Leveleiben Pál tizenkétszer nevezi magát apostolnak.
(Róm 1:1-2). Pál, Krisztus Jézus szolgája, elhívott apostol, akit Isten kiválasztott arra, hogy hirdesse evangéliumát, (2) amelyet prófétái által a szent iratokban előre megígért, /RÚF/
verseiben apostoli elhívását és prédikációit az ószövetségi prófétákéhoz kapcsolja. A pogányok apostolaként utal magára.
(Róm 11:13). Ezt pedig nektek mondom, a népeknek: amennyiben tehát én a népek apostola vagyok, az válik szolgálatom dicsőségére, /RÚF/
Másutt pedig kijelenti: „Jézus Krisztusnak Isten akaratából elhívott apostola” (1Kor 1:1)
Eltérően az ószövetségi papoktól, akiknek tiszte apáról fiúra szállt, az apostolokat Isten a maga tetszése szerint választotta ki. Amikor vitatták Pál apostolságát, ő érvekkel támasztotta alá elhívását.
(1Kor 9:1-2). Nem vagyok szabad? Nem vagyok apostol? Nem láttam Jézust, a mi Urunkat? Nem az én munkám eredménye vagytok-e ti az Úrban? (2) Ha másoknak nem volnék is apostola, nektek bizony az vagyok, mert apostolságom pecsétje ti vagytok az Úrban. /RÚF/
Apostolságáról elmondta, hogy az egyház Alapkövére, Krisztus munkájára épült.
(Ef 2:20). Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, /RÚF/
Az apostolok az isteni kijelentések fogadóiként az ihletésnek a prófétákéval egyező szintjét nyerik.
(Ef 3:1-5). Ezért vagyok én, Pál Krisztus Jézus foglya értetek, a pogányokért. (2) Ha ugyan hallottatok arról, hogy Isten kegyelme milyen szolgálatot bízott rám a ti javatokra, (3) amikor kinyilatkoztatásával megismertette velem a titkot, ahogy előbb röviden megírtam. (4) Ha elolvassátok, megtudhatjátok belőle, hogyan értem én Krisztus titkát, (5) amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most kinyilatkoztatta szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által: /RÚF/
(2Pt 3:1-2). Ez már a második levél, szeretteim, amelyet hozzátok írok: ezekben emlékeztetés által ébresztgetem tiszta gondolkozásotokat, (2) hogy eszetekbe jussanak a szent próféták előre megmondott szavai és apostolaitoknak az Úrtól és Üdvözítőtől kapott parancsolatai. /RÚF/
verseiben Péter elmondja a prófétákról, hogy ők előbb léptek fel, a szavaik fontosak, ugyanakkor már az apostolok tekintélye is hasonló az övékhez. Ezekben a versekben utal az ó- és újtestamentumi időkre. Talán úgy tűnhet, hogy a próféták az ószövetségi korban voltak Isten hírnökei, az apostolok pedig az újszövetségi időben, viszont ekkor is voltak olyanok, akik prófétáltak, megkapták a prófétaság ajándékát, de nem voltak apostolok. Az újszövetségi korban a prófétaság ajándéka nem korlátozódott csak az apostolokra, és nem volt minden apostol próféta.
(ApCsel 15:32). Júdás és Szilász, akik maguk is próféták voltak, sok beszéddel buzdították és erősítették a testvéreket. /RÚF/
Az apostolok és próféták tevékenysége hogyan kötődött Krisztushoz és az egyházhoz?
(Ef 2:20). Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, /RÚF/
(Ef 3:5) amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most kinyilatkoztatta szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által: /RÚF/
Az Újszövetségben az apostolokat olvasva azt is tudjuk, hogy Jézus állt a középpontjában szinte minden írásuknak. Figyelmük fókuszában az Ő élete, halála, feltámadása, főpapi szolgálata és visszajövetele állt.
