Az Isten dicsőségére teremtett ember

 „Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekszetek, mindent az Isten dicsőségére műveljetek.” (1Kor 10:31) {AG 344.1}

Isten a maga dicsőségére teremtette az embert, hogy próbája után az emberi család eggyé válhasson a mennyei családdal. Isten célja az volt, hogy az emberi családdal népesítse be a Mennyet, ha engedelmesnek bizonyul minden szava iránt. Ádámnak át kellett esnie a próbán, hogy világossá váljon, vajon a hűséges angyalokhoz hasonlóan engedelmes kíván-e lenni, vagy az engedetlenséget választja. Ha kiállta volna a próbát, leszármazottait csakis hűségre tanította volna. Értelme és gondolatai olyanok lettek volna, mint Isten értelme és gondolatai… {AG 344.2}

Saját jellemének megfelelően, Isten tisztának és egyenesnek teremtette Ádámot. Az első Ádámban nem éltek romlott és gonoszságra való hajlamok. Olyan hiba nélküli volt, mint az Isten trónja előtt álló angyalok. Ezek a dolgok megmagyarázhatatlanok, de sok minden, amit most nem tudunk megérteni, magyarázatot nyer majd akkor, amikor úgy látunk, ahogyan Ő lát minket, és úgy ismerünk, ahogyan Ő ismer. {AG 344.3}

Az ősi szentekkel kapcsolatban az Ige, hogy Istent nem szégyellték Istenüknek nevezni (Zsid 11:16). Nem világi vagyonszerzésre áhítoztak, és nem világi tervekben és nagyravágyásban keresték a boldogságukat, hanem mindenüket Isten oltárára helyezték. Isten országának építésére rendezték be az életüket. Kizárólag Isten dicsőségének éltek, és félreérthetetlenül kijelentették, hogy vándorokként és jövevényekként élnek a Földön. Jobb haza után törekednek, tudniillik a mennyei után. Életükkel hirdették hitüket. Isten rájuk bízhatta igazságát és azt, hogy a világ rajtuk keresztül ismerje meg az akaratát. {AG 344.4}

De ma hogyan tartja fönn Isten hitvalló népe nevének becsületét. Hogyan ismeri fel a világot, hogy különleges nép vagyunk? Milyen bizonyítékokat szolgáltatunk arra, hogy a mennyei haza polgárai vagyunk?… {AG 344.5}

Puritán tisztaságnak és egyszerűségnek kellene jellemeznie mindazok lakását és ruházkodását, akik hisznek a mai időkre szóló ünnepélyes igazságban… Ruházatunknak, lakásunknak és szavainknak bizonyságot kell tennie az Istennek való odaszentelődésünkről. Micsoda erő kísérné azokat, akik ekként tanúsítják, hogy mindenről lemondtak Krisztusért. {AG 344.6}   

E.G.W.

Isten dicsősége

 

„Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles Föld az Ő dicsőségével!” (Ésa 6:3) {AG 343.1}

A Teremtője kezéből kikerült Éden és az egész Föld is rendkívül szép volt. A bűn és a halál leghalványabb árnyéka sem rontotta meg a nagyszerű teremtést. Isten dicsősége elborította az eget, és dicséretével megtelt a Föld (Hab 3:3); amikor együtt örvendeztek a hajnalcsillagok (az angyalok), és Istennek fiai vigadoztak (Jób 38:7). Így a Föld kifejező jelképe volt annak, aki „nagy irgalmasságú és igazságú” (2Móz 34:6). Az Úr a saját képmására alkotott embernek a tanulmányozásra is szánta a Földet.

 

Az Éden azt példázta, hogy Isten kívánsága szerint milyennek kellett lennie az egész Földnek. Isten azt akarta, hogy bolygónk olyan legyen, mint az Éden. Azt akarta, hogy a szaporodó emberiség olyan otthonokat és iskolákat alapítson, amilyeneket Ő adott. Így az idő folyamán az egész Földet betölthették volna azok az otthonok és iskolák, ahol Isten kijelentéseit és műveit tanulmányozzák, és ahol a tanulók a végtelen korszakokon át egyre jobban visszatükrözik az Ő dicsőségének fényét. {AG 343.2}

Amikor Ádám kikerült Teremtője kezéből, fizikai, szellemi és lelki alkatában magán viselte Alkotójának képmását. „...Isten az embert az Ő képére, Isten képére teremté...” (1Móz 1:27), és az volt a szándéka, hogy minél tovább él az ember, annál tökéletesebben mutassa be az Ő képmását, és sugározza vissza dicsőségét. Minden képessége kifejlődhetett; befogadóképessége és életereje növekedett. Roppant széles látóhatár tárult a szeme elé. Dicső terület nyílt meg kutatásai számára. A látható világ titkai, „...a tökéletes tudásnak csudái...” (Jób 37:15) tanulásra késztetnek bennünket. 

 Ádám abban a kiváltságban részesült, hogy szemtől szembe, közvetlenül érintkezett Teremtőjével. Ha hű maradt volna Istenhez, ez a kiváltság örökre az övé maradt volna. Az örökkévalóságon át az ismeret új kincseit, a boldogság friss forrásait fedezte volna fel, ami által egyre világosabban látta volna Isten bölcsességét, hatalmát és szeretetét. Egyre jobban elérte volna teremtésének célját, és egyre jobban visszasugározta volna a Teremtő dicsőségét. {AG 343.3} 

E.G.W.

Krisztus szolgálatában élni

 „Krisztus kortársai nem értették meg küldetését… Az emberei hagyományok, szabályok és előírások elrejtették előlük azokat a tanításokat, amelyekre Isten meg akarta őket tanítani. E szabályok és hagyományok eltakarták előlük az igaz vallás értelmét, és akadályozták őket gyakorlásában. Amikor Krisztus személyében elérkezett a Valóság, nem ismerték fel benne az előképek beteljesítőjét, az árnyékszolgálatok lényegét. A Valóságot elvetették, és az előképekhez, hiábavaló szertartásaikhoz ragaszkodtak. Isten Fia eljött, de ők továbbra is jelet kértek. A »Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa!« (Mt 3:2) üzenetre válaszként csodát követeltek. Krisztus evangéliuma botránkozás köve volt számukra, mert Üdvözítő helyett jeleket kívántak. Azt hitték, hogy a Messiás hatalmas győzelmekkel fogja bizonyítani jogait, és a földi királyságok romjain felállítja birodalmát. Erre a váradalmukra Krisztus a magvetőről szóló példázattal válaszolt. Isten országa nem fegyveres erővel, nem erőszakos beavatkozással diadalmaskodik, hanem azáltal, hogy új életelvet plántál az emberi szívekbe” (Ellen G. White: Krisztus példázatai, 18./old.)

 „Az egyháznak hűséges Kálebekre és Józsuékra van szüksége, akik Isten egyszerű engedelmességi feltételei alapján készek elfogadni az örök életet. Gyülekezeteink szenvednek munkások nélkül. A világ a mi földünk. Misszionáriusokra van szükség a városokban és a falvakban, ahol a bálványozás befolyása még annál is erősebben megkötözi az embereket, mint az ókori Keleten élt pogányokat, akik még sosem látták az igazság fényét. Eltűnt a gyülekezetekből az igazi missziós lelkület, amely igazán nemessé teszi a hitvallást. Az emberek szívét már nem hevíti a mások iránti szeretet, nem hajtja őket a vágy, hogy lelkeket vezessenek Krisztushoz. Őszinte munkásokra van szükség. Nincs immár senki, aki válaszolna a mindenhonnan felhangzó kiáltásra: »Ide gyertek… segítsetek nekünk«”? (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 4. köt. 156./old.)

Józsué élete előrevetítve a Messiás tevékenységét

 

(ApCsel 20:32). Most pedig Istenre bízlak titeket és kegyelme igéjére, akinek van hatalma arra, hogy építsen és örökséget adjon a szentek közösségében. /RÚF/

(2Kor 10:3-5). Mert testben élünk, de nem test szerint hadakozunk; (4) hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására. (5) Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre /RÚF/

(Ef 6:10-12). Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. (11) Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. (12) Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. /RÚF/

(1Tim 1:18). Ezt a parancsot kötöm a lelkedre, fiam, Timóteus, hogy a rólad szóló korábbi próféciák alapján harcold meg a nemes harcot. /RÚF/

(2Tim 4:7). Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam /RÚF/

 Az Újtestamentum írói a Józsué-tipológiában felismerik az ekkléziológiai (egyházi) teljesedést. Krisztus testének, az egyháznak a tagjai bekapcsolódnak a lelki küzdelembe, amely a gonosz erői ellen zajlik; ugyanakkor élvezik Isten kegyelmének nyugalmát 

(Zsid 4:9-11). A szombati nyugalom tehát még ezután vár Isten népére. (10) Aki ugyanis bement Isten nyugalmába, maga is megnyugodott a munkáitól, mint Isten is a magáétól. (11) Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugalomba, hogy senki el ne essék az ehhez hasonló engedetlenség következtében. /RÚF/; 

... és lelki örökségük minden áldását.

(Kol 3:24). tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget. Az Úr Krisztusnak szolgáljatok! /RÚF/

(1Pét 1:4). arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra. /RÚF/

(Jel 20:9). És felvonultak a föld színén, és bekerítették a szentek táborát és a szeretett várost, de tűz szállott alá az égből, és elpusztította őket. /RÚF/

(Jel 21:3). Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük /RÚF/

 Józsué előképének maradéktalan és végső teljesedése Jézus Krisztus második eljövetelével bontakozik ki (apokaliptikus/eszkatológiai szakasz).

 Józsué élete olyannyira tükrözte Isten jellemét, hogy életének bizonyos aspektusai prófétai jelleget öltöttek, előrevetítve a Messiás tevékenységét és személyét.

 Mi viszont már a Messiás eljövetele után élünk. Szolgálatát nem kell előképként szemlélni, viszont megvan az a kiváltságunk, hogy visszatükrözzük jellemét – a dicsőséget, amire Krisztus vágyott, hogy megossza a tanítványokkal 

(Ján 17:22). Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk /RÚF/

... és ami a mienk lehet jellemének szemlélése által. 

(2Kor 3:18). Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre. /RÚF/

 Minél többet elmélkedünk Jézusról, annál inkább tükrözhetjük jellemének szépségét. Mindez annyira alapvető, hogy a Krisztussal való mindennapi járásunknak erről kellene szólnia. Ezért olyan fontos az Igével töltött idő minden egyes nap. Ezért is kell időt szánnunk Jézus életének, jellemének és tanításainak tanulmányozására. Szemlélés által igenis változunk.

 Józsué, az előkép megkérdezte az izraelitáktól: „Meddig vártok még azzal, hogy elmenjetek, és birtokba vegyétek azt a földet, amelyet nektek adott az ÚR, atyáitok Istene” (Józs 18:3, ÚRK)? Hogyan tenné fel ezt a kérdést ma Jézus, akire Józsué előképként mutatott?

 White idézet: Jézus a védőügyvédünk, főpapunk és közbenjárónk. Abban a helyzetben vagyunk, mint az izraeliták az engesztelés napján. Miután a főpap belépett a szentélybe, amely azt a helyet jelképezte, ahol jelenleg a mi főpapunk közbenjár értünk, és meghintette a vérrel az irgalom trónusát, a külső pitvarban beszüntették az engesztelő áldozatok bemutatását. Miközben a pap Isten előtt szolgált, minden szívnek meg kellett aláznia magát, és bűnbocsánatért kellett könyörögnie.

 Krisztus halálában a jelkép találkozott a valósággal, mivel a bárány leöletett a világ bűneiért. Nagy főpapunk egyedül hozta meg ezt a drága áldozatot üdvösségünk érdekében. Amikor önmagát adta a keresztre, tökéletes engesztelést adott az emberek bűneiért. Most pedig a külső pitvarban állunk, és várjuk az áldott és dicsőséges reménységet, a mi Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztusunk megjelenését. A pitvarban többé nem kell áldozatot bemutatnunk, hiszen főpapunk már a szentélyben szolgál. Közbenjáróként és védőügyvédként Krisztusnak nincs szüksége egyetlen ember erényeire vagy közbenjárására sem. Ő egyedül hordozza a bűnöket, egyedüli áldozat a bűnökért. Csak Őt kell imádni és Őt kell megvallani, aki egyszer s mindenkorra belépett a szentélybe. Ő fogja üdvözíteni mindazokat, akik hittel járulnak elé. „Mindenha él, hogy esedezzék érettünk.” ...

 A legélesebb elméjű teremtett lény sem értheti meg Istent; a legpallérozottabb nyelv sem tudja megmagyarázni Őt… Az embernek egyetlen védője, egyetlen közbenjárója van, akinek jogában áll megbocsátani a bűnöket. Hát hogy ne teljen meg a szívünk hálával az iránt, aki Jézust adta engesztelő áldozatul a bűneinkért? Gondolatban mélyüljetek el abban a szeretetben, amelyet irántunk tanúsított az Atya, és amit kifejezett irányunkban. Ez a szeretet felbecsülhetetlen, mivel nincs ahhoz méltó mérce. Megmérhetjük-e a végtelen? Csupán annyit tehetünk, hogy a Golgotára, a világ megalapítása óta megöletett Bárányra mutatunk...

 A bűnös és Krisztus között nincs szükség közvetítőre… Maga Krisztus a mi védőügyvédünk. Ami az Atya a Fiú számára, ugyanaz az Atya azok számára is, akiket az ő Fia emberi testben képviselt itt, ezen a földön. Munkásságának minden területén Krisztus az Atya képviselőjeként járt el. Helyettesünkként és üdvöségünk zálogaként élt. Úgy munkálkodott, ahogy elvárja követőitől, hogy munkálkodjanak: önzetlenül, minden embert értékelve, akikért Ő szenvedett és meghalt. – Lift Him Up, 319./old.

Beteljesülés

Józsué történetét a tipológia prizmáján keresztül kell látnunk. A háborúk, amelyeket vezetett, történelmi események, fontos részét képezik Izrael történelmének. A céljuk az volt, hogy Izrael birtokba vegye az ígéret földjét, ahol békében élvezhetik a számukra biztosított örökrészt és az Isten törvényei által megalapozott elvekre egy új társadalmat hozhatnak létre.

 Az Ótestamentum későbbi írói, mint Ézsaiás, felvázolják a Messiás munkáját, amelynek szintén része, hogy „szétoszd az elpusztult örökséget” (Ézs 49:8), /ÚRK/. Ugyanazt a terminológiát használja, mint ami gyakran megjelenik Józsué könyvében. Józsué feladata az volt, hogy szétossza a földet az izraeliták között, a Messiás pedig úgy jelenik meg, mint az új Józsué, aki az új Izrael lelki örökségét jelöli ki.

 (Zsid 3:7-19). Ezért, amint a Szentlélek mondja: „Ma, ha az ő szavát halljátok, (8) ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés napján a pusztában, (9) ahol megkísértettek engem őseitek, próbára tettek, bár látták tetteimet negyven éven át. (10) Ezért megharagudtam erre a nemzedékre, és ezt mondtam: Tévelygő szívű ez a nép, mert nem ismeri az én utaimat. (11) Meg is esküdtem haragomban, hogy nem mennek be az én nyugalmam helyére.” (12) Vigyázzatok, testvéreim, senki ne szakadjon el közületek az élő Istentől hitetlen és gonosz szívvel. (13) Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy a bűn csábítása közületek senkit meg ne keményítsen. (14) Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha azt a bizalmat, amely kezdetben élt bennünk, mindvégig szilárdan megtartjuk. (15) Mert amikor ezt mondja az Írás: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor”, (16) azt kérdezzük: kik keseredtek el, amikor ezt hallották? Nemde mindazok, akik Mózes vezetésével kijöttek Egyiptomból? (17) És kikre haragudott Isten negyven éven át? Nem azokra, akik vétkeztek, akiknek a teste elhullott a pusztában? (18) És kiknek esküdött meg, hogy nem mennek be nyugalma helyére, ha nem azoknak, akik engedetlenekké váltak? (19) Látjuk is, hogy nem mehettek be hitetlenségük miatt. /RÚF/ 

(Zsid 4:1-11). Mivel még nem teljesedett be az ő nyugalmába való bemenetel ígérete, gondosan ügyeljünk arra, hogy közülünk senki le ne maradjon erről. (2) Mert nekünk is hirdették az evangéliumot, mint azoknak is; de nekik nem használt a hirdetett ige, mivel nem párosult hittel azokban, akik hallgatták. (3) Mi, akik hiszünk, bemegyünk abba a nyugalomba, amint megmondta Isten: „Ezért megesküdtem haragomban, hogy nem mennek be az én nyugalmam helyére.” Jóllehet munkái készen voltak a világ teremtése óta, (4) és valahol így szól az Írás a hetedik napról: „És megnyugodott Isten a hetedik napon minden munkája után.” (5) Itt viszont ezt mondja: „Nem mennek be az én nyugalmam helyére.” (6) Mivel tehát még várható, hogy némelyek bemennek abba, és akiknek előbb hirdették az evangéliumot, nem mentek be engedetlenségük miatt, (7) egy napot ismét „mának” jelöl ki. Dávid által hosszú idő múlva így szól, ahogyan előbb is mondtuk: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!” (8) Mert ha Józsué bevitte volna őket a nyugalom helyére, nem szólna azután egy másik napról. (9) A szombati nyugalom tehát még ezután vár Isten népére. (10) Aki ugyanis bement Isten nyugalmába, maga is megnyugodott a munkáitól, mint Isten is a magáétól. (11) Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugalomba, hogy senki el ne essék az ehhez hasonló engedetlenség következtében. /RÚF/

 Az Újszövetség írói Jézus Krisztus szolgálatának számos aspektusát Józsué munkásságával hozták kapcsolatba. Amint Józsué a pusztában töltött negyven év után lépett be Kánaánba, az antitipikus Józsué, Jézus, a pusztában töltött negyven nap után lép be földi szolgálatába 

(Mt 4:1-11). Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. (2) Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. (3) Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré! (4) Ő így válaszolt: Meg van írva: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” (5) Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, (6) és így szólt hozzá: Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: „Angyalainak parancsot ad, és kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” (7) Jézus ezt mondta neki: Viszont meg van írva: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” (8) Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, (9) és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem. (10) Ekkor így szólt hozzá Jézus: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (11) Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki. /RÚF/;

  (Lk 4:1-13). Jézus Szentlélekkel telve visszatért a Jordántól, és a Lélek indítására a pusztában tartózkodott (2) negyven napon át, miközben kísértette az ördög. Nem evett semmit azokban a napokban, de azok elmúltával megéhezett. (3) Az ördög pedig így szólt hozzá: Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré. (4) Jézus így válaszolt neki: Meg van írva, hogy „nem csak kenyérrel él az ember”. (5) Ezután felvitte őt az ördög, megmutatta neki a földkerekség minden országát egy szempillantás alatt, (6) és ezt mondta neki: Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. (7) Ha tehát leborulsz előttem, tied lesz mindez. (8) Jézus így válaszolt neki: Meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj.” (9) Ezután elvitte őt az ördög Jeruzsálembe, a templom párkányára állította, és ezt mondta neki: Ha Isten Fia vagy, vesd le innen magad, (10) mert meg van írva: „Megparancsolja angyalainak, hogy őrizzenek téged, (11) és kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” (12) Jézus így válaszolt neki: Megmondatott: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet.” (13) Amikor mindezek a kísértések véget értek, eltávozott tőle az ördög egy időre. /RÚF/

... majd negyven, „a föld pusztájában eltöltött” nap után lép be mennyei szolgálatába 

(ApCsel 1:3, 9-11). Szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta nekik, hogy ő él, amikor negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa dolgairól. (9) Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. (10) Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, (11) akik ezt mondták: Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe. /RÚF/; 

(Zsid 1:2). ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette. /RÚF/

 A Jordánban történő alámerítkezése után [a „Jordánon való átkelése” – 

(Mt 3:13-17). Akkor eljött Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy keresztelje meg őt. (14) János azonban megpróbálta visszatartani őt: Nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj, és te jössz hozzám? (15) Jézus ezt válaszolta: Engedj most, mert így illik minden igazságot betöltenünk. Akkor engedett neki. (16) Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt az ég, és látta, hogy Isten Lelke mint egy galamb aláereszkedik, és őreá száll. (17) És íme, hang hallatszott a mennyből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm. /RÚF/;

  (Mk 1:9-11). Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban. (10) És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; (11) a mennyből pedig hang hallatszott: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm. /RÚF/

 ...az evangélium írói 

(Zsolt 2:7). Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá tettelek ma téged! /RÚF/  

(Ézs 42:1). Ez az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Lelkemmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népeknek. /RÚF/

 ...verseit idézik, amely szakaszok egy messiási zsoltárból és a Jahve szenvedő szolgájáról szóló énekből valók. 

(Mt 3:17); (Mk 1:11); (Lk 3:22). leszállt rá a Szentlélek galambhoz hasonló testi alakban, és hang hallatszott a mennyből: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm. /RÚF/

 Következésképpen alámerítkezésével Jézus úgy jelenik meg, mint az isteni Harcos, aki mindhalálig tartó, hűséges engedelmességével Jahve harcait vívja a gonosz erők ellen. Élete és kereszthalála Sátán kiűzését eredményezte, győzelemre vezetett a spirituális ellenség felett, lelki nyugalmat kínált népének és örökséget osztott a megváltottaknak

 (Ef 4:8). Ezért mondja az Írás: „Felment a magasságba, foglyokat vitt magával, ajándékot adott az embereknek.” /RÚF/; 

(Zsid 1:4). Annyival feljebb való az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk. /RÚF/; 

(Zsid 9:15). Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét. /RÚF/

White idézet: József és Mária a zsidó törvények előírásai szerint évente felment Jeruzsálembe a húsvéti ünnepre. Krisztus gyermekkora véget ért. Életének új szakasza kezdődött. Szokásához híven József és Mária újra felkészült a Jeruzsálem felé tartó hosszú utazásra. Jézust is magukkal vitték. Sok honfitársukkal együtt tartottak Jeruzsálem felé, hogy részt vegyenek a fontos ünnepen.

 Emberi értelem képtelen felfogni, hogy mi járhatott Isten Fiának elméjében, miközben életében először nagy érdeklődéssel szemlélte a templomot. Belépett a pitvarba, látta a szolgálatot végző papot, a vérző áldozatot az oltáron, az Istenhez felszálló tömjénfüstöt, a szentek szentjének titkát a kárpit túloldalán, és megértette ezeknek a ceremóniáknak a jelképes voltát. El se tudjuk képzelni, milyen érzések kavarogtak benne. Krisztus maga volt a kulcs, amely megnyithatta az összes szent titkot, amelyeket József és Mária nem érthetett meg teljességében. Mindezek azért lettek elrendelve, hogy Krisztust jelképezzék, és a halálával valósággá vált a jelkép.

 A húsvét a zsidók Egyiptomból való csodálatos kivonulásának megünneplése volt. Azon az éjszakán, amikor elhagyták Egyiptomot, az öldöklő angyal bement minden házba, és megölte az elsőszülötteket, a király elsőszülöttétől kezdve a legutolsó rabszolga elsőszülöttéig… Az Úr különleges rendeléseket adott az izraelitáknak: minden családnak le kellett ölnie egy bárányt, annak vérével meg kellett hinteniük az ajtófélfát, hogy amikor az öldöklő angyal elindul halált hozó küldetésére, akkor az ajtófélfára hintett vér annak jele legyen, hogy a házban lakók az igaz Istent imádják. A halál angyala elment az így megjelölt házak előtt. Azon az eseménydús éjszakán kapták a héberek a parancsot, hogy készüljenek fel az indulásra...

 Az Istentől kapott utasításokhoz igazodva mindannyian készen álltak az utazásra, és várták a parancsot, hogy elhagyják Egyiptomot...

 Miközben a húsvét visszamutatott a múltba, a zsidók csodálatos szabadulására, ugyanakkor a jövőbe is tekintett, Isten Fiának közelgő halálára. Az utolsó húsvéti ünnepen, amit a tanítványaival töltött, Jézus megalapította az úrvacsora intézményét, amelyet majd a húsvét helyett fognak ünnepelni gyermekei a halálára emlékezve. Többé nem volt már szükség a húsvétra, mivel Ő, az előrevetített, nagy bárány kész volt feláldozni magát a világ bűneiért. Krisztus halálában a jelkép találkozott a valósággal. – Lift Him Up, 31./old.

Mózes, mind Józsué, Jézus Krisztus előképe volt

 2Móz 3:1-2, 5. Mózes pedig apósának, Jetrónak, Midján papjának a juhait legeltette. Egyszer a juhokat a pusztán túlra terelte, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez. (2) Ott megjelent neki az Úr angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor tűzben ég, de mégsem ég el a csipkebokor. (5) Isten ekkor azt mondta: Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állsz! /RÚF/

(Józs 1:1-3). Mózesnek, az Úr szolgájának halála után ezt mondta az Úr Józsuénak, Nún fiának, Mózes szolgájának: (2) Mózes, az én szolgám meghalt. Most azért indulj, kelj át itt a Jordánon, te és ez az egész nép arra a földre, amelyet Izráel fiainak adok. (3) Nektek adok minden helyet, amelyre lábatokkal léptek, ahogyan megígértem Mózesnek. /RÚF/

(Józs 2:1). Akkor Józsué, Nún fia titokban két kémet küldött Sittímből, és ezt mondta nekik: Menjetek, vegyétek szemügyre azt a földet és Jerikót! Azok elmentek, betértek egy Ráháb nevű parázna nő házába, hogy ott töltsék az éjszakát. /RÚF/

(Józs 5:15). Az Úr seregének a vezére így felelt Józsuénak: Oldd le sarudat a lábadról, mert szent az a hely, ahol állsz. Józsué így is tett. /RÚF/

 Ahogy Mózes, ő is az Úrral való személyes találkozás kapcsán kapja a megbízását. Mindkettőjük vezetése alatt Izrael híre félelmet vált ki más népek között. Mózes a Vörös-tengeren vezeti át a népet, Józsué pedig a Jordánon, csodálatos módon. Isten mindkét vezetőt emlékezteti a körülmetélés szükségességére és a páska fontosságára. Mózes idején kezd hullani az égből a manna, majd ez Józsué idejében fejeződik be. Mindkettő a saruja levételére kap utasítást. Mindkettejük kinyújtott keze Izrael győzelmét jelzi. Mózes útmutatást ad a föld felosztására és menedékvárosok alapítására, Józsué pedig megteszi, amit elődje utasításba adott. Szolgálatuk végén mindkettő búcsúbeszédet tart, és megújítja az Istennel kötött szövetséget. 

(5Móz 18:15-19). Prófétát támaszt majd testvéreid közül Istened, az Úr: olyat, mint én – őreá hallgassatok! (16) Egészen úgy, ahogyan kérted Istenedtől, az Úrtól a Hóreben, az összegyülekezés napján, amikor ezt mondtad: Nem tudom tovább hallgatni Istenemnek, az Úrnak a szavát, és nem tudom tovább nézni ezt a nagy tüzet, mert meghalok. (17) Akkor az Úr így szólt hozzám: Helyesen mondták. (18) Prófétát támasztok nekik testvéreik közül, olyat, mint te. Az én igéimet adom a szájába, ő pedig elmond nekik mindent, amit én parancsolok. (19) És ha valaki nem hallgat igéimre, amelyeket az én nevemben hirdet, azt majd én felelősségre vonom. /RÚF/

(5Móz 34:10-12). Nem is támadt többé Izráelben Mózeshez hasonló próféta, akivel szemtől szemben érintkezett volna az Úr. (11) Mert őt küldte el az Úr mindazoknak a jeleknek és csodáknak a véghezvitelére, amelyeket Egyiptom földjén tett a fáraóval, valamennyi udvari emberével és egész országával; (12) és mindazoknak az erős kézre valló, nagy és félelmetes tetteknek a véghezvitelére, amelyeket Mózes egész Izráel szeme láttára vitt véghez. /RÚF/

(Ján 1:21). Erre megkérdezték tőle: Hát akkor? Te vagy Illés? Ő azt mondta: Nem az vagyok. – A próféta vagy? Így válaszolt: Nem. /RÚF/

(ApCsel 3:22-26). Mózes ezt mondta: „Prófétát támaszt nektek testvéreitek közül az Úr, a ti Istenetek, olyat, mint én: őrá hallgassatok mindenben, amit csak mond nektek. (23) És aki nem hallgat erre a prófétára, azt ki kell irtani a nép közül.” (24) A próféták is – Sámueltől és az utána következőktől fogva –, akik csak szóltak, mind ezekről a napokról jövendöltek. (25) Ti vagytok a fiai ezeknek a prófétáknak és annak a szövetségnek, amelyet Isten atyáinkkal kötött, amikor így szólt Ábrahámhoz: „És a te magodban áldatik meg a föld minden nemzetsége.” (26) Isten elsősorban számotokra támasztotta és küldte el Szolgáját, hogy megáldjon titeket, ha ti megtértek gonoszságaitokból. /RÚF/

(ApCsel 7:37). Ez az a Mózes, aki azt mondta Izráel fiainak: Prófétát támaszt nektek az Isten testvéreitek közül, olyat, mint én. /RÚF/

Józsué élete a Mózes által mondott prófécia részleges betöltése volt (5Móz 18:15, 18), de nem a végső teljesedése, azt ugyanis teljes egészében csak a Messiás töltheti be. Ő az, aki bensőséges kapcsolatban van az Atyával 

Jn 1:14, 18. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. (18) Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt. /RÚF/; 

...aki igaz és Istent igazán jelenti ki 

(Mt 22:16). Elküldték tehát hozzá a Heródes-pártiakkal együtt a tanítványaikat, akik ezt mondták: Mester, tudjuk, hogy igaz ember vagy, és az Isten útját az igazsághoz ragaszkodva tanítod, és nem törődsz azzal, hogy ki mit mond, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét. /RÚF/; 

(Lk 10:22). Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni. /RÚF/; 

(Jn 14:6). Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam. /RÚF/;

 Isten adja az igéit a szájába 

(Jn 14:24). Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én igéimet. Az az ige pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki elküldött engem. RÚF/. 

Tehát mind Mózes, mind pedig Józsué az eljövendő Messiás, Jézus előképe.

 White idézet: Mózes ismét negyven napot és negyven éjszakát töltött el a hegyen. Egész idő alatt – mint ahogy az első alkalommal is – Isten csodálatos módon tartotta fenn életét. Isten senkinek nem engedte meg, hogy felmenjen vele, vagy hogy Mózes távolléte alatt valaki megközelítse a hegyet. A menny parancsára Mózes két kőtáblát készített, és ezeket magával vitte a hegyre. Az Úr azután ismét „felírá a táblákra a szövetség szavait, a tíz parancsolatot”. (2Móz 34:28)

 A hosszú idő alatt, amelyet Mózes az Istennel való közösségben töltött, arca visszatükrözte az isteni jelenlét dicsőségét. Amikor lejött a hegyről, maga sem tudott arról, hogy arca kápráztató fénytől sugárzik. Ilyen mennyei fény világította meg István arcát is, amikor bírái elé vitték: „És szemüket reá vetvén a tanácsban ülők mindnyájan olyannak láták az ő orcáját, mint egy angyalnak orcáját” (ApCsel 6:15). Áron éppen úgy, mint az emberek, visszahúzódott Mózestől. Amikor meglátták, hogy Mózes „orcájának bőre sugárzik: féltek közelíteni hozzá” (2Móz 34:30). Mózes, amikor észrevette zavarodottságukat és félelmüket, nem tudta ennek okát, és sürgette őket, hogy menjenek közelebb hozzá...

 Isten a mennyei fénynek ezzel a ragyogó sugárzásával tulajdonképpen törvénye szent és magasztos jellegév el és a Krisztus útján kijelentett evangélium dicsőségével akart hatást gyakorolni Izraelre. Mialatt Mózes fenn volt a hegyen, Isten nemcsak a törvény tábláit mutatta meg neki, hanem a megváltás tervét is feltárta előtte. Mózes meglátta, hogy Krisztus áldozatát előre ábrázolták a zsidó korszak összes jelképei. A mennyei fény, amely a Golgotáról sugárzik, képezi Isten törvényének dicsőségét, mint azt a fényt is, amely most Mózes arcáról ragyogott. A mennyei fény e szövetség dicsőségét jelképezte, amelynek Mózes volt a látható közvetítője, mint előképe az igazi közbenjárónak...

 Mózes Krisztus előképe volt. Miként Mózes, Izrael közbenjárója lepellel fedte el arcát, mivel a nép nem tudta elviselni dicsősége látványát; éppen így Krisztus is, az isteni közbenjáró is elfedte istenségét az emberi testben, mikor eljött erre a földre. Ha Jézus a menny ragyogásával felruházva jött volna el, akkor nem tudta volna megközelíteni az embereket bűnös állapotukban. A bűnös emberek nem tudták volna elviselni jelenléte dicsőségét. Ezért Krisztus megalázta magát, és a „bűn testének hasonlatosságában” (Róm 8:3) jelent meg a földön, hogy így közelíthesse meg az elesett emberi nemzetséget, és emelhesse fel. – Pátriárkák és próféták, 329-330./old.

 Mózes Krisztus egyik előképe volt… Isten jónak látta fegyelmezni őt a szenvedés és a nélkülözés iskolájában, mielőtt felkészítette, hogy Izrael népét elvezesse a földi Kánaánba. Isten Izraelének a mennyei Kánaán felé vándorolva olyan vezetője volt, akinek nincs szüksége emberi tanításra, hogy felkészülhessen mennyei vezetői küldetésére, hiszen Ő a szenvedés által tökéletes, és mivel „Ő maga is megkísértetvén segíthet azokon, akik megkísértetnek” (Zsid 2:18). Megváltónk nem mutatott emberi gyengeséget vagy tökéletlenséget, mégis meghalt, hogy megszerezze számunkra az ígéret földjére való bemenetelt. – Conflict and Courage, 111./old. 

White idézet: Mózes ismét negyven napot és negyven éjszakát töltött el a hegyen. Egész idő alatt – mint ahogy az első alkalommal is – Isten csodálatos módon tartotta fenn életét. Isten senkinek nem engedte meg, hogy felmenjen vele, vagy hogy Mózes távolléte alatt valaki megközelítse a hegyet. A menny parancsára Mózes két kőtáblát készített, és ezeket magával vitte a hegyre. Az Úr azután ismét „felírá a táblákra a szövetség szavait, a tíz parancsolatot”. (2Móz 34:28)

 A hosszú idő alatt, amelyet Mózes az Istennel való közösségben töltött, arca visszatükrözte az isteni je lenlét dicsőségét. Amikor lejött a hegyről, maga sem tudott arról, hogy arca kápráztató fénytől sugárzik. Ilyen mennyei fény világította meg István arcát is, amikor bírái elé vitték: „És szemüket reá vetvén a tanácsban ülők mindnyájan olyannak láták az ő orcáját, mint egy angyalnak orcáját” (ApCsel 6:15). Áron éppen úgy, mint az emberek, visszahúzódott Mózestől. Amikor meglátták, hogy Mózes „orcájának bőre sugárzik: féltek közelíteni hozzá” (2Móz 34:30). Mózes, amikor észrevette zavarodottságukat és félelmüket, nem tudta ennek okát, és sürgette őket, hogy menjenek közelebb hozzá...

 Isten a mennyei fénynek ezzel a ragyogó sugárzásával tulajdonképpen törvénye szent és magasztos jellegév el és a Krisztus útján kijelentett evangélium dicsőségével akart hatást gyakorolni Izraelre. Mialatt Mózes fenn volt a hegyen, Isten nemcsak a törvény tábláit mutatta meg neki, hanem a megváltás tervét is feltárta előtte. Mózes meglátta, hogy Krisztus áldozatát előre ábrázolták a zsidó korszak összes jelképei. A mennyei fény, amely a Golgotáról sugárzik, képezi Isten törvényének dicsőségét, mint azt a fényt is, amely most Mózes arcáról ragyogott. A mennyei fény e szövetség dicsőségét jelképezte, amelynek Mózes volt a látható közvetítője, mint előképe az igazi közbenjárónak...

 Mózes Krisztus előképe volt. Miként Mózes, Izrael közbenjárója lepellel fedte el arcát, mivel a nép nem tudta elviselni dicsősége látványát; éppen így Krisztus is, az isteni közbenjáró is elfedte istenségét az emberi testben, mikor eljött erre a földre. Ha Jézus a menny ragyogásával felruházva jött volna el, akkor nem tudta volna megközelíteni az embereket bűnös állapotukban. A bűnös emberek nem tudták volna elviselni jelenléte dicsőségét. Ezért Krisztus megalázta magát, és a „bűn testének hasonlatosságában” (Róm 8:3) jelent meg a földön, hogy így közelíthesse meg az elesett emberi nemzetséget, és emelhesse fel. – Pátriárkák és próféták, 329-330./old.

 Mózes Krisztus egyik előképe volt… Isten jónak látta fegyelmezni őt a szenvedés és a nélkülözés iskolájában, mielőtt felkészítette, hogy Izrael népét elvezesse a földi Kánaánba. Isten Izraelének a mennyei Kánaán felé vándorolva olyan vezetője volt, akinek nincs szüksége emberi tanításra, hogy felkészülhessen mennyei vezetői küldetésére, hiszen Ő a szenvedés által tökéletes, és mivel „Ő maga is megkísértetvén segíthet azokon, akik megkísértetnek” (Zsid 2:18). Megváltónk nem mutatott emberi gyengeséget vagy tökéletlenséget, mégis meghalt, hogy megszerezze számunkra az ígéret földjére való bemenetelt. – Conflict and Courage, 111./old.

A helyreállított Föld

(Jer 24:6). Jó szándékkal tekintek rájuk, és visszahozom őket ebbe az országba: felépítem őket és nem döntöm romba, elplántálom és nem gyomlálom ki őket. /RÚF/

(Jer 31:16). Ezt mondja az Úr: Hagyd abba a hangos sírást, ne könnyezzenek szemeid! Mert meglesz szenvedésed jutalma – így szól az Úr –, visszatérnek fiaid az ellenség földjéről. /RÚF/

(Ez 11:17). Ezért mondd: Így szól az én Uram, az Úr: Összegyűjtelek benneteket a népek közül, és összeszedlek azokból az országokból, amelyekbe szétszéledtetek, és nektek adom Izráel földjét. /RÚF/

(Ez 28:25). Így szól az én Uram, az Úr: Amikor összegyűjtöm Izráel házát a népek közül, amelyek közé szétszóródtak, akkor a népek szeme láttára mutatom meg rajtuk, hogy szent vagyok; mert a maguk földjén fognak lakni, amelyet szolgámnak, Jákóbnak adtam. /RÚF/

(Ez 37:14, 25). Lelkemet adom belétek, életre keltek, és letelepítelek benneteket a saját földeteken. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az Úr, meg is teszem, amit megmondtam – így szól az Úr. (25) Abban az országban laknak majd, amelyet szolgámnak, Jákóbnak adtam, amelyben őseitek is laktak. Ott laknak ők, fiaik és unokáik örökre, és szolgám, Dávid lesz a fejedelmük örökre. /RÚF/

 A babiloni fogság alatt az izraeliták nemcsak a gyökértelenség szomorú valóságát tapasztalták meg, hanem azt az ígéretet is, hogy az Istennel való kapcsolatuk, bár a föld ígérete által vált konkréttá, nem függ annak birtoklásától, és nem korlátozódik csupán arra. Amikor az izraeliták megvallották bűneiket, megtértek és ismét teljes szívvel keresték Istent, Ő újra betöltötte ígéretét, majd visszahozta őket a földjükre, ami a helyreállítás jele volt. Ugyanakkor Isten akkor is az Uruk volt, amikor éppen nem éltek az ígéret földjén.

 Ahogy mindig feltételes volt az ígéret, miszerint Izrael birtokolja a földet 

(5Móz 28:63-64). És ahogyan örömét lelte az Úr abban, hogy jót tehetett veletek, és megszaporított benneteket, ugyanúgy leli majd örömét abban is az Úr, hogy tönkretesz és kipusztít benneteket. Kigyomlálnak benneteket arról a földről, ahova bementek, hogy birtokba vegyétek. (64) Szétszéleszt téged az Úr az összes nemzet közé a föld egyik szélétől a másikig, és ott majd más, kőből és fából készült isteneket kell szolgálnod, akiket nem ismertél sem te, sem atyáid. /RÚF/;

  (Józs 23:13, 15). akkor tudjátok meg, hogy nem űzi ki többé Istenetek, az Úr ezeket a népeket előletek. Sőt, tőrré és csapdává lesznek számotokra, oldalatokon ostorrá, szemetekben pedig tövisekké, míg ki nem pusztultok erről a jó földről, amelyet Istenetek, az Úr adott nektek. (15). De ahogyan beteljesedett rajtatok mindaz az ígéret, amelyet Istenetek, az Úr tett nektek, úgy fogja beteljesíteni rajtatok az Úr minden fenyegetését is, amíg ki nem pusztít benneteket erről a jó földről, amelyet nektek adott Istenetek, az Úr. /RÚF/; 

(1Kir 9:7). akkor kiirtom Izráelt arról a földről, amelyet nekik adtam, ezt a templomot, amelyet nevemnek szenteltem, elvetem színem elől, Izráelt pedig példálózva, maró gúnnyal emlegetik majd minden nép között. /RÚF/;

  (2Kir 17:23). Végül is az Úr eltávolította színe elől Izráelt, ahogyan megmondta szolgái, a próféták által. Ezért került fogságba Izráel a maga földjéről Asszíriába mindmáig. /RÚF/;

 (Jer 12:10-12). Sok pásztor pusztította szőlőmet, taposta osztályrészemet. Drága osztályrészemet sivár pusztává tették. (11) Sivárrá tették, gyászba borult előttem, mint a sivatag. Sivárrá vált az egész ország, de senki sem törődik vele. (12) A puszta kopár hegyein pusztítók jönnek. Mert az Úr fegyvere pusztítja az országot egyik szélétől a másikig. Nincs békessége egy embernek sem! /RÚF/

...az is az volt, hogy a fogság után visszaviszi őket, és gyarapodni fognak. Ezzel együtt az Ótestamentum prófétái arra is felhívják a figyelmet, hogy a helyreállítás jövőbeli dolog, amit a dávidi Király hoz majd el.

(Ézs 9:5-6) Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! (6) Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt! /RÚF/; 

(Zak 9:9, 16). Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán. (16) Megsegíti őket Istenük, az Úr azon a napon. Pásztorolja népét, mint egy nyájat. Mint a korona drágakövei, úgy ragyognak földjén. /RÚF/ Ez az ígéret Jézus életében, halálában és feltámadásában vált valóra, akiben az ókori izraelitáknak adott minden ígéret teljesedett.

 Az Újtestamentum közvetlenül nem említi meg az ígéret földjét, de azt mondja, hogy Isten ígéretei valóra váltak Jézus Krisztusban, illetve általa. 

(Róm 15:8). Mert azt mondom, hogy Krisztus a zsidóság szolgájává lett Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyáknak adott ígéreteket /RÚF/; 

(2Kor 1:20). Mert Istennek minden ígéretére őbenne van az igen, és ezért általa mondunk áment Isten dicsőségére. /RÚF/ Tehát Jézus világosságában a föld új értelmet nyert, a szimbólumává vált Isten lelki áldásainak, mindannak, amit Isten itt és most (Ef 2:6). és vele együtt feltámasztott, és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban /RÚF/...valamint a jövőben tervez adni hűséges népének.

 A nyugalom, bőség és jólét isteni ígéretének végső beteljesedése a bűntől és annak következményeitől megszabadított új földön lesz a mienk. Ebben az értelemben nekünk, keresztényeknek a reményünk Krisztus azon ígéretén nyugszik, hogy visszatér a földre és a mennyei ezer év után megalapítja örökkévaló országát az újjáteremtett földön. Ez lesz a bolygónkról valaha elhangzott minden ígéret végső beteljesedése

 (Jn 14:1-3). Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem! (2) Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? (3) És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. /RÚF/, 

(Tit 2:13). mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését /RÚF/ 

(Jel 21:1-3). És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. (2) És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. (3) Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük /RÚF/

 White idézet: Ha Józsuéhoz hasonló magatartását tanúsítanának, akik még tevékenyek, akik tapasztalatokat szereztek, és tudják, hogyan gondoskodott Isten a mű előrehaladásáról, és ha az áldások és a múltbeli irgalmas cselekedetek felsorolásával erősítenék Isten népének hitét, akkor ők maguk is áldásban részesülnének, és áldásul szolgálnának azok számára, akik még nem szereztek hasonló tapasztalatokat. Ha felemlegetnék a mű vezetőinek áldozatkész szolgálatát, és ha emlékeztetnék az embereket a menny hatalmának megnyilatkozásaira, amelyek révén a mű kezdetén megóvta őket az elhajlástól, csalástól és tékozlástól, akkor átformáló példával szolgálhatnának a mai munkásokra nézve.

 Ha szem elől tévesztjük, a múltban mit tett az Úr gyermekeiért, akkor szem elől tévesztjük azt is, amit jelenleg tesz értünk. Akik most csatlakoznak a műhöz, nem sokat tudnak azok önmegtagadásáról és személyes áldozatáról, akikre az Úr a munka terhét helyezte a kezdetekkor. Ezeket újból és újból fel kell elevenítenünk...

 Ádáz küzdelem van kibontakozóban az élet fejedelme és a sötétség fejedelme között, és ez a csata állandó éberséget követel az odaadó munkások részéről… Ha az emberek, férfiak és nők nem hajlandók elfogadni az Úr útjait, ha bármi okból ellenkeznek a mennyből küldött világossággal, akkor a törvénytelenség munkásai közé soroltatnak… Amikor meglátják a hibát, amit elkövettek, és rájönnek, hogy helytelen volt a lelkületük, mivel meg akarták ölni, amit az Úr életben akart hagyni, ilyenkor adjatok lehetőséget, hogy nyíltan és őszintén beismerjék a bűnüket… Ha megalázzák szívüket az Úr előtt, és mint Dávid, megvallják vétküket, akkor Isten Igéje szerint megbocsátásban részesülnek...

 A mai időben Sátán felbátorodik a munkájában. Akik a múltban vétkeztek, de nem alázták meg magukat, nem vallották meg és nem hagyták el a bűneiket, továbbra is ugyanebben a lelkületben maradnak. Ők az igazságot tévelygésnek, a tévelygést pedig igazságnak nevezik. Ezek a munkások végül a nagy küzdelemben Sátán oldalára állnak...

 Amint Isten hűséges az ígéretek tekintetében, úgy fog hűséget tanúsítani a figyelmeztetései teljesedésében is. Testvérek és testvérnők, lehet, hogy én már a sírban fogok pihenni, amikor Istennek ezek a figyelmeztetései elérik a kívánt hatásukat a ti elméteken és szíveteken, de Pál szavaival mondom nektek: „Ismervén tehát az Úrnak félelmét”, igyekezzünk minden embert megtérésre vezetni. – Christ Triumphant, 140./old.

A Jubileumi év

A földnek annyira központi szerepe volt Izrael mint Isten népe létezésében, hogy nem lehetett egyben elfoglalni. Törzsek, klánok és családok szerint kellett szétosztani 

(4Móz 34:13-18). Azután ezt parancsolta Mózes Izráel fiainak: Ezt a földet osszátok fel örökségül sorsvetéssel, ahogyan megparancsolta az Úr, és adjátok oda a kilenc és fél törzsnek. (14) Mert Rúben törzsének a nagycsaládjai és Gád törzsének a nagycsaládjai már megkapták örökségüket, és Manassé törzsének a fele is megkapta. (15) Ez a két és fél törzs a Jordánon innen, keleten, Jerikóval szemben kapta meg örökségét. (16) Azután így beszélt Mózeshez az Úr: (17) Név szerint ezek legyenek azok a férfiak, akik felosztják közöttetek örökségül az országot: Eleázár pap és Józsué, Nún fia. (18) Törzsenként egy-egy fejedelmet válasszatok melléjük az ország felosztására. /RÚF/... nehogy néhány vezető birtokolhassa azt.

(3Móz 25:1-5, 8-13). Azután így beszélt Mózeshez az Úr a Sínai-hegyen: (2) Szólj Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik: Amikor bementek arra a földre, amelyet nektek adok, legyen nyugalma a földnek is az Úr nyugalomnapjához hasonlóan. (3) Hat éven át vesd be meződet, és hat éven át mesd meg szőlődet, és takarítsd be azok termését. (4) De a hetedik esztendőben legyen teljes nyugalma a földnek, az Úr nyugalomnapjához hasonlóan. Meződet ne vesd be, és szőlődet ne mesd meg. (5) Ami az aratás után kihajtott, azt ne arasd le, és metszetlen szőlőd fürtjeit ne szedd le. A nyugalom esztendeje legyen ez a föld számára. (8) Számolj azután hét nyugalomévet, azaz hétszer hét esztendőt, úgyhogy a hét nyugalomév ideje negyvenkilenc esztendő legyen. (9) Akkor fúvasd meg a harsogó kürtöt a hetedik hónap tizedikén, az engesztelés napján fúvasd meg a kürtöt országszerte. (10) Szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek felszabadulást az ország minden lakosának. Legyen az nektek örömünnep: hadd jusson hozzá újra mindenki a birtokához, és hadd térjen vissza mindenki a nemzetségéhez. (11) Örömünnep legyen számotokra az ötvenedik esztendő! Ne vessetek és ne arassátok le, ami az aratás után kihajtott; a metszetlen szőlőt ne szüreteljétek le! (12) Mert örömünnep az, tartsátok szentnek. A mezőről egyétek annak termését. (13) Az örömnek ebben az esztendejében jusson hozzá újra mindenki a birtokához. /RÚF/

 Szemben az egyiptomi állapotokkal, ahol rendszeres volt a föld elvesztése, mivel a fáraó jobbágyaivá váltak a lakosok, Isten célja az izraelitákkal az volt, hogy ne történhessen meg, hogy egyszer és mindenkorra jogfosztottakká válnak. Senki nem birtokolhatta az adott földet, csak az a klán és család, amelyiknek eredetileg kiosztották. Valójában Isten eredeti terve szerint a földet szó szerint sosem lehetett eladni, hanem csak bérbe adták, és annak az értékét az határozta meg, hogy hány év van még a következő jubileumi évig. Ezért annak a rokonai, aki kénytelen volt „eladni” a földet, kötelesek voltak visszavásárolni azt még a jubileumi év előtt.

 (3Móz 25:25). Ha testvéred elszegényedik, és elad a birtokából, akkor álljon elő a megváltója, a legközelebbi rokona, és váltsa ki azt, amit a testvére eladott. /RÚF/)

 A terület kiosztása betekintést ad Isten szívébe. Mint mennyei Atyánk, Ő azt akarja, hogy a gyermekei nagylelkűek legyenek azokkal, akik kevésbé szerencsések, és hagyniuk kellett, hogy földjeik minden hetedik évben táplálják őket. A szombatév a szombat parancsában meghúzódó elv szélesebb nézőpontból történő alkalmazása. A kemény munka értékként való elismerése mellett a földtulajdonosoknak tisztelniük kellett azokat, jóindulatot tanúsítva irántuk, akik anyagi gondokkal küzdöttek. A földtulajdonra vonatkozó jogszabályok lehetőséget biztosítottak minden izraelitának arra, hogy megszabaduljon az örökölt vagy saját maga által okozott nyomasztó körülményektől, és új életet kezdhessen. Lényegét tekintve az evangélium fő célja is ez: eltörölni a különbséget gazdag és szegény, alkalmazó és alkalmazott, kiváltságos és marginalizálódott között, mindannyiunkat azonos szintre helyezve, mint akiknek azonos módon van szükségünk Isten kegyelmére. Sajnos Izrael nem tartotta meg az Isten által adott előírásokat, így évszázadokkal később a vonatkozó figyelmeztetések utolérték őket.

 (2Krón 36:20-21). Azokat, akik az öldöklést átvészelték, fogságba vitette Babilóniába, és őt meg fiait kellett szolgálniuk mindaddig, amíg a perzsa királyság uralomra nem jutott, (21) hogy beteljesedjék az Úrnak Jeremiás által mondott igéje: Amíg le nem telnek az ország nyugalmának évei, nyugodni fog a pusztulás egész ideje alatt, teljes hetven évig. /RÚF/

 White idézet: Az Isten törvénye iránti engedelmesség biztosan áldást hozott. „Sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és terajtad nem uralkodnak.” (5Móz 15:6)

 Hét szombatesztendő – hétszer hét esztendő – után az elengedés, a kürtölés nagy esztendeje következett. „Akkor fúvasd végig a kürtöt a ti egész földeteken. És szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek szabadságot a földön annak minden lakójának; kürtölésnek esztendeje legyen ez néktek, és kapja vissza ki-ki az ő birtokát, és térjen vissza ki-ki az ő nemzetségéhez.” (3Móz 25:9-10)

 

„A hetedik hónapban, a hónap tizedikén, az engesztelés napján” harsant fel a kürt. Szerte a z országban, ahol zsidó nép lakott, hallható volt hangja, Jákób minden gyermekét felszólítva, hogy köszöntsék az elengedés esztendejét. Az engesztelés nagy napján elégtételt vettek Izrael bűnéért, és a nép boldog szívvel köszöntötte a kürtölést.

 Mint a szombatévben, a földet most sem volt szabad bevetni vagy learatni, és mindent, amit termett, a szegények jogos tulajdonának tekintettek. A héber rabszolgáknak azt az osztályát, akik a szombatévek alatt nem szabadultak fel, most szabadon engedték. De a kürtölés évét leginkább a közben elzálogosított föld visszaadása jellemezte. Isten parancsára az egész földet sorsvetés szerint osztották föl. Senkinek sem volt szabad a tulajdonát elcserélnie, sem eladnia, hacsak a szegénység nem kényszerítette rá. De ha ez megtörtént, és ha ő vagy egyik rokona vissza akarta váltani, a vásárló nem akadályozhatta meg. Ha ez a kürtölés évéig nem történt meg, akkor a birtok visszaszállt tulajdonosára vagy örökösére.

 Az Úr kijelentette Izraelnek: „A földet pedig senki el ne adja örökre, mert enyém a föld; csak jövevények és zsellérek vagytok ti nálam.” (3Móz 25:23) A népnek tudatosítania kellett magában, hogy Isten földje volt az, amit ők egy időre birtokolnak; az Úr a jogos tulajdonos, az eredeti birtokos, és Ő különös tekintettel volt a szegényekre és szerencsétlenekre. Mindenkinek elméjébe kellett vésnie, hogy a szegényeknek éppoly jogos helyük van Isten világában, mint a gazdagoknak.

 Ilyen intézkedéseket hozott a kegyelmes Teremtő, hogy enyhítse a szenvedést, és reményt, napsugarat árasszon a nincstelenek és nélkülözők életébe. – Pátriárkák és próféták, 533-534./old.

A Föld kihívása

 (Józs 13:1-7). Amikor Józsué élemedett korú öregember lett, ezt mondta neki az Úr: Te élemedett korú öregember lettél, pedig még igen sok terület maradt az országban, amit birtokba kell venni. (2) Ez maradt még hátra az országból: a filiszteusok egész területe és minden, ami a gesúriaké: (3) a Síhórtól, mely Egyiptomtól keletre folyik, észak felé a kánaániakhoz tartozó Ekrón határáig a filiszteusok öt városfejedelme: a gázai, az asdódi, az askelóni, a gáti és az ekróni, továbbá az avviak; (4) délen a kánaániak egész földje és a szidóni Meárá egészen Afékig, az emóriak határáig. (5) Azután a gebáliak földje és napkeleten az egész Libánon, a Hermón-hegység lábánál fekvő Baal-Gádtól egészen a Hamátba vezető útig; (6) a hegység egész lakossága a Libánontól Miszrefót-Majimig, az összes szidóni. Én magam űzöm ki őket Izráel fiai elől. Oszd csak ki sorsvetéssel Izráelnek örökségül, ahogyan megparancsoltam neked! (7) Most azért oszd fel ezt a földet örökségül a kilenc törzs és Manassé fél törzse között! /RÚF/

 Mivel az izraeliták évszázadokig rabszolgasorban éltek, katonai képességeik hiányosak voltak ahhoz, hogy elfoglalják a földet. Még rabszolgatartóik, az egyiptomiak sem tudták folyamatosan megtartani azt a területet, pedig jól képzett és jól felszerelt sereggel rendelkeztek. Egyiptom sosem tudta teljesen elfoglalni Kánaánt, mivel az erődítményszerű városok bevehetetlenek voltak számukra. Most pedig egy volt rabszolganépnek kellene azt leigázni, egy olyan területet, amit még az egyiptomiak sem tudtak birtokba venni. Ha egyszer a föld az övék lesz, azt egyedül Isten kegyelmének köszönhetik majd, nem a saját erejüknek.

 (Józsué könyvének 13–21). fejezetei tartalmazzák a föld felosztását Izrael törzsei között. Ebben nemcsak az világos Izrael számára, mit szereztek meg addig, hanem az is, hogy mi vár még birtokba vételre. Izrael biztonságban élhet a földön, amit Isten adott nekik, mint saját örökségén. Ők a jogos és törvényes lakói a területnek, amelynek tulajdonosa Isten. Viszont Isten kezdeményezése az emberek válaszreakcióját igényli. A könyv első fele azt mutatja be, hogyan vette el a földet Isten a kánaániaktól, a második rész arról tesz tanúságot, hogyan vette birtokba Izrael azt a betelepedéssel.

 A honfoglalás efféle összetettsége a mi megváltásunk dinamikáját példázza. Az izraelitákhoz hasonlóan mi sem tehetünk semmit, hogy elnyerjük a megváltást. 

(Ef 2:8-9). Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; (9) nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. /RÚF/] 

A megváltás ajándék, ahogy az ígéret földje is Isten ajándéka volt, amit a szövetségi kapcsolat alapozott meg: és biztosan semmi köze nem volt az érdemeikhez. 

(5Móz 9:5). Nem a magad igazságáért vagy szíved tisztaságáért mégy be oda, hogy birtokba vedd a földjüket, hanem gonoszságuk miatt űzi ki előled Istened, az Úr ezeket a népeket, hogy teljesítse ígéretét, amelyre esküt tett az Úr atyáidnak: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. /RÚF/)

 Ahhoz azonban, hogy az izraeliták élvezhessék Isten ajándékát, magukra kellett venni minden felelősséget, ami a földön való élettel járt, ahogy nekünk is keresztül kell menni a megszentelődés folyamatán, szeretetből fakadó engedelmességben, ami Isten országának polgárai számára követelmény. Bár a két dolog nem teljesen azonos, elég egyértelmű a párhuzam a kegyelem által kapott föld és a kegyelem által nyert megváltás között. Csodálatos ajándékot kaptunk, amit azonban el is veszíthetünk, ha nem vagyunk hűségesek.

(Fil 2:12). Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, /RÚF/;

  (Zsid 12:28). Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak, és azzal szolgáljunk Istennek tetsző módon: tisztelettel és félelemmel. /RÚF/

 White idézet: Életünk során meg kell küzdenünk a sötétség erőivel, de értékes győzelmeket fogunk aratni. Szemünket szegezzük a jutalomra. Miután Józsué átkelt a Jordánon, hogy bevegye Jerikót, egy fenséges lénnyel találkozott, akihez azonnal kérdést intézett: „Közülünk való vagy-e te, vagy ellenségeink közül? Az pedig monda: Nem, mert én az Úr seregének fejedelme vagyok… Oldd le a te sarudat lábadról, mert szent a hely, amelyen állsz.”

 Izrael gyermekei ilyen leckéket kaptak folyamatosan. A menny Istenére terelve figyelmüket Krisztus megtanította nekik, hogy ne maguknak tulajdonítsák a dicsőséget. Mi se ápoljuk az önfelmagasztalást. Amikor azt képzeljük, hogy valakik vagyunk, akkor jusson eszünkbe, hogy nincs bennünk különlegesebb vagy jobb más földi halandónál azon kívül, amit kaptunk Istentől.

 A szükségben ne feledjük, hogy hasonlítunk Izrael gyermekeire. Az ihletett toll leírta a történelmüket. Nem kell példájukat követnünk a lázadásban és a hálátlanságban. Isten nem helyezett Mózes ajkára egyetlen elítélő szót sem. Ebben a tekintetben az izraeliták különbek voltak más népektől.

 Sokan gondolják, hogy amikor elfogadják Jézus Krisztus vallását, valójában alacsonyabb szintre lépnek vissza. Ezeknek az embereknek le kell mondaniuk önelégültségükről és önigazultságukról, és meg kell alázniuk magukat az Úr előtt. Csak azok lépnek magasabb szintre, akik Isten fiaiként és leányaiként kapcsolatot ápolnak az élő Istennel...

 Imalelkületben kell beszélnünk a mennyről és a mennyei dolgokról. Egyikünknek sem biztonságos azt éreznünk, hogy olyan talajon áll a lábunk, ahol nem csúszhat el, viszont tudatosítanunk kell, hogy szent helyen állunk. Tisztítsátok meg a lélek templomát, hogy Krisztus beköltözhessen és ott uralkodhasson. Jézus Krisztust szemlélve fogunk növekedni és hozzá hasonlóvá válni. Minél szorosabban ragaszkodunk hozzá, annál tisztábban látjuk meg a tökéletlenségünket… Az igazi kegyesség erejének megismerése érdekében el kell rejtőznünk Jézusban, és visszatartás nélkül néki kell szentelnünk magunkat… Szenteld oda Istennek minden erődet, az elmédet és a képességeidet. Bárhová is küld az Úr, akármilyen alázatos beosztásba, te ott is dolgozz hűségesen. – Christ Triumphant, 135./old.

A Föld mint ajándék

(2Móz 3:8). El is megyek, hogy kimentsem őket Egyiptom kezéből, és elvigyem őket arról a földről egy jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre: a kánaáni, a hettita, az emóri, a perizzi, a hivvi és a jebúszi nép helyére. /RÚF/

(3Móz 20:22). Tartsátok meg minden rendelkezésemet, minden törvényemet, és teljesítsétek azokat, hogy ki ne hányjon benneteket az a föld, ahova beviszlek titeket, hogy ott lakjatok. /RÚF/

(3Móz 25:23). A földet senki se adja el véglegesen, mert enyém a föld, ti csupán jövevények és betelepültek vagytok nálam. /RÚF/

(5Móz 4:1, 25-26). Most pedig, Izráel, hallgass azokra a rendelkezésekre és törvényekre, amelyekre megtanítalak benneteket, és teljesítsétek azokat, hogy élhessetek, és bemenve birtokba vehessétek azt a földet, amelyet atyáitok Istene, az Úr ad nektek. (25) Ha majd gyermekeid és unokáid születnek, és otthonra találtok azon a földön, de elfajultok, és bálványszobrot csináltok bárminek a képmására, és azt teszitek, amit rossznak lát Istenetek, az Úr, bosszantva őt, (26) az ég és a föld most a tanúm, hogy nagyon hamar kivesztek arról a földről, ahova átkeltek a Jordánon, hogy birtokba vegyétek. Nem éltek rajta hosszú ideig, hanem menthetetlenül kipusztultok. /RÚF/

(5Móz 6:3). Hallgasd meg, Izráel, tartsd meg és teljesítsd ezeket, hogy jó dolgod legyen, és igen megsokasodj a tejjel és mézzel folyó földön, ahogyan megígérte neked atyáid Istene, az Úr. /RÚF/

(Zsolt 24:1). Dávid zsoltára. Az Úré a föld és ami betölti, a földkerekség és a rajta lakók. /RÚF/

 A legelső szinten a föld egy adott nemzetnek egyfajta fizikai identitást kínál. A hely, ahol a nép él, meghatározza, mivel fognak foglalkozni, milyen életmódot fognak folytatni. A rabszolgák gyökértelenek voltak, nem tartoztak sehova, valaki más élvezte a munkájuk gyümölcsét. A föld birtoklása jelentette a szabadságot. A választott nép önképe erősen kötődött az általuk lakott földhöz.

 Különleges kapcsolat volt Isten, Izrael és a föld között. Izrael ajándékként kapta a földet Istentől, nem elidegeníthetetlen jogtulajdonosként. Birtokolhatták a területet, amíg Jahve szövetsége szerint éltek és tiszteletben tartották a szövetség előírásait. Más szóval, nem lehetett az övék, sem annak áldásai, csak Isten áldásaként.

 Ugyanakkor a föld olyan értelmezési keretet is jelentett, amelyen keresztül az izraeliták jobban megismerhették Istent. Az életük a területen folyton emlékeztette őket Isten hűségére, arra, hogy megtartja az ígéreteit és bízhatnak benne. Isten kezdeményezése nélkül sem az ígéret földje, sem Izrael nem létezett volna; létezésük egyetlen forrása Isten volt. Amíg Egyiptomban éltek, a Nílus és az öntözési rendszer, társulva a kemény munkával, megadta nekik a megélhetéshez szükséges termést. Kánaán azonban más volt. Az esőtől függött, hogy az aratás bőséges lesz-e, és az időjárást egyedül Isten képes irányítani. Így a föld arra emlékeztette őket, hogy folyton Istentől függnek.

 Még ha Izrael meg is kapta a földet Jahvétól, végső értelemben annak tulajdonosa mindig Isten maradt. Az egész bolygó valódi tulajdonosa (Zsolt 24:1) birtokolta a jogot arra, hogy Izraelnek adja a földet, vagy elvegye, ha akarja. Mivel minden föld tulajdonosa Isten, az izraeliták, vagy ha mindenkire ki akarjuk terjeszteni, akkor minden ember jövevény, vándor; mai terminológiával azt is mondhatnánk, hogy hosszú távú bérlői vagyunk Isten földjeinek, a bolygónak.

(1Pt 2:11). Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket: tartózkodjatok a testi vágyaktól, amelyek a lélek ellen harcolnak. /RÚF/

(Zsid 11:9-13). Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott Izsákkal és Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivel. (10) Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten. (11) Hit által kapott erőt arra is, hogy a meddő Sárával nemzetséget alapítson, noha már idős volt, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. (12) Ezért attól az egy embertől, aki már közel volt a halálhoz, származtak olyan sokan, mint az ég csillagai és mint a tenger partján a föveny, amely megszámlálhatatlan. (13) Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön. /RÚF/

 White idézet: Urunk jól ismeri e végidei napok harcát, ami népe és az üdvösséget elutasító gonosz emberekkel szövetkező sátáni erők között dúl. Megváltónk, a mennyei seregek hatalmas parancsnoka a legnagyobb egyszerűséggel és őszinteséggel viszonyul a harchoz, és nem titkolja el, mi vár ránk. Megmutatja a veszélyeket, a haditervet és a nehéz, veszélyes munkát, amit el kell végezni, majd fölemelni hangját, és mielőtt harcba indulna, arra bátorít, hogy mérjük fel mindennek az árát, de ugyanakkor arra késztet mindannyiunkat, hogy fogjunk fegyvert, és várjuk a mennyei seregek felállását, mely majd harcolni fog az igazság védelméért.

 Az emberi gyengeség természetfeletti erőt és támaszt nyer minden heves küzdelemben, hogy a Mindenható cselekedeteit végezhesse, a sikert pedig a kitartó hit és az Istenbe vetett teljes bizalom fogja biztosítani. Miközben a gonoszok hatalmas szövetsége felsorakozik Isten gyermekei ellen, az Úr felszólítja a hűségeseket, hogy legyenek bátrak és erősek, hadakozzanak elszántan, mert el kell nyerniük a mennyet, ugyanakkor soraikban angyaloknál erősebb van: maga a mennyei seregek parancsnoka áll hadai élén. Ahogy Jerikó bevételénél történt, Izrael egyetlen katonája sem kérkedhetett azzal, hogy korlátolt erejével rombolta le a várost, mivel az Úr seregeinek fejedelme tervezte meg azt a csatát a legnagyobb egyszerűséggel, hogy csak az Urat illesse a dicsőség, és ne a halandó emberek legyenek felmagasztalva. Isten minden erőt megígért nekünk.

 Most nem rendkívüli tehetségre van szükségünk, hanem megalázott szívre, odaszentelt, személyes erőkifejtésre, éberségre, imára és kitartásra… Krisztus elküldte képviselőjét, a Szentlelket azon tevékeny szolgáihoz, akik készen állnak a feddhetetlenség napjának sugaraival áttörni a tudatlanság sötét homályát. Így bátorít: „Ímé, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Ezt tartsuk szem előtt, hogy meg tudjunk küzdeni a láthatatlan világ jelenlétével.

 Az akadályok előtt teljes nyugalommal kell függnünk Istentől, szilárd hittel kell számolnunk minden veszéllyel, utána pedig meg kell hallanunk Jézus hangját: „Bízzatok, én meggyőztem a világot.” Igen, Krisztus már győzött. Ő a mi vezérünk és fejedelmünk, ezért haladhatunk előre a győzelem felé, hiszen ahogy Ő él, mi is élni fogunk. – Christ Triumphant, 136./old.