

De vajon értékes idejét Pál az általa elszenvedett súlyos visszaélések elbeszélésére pazarolta? Nem. Épp ellenkezőleg, az emberek figyelmét magáról Jézusra terelte. Nem saját boldogságáért élt, mégis boldog volt… „Felettébb való az én örömem minden mi nyomorúságunk mellett”. (2Kor 7:4) Életének utolsó napjaiban, tudva azt, hogy mártírhalál vár rá, elégtétellel jelentette ki: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam”. (2Tim 4:7) A teljes munkásságát ösztönző jövendőbeli halhatatlanságra emelte a tekintetét, és hite teljes bizonyosságával mondotta: „Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró.” Végül pedig ő, aki másokért élt, teljesen megfeledkezett önmagáról: „Nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az ő megjelenését.” Micsoda nemes hit! 

Ezt az élő példát kell követnie minden igaz kereszténynek. Pál Isten dicsőségére élt… „Mert nékem az élet Krisztus”. (Fil 1:21) – Our High Calling, 363./old. 

Mindazok, akiket a Szentlélek már átitatott, úgy szeretnek, mint ahogy Krisztus szeretett. Az az alapelv, amely Krisztus munkálkodását és szeretetét meghatározta, fogja őket is munkájukban irányítani, és szeretetre ösztönözni egymással való minden ténykedésükben és egymás iránt tanúsított magatartásukban. 

Ez a szeretet a nyilvánvaló bizonyítéka tanítványságuknak. „Erről ismer meg mindenki – mondta Jézus –, ha egymást szeretni fogjátok.” (Jn 13:35) Mikor az embereket nem a kényszer vagy az önérdek köti egymáshoz, hanem a szeretet, akkor életükben egy olyan befolyás érvényesülése mutatkozik meg, amely felette áll minden emberi befolyásnak. Ahol ez az egység megvan, az annak a bizonyítéka, hogy ott Isten képmása helyre lett állítva az emberekben, és szívükben új életelvek gyökereztek meg. Ez még abban is megmutatkozik, hogy az isteni természet ellenáll a gonoszság levegőbeli hatalmasságainak, és hogy Isten kegyelme legyőzi az ember szívében lakozó önzést. 

Ez a szeretet, mikor nyilvánvalóvá lesz az egyházban, biztosan kiváltja Sátán haragját. Krisztus nem valami könnyű életutat jelölt ki tanítványai számára. „Ha gyűlöl titeket a világ – mondta Jézus –, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt tinálatoknál. Ha e világból volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé; de mivelhogy nem vagytok e világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ. Emlékezzetek meg ama beszédekről, amelyeket én mondtam néktek. Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet megtartottátok, a tiéteket is megtartják majd. De mindezt az én nevemért cselekszik veletek, mivelhogy nem ismerték azt, aki küldött engem.” (Jn 15:18-21) Nehéz akadályokkal szemben kell továbbvinni és továbbadni az evangéliumot, ellenállás, veszedelem, veszteség és szenvedés közepette. Azok azonban, akik ezt a munkát, szolgálatot végzik, Mesterük nyomdokaiban járnak. – Lift Him Up, 298./old.