A Biblia az egyetlen hiteles feljegyzése az apostolok és próféták azon szavainak, amelyek Jézusra, az életére, a tetteire vonatkoznak. Ezek szerint a hitünk tekintetében miért kell a Bibliát tartanunk a legfőbb tekintélynek?
White idézet: Az Úr Jézus megpróbálja az emberi szíveket irgalmasságának és bőséges kegyelmének bemutatásával. Olyan bámulatos átalakulások történnek általa, hogy Sátán… csak áll ott, mint egy mesterkedéseivel és téveszméivel szemben bevehetetlen erőd előtt. Ez számára érthetetlen rejtélyt jelent. Isten angyalai… csodálkozva és örömmel nézik, hogy az elbukott emberek, akik korábban még a harag gyermekei voltak, Krisztus nevelése által az isteni hasonlóság szerinti jellemet alakítanak ki, hogy az Úr fiai és lányai legyenek, és fontos szerepet töltsenek be a mennyei tevékenységekben és örömökben.
Az Úr azért adott képességeket és áldásokat egyházának, hogy a maga teljességének képét mutassa be a világnak, és hogy teljes legyen egyháza benne egy másik, az örök világ és a földi törvényeknél magasabb rendű törvények állandó képviselésében. Így lesz az egyháza isteni minta szerint épült közösség…
Krisztus bőségesen adott lehetőségeket egyházának, hogy nagy, dicsőséges nyereséget kapjon megváltott, megvásárolt tulajdonától. Mivel az egyház Jézus igazságával van felruházva, az ő letéteményese, melyben irgalmának, szeretetének és kegyelmének gazdagsága jelenik meg teljesen és tökéletesen. Közbenjárói imájában tett kijelentése – hogy az Atya szeretete olyan nagy irántunk, mint iránta, az egyszülött Fiú iránt, és hogy mi ott leszünk vele, ahol Ő van, örökre eggyé válva vele és az Atyával – lenyűgözi a mennyei seregeket, és ez az ő nagy boldogságuk. Szentlelkének gazdag, teljes és bőséges ajándéka olyan lesz egyháza számára, mint egy védelmező tűzfal, melyen a pokol erői sem képesek áttörni. Jézus úgy tekint népére szeplőtlen tisztaságukban és makulátlan tökéletességükben, mint szenvedéseinek, megaláztatásainak és szeretetének jutalmára és az ő, Krisztus, a nagy középpont dicsőségének meghosszabbítására, melyből minden dicsőség sugárzik. – Mennyei helyeken, 279./old. (október 2.)
Az apostoli korszak óta napjainkig sohasem szünetelt Isten templomának építése. Visszapillanthatunk a letűnt évszázadokra, és láthatjuk, hogy az épület élő kövei, mint fénysugarak világítottak a tévelygés és babona sötétségén át. Ezek az értékes drágakövek az örökkévalóságon át mindig fokozódó fénnyel fognak világítani, hogy bizonyítsák Isten igazságának hatalmát. E finomra csiszolt kövek ragyogó fénye rávilágít a világosság és a sötétség, az igazság aranya és a tévelygés salakja közötti éles ellentétre.
E templom építésében része volt Pálnak, a többi apostolnak, valamint az összes, azóta élt igazaknak. De az épület még mindig nem kész. Ránk, akik ebben a korszakban élünk, nagy feladat vár. Az alapzatra olyan anyagot kell raknunk, mely a tűzpróbát kiállja: aranyat, ezüstöt és drágaköveket, „a templom mintájára kifaragott oszlopokat” (Zsolt 144:12). Akik így építenek Istennek, azokhoz Pál apostol bátorító és intő szavakat intéz: „Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmát veszi.” (1Kor 3:14-15) Az a keresztény, aki hűen tárja fel az élet Igéjét, aki a szentség és békesség útjára vezet nőket és férfiakat, olyan anyagot helyez az alapzatra, mely mindörökké megmarad. Isten országában pedig bölcs építőmesterként fogják tisztelni. – Krisztusi élet, 224./old. (július 28.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